Népszava, 1983. augusztus (111. évfolyam, 180–205. sz.)
1983-08-20 / 197. szám
NÉPSZAVA 1983. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT Németh Károly és Umberto Barulli találkozója Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken a KB székházában találkozott Umberto Barullival, a San Marinó-i Kommunista Párt főtitkárával, aki az MSZMP vendégeként rövid pihenésen tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről és feladatairól. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a kommunista és munkásmozgalom fontosabb kérdéseiről, megerősítették pártjaik készségét a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére. A találkozón részt vett Kovács László, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője is. Aczél György és Paul Laurent megbeszélése Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára találkozott Paul Laurent-nal, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával, aki az MSZMP KB meghívására pihenés céljából tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről, véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, a kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről és a két párt közötti együttműködésről. (MTI) Kulturális kitüntetések a Parlamentben A közművelődés terén végzett eredményes munkájuk elismeréseként húszan kapták meg az idén a Kiváló Népművelés héten a Népművészet Mestere címet. Négy közművelődési szakember tevékenységét Móra Ferenc Emlékéremmel s nyolcét Szabó Ervin Emlékéremmel jutalmazták. A kitüntetéseket pénteken délelőtt a Parlamentben, az alkotmány napja alkalmából rendezett ünnepségen nyújtotta át Köpeczi Béla művelődési miniszter. Az eseményen jelen volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ugyanezen alkalommal a Kommunista Ifjúsági Szövetség a Népművészet Ifjú Mestere címet adományozta három népzenei együttesnek, valamint 15 fiatal népművésznek. A Magyar Népköztársaság művelődési minisztere augusztus 20-a alkalmából, a közművelődés terén végzett eredményes munkájuk elismeréseként az alábbi kitüntetéseket adományozta: KIVÁLÓ NÉPMŰVELŐ címet Újvári Jenőnek, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar közművelődési csoportja főiskolai adjunktusának, szakcsoportvezetőjének, Bánáti Tibornak, a bajai József Attila Művelődési Központ igazgatójának, Kovács Pálnak, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatóhelyettesének, Papp Sándornak, a dunaújvárosi Földes Ferenc Dolgozók Iskolája általános iskolai tanárának, Litauszki Tibornak, a debreceni Kölcsey Művelődési Központ hálózati és módszertani osztályvezetőjének, Pintér Dávidnak, a kecskédi általános iskola tanítójának, tiszteletdíjas művelődésiház-vezetőnek, Dániel Kornélnak, a zebegényi Szőnyi Emlékmúzeum igazgatójának, Kecskés Józsefnek, a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatójának, Czakó Jánosnénak, a Szolnok megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatójának, dr. Erdész Sándornak, a sóstói Múzeumfalu igazgatójának, Bárdosi Balázsnak, a szelestei általános iskola igazgatójának, Kovács Ferencnek, a devecseri járási művelődési központ igazgatójának, Horváth Józsefnek, a Zala megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya előadójának, Tóth Sándornénak, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 22. sz. könyvtára főkönyvtárvezetőhelyettesének, Haász Etelkának, a Budapest XII. kerületi Tanács V. B. művelődésügyi, egészségügyi, sportosztálya osztályvezetőhelyettesének, Boros Attilának, a Magyar Rádió zenei főosztálya műsorszerkesztő riporterének, Seregi Istvánnak, a Szakszervezetek Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsa Központi Könyvtára igazgatójának, Krizsán Sándornak, a vasasszakszervezet politikai munkatársának, Horvay Jánosnénak, a KSZV Újszegedi Szövőgyára népművelőjének, Hollós Róbertnének, a Népművelési Intézet koordinációs titkársága főmunkatársának; NÉPMŰVÉSZET MESTERE címet ifj. Szabó Mihálynak, a Népművészek Szövetkezete fazekasának, Gubányi Imréné kalocsai naiv festőnek, Kádár Gyula debreceni szíjgyártónak, bőrdíszművesnek, Pápai Sándor galamboki fafaragónak, Tóth Jánosné szebényi énekesnek, Bíró Lajosné nagyecsedi táncosnak, Gaál Kálmánná tardi hímzőnek , MÓRA FERENC EMLÉKÉRMET dr. Bándi Gábornak, a Vas megyei Múzeumok Igazgatósága vezetőjének, Gombos Károlynak, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum igazgatójának, dr. Varga Gyulának, a debreceni Déri Múzeum muzeológusának, Mujzer Miklósnak, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténészének , SZABÓ ERVIN EMLÉKÉRMET Búzási Jánosnak, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettesének, Kovács Bélának, a Heves megyei Levéltár igazgatójának, Lovas Henriknek, a Tolna megyei Könyvtár igazgatójának, Marót Miklósnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Központi Könyvtára főigazgató-helyettesének, Sasvári Györgynének, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár csoportvezetőjének, Soltész Zoltánnénak, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetőjének, Tilkor Endrének, az Ajkai Városi Könyvtár igazgatójának, Tóth Gyulának, a szombathelyi Tanárképző Főiskola tanszékvezető főiskolai docensének. A Kommunista Ifjúsági Szövetség a NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE címet adományozta a salgótarjáni Düvő népzenei együttesnek (vezetője: Oszvald György), a pécsi Méta zenekarnak (vezetője: Becker Leonóra), a debreceni Csobolya együttesnek (vezetője: Herczegh Mária), Tésik Péter és Tésik Kornélia szegedi néptáncpárosnak, Maczkó Mária túrás népdalénekesnek, Fehér Anikó budapesti népdalénekesnek, Tóth Pálné debreceni textilszövőnek, Varga Mária sitkei textilhímzőnek, Kajla Margit fóti textilszövőnek, Lovas Katalin budapesti textilhímzőnek, Kishonti Pál orosházi bőrművesnek, ifj. Palatkás József őriszentpéteri fafaragónak, Kasza Miklós győri fafaragónak, Nesó Sándor berhidai fafaragónak, Kovács László karcagi kerámiakészítőnek, Faludi Zsolt tiszakécskei kerámiakészítőnek, Robotka László tokodi háncsfonónak. ★ Alkotmányunk ünnepe alkalmából KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetést kapott Gallé Tibor, a Népszava Lap- és Könyvkiadó Vállalat főszerkesztője. Érdekvédelem és demokrácia Alkotmányunknak gyakran idézett pontja, hogy „a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.” A szakszervezetbe tömörült több mint négymillió bérből és fizetésből élő szervezett dolgozó alkotmányos jogát államéletünk szervezett rendjében sokféleképpen gyakorolja. Részt vesz a politika alakításában, jelzi a tagság véleményét, akaratát és segíti a hozott döntések végrehajtását. A munkahelyen több forma biztosítja, hogy a dolgozó közvetlenül vegyen részt a saját, illetve a közösség sorsának alakításában és 650 ezer aktivista képviseli megbízóit a mozgalomban, az állami, gazdasági életben. A szakszervezeti mozgalom időben felismerte a munkahelyi demokrácia szükségességét, jelentőségét és kereste a megfelelő formákat a dolgozóknak az irányításban, a döntésekben való részvételére, beleszólására. Kísérletet folytatott 50 nagyüzemben, amely egyértelműen a munkahelyi demokrácia szakszervezeti keretekben történő megoldását igazolta. Ebben a mozgalom több évtizedes hagyománya A szakszervezetek megítélésénél is figyelembe kell venni, hogy társadalmi, gazdasági életünkben manapság a megváltozott helyzethez való igazodás, az útkeresés tapasztalható. A szakszervezeti munka egészére is az önvizsgálat, a jobb módszerek kutatása jellemző, mert a tagság, a politika részéről egyaránt megnőtt az igény, az elvárás. E nagyon fontos — egész fejlődésünket befolyásoló — kérdések eldöntésében figyelembe vesszük eddigi saját munkánk és más népek, szervezetek tapasztalatait. Milyen kérdésekkel találjuk szembe magunkat? Az érdekvédelem kapcsán gyakran szóba kerül, hogy a szakszervezetek szervezeti felépítése maradéktalanul alkalmas-e funkciójuk ellátására. Mások azt mondják, hogy a szakszervezet — mivel kevés kivétellel minden dolgozó tagja — csak a népgazdasági érdekek képviseletére, csak a kollektíva érdekének védelmére képes, s nem tudja ellátni a kisebb csoportok, egyének képviseletét, erre nem alkalmasak a jelenlegi szervezeti keretek. Ezek — legjobb szándékuk ellenére is — sommás, eltúlzott ítéletek. A hetvenes évtizedben az általános érdek jelentkezése, annak felerősödése volt a jellemző. Ma sokkal jobban megoszlanak az érdekek, gyakrabban jelentkeznek eltérések azokban. Tény, hogy a szervezett dolgozóknak, a munkahelyi kollektíváknak mindig voltak és lesznek általános, a dolgozók összességének érdekét tartalmazó céljai, érdekei, amelyet a szakszervezeti mozgalom felkarol, igyekszik érvényesíteni. De az élet a példa rá, hogy alkalmas a szakszervezet a csoport- és egyéni érdek képviseletére is, illetve alkalmassá tehető rá. A negyvenes években 50 szakmai szakszervezet volt Magyarországon, most öszszesen 19 iparági, ágazati szakszervezet működik. Az egy üzem, egy szakszervezet elve bevált, jónak bizonyult. Mindamellett tény, hogy sok Az üzemi, munkahelyi demokrácia legismertebb és legfontosabb fóruma a bizalmi testület. 1977-ben határozat született, amely kiszélesítette a bizalmiak jog- és hatáskörét, s az alapszervezetek irányító szervévé a bizalmi testület vált. Szélesebb alapokra helyeztük az irányítást. Ezzel egy időben intézményesen biztosítottuk a szakszervezeti tagságnak a jogot a dolgozók tulajdonosi mivoltának gyakorlására. Az élet igazolta a határozat szükségességét és helyességét. A bizalmiak többsége megfelel az elvárásoknak, s ez emberi tulajdonságaikról, politikai, szakmai és általános felkészültségükről egyés az 1956-os ellenforradalmi időszak tapasztalatai egyaránt tükröződtek. Az eltelt évek során gyűjtött tapasztalatok alapján felelősséggel elmondható: a szakszervezet megfelelő keret, jó lehetőség a munkahelyi demokrácia gyakorlására, hogya tagság demokratikusan választott képviselőin keresztül ellássa a dolgozók érdekvédelmét, képviseletét, s részt vegyen az irányításban. Munkánkat tanulmányozó külföldi szakszervezeti tisztségviselők is elismeréssel szólnak ez irányú tevékenységünkről. Mindezek után leírható-e nyugodt szívvel, hogy minden rendben van a munkahelyi demokrácia gyakorlásának háza táján, s a szakszervezetek betöltik e kiemelkedően fontos területen is feladatukat? Különösen most, amikor idehaza mostanában a nehezedő körülmények miatt mind gyakrabban kérdik meg az emberek egy-egy intézkedés kapcsán: hol van a szakszervezet? Az irányító helyeken dolgozók közül pedig egyesek kétségbe vonják a szakszervezet alkalmasságát az érdekvédelem ellátására. Melyen még nem kapnak elég figyelmet az egyes rétegek, szakmák, alágazatok sajátos problémái. Mintha a demokrácia mozgásrendszerében az ő hangjuk kevésbé hallatszana vagy kisebb súllyal esne latba. Az ő érdekeik hatékonyabb érvényesítéséhez fel kell használnunk a mozgalom hagyományait (a szakmai szakszervezetekben is működtek rétegszervezetek), és friss tapasztalatait, de politikai hiba lenne a régi szervezeti sémához való visszatérés. Egyetlen szakszervezeti dokumentum sem tiltja meg, hogy a szakmák sajátos rétegérdekeket képviseljenek. Ma már elmondhatjuk, hogy a felismerés megvan, de a cselekvés várat magára. Elengedhetetlenül szükséges, hogy erőteljesebben foglalkozzunk egyes rétegek problémáival. Ebben a munkában is meg kell haladni a jelenségszintet, az alkalomszerű nekibuzdulást, s a rétegképviseletet állandó elemként kell beépíteni az érdekvédelmi munkába. Hazánkban sok társadalmi szervezet, szövetség, egyesület működik és közülük igen sok érdekvédelmet is ellát. Ez a munka gyakran összehangolatlanul, néha rivalizálva történik, nemegyszer a szervezet komolyságának a rovására. Szükséges, hogy a szakszervezet a KISZ-szel, az MNOT-tal, az MTESZ-szel, ,a Kereskedelmi Kamarával stb. fejlessze együttműködését az érdekvédelem ellátásában. Jó tapasztalatokat hozott már eddig is a lakóterületen, a településeken végzett sajátos érdekvédelmi munka. A mozgalom tekintélyét szolgálná, ha ezt a tevékenységüket tovább erősítenénk és jobban felkarolnánk, hozzáértőbben látnánk el a szellemi érdekvédelmet, az egyes értelmiségi rétegek helyzetének feltárását, gondjaik közvetítését. De erőteljesebb szellemi érdekvédelmet kell abban is ellátnunk, hogy segítsük minden rétegben a kezdeményezőket, még akkor is, ha azok úgynevezett nehéz emberek iránt elmondható. Élnek jogaikkal, lehetőségeikkel és érzik felelősségüket. Munkájuk révén megerősödött a szakszervezetek érdekvédelmi munkája, hiszen termelő, alkotó dolgozókból választották őket, együtt dolgoznak, élnek munkatársaikkal. A szakszervezetek XXIV. kongresszusa előtt választott bizalmi testületek összetétele megegyezik a munkahelyen dolgozók összetételével. Tehát minden munkahely, szakma képviseletét a soraikból kikerültek látják el. A korábbiakhoz képest ez lényeges változás. A másik, hogy a bizalmiak iskolai végzettsége megegyezik a felnőtt lakosságéval. A 173 ezer bizalmiból majd húszezerre tehető az egyetemi, főiskolai diplomával rendelkezők száma, s ennek többszöröse a középiskolát végzetteké. Ezt mi nagyra tartjuk, de félreértés lenne azt hinni, hogy a bizalmi alkalmassága kizárólagosan szakmai és általános műveltségével mérhető. Amikor a bizalmi dolgozótársait képviseli a testületi ülésen, vagy a munkahelyi vezetővel partneri viszonyban, nem a végzettségét igazoló bizonyítványra van szükség, hanem arra, hogy ismerje a tagság jogos érdekét és azt következetesen képviselje. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a bizalmiak számára igazi tekintélyt, megbecsülést, tiszteletet a valós tudás, a közösség iránti odaadás, a dolgozók érdekeinek következetes képeia bizalmiak napi munkájuk mellett látják el társadalmi megbízatásukat. Ez azt jelenti, hogy egzisztenciálisan függenek gazdasági vezetőiktől. Ez a függőség szakszervezeti, közéleti fellépésük során sokakat megfontolásra késztet, még akkor is, ha tudják, hogy törvényes védelmet élveznek. De „keresztbe tenni” valakinek lehet észrevétlenül is. Ezért a hatékonyabb képviselet érdekében még jobban oda kell figyelni az ilyen jelenségekre. És erősíteni kella bizalmit abban, hogy érezze: számára az igazi egzisztenciális védelmet a dolgozók bizalma jelenti. Az érdekeltek alkalmassága is befolyásolja a működést, de ettől sokkal fontosabb annak vizsgálata és megoldása, miben, milyen hatáskörrel rendelkezik a demokrácia fóruma, illetve élnek-e, élhetnek-e jogaikkal? A magyar szakszervezeteknek adott lehetőségük van e téren és fejlesztik is azokat (például a vezetők véleményezését), összességében ellátják a feladataikat, de még mindig nagy gond a munka során jelentkező formalizmus. A bizalmi testület több kérdésben dönthet, de kérdés, hogy mikor? — a koncepciók kialakításánál, vagy amikor mindent megterveztek és az utolsó percben kérik az egyetértést, a népgazdaság nehéz helyzetére hivatkozva. Ez csak formális részvétel, csak kipipálása a dolgoknak és csak arra jó, hogy jelentsék a „jóváhagyást”. A hatáskör gyakorlása, az ebben jelentkező formalizmus veti fel a kollektív szerződés szerepének módosítását is. A változások túligaztalanok lennénk, ha a demokrácia néhány gondját boncolgatva kizárólag másokra mutogatnánk, magunkat felmentve az őszinte önvizsgálat, s a további feladatok alól. Van a saját házunk táján is tennivaló. És nem is kevés. A szakszervezeti munkában is erősíteni kell a demokratikus vonásokat. Van teendőnk abban, hogy elhatározásainknál jobban építsünk a tagság véleményére, a kezdeményezőkére, a „nehéz emberekére” is. Különösen nagy jelentősége van a szakszervezeti demokrácia fejlesztése szempontjából a társadalmi vitáknak, amelyek az eddiginél többször — végül is állandóan és folyamatosan — kell hogy segítsék állásfoglalásunk kialakítását fontos kérdések eldöntése előtt. Megkezdtük ezt a munkát, de mint annyi minden más teendőt, az élet ezt is felgyorsította. De a tájékoztatást is érdemibbé és folyamatosabbá kell tenni, még az úgynevezett kényes kérdésekben is. Ámbár az a véleményem, olykor kényessé csupán az által teszünk kérdéseket, hogy érthetetlen módon nem beszélünk róluk. A dolgozókat csak a legteljesebb nyíltsággal tehetjük érdekeltté a közügyekben, csak a legteljesebb nyilvánosság adhat a vállalt feladatoknak mozgalmi jelleget, csak így érhetjük el, hogy munkamódszereinket folytonosan hozzáigazítsuk a felete, a becsülhető személyes emberi értékek és tulajdonságok adnak. Természetesen van még tennivaló képzésük terén éppúgy, mint munkájuk továbbfejlesztésében, a gátló tényezők felszámolásában, hogy tisztségük betöltésére alkalmasabbá váljanak. A partneri viszony hatékonyabb, szakszerűbb gyakorlásában szükséges támaszkodniuk a tagság soraiban levő szakemberekre. Hiszen a felmerülő valamennyi kérdésnek nem lehet minden bizalmi a szakembere. Az önálló álláspontok kidolgozásához, a napi véleményalkotáshoz — tervezés, bér, szociálpolitika, üzemszervezés stb. — a szakszervezeti bizottságok is jobban kell hogy igényeljék a szakember aktivisták véleményét, mentek a jelenlegi gyakorlaton és figyelemmel a vállalatok önállóságára, szükséges továbblépni. A demokrácia gyakorlásával kapcsolatban halljuk, hogy a dolgozók vagy képviselőik érdektelenek a döntésekben. Vélhető ez abból, hogy kevés a hozzászóló, kevés a vita. Aki volt már bizalmi testületi üléseken, az tudja, hogy az mennyire függ az előkészítésen, a tárgyalt témán, az előterjesztés közérthetőségén, s nem utolsósorban azon, hogy valóságos döntést várnak-e a testülettől, s ehhez választási lehetőséget adnak, vagy csak azt várják, hogy a testület rábólintson valamire. A dolgozók természetesen az elosztás módszereiben aktívabbak, hiszen ebben közvetlenül érdekeltek, ebben nagyobb tapasztalatuk is van. De előbbre menni itt is csak akkor tudunk, ha nem előre eldöntött és párhuzamos fórumokon már agyontárgyalt kérdésekről van szó, hanem a beleszólás, a választás valódi lehetőségéről. Ne látszatdemokráciát, hanem a tömegekben bízva, valódi döntést kérjünk, valós problémákban. Nehezíti ez a vezetést? Bizonyosan, de hatásosabb lesz e módszerrel a vezetői munka. Azt kell fejleszteni, hogy a dolgozók részvétele a hatalom gyakorlásában, a fórumok segítségével érdemi legyen, több legyen jelenségnél, váljék a munkahelyi közélet természetes részévé, amit nem tekinthet egyetlen vezető sem nyűgnek, vagy szükséges rossznak. A szocialista demokrácia ugyanis nem tetszés vagy nemtetszés dolga, hanem a társadalmi, politikai szükségesség, fejlődésünk létkérdésekor változásához, hogy több mint négymillió szervezett dolgozó véleményével járuljunk hozzá a párt és az állami vezetés döntéseihez, hogy a szervezett dolgozók millióinak szava ne csak megajánlás legyen, hanem cselekvésre kész, a szocialista célokért a legnehezebb körülmények között is konvertálható erő. Van a politikánknak egy sarkalatos pontja, amit ha statikusan fogunk fel, könynyen ringathatjuk magunkat illúziókba, azzal az önhitt nyugalommal, hogy feladatainkat egy adott dátumhoz, eredményhez kötődve elvégeztük, s a következő dátumig nyugodtan ülhetünk a babérjainkon. Ez a sarkalatos pont politikánkban a tömegek megnyerésének egy percre sem szűnő folyamatossága céljaink érdekében. Csak így érhetjük el, hogy tömegmunkánkban ne legyenek csúcsok és hullámvölgyek, hogy a szakszervezeti mozgalom folytonosan emelkedő szinten tudjon megfelelni a politikai rendszerben betöltött helyének, a funkcióiból fakadó feladatainak, s a vele szemben támasztott mind magasabb mércéjű társadalmi követelményeknek. Mint az alkotmány megfogalmazza: védje a néphatalmat, védje és képviselje a dolgozók érdekeit — tegyük hozzá: a mai nehezebb, bonyolultabb helyzetben is. Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese Szervedeti formák és rétegpolitika Megnőtt a bizalmiak szerepe Fejlődésünk létkérdése A tömegek megnyerése 3