Népszava, 1984. október (112. évfolyam, 231–256. sz.)
1984-10-23 / 249. szám
2 Irak—Irán Súlyos harcok, nagy veszteségek Az iraki—iráni frontvonal középső részén, Mejmak körzetében fellángolt harcok vasárnap a korábbiaknál is hevesebbekké váltak és a front déli — Bászra környéki —, valamint északi szakaszára is átterjedtek. Irak és Irán, egymásnak ellentmondva, jelentős győzelmekről számolt be, így a harcok állása nehezen áttekinthető. Az IRNA iráni hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az iráni csapatok visszaverték a szerdán indított offenzívájuk eredményeként pénteken birtokba vett magaslatok visszafoglalására indított iraki ellentámadást, megöltek vagy megsebesítettek 1100 ellenséges katonát, lelőttek egy helikoptert, valamint megsemmisítettek 20 tankot és páncélozott szállító járművet. Bagdad ezzel szemben arról számolt be, hogy az iraki erők szombaton indított ellenlökésük eredményeként valamennyi elveszett területet visszaszerezték és igen súlyos veszteségeket okoztak az iráni csapatoknak. Megfigyelők szerint a középső frontszakaszon öt napja folyó harcokban igen magasak az emberveszteségek. Irak felszólított minden Iránban tartózkodó külföldit, hogy hagyja el az országot. Latif Dzsaszem, a bagdadi kormány tájékoztatási minisztere hétfői sajtóértekezletén közölte, hogy Irak 70 olyan potenciális célpontot tart számon iráni területen, ahol külföldi személyek is tartózkodnak. Ezeket a célpontokat — katonai és gazdasági létesítményeket — Irak akkor fogja megtámadni, ha Teherán újabb akciót — bagdadi megfogalmazás szerint „megfontolatlan vagy öngyilkos akciót” — indítani az Öbölmenti háborúban. Az iraki miniszter szerint a front középső szakaszán múlt szerda óta ismétlődő iráni támadásokat visszaverték, s ezen a frontszakaszon már egyetlen iráni katona sem tartózkodik iraki területen. Tájékoztató a szovjet vezetők és arab vendégeik tárgyalásairól Azok a moszkvai megbeszélések, amelyek a Szovjetunió és több arab ország vezetői között zajlottak le az utóbbi hetekben, jelentős mértékben hozzájárultak a szovjet—arab barátság megszilárdításához, ez pedig fontos tényező az agresszív és terjeszkedő izraeli—amerikai törekvésekkel szembeni harcban a Közel-Keleten — erre hívta fel a figyelmet rövid tájékoztatóján hétfőn Valerij Szuhin, a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője. Szuhin emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hetekben Moszkvában járt és megbeszéléseket folytatott a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, a Jemeni Arab Köztársaság és a Szíriai Arab Köztársaság államfője, valamint Irak miniszterelnök-helyettese, egyben külügyminisztere. Száhin a tárgyalásokról szólva ismételten aláhúzta: a felek abban is egyetértettek, hogy a közel-keleti helyzet döntő javulása kizárólag kollektív erőfeszítések útján, vagyis a minden érintett fél — köztük a PFSZ — bevonásával összehívott nemzetközi konferencia útján képzelhető el. Andrej Gromiko és Tarik Aziz iraki miniszterelnökhelyettes,külügyminiszter megbeszéléseire utalva a szovjet diplomata hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió támogatja Iraknak a háború befejezése érdekében tett erőfeszítéseit. (MTI) A lengyel rendőrség nyomoz az elrabolt lelkész után A lengyel rendőrség nagy erők mozgósításával kutat azok után az ismeretlen tettesek után, akik pénteken este elrabolták Jerzy Popieluszko varsói papot. A rádió és televízió valamennyi híradásában ismertetik a nem mindennapi emberrablásról kiadott közleményt, s kérik a lakosság közreműködését. A rendőrség első lépésként olyan személyek után kutat, akik hamis rendszámtáblák készítésével gyanúsíthatók, vagy jogtalanul rendőri egyenruhához juthattak. A 37 esztendős varsói papot — akinek neve eddig elsősorban kormányellenes uszító tevékenységéről volt ismert — három ismeretlen személy hurcolta el ismeretlen helyre. Elrablóinak egyike rendfokozatjelzés és valószínűleg sapkajelzés nélküli közlekedési rendőri egyenruhát viselt. Minderről a pap sofőrje számolt be, akinek sikerült az emberrablás idején megszöknie, értesítenie a rendőrséget, és személyleírást is adnia a három tettesről. Az emberrablás úgy történt, hogy Popieluszko Volkswagenjét pénteken este tíz tájban a három tettes megállította Torun környékén, rendőrségi közúti ellenőrzés látszatával. A Reagan-kormányzatnak mostanában nincs szerencséje Közép-Amerikában. Ügyesen kicsúszott a nicaraguai diplomáciai csapdából, és szövetségesei segítségével megpróbálja szép csöndben zátonyra futtatni a Contadora-csoport közép-amerikai rendezési tervét. Igyekezett politikai tőkét kovácsolni a salvadori elnök múlt héten kezdett béketárgyalásaiból is. Mégis, rövid idő alatt két kínos hiba is „becsúszott”. Az elsőt — hogy a CIA kézikönyvet bocsátott ki a nicaraguai ellenforradalmárok okítására — még csak el lehetett tussolni valahogy. De a hét végi incidenst már aligha lehet a szőnyeg alá söpörni. Reagannek el kell számolnia négy amerikai állampolgár életével, akik a CIA alkalmazásában álltak, s a CIA kémrepülést végző helikopterén vesztették életüket, valahol Salvador fölött. Újabb bizonyítékára derült fény tehát annak, hogy az amerikai katonai személyzet közvetlenül is részt vesz a salvadori harcokban. A botránynak súlyos amerikai belpolitikai következményei lehetnek. Egyszersmind alátámasztják a salvadori felszabadító erőknek (akik magukra vállalták a gép lelövését) a béketárgyalások utáni állásfoglalását, az Egyesült Államok beavatkozása a béke útjában álló legfőbb akadály Salvadorban. A vélemények egyébként megoszlanak arról, hogy José Napoleon Duarte salvadori elnök önállóan, vagy amerikai sugallatra döntött-e úgy, hogy párbeszédre hívja a felszabadító erők képviselőit. A salvadori elnök tárgyalási hajlandósága azonban kétségkívül érvet szolgáltatott Washingtonnak, hogy ujjal mutogathasson Nicaraguára: lám, a managuai vezetés nem hajlandó szóba állni az ellenforradalmárokkal. A Fehér Ház mindig is szeretett párhuzamot vonni Salvador és Nicaragua alapvetően különböző helyzete között. , Kérdéses, hogy politikai manőver volt-e, avagy őszinte tárgyalási szándék húzódott meg Napoleon Duarte ajánlata mögött. Mindenesetre az tény, hogy az elmúlt héten a salvadori La Palma városában, a nyílt polgárháború kezdete óta első alkalommal találkoztak a hatalom képviselői a felszabadító erők polgári és katonai vezetőivel. Ez önmagában is annak a realitásnak a kényszerű tudomásulvételét mutatja, hogy a hazafias erők részvétele nélkül nem lehetséges az elhúzódó válság rendezése. Az amerikai kommentárok a találkozó létrejöttét azzal magyarázzák, hogy a felszabadítási front katonailag meggyengült, s a kormánycsapatok átvették a kezdeményezést. Pedig semmi jele annak, hogy az évek óta fennálló patthelyzet változott volna! Igaz, eddig még nem kezdődött meg a hazafias erők őszre várt újabb offenzívája, de nem is engedtek megszerzett pozícióikból. Változatlanul az ország egész területén képesek rajtaütésekre, szabotázsakciókra. Napoleon Duarte részéről kétségtelenül váratlan és figyelemre méltó volt, hogy a felszabadítási front többszöri tárgyalási indítványára válaszul megtette az első lépést. De erre a látványos béketettre neki magának is nagy szüksége volt, hiszen beiktatása óta még semmiféle eredményt nem sikerült felmutatnia a válság rendezésére. Gesztusának értékét azonban erősen csökkenti, hogy hatalmának korlátai mit sem változtak. Salvadorban továbbra is őrzi pozícióit a szélsőjobboldal, s nem üres fenyegetőzés a halálbrigádokkal szoros kapcsolatban álló D’Aubuisson figyelmeztetése: az elnök a tűzzel játszik. Az egyik legismertebb kommandó, a „kommunistaellenes titkos hadsereg” már a tárgyalások megkezdése előtt közölte, hogy célpontjának tekinti az „áruló” Duartét. A kormányzat és a hazafias erők megbékélését persze a La Palma-i találkozó egy csapásra nem hozhatta meg, hiszen feltehetőleg mindkét fél óvakodott attól, hogy a nyilvánvalóan ellentétes álláspontokról (a hatalom megosztásának, a gerillák fegyverletételének kérdéséről) vitába bocsátkozzon. A legfőbb eredmény így alighanem az lesz, ha az első találkozó nem marad egyben az utolsó. A felek mindenesetre megegyeztek abban, hogy egyházi segédlettel közös bizottságot hoznak létre, amely a tervek szerint november második felében ülne össze. A párbeszéd megkezdésével egyelőre csak a tárgyalási szándék demonstrálására került sor. De kiszámíthatatlan, hogyan viselkedik majd a szélsőjobboldal, ha a következő megbeszéléseken elkerülhetetlenül a békés rendezés konkrét kérdései kerülnek napirendre. Hiszen, amint a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front és a Forradalmi Demokratikus Front nyilatkozataiból kiviláglik, a hazafias erők álláspontja nem változott. A reális rendezés alapfeltételének tekintik egyebek között a halálbrigádok feloszlatását, a salvadori hadsereg átszervezését, a polgárháborús vérengzések felelőseinek kérdőre vonását. Előbb-utóbb megelégelheti Duarte flörtölését a hadsereg is, amely a tavaszi elnökválasztás óta bőséges amerikai támogatásban részesül, s amelynek vezetőibe Washingtonból azt a hitet sulykolják, hogy képes katonai erővel legyőzni a gerillákat. Nemrégiben két, magas rangú amerikai katonai vezető is úgy nyilatkozott, hogy a salvadori hadsereg két éven belül megnyerheti a háborút. Napoleon Duarte cselekvéseinek és béketerveinek igazi korlátját az jelenti, hogy Salvador gazdaságilag és katonailag is szinte teljes mértékben az Egyesült Államoktól függ. A londoni Financial Times szerint naponta egymillió dollár közvetlen segély érkezik Washingtonból. A Reagan-kormányzat tavaly több mint a duplájára, 196,6 millió dollárra emelte a katonai segélyeket. Salvador 294 millió dolláros exportjából 273,5 milliónyi az észak-amerikai piacra irányul. A salvadori hatalommegosztásról pedig hallani sem akarnak Washingtonban. A béketárgyalások elkezdődtek ugyan Salvadorban, de közben folytatódik a háború. Az első találkozón ugyanis nem jött létre tűzszüneti megállapodás, így a kormánycsapatok és a hazafias erők egyaránt támadásba lendültek. Ez pedig rossz ómen a politikai rendezés kilátásaira nézve. Elekes Éva Salvador A HÁBORÚ FOLYTATÓDIK Az I. G. Metall a nemzetközi szakszervezeti együttműködés mellett Az NSZK legnagyobb ágazati szakszervezete, a mintegy két és fél milliós taglétszámú, Fémipari Dolgozók Szakszervezete (I. G. Metall) nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy tartós és jó kapcsolatai legyenek a szocialista országok szakszervezeteivel — jelentette ki hétfőn Frankfurtban Hans Mayr, az I. G. Metall elnöke. Mayr úgy ítélte meg saját, közelmúltbeli, NDK-ban tett látogatását és az I. G. Metall küldöttségeinek szovjetunióbeli, magyarországi és kínai útját, hogy azok hozzájárultak a különböző társadalmi rendszerekben működő szakszervezetek jobb együttműködéséhez, kölcsönös megértésük növeléséhez. (MTI) Daniel Ortega fogadta az indián közösségek képviselőjét Brooklyn Riverát, a miszkitó, sumo és ráma indiánokat tömörítő szervezet, a Misurasata vezetőjét fogadta Daniel Ortega, a nicaraguai kormányzó tanács koordinátora és Luis Carrion belügyminiszter-helyettes. A találkozó után tartott sajtóértekezletén Brooklyn Rivera hangsúlyozta, hogy a nicaraguai kormány támogatja az indián közösségek újbóli egyesítésére tett erőfeszítéseit. Brooklyn Rivera a sajtóértekezleten elmondta, hogy a mostani tárgyalások csak az első lépést jelentik az indiánok problémájának megnyugtató rendezése felé. A nicaraguai Független Liberális Párt (PLI) vasárnap megtartott rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy nem vesz részt a november 4-ére kitűzött általános választásokon. A nicaraguai választásokon eddig összesen hét párt jelezte részvételét. Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke, hétfői, bonni sajtóértekezletén óvta az amerikai kormányt attól, hogy katonai beavatkozással, intervencióval próbálkozzék Nicaraguában. Az SPD elnöke, aki a közelmúltban tett hosszabb körutat Közép-Amerika országaiban, úgy ítélte meg, hogy „Nicaraguában nagyon is szabad levegő fúj” a választások előtt. Willy Brandt egyúttal megerősítette, hogy — a nyugatnémet békemozgalom szombati, sikeres megmozdulásai után — november 3-án szónokként fog fellépni a mozgalom Közép-Amerikával és Nicaraguával való, bonni szolidaritási nagygyűlésen. A moszkvai bíróság ítélete A moszkvai városi bíróság nyolcévi szabadságvesztésre ítélte Andrej Rukoszujev szovjet állampolgárt, aki hamis útlevéllel, illegálisan próbált külföldre távozni. A harmincéves orvos-pszichiáter ügyében lefolytatott vizsgálat és bírósági tárgyalás során kiderült, hogy a tiltott határátlépés előkészítésében a szovjet fővárosban dolgozó két amerikai újságírónak is része volt. Az AP hírügynökség két munkatársa szerezte a hamis útlevelet, s ők dolgozták ki az „utazás” részletes tervét. Ezt a műveletet, mint a moszkvai Izvesztyija vasárnapi számában írja, aligha készíthették elő az amerikai hírszerzés segítsége nélkül. A moszkvai bíróság külön végzésben állapította meg, hogy a két amerikai tudósító, Mark Rosenwasser és Alison Smale az újságírói státussal összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott. (MTI, TASZSZ) Nemzetközi hírek # Hollai Imre, a Magyar Népköztársaság új athéni nagykövete október 22-én átadta megbízólevelét Konsztantin Karamanlisznak, a Görög Köztársaság elnökének. # Foglyul ejtett vöröskeresztesek és turisták ügyében tárgyal a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága az észak-etiópiai kormányellenes erők képviselőivel — közölte hétfőn a szervezet szóvivője. Mubarak egyiptomi államfő hétfőn fogadta Spadolini olasz hadügyminisztert. Előzőleg találkozott Abdel Halim Abu Gazala hadügyminiszterrel, aki felvetette, hogy Kairó szeretne aknaszedő hajókat vásárolni Olaszországtól. # Richard Murphy amerikai külügyi államtitkár vasárnap Új-Delhiben tárgyalásokat kezdett az indiai kormány vezető személyiségeivel, köztük Rames Bhandari külügyminiszterrel. # Pekingbe érkezett hivatalos látogatásra Bernardo Sepulveda Amor mexikói külügyminiszter. KEDD, 1984. OKTÓBER 23. NÉPSZAVA Nem mi írjuk... hanem Az amerikaiak ellenzik a nukleáris sodródást címmel a Sip Lork Simce hasábjain Tom Wicker, a lap vezető munkatársa. A magyar közönség nemcsak nálunk is gyakran idézett sajtókommentárjai révén ismeri a nemzetközi hírű amerikai publicistát: a Magyar Televízió nemrégen mutatta be Tom Wicker dokumentumfilmjét, amelyet a New York állambeli atticai börtönben a 70-es évek elején kirobbant börtönlázadásról írt. Cikkét az alábbiakban kissé rövidítve adjuk közre. Az Egyesült Államok kormányának jelenlegi politikája az, hogy abban az esetben — és csakis akkor — vet be nukleáris fegyvereket a Szovjetunió ellen, ha az oroszok fenyegetik először nukleáris támadással az USA-t. Így van-e ez? Ha a kedves olvasó úgy gondolja, hogy ez így igaz, akkor meglehetősen népes társaságban van — az amerikaiak 81 százalékának táborába tartozik, amelynek tagjai nem tudják, hogy a hivatalos amerikai politika értelmében akkor is nukleáris fegyvereket vetne be az USA, ha Európát esetleg hagyományos fegyverzettel végrehajtott szovjet támadás érné. Még megdöbbentőbb a nagyközönség félreinformálásának ténye, ha figyelembe vesszük a közvélemény „konszenzus jellegű” vélekedését a nukleáris háborúról. Az amerikaiak 83:13 százalékarányban meg vannak győződve róla, hogy a két nagyhatalom közötti korlátozott nukleáris háború szükségképpen világméretű nukleáris összecsapáshoz vezetne, 89:9 arányban pedig úgy tartják: „egy általános nukleáris háborúnak nem lehet győztese”. Tehát az amerikaiak 81 százaléka nincs tisztában vele, hogy a hivatalos kormánypolitika értelmében éppen olyan fajta nukleáris háborút indítanának meg — igaz, csak bizonyos végletes körülmények között —, amely a közvélemény túlnyomó többsége szerint kölcsönös szovjet— amerikai öngyilkosságba torkollana. Ez talán a legdrámaibb következtetése annak az országos felmérésnek, amely a „Szavazói opciók a nukleáris fegyverkezési politikával kapcsolatban” című kötethez szolgált alapanyagul. A tájékoztató jellegű mű az elnökjelöltek számára készült, a Public Agenda Foundation nevű pártpolitikailag független kutatóközpont és a Brown egyetem külpolitikai intézete gondozásában. A felmérés néhány figyelemre méltó általános amerikai véleményt tárt fel. Az amerikai közvéleménynek (96,3 százalék arányban) „világos és határozott” meggyőződése, hogy „nukleáris korunkban túlságosan veszélyes konfliktust kezdeményezni a Szovjetunióval”, és hasonlóképpen szilárd meggyőződése (92:5 arányban), hogy ha az USA-nak „nagyobb nukleáris "arzenálja lenne, mint a Szovjetuniónak, utóbbi gondoskodna róla, hogy utolérje az amerikai szintet”. Az amerikaiak általában gyanakvóak a Szovjetunió iránt... Csakhogy a közvélemény gyanakvását több józanság szövi át, mint amenynyit jó néhány magas rangú kormánytényező tanúsít: 70 százalék (az egyetemisták közül 80 százalék) úgy véli, hogy „veszélyes leegyszerűsítés” az oroszokat okolni a világ minden problémájáért. A kötet egyik szerzője, Daniel Yankelovich, a tekintélyes közvélemény-kutató — egyébként a Public Agenda Foundation elnöke — a felmérés nyomán levonható következtetéseket összefoglalva azt írja, hogy a 70-es években kivirágzott, majd elhervadt enyhülés, és a 80-as évek elejének Reagan-féle erőltetett fegyverkezése után „az amerikai választók változatlanul bizalmatlanok, gyanakvóak ... de ugyanakkor az amerikaiak szilárdan eltökélték, megakadályozzák a sodródást a nukleáris konfrontáció felé, amit, ugyancsak határozott véleményük szerint, mi sem akarunk és a Szovjetunió sem akar”. A közhangulat ilyetén állapota nem is olyan rossz, ha meggondoljuk, hogy csaknem 40 éve tart a hidegháború, és a legkülönbözőbb pártállású politikusok szüntelenül szítják a szovjetellenességet. El lehet viszont gondolkodni azon a kérdésen, amellyel ez a felmérés nem foglalkozik. Vajon mi a magyarázata annak, hogy jóllehet az amerikaiak többsége (Jankelovdch szavai szerint) „megnyerhetetlennek, borzalmasnak és túlélhetetlennek” tart egy nukleáris háborút, mégis láthatólag arra készül, hogy újraválasszon egy olyan elnököt, aki a kubai rakétaválság óta nem látott mélypontra juttatta a szovjet—amerikai kapcsolatokat, és aki az USA történetének legköltségesebb fegyverkezési programja fölött elnököl? Pedig hát lehet-e elképzelni ennél fontosabb (választási) megfontolást?