Népszava, 1983. augusztus (111. évfolyam, 180–205. sz.)

1983-08-20 / 197. szám

NÉPSZAVA 1983. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT Németh Károly és Umberto Barulli találkozója Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára pénteken a KB szék­házában találkozott Umber­to Barullival, a San Marinó-i Kommunista Párt főtitkárá­val, aki az MSZMP vendé­geként rövid pihenésen tar­tózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi lég­körű megbeszélésen tájé­koztatták egymást pártjaik tevékenységéről és feladatai­ról. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, vala­mint a kommunista és munkásmozgalom fontosabb kérdéseiről, megerősítették pártjaik készségét a kétol­dalú kapcsolatok továbbfej­lesztésére. A találkozón részt vett Kovács László, az MSZMP KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője is. ­ Aczél György és Paul Laurent megbeszélése Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára találkozott Paul Lau­­rent-nal, a Francia Kommu­nista Párt Politikai Bizott­ságának tagjával, a Közpon­ti Bizottság titkárával, aki az MSZMP KB meghívásá­ra pihenés céljából tartózko­dik hazánkban. A szívélyes, elvtársi lég­körű megbeszélésen tájékoz­tatták egymást pártjaik te­vékenységéről, véleményt cseréltek a­ nemzetközi hely­zet, a kommunista és mun­kásmozgalom időszerű kér­déseiről és a két párt közöt­ti együttműködésről. (MTI) Kulturális kitüntetések a Parlamentben A közművelődés terén vég­zett eredményes munkájuk elismeréseként húszan kap­ták meg az idén a Kiváló Népművelé­s héten a Nép­művészet Mestere címet. Négy közművelődési szak­ember tevékenységét Móra Ferenc Emlékéremmel s nyolcét Szabó Ervin Emlék­éremmel jutalmazták. A ki­tüntetéseket pénteken dél­előtt a Parlamentben, az al­kotmány napja alkalmából rendezett ünnepségen nyúj­totta át Köpeczi Béla műve­lődési miniszter. Az esemé­nyen jelen volt Aczél György, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ugyanezen alkalommal a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség a Népművészet Ifjú Mestere címet adományozta három népzenei együttesnek, valamint 15 fiatal népmű­vésznek. A Magyar Népköztársaság művelődési minisztere augusztus 20-a alkalmából, a közművelődés terén vég­zett eredményes munkájuk elismeréseként az alábbi ki­tüntetéseket adományozta: KIVÁLÓ NÉPMŰVELŐ címet Újvári Jenőnek, a pécsi Ja­nus Pannonius Tudomány­­egyetem Tanárképző Kar közművelődési csoportja fő­iskolai adjunktusának, szak­csoportvezetőjének, Bánáti Tibornak, a bajai József Attila Művelődési Központ igazgatójának, Kovács Pál­nak, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatóhelyettesének, Pa­pp Sándornak, a dunaújvárosi Földes Ferenc Dolgozók Is­kolája általános iskolai ta­nárának, Litauszki Tibornak, a debreceni Kölcsey Műve­lődési Központ hálózati és módszertani osztályvezetőjé­nek, Pintér Dávidnak, a kecskédi általános iskola tanítójának, tiszteletdíjas művelődésiház-vezetőnek, Dániel Kornélnak, a zebegé­­nyi Szőnyi Emlékmúzeum igazgatójának, Kecskés Jó­zsefnek, a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatójának, Czakó János­­nénak, a Szolnok megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ igazgatójának, dr. Erdész Sándornak, a sóstói Múzeum­falu igazgatójának, Bárdosi Balázsnak, a szelestei álta­lános iskola igazgatójának, Kovács Ferencnek, a deve­­cseri járási művelődési köz­pont igazgatójának, Horváth Józsefnek, a Zala megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya előadójának, Tóth Sándornénak, a­­ Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 22. sz. könyvtára főkönyvtár­vezetőhelyettesének, Haász Etelkának, a Budapest XII. kerületi Tanács V. B. mű­velődésügyi, egészségügyi, sportosztálya osztályvezető­helyettesének, Boros Attilá­nak, a Magyar Rádió zenei főosztálya műsorszerkesztő riporterének, Seregi István­nak, a Szakszervezetek Sza­­bolcs-Szatmár megyei Taná­csa Központi Könyvtára igazgatójának, Krizsán Sán­dornak, a vasasszakszervezet politikai munkatársának, Horvay Jánosnénak, a KSZV Újszegedi Szövőgyára nép­művelőjének, Hollós Ró­bertnének,­ a Népművelési Intézet koordinációs titkár­sága főmunkatársának; NÉPMŰVÉSZET MESTERE címet ifj. Szabó Mihálynak, a Népművészek Szövetkezete fazekasának, Gubányi Imré­­né kalocsai naiv festőnek, Kádár Gyula debreceni szíj­gyártónak, bőrdíszművesnek, Pápai Sándor galamboki fa­faragónak, Tóth Jánosné sze­­bényi énekesnek, Bíró Lajos­­né nagyecsedi táncosnak, Gaál Kálmánná tardi hím­zőnek , MÓRA FERENC EMLÉKÉRMET dr. Bándi Gábornak, a Vas megyei Múzeumok Igazgató­sága vezetőjének, Gombos Károlynak, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum igaz­gatójának, dr. Varga Gyulá­nak, a debreceni Déri Mú­zeum muzeológusának, Muj­­zer Miklósnak, a Magyar Nemzeti Galéria művészet­­történészének , SZABÓ ERVIN EMLÉKÉRMET Búzási Jánosnak, a Magyar Országos Levéltár főigaz­gató-helyettesének, Kovács Bélának, a Heves megyei Levéltár igazgatójának, Lo­vas Henriknek, a Tolna me­gyei Könyvtár igazgatójá­nak, Marót Miklósnak, az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem Központi Könyvtá­ra főigazgató-helyettesének, Sasvári Györgynének, az Országos Műszaki Informá­ciós Központ és Könyvtár csoportvezetőjének, Soltész Zoltánnénak, az Országos Széchényi Könyvtár osztály­­vezetőjének, Tilkor Endré­nek, az Ajkai Városi Könyv­tár igazgatójának, Tóth Gyu­lának, a szombathelyi Ta­nárképző Főiskola tanszék­­vezető főiskolai docensének. A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség a NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE címet adományozta­­ a salgótarjáni Düvő népzenei együttesnek (vezetője: Osz­­vald György), a pécsi Méta zenekarnak (vezetője: Be­cker Leonóra), a debreceni Csobolya együttesnek (ve­zetője: Herczegh Mária), Tésik Péter és Tésik­ Kor­nélia szegedi­­ néptáncpáros­nak, Maczkó Mária túrás népdalénekesnek, Fehér Anikó budapesti népdaléne­kesnek, Tóth Pálné debre­ceni textilszövőnek, Varga Mária sitkei textilhímző­nek, Kajla Margit fóti tex­tilszövőnek, Lovas Katalin budapesti textilhímzőnek, Kishonti Pál orosházi bőr­művesnek, ifj. Palatkás Jó­zsef őriszentpéteri fafaragó­nak, Kasza Miklós győri fa­faragónak, Nesó Sándor ber­­hidai fafaragónak, Kovács László karcagi kerámiaké­szítőnek, Faludi Zsolt tisza­­kécskei kerámiakészítőnek, Robotka László tokodi háncsfonónak. ★ Alkotmányunk ünnepe al­kalmából KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetést kapott Gallé Tibor, a Népszava Lap- és Könyvkiadó Válla­lat főszerkesztője.­­ Érdekvédelem és demokrácia Alkotmányunknak gyakran idézett pontja, hogy „a Ma­gyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.” A szakszervezetbe tömörült több mint négy­millió bérből és fizetésből élő szervezett dolgozó alkotmá­nyos jogát államéletünk szervezett rendjében sokfé­leképpen gyakorolja. Részt vesz a politika alakításában, jelzi a tagság véleményét, akaratát és segíti a hozott döntések végrehajtását. A munkahelyen több forma biztosítja, hogy a dolgozó közvetlenül vegyen részt a saját, illetve a közösség sor­sának alakításában és 650 ezer aktivista képviseli meg­bízóit a mozgalomban, az ál­lami, gazdasági életben. A szakszervezeti mozga­lom időben felismerte a munkahelyi demokrácia szükségességét, jelentőségét és kereste a megfelelő for­mákat a dolgozóknak az irá­nyításban, a döntésekben való részvételére, beleszólá­sára. Kísérletet folytatott 50 nagyüzemben, amely egyér­telműen a munkahelyi de­mokrácia szakszervezeti ke­retekben történő megoldását igazolta. Ebben a mozgalom több évtizedes hagyománya A szakszervezetek megíté­lésénél is figyelembe kell venni, hogy társadalmi, gaz­dasági életünkben manapság a megváltozott helyzethez való igazodás, az útkeresés tapasztalható. A szakszerve­zeti munka egészére is az önvizsgálat, a jobb módsze­rek kutatása jellemző, mert a tagság, a politika részé­ről egyaránt megnőtt az igény, az elvárás. E nagyon fontos — egész fejlődésün­ket befolyásoló — kérdések eldöntésében figyelembe vesszük eddigi saját mun­kánk és más népek, szerve­zetek tapasztalatait. Milyen kérdésekkel talál­juk szembe magunkat? Az érdekvédelem kapcsán gyak­ran szóba kerül, hogy a szakszervezetek szervezeti felépítése maradéktalanul alkalmas-e funkciójuk ellá­tására. Mások azt mondják, hogy a szakszervezet — mi­vel kevés kivétellel minden dolgozó tagja — csak a nép­­gazdasági érdekek képvise­letére, csak a kollektíva ér­dekének védelmére képes, s nem tudja ellátni a kisebb csoportok, egyének képvise­letét, erre nem alkalmasak a jelenlegi szervezeti kere­tek. Ezek — legjobb szán­dékuk ellenére is — som­más, eltúlzott ítéletek. A hetvenes évtizedben az általános érdek jelentkezése, annak felerősödése volt a jellemző. Ma sokkal jobban megoszlanak az érdekek, gyakrabban jelentkeznek el­térések azokban. Tény, hogy a szervezett dolgozóknak, a munkahelyi kollektíváknak mindig voltak és lesznek ál­talános, a dolgozók összes­ségének érdekét tartalmazó céljai, érdekei, amelyet a szakszervezeti mozgalom fel­karol, igyekszik érvényesí­teni. De az élet a példa rá, hogy alkalmas a szakszer­vezet a csoport- és egyéni érdek képviseletére is, illet­ve alkalmassá tehető rá. A negyvenes években 50 szakmai szakszervezet volt Magyarországon, most ösz­­szesen 19 iparági, ágazati­ szakszervezet működik. Az egy üzem, egy szakszervezet elve bevált, jónak bizonyult. Mindamellett tény, hogy sok Az üzemi, munkahelyi de­mokrácia legismertebb és legfontosabb fóruma a bizal­mi testület. 1977-ben hatá­rozat született, amely ki­szélesítette a bizalmiak jog- és hatáskörét, s az alapszer­vezetek irányító szervévé a bizalmi testület vált. Széle­sebb alapokra helyeztük az irányítást. Ezzel egy időben intézményesen biztosítottuk a szakszervezeti tagságnak a jogot a dolgozók tulajdo­nosi mivoltának gyakorlá­sára. Az élet igazolta a határo­zat szükségességét és helyes­ségét. A bizalmiak többsége megfelel az elvárásoknak, s ez emberi tulajdonságaikról, politikai, szakmai és általá­nos felkészültségükről egy­és az 1956-os ellenforradal­mi időszak tapasztalatai egyaránt tükröződtek. Az eltelt évek során gyűj­tött tapasztalatok alapján felelősséggel elmondható: a szakszervezet megfelelő ke­ret, jó lehetőség a munka­helyi demokrácia gyakorlá­sára, hogy­­a tagság demok­ratikusan választott képvi­selőin keresztül ellássa a dolgozók érdekvédelmét, képviseletét, s részt vegyen az irányításban. Munkánkat tanulmányozó külföldi szak­­szervezeti tisztségviselők is elismeréssel szólnak ez irá­nyú tevékenységünkről. Mindezek után leírható-e nyugodt szívvel, hogy min­den rendben van a munka­helyi demokrácia gyakorlá­sának háza táján, s a szak­­szervezetek betöltik e ki­emelkedően fontos területen is feladatukat? Különösen most, amikor idehaza mosta­nában a nehezedő körülmé­nyek miatt mind gyakrab­ban kérdik meg az emberek egy-egy intézkedés kapcsán: hol van a szakszervezet? Az irányító helyeken dolgozók közül pedig egyesek kétség­be vonják a szakszervezet alkalmasságát az érdekvé­delem ellátására. Melyen még nem kapnak elég figyelmet az egyes rétegek, szakmák, alágazatok sajátos problémái. Mintha a demok­rácia mozgásrendszerében az ő hangjuk kevésbé hallat­szana vagy kisebb súllyal esne latba. Az ő érdekeik hatékonyabb érvényesítésé­hez fel kell használnunk a mozgalom hagyományait (a szakmai szakszervezetekben is működtek rétegszerveze­tek), és friss tapasztalatait, de politikai hiba lenne a ré­gi szervezeti sémához való visszatérés. Egyetlen szak­­szervezeti dokumentum sem tiltja meg, hogy a szakmák sajátos rétegérdekeket kép­viseljenek. Ma már elmond­hatjuk, hogy a felismerés megvan, de a cselekvés várat magára. Elengedhetetlenül szükséges, hogy erőteljeseb­ben foglalkozzunk egyes ré­tegek problémáival. Ebben a munkában is meg kell ha­ladni a jelenségszintet, az alkalomszerű nekibuzdulást, s a rétegképviseletet állandó elemként­ kell beépíteni az érdekvédelmi munkába. Hazánkban sok társadalmi szervezet, szövetség, egyesü­let működik és közülük igen sok érdekvédelmet is ellát. Ez a munka gyakran össze­hangolatlanul, néha rivali­zálva történik, nemegyszer a szervezet komolyságának a rovására. Szükséges, hogy a szakszervezet a KISZ-szel, az MNOT-tal, az MTESZ-szel, ,a Kereskedelmi Kamarával stb. fejlessze együttműködé­sét az érdekvédelem ellátá­sában. Jó tapasztalatokat hozott már eddig is a lakó­területen, a településeken végzett sajátos érdekvédel­mi munka. A mozgalom te­kintélyét szolgálná, ha ezt a tevékenységüket tovább erősítenénk és jobban fel­karolnánk, hozzáértőbben látnánk el a szellemi érdek­­védelmet, az egyes értelmi­ségi rétegek helyzetének fel­tárását, gondjaik közvetíté­sét. De erőteljesebb szellemi érdekvédelmet kell abban is ellátnunk, hogy segítsük minden rétegben a kezde­ményezőket, még akkor is, ha azok úgynevezett nehéz emberek­ iránt elmondható. Élnek jo­gaikkal, lehetőségeikkel és érzik felelősségüket. Munká­juk révén megerősödött a szakszervezetek érdekvédel­mi munkája, hiszen termelő, alkotó dolgozókból válasz­tották őket, együtt dolgoz­nak, élnek munkatársaikkal. A szakszervezetek XXIV. kongresszusa előtt választott bizalmi testületek összetéte­le megegyezik a munkahe­lyen dolgozók összetételével. Tehát minden munkahely, szakma képviseletét a so­raikból kikerültek látják el. A korábbiakhoz képest ez lényeges változás. A másik, hogy a bizalmiak iskolai végzettsége megegyezik a felnőtt lakosságéval. A 173 ezer bizalmiból majd húsz­ezerre tehető az egyetemi, főiskolai diplomával rendel­kezők száma, s ennek több­szöröse a középiskolát vég­zetteké. Ezt mi nagyra tart­juk, de félreértés lenne azt hinni, hogy a bizalmi alkal­massága kizárólagosan szak­mai és általános műveltsé­gével mérhető. Amikor a bizalmi dolgozótársait kép­viseli a testületi ülésen, vagy a munkahelyi vezető­vel partneri viszonyban, nem a végzettségét igazoló bizonyítványra van szük­ség, hanem arra, hogy ismer­je a tagság jogos érdekét és azt következetesen képvisel­je. Rövid idő alatt bebizo­nyosodott, hogy a bizalmiak számára igazi tekintélyt, megbecsülést, tiszteletet a valós tudás, a közösség irán­ti odaadás, a dolgozók érde­keinek következetes képei­a bizalmiak napi munká­juk mellett látják el társa­dalmi megbízatásukat. Ez azt jelenti, hogy egzisztenciáli­san függenek gazdasági veze­tőiktől. Ez a függőség szak­­szervezeti, közéleti fellépé­sük során sokakat megfon­tolásra késztet, még akkor is, ha tudják, hogy törvényes védelmet élveznek. De „ke­resztbe tenni” valakinek le­het észrevétlenül is. Ezért a hatékonyabb képviselet ér­dekében még jobban oda kell figyelni az ilyen jelen­ségekre. És erősíteni kell­­a bizalmit abban, hogy érezze: számára az igazi eg­zisztenciális védelmet a dol­gozók bizalma jelenti. Az érdekeltek alkalmas­sága is befolyásolja a működést, de ettől sokkal fontosabb annak vizsgálata és megoldása, miben, milyen hatáskörrel rendelkezik a demokrácia fóruma, illetve élnek-e, élhetnek-e jogaik­kal? A magyar szakszerve­zeteknek adott lehetőségük van e téren és fejlesztik is azokat (például a vezetők véleményezését), összességé­ben ellátják a feladataikat, de még mindig nagy gond a munka során jelentkező for­malizmus. A bizalmi testület több kérdésben­­ dönthet, de kérdés, hogy mikor? — a koncepciók kialakításánál, vagy amikor mindent meg­terveztek és az utolsó perc­ben kérik az egyetértést, a népgazdaság nehéz helyzeté­re hivatkozva. Ez csak for­mális részvétel, csak kipipá­­lása a dolgoknak és csak ar­ra jó, hogy jelentsék a „jó­váhagyást”. A hatáskör gyakorlása, az ebben jelentkező formaliz­mus veti fel a kollektív szerződés szerepének módo­sítását is. A változások túl­igaztalanok lennénk, ha a demokrácia néhány gondját boncolgatva kizárólag má­sokra mutogatnánk, magun­kat felmentve az őszinte ön­vizsgálat, s a további fel­adatok alól. Van a saját há­zunk táján is tennivaló. És nem is kevés. A szakszerve­zeti munkában is erősíteni kell a demokratikus voná­sokat. Van teendőnk abban, hogy elhatározásainknál jobban építsünk a tagság vélemé­nyére, a kezdeményezőkére, a „nehéz emberekére” is. Különösen nagy jelentősége van a szakszervezeti demok­rácia fejlesztése szempont­jából a társadalmi vitáknak, amelyek az eddiginél több­ször — végül is állandóan és folyamatosan — kell hogy segítsék állásfoglalá­sunk kialakítását fontos kér­dések eldöntése előtt. Meg­kezdtük ezt a munkát, de mint annyi minden más te­endőt, az élet ezt is fel­gyorsította. De a tájékozta­tást is érdemibbé és folya­matosabbá kell tenni, m­ég az úgynevezett kényes kér­désekben is. Ámbár az a vé­leményem, olykor kényessé csupán az által teszünk kér­déseket, hogy érthetetlen módon nem beszélünk róluk. A dolgozókat csak a legtel­­jesebb nyíltsággal tehetjük érdekeltté a közügyekben, csak a legteljesebb nyilvá­nosság adhat a vállalt fel­adatoknak mozgalmi jelle­get, csak így érhetjük el, hogy munkamódszereinket folytonosan hozzáigazítsuk a felete, a becsülhető szemé­lyes emberi értékek és tu­lajdonságok adnak. Természetesen van még tennivaló képzésük terén éppúgy, mint munkájuk to­vábbfejlesztésében, a gátló tényezők felszámolásában, hogy tisztségük betöltésé­re alkalmasabbá váljanak. A partneri viszony ha­tékonyabb, szakszerűbb gya­korlásában szükséges tá­maszkodniuk a tagság sorai­ban levő szakemberekre. Hi­szen a felmerülő valamennyi kérdésnek nem lehet min­den bizalmi a szakembere. Az önálló álláspontok kidol­gozásához, a napi vélemény­­alkotáshoz — tervezés, bér, szociálpolitika, üzemszerve­zés stb. — a szakszervezeti bizottságok is jobban kell hogy igényeljék a szakember aktivisták véleményét, mentek a jelenlegi gyakor­laton és figyelemmel a vál­lalatok önállóságára, szüksé­ges továbblépni. A demokrácia gyakorlásá­val kapcsolatban halljuk, hogy a dolgozók vagy kép­viselőik érdektelenek a dön­tésekben. Vélhető ez abból, hogy kevés a hozzászóló, ke­vés a vita. Aki volt már bi­zalmi testületi üléseken, az tudja, hogy az mennyire függ az előkészítésen, a tár­gyalt témán, az előterjesztés közérthetőségén, s nem utol­sósorban azon, hogy való­ságos döntést várnak-e a testülettől, s ehhez választá­si lehetőséget adnak, vagy csak azt várják, hogy a tes­tület rábólintson valamire. A dolgozók természetesen az elosztás módszereiben ak­tívabbak, hiszen ebben köz­vetlenül érdekeltek, ebben nagyobb tapasztalatuk is van. De előbbre menni itt is csak akkor tudunk, ha nem előre eldöntött és párhuza­mos fórumokon már agyon­tárgyalt kérdésekről van szó, hanem a beleszólás, a vá­lasztás valódi lehetőségéről. Ne látszatdemokráciát, ha­nem a tömegekben bízva, valódi döntést kérjünk, va­lós problémákban. Nehezíti ez a vezetést? Bizonyosan, de hatásosabb lesz e mód­szerrel a vezetői munka. Azt kell fejleszteni, hogy a dolgozók részvétele a ha­talom gyakorlásában, a fó­rumok segítségével érdemi legyen, több legyen jelenség­nél, váljék a munkahelyi közélet természetes részévé, amit nem tekinthet egyetlen vezető sem nyűgnek, vagy szükséges rossznak. A szo­cialista demokrácia ugyanis nem tetszés vagy nemtet­szés dolga, hanem a társa­dalmi, politikai szükséges­ség, fejlődésünk létkérdése­­kor változásához, hogy több mint négymillió szervezett dolgozó véleményével járul­junk hozzá a párt és az ál­lami vezetés döntéseihez, hogy a szervezett dolgozók millióinak szava ne csak megajánlás legyen, hanem cselekvésre kész, a szocia­lista célokért a legnehezebb körülmények között is kon­vertálható erő. Van a politikánknak egy sarkalatos pontja, amit ha statikusan fogunk fel, köny­­nyen ringathatjuk magunkat illúziókba, azzal az önhitt nyugalommal, hogy felada­tainkat egy adott dátumhoz, eredményhez kötődve elvé­geztük, s a következő dátu­mig nyugodtan ülhetünk a babérjainkon. Ez a sarkala­tos pont politikánkban a tö­megek megnyerésének egy percre sem szűnő folyama­tossága céljaink érdekében. Csak így érhetjük el, hogy tömegmunkánkban ne legyenek csúcsok és hullám­völgyek, hogy a szakszer­vezeti mozgalom folytono­san emelkedő szinten tud­jon megfelelni a politikai rendszerben betöltött helyé­nek, a funkcióiból fakadó feladatainak, s a vele szem­ben támasztott mind maga­sabb mércéjű társadalmi kö­vetelményeknek. Mint az alkotmány megfogalmazza: védje a néphatalmat, védje és képviselje a dolgozók ér­dekeit — tegyük hozzá: a mai nehezebb, bonyolultabb helyzetben is. Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese Szervedeti formák és rétegpolitika Megnőtt a bizalmiak szerepe Fejlődésünk létkérdése A tömegek megnyerése 3

Next