Népszava, 1987. március (115. évfolyam, 51–76. sz.)

1987-03-02 / 51. szám

NÉPSZAVA 198­7. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ Milanko Renovica nyilatkozata magyarországi látogatásáról Milanko Renovica, a JKSZ KB Elnökségének elnöke, aki az elmúlt napokban pártkül­döttség élén hivatalos bará­ti látogatáson tartózkodott Magyarországon, péntek es­te Belgrádba hazaérkezve a következő nyilatkozatot adta: A Magyar Népköztársaság­ban tett látogatásunkról ha­zatérve szeretném kifejezés­re juttatni megelégedésün­ket, hogy folytattuk a párt­jaink közötti párbeszédet, ami mindig hozzájárult a kölcsönös bizalom erősödésé­hez és kapcsolataink fejlődé­séhez. Rendkívül szívélyes vendégszeretettel fogadtak­­ bennünket. Tárgyalásaink a " hagyományos barátság és teljes megértés jegyében zajlottak. A JKSZ és az MSZMP, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai az egyenjogúság, a szuverenitás, a területi in­tegritás, a belügyekbe való be nem avatkozás és a köl­csönös megbecsülés elvein nyugszanak, amelyek ezúttal is megerősítést nyerve sokol­dalú, szilárd, jószomszédi együttműködésünk tartós alapját képezik. Kádár elvtárssal és a ma­gyar vezető elvtársakkal rendkívül átfogó és tartal­mas tárgyalásokat folytat­tunk. Figyelmünk közép­pontjában természetesen a kétoldalú párt- és államkö­zi kapcsolatok, a jószomszé­di együttműködés kérdései állottak. Együttműködé­sünknek érthetően nagy je­lentőséget tulajdonítunk, mert példamutatóan magas szintet ért el, ami nemcsak országaink számára fontos, hanem szélesebb értelemben is jelentős. A megbeszélések során megállapítottuk, hogy újabb lehetőségeket kell ta­lálnunk együttműködésünk további bővítésére, s kölcsö­nösen megerősítettük készsé­günket, hogy ebben az irány­ban fogunk tevékenykedni. Elsősorban a gazdasági együttműködés területére gondolok, ahol lehetőség van arra, hogy még jobban tá­maszkodjunk a tudományos és műszaki fejlődés eredmé­nyeire és más, magasabb szintű formákra. Pártközi kapcsolatainkban már hosszú évek óta tartal­mas párbeszédet folytatunk a szocializmus fejlődésének minden fontos kérdéséről, s megállapodtunk abban, hogy ezt a gyakorlatot a jövőben is fenntartjuk. Mint a budapesti tárgya­lásainkról kiadott közös közvé­lemény hangsúlyozza, nagy­ra értékeltük a két ország nemzetiségi-egyenjogúsági politikáját, a magyarországi délszláv és a jugoszláviai magyar nemzetiség helyzetét. A magyar elvtársakkal egy­séges az álláspontunk ab­ban, hogy a nemzetiségek­nek a jövőben is a barátság és együttműködés hídjának szerepét kell betölteniük or­szágaink között. Meggyőződésünk, hogy lá­togatásunk jelentős ösztön­zést ad a jugoszláv—magyar kapcsolatoknak és együtt­működésnek — hangoztatta befejezésül Milanko Beno­vica. (MTI) Befejeződtek a magyar-laoszi tárgyalások Vasárnap Vientianban jegy­zőkönyv aláírásával véget ért a magyar-laoszi gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság ki­lencedik ülésszaka. A doku­mentumot magyar részről Czinege Lajos miniszterel­nök-helyettes, laoszi részről pedig Saly Vongksiamsao, miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke — a bizottság társelnökei — írták alá. Az ülésszakon kölcsönösen kedvezőnek ítélték orszá­gaink gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműkö­dését. Intézkedéseket hatá­roztak el a közös munka cél­jainak sikeres valóra váltá­sa érdekében. A tárgyalások eredménye­ként aláírták a műszaki-tu­dományos együttműködési állandó bizottság nyolcadik ülésszakának jegyzőkönyvét, valamint a két ország köz­ponti tervező szerveinek megbeszéléseiről készült em­lékeztetőt.­­Czinege Lajost vasárnap fogadta Nouhak Phoumsa­­vanh, a Laoszi Népi Forra­dalmi Párt KB Politikai Bi­zottságának tagja, a minisz­tertanács első elnökhelyet­tese. (MTI) Párizsban életfogytiglanra ítélték Ibrahim Abdallahot A párizsi különleges bíróság életfogytiglani elzárásra ítélte Georges Ibrahim Ab­­dallahot. A hét bíróból álló testület 70 perces vita után azt állapította meg, hogy a vádlott közvetlenül bűnré­szes egy amerikai és egy iz­raeli diplomata öt évvel ez­előtti meggyilkolásában, és a strasbourgi amerikai főkon­zul elleni merényletben. Mi­vel enyhítő körülményeket nem talált, a legsúlyosabb büntetést szabta ki. A kormány most a per után sem enyhített a fővá­rosban tett rendkívüli biz­tonsági készültségen. (MTI) Új kabinetfőnök a Fehér Házban Új főnöke van a Fehér Ház politikai apparátusának pén­tek délután óta: Donald Re­­gantől Howard Baker vette át a kabinetfőnöki tisztet. Baker, aki 1966-tól 1984-ig volt Tennessee állam szená­tora, több éven át pedig a Republikánus Párt szenátusi csoportjának vezetője, már hétfőn átveszi az ügyek irá­nyítását. Az iráni fegyver­­szállításokkal kapcsolatos botrányba nyakig belemerült elődje, Donald Regan, már csak Baker kinevezése után értesült arról, hogy helyét betöltötték — s csak ezután mondott le — egymondatos levélben — tisztéről. Howard Baker A belpolitika meghatározó tényez áj«* Az SZKP politikája alap­ján most létrejönnek a vál­lalatoknál az önkormányzati elemek. Az önkormányzati szervek mozgatása, a társa­dalomba való integrálása megint klasszikus módon szakszervezeti feladat. Az önkormányzati szervek, a vállalati tanácsok nem kon­kurensei a szakszervezeti mozgalomnak. Ezek tulaj­donképpen átveszik a tulaj­donosi jogok egy részét az adminisztratív vezetéstől, tehát tulajdonosi jogokat gyakorolnak. Vagyis munka­helyi szinten szélesebb, de­mokratikusabb alapokra he­lyezik az egész munkát, a gazdasági tevékenységet és a dolgozók érdekeit érintő döntések előkészítését és meghozatalát. Mindez nem szűkíti, sőt, bővíti a szak­­szervezeti jogokat. Ezekben az önkormány­zati szervekben a szakszer­vezetek nemcsak szükség­képpen részt vesznek, ha­nem össze is fogják vagy irányítják is tevékenységü­ket. Természetesen a jogkö­röket, akárcsak nálunk, még pontosan tisztázni kell, de ez a mindennapi gyakorlatban kialakul majd. A szovjet Hazaérkezett a magyar küldöttség (Folytatás az 1. oldalról) szabályzat pontosítja és bőví­ti a szakszervezetek jogait és kötelességeit. Ennek megfe­lelően a szakszervezeti tagok részt vehetnek a vállalat, az intézmény, vagy a gazdasági szervezet vezetősége, az álla­mi és társadalmi ügyek inté­zésében. A kongresszuson is érződött, néhány felszólalás­ban el is hangzott, hogy olyan körülményeket kell létrehoz­ni a gazdaságban, hogy min­den dolgozó magáénak érezze a munkahelyét. Ez a megfo­galmazás az új szervezeti sza­bályzatban is szerepel. A szer­vezeti élet demokratizálását jelzi, hogy a választások so­rán minden vezető posztra több jelölt is állítható. Szombaton, kora délelőtt zárt ülésre került sor, ame­lyen megválasztották a Szak­tanács és a Központi Reví­ziós Bizottság tagjait. A Szaktanács elnöke ismét az 57 éves Sztyepan Sarajev, az SZKP KB és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének tagja lett. A zárt ülés idején a külföldi küldöttsé­gek — köztük a magyar szak­­szervezeti delegáció — ko­szorút helyeztek el a Lenin Mauzóleumnál és az ismeret­len katona sírjánál. A tanácskozás berekesztése után a Kreml Kongresszusi Palotájában a szaktanács fo­gadást adott a külföldi ven­dégek tiszteletére, amelyen részt vett a Gáspár Sándor, a SZOT elnöke vezette magyar küldöttség is. A magyar szakszervezeti küldöttség szombaton vissza­érkezett Budapestre. Fodor László, Mester Nándor A sz­vjet tapasztalatokat senki sem hagyhatja figyelmen kívül A szovjet átalakítási fo­lyamat kibontakozása és a szakszervezetek ebben való részvétele, amelyhez a mos­tani kongresszusi vita na­gyon sok ösztönzést adott, bizonyosan nem csak a szov­jet társadalom fejlődését fogja előmozdítani, hanem termékenyítő hatással lesz a világ egész baloldali szak­­szervezeti mozgalmára, s így természetesen a Szakszerve­zeti Világszövetségre is, amely a szakszervezeti moz­galom legforradalmibb osz­tagait tömöríti. Már most növekszik az érdeklődés — éppen a szovjetunióbeli vál­tozások miatt — az SZVSZ iránt, és kezd fokozódni an­nak lehetősége, hogy a Szak­­szervezeti Világszövetség le­gyen a forradalmi szakszer­vezeti mozgalmakban kiala­kuló új vonások megismerés­­ének, megvitatásának való­di, serkentő fóruma. Az SZVSZ eddigi gyakorlatá­nak ugyanis volt egy olyan gyenge oldala, hogy egymás­ról csak szépeket mondtunk. Annak a kritikai szellemnek, amely a Szovjetunióban meg­honosodott, át kell hatnia a szovjet és a nemzetközi szak­­szervezeti mozgalmat is a mindnyájunk előtt álló nagy feladatok jobb megoldása érdekében. Az SZKP XXVII. kong­resszusa után az egyetértés kifejezése mellett sok olyan vélemény is elhangzott, hogy számunkra a kongresszus nem mondott különösebbet, az ott célul kitűzött válto­zásokon mi már régen túl vagyunk. Természetesen ez elfogadhatatlan nézet, mert egy olyan ország, mint a Szovjetunió munkásmozgal­mának, kommunista pártjá­nak mai törekvéseit senki sem hagyhatja figyelmen kí­vül, mindenkinek el kell gondolkodnia rajtuk. Mi sem mondhatjuk azt, hogy szá­munkra a szovjet szakszer­vezetek kongresszusa nem mondott semmit. Nagyon is sokat mondott. Leginkább azt sugallja, hogy nekünk is mindennap alaposan át kell gondolnunk tevékenysé­günket, mert amit tegnap csináltunk, az tegnap még jó lehetett, de ma már nem, s ami ma jó, az holnap már nem biztos, hogy megfelel. A szocializmus mozgékony társadalom, ha a gazdaság esetleg stagnál is, a társa­dalom mozgásban van. Ezt a mozgást a szakszervezeti mozgalomnak követnie kell, mert különben elmarad a társadalmi igényektől. Alap­vető elvi kérdéseink már tisztázottak, de a gyakorla­tunk még nem mindenben. Az pedig nagy igazság, hogy a gyakorlatnak sohasem kell „szégyellnie magát”, ha az elméletet nem igazolja a gyakorlat. A legfőbb tanul­ság tehát a szovjet szakszer­vezeti kongresszusból a gon­dolkodás parancsa; az, hogy mindig készek legyünk fe­lülvizsgálni: az adott hely­zetben, sajátos körülmé­nyeinket szem előtt tartva nekünk mit kell tennünk. Moszkva, 1987. február 28. ­ A szakszervezeti mozgalom az egyik szervező ereje lehet a szovjet reformfolyamatobnak Gáspár Sándor nyilatkossain a moszkvai tanácskozásran­ Gáspár Sándor, a SZOT el­nöke a szovjet szakszerve­zetek kongresszusán részt vett magyar küldöttség veze­tője, szombaton Moszkvá­ban nyilatkozatot adott a Népszava és az MTI tudósí­tójának az aznap véget ért tanácskozásról. — Befejezte munkáját a szovjet szakszervezetek kongresszusa. Nem a mi feladatunk a kongresszus munkájának értékelése, de van benyomásunk, vélemé­nyünk, ezt szeretném rövi­den összefoglalni — mon­dotta bevezetőben Gáspár Sándor. — Először is meg le­het állapítani, hogy ilyen ér­deklődés, mint most, nem előzött meg egyetlen szovjet szakszervezeti kongresszust sem. Ennek oka ismert min­ Óriási szervezeti erő Köztudott, hogy egy szak­­szervezeti mozgalom, amely mindig konkrét társadalmi viszonyok között végzi mun­káját, soha nem előzheti meg korát, de nem is marad­hat el attól. Ez a Szovjet­unióban is érvényes. A szov­jet szakszervezetek eddig olyan módon végezték mun­kájukat, ahogy elvárták tő­lük. Most, hogy a vezetésnek más az elvárása és a töme­geknek más az igénye, vilá­gos, hogy a szakszervezetek­nek is sok vonatkozásban változtatniuk kell munkáju­kon. Nem lehet ilyen rövid idő alatt mindenben igazod­niuk a megváltozott körül­ményekhez, de a szándék megvan, és ez a lényeg. A szovjet szakszervezetek is tisztában vannak azzal a ré­gi elméleti tétellel, hogy aki változtatni akar, annak ma­gának is tudnia kell változ­ni, hogy régi felfogás alap­ján, régi módon nem­ lehet megoldani az új feladatokat. A négynapos vita azt bizo­nyította, hogy a szakszerve­zeti mozgalom egyik ébresz­tő, szervező ereje lehet a ki­bontakozó szovjet reformfo­lyamatoknak. Miért merem ezt monda­ni? Azért, mert a modern munkásmozgalomnak ilyen szervezett, erős osztaga még soha nem volt a világon, amilyen a szovjet szakszer­vezeti mozgalom. Száznegy­venmilliós tagsága átfogja a szovjet társadalom egészét, mélyen be van épülve a tö­megekbe. Sok vád érte a szocialista országok szakszervezeti moz­galmát, ezen belül a szovjet szakszervezeteket is, hogy igazán nem bontakoznak ki, nincs önálló arculatuk, nincs önállóságuk. Kétségtelen, hogy szocialista viszonyok között — erről az­­itteni kongresszusi vitában is szó volt — elvileg még nem egé­szen tisztázott, hogy egy munkáshatalmon belül, ahol van egy vezető párt, van a denki előtt. A kongresszus szelleme és mondanivalója, egész munkája nagyon vilá­gosan visszaigazolta az SZKP törekvéseit. Nevezete­sen azt, hogy a szovjet ve­zetés akarja a változást, a tö­megek pedig igénylik a vál­tozást. Ez a kongresszuson na­gyon sokféleképpen kifeje­zésre jutott, s ami még fon­tosabb : megfogalmazódott, hogy a szakszervezeti moz­galom hogyan tudja segíteni azokat a társadalmi folyama­tokat, amelyeket az SZKP egy évvel ezelőtt elindított, és milyen módon kell a szakszervezeteknek is vál­tozniuk ahhoz, hogy még eredményesebben szolgálják a reformfolyamatokat, dolgozók érdekeit kifejező kormányzat, és van egy klasszikus munkásszervezet a szakszervezet, ebben hol van a szakszervezeti mozgalom helye. Bár ez elméletileg még nincs teljesen kidolgoz­va, és most, a kongresszuson Gorbacsov elvtárs maga is utalt az elvi kérdések tisz­tázásának szükségességére, ez az óriási szervezeti erő már így is, már most is olyan lehetőségekkel rendelkezik, amelyek nincsenek meg a vi­lág más szakszervezeti moz­galmainak. Ami a szovjet szakszerve­zeteket illeti, ezek a társa­dalom minden szférájába be vannak épülve, és a dolgozó­kat érintő egyetlen alapvető kérdést sem lehet eldönteni a szakszervezetek nélkül. Ezt a kongresszuson Gorba­csov elvtárs egyrészt mint tényt szögezte le, másrészt mint követelményt is felállí­totta a szovjet szakszerveze­tekkel szemben, mert szere­püket, hatáskörüket eddig sem vitatták, de nem min­dig tartották tiszteletben. Éppen annak a politikának következtében, amely ellen az SZKP most mint helyte­len gyakorlat ellen fellépett. Tehát itt még szabadabb utat, még nagyobb lehetősé­geket nyitnak a szakszerve­­zetek előtt. Fontos tény az is, hogy a dolgozók szociá­lis és kulturális igényeinek kielégítésében a szovjet szakszervezetek óriási anya­gi lehetőségekkel rendelkez­nek, amelyek világviszony­latban páratlanok. Ide tarto­zik a tagság anyagi érdekei­nek képviseletén kívül a dolgozók üdültetése, sporto­lási és kulturális igényeinek kielégítése, szakképzésük se­gítése is, a mindehhez szük­séges olyan hatalmas intéz­ményhálózat fenntartása is, amilyent egyetlen más or­szág szakszervezeti mozgal­ma sem birtokol. Ezen a té­ren óriási eredményeket ér­tek el. A kongresszus nemcsak fontos szovjet belpolitikai esemény volt, hanem nagy eseménye a nemzetközi szak­­szervezeti­­mozgalomnak is. Az iránta való nemzetközi érdeklődést mutatta, hogy ilyen nagy külföldi részvétel a szocialista országoknak még egyetlen szakszervezeti kongresszusán sem volt. Olyan szakszervezetek is képviseltették magukat, ame­lyek húsz-harminc éve nem voltak jelen a szovjet szak­­szervezeti kongresszusokon. Közöttük van a brit TUC, amelynek a főtitkára vett részt és fel is szólalt a kong­resszuson. Megemlíthetem, hogy szintén a főtitkár kép­viselte az olasz CGIL szak­szervezetet is, amelynek pe­dig az SZVSZ-ből történt ki­lépése óta ilyen magas szin­ten nem volt kapcsolata a szovjet szakszervezeti mozga­lommal, összesen 135 ország szakszervezeti mozgalmának képviselői voltak itt most Moszkvában. E széles körű külföldi részvételnek két oka van. Az egyik kétségkívül a Szov­jetunióban megindult válto­zások iránti nagy érdeklő­dés. A másik ok abban rejlik, hogy Nyugaton a baloldal el­len a jobboldal mostanában koncentrált, jól előkészített támadást hajt végre, és en­nek fő célpontjai a szakszer­vezetek, amelyek mindenütt a baloldal legnagyobb erőit jelentik. A baloldali pártok mostanában észlelhető vá­lasztási sikertelenségeit is lé­nyegében az okozza, hogy a szakszervezeti mozgalom a gazdasági válság következté­ben előállt helyzetre nem tud megfelelő választ adni, követhető stratégiai célokat meghatározni. Valószínűleg azért, mert elkényelmesítet­­te a második világháború utá­ni gazdasági fellendülés, amely során a kormányzattal való partneri viszony alap­ján valóban igen jelentős szociális eredményeket vív­tak ki a dolgozók számára, de nem készültek fel elég­szakszervezeti mozgalom ko­rábban nem mindig és nem mindenben tudta betölteni hivatását, de már napjaink­ban is képes hatékonyan és erőteljesen támogatni az SZKP törekvéseit. És mint gé a „zordabb időkre”. Ezek pedig a válsággal bekövet­keztek, elérkezett a szociá­lis juttatások megnyirbálá­sának, a munkanélküliség növekedésének időszaka, és a tőke törekvéseinek kivé­désére a szakszervezetek egyelőre nem találják a hatásos harci eszközöket. Közben a tőke óriási nyo­mást gyakorol rájuk, arra hivatkozva, hogy a gazdasági válság felszámolásához „sza­bad kezet kell kapnia”, lé­péseit nem szabad zavarniuk a szakszervezeteknek sem. Most itt tart tehát a nyugat­európai szakszervezeti moz­galom, amelyben korábban sokat vitatták a szocialista országok­ szakszervezeteinek jellegét, szerepét, megkér­dőjelezték még létük szüksé­gességét is, mondván, hogy a munkáshatalmon alapuló országban milyen „játéktér” jut egyáltalán nekik. Ebben mi is hibásak voltunk, egy időben valóban olyanok vol­tunk, amilyennek a nyugati szakszervezetek láttak min­ket. Nem optikai csalódás volt, amikor nem látták sajá­tos, önálló arculatunkat, mert feloldódtunk a társa­dalmat irányító politikai mechanizmusban. De az utób­bi öt-tíz évben már jobban felfigyeltek ránk, hisz végül­­is a szocialista országok szakszervezeti mozgalma je­lenti számukra a jövőt. Fe­lénk orientálódnak, mert a dolgozó embereket a mun­káshatalom, a szocializmus eszméitől — a szocialista rendszerek gyengéi, általunk elkövetett hibái ellenére — nem lehet eltántorítani. A szocialista eszmék iránti vonzalom növekedését mu­tatta és állapította meg a XI. szakszervezeti világ­­kongresszus is, s ebben a nö­vekedésben bizonyára jelen­tős része volt az SZKP nem sokkal előtte lezajlott XXVII. kongresszusának. A szovjet szakszervezeti kongresszu­son való igen népes külföldi részvételnek nyilvánvalóan ez volt a másik fő oka, ahogy a kongresszus mutat­ta, további távlatok nyílnak a szakszervezeti munka­­fej­lesztésében, tehát a szakszer­vezetek a szovjet belpolitikai életnek még inkább megha­tározó tényezőivé válhatnak. A nentavikkai szakszervezeti ttmaytt ittmntik is fontos esemény.

Next