Népszava, 1982. november (110. évfolyam, 257–281. sz.)

1982-11-02 / 257. szám

NÉPSZAVA 1982. NOVEMBER 2., KEDD A békéért, az életért, a nukleáris háború ellen A BVT elnökségének tanácskozása A Nagygyűlés Düsseldorfban Lisszabonban folytatódik a Béke-világtanács elnökségé­nek tanácskozása. Az elnök­ség megvitatja a nemzetközi békemozgalom helyzetét és a következő év akcióprogram­ját. Romes Csandra, a BVT elnöke sajtóértekezleten hív­ta fel a figyelmet arra, hogy az emberiséget fenyegető há­borús veszély nagyobb, mint valaha , ugyanakkor a bé­kemozgalom korábban soha nem látott méreteket öltött, ma már átfogja az egész vi­lágot. A BVT feladata most az, hogy további akciókkal növelje a mozgalom táborát, résztvevőinek összeforrott­­ságát. E célt hivatott szolgál­ni a BVT közgyűlése, ame­lyet „A békéért, az életért, a nukleáris háború ellen” jel­szóval Prágában rendeznek meg a jövő év júniusában. A rendezvényt előkészítő első ülést most Lisszabonban tartják november 2­3-án, az elnökségi tanácskozást köve­tően. Sikeresnek értékelik a Szovjetunióban az október utolsó hetében megrendezett leszerelési világhetet. A si­ker elsősorban azt jelenti, hogy a Keleten és Nyugaton, Európában, Ázsiában és más földrészeken megrendezett békenagygyűlések, háborúel­lenes megmozdulások ismét ráirányították a figyelmet a béke megóvásának, a lesze­relésnek a kérdésére. Aggodalommal figyeljük a világbékét fenyegető veszélyt. Az Egyesült Államok és a NATO reakciós erői felelő­sek a jelenlegi kiélezett hely­zetért — állapítja meg az a felhívás, amelyet a Német Kommunista Párt és az Egyesült Államok Kommu­nista Pártja intézett országa­ik dolgozóihoz, demokratikus erőihez és békemozgalmai­hoz a düsseldorfi nagygyűlé­sen. A felhívás elítéli a korlá­tozott nukleáris háborúról szóló amerikai stratégiát. Nincsen korlátozott nukleá­ris háború vagy „megnyer­hető” háború — hangoztatja. Egy atomháborúban nem lenne sem győztes, sem vesz­tes. Ezért az atomfegyverke­zést meg kell állítani. Felszó­lítjuk a munkásokat, az al­kalmazottakat, az összes bé­keszerető és demokratikus erőket, még határozottabban követeljék a fegyverkezési hajsza megállítását. Ez vol­na az első lépés az atomle­szerelést elősegítő további in­tézkedések felé. Nem szabad megengedni, hogy 1983 a kö­­zép-hatótávolágú amerikai rakéták telepítési éve legyen — mutat rá a dokumentum. Elítéljük a szovjetellenes kampányt. A Szovjetunió nem fenyegeti a békét. A Szovjetunióban és a többi szocialista országban nincse­nek a fegyverkezés fokozásá­ban és a háborúban, érdekelt hadiipari monopóliumok és konszernek. A szocializmus és a béke elválaszthatatlan egymástól. Ezt bizonyítják a legutóbbi szovjet békekezde­ményezések és leszerelési ja­vaslatok is. Követeljük, hogy az ame­rikai kormány — a Szovjet­unió példáját követve — mondjon le az atomfegyver elsőként való alkalmazásáról. Népeink a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő jó kapcsolatokat igénylik. Határozottan tilta­kozunk a Reapan-kormány­­zat bojkott- és szankciópoli­tikája ellen. Ez a politika az amerikai és a nyugatnémet dolgozók alapvető érdekei el­len irányul — hangoztatja a felhívás. A finn népi demokratikus szövetség felhívással fordult a finn kormányoz, hogy vizs­gálja meg az atomfegyverrel nem rendelkező európai ál­lamok konferenciája összehí­vásának lehetőségét. Amerikai kongresszusi választások Rekordösszeget — legalább félmilliárd dollárt költenek az Egyesült Államokban a keddi kongresszusi választá­sokra. A féktelen költekezés­ben New York köztársasági párti kormányzójelöltje , a multimilliomos Lettis Leh­­­­man vezet. Lehrman tízmillió dollárt költött, nagyrészt saját zsebé­ből, a kampányra, de vesz­tésre áll a demokrata Mario Cuomóval szemben, aki „alig” ötmilliót fordított erre a célra. Tízmillión felül lesz a kaliforniai Jerry Brown és a republikánus Pete Wilson párharcának költsége a 33 szabad szená­tusi hely egyikéért. A 435 képviselőházi he­lyért folyó versenyek részt­vevői közül a The New Re­public című hetilap szerint a kaliforniai demokrata Tom Lantos költötte eddig a leg­többet újraválasztatására: 1,3 milliót. A választók pénz­zel való megnyerésének be­tegsége olyan ragályos, hogy még Edward Kennedy sze­nátor is közel egymilliót adott ki, jóllehet újraválasz­tását a szenátusba egy pilla­natig sem fenyegette veszély. Amerikai elemzők szerint a sokszor értelmetlen költeke­zésnek alapvetően két oka van. Az egyik az, hogy az egyes jelöltek megválasztása legtöbbször nem a választók hangulatától, hanem attól függ, hajlandók-e elmenni szavazni. A keddi közbülső választásokon — az előrejel­zések szerint — az Egyesült Államok szavazásra jogosult polgárainak várhatóan keve­sebb, mint negyven százalé­ka vesz majd részt. A másik ok, hogy a Water­­gate-botrány utáni szigorí­tott törvényeket is könnyű kijátszani. Semmi sem kor­látozza például a jelölteket abban, hogy saját pénzüket költsék, s ez eleve előnyt je­lent a vagyonosoknak: a száz amerikai szenátornak körül­belül egyharmada jelenleg is milliomos. González a spanyol NATO-kapcsolatokról A pápa látogatása Felipe González, Spanyolor­szág hivatalba lépő szocialis­ta kormányának elnöke , a „Cambio 16” című hetilap legújabb számában kijelen­tette: a spanyol népnek joga van népszavazáson dönteni arról, hogy az ország tagja legyen-e a NATO integrált katonai szervezetének. A leköszönő centrista ka­binet és a Reagan-kormány között nemrég aláírt, öt évre szóló spanyol—amerikai tá­maszpontegyezményről úgy vélekedett, hogy az techni­kailag sokkal jobb az az elő­ző egyezménynél. Hozzátet­te: az egyezményt gondosan elemezik, mert lehetnek ben­ne olyan elemek, amelyek el­fogadhatatlannak bizonyul­nak. A választási kampány során González hangoztatta, hogy a szocialisták fenntart­ják maguknak a jogot az egyezmény felülvizsgálatára. A vasárnap óta tíznapos lá­togatáson Spanyolországban tartózkodó II. János Pál pápa hétfőn a Madridtól 100 kilo­méterre nyugatra fekvő Avi­­lába utazott Néhány napos „választási csend” után újból akcióba lé­pett Spanyolországban az ETA baszk terrorszervezet: hétfőre virradóra Vitoria vá­rosban egy időzített bomba megölt egy rendőrt nyolcat pedig megsebesített (AP, MTI). Manchester és London között Ellopták a brit pénzügyminiszter nadrágját Mind szemérmetlenebbé válnak a tolvajok az angol vonato­kon. Erről panaszkodik — nem kisebb személyiség —, mint az Egyesült Királyság pénzügyminisztere. Sir Geoffrey Howe pénzügyminisztert ugyanis csúfosan meglopta egy ismeretlen betolakodó a Mancchester—Lon­don express egyik hálókocsijában. A tolvaj — ki tudja, mi módon — belopózott a fülkébe, miközben a gyanútlan mi­niszter aludt, s ellopta onnan Sir Geoffrey Howe nadrág­ját, benne összesen 100 fonttal. Nem tudni a tolvaj — szakmai szempontból — mit tartott nagyobb dicsőségnek, a 100 fontnyi nyereséget, avagy azt az önmagában sem lebecsülendő tényt, hogy az ország pénzügyminiszterét si­került meglopnia. A brit vasutak vezetői az esettel kapcsolatban mély saj­nálkozásukat fejezték ki, s mentségként csak annyit mond­tak, hogy úgy tudják: az ismeretlen tettes más fülkékből is lopott, pénzt és ruhaneműket... Az ügyben rendőrségi vizsgálat folyik. Arra a kérdésre azonban senki sem vála­szolt, hogy a pórul járt pénzügyminiszternek ez volt-e az egyetlen nadrágja az útipoggyászában?... Az üggyel kapcsolatban Geoffrey Dickens, Howe egyik tanácsadója így méltatlankodott: „Rettenetes állapotok. Már egy minisztert is kirabolhatnak.” Kijelentette, hogy a képviselőházban nyilvánosan vonja majd kérdőre Da­vid Howell közlekedési minisztert: vajon mennyire van megelégedve a brit vasutak hálókocsijainak zárjaival és az éjszakai ellenőrzéssel? (MTI, AP) Haig volt a „mély torok” Alexander Haig az a személy, aki kiszivárogtatta a The Washington Post riporteré­nek a Watergate-botrányt ki­robbantó információkat — írja hamarosan megjelenő, az „Elveszett becsület” című könyvében John Dean, az ügy egyik szereplője. A „mély toroknak" elne­vezett ismeretlen kiléte azért maradt titok, mert Bob Woodward, a The Wa­shington Post fiatal riportere soha senkinek nem mondta el, hogy kitől kapta a Nixon elnök bukásával végződő po­litikai vihart felkavaró érte­süléseket. A Time hírmagazin — bár kétségbe vonja az állítást — elmondja, hogy Dean érvelé­se szerint Haig egyike volt azoknak a keveseknek, akik tudhattak bizonyos informá­ciókról, így például arról, hogy a Fehér Ház egyes mag­netofonszalagjain valaki utó­lagos törléseket végzett. Ezt az értesülést például minden bizonnyal a mindvégig bősé­ges információkkal szolgáló, ismeretlen „mély torok” szolgáltatta ki a Post ripor­terének 1973 novemberében. John Dean könyvében megírja, hogy a demokrata párti székházban történt le­hallgatásokkal kapcsolatos információkról Nixon akkori elnökön kívül csak az elnök titkárnője és két másik sze­mély tudott. Haig mint Kis­singer akkori 2. számú ta­nácsadója és bizalmasa fel­tétlenül hozzájuthatott az értesülésekhez. Haig — mint Dean írja —, egy kivételével (amikor is külföldön tartóz­kodott), résztvevője lehetett valamennyi titkos ülésnek, amelynek részleteiről Wood­ward beszámol azóta világ­hírűvé vált „Az elnök embe­rei" című könyvében. (Ennek legtöbb részletéről ugyan­csak a „mély torok” tájékoz­tatta őt.) 3 Befejezte tanácskozását a III. országos nőkonferencia (Folytatás az 1. oldalról) is érinteni fogják. Fontos szempont lesz azonban, hogy e feladatokat mindenütt humánusan, az egyén és a közösség érdekeit összehan­golva hajtsák végre. Nőpolitikánk határozott törekvése, hogy mind több nő kerüljön vezető beosztás­ba — hangoztatta. — A fej­lődés tagadhatatlan, de még nem kielégítő. A szilárd csa­ládi kötelék fontosságáról szólva elmondta, hogy tavaly csaknem százezer családjogi ügyet tárgyaltak a bíróságok, s ezek fele házassági bontó­per volt. E statisztikai ada­tok joggal nyugtalanítják a közvéleményt, s arra ösztö­nözték az Igazságügyi Mi­nisztériumot, hogy a MNOT- tal és más szervekkel kar­öltve, részletesen elemezze a helyzetet. A leszűrt tapaszta­latokból kirajzolódtak a ten­nivalók fő irányai. Ám — miként az igazságügy-minisz­ter hozzáfűzte : a családok egy részénél hiányzik a kellő felelősségérzet, pedig enél­­kül a társadalom erőfeszíté­sei sem lehetnek eredménye­sek. Markója Imre az ezzel kapcsolatos feladatok s a nők helyzetének további javítá­sát célzó más tennivalók elvégzéséhez a nőmozgalom további támogatását kérte. A KISZ zászlóbontása óta eltelt negyedszázados tevé­kenysége során fontos felada­tának tekintette a fiatal nők szocialista szellemű nevelé­sét, politikai, közéleti aktivi­tásuk fejlesztését, sajátos ér­dekeik képviseletét, védel­mét — mondotta felszólalá­sában Nyitrai István, a KISZ KB titkára. Szólt a munkába állás, az önálló életkezdés, a családalapítás időszakának jellegzetes problémáiról, ki­emelve, hogy e területeken különösen nehéz a fiatal nők helyzete. A gyermekgondo­zási segély felemelése, a böl­csődei és az óvodai ellátás javítása jelentős eredménye­ket hozott, azonban gondot okoz, hogy a juttatások nagy része nem terjed ki az egye­temistákra és a főiskolások­ra. Pedig azok a fiatal háza­sok, akik tanulás mellett vállalják a gyermeknevelést, s jövedelmük jószerivel a csekély ösztöndíj, rászorulnak arra, hogy támogatást kapja­nak — hangoztatta a KISZ KB titkára, hozzátéve, hogy tapasztalatok szerint e fia­talok tanulmányi eredménye nem rosszabb, mint társaiké, tehát meg is érdemelnék a segítséget. A vitában felszólalók közül többen beszéltek a nők fog­lalkoztatásának, szakmai fej­lődésének, előléptetésének le­hetőségeiről. Elismeréssel ál­lapították meg: a nőpolitikai határozat megjelenése óta országszerte sokkal több le­hetőséget adnak a nőknek arra, hogy részt vegyenek a termelő munkában. Példák­kal bizonyították: a nők ez­reit alkalmazták­­az új ipari létesítményekben, a mező­­gazdasági termelőszövetkeze­tek bővülő melléküzemeiben. Azok a budapesti vállalatok, amelyek vidékre telepítették üzemegységeiket, mert a fő­városban nem pótolhatták a hiányzó munkaerőt, szintén sok nőt alkalmaztak. Helyen­ként azonban, így például Szabolcs, Borsod és Szolnok megyében sok munkaképes, dolgozni kívánó nő nem talál megfelelő munkahelyet. Ja­vasolták, hogy a fővárosi vállalatok újabb üzemeket telepítsenek azokba a hely­ségekbe, ahol még sok a sza­bad munkaerő. Egyetértettek a szóbeli beszámolóban el­hangzott javaslattal, hogy a helyi párt- és állami szervek segítsék a nők elhelyezkedé­sét, a többi közt a bővülő szolgáltató hálózatban, a me­zőgazdaságban. Az ipar különböző ágaza­taiban dolgozók közül több felszólaló beszámolt arról, hogy üzemeikben javítják a munkafeltételeket, szakkép­zésben részesítik a fiatalokat, kedvező munkahelyi légkört alakítanak ki. A konzervgyá­riak viszont elmondták, hogy az élelmiszerfeldolgozó ipar műszaki színvonala alacsony, a heti 40—42 órában nem képes feldolgozni a nagy mennyiségű mezőgazdasági terméket. Javasolták: a kon­zervgyárakban a műszaki fej­lesztés, a termelékenység nö­velését elősegítő intézkedé­sek révén tegyék lehetővé, hogy minél kevesebb mű­helyben, üzemrészben dol­gozzanak három műszakban. A felszólalók közül jó né­­hányan szóvá tették: helyen­ként a nők még mindig hát­rányos helyzetűek. A mező­­gazdaságban dolgozó férfiak és nők évi jövedelme azért is különböző, mert — miként elmondták — a férfiakat té­len is foglalkoztatják, a nők­nek azonban ebben az idő­szakban nem sok munka jut. Emiatt nemcsak a keresetük, a szabadságuk is kevesebb, mivel a teljes szabadság azo­kat illeti meg, akik az előző évben 2180 óra munkaidőt teljesítettek. A fiatalok gondjait tolmá­csoló küldöttek felhívták a figyelmet arra, hogy az ifjú­sági mozgalomban tevékeny­kedő nők közül sokan házas­ságkötésük után kimaradnak a közéleti munkából. Egyet­értettek a beszámolónak az­zal a megállapításával, amely szerint egyes életszakaszok­ban sokasodnak a kettős sze­repből adódó feladatok. A megoldás módja kihat a csa­ládok életére, és a nők pá­lyájára is. A szociális ellátás­ról szólva a felszólalók szük­ségesnek vélték, hogy az egészségügyi alapellátást egészítsék ki főfoglalkozású gondozónőkkel, akik az egész­ségügyi szolgálattal össz­hangban gondozhatják az egyedül élő, beteg embere­ket. Emellett továbbra is szélesíteni kell a társadalmi gondozói hálózatot. Nagy súllyal szerepeltek a hozzászólásokban a család­dal összefüggő kérdések. A küldöttek kifejtették a véle­ményüket arról, miként ala­kult át az elmúlt évtizedek­ben a családmodell. A válto­zások irányait nem egyfor­mán ítélték meg, de abban mindenki egyetértett, hogy a kapcsolatokat semmiféle tár­sadalmi mozgalom nem pó­tolhatja. Többen kifogásolták a szü­lő—gyermek kapcsolat hibás felfogását. Mintha „szeretet­­versengés” alakulna ki egyes családokban — hangzott el a vita során —, a szülők a gyermekek kegyeit keresik, s a követelmények csökke­nése sokszor okozza a kap­csolatok lazulását. Ugyanide vezet a másik véglet is: a gyermekek elhanyagolása, a türelmetlenség vagy a nem­törődömség nem ritkán a hátrányos helyzetűek, a ve­szélyeztetettek, sőt az állami gondozottak számát növeli. A különböző társadalmi szervezetek — köztük a MNOT — sokat tettek a fia­talok családi életre nevelé­séért. A tanácskozáson is többen hangsúlyozták: igaz­ságtalan lenne elhallgatni e törekvések eredményeit. Gyakran megfigyelhető ma már, hogy — különösen a fia­tal házasoknál — átalakul a családi munkamegosztás, a férfiak a korábbiakhoz ké­pest többet vállalnak az ott­honi feladatokból. A nőmoz­galomnak is azért kell mun­kálkodnia, hogy az ilyen pél­daadó, az egyenjogúságon alapuló kapcsolatok általá­nossá váljanak. A konferencia munkáját Duschek Lajosné, a MNOT elnöke összegezte. Elmondta, hogy a tanácskozás betöltötte hivatását, áttekintette a nő­politikai munka eredmé­nyeit, a nők gondjait, prob­lémáit. Harminchét hozzá­szóló véleményével,­ értékes javaslataival elősegítette a nőpolitikai feladatok teljesí­tését, a nők gondjainak meg­oldását, eszmei, politikai út­mutatást adott a nőszerveze­teknek. A konferencia ezután meg­választotta a Magyar Nők Országos Tanácsának 235 tagját és a tanács 35 tagú el­nökségét, valamint a tiszt­ségviselőit. A MNOT elnöke újra Duschek Lajosné lett. Alelnökök: Czerván Márton­né dr., a Ruházatipari Dolgo­zók Szakszervezetének főtit­kára, Jókai Anna író, Kaku­­csi Gabriella, a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezet el­nöke, Kis Imréné, a KISZ Komárom megyei bizottságá­nak első titkára, Makoldi Mi­­hályné nyugdíjas pedagógus és Nádasi Lászlóné, a Csepel Művek vezérigazgató-helyet­tese. A tanácskozás végeztével a III. országos nőkonferencia szolidaritási nyilatkozatot fo­gadott el, amelyet eljuttat­nak az Országos Béketanács­hoz. A nyilatkozatban a ma­gyar asszonyok, lányok kife­jezik szolidaritásukat a bé­kéért, a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért és népük felemelkedéséért küz­dő milliókkal, követelik a fegyverkezési hajsza megál­lítását, a katonai kiadások csökkentését és ezeknek az összegeknek békés célokra való felhasználását, vala­mint a női egyenjogúság megvalósítását, az anyaság, az emberi élet megbecsülé­sét mindenütt a világon. Rédei Ferenc felvételei

Next