Népszava, 1985. október (113. évfolyam, 230–256. sz.)
1985-10-17 / 244. szám
4 A Ganz-MÁVAG felett tisztál az ég és óriás életre kel Malaysia miniszterelnöke és kormányának több tagja is fogadta a minap Kuala Lumpurban a Ganz-MÁVAG vezérigazgatóját, s ez mindenképpen arra utal, hogy a patinás magyar nagyvállalat neve jól cseng a mégoly távoli földrészeken is. Ebben az országban a Ganz- MÁVAG tekintélyét - az Új-Zélandra is eljutott motorvonatok hírén túl - az a vasúti alvázra Ikarus-karosszériával felépített sínautóbusz alapozta meg, amely eddigi, hét hónapos próbafutása alatt százszázalékos üzembiztonsággal működött, s ezzel angol vetélytársánál is jobbnak bizonyult. Az üzleti tárgyalások valóságos áttörést ígérnek: Magyarország teljes malaysiai exportja tavaly 3 millió dollár körül volt, most pedig egyedül a Ganz-MÁVAG számára ennek többszörösére nyílhat lehetőség. A külföldi sikereknek látszólag ellentmond, hogy idehaza a Ganz-MÁVAG-ot a súlyos válságba jutott cégek sorában emlegetik. Nem is alaptalanul, hiszen tavalyi vesztesége megközelítette a 350 millió forintot, többmilliárdos adósságát pedig képtelen törleszteni. Más kérdés, hogy e nyomasztó terheket a vállalat nem egészen önszántából vállalta magára. Mai vezetői is — akiket a kialakult helyzetért végképp nem érhet szemrehányás — azt hangsúlyozzák, hogy a Ganz-MÁVAG évtizedeken át sokkal többet fizetett be az államkasszába, mint amennyit onnan bármilyen formában is visszakapott. Míg állt az idő És ezekben az évtizedekben a nagynevű cég üzemei fölött megállt az idő. — Régi, elavult gépeink és épületeink felújítása egészen a hetvenes évek végéig elmaradt — állapítja meg dr. Juhász Ádám vezérigazgató. — Körül lehet nézni, vannak itt még százévesnél öregebb épületek is. Amikor már teljesen tarthatatlanná vált a helyzet, állami döntés született a koncentrált rekonstrukcióról. Ez lett volna hivatott egyszerre pótolni az addig elmulasztott fejlesztéseket. Eredetileg 11—12 milliárd forintot szántak a rekonstrukcióra — állami költségvetésből. De az ingyenpénz hamarosan állami kölcsönné, majd bankhitellé változott, aztán jöttek az emelkedő kamatok. Szóval, a gazdaságpolitikai koncepciók, s különösen a szabályozók változásának, olykor visszamenőleges módosításának is része volt abban, hogy a Ganz- MÁVAG válságba jutott. Az pedig már ennek következménye volt, hogy a nagyszabású rekonstrukció félbemaradt: a Magyar Nemzeti Bank 1982-ben felfüggesztette a hitel további folyósítását. Utólag elemezve ezt a rekonstrukciót, kétségtelen, hogy abba belekerültek túlméretezett, gazdaságtalan megoldások is — ismeri el Juhász Ádám. — De a vállalat végül is attól lett veszteséges, hogy a termelés és az értékesítés felfutása nem tudta követni a beruházási terhek hirtelen növekedését. És tovább növelte a ráfizetést a vártnál nagyobb létszámcsökkenés: a valaha 20 ezer fős Ganz-MÁVAG-ban ma még 11 ezer ember sem dolgozik, s egyszerűen nem lehet kihasználni a beépített drága gépeket. A gépparkunk átlagos kihasználtsága nem éri el az egy műszakot. Az évről évre visszatérő veszteség és a mind elviselhetetlenebb adósság szinte megbénította, mozgásképtelen óriássá tette a Ganz-MÁVAG-ot. Holott a külföldi piacokon ezekben az években is ért el sikereket. Konvertibilis exportja 1983-ban viszszaesett — ekkorra lefutott az új-zélandi üzlet —, de tavaly megint jelentős mértékben növekedett, és 32 millió dollár bevételt hozott. Ez pedig amellet szól, hogy ezt a vállalatot nem szabad leírni. S megszületett az az állami döntés, amely — hogy életre keljen — lélegzethez engedte jutni a Ganz-MÁVAG-ot. Felfüggesztett adósság — Az idén felfüggesztették az adósságaink visszafizetését — mondja Juhász Ádám. — Így körülbelül 700 millió forint nyereséggel számolhatunk. De ez csak erre az évre szól. Közben stratégiai tervet kell kidolgoznunk a vállalat tartós egyensúlyának megteremtésére, s az Állami Tervbizottság majd ennek alapján dönt a továbbiakról. A vállalat vezető szakemberei most dolgoznak azon a stratégiai terven, amely a kilátástalanság évei után talán végre megalapozhatja a Ganz-MÁVAG jövőjét. A terv körvonalai már nagyjából kialakultak. Úgy tűnik, a vállalat gazdaságos, nyereséges működtetésére megvan a lehetőség. Csak a cég összes vagyonához képest is igen nagy adósságterhek árnyékától kellene valamilyen — az állam számára is elfogadható — módon megszabadulni. — Mi olyan megoldáson dolgozunk, amely az állam számára úgy biztosít több bevételt, hogy lehetővé teszi a vállalat gyors fejlődését, a versenyképesség javítását és így az export és a nyereség dinamikus növekedését — magyarázza Juhász Ádám. — Egy ilyen nyereségből az állam is több bevételhez jut, mint ha a nyomasztó adósság törlesztése a fejlődésünket lehetetlenné teszi. Az ÁTB döntésének semmiképpen sem akarunk elébe menni. Ebben a pillanatban sokkal fontosabb kérdés, hogy képes-e tehetetlenségéből feléledni a magyar iparnak ez az óriása. — Mennyire tudja a vállalat önmaga számára megteremteni a kibontakozás reális feltételeit? — Nagyon lényeges, hogy Budapesten meg tudjuk tartani a munkaerőt — hangzik a válasz. — Igyekszünk helytállni a vállalatok közötti bérversenyben, de ezen túlmenően is szeretnénk javítani a munkahelyi közérzetet, erősíteni a dolgozóknak a vállalattal való azonosulását. Az itteni munka szépségére is építünk, hiszen nagyon szép munkákat lehet itt csinálni. És azt is el akarjuk érni, hogy visszajöjjenek a vállalathoz azok a jó szakmunkások és mérnökök, akik közül sokan nosztalgiával gondolnak vissza az itt töltött évekre. — Ne haragudjon, mennyi ebből az óhaj, és mi az, aminek ma reális alapja van? — Ha elfogadják a stratégiai koncepciónkat, ki tudjuk termelni azt a nyereséget, amire szükségünk van ahhoz, hogy ne csak óhaj maradjon. Hiszen ma is van itt egy olyan gárda, amelyik büszke arra, hogy a Ganz- MÁVAG-ban dolgozik. Van, akinek már az apja, a nagyapja is itt dolgozott. Az én gondom az, hogy ma olyanokból van kevés, akik ide akarják hozni a fiukat is. — Nem mehet úgy tovább, mint eddig — gondolkodik el. — Nagy hiba volt hagyni, hogy a kiváló szakemberek közül is sokan elmenjenek. Hiszen, aki nem tart lépést, kiszorul a piacról. Így jártunk például a vízgépeinkkel: az elégtelen fejlesztés miatt az exportjuk visszaesett. De ezt felismerve, már hozzáláttunk, hogy változtassunk a helyzeten. Az idén a műszakiak és a közvetlen termelésirányítók kétszer akkora bérfejlesztést kaptak, mint a vállalati átlag. Júliusban átlagosan 900 forinttal emelkedett a keresetük, természetesen differenciáltan. Volt, akinek háromezer forint is jutott, és volt, akinek semennyi. A pályakezdő műszaki értelmiségiek fizetését pedig ötezer forintra emeltük. — És van látszatra már? — Az idén 54 fiatal mérnököt és üzemmérnököt tudtunk felvenni. Nem mondom, hogy elég, de a korábbi évek 15—20 jelentkezőjéhez képest mégis biztató. A kibontakozás reménye A főváros munkaerőhelyzetének ismeretében, persze, nem táplálnak illúziókat a Ganz-MÁVAG vezetői sem. A lehetőségeken belül munka- és üzemszervezéssel is igyekeznek mérsékelni az üzemek létszámigényét. Egy másik lehetőség pedig az, hogy a gépek, a technológiák egy részét vidéki gyáraikba telepítsék. De nem mellékes szempont a vállalat szervezetének korszerűsítése, a gyárak önállóságának növelése sem. — Épp a napokban határoztuk el a főbizalmiak testületével, hogy 1986. január 1-től a gyárak és a gyáregységek a lehető legnagyobb gazdálkodási önállóságot kapják — mondja Juhász Ádám. — Megszűnik a vállalati nagykalap: minden egység önelszámoló lesz, önálló bérgazdálkodást folytat, és maga gazdálkodhat a fejlesztési eszközökkel is. Illetve a nagyobb, központosított pénzekből megvalósítandó fejlesztéseket pályázat útján ítéljük oda. A Ganz-MÁVAG törekvései arra utalnak, hogy az átlagosnál nagyobb ipari szervezetek hazánkban sem szükségszerűen lomhák, tehetetlenek. A hatékonyság javítására — ha megvan a céltudatos akarat — a lehetőség is adott. A sötét felhők még nem vonultak el. De megcsillant a kibontakozás reménye, s pezsgő életet vitt az öreg falak közé. A vállalat konvertibilis exportja az idén több mint 45 millió dolláros rekordbevételt ígér. Most újabb piacokra is nyitnak, s megpróbálnak gyorsabban fejleszteni. Hogy képesek a patinás Ganz névhez méltó színvonalra, azt a Maláj-félszigeten robogó új sínautóbusz is igazolja. Franek Tibor A Transelektro sikere Rigában Nagy érdeklődés kísérte a Transelektro önálló kiállítását Lettország fővárosában, amelyet Tímár Zoltán, a vállalat vezérigazgató-helyettese nyitott meg. A résztvevő tíz magyar iparvállalat valamennyi kiállított berendezése vevőre talált. Előkészítették a jövő évi szerződéseket élelmiszer- és iparcikkáruházak komplett berendezéséről, és egyeztették az 1986. évi igényeket. Világgazdaság ■ Róma. A legfőbb gabonatermő-területeken tovább tart a kedvező időjárás. Ezért a FAO úgy véli, hogy az 1985—86-os mezőgazdasági idényben a világ országaiban rekord mennyiségű, 1884 milliárd tonna gabonát takaríthatnak be, ami 39 millió tonnával haladja meg a tavalyit. A világ gabonatartalékai az 1985—86-os idény végén 50 millió tonnával 3,8 millió tonnás rekordszintre emelkednek. ■ Cambridge (Massachusetts): Élesen bírálta Reagan amerikai elnök gazdaságpolitikáját Franco Modigliani, az 1985-ös évi közgazdasági Nobel-díj kitüntetettje sajtóértekezleten, amelyen más neves szaktekintélyek, így az ugyancsak Nobel-díjas Paul Samuelson is részt vett. A tudós szerint a hatalmas amerikai államháztartási hiány katasztrofális hatással lesz a következő nemzedékekre. A hét filmjei CSAK EGY MOZI Elképzelhető, hogy Sándor Pál legközelebbi munkatársai, barátai értik, s értékelik a film „nagy tréfáját". Az is megeshet, hogy lelkes filmnyelvelemzők szótárt készítenek a Csak egy mozi képeihez. (Mert a film teli van a mozitörténet különböző korszakára a nagy mesterek stílusára utaló beállításokkal, megoldásokkal.) Ám e sorok írója — bárha kedveli az ilyesfajta képi játékokat — most mégsem érti a Csak egy mozi Sándor Pálját. Hiszen eddig azt hitte: a rendező nemcsak a mozit, de a közönséget is tiszteli. Biztos volt abban is, hogy Sándor Pál rendelkezik ama képességekkel, amelyeket általában és leegyszerűsítve közéleti érzékenységnek, drámai fogékonyságnak, groteszk-lírai mesélésre, játékosságra való hajlamnak szoktunk nevezni. (Régi idők focija, Szerencsés Dániel.) A Csak egy moli, mintha a felsorolt erények, szenvedélyek, képességek szöges ellentétét bizonyítaná. Először: a történet — melyet a zseniális, vitriolos tollú kritikus, Molnár Gál Péter is jegyez — érdektelen. Illetve, ha van is valaminő csekélyke történet, s dráma a Csak egy moziban az megmarad a magánügy kategóriájában. Másodszor: a megszokott, ismert groteszk játékosságot, az igazi humort — itt csak extravagancia (különcködés), a műviség hóbortja helyettesíti. Kissé leegyszerűsítve a dolgokat, a Csak egy moziban csak azt regisztrálhatjuk, hogy a rendező hajlamos a tanácstalanságra, a hisztérikus kitörésekre, továbbá azt, hogy szereti a szép képeket, a szép lányokat. (Mármint a rendező, filmbéli mása.) Mert Sándor Pál most afféle forgatási naplóra vállalkozott. Felépítette a maga filmvárosát (akár Fellini a Cinecittában, csak szerényebb körülmények között), valahol, valamelyik elhagyott homokbányában. Sztárokat szerződtetett. A filmbéli rendező szerepére például Jean-Pierre Léaud-t kérte fel. (Bár, ha meggondoljuk, a figura „magyar hangja”, azaz Kern András, a maga szemtelen humorával, sajátosan pesti alkatával jobban megfelelne a rendező szerepére, mint Truffaut híres színésze.) A mama epizódfigurájában Gisela May jeleskedik, az ugyancsak kiváló Tábori Nóra hangjával. Itt van még Major Tamás a leváltott színész szerepében és Garas Dezső. (Garas bölcsen, okosan és némán figyeli a hókusz-pókuszt, néha előkapja szájharmonikáját, á la Charles Bronson.) De a forgatási körtáncban még a végszavazást is szép, külföldi hölgyek vállalták. (Denisa Kucerová, Deborah Jávor.) Hiába, a korábbi példa és a siker ragadós! Legalábbis egyik-másik hazai rendező úgy érzi, hogy a nagy példák (Fellini, Wajda, Truffaut, Wim Wenders sikere, példája) nyomán neki is filmet kell készítenie a forgatás mákonyáról, szenvedélyéről. Ám az imént emlegetett művészek sohasem tekintették puszta üres játéknak, afféle mozijátéknak a filmkészítés tébolyát. Fellini — a híres Nyolc és félben — nemcsak az élet és a film kusza kapcsolatáról beszélt, de leleplezte önmaga rikító-vásári latinosságát is. Wajda — a Minden eladóban — arról meditált, hogy a rendező miként árusítja ki legszemélyesebb emlékeit is, egy „jó beállítás" kedvéért. Truffaut a filmforgatás csapatmunkáját emlegette. Mert a filmben „minden jobb, mint az életben”. A filmforgatás úgy halad előre, „mint vonat az éjszakában.“ Wim Wenders viszont — A dolgok állásában — már a csapat széthullását idézte. (Mert abban a pillanatban, ha nincs célja a közös munkának — széthullik, meghal a csapat is.) De még a kevéssé sikerült forgatási naplóban — például Kovács András Labirintusában — is felfedezhettük a rendezői magatartás kényszereit, a tervek, vágyak és a lehetőségek kínzó összekeveredését. Sándor Pál forgatási naplójából — nézhetjük elölről, vagy visszafelé pergetve — csak az derül ki, hogy: „Én, Sándor Pál nagyon ismerem a filmtörténetet, a szakmát, és a képcsinálás eszközeit.” Mert a Csak egy mozi — mely A hattyúk tava forgatási epizódjával kezdődik, s a kényszerű felvételi szünetben, a rendező-feleségszerető-mama-leváltott színész közötti, zavaros, jellegtelen játékban tetőzik, csak bravúros képek, rendszertelen halmaza. (Van itt minden. A villámok tűzijátékától kezdve, a lebegő lepedők árnyjátékán át, a fémesen kéklő éjszakák bemutatásáig. Továbbá bemutattatik az is, hogy mit tud, s mennyi izgalmas trükköt ismer a híres filmes fotográfus, Ragályi Elemér és a társoperatőrök csapata.) A szakmai bravúrt, s a mögötte rejtező ürességet — némi erőszakolt okoskodással — felfoghatnánk a kiüresedett ember tétovaságának, üzenetének is. Mivel a rendezőnek már „nincs igazi története sem”. Sirathatnánk a történetét elvesztő ember kínjait is... De, a Csak egy moziból tökéletesen hiányzik az egységes gondolat. A valamit elmondás kényszere. A kétségbeesés vagy akár a rejtőzködő szenvedély, az önfeltárás kínja ... Valljuk be: ebben a filmben csak az a fontos, hogy jól mutassanak a sárga műanyagvödrök a fehér lepedők előterében, és hogy pompásan tükröződjék a táj az autókerék fámtárcsáján ... De a kunyhóban fellobbanó tűz esztétikai látványossága is fontosabb, mint a tüzet fellobbantó ember jelenléte... „No, de ilyen mozit, ilyen helyzetben?!” — mondá Jean-Pierre Léaud, illetve Kern András a film egyik kulcsjelenetében. Nem kétséges: Sándor Pál ezt az ironikus mondatot a konformista, földhözragadt, a „szépre nem fogékony" kritikusoknak szánta. E sorok írója — noha felsorolhatná a magyar filmgyártás gazdasági kényszereit, megszorításait — nem „veszi fel a kesztyűt”. Csak visszakérdez: mivégre az olyan mozi — ami közönségcsábító, édes álomjátéknak. Csak egy mozinak sem jó?! Csak ujjgyakorlat. Gantner Ilona Jean-Pierre Léaud és Major Tamás CSÜTÖRTÖK, 1985. OKTÓBER 17. NÉPSZAVA Szakszervezeti kulturális napok Minden évben, immár hagyományosan, októberben rendezik meg a KPVDSZ kulturális napokat. Huszonöt évvel ezelőtt indította útjára a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete ezt az esetenként egy-egy hónapig tartó rendezvénysorozatot, az idei tehát jubileuminak tekintendő. Voltak, s a hónap végéig lesznek most is vetélkedők, kiállítások, kirándulások, színház-, hangverseny- és múzeumlátogatások, irodalmi estek, találkozók, előadások, viták, műsorok — minden, ami belefér a kulturális napok meghatározásba, s amire a résztvevők szívesen vállalkoznak, illetve jelentkeznek. De mondhatunk néhány példát is a sok száz rendezvényből, amit a megyékben és a fővárosban tartanak. A KPVDSZ Budapesti Művelődési Központjában például 40 év magyar irodalma címmel rendeztek szavalóversenyt. Kecskeméten általános műveltségi vetélkedő lesz öt város szocialista brigádjainak részvételével. Szegeden amatőr képzőművészek kiállítása nyílik. A Dél-pesti ÁFÉSZ az abonyi zeneiskolában szervez hangversenyt. Sorolhatnánk oldalakon át. Ez a szakszervezeti kulturális seregszemle úgy indult negyedszázada, s azzal az elhatározással szerveződik ma is, hogy segítsen kialakítani a művelődéssel kapcsolatos helyes szemléletet, ugyanakkor mindjárt lehetőséget is adjon az időszerű formák kipróbálására. Törekszik arra, hogy minél többeket a művelődésben való aktív részvételre szoktasson. Természetesen nemcsak ebben az egy hónapban van ez így, hanem egész esztendőben. De októberben sűrítettebben, súlyozottabban, összehangoltabban. Az eredmény igazolja e vállalkozás helyességét. Már maga az is egyfajta igazolás, hogy ngyedszázada él ez a rendezvénysorozat. Fönn lehetne tartani mesterségesen, erőltetve is, itt azonban szó sincs erről. Ma is, amikor köztudottan nehézzé vált kulturális nevelőmunkát végezni (azokai ismertek), a KPVDSZ közép- és alapszervezetei a huszonöt, húsz vagy tizenöt évvel ezelőtti lelkesedéssel szervezik a programot, s legalább ugyanannyi embert tudnak megnyerni, megmozgatni, mint a korábbi években. Nagyban hozzájárul ehhez az eredményességhez, hogy nem kritikátlanul másolják évről évre a formákat, nem az előzőről átírva készítik a következő tervet. Mindig figyelembe veszik az eltelt időt, a változó igényeket és körülményeket. Ezek ugyanis mindig újabb kihívásokat jelentenek, amelyekből új feladatok következnek. Ezt látva, vállalva készülnek évről évre a KPVDSZ kulturális napok tervei. S úgy igaz, ahogy a Hajdú-Bihar megyeiek megfogalmazták: „A negyedszázad bizonyította, hogy a feszítettebb gazdasági munka ellenére is, a szakszervezeti mozgalom széles tömegeket vonz, és hozzájárul a műveltebb, jól képzett, sokoldalúan fejlett egyéniség kialakításához, formálásához.” M. I. — Kovács András Szeretők című alkotása elnyerte a 38. salernói (Olaszország) filmfesztivál III. díját. — Japánban nagy sikerrel mutatták be az első magyar színdarabot, Örkény István „Tóték” című drámáját. A bemutatóra Tojama városában került sor a helyi színházi csoport előadásában. Az Horizont előadás másik magyar „vonása” volt, hogy a darabot Pinczés István, a Debreceni Csokonai Színház fiatal rendezője tanította be. Zomborban kedd este ünnepélyesen megnyitották az idei jugoszláv könyvhónapot, amelynek rendezvénysorozata keretében szerdán és csütörtökön nemzetközi konferenciát tartanak az irodalmi mű értéke témáról. A tanácskozáson magyar, szovjet, lengyel, csehszlovák, NDK-beli küldöttség vesz részt a szerb írószövetség vendégeként.