Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)

1982-07-11 / 161. szám

6 mmmmimmmimmmmmMmmmmmmmmmmmimmm Jászberény felé menet, Rákoskeresztúron a Pesti út és az 502-es út közötti üres területen meglepő látvány, egy szobor születése fogadja az autóst. Paál István szobrászművész a helyszínen végzi ágaskodó pegazust ábrázoló süttői mész­kőszobrának befejező munkálatait. A mű nyár végére készül el, a körülötte tervezett park azonban, anyagi lehetőségek so­rán várat magára Fejér Gábor felvétele. JEGYZET Világirodalmi Lexikon Megjelent végre a hetedik kötet. Végre, mondjuk, hiszen az előzőt, a hatodikat 1979-ben vehettük kézbe. S legszívesebben már az egész sorozatot a polcunkon tudnánk, használnánk. Türelmetlenségünk egy remek, jól szerkesztett lexikonnak szól. Az utóbbi húsz évben megjelent hazai lexikonok egyik legjobbikának, amelyik átgondoltan vett fel címszavai közé írókat, irodalmakat, fogalmakat, valóban a világirodalom egészéről nyújtva információkat. A Világirodalmi Lexikon ez. Ebben a hetedik kötetben is az egyes írók munkásságán kí­vül találkozhatunk például olyan fogalmakkal, mint a lányre­gény, a latin, vagy akár a lapp irodalmi formák, a mágikus realizmus, a magnóirodalom. A nagy irodalmakon kívül rövi­den, de minden lényeges ismeretet említően hírt ad a lexikon többek között Luxemburg irodalmáról­­is, vagy az olyan, ná­lunk alig ismert „világokról”, mint amilyen a felső-voltai, ki­csiny lobi irodalom. Türelmetlenséget említettünk az elején, s ez nemcsak a mostani, hetedik kötet hosszú készülésének szólt. A teljes so­rozat megjelenése is nagyon elhúzódik. Gondoljunk bele: az első kötetbe még az 1970-es évszámot nyomtatták! A mostani, hetedik kötet pedig csak „Marg”-ig tartalmazza a címszava­kat. Azaz az M betűsök elején tart. S itt már nemcsak egyszerűen személyes türelmetlenségről van szó. A főszerkesztő, Király István írta az első kötet elő­szavában: „Több, mint húsz esztendő telt el a legutolsó mű megjelenése óta is. Indokolttá teszi tehát az új vál­lalkozást az azóta felhalmozódott új ismeretanyag, új művek megjelenése, új írók feltűnte, s az irodalomtudomány számos új kutatási eredménye ..(A „legutolsó mű”, amely­re Király István — tizenkét éve! — utalt, a Révay József és Kőhalmi Béla által sajtó alá rendezett 1947-es Hungária Iro­dalmi Lexikon.) Éppen ezért aggasztó, hogy ez a jól használható lexikon tucat év alatt még csak M betűig jutott. Ha így halad tovább, első és utolsó kötetének megjelenése között eltelik két évized. Azaz, az előbbiek értelmében annyi új ismeretanyag halmozó­dik fel, hogy tulajdonképpen szükségessé válik akkor egy újabb világirodalmi lexikon. Ez azonban természetesen kép­telenség. A fonák megoldás inkább az lehet, hogy az elkerül­hetetlen avulást helyesbítő, az új tényeket közlő pótkötetekre lesz szükség — sürgősen. Szerény javaslat: már most gyűjtsék az anyagot a szerkesz­tők! Készítsék elő az első pótkötetet, amellyel együtt adatai­ban lényegesen frissebb lehet ez a lexikon, amikor már min­den kötete a rendelkezésünkre áll. Lehet, hogy nyitott kapu­kat döngetünk, s ez a munka már folyik. Annál jobb! Kivált, ha az alapmű megjelenési üteme is gyorsul. (mátyás) Az Elveszett paradicsom Sarkadi-dráma Londonban „Ezt a hatalmas és megható szerelmi történetet most mutatjuk be először angol színpadon" - hirdeti a londoni Churchill Színház jövő évi bérleti felhívása. Ha nem is értünk egészen egyet Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című - utolsó - drámájának idézett aposztrofálásával, inkább a tényt tartjuk örömtelinek és figyelemre méltónak: a modern magyar drámairodalom egyik legjobb alko­tását végre a londoniak is megismerhetik .« brtofl »hi* powerful »m» mowing tow* *tory K> th* »tag* tor ttw f1r*l time. Nyár derekán, nyárutón Molnár, a tudományos mun­katárs mást se hallott az in­tézetben meg a társaságok­ban, mint panaszt, panaszt — persze dicsekvésnek szánt panaszt, hogy milyen fárad­ságos volt egyhuzamban au­tózni Münchenig, milyen, szeles idő volt Angliában, mekkora tömeg nyüzsgött a nudistastrandon. Krk szi­getén száz dinárt is elkérnek az almáért — ráadásul ré­tesalma ! Aztán a vezetői bra­vúrok a szerpentineken. Harc egy erkélyes szobáért Szicíliában, a kis hotelban. A párizsi tülekedés, a ben­zinárak, a vendéglőkben az adagok, a tengeri út viszon­tagságai, a komp Svédor­szágból ... az indiai busz­sofőrök, a legyek Ankará­ban, az a pisztolyos férfi, a felrobbant bank, a hőség Athénban ... csupa, csupa szenvedés. — Hát ezért, nem utazom — mondta Molnár minden alkalommal. Elég hallanom ezt a sok izgalmat, kellemetlenséget. Még fizes­sek is érte? — De menten lehurrogták. — Ó, hát azért megéri, de mennyire, felejt­hetetlen emlék, majd meg­mutatjuk a fényképeket, majd levetítjük a diafilme­ket, jaj, ne haragudj, írtunk volna, de az is valuta, ugye ... Majd levetítjük ... Molnár mégsem utazott. Évek óta a Balatonra sem vitte el a feleségét, nem mintha nem vakarhattak volna össze annyi pénzt (ahogy mások is), de semmi kedve sem volt a sok herce­hurcához. A Balaton melletti két hét is belekerül ma any­nyiba, mint egy külföldi út­­, s ha már arra nem költ, hogy utazási irodák szeszé­lyeinek, vagy a maga gyá­moltalanságának az áldoza­ta legyen, hát nem akar ki­ütéseket kapni a fertőzött víztől, sem büfésekkel, ki­szolgálókkal és felszolgálók­kal veszekedni, sem boltok­ban sorba állni. Egy külföl­di út előkészületeitől meg egyenest irtózott. Papírokat kitölteni, útlevelet kérni, várni, valutával bajmolód­­ni, hivatalokkal tárgyalni... Akkor már inkább egy kis kirándulás ide-oda az or­szágban a Trabanttal. — És a benzin? — Hát az se ol­csó mulatság, a szállodák is drágák, hat-, hét-, meg nyolcszáz forint egy kétágyas szoba, ha főszezonban egyál­talán hozzájut a belföldi vendég. Hanem ez így nem mehe­tett tovább, világot kell lát­ni, mondták szinte megrovón az ismerősök. — Azt nem tu­dod elképzelni, milyen egy kis hotel Svájcban, meg ahogy az ember a kocsiján csak úgy átsuhan a francia határon, anélkül, hogy a tisztelgésen kívül figyelem­re méltatná a határőr. Meg az építészet csodái! A mú­zeumok! De akár csak egy kis vendéglő a tengerpar­ton !... Hát igen. Erre Molnár is vágyódott. De a hercehurca! Látta, hogy agyonnyúzva érkeznek meg a kollégák. Az idén mégis azt mondta a fe­leségének: — Utazunk! — Hová? — Ahová parancso­lod ! — Hazahozott két út­levélkérő lapot. Beírták: Gö­rögország. — Törökországba is átugorhatnánk! — Ugor­junk! — Hát Jugoszláviába? — Írd be az egész Balkánt. — mondta nagylelkűen Mol­nár. — Legfeljebb Albániát hagyd ki... Az intézetben, miután megkapta az engedélyező aláírást és a pecsétet, pil­lanatok alatt elterjedt a hír, hogy Molnárék bejárják az egész Balkánt. Ez igen! ő pedig fogta az­­útlevélkérő lapot, összehajtogatta, s ez­zel elintézettnek vette a hi­vatalos részt. Napokig a nagyobb ABC- üzletekben látták őket, kon­­zerveket, tartós tejet, dobo­zos sört, fóliás húst vásárol­tak. — Csak nem hosszabb túra? — De, bizony! — Ó, Görögország! Ott mi már há­romszor voltunk! Delphiben van egy kis borozó ... A kollégák is ellátták né­hány tanáccsal. Az újoncot. A zöldfülűt. Molnár udva­riasan bólogatott. Hazamenet vett néhány pakli külföldi levelezőlapot. Elérkezett a szabadság el­ső napja. Mindenkitől elbú­csúztak , és bezárkóztak harmadik emeleti lakásukba. A telefont pokrócba csavar­va a szekrénybe zárták. Az erkélyen rendezkedtek be. Szép nyári napok jöttek. Fo­gyott a készlet, de kitartott, bár ki sem mozdultak a két hét alatt a lakásból. Reggel hűs vízzel lezuhanyoztak, bőségesen reggeliztek, aztán a soros felolvasott a görög, a török meg a jugoszláv úti­könyvekből. Megmutatták egymásnak a képeket. Elké­szítettek egy-két ínyencséget az illető ország szokásai sze­rint. Lapokat írtak az isme­rősöknek, mindegyikre rá­írták: „Sajnos, nincs a kö­zelben trafik, elnézést a portóért!” Pihentek, de fő­leg diskuráltak. Végre volt idejük egymással foglalkoz­ni. És csakis egymással. Há­zasságuk szinte újjáéledt. Fájó szívvel váltak meg a napsütötte erkélytől. A kol­légák csodálkoztak, milyen napbarnítottan, kigömbö­­lyödve, kiegyensúlyozottan álltak munkába. Pedig mennyi utat bejártak, meny­nyi mindent láthattak, hi­szen nem győztek mesélni! — Jövőre északra me­gyünk ... Norvégia, Svédor­szág, Finnország .. . Aztán megint délre. A feleségem kíváncsi Afrikára is. Miért ne? Egyik évben meg átre­pülünk a tengerentúlra ... — Na, na! Csak legyen pén­zetek! — Egy csendes kis szoba, napos erkéllyel csak adódik — nevetett kajánul Molnár. “ • »,*- -J**. - ki- ""*■ 'j.j. * B * . Szakonyi Károly SZOBA ERKÉLLYEL Kiküldött tudósítónk jelenti Karlovy Varyból Holnap mutatják be a magyar versenyfilmet ... Amikor Heinrich Mann Ronda tanár ura — a regény­hős — beleszeret Fröhlich művésznőbe — még tényleg lehetetlennek tűnik a jóne­vű polgár és a kétes hírű énekesnő házassága. A szá­zadvég kora ez. A polgári rend alapjai még szilárdan állnak. Legfeljebb csak az erkölcs hajszálrepedésein szivároghat be a zűrzavar és a félvilági káosz a kínosan tiszta ebédlőkbe, hálószobák­ba ... Amikor Emil Jannings hí­res német színész monda ta­­­nár ura meglátja a bárpult mellett Lolát, már senki sem csodálkozik azon, hogy ez a szemüveges nyárspolgár fel­áldozza karrierjét a Kék an­gyalért. Akkoriban a Weima­­ri Köztársaság még a szabad­ság rövid közjátékában él. A polgárság és a fél világ kapcsolata csillogó tartós szórakozásnak tűnik. Az építő­ vállalkozó Lolája Amikor Rainer Werner Fassbinder újra megfilmesíti a Kék angyalt, a cselekményt Lübeckből áthelyezi a taka­ros, tiszta Coburgba, Ronda tanár úrból lelkiismeretes építési előadót farag, aki a porosz hivatalnokok szigorá­val, naivitásával intézi a vá­ros ügyeit. S amikor az 1950- es évek „Ronda tanár ura” megtudja, hogy miféle ipart űz kedvese, az idilli kirándu­lások, a templomi énekórák mellett, szabályos dühroha­mot kap, s a Heinrich Mann-i irodalmi elődhöz hasonlóan erkölcsi vádiratban foglalja össze a mai polgár hazugsá­gait. De hát Fassbinder film­jei sohasem végződtek szen­timentálisan. Következésképp, az 50-es évek „Ronda tanár ura” is megkapja dalos pa­csirtáját — aki természete­sen talpig fehérben lépi át a templom küszöbét — és hozományként a jól jövedel­mező bordélyházat is. Rainer Werner Fassbinder Loláját — melyet 1981 vé­gén forgatott Barbara Suko­­wa főszereplésével — bemu­tatták Karlovy Varyban. Ez a film jelentette az első igazi izgalmas moziélményt az idei fesztiválon. Fassbinder, a tragikus hirtelenséggel meghalt filmköltő, megtalál­ta az igazi összekötő kap­csot a több mint hetvenéves irodalmi alkotás és a mai világ szellemisége között. Pontosan tudta, érzékelte, hogy az ötvenes évek gazda­sági csodája, Adenauer kor­szaka, nagyon is hasonlít Vil­mos császár „állig erkölcsbe” gombolkozott századfordulós világára. A testvérpár hiteles története A másik Németországot idézi meg Michael Verhoeven A fehér rózsa című munkája. Az NSZK-produkcióban for­gatott versenyfilm — mely­nek világpremierjét ünnepel­hettük Karlovy Varyban — a Scholl testvérek hiteles tör­ténetét rekonstruálja. Hans és Sophie 1942-ben a mün­cheni egyetem diákja volt. Három társukkal és filozó­fiatanárukkal együtt meg­próbálták a lehetetlent. Ám Hitler-ellenes harcuk gyor­san kudarcba fulladt. Né­hány hónap után lebuknak és a vésztörvényszék azonnal ha­lálra ítélte őket. „Úgy csinál­tam meg a filmet, ahogy tör­tént, vagy ahogy történhe­tett" — mondta Michael Verhoeven. Rokonszenves, tisztességes film. .Gallipoli „Mint a heroikus legendák többsége, ez a történet sem a fényes győzelmekről szól, hanem egy bátran végrehaj­tott, de eleve balsorsra ítélt akcióról” — írja David Ro­binson londoni kritikus, Peter Weir híres Gallipolijáról. Az izgalmas ausztrál filmnek (mely az 1915-ös gallipoli ütközet eseményeire épül), a történelmi háttere, valóság­anyaga is rendkívül érdekes. Az ausztrál és az Új Zéland-i expedíciós hadsereget azért vezényelték Gallipolihoz, hogy elterelő támadással fe­dezze a brit csapatok partra­szállását. A hadműveleteket az akkori tengerészetügyi mi­niszter, Winston Churchill szorgalmazta, aki később be­lebukott az eleve kudarcra ítélt és felesleges katonai ak­cióba. A visszaemlékezések szerint az ausztrál és az Új- Zéland-i katonák közül so­kan lelkileg teljesen össze­omlottak, amikor hátra kel­lett hagyniuk halott bajtár­saikat. (Legalább 10 ezer ka­tona maradt a sebtiben meg­ásott lövészárkokban.) A java hátravan A XX. század bonyolult történelme, az első és a má­sodik világháború után ki­alakult nemzetközi helyzet teszi különösen érzékennyé, s egyszersmind többrétegűvé a szlovák versenyfilm, A se­géd témáját is. Zoro Zahon munkája, amely Jaroszlav Ballek kisregénye nyomán készült, az Ipoly túlpartján játszódik, közvetlenül a má­sodik világháborút követő esztendőkben. A magyar— szlovák nemzetiségű kisfalu meglevő feszültségeit tovább bonyolítja hogy az új társa­dalom megszervezése nem megy zökkenőmentesen. Sok a zavaros, tisztázatlan, elsie­tett döntés, amely utat enged a korrupciónak, a kispolgári önzésnek, a csűrő-csavaró törvénykijátszásnak. Zahon, különösen a film első felében realista tisztánlátással vezeti a cselekményt. A film külön érdekessége, hogy a két fő­szerepet két magyar színész, Pécsi Ildikó és Koncz Gábor alakítja. Egyébként a fesztivál első hetének végén, most a hét végén, megkezdődik a ma­gyar filmek bemutatósoroza­ta itt Karlovy Varyban. Teg­nap este már levetítették a város szabadtéri mozijában Szabó István híres Mephistó­­ját, és holnap este mutatják be Böszörményi Géza Szív­zűrjét. Ugyancsak holnap es­te vetítik Szergej Bondarcsuk nagyszabású, Vörös harangok című munkájának első részét, amely John Reed életművét dolgozza fel. S hogy ki kapja az idei Karlovy Vary-i fesztivál fő­díját, az talán a következő napokban dől el. Hisz a ver­senyfilmek igazi érdekessé­geit még csak a következő napokban láthatjuk. Gantner Ilona John Reed megszemélyesítője, Franco Nero - Bondarcsuk Vörös harangok (Mexikó lángjai) filmjében — A kupavári Pátzay Mú­zeum — a művész özvegyé­nek jóvoltából — több jelen­tős alkotással gyarapodott. Többek között a múzeum birtokába került a „Fátyolos női fej” című, carrarai már­ványból készült, életnagyságú portré, valamint egy bronz­ból formált női akt. Gyara­podott a Pátzay Pál munkás­ságával kapcsolatos írásos, illetve fotódokumentumok sora is.­­ A Néprajzi Múzeum júliusi programjában külö­nös érdeklődésre tarthat szá­mot Gönyey Sándor „Falusi krónika 1920—1944” című fo­tókiállítása, amely az ismert néprajzi fotográfus, a mú­zeum egykori munkatársá­nak hatalmas életművéből mutat be dokumentumértékű felvételeket. VASÁRNAP, 1982. JÚLIUS 11. NÉPSZAVA Budapesti színházműsor VASÁRNAP: Zichy kastély: Bakkhánsnők elmarad Városmajori Színpad: Irma, te édes! (fél 9), Hilton­­szálló: A néma levente (fél 9), Körszínház: Vissza Matuzsálem­hez (fél 8), Operettszínház: Egy kis hazai (7), Telepódium: Csak semmi politika — Tökéletes há­zasság (este 11), Szentendrei Teátrum: Három a kislány (fél 9), Főv. Nagycirkusz: Bűvös kör (de. 10, du. fél 4 és fél 8), Hűvös­völgyi Szabadtéri Színpad: Vá­sári bábkomédiák (de. 11). HÉTFŐ: Budai Parkszínpad: Katona Klári koncertje (fél 9), Város­majori Színpad: Irma, te édes! (fél 9), Telepódium: Csak semmi politika — Tökéletes házasság (éjjel 11), Zichy kastély: A Ben­­kó dixieland band (8., esőnap: 13-án), Főv. Nagycirkusz: Bűvös kör (fél 8).

Next