Népszava, 1985. augusztus (113. évfolyam, 179–204. sz.)
1985-08-01 / 179. szám
NÉPSZAVA 1985. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Sevardnasd&emmShultsi találkozó (Folytatás az 1. oldalról) Tényét fejezte ki, hogy Nanali Sevardnadzét ősszel szívesen végigvezetné New Yorkon. A szerdai napon minden figyelem a szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó felé fordult. Ha igaz az a finn részről megfogalmazott vélemény, miszerint a jubileumi értekezlet legfontosabb részét a kétoldalú találkozók képezik, akkor a két nagyhatalom eszmecseréjének kétségtelenül megkülönböztetett a fontossága. Utalt erre Helsinkibe érkezésekor George Schultz is, amikor emlékeztetett a novemberre tervezett Gorbacsov— Reagan csúcstalálkozó előkészítésének jelentőségére. A Helsingin Sanomat nyugati forrásokra hivatkozva óvott a túlzott elvárásoktól, hangsúlyozva e találkozó ismerkedési jellegét. Más lapok viszont a találkozó gondos előkészítéséből arra következtettek, hogy a megbeszélésen a csúcstalálkozón kívül a szovjet—amerikai kapcsolatok széles körét érintik és nem kerülik meg az alapvető nemzetközi problémákat sem. A találkozó előtti szovjet megnyilatkozások félreérthetetlenül arra utaltak, hogy a Szovjetunió konstruktív és eredményes megbeszélésekre törekszik. Eduard Sevardnadze a kora délutáni órákban fekete ZIL gépkocsin érkezett az amerikai nagykövet rezidenciájára. Schultz üdvözölte az épület előtt, ahol öt percig beszélgettek, mielőtt beléptek volna. Sevardnadze kíséretében láthatták az újságírók Viktor Komplektov külügyminiszter-helyettest, Vlagyimir Lomejko sajtószóvivőt, Anatolij Dobrinyin washingtoni nagykövetet és Jurij Kvicinszkij, neves leszerelési szakértőt. Schultz környezetében volt Max Kampelman, a genfi amerikai küldöttségvezető, Paul Nitze leszerelési tanácsadó, Rosanne Ridgway, az európai ügyek szakértője, Arthur Hartman, moszkvai nagykövet, Mark Palmer és Jack Matlock, a szovjet ügyek szakértője. Nem ismeretlen a mostani megbeszélés helye. Tizenhat évvel ezelőtt a két ország képviselői itt készítették elő a hadászati támadó fegyverek korlátozását célzó megállapodást. A szerda délutáni órák feszültséggel teltek a sajtóközpontban, ahol a világ sok országából érkezett újságírók a szovjet—amerikai találkozó híreit lesték. Vlagyimir Lomejko és Anatolij Dobrinyin 20 perccel a külügyminiszteri találkozó után már nemzetközi sajtókonferencián válaszolt a kérdésekre. A válaszokból kiderült, hogy a találkozó három órán keresztül tartott, szimultán tolmácsolás mellett. A külügyminiszterek véleménycserét folytattak a világot foglalkoztató kérdésekről, a kétoldalú kapcsolatokról, az aktuális nemzetközi problémákról. Természetesen napirendre került a Gorbacsov— Reagan találkozó is. Szovjet részről aláhúzták annak fontosságát, hogy a csúcs előkészítéseként fordulatot kell elérni a jobb kapcsolatok irányában. A Szovjetunió középpontba helyezi a biztonság kérdéseit, a világűr militarizálásának megelőzését és a fegyverkezési verseny feltartóztatását a Földön. Sevardnadze megengedhetetlennek mondotta a fegyverkezési verseny kiterjesztését új területekre, csakúgy, mint a más országok belügyeibe való beavatkozást. A szovjet fél aláhúzta a mértékletesség fontosságát a nemzetközi és a kétoldalú kapcsolatokban. A szovjet vezetés szerint a kapcsolatok egyenrangú fejlesztésével politikai impulzust kell adni a csúcsértekezlet előkészítésének. A szovjet külügyminiszter a találkozón felhívta amerikai kollegája figyelmét a Gorbacsov által bejelentett új szovjet kezdeményezés jelentőségére és kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok pozitívan reagálni fog erre. Lomejko, a szovjet j amekai találkozót érdekesnek, nyíltnak és hasznosnak minősítette és közölte, hogy az eszmecsere diplomáciai csatornákon folytatódik majd. Dobrinyin szólt az emberi tényezőről is, pontosabban arról, hogy Sevardnadzénak és Schultznak meg kellett ismerkednie egymással. Az a benyomásom — mondotta—, hogy megteremtették a szükséges személyes kontaktust a további munkához. Arra a kérdésre, megállapodtak-e a szovjet—amerikai csúcsértekezlet napirendjében, Dobrinyin úgy válaszolt, hogy pontos napirend még nincsen, a tárgyalandó kérdések három csoportját határozták eddig meg. Biztonsági, regionális és a kétoldalú kapcsolatokat érintő kérdésekről van szó. A csúcsértekezletig hátralevő időt a szovjet politikusok véleménye szerint maximálisan ki kell használni. Az újságírók azzal a benyomással távozhattak a szovjet sajtóértekezletről, hogy ezen a napon Helsinkiben olyan érdemi tárgyalásra került sor a két nagyhatalom között, amely közeledik a termékenyebb kapcsolatokhoz. Sevardnadze a nap folyamán találkozott Roland Dumas francia külügyminiszterrel is. A fő figyelem itt Gorbacsov és Mitterrand csúcstalálkozójára irányul. Mindkét részről kifejezték reményüket, hogy ez a csúcstalálkozó új impulzust ad majd a Szovjetunió és Franciaország kapcsolatainak. Rendkívül gazdag volt szerdán Várkonyi Péter programja is. Amint a magyar külügyminiszter szóvivője közölte, Várkonyi Péter szerdán két kétoldalú találkozón vett részt. Eszmecserét folytatott délelőtt a Finlandia palotában Svenn Stray norvég és Charles Joseph Clark kanadai kollégájával, majd pedig Franciaország nagykövetségén Roland Dumas külügyminiszterrel találkozott. A kora délutáni órákban a Hotel Hesperiában Várkonyi Péter Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere meghívásának tett eleget. Később ismét a Finlandia palotában Sir George Howe brit, dr. Leopold Gratz osztrák, Peter Barry írországi külügyminiszterrel tárgyalt. A kétoldalú találkozókon a feleket kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdések között elsősorban azokról tárgyaltak, amelyek szoros kapcsolatban állnak a helsinki záróokmány aláírásának tizedik évfordulóján, a 35 ország tanácskozásán felmerülő problémákkal. Szóba került a helsinki folyamat jövője, s ezzel kapcsolatban valamennyi kétoldalú találkozón hangsúlyozták az októberi kulturális fórum jelentőségét, melynek Magyarország lesz a házigazdája. Véletlen csupán, hogy pont azokban a percekben, amikor a szovjet külügyminiszter belépett az amerikai nagykövet rezidenciájára, nemzetközii sajtóértekezleten tették közzé a világ nagy művészeinek békefelhívását. A petíciót aláíró művészek között találjuk Dzsingisz Ajtmatovot, Woody Allent, Simone de Beauvoirt, Harry Belafontét, Ingmar Bergmant, Leonard Bernsteint, Friedrich Dürrenmattot, Jevgenyij Jevtusenkót, Norman Mailert, Alberto Moraviát, Szabó Istvánt, Viktor Vasarelyt — a helsinki záróokmányt aláíró országok sok nagynevű művészét. Az atomveszély és a fegyverkezési verseny megszüntetésének égető feladatára hívják fel a fgyelmet és valamennyiünk lelkiismeretéhez szólnak. Az újságíró, aki nyomon követi ezeket az eseménydús helsinki napokat, a művészeti élet képviselőivel együtt kívánja, hogy folytatódjék az a folyamat, amely tíz évvel ezelőtt kapott lendületet Helsinkiben. A Finlandia palotában folytatódik a tanácskozás Bokor Pál, az MTI kiküldött tudósítója jelenti. A konferencia szerda délelőtti plenáris ülésén Karolosz Papuliasz görög külügyminiszter arról beszélt, hogy Görögország külpolitikájának alapelvévé tette a záróokmányban megjelölt magatartási normákat. Joe Clark kanadai külügyminiszter azokhoz csatlakozott, akik — a konferencia résztvevőinek alapjában véve tengerentúli kisebbségeként — kiábrándultságuknak adtak hangot az európai együttműködés eddigi eredményei láttán. A helsinki folyamat iránti tisztelet és felelősségvállalás jellemezte Raif Dizdarevics jugoszláv külügyminiszter beszédét. A béke és a biztonság kérdéseiben tanúsítandó türelem és a folytonosság mellett érvelt San Marino külügyminisztere és a Vatikán képviselője is. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter rámutatott: a mostani tanácskozásnak két kérdésre kell választ adnia: helyes volt-e a záróokmány aláírásakor választott út, s merre vezet ez az út a továbbiakban. Genscher mindenesetre úgy véli, hogy a záróokmány nem utópisztikus fogalmazvány, hanem realista, kiegyensúlyozott dokumentum, amelynek mondanivalója különösen fontos az Európa közepén egymás mellett élő két Németország számára. A délelőtti plenáris ülés Belgium és Portugália külügyminiszterének beszédével fejeződött be. A délutáni plenáris ülésen Csehszlovákia, Málta, Nagy- Britannia, Svédország, Ciprus, Olaszország és Spanyolország külügyminiszterei értékelték az európai kontinensnek a Helsinki Záróokmány aláírása óta megtett útját. Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter szerint az enyhülés számos kezdeményezése hiúsult meg a szükséges politikai akarat hiánya, a stratégiai stabilitás megbontását célzó kísérletek, az új amerikai első csapásmérő eszközök Európába telepítése miatt. A csehszlovák külügyminiszter kifogást emelt továbbá a kontinens egyes országaiban tapasztalható revansista törekvések ellen. Chnoupek mindamellett hangoztatta: a csehszlovák kormány megítélése szerint sem az enyhülési korszak szerződései, sem maga a záróokmány nem veszítettek jelentőségükből. Sir Geoffrey Howe elismerését fejezte ki azok „képzelőereje és elszántsága” iránt, akik tíz évvel ezelőtt tető alá hozták a helsinki megállapodást, megszerkesztették a záróokmány szövegét. A Béke-világtanács nyilatkozata, A helsinki záróokmány Európa és a világ népeinek azt a vágyát tükrözi, hogy békében és biztonságban éljenek, fejlesszék az egymás közötti kapcsolatokat, és a jelen és a jövő nemzedékeit megmentsék a háború borzalmaitól — mutat rá a Béke-világtanácsnak a dokumentum aláírása tizedik évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozott nyilatkozata. A közlemény végezetül kifejezte azt a reményt, hogy a záróokmány aláírásának tizedik évfordulója emlékére rendezett, most folyó találkozón a részt vevő államok újra kinyilvánítják akaratukat a tíz évvel ezelőtt elkezdődött folyamat továbbvitelére. (TASZSZ) Szeptember 1-től négy héttel meghosszabbodik a szülési szabadság A Minisztertanács rendelete alapján 1985. szeptember 1- től a szülési szabadság időtartama húsz hétről huszonnégy hétre emelkedik. A felemelt szülési szabadságot úgy kell kiadni, hogy abból négy hét a szülés várható időpontját megelőző időre essen, az azt követően járó húsz hét szülési szabadság meghosszabbítására nincs lehetőség. A rendelettel kapcsolatban az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatallal egyetértésben a következő tájékoztatást adta az MTI munkatársának. A huszonnégy hét szülési szabadságra az a szülő nő jogosult, akinek az orvos a szülés várható időpontját szeptember elsejére vagy azt követő időpontra állapítjameg. Ha tehát a szülés szeptember elsejére vagy azt követően várható, a szülési szabadságot a szülés várható időpontját megelőző 28. naptól kell kiadni, függetlenül attól, hogy a szülés esetleg szeptember 1-ét megelőzően következik be. Ha a szülés várható időpontja szeptember elsejét megelőzi, a szülő nő a jelenleg hatályban levő szabályoknak megfelelően jogosult a szülési szabadságra, abban az esetben is, ha a szülés a vártnál később, szeptember 1-én, vagy azt követően következik be. A szülést megelőző időre járó szülési szabadság — terhességi, gyermekágyi segély — kezdetét a terhesállományba vételről szóló orvosi igazolás, ennek hiányában a terhesgondozási könyv adatai alapján kell megállapítani. Az illetékesek felhívják az érdekelt kismamák figyelmét arra, hogy a szülés várható időpontját négy héttel megelőzően keressék fel a terhesgondozó orvost a terhesállományba vétel céljából.★ Nemcsak szociálpolitikai, hanem jelentős egészségügyi intézkedés is a szülési szabadság négyhetes meghoszszabbítása. Köztudomású, hogy egészségügyi gondjaink egyik legsúlyosabbika a koraszülések gyakorisága. Az új intézkedéstől, a szülést megelőzően — csak megelőzően — igénybevehető négy héttől azonban bízvást várható előrelépés. Ugyanis ez az a hónap, amikor a korábban megindult szülés a legtöbb problémát okozhatja, és amikor megfelelő gondozással megelőzhető ez. Folyamatos ellenőrzéséről, a szabályok betartásáról van szó, ami azt jelenti, hogy a szülés előtt állót hetenként vizsgálják meg a terhesgondozóban, vagy a szülészeti ambulancián. Csak így fedhető fel a szövődményes szülés, anyai betegség veszélye vagy az esetleges méhen belüli elhalás. A négy hét többlet tehát olyan lehetőség, amelyet elszalasztani hiba. Megragadni pedig — az egészséges utódok érdekében — szinte kötelező. (i. m.) Pályázat ifjúsági létesítményekre Az Állami Ifjúsági Bizottság elő kívánja segíteni a gyermek- és ifjúságvédelem feladatainak végrehajtását, valamint a gyermekek és fiatalok szórakozását, turizmusát, a szabadidő tartalmas eltöltését szolgáló létesítmények működési feltételeinek javítását. Ezért pályázat alapján 1986-ban, illetve a VII. ötéves tervidőszak további éveiben az állami, tanácsi szervek és intézmények, a szövetkezetek és a társadalmi szervek számára a központi ifjúsági alapból a helyi források kiegészítésére támogatást biztosít a volt állami gondozottak önálló élet- kezdését, valamint az egészséget különösen károsító szerekkel élő fiatalok kezelését elősegítő intézmények kialakításához. A pályázatnak részletes tudnivalóiról tájékoztatót ad az Ifjúságipolitikai Közlöny 1985. évi 8—9. száma. 3 Közélet a munkahelyen Él Jászapátiban egy autóbuszkalauz, aki tíz éven át az Állami Biztosító helyi megbízottja volt. Aztán egy szép napon (Marc Chagall szerint a napok mindig szépek, de az élet erre, sajnos, gyakran rácáfol...) mindenféle előzmény nélkül felmondtak neki. Azért írt levelet a szerkesztőségbe a jászapáti autóbuszkalauz, hogy elpanaszolja: „villámcsapásként ért a fiók felmondólevele .Próbáltam keresni az igazamat, vagyis az indokot, voltam a megyei igazgatóságon, ahol elmondták, hogy ez a fiókvezető saját hatásköre.” Fent és fent Nem tudom, mi volt az indoka, hogy a biztosító tovább már nem tartott igényt a kalauz munkájára. De a valós oknál nem kevésbé fontos, hogy ezt elfelejtették az érintett tudomására hozni. Pedig nagyon is érintette őt a dolog, olyannyira, hogy alig volt képes napirendre térni fölötte, ami nem is csoda. „Nem tudom, egyetértenek-e velem” — írja —, „én évtizedek óta élem közéleti tevékenységemet, és az idők múlásával még mindig nem tudom elhinni, hogy ennek egyelőre vége. Ki tudja, mikor lesz mód, hogy újra megtaláljam önmagamat, és szabadidőmet nem kímélve, újra a lakosság szolgálatában álljak.” Elgondolkoztató, egyszerű szavak. Olyan ember írta, aki abban találja meg önmagát, hogy szabadidejét is feláldozva, a lakosság szolgálatában álljon. Vajonmiért nem érdemelt meg legalább néhány indokló, tájékoztató szót? Miért neki kellett az információ után talpalni, ahelyett, hogy őt keresték volna meg vele? Azt mondták az Állami Biztosító megyei igazgatóságán a jászapáti kalauznak: nem tudnak tehát ítélni az ügyben „fent”, ha egyszer a labda „lent” van. Jó, hogy ott van, mint ahogyan azt is csak helyeselni ,lehet, hogy mind több területen döntenek már helyben, ott, ahol a körülmények közeli és alapos ismeretében a dolgoknak valóban dűlőre kell jutniuk. Így aztán a műszerészre tett panaszt közvetlenül a szerviz vezetője, az önálló kisvállalat igazgatója bírálja el, nem pedig valamiféle nagyvállalati központ. Ha rossz volt az étel, s efölötti háborgásunkat beírtuk a vásárlók könyvébe, arra is a legközvetlenebb főnöktől, az étterem vezetőjétől érkezik a válasz. Igen, így jó, így helyes, így demokratikus. Csakhogy ezt is tanulni kell. Egyrészt azért, mert gyakran fordul elő, hogy a közvetlen és újdonsült vezető úgy érzi: akkor dönt helyesen, amikor a mundér becsületét védi. Ha kell, körömszakadtáig. Pedig nem így van, ezért mondták a KIOSZ- ban a panaszügyek intézői, hogy ők a „tisztes ipar” hitelét védik, amikor elmarasztalják a normától elérő, becstelen, rossz munkát végző kisiparost. Másfelől viszont azért szorulunk még tanfolyamra demokráciából, mert a tájékoztatás képességét és kötelességét a munkahelyen is tanulni kell. Az adófizetők pénztt különös hangsúlyt kap mindez manapság, amikor az új választási törvény a gyakorlatban is jól vizsgázott. Vagy inkább mi, állampolgárok, amikor tanújelét adtuk közéleti felelősségünknek, és széles látókörűen, mindanynyiunk érdekeit latra téve döntöttünk, mert a döntésnek tétje volt. A vizsga nem ért véget, folytatódik a mindennapok gyakorlatában, ahol a változó közigazgatás következményeképpen kerülünk új és új döntések elé. A befizetésünkből — az „adófizetők pénzéből”, mert a korábban hírből ismert fogalom napjainkban töltődik fel igazi tartalommal nálunk is — arra költsön a helyi tanács, amire valóban a legnagyobb szükségünk van. Ha kátyús az utca, egyelőre, köszönjük, nem kérünk másik lámpatesteket. És ne tessék a sarokra új telefonfülkét tenni, amikor az életmentő készülék hetek óta nem működik. Ez a közéleti felelősség él a dorogiakban is, akik nemcsak a veszélyes hulladékok égetőjének telepítésén háborodtak fel, hanem legalább ennyire azon, hogy a dolgot a döntés előtt nem hánytákvetették meg a lakosság széles rétegeinek fórumain. Ha a közéletben, a lakóhelyen joggal várjuk el a mind rendszeresebb, alaposabb tájékoztatást, azt, hogy felnőttszámba vegyenek bennünket, nyilvánvaló, hogy ugyanilyen jogos az az igényünk, legyünk naprakészek és tájékozottak munkahelyünk viselt dolgait illetően is. Túl a mnhelyen Azt mondják, hálátlan dolog a rossz hírt kimondani. Pedig a mi hétköznapi gyakorlatunkban nehéz néha a jót is. Ki ne hallott volna már kitüntetésről, előléptetésről, amelyet éppen az érintett tudott meg legkésőbb, az utolsó, vagy az utolsó utáni pillanatban? A napokban egy vidéki bútorgyárunkban vetélkedőt tartottak az asztalosok számára. A kérdések között szerepelt, hogy a versenyzők elé tettek egy sor kárpitosszerszámot és -kelléket, ezeket kellett felismerniük. Sorrarendre meg is feleltek a kérdésekre mindazok, akik túllátnak az asztalosműhelyen, konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Akiket nemcsak az a munkafolyamat, azok a szakmai fogások érdekelnek, amelyeket napi nyolc órán át végeznek, hanem az is, hogyan lesz fotel az általuk készített favázból. Akinek igénye van rá, hogy ne csak a ráosztott részfeladatot lássa, hanem teljes áttekintése legyen munkahelye egészét illetően, az joggal igényli a részletes és rendszeres tájékoztatást, a napi információ frissességét, így állunk, ide jutottunk, ilyenfajta gondokkal küzdünk. Ha pedig a közéletben oly szerencsés gyorsasággal terjedő információigény a munkahelyeken is alapkövetelménnyé válik, a következő „fordulóban” bizonyára is kevesebb gondot jelent: kit válasszanak a munkások soraiból a vállalati tanácsba, mert a legtöbben naprakészen tájékozottak lesznek, így a munkahelyen is demokratikusabbá válhatnak a közállapotok. Vagy talán munka- és lakóhelyet nem is kell, nem is lehet kettéválasztani? Varga Zsuzsa