Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)
1983-10-04 / 234. szám
NÉPSZAVA 1983. OKTÓBER 4., KEDD mezőgazdasági szakszervezetek nemzetközi konferenciája (Folytatás az 1. oldalról) gazdasági és élelmezésügyi miniszter, Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke. Andreasz Kiriakou, a nemzetközi szövetség ciprusi elnöke nyitotta meg a tanácskozást. A konferencia fő célkitűzése — hangsúlyozta —, hogy a szakszervezeti mozgalom elemezze a mezőgazdaság és a mezőgazdasági dolgozók helyzetét és problémáit. A szakszervezetek célja, hogy bebizonyítsák: a mezőgazdaság nagy lehetőségekkel rendelkezik arra, hogy kielégítse az emberiség táplálkozási igényeit. Ehhez tovább kell fejleszteni és össze kell hangolni a mezőgazdasági dolgozók jövőjéért folytatott küzdelmet. A szakszervezetek kétszeresen érdekeltek ebben, hiszen azokat képviselik, akik megtermelik az élelmiszereket, másrészt pedig azért is, mert a fejlődő országokban az éhezés és az alultápláltság is őket sújtja elsősorban. A nemzetközi szövetség értékelése szerint a mezőgazdasági dolgozók élet- és munkakörülményeinek lényeges javulása nélkül elképzelhetetlen a mezőgazdaság, az élelmiszeripar jelentős fejlődése. Ez pedig egyúttal szoros kapcsolatban áll a leszereléssel, békével, hiszen a fegyverkezésre költött összegekből a mezőgazdaság fejlesztésére, fellendítésére lehetne és kellene fordítani — emelte ki Andreasz Kiriakou. A magyar szakszervezetek nevében Gál László köszöntötte a tanácskozást. Hangsúlyozta, hogy a magyar szakszervezetek történelmi hivatásukat betöltve vesznek részt a dolgozók érdekeinek védelmében. Jelentős értéknek tekintjük — mondotta —, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatott dolgozók kiemelkedően jó munkájukkal elérték: jövedelmi helyzetükben, szociális ellátásukban egy színvonalon vannak a munkásosztállyal. A magyar szakszervezetek tudatában vannak annak, hogy a munkások és a parasztok egységben vívott harca teremtheti meg a haladáshoz szükséges békét. Ezért szolgálja minden tevékenységük az egységet, az összefogást. A nemzetközi szövetség igazgató bizottságának nevében Gerard Laugier, az UISTAPF főtitkára tartott vitaindító beszámolót. Elemezte a szervezetnek a nyolcadik szakmai kongresszus óta eltelt négy esztendőben végzett tevékenységét, melynek vezérfonala volt a mezőgazdaságban működő nemzetközi vállalatok, a nagybirtokosok elleni harc a dolgozók gazdasági, társadalmi, szociális követeléseinek megvalósításáért. Ahhoz, hogy a falusi dolgozók harci eszköze legyen országos és nemzetközi méretekben egyaránt, a szövetség a különböző irányzatú szakszervezetek egységének megvalósításáért, a közös fellépések az akcióegység kezdeményezéséért sokat tett az elmúlt időszakban. — Olyan nemzetközi szövetség vagyunk — emelte ki a főtitkár —, amely büszke arra, hogy soraiban teljes jogegyenlőséggel tarthatja számon a különféle irányzatokhoz tartozó szakszervezeteket. Egyetlen közös cél fogja össze ezeket az eltérő felfogású, más-más körülmények között tevékenyekedő szervezeteket, a falusi dolgozók erkölcsi és anyagi érdekeinek szolgálata. A problémák pedig rendkívül szerteágazóak. A fejlődő országokban 400 millió mezőgazdasági dolgozónak nincs munkája, vagy részlegesen van foglalkoztatva. Latin- Amerikában a földbirtokosok 78 százaléka birtokolja a terület 82 százalékát. A nagy nemzetközi vállalatok elindította „zöld forradalom” csak a nagybirtokosoknak hozott hasznot. A fejlődő országok, amelyek a világ lakosságának mintegy 75 százalékát képviselik, s a 60—70-es években még gabonaexportálók voltak, most többségükben importra szorulnak. S ez csak néhány kiragadott példa, amelyhez hasonlók sokaságára kell választ adnia a szakszervezeti mozgalomnak. Ezt ismerték fel mindenütt a szakszervezetek. Ennek következtében az elmúlt négy évben világszerte megerősödtek a szakszervezeti és paraszti szövetségek. Egyes országokban új szervezetek jöttek létre, másutt pedig átalakultak, hogy jobban megfelelhessenek a dolgozók, a tagság irántuk támasztott követelményeinek. Ehhez a nemzetközi szövetség az elmúlt években jelentős segítséget nyújtott, mindenekelőtt a szakszervezeti vezetők képzésében, felkészültségük növelésében. Megerősödött a mezőgazdasági szakszervezetek tekintélye az ENSZ szakosított intézményeiben is. A nemzetközi szövetség, valamennyi tagszervezete tevékenységének hatékonysága az összefogástól, egységtől függ. Cselekvésre, összehangolt akciókra van szükség ahhoz, hogy a falusi dolgozók, a mezőgazdaság, az erdészetek és ültetvények dolgozóinak törekvései valóra váljanak. Mindennek leghatékonyabb eszköze a szolidaritás országos és nemzetközi méretekben egyaránt. Ezért választottuk ezt világkonferenciánk mottójául — mondotta a nemzetközi szövetség főtitkára. A titkárság beszámolója és az írásban kiküldött dokumentumtervezetek alapján kezdődött meg a konferencia vitája. A hétfői tanácskozáson elhangzottak közül idézünk még Ibrahim Zakaria felszólalásából: „Éppen 38 évvel ezelőtt, 1945. október 3-án alakult meg a Szakszervezeti Világszövetség. A nemzetközi szövetség mostani konferenciája is legyen példája annak, hogy tovább él a világ munkásainak szolidaritásra és egységre való törekvése, amely áthatotta ezt az első szakszervezeti világkongreszszust.” A mezőgazdasági szakszervezetek nemzetközi konferenciája ma szekcióülésekkel folytatja munkáját. Sz. F. Magyar műszaki napok Jugoszláviában Magyar gazdasági és műszaki napok kezdődtek hétfőn több jugoszláv városban. A magyar gazdasági és műszaki napok ünnepélyes megnyitása Belgrádban, a mérnökszövetség székházában volt. Alekszandar Mitrovics, a szerb gazdasági kamara elnöke és Lőrincze Péter, a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkára után dr. Hetényi István pénzügyminiszter mondott beszédet, méltatva a két szomszédos szocialista ország baráti kapcsolatait, egyre gazdagabb együttműködését. Emlékeztetett rá, hogy 1975-ben, amikor legutóbb rendeztek magyar gazdasági napokat Jugoszláviában, a két ország közötti áruforgalom értéke 221 millió dollár volt, most pedig, nyolc évvel később, az előirányzott évi árucsere értéke 570 millió dollár. Az együttműködés, a gazdasági kapcsolatok bővítésének irányait és lehetséges területeit érintve, megemlítette a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, a vas- és színesfémkohászatot, a közlekedési eszközök gyártását, az elektromos ipart, valamint az energetikai ágazatokat és a könnyűipart is. A belgrádi megnyitón jelen volt Braniszlav Ikonics, a szerb köztársaság végrehajtó tanácsának (kormány) elnöke, Nedeljko Mandics, a szövetségi végrehajtó tanács tagja, Bozsin Jovanovics, a jugoszláv gazdasági kamara elnöke, Vas János külkereskedelmi miniszterhelyettes, dr. Simon Pál nagykövet, és Dienes Béla kereskedelmi tanácsos. Kuvaiti szakszervezeti aktivisták tanfolyama Hétfőn, a SZOT Központi Iskoláján a Kuvaiti Szakszervezeti Szövetség (KTUF) aktivistái részére háromhetes szakszervezeti tanfolyam kezdődött. A résztvevők előadások és konzultációk keretében ismerkednek meg a magyar szakszervezeti mozgalom tapasztalataival, és üzemekben, termelőszövetkezetben tanulmányozzák a szakszervezetek gyakorlati tevékenységét. A tanfolyamot Ligeti László, a SZOT alelnöke nyitotta meg. Ifjúmunkásnapok Baranyában Az ifjúsági újítási és ötletpályázat díjainak kiosztásával hétfőn megnyitották Pécsett a Baranya megyei ifjúmunkás- és szakmunkástanuló-napokat. A csaknem ötvenezer leendő, illetve már dolgozó fiatal baranyai szakmunkás számára szervezett egy hónapos rendezvénysorozat keretében ágazati találkozókat, szakmai vetélkedőket és nyílt napokat, ifjúsági fórumokat, versmondó- és politikai tájékozottsági versenyeket, műsoros klubdélutánokat tartanak, pályaválasztási kiállításokat rendeznek, s megyeszerte megvitatják az ifjúsági termelési mozgalmak tapasztalatait, a pályakezdő fiatalok gondjait. A gyógyszerészek közérzete Hogyan ítélik meg saját helyzetüket, a gyógyszerellátás kérdéseit a gyógyszerészek? Kérdőíves felméréssel, tanácskozásokon szerzett tapasztalatokkal igyekezett képet kapni erről az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete. A gyógyszerészek közérzete lényeges — ahogyan a szakszervezet elnöksége a napokban értékelte —, hiszen viselkedésük óhatatlanul befolyásolja a lakosság közérzetét. Az ország 1433 közforgalmú (mert kórházi gyógyszertár is létezik) gyógyszertárában igen nagy forgalom bonyolódik le, öregek, fiatalok, a társadalom minden rendű és rangú, korú tagjai itt szerzik be a gyógyuláshoz szükséges orvosságukat. Illetve itt kell tudomásul venniük, ha hiába a recept, mert hiánycikk a gyógyszer. A hírt kiki vérmérséklete szerint fogadja, a patikusnak azonban mindig meg kell őriznie hidegvérét, és lehetőleg elfogadható választ, tanácsot adnia a rászorulónak. Hiánycikk és türelem közérzetét tehát alapvetően meghatározza a gyógyszerellátás minősége. Ami nem maradéktalanul jó. A tanácskozáson is elhangzott, hogy a hazailag előállított, mintegy hatszázféle készítmény nem fedezi a gyógyítás szükségleteit. Mennyiségében, korszerűségében egyaránt kívánni valót hagy maga után, ezért az Egészségügyi Minisztérium egyre nagyobb mértékben kénytelen importálni, ami szocialista és tőkés relációban is sok gonddal jár. Az előbbi a szocialista országoknak a miénkhez hasonló nehézségei, az utóbbi a közismerten szűk valutakeret miatt. Különösen nehéz helyzet elé állították a gyógyszerészeket a tavalyi ellátási nehézségek. Ha többségük nem is volt olyan természetű, hogy késleltesse a gyógyulást, mégis jogos elégedetlenséget váltott ki. A néhány hiányzó, nélkülözhetetlen gyógyszer biztosítása érdekében a minisztérium, illetve a kormány intézkedett soronkívüli devizakeret, tőkés import foganatosításával. A hatás azonban természetesen nem jelentkezhetett egyik napról a másikra. És addig is a gyógyszerésznek kellett állnia a sarat, türelmes, megértő választ adva az érthetően zúgolódó betegnek. Kiszerelés a patikában Hasonlóképpen rájuk hárult az ipar késedelmes szállításának terhe. A hiány enyhítése érdekében ugyanis az Egészségügyi Minisztérium hozzájárult, hogy a gyárak számos készítményt — meghatározott térítés mellett — szükségcsomagolásban szállítsanak. Bizonyára mindenki emlékszik a megszokott doboz helyett papírzacskóban „kiszerelt” tablettákra, ami jelentős többletterhet hárított a patikákban dolgozókra. Próbára tette őket továbbá, hogy — éppen a hiány enyhítése végett — néhány készítményt a gyár helyett a Galenusi laboratóriumokban állítottak elő. Alighanem ez indokolja, hogy tavaly a laboratóriumok termelési értéke 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindez úgy is értékelhető, hogy a laboratóriumokban működő, mintegy 350 gyógyszerész és asszisztens figyelemre méltó többletmunkát vállalt az ellátásért. Az intézeti (kórházi) gyógyszertárak pedig az infúziókészítést vállalják magukra. E hagyományosnak mondható tevékenységükkel lényegében ki is elégítik az infúzióigényeket. Emellett persze dolguk a kórház, klinika stb. teljes gyógyszerszükségletének biztosítása, valamint a gyógyszerfelhasználás ellenőrzése az osztályokon. Hogyan győzik e nem kevés munkát? Viszonylag nehezen, mert kevesen vannak. Már a pályakezdő gyógyszerész is kevés, ami a képzés bővítését indokolja, ezt viszont elsősorban a jelentkezők száma befolyásolja. Elgondolkoztató tény, hogy ezen a diplomás pályán alig van túljelentkezés, ami a pálya nem egészen megfelelő társadalmi, anyagi megbecsülésére vall. Az orvoshoz hasonlóan jelenleg azonban a gyógyszerészszámnál nagyobb gond az asszisztenshiány, főleg a fővárosban. Vidéken egy diplomásra két, Budapesten csak egy asszisztens jut. A mindennapi munkában azonban leginkább a fizikai munkára alkalmas személyzet hiányzik, amiben a viszonylag alacsony bér játszik közre. Ugyanennek tulajdonítható a főként Budapestre jellemző nagyarányú fluktuáció is. Közelebbről vizsgálva a gyógyszertárakban folyó munkát, a betegekkel zsúfolt officina (eladótér) mögé nézve szembetűnő a gyógyításhoz hasonló felelősséggel járó tevékenység. De vajon hogyan értékeli a társadalom? Látjuk-e, hogy a gyógyszerész az orvos jobb keze? Őszintén szólva, nem mindig. Pedig a társadalmi megbecsülésre ők is éppúgy érdemesek. Lukács Mária Szobor a város peremén Fagyos csend ülte meg az 1944. december 29-i reggelt a vecsés—budapesti műút mentén, Pestszentlőrinc határában. Elült a fegyverzaj az ostromgyűrűbe zárt Budapest elfoglalására készülő 2. Ukrán Front parancsnoka utasítására. Csend volt a német tüzelőállásokban is tudták, mert a hangszórók ismét és ismét közölték, hogy szovjet parlamenter várható. A fehér zászlókkal ellátott gépkocsi Filimonyenko őrmester gépkocsivezetővel, Kuznyecov hadnaggyal és Steinmetz Miklós századossal áthaladt a szovjet csapatok peremvonalán, majd maga mögött hagyva a továbbhaladást biztosító kísérőket, mintegy 25—30 méterre közelítette meg a németek állását. A motorzúgás hangját váratlanul dörrenés nyomta el: egy 88 mm-es német gépágyú lövedéke szétroncsolta a gépkocsi elejét. A robbanás ereje megölte Filimonyenkót és a két tisztet kivetette a kocsiból. Kuznyecov megsebesült, Steinmetz kezéből egy géppisztolysorozat verte ki a magasra emelt fehér zászlót. Holttestét a fellángolt tűzharc miatt csak másnap hajnalban tudták a fedezékek mögé vinni és illően eltemetni. A szobrász, Mikus Sándor a legtragikusabb pillanatot mintázta ércbe. Hű volt művészi hitvallásához, alakjai- nak és portréinak lágy mintájú, finomságot és líraiságot sugárzó formálásához. A küldetést teljesítő katonát is ilyennek látta. A szovjet hadsereg tisztjeként első hazájába visszatért Steinmetz Miklós, élete utolsó küldetésekor, nem lehetett más. Pécsett született ma hetven esztendeje, annak a Steinmetz István mérnöknek a gyermekeként, aki 1919-ben a magyar Vörös Hadsereg 44. dandárénak politikai megbízottja volt. A Tanácsköztársaság veresége után a család a jugoszlávok megszállta Pécsen élt, de a Horthy-hadsereg bevonulásakor, 1921 őszén menekülni kényszerültek. Olaszországba mentek, de Steinmetz mérnök itt sem remélt biztonságot és megélhetést és az év végén kivándorolt Argentínába. Miklós — testvéreivel — nagyanyjához került Pécsre, aki nem mindig tudta feledtetni vele iskolai sérelmeit, a kiközösítés érzését. Közel három esztendő futott el így gyermekéveiből, míg az egész család Buenos Airesben ismét találkozhatott. Sokszínű, sokarcú új világba érkezett, mindennel újra kellett ismerkednie. Német nyelvű középiskolába járt, spanyolul, angolul tanult, amelynek segítségével barátokra, kapcsolatokra tett szert és apja nyomdokain haladva hamarosan maga is a magyar emigránsok haladó szervezetéhez csatlakozott. Az itt hallott eszméket és szervezeti kapcsolatait azonban nem tűrte el az iskola. Kicsapták, nem érettségizhetett, rendőri megfigyelés alá került. Könyvügynök, vándorfényképész, szobafestő lett, rövid ideig apja mellett Uruguayban élt. Visszatérésük után rövidesen fordulat következett Argentína életében: a liberális rendszert fasiszta jellegű diktatúra követte. Buenos Aires és az ellenforradalmi Horthy-rendszer követet cserélt, az argentin sajtó pedig közölte a nemkívánatos magyar politikai emigránsok névsorát. Az illegális Argentin Kommunista Párt lépett közbe és ajánlatot közvetített Steinmetz mérnöknek: vállaljon munkát a Szovjetunióban. Örömmel fogadta a felé nyújtott kezet és a Vörös Segély segítségével 1931 karácsonyán Moszkvába érkezett. Steinmetz Miklós 19 évesen, legális és illegális mozgalmi múlttal, öt nyelv ismeretével, de középiskolai végzettség nélkül rádiótechnikus szakmát tanult. Nem elégítette ki, s keresztülvitte akaratát: felvételi bizottság előtt tanúsított tudása alapján felvették a Nyugati Egyetem magyar fakultására. A rádiótechnika, egyetem, orosz nyelvtanulás és a mozgalmi munka töltötte ki életét. 1936 őszén, tartalékos tiszti tanfolyama idején tudta meg, hogy veszély fenyegeti a Spanyol Köztársaságot. Habozás nélkül önkéntesnek jelentkezett, s útlevelében Anton Brosch névvel Madridba indult sok ezernyi európai társával együtt. A soknyelvű, művelt, immár katonailag is képzett fiatalember aranyat ért az ezernyelvű, egyszívű brigádok közt. Bizonyára nem véletlenül lett főtolmács a Központi Front törzsében, Molinero — Malinovszkij — ezredes tanácsadó mellett. Aztán huzamos ideig nem látták, Madridban állatkereskedést nyitott. Mit tett, milyen eredményeket ért el mint felderítő? Ma sem tudni pontosan, de kiemelkedő teljesítményéért megkapta a „Harci Érdemekért” érdemrendet. Miután végleg bezárta madridi boltját, a köztársaság miniszterelnöke mellé összekötő tisztnek vezényelték. Itt érte Franco tábornok győzelme, a köztársaság veresége. Azon szerencsések közé tartozott, akik 1939 tavaszán visszatérhettek Moszkvába. A Frunze Katonai Akadémiára került. Tanulmányait befejezve századossá léptették elő, ám a Szovjetunió elleni fasiszta agresszió kezdetekor tartalékállományba helyezték. 1944 tavaszán Moszkvába vezényelték. Különleges kiképzést kapott, megismerkedett a magyarországi munka irányelveivel, majd bevonult szolgálati helyére, a 4. Ukrán Front politikai osztályára, onnan a 317. lövészhadosztályhoz. Végül is hadosztálya, ahol mint politikai főinstruktor dolgozott, a 2. Ukrán Front alárendeltségében, Gyömrő közelében lépett ütközetvonalba. Karácsony napján Ecserbe helyezték át a politikai osztályt. Steinmetz Miklós egy magyar családdal töltötte az estét. Másnap levelet írt szüleinek és utolsó fényképével küldte el. „Szép karácsony estém volt Ecser községben a Dankó családnál. Remélem a szilvesztert már budapesti rokonaimnál tölthetem.” Ez sem így történt. Ezért áll a szobor a város peremén. Budapest történetével egybeforrva emlékeztet a fasiszta barbárságra s egy szertefoszlott álomra, amelyet egy tehetséges és bátor magyar fiatalember dédelgetett. Hetési Tibor 7