Népszava, 1986. november (114. évfolyam, 258–281. sz.)
1986-11-20 / 273. szám
NÉPSZAVA 1986. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Újabb rendkívüli leszerelési ülésszakot javasolnak az ENSZ-ben *Állásfoglalás a kísérleti atomrobbantások betiltása mellett. Újabb rendkívüli leszerelési ülésszak megtartását javasolja az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közgyűlés 1. számúleszereléssel és nemzetközi biztonsággal foglalkozó bizottsága. A bizottság kedden fejezte be a leszerelésről folytatott vitáját, és összesen 67 javaslatot terjeszt a közgyűlés 41. ülésszaka elé e kérdéskörben. A testület állást foglalt egyebek között a kísérleti atomrobbantások azonnali beszüntetése és betiltása mellett, valamint javasolta, hogy minden állam kötelezze magát, elsőként nem vet be atomfegyvert. A határozati javaslat hangsúlyozza, hogy a leszerelés továbbra is a világszervezet egyik legfontosabb feladata. Az ENSZ-közgyűlés újabb rendkívüli leszerelési ülésszakára 1988-ban kerülne sor. Az ENSZ-közgyűlés 41. ülésszaka határozatot fogadott el a közép-amerikai helyzetről. Ez egyebek között kimondja: a helyzet kiéleződése ebben a térségben az egész földrészt érintő feszültséggé, konfliktussá válhat, ezért a háború elkerülése sürgető szükségszerűség. Az átfogó politikai rendezésben minden közvetlenül vagy közvetve érintett államnak részt kell vennie. A dokumentum egyben felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák a Contadora-csoport erőfeszítéseit. A világszervezet székhelyén közzétették az ENSZ főtitkárának a Falkland (Malvin)-szigetek ügyében készített jelentését. Ennek egyik legfontosabb megállapítása, hogy jelenleg hiányzik az a közös kiindulási alap, amely lehetővé tenné a brit-argentin tárgyalások megkezdését a békés rendezés érdekében. A dokumentum szerint ezért a teljes felelősséget Nagy-Britannia viseli, mert nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a szigetek feletti szuverenitás kérdéséről. Sürgős intézkedésekre szólította fel az Egyesült Államokat a világszervezet és a vendéglátó ország kapcsolataival foglalkozó ENSZ-bizottság az ENSZ-képviseletek és a személyzet biztonságának fokozása érdekében. Vegyi fegyverek Szovjet kezdeményezések a New York-i tárgyalásokon A vegyi fegyvereket betiltó nemzetközi szerződés kidolgozásáról folyó szovjet— amerikai tárgyalások negyedik fordulóját tartották meg New Yorkban október 28. és november 18. között. A szovjet delegáció új kezdeményezéseket terjesztett elő azokról a garanciákról, amelyek szavatolják, hogy a polgári iparban nem gyártanak vegyi fegyvereket. Ezenkívül javaslatot tettek a helyi megfigyelés engedélyezésével kapcsolatban. A szovjet küldöttséget a külügyminisztérium kollégiumának tagja, Viktor Iszraelian nagykövet vezette, míg az amerikai élén Donald Lowitz nagykövet állt. Amerikai fegyverszállítások Iránnak Tovább kavarog a politikai vihar Washingtonban Tovább kavarog a politikai vihar Washingtonban George Shultz külügyminiszter körül, amióta egy televíziós adásban elhatárolta magát a Reagan-kormány Iránnal kapcsolatos politikájától. Egy országos rádióhálózat kedd este azt jelentette, hogy a miniszter benyújtotta lemondását Reagan elnöknek, ezt azonban a külügyminisztérium még az esti órákban a leghatározottabban cáfolta. Schultz közben újabb vihart kavaró kijelentéseket is tett. Hétfő este Chicagóban elhangzott beszédében, amelyben a leszerelés témakörével foglalkozott, nemcsak azt hangoztatta,, hogy az Egyesült Államok meg akarja tartani hadászati nukleáris fegyvertára jelentős részét, így a hadászati bombázókat, illetve a manőverező robotrepülőgépeket, hanem arra is utalt, hogy „kis mennyiségű” ballisztikus rakéta megtartása is lehetséges változat. Ez teljesen eltér az amerikai kormányzat hivatalos álláspontjától, még a Reykjavíkhoz képest visszafelé módosított jelenlegi leszerelési elképzeléseitől is. Reagan amerikai elnök egy konzervatív politikai csoportosulás előtt elmondott beszédében azt mondotta, hogy az Egyesült Államok Reykjavíkban előterjesztett leszerelési javaslatai „változatlanul az asztalon vannak”, és „nem lát okot arra, hogy a két ország tárgyaló küldöttségei ne ott kezdjék majd újra megbeszéléseiket, ahol azok Reykjavíkban abbamaradtak”. Reagan szerint az izlandi fővárosban „két nap alatt nagyobb mértékben jutottak előre, mint a genfi tárgyaló küldöttségek két éve alatt”. A jelenlegi amerikai célokat az elnök úgy fogalmazta meg, hogy azok a hadászati támadófegyverek ötvenszázalékos csökkentését, a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök „elsöprő” csökkentését, a vegyi fegyverek eltiltását és „a hagyományos fegyverek terén fennálló aránytalanságok megoldását” célozzák. Ez jóval kevesebb, mint amiről Reagan a reykjavíki találkozó után beszélt. Az elnök kijelentéseit éles szovjetellenes kirohanásokkal, az angol parlamentben évekkel ezelőtt elmondott emlékezetes beszédét felidéző kijelentésekkel párosította. (MTI) Reykjavik : Pravda a nyugati aggodalmakról Reykjavik óta az amerikai és a jobboldali irányzatú nyugat-európai sajtó tele van az úgynevezett „európaiak” aggodalmaival, ezek azonban valójában nem a közvéleményt, hanem csak három európai NATO-tagállam, az NSZK, Nagy-Britannia és Franciaország elég szűk vezető köreinek alaptalan nézeteit tükrözik. Ezt állapítja meg szerdán a Pravda a reykjavíki találkozó nyugateurópai visszhangjával foglalkozó nagy terjedelmű cikkében. Az SZKP központi napilapja rámutat: az európai országok társadalmát valóban nyugtalanítja, hogy az amerikai SDI-program afféle reteszként megakadályozta az ajtó megnyitását az európai közép-hatótávolságú rakéták felszámolásához. A nyugat-európai vezető körök viszont éppen a nukleáris fegyverektől mentes Európa és világ reális és Izlandon elvileg egyeztetett távlata miatt kongatják vészharangjaikat. Még Reykjavik előtt Kohl nyugatnémet kancellár és az összes többi jelenlegi nyugat-európai vezető rengeteget nyilatkozott a közepes hatótávú európai rakéták felszámolásának szükségességéről, most pedig, amikor felbukkant a láthatáron ennek lehetősége, riadalmat mutatnak. A nyugat-európai NATO- államok vezetői megpróbálják elhitetni: ha létrejön az atomfegyverektől mentes Európa és világ, a Nyugat, úgymond, áldozatául eshet a Szovjetunió és a Varsói Szerződés hagyományos fegyverzetben és haderőben mutatkozó fölényének. Ilyen „kiegyensúlyozatlanság” nem létezik — szögezi le a szovjet lap —, mert a Varsói Szerződés szervezete és a NATO között e téren is hozzávetőleges egyensúly van. (MTI) Lima: a kormány politikája ellen hozzátartozóikkal együtt tüntető bányászok TELEFOTÓ / MTI Külföldi Képszerkesztőség Népfrontvita a helyi népszavazásról A helyi népszavazás bevezetésének lehetőségeiről volt szó szerdán a Hazafias Népfront Országos Elnökségének közjogi bizottságában, amely a HNF Belgrád rakparti székházában tartotta ülését. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, Fonyó Gyula hangsúlyozta, hogy az eddigieknél pontosabban meg kell határozni és jobban összhangba kell hozni a tanácsok és az elöljáróságok, illetve a falugyűlések és a rétegtalálkozók szerepkörét, feladatát. Megkezdődött már a jogszabály előkészítése: milyen kérdéseket lehessen helyi szavazásra bocsátani és a népszavazást melyik szerv rendelhesse el. Molnár Béla, a HNF OT titkára utalt rá, hogy a helyi népszavazás jogi szabályozásának gondolata a népfront legutóbbi kongresszusán merült fel. A közjogi bizottság ülésén elhangzott, hogy mindenképpen óvakodni kell a túlszabályozástól és a bürokratikus elemek előtérbe kerülésétől. A bizottság javasolta a vita folytatását a helyi tanácsi és pártszervek bevonásával. (sz) 3 Hol kezdődik az érdekvédelem? Kottavigetés Hernádi Andrással, a Fogyasztók Országos Tanácsának titkárával Hernádi András a közgazdaságtudományok kandidátusa, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetében a távol-keleti országok gazdaságát kutatta. Alig három hónappal ezelőtt került a Fogyasztók Országos Tanácsának titkári székébe. A váltás meglehetősen élesnek tűnik; ha úgy tetszik, a japán gazdaság mozgatórugóinak tanulmányozása után most egyszeriben olyan kérdésekkel kerül szembe, miért nem lehet, mondjuk, Jánossomorján diabetikus élelmiszert kapni. Elméleti tudása azonban bizonyára nemcsak ütközik a hazai fogyasztói érdekvédelem napi gondjaival, hanem segíti is a terület jobb, teljesebb megismerésében, feladatainak kidolgozásában. Gyakran találkozhatunk olyan nézetekkel, amelyek megkérdőjelezik a fogyasztói érdekvédelemnek nemcsak a szerepét, de még a létjogosultságát is a mi jelenlegi körülményeink között, amikor sem a piaci viszonyok, sem a verseny kibontakozásáról nem beszélhetünk. Egyetért ezzel? — Egyáltalán nem, sőt, ellenkezőleg vélekedem. Meggyőződésem ugyanis, hogy éppen nálunk van, vagy lehet fokozott funkciója az érdekvédelemnek. A tőkés gazdaságban a verseny az érdekvédelem fő eszköze, ezt a szerepet ellátja maga a piac. A vállalatoknak ugyanis létérdekük, hogy az általuk gyártott, forgalmazott árucikkek használati értéke felől tájékoztassák, minőségéről meggyőzzék a fogyasztót, aki egyébként valóban nehezen igazodna el, tanácstalanná válna az egymással versengő termékek között. De nemcsak az árucikkek reklámozásáról van szó, hanem sokkal többről: Japánban például az érdekvédelem a világot verő minőségnél kezdődik. Ennél valóban alig lehet nyomósabb érvet találni. Nálunk viszont a monopol-, vagy csaknem monopolhelyzetben levő vállalatokat nem viszi rá ilyesmire a gazdasági kényszer, hiszen a fogyasztó előbb vagy utóbb kénytelen-kelletlen úgyis besétál az ő utcájukba, ha szüksége van az onnan származó árura vagy szolgáltatásra. Hol kezdődik hát az érdekvédelem? — Épp itt, s éppen ezért van rá jóval nagyobb szükség, mint az említett országokban, hiszen a gyártó nem tölti be ezt a szerepet. A vásárló, a fogyasztó túlságosan gyakran érzi, hogy tanácstalan, hogy becsapták, hogy tájékoztatásra, vagy segítségre van szüksége. De más területen is jelentősen különbözőnek érzem helyzetünket a tőkés országokétól. Ott gazdasági recesszió, visszaesés idején szinte törvényszerűen visszaszorul a fogyasztói érdekvédelem is. Nálunk viszont hasonló helyzetben éppen az ad ennek a tevékenységnek különös aktualitást, hogy ilyenkor — mint azt mostanában is nap mint nap tapasztaljuk — megromlik az emberek közérzete. Ezért annak javítására minden olyan területet, elemet meg kell ragadni, ahol tőkebefektetés nélkül, emberi magatartással is segíteni lehet. Stabil hangulati elem lehet például, ha a vevő tudja, hogy állandó minőséget, pontos tájékoztatókat, termékismertetőket talál, s az árakkal nem lehet manipulálni, mert azokat rendszeresen ellenőrzik. Mindez azonban egyelőre nincs így. — Nincs, ezért van még rengeteg feladatunk. De sorolhatnám tovább. Van még néhány idős mester az országban, aki kényes arra, milyen munkát ad ki a kezéből. Ad magára, a nevére. Ez a mentalitás azonban sajnálatos módon kihalni látszik. A múltkoriban egy kisiparosnak azt mondtam: ha az én nevem ekkora betűkkel lenne kiírva, fontosnak érezném, hogy csak első osztályú munkát végezzek. Alig értette, mire céloztam, így hát szerintem a fogyasztó érdekeit akkor is védjük, ha szorgalmazzuk, hogy ne lehessen a névtelenség mögé bújni, hiszen a munkát mindig valaki rontja el, akinek felelnie is kellene érte. Ezért is van sok tartalék a kisvállalkozásokban, ahol mindinkább „divat” a személyes felelősségvállalás. A fogyasztói érdekvédelemnek sok ága-boga van, amelyre, azt hiszem, nálunk még meg kell tanítani a termelőket, a szolgáltatókat. Egyetért ezzel? — Igen. Például arra, hogy a marketingmunkának, a cég reklámozásának és megismertetésének sok más, lényeges eleme van azon kívül, hogy például a dolgozóknak egyforma színű köpenyt csináltatnak. Hiába tűzik ki az emblémát, ha anyagilag nem érdekeltek abban, hogy védjék, reklámozzák kenyéradójuk imágóját, arculatát, hanem azon fáradoznak, hogy a vevő máskor is ide jöjjön. Az országban még mindig kevesen vannak, akik munkahelyükről büszkén, nem pedig kézlegyintéssel nyilatkoznak. Ismét visszatértünk az emberi tényezőhöz. — Amelyről hadd állapítsam meg még egyszer: olyan elem ez, ami „semmibe sem kerül”, nincsen tőkeigénye. Az érdekeltségnek és az emberi tényezőnek együtt kell hatnia ahhoz, hogy valami érezhető javulás legyen a szolgáltatásokban. A hatékonyabb fogyasztói érdekvédelemhez bizonyára szükség van fogyasztásunk szerkezetének feltárására, alapos ismeretére is. — Korábban a kutatóintézetben nem tisztán elméleti, inkább úgy mondanám, hogy gyakorlati irányú tanulmányokat készítettem, így a jelenlegi gyakorlati munka cseppet sem idegen számomra, és szeretném tudományos megalapozottsággal végezni. Továbbra is dolgozom a Világgazdasági Kutató Intézetnek, jelenleg éppen egy olyan kutatásban veszek részt, amely a fogyasztás közgazdasági kategóriájának és „gyakorlatának” különböző oldalait vizsgálja. Nálunk ugyanis sok a termelés- és a külkereskedelem-centrikus kutatás, de viszonylag kevés figyelmet fordítunk a fogyasztás szerkezetének, lélektani és szociológiai vetületénak vizsgálatára. Olyan sajátos volna fogyasztásunk szerkezete? — Meglehetősen. A mi fogyasztási szokásaink ugyanis átlépik a logikailag elvárható kereteket, s gyakran szenvednek torzulásokat. Arra gondolok, hogy egy-egy áremelés legfeljebb átmenetileg veti vissza a fogyasztást. Az emberek ugyanis nálunk ilyenkor nem alakítják át, még csak nem is módosítják fogyasztásuk szerkezetét, hanem azt mondják: „akármennyibe kerül, akkor is megveszem". Legfeljebb még egy különmunkát vállalnak. Legfeljebb rendszeresen kiflit ebédelnek párizsival. Nagyon ritkán fordul elő az is, hogy észrevesszük a fogyasztási zsákutcákat. Elébe mehettünk volna például az automobilizmus szerintem már nálunk is tapasztalható csődjének. Sajnos azonban ritkán fordul elő, hogy ilyenformán levonnánk a következtetéseket, és legalább learatnánk hátrányunk előnyeit. Mit várhatunk a fogyasztáskutatástól, a tények regisztrálásán túl? — A fogyasztási szokások ismerete nagy segítséget adhat a termelő vállalatoknak. Hiszen végül is a termelőnek kell a fogyasztó kedvében járnia, nem pedig fordítva, ahogy gyakorta tapasztaljuk: „veszi, nem veszi, nem kap mást”. Ez is a fogyasztói érdekvédelem feladata: segítséget nyújtani a kárvallott vásárlónak, aki nem azt kapta, amit keresett, hosszasan várakozott, mire hozzájutott egy-egy árucikkhez, vagy, amit vett, túlságosan hamar tönkrement. Mindez meglehetősen gyakran előfordul. — Igen, voltaképpen a gazdaságirányítás felelőssége, hogy mire engedi elpazarolni a fogyasztó pénzét. A közgazdaságtan ismert kategóriája a megtervezett elavulás: egyegy terméket eleve rövid életűre készítenek. Kevésbé gazdag ország azonban — mint amilyen a mienk is — nem engedheti meg a rossz minőséget. A lomtalanításkor látható, látszólag hibátlan tvkészülékek, bojlerek szemétre kerülése drága mulatság! Kontrollálni kellene, hogy a rendelkezésre álló munkaidőben és anyagból végül is mi készül. Mi mindebben a FŐT szerepe? — A FŐT tárcaszintű kapcsolatai révén intézkedik, évente egyszer pedig beszámol tevékenységéről a Minisztertanácsnak. Egy-egy döntés előkészítése során a minisztériumok, a társadalmi szervek kérik a véleményünket. Kár, hogy egyelőre sokszor az utolsó pillanatban. A FDT nagy erő lehet: száznyolcvan fogyasztók tanácsa működik az országban, hatezer társadalmi aktívával, akik dicséretes szorgalommal dolgoznak. Mindnyájan fogyasztók vagyunk, így a legkisebb községből is érkezhet általánosítható panasz, amely országos érvényűnek bizonyul. Az idén a többi között a lakásszavatossággal, a diabetikus élelmiszerek választékával, a tartós fogyasztási cikkek minőségével, az építőanyag-ellátással és a reklámetikával foglalkoztunk; úgy érzem, mindegyik valóban közérdekű téma volt, s ezért idei munkánkat hasznosnak tartom. Különböző rendezvényeinken gyakran sikerül egy asztalhoz ültetni a gyártót, a szolgáltatót és a fogyasztót, és ez fontos csatornája az érdekvédelemnek. Szeretnénk a jövőben is olyan gondokat napirendre tűzni, amelyek megoldása az egész társadalom érdeke. Varga Zsuzsa