Népszava, 1987. december (115. évfolyam, 283–308. sz.)

1987-12-01 / 283. szám

NÉPSZAVA 1­9­8­7. DECEMBER 1., KEDD Vezető szovjet szakértői küldöttség érkezik ma Washingtonba (Folytatás az 11. oldalról) egy hatvan gazdasági, pénz­ügyi, kereskedelmi vezető vesz részt, hogy közvetlen tá­jékoztatást kapjon a Szovjet­unió gazdasági terveiről, a gazdasági kapcsolatok elő­mozdításának lehetőségeiről. Bár a két ország között a ke­reskedelem az elmúlt évek­ben gyakorlatilag nem fejlő­dött, amerikai részről növe­kedett az érdeklődés a ve­gyesvállalatok alapítása, mű­ködésének lehetőségei iránt. Különböző amerikai béke­szervezetek, egyházi szerve­zetek és más csoportok a csúcstalálkozó küszöbén nagyszabású béketüntetést terveznek a Fehér Ház előtt. A „Híd a békéért a csúcsta­lálkozó 87-ben” elnevezésű akció szervezői több ezer em­bert várnak a szombati gyű­lésre, nem csak az Egyesült Államokból, hanem Nyugati- Európából is. A szervezők „emberekből álló hidat” — emberláncot — akarnak ki­alakítani a Fehér Ház s az attól néhány háztömbnyire lévő szovjet nagykövetség épülete között, a két ország közötti kapcsolatok javításá­nak jelképeként. Egy ultrakonzervatív poli­tikai csoport, a Heritage-ala­pítvány gyűlését választotta ki Reagan amerikai elnök a csúcstalálkozót bevezető héten mondott első beszédének színhelyéül. Ennek megfe­lelően régi barátai előtt az elnök megismételte szinte va­lamennyi korábbi tézisét, szovjetellenes vádjait. (MTI) I­adzsibullahot választanak az Afgán Köztársaság elnökévé Rácz Péter, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Az Afgán Köztársaság el­nöke Nadzsibullah lett. Az afgán nép legfelsőbb képvi­seleti szerve, a Laja Dzsirga hétfőn egyhangúlag válasz­totta meg őt a tisztségbe. Elnöki minőségében el­hangzott első beszédében felajánlotta, hogy kész elő­feltételek nélkül tárgyalni a kormánnyal szembenálló csoportok vezetőivel a fegy­veres harc beszüntetéséről, a béke megteremtéséről és a hatalom megosztásáról. Be­jelentette: ha véglegesen és garantáltan megszűnik a kül­ső beavatkozás az ország belügyébe, a szovjet csapa­tok tizenkét hónap alatt el­hagyják Afganisztánt. A visszavonásra javasolt idő­tartam csökkenthető, ha az afgán fegyveres szervezetek betartják a tűzszünetet, biz­tosítékot adnak békés szán­dékukról és csatlakoznak a jövő építésének folyamatá­hoz. Egyúttal közölte azt is, hogy a kormány által január­ban egyoldalúan meghirde­tett tűzszünet hatályát újabb hat hónappal, jövő év július 15-ig meghosszabbítják. A Lója Dzsirga hétfőn be­fejezte kétnapos tanácskozá­sát. Az elnökválasztás előtt a társadalom rétegeit és cso­portjait képviselő csaknem ezerötszáz küldött kisebb módosításokkal szentesítette az ország — módosított ne­vén az Afgán Köztársaság — új alkotmányát. Az új alaptörvény széles hatalmi jogkörrel ruházza fel a köztársasági elnököt: ő a fegyveres erők főparancs­noka, jóváhagyja és beiktat­ja a közeljövőben létreho­zandó Nemzetgyűlés (parla­ment) által hozott törvénye­ket, ő bízza meg a miniszter­­elnököt a kormány megala­kításával, szükség esetén ösz­­szehívhatja a Nemzetgyűlést és a Minisztertanácsot, kine­vezi a legfelső bíróság tag­jait és a fegyveres erők fő­tisztjeit, kihirdetheti a szük­ség- és hadiállapotot. Az el­nök megbízatása hét évre szól, és személye még egy­szer megválasztható. Az elnök közölte, hogy a Fegyveres összecsapás volt hétfőn reggel Kabul köz­pontjában a rendőrök és a kormány oldalára két évvel ezelőtt átállt Iszmat Musz­­lim tábornok fegyveresei kö­zött. Az incidens a most ta­nácskozó Laja Dzsirga (Nagy Nemzetgyűlés) hely­színéül szolgáló műszaki fő­iskolától nem messze tör­tént, néhány száz méterre attól a szállodától, ahol a ta­nácskozásról tudósító külföl­di újságírókat elszállásolták. Iszmat Muszlim több ezer kormányellenes fegyveres parancsnoka volt Kandahar­ban, mielőtt a kabuli vezetés oldalára állt. Tábornoki ran­got kapott az afgán hadse­regben és a forradalmi ta­nács tagja lett. Iszmat Muszlim küldött­ként vett részt a Laja Dzsir­ga ülésén. Hétfőn reggel a szovjet katonai kontingens hazatérésére vonatkozó új ütemtervet az ENSZ égisze alatt folyó afganisztáni—pa­kisztáni közvetett tárgyalá­sok következő fordulóján hi­vatalosan is előterjeszti a ka­­buli vezetés. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége táv­iratban köszöntötte Nadzsi­­bullahot Afganisztán köztár­sasági elnökévé történt meg­választása alkalmából. Az üzenetben leszögezték, hogy a Szovjetunió a továbbiak­ban is az Afganisztán körüli helyzet mielőbbi politikai rendezésére törekszik, megsértve a biztonsági ren­delkezéseket — a tanácsko­zás színhelyére tartva fegy­veres testőrei kíséretében akart áthaladni a biztonsági kordonon. Iszmat Muszlim nem engedelmeskedett a rendőrök felszólításának, nem engedte, hogy fegyvere­sei visszaforduljanak. Húsz­harminc perces lövöldözés támadt. Az incidens helyszí­nét azonnal lezárták. Nem hivatalos források szerint a halottak száma kettő. Az összecsapás példázza a nemzeti megbékülésre irá­nyuló politika végrehajtásá­nak nehézségeit. Nem ez volt az első eset, amikor a törvé­nyes rendelkezésekre fittyet hányó, befolyásával és hely­zetével visszaélő tábornok emberei és a biztonsági szer­vek között incidens támadt. (MTI) Fegyveres incidens Kabulban Megkezdődött a NATO év végi tárgyalássorozata Fábián Ferenc, az MTI tu­dósítója jelenti: Hétfő reggel az Euro-cso­­port és a katonai bizottság tanácskozásával megkezdő­dött Brüsszelben a NATO szokásos év végi tárgyalás­­sorozata. A tárgyalások köz­pontjában az „eurorakéták” visszavonása utáni helyzet értékelése és megvitatása áll. Hétfőn tanácskozásra ül­tek össze a brüsszeli NATO- központban az eurocsoport (a NATO európai tagorszá­gai) hadügyminiszterei. Ez­zel egy időben megbeszélést kezdett a NATO katonai bi­zottsága, amely a tagorszá­gok hadseregeinek vezérka­ri főnökeit egyesíti, így az Észak-atlanti Szövetség irá­nyító szervezetének legfon­tosabb bizottsága. E két ta­nácskozás bevezetője a NA­TO védelmi bizottsága ked­den ugyancsak Brüsszelben kezdődő ülésének, amelyen a tagországok hadügyminisz­terei vesznek részt. Francia­­­ország — amelynek hadsere­ge nincs integrálva a NATO- haderőbe — mindegyik ülés­ről ezúttal is távol marad. A NATO-központ magas beosztású diplomatáinak tá­jékoztatása szerint a tanács­kozások központjában a kö­zéphatótávú rakéták vissza­vonása utáni katonai és po­litikai helyzet értékelése áll. Husszein bagdadi látogatása Husszein jordániai király hétfőn egynapos látogatásra Bagdadba érkezett. A jordá­niai rádió mindössze annyit jelentett, hogy „az arab vi­lággal kapcsolatos fejlemé­nyeket” vitatja meg Szad­­dam Husszein iraki elnökkel. Tájékozott források azonban úgy tudják, hogy az uralko­dó folytatja erőfeszítéseit Irak és Szíria kibékítésére. Szerdán Husszein király Damaszkuszban járt. Amman­ források szerint Husszein király jószolgála­tait erőteljesen támogatja Szaúd-Arábia és Kuvait. E két ország az iraki—iráni háború kiszélesedésétől tart és erősíteni szeretné az arab szolidaritást Iránnal szem­ben. Rijad állítólag hajlandó lenne kétmilliárd dolláros gazdasági segélyt nyújtani Szíriának az „arab szolidari­tás” érdekében. (MTI, UPI) Törökország A kormányfő pártjának győzelme A szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálá­­sa alapján a vasárnap meg­tartott török parlamenti vá­lasztásokon Turgut Özal kor­mányfő pártja — az érvény­ben levő választási rend­szernek köszönhetően a sza­vazatok egyharmadával — oly nagyarányú többséget szerzett a parlamentben, hogy valószínűleg egyedül fogja a következő öt évben irányítani az országot. (Reuter) „Gyermek­csúcsértekezlet” Az NSZK-ból hétfőn indul útnak az Egyesült Államok­ba az a négy gyerekből álló nyugatnémet csoport, amely az amerikai főváros mellett részt vesz a Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár washing­toni találkozójával egy idő­ben megrendezendő „gyer­mek-csúcsértekezleten”. Egyelőre nem ismeretes, hogy a „nagyok" csúcsérte­kezletük alkalmából fogad­ják-e majd a kicsik küldöt­teit. Közben azonban isme­retessé vált, hogy Erich Ho­­necker, az NDK párt- és ál­lami vezetője kérte a „Béke­madár" amerikai szerveze­tet (az értekezlet szervező­jét): vigyen magával egy gyereket az NDK-ból, is. A nemzetközi gyerektalál­kozó küldöttei Amerikában már megbeszéltek közös programot egy sz­ovjet de­legációval, és többször rendelkezésére állnak majd az amerikai hírközlő szer­veknek is. (MTI) AESZ-csúcs Mengisztu Hailé Mariam etiópiai elnök az Afrikai Egységszervezet rendkívüli csúcsértekezletének hétfői nyitóülésén javasolta, hogy az afrikai adósságválság megoldása érdekében hívja­nak össze nemzetközi konfe­renciát minden érintett fél részvételével. Az AESZ 50 tagállamának állam- és kormányfői a két­napos Addisz Abeba-i ta­nácskozáson megpróbálnak közös stratégiát kidolgozni az Afrika 200 milliárd dol­lárnyi külföldi adósságai miatt keletkezett súlyos vál­ság megoldására. Sorskérdés­ink a politikai megújulás A társadalmi fejlődés meg­gyorsításának feltétele ha­zánkban — a gazdaságirányí­tás korszerűsítése mellett, az­zal egyidejűleg — a politikai intézményrendszer reformja. Ma már többé-kevésbé vi­lágos számunkra, hogy az 1968-as nagy reformhullám­hoz fűzött reményeinket nemcsak a hetvenes évek ele­jén felerősödött konzerva­tív ellenállás hiúsította meg, hanem az is, hogy a gazda­ságirányítás reformja nem párosult politikai intézmény­­rendszerünk megújításával, így, önmagában csak a gaz­dasági megújulás akarata elégtelennek bizonyult, a re­formfolyamat lefékeződése szinte előreláthatóvá vált. Egyre szorongatóbb gazdasá­gi természetű nehézségeink vezettek el kényszerítő erő­vel ahhoz a meggyőződéshez, hogy gondjaink orvoslásá­hoz csak tisztán gazdasági eszközök elégtelenek. Iíí'í/ri'so külső feltételek A hatalomgyakorlás szem­pontjából a mindenkori in­tézményrendszer központi, meghatározó szerepet ját­szik, fontosabbat — ha sza­bad rangsorolni — mint a gazdaság. A társadalom in­tézményrendszere tehát po­litikailag érzékeny terület. Ezért az MSZMP nem min­den elvi, ideológiai bátorsá­got nélkülöző vállalkozása a politikai intézményrendszer korszerűsítésének terve. Kedvező számunkra, hogy ez idő tájt a szocialista vi­lágban — elsősorban a Szov­jetunióban és Kínában — egyre erőteljesebbek a tár­sadalomépítés teljes megújí­tását célzó törekvések. Ezek értékes módon járulhatnak hozzá gazdasági-társadalmi kibontakozási programunk megvalósításához. Az utób­bi három évtizedben mindig reformjellegű magyar politi­ka még soha nem élvezett ilyen kedvező külső feltétele­ket belső megújulási törek­vései számára. A szocializmus társadalmi­politikai berendezkedésé­nek jellemzője a pártközpon­túság. A pártpolitikai aka­ratnak ez a fajta döntő súlya és szerepe közvetlen, részle­tekbe menő operatív társa­dalomirányítási gyakorlattal párosult. Valamennyi ország­ban, amely a negyvenes évek végén a szocialista építés út­jára lépett, ez a modell volt mérvadó. A szocialista világ országai lassan-lassan belép­ve a tudományos-technikai forradalom korszakába, az ennek megfelelő alkalmazko­dásra, fejlődésük felgyorsí­tására és intézményrendsze­rük megújítására tesznek kí­sérletet csaknem kivétel nél­kül. A szükségesnek látszó vál­tozások a szigorúan közpon­tosított irányítási gyakorlat gyökeres feladását igénylik. A túlközpontosított gazdasá­gi és hatalmi struktúra, ha indokolható volt is a szocia­lista építés korai éveiben, mára már fejlődésünk ke­rékkötőjévé vált. Ennek át­alakítására — ha nem is megtorpanásoktól mentesen — több évtizede törekszünk. Mégis jócskán van még ten­nivalónk, sőt, mulasztásunk is ezen a téren. Nálunk, miként a Szovjet­unióban is, ennek alanya és tárgya elsősorban az irányító kommunista párt. Kétségte­len, hogy a változások intéz­ményes inspirálója végül oly mértékben változtatta meg és formálja át jelenleg is a társadalmi környezetet, hogy ez alól önmagát — mint a társadalmi környezet szerves részét — sem tudja kivon­ni. Ha­­ennek ellenáll, akkor a saját maga által kezdemé­nyezett útkeresés és kibon­takozás kerékkötőjévé válna. A kormányzó kommunista pártnak tehát, amikor a tár­sadalmi fejlődés irányába teendő stratégiai változáso­kat kezdeményezi és ösztön­zi, önmagának is változnia kell. Az extenzív fejlődés időszakából örökölt politikai „kézi vezérlést” fel kell vál­tania az új körülményeknek megfelelőbb irányítási mód­szerekkel. A hagyományosnak tekin­tett pártirányítási gyakorlat változása természetesen nem tekinthető a párt vezető sze­repe gyengítésének, ahogy egyesek ennek hangot adnak. Ellenkezőleg, a „felgyorsult” idő által megkívánt változá­sokhoz való alkalmazkodás­ként az eddigieknél megfele­lőbb új eljárások és módsze­rek keresését jelenti — ép­pen a párt vezető szerepé­nek hatékonysága érdekében. A változások másik irá­nya a párton belüli viszo­nyok és a döntési mechaniz­mus demokratikusabbá téte­le, a pártélet mozgalmi jel­legének erősítése felé mutat. A szocialista politikai intéz­ményrendszerben rendkívüli hatalomkoncentrálási lehető­ségekkel rendelkező kor­mányzó kommunista pártot sem óvják meg spontán me­chanizmusok a hibáktól, szervezeti életének ellapo­­sodásától. Amiként a mun­kásság tudományos elméle­tét sem lehet lezárt és meg­változtathatatlan tételek gyűjteményének tekinteni, úgy ennek szervezeti, intéz­ményesült megtestesítőjét, a kommunista pártot sem hagyhatják érintetlenül a körülmények változásai. A jelenlegi gazdasági helyzetben a szakszervezetek szerepe különösen nehéz. A szocialista társadalomépítés eddigi évtizedeiben sem volt könnyű és egyértelmű a he­lyük és szerepük meghatá­rozása. A kapitalizmusban kialakult legnagyobb létszá­mú klasszikus érdekvédelmi osztályszervezet a szocialista fordulat után a hatalom ré­szesévé vált mindenütt. Ezért új módon vetődött fel a szakszervezetek szerepe: a társadalmi, távlati érdekek képviseletével, a szocialista rendszerrel való maradékta­lan azonosulással egyidejű­leg a dolgozók napi, közvet­len érdekeiért is síkraszállni — akár magával a hatalom­mal szemben egyes konkrét tennivalók kapcsán. Mi áit az»frat í­r­e « sabilis aprrpart? Mint köztudott, a szak­­szervezeteknek e kettős funkciója közül az utóbbi az ötvenes években elsikkadt. Munkájuk csaknem teljesen kimerült a termelési felada­tok minél sikeresebb teljesí­tésére való mozgósításban. A hatalom részeseiként inkább a központilag, azaz „fent” megformált pártpolitikát, a tömegek felé továbbgyűrűz­­tető intézményként, mint az alullevők elképzeléseit, napi és részérdekeit „felfelé”, a hatalom csúcsai felé felvál­laló és képviselő szervezet­ként működtek. Erre vezet­hető vissza a szakszervezeti tagság formálissá válása, a tagok elidegenedése a rájuk hivatkozó és az ő nevükben politizáló szakszervezetektől. Napjainkban természete­sen sokat változott a kép, de az új társadalmi-politikai vi­szonyok között helyet kere­ső szakszervezeti mozgalom még mindig sokat őriz a ré­giből. Erre vall például a szakszervezeti munka nyil­vánosságának elégtelensége. A szakszervezeteket nehéz helyzet elé állítja a gazdasá­gi szerkezet megújításának, korszerűsítésének eltökélt politikai akarata. Ez­ ugyan­is feltételezi a munkaerő át­csoportosítását a nem gaz­daságos, ráfizetéses ágaza­tokból a jövedelmezőbb, kor­szerűbb ágazatokba. Eközben merül fel a nagyobb arányú munkanélküliség veszélyétől hajtott szakmaváltás, átkép­zés szükségessége. A mindenkori munkahely védelme klasszikus szakszer­vezeti feladat volt. Ha most, a szocializmus körülményei között is ezek a hagyomá­nyok munkálnának, akkor a nagyobb politikai kockázat nélkül tovább már nem ha­lasztható gazdasági átalakí­tás — a struktúraváltás — kerékkötője lenne a szakszer­vezeti mozgalom. Új helyzetben új módon kell az érdekképviseletet fel­vállalni : nem a munkahe­lyek minden áron való vé­delmével hozzájárulni egy elavult gazdasági szerkezet megkövesedéséhez, hanem úgy részese lenni a szerke­zeti megújulásnak, hogy eközben a dolgozók új hely­zethez való alkalmazkodását ösztönzi az átképzés, a szak­maváltás, a magasabb mun­kakultúra feltételeinek biz­tosítása, stb. révén. Az ér­dekképviseletet és az érdek­érvényesítést — mint lát­ható —, a gazdasági célsze­rűség és a termelési racio­nalitás meghatározóan befo­lyásolja. Nem azonosulhatunk tehát egyik szélsőséges álláspont­tal sem. Azzal sem, amely a monolitikus politikai egység igyekezetétől hajtva a szak­­szervezetek klasszikus érdek­­védelmi és érdekképviseleti szerepkörét hagyja figyel­men kívül; de azzal a felfo­gással sem, amely az érdek­­védelmi szerepkört abszolu­tizálja társadalmi berendez­kedésünk osztályjellegének és a gazdaságosság követel­ményének mellőzésével. ti ysöff fis ért­ek Jelenlegi körülményeink között a politikai vezetés eredményessége nem kevés­bé függ attól, hogy a kor­mányzó kommunista párt mennyire látja tisztán a tár­sadalom érdekszerkezetét és mennyire ismeri el azoknak az új érdekviszonyoknak a létjogosultságát, amelyek már nemigen illeszthetők a hagyományos osztálykategó­riákkal értelmezett szocializ­musképbe. Például egy-egy sajátos területi egység regio­nális érdekeltségeit, alulról, szerveződő lakóhelyi, kör­nyezetvédelmi, kulturális ér­tékeink megőrzését szolgáló, a szabad idő értelmes eltöl­tésére alakult, esetleg ala­pítvány köré szerveződő stb. kisközösségek érdekeit. Ezek sorában természetesen leg­fontosabb a társadalmi ter­melés igen bonyolult folya­matában kikristályosodó ér­dekek hálózata, amelyek in­tézményi megjelenítése a szakszervezetek egyik lénye­ges feladata. A társadalom egységét nem az érdekek pontos feltárásá­tól és intézményi megjelení­tésétől kell félteni. Ellenke­zőleg: ezek az objektív, tehát szándékainktól függetlenül létező érdekek feszíthetik szét a társadalmi élet kere­teit, ha politikai elhatározá­saink megformálásakor fi­gyelmen kívül hagyjuk meg­létüket és lehetséges hatá­saikat. Ebben az utóbbi esetben ugyanis az érdekek ellenőrizhetetlenül és befo­­lyásolhatatlanul korrodálhat­ják a nemzeti egység amúgy is minden „időjárási" vi­szontagságnak kitett testét. Ha viszont a létező érdekek felvállalását biztosítja a po­litika, akkor viszonylag hű képet alkothat magának a párt a társadalomban konk­rétan itt és most létező és ható érdekszerkezetről. En­nek ismeretében pedig a po­litikai döntéseket úgy for­málhatja meg, hogy a léte­ző érdekeknek és érdekelt­ségeknek lehetséges hatásait is figyelembe vegye. Így csökkenthető a politikai el­határozások jellegének eset­legessége, növelhető az ob­jektív megalapozottsága. A szakszervezetek érdek­feltáró és érdekmegfogal­mazó funkciója tehát nem a társadalom szétaprózottsá­ga irányában hat. Sőt, fej­lődésünk jelenlegi szakaszá­ban csak ily módon lehet tö­megeket felsorakoztatni stra­tégiai távlatú nemzeti cél­jaink megvalósítása mögé. A kormányzó kommunista párt érdekintegráló szerepe, mint a politikai társadalom­­irányítás elengedhetetlen feltétele, csak akkor érvé­nyesülhet valójában, ha a társadalmi szervezetek — s ezek sorában a legjelentő­sebbek, a szakszervezetek —, a maguk érdekfeltáró és ér­dekképviseleti feladatukat is maradéktalanul ellátják. Csak így segíthetik hozzá a pártot a létező és állandóan módosuló érdekszerkezet is­meretéhez, s ennek birtoká­ban optimális társadalmi döntések kimunkálásához. Rendszerünk sorsa ugyan­is gazdaságunk hatékonysága mellett, nem kevésbé múlik a politika hatékonyságán is. Amennyiben a kettő egyál­talán szétválasztható. Iván Géza 3

Next