Népszava, 1987. december (115. évfolyam, 283–308. sz.)
1987-12-01 / 283. szám
NÉPSZAVA 1987. DECEMBER 1., KEDD Vezető szovjet szakértői küldöttség érkezik ma Washingtonba (Folytatás az 11. oldalról) egy hatvan gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi vezető vesz részt, hogy közvetlen tájékoztatást kapjon a Szovjetunió gazdasági terveiről, a gazdasági kapcsolatok előmozdításának lehetőségeiről. Bár a két ország között a kereskedelem az elmúlt években gyakorlatilag nem fejlődött, amerikai részről növekedett az érdeklődés a vegyesvállalatok alapítása, működésének lehetőségei iránt. Különböző amerikai békeszervezetek, egyházi szervezetek és más csoportok a csúcstalálkozó küszöbén nagyszabású béketüntetést terveznek a Fehér Ház előtt. A „Híd a békéért a csúcstalálkozó 87-ben” elnevezésű akció szervezői több ezer embert várnak a szombati gyűlésre, nem csak az Egyesült Államokból, hanem Nyugati- Európából is. A szervezők „emberekből álló hidat” — emberláncot — akarnak kialakítani a Fehér Ház s az attól néhány háztömbnyire lévő szovjet nagykövetség épülete között, a két ország közötti kapcsolatok javításának jelképeként. Egy ultrakonzervatív politikai csoport, a Heritage-alapítvány gyűlését választotta ki Reagan amerikai elnök a csúcstalálkozót bevezető héten mondott első beszédének színhelyéül. Ennek megfelelően régi barátai előtt az elnök megismételte szinte valamennyi korábbi tézisét, szovjetellenes vádjait. (MTI) Iadzsibullahot választanak az Afgán Köztársaság elnökévé Rácz Péter, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Az Afgán Köztársaság elnöke Nadzsibullah lett. Az afgán nép legfelsőbb képviseleti szerve, a Laja Dzsirga hétfőn egyhangúlag választotta meg őt a tisztségbe. Elnöki minőségében elhangzott első beszédében felajánlotta, hogy kész előfeltételek nélkül tárgyalni a kormánnyal szembenálló csoportok vezetőivel a fegyveres harc beszüntetéséről, a béke megteremtéséről és a hatalom megosztásáról. Bejelentette: ha véglegesen és garantáltan megszűnik a külső beavatkozás az ország belügyébe, a szovjet csapatok tizenkét hónap alatt elhagyják Afganisztánt. A visszavonásra javasolt időtartam csökkenthető, ha az afgán fegyveres szervezetek betartják a tűzszünetet, biztosítékot adnak békés szándékukról és csatlakoznak a jövő építésének folyamatához. Egyúttal közölte azt is, hogy a kormány által januárban egyoldalúan meghirdetett tűzszünet hatályát újabb hat hónappal, jövő év július 15-ig meghosszabbítják. A Lója Dzsirga hétfőn befejezte kétnapos tanácskozását. Az elnökválasztás előtt a társadalom rétegeit és csoportjait képviselő csaknem ezerötszáz küldött kisebb módosításokkal szentesítette az ország — módosított nevén az Afgán Köztársaság — új alkotmányát. Az új alaptörvény széles hatalmi jogkörrel ruházza fel a köztársasági elnököt: ő a fegyveres erők főparancsnoka, jóváhagyja és beiktatja a közeljövőben létrehozandó Nemzetgyűlés (parlament) által hozott törvényeket, ő bízza meg a miniszterelnököt a kormány megalakításával, szükség esetén öszszehívhatja a Nemzetgyűlést és a Minisztertanácsot, kinevezi a legfelső bíróság tagjait és a fegyveres erők főtisztjeit, kihirdetheti a szükség- és hadiállapotot. Az elnök megbízatása hét évre szól, és személye még egyszer megválasztható. Az elnök közölte, hogy a Fegyveres összecsapás volt hétfőn reggel Kabul központjában a rendőrök és a kormány oldalára két évvel ezelőtt átállt Iszmat Muszlim tábornok fegyveresei között. Az incidens a most tanácskozó Laja Dzsirga (Nagy Nemzetgyűlés) helyszínéül szolgáló műszaki főiskolától nem messze történt, néhány száz méterre attól a szállodától, ahol a tanácskozásról tudósító külföldi újságírókat elszállásolták. Iszmat Muszlim több ezer kormányellenes fegyveres parancsnoka volt Kandaharban, mielőtt a kabuli vezetés oldalára állt. Tábornoki rangot kapott az afgán hadseregben és a forradalmi tanács tagja lett. Iszmat Muszlim küldöttként vett részt a Laja Dzsirga ülésén. Hétfőn reggel a szovjet katonai kontingens hazatérésére vonatkozó új ütemtervet az ENSZ égisze alatt folyó afganisztáni—pakisztáni közvetett tárgyalások következő fordulóján hivatalosan is előterjeszti a kabuli vezetés. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége táviratban köszöntötte Nadzsibullahot Afganisztán köztársasági elnökévé történt megválasztása alkalmából. Az üzenetben leszögezték, hogy a Szovjetunió a továbbiakban is az Afganisztán körüli helyzet mielőbbi politikai rendezésére törekszik, megsértve a biztonsági rendelkezéseket — a tanácskozás színhelyére tartva fegyveres testőrei kíséretében akart áthaladni a biztonsági kordonon. Iszmat Muszlim nem engedelmeskedett a rendőrök felszólításának, nem engedte, hogy fegyveresei visszaforduljanak. Húszharminc perces lövöldözés támadt. Az incidens helyszínét azonnal lezárták. Nem hivatalos források szerint a halottak száma kettő. Az összecsapás példázza a nemzeti megbékülésre irányuló politika végrehajtásának nehézségeit. Nem ez volt az első eset, amikor a törvényes rendelkezésekre fittyet hányó, befolyásával és helyzetével visszaélő tábornok emberei és a biztonsági szervek között incidens támadt. (MTI) Fegyveres incidens Kabulban Megkezdődött a NATO év végi tárgyalássorozata Fábián Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Hétfő reggel az Euro-csoport és a katonai bizottság tanácskozásával megkezdődött Brüsszelben a NATO szokásos év végi tárgyalássorozata. A tárgyalások központjában az „eurorakéták” visszavonása utáni helyzet értékelése és megvitatása áll. Hétfőn tanácskozásra ültek össze a brüsszeli NATO- központban az eurocsoport (a NATO európai tagországai) hadügyminiszterei. Ezzel egy időben megbeszélést kezdett a NATO katonai bizottsága, amely a tagországok hadseregeinek vezérkari főnökeit egyesíti, így az Észak-atlanti Szövetség irányító szervezetének legfontosabb bizottsága. E két tanácskozás bevezetője a NATO védelmi bizottsága kedden ugyancsak Brüsszelben kezdődő ülésének, amelyen a tagországok hadügyminiszterei vesznek részt. Franciaország — amelynek hadserege nincs integrálva a NATO- haderőbe — mindegyik ülésről ezúttal is távol marad. A NATO-központ magas beosztású diplomatáinak tájékoztatása szerint a tanácskozások központjában a középhatótávú rakéták visszavonása utáni katonai és politikai helyzet értékelése áll. Husszein bagdadi látogatása Husszein jordániai király hétfőn egynapos látogatásra Bagdadba érkezett. A jordániai rádió mindössze annyit jelentett, hogy „az arab világgal kapcsolatos fejleményeket” vitatja meg Szaddam Husszein iraki elnökkel. Tájékozott források azonban úgy tudják, hogy az uralkodó folytatja erőfeszítéseit Irak és Szíria kibékítésére. Szerdán Husszein király Damaszkuszban járt. Amman források szerint Husszein király jószolgálatait erőteljesen támogatja Szaúd-Arábia és Kuvait. E két ország az iraki—iráni háború kiszélesedésétől tart és erősíteni szeretné az arab szolidaritást Iránnal szemben. Rijad állítólag hajlandó lenne kétmilliárd dolláros gazdasági segélyt nyújtani Szíriának az „arab szolidaritás” érdekében. (MTI, UPI) Törökország A kormányfő pártjának győzelme A szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálása alapján a vasárnap megtartott török parlamenti választásokon Turgut Özal kormányfő pártja — az érvényben levő választási rendszernek köszönhetően a szavazatok egyharmadával — oly nagyarányú többséget szerzett a parlamentben, hogy valószínűleg egyedül fogja a következő öt évben irányítani az országot. (Reuter) „Gyermekcsúcsértekezlet” Az NSZK-ból hétfőn indul útnak az Egyesült Államokba az a négy gyerekből álló nyugatnémet csoport, amely az amerikai főváros mellett részt vesz a Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár washingtoni találkozójával egy időben megrendezendő „gyermek-csúcsértekezleten”. Egyelőre nem ismeretes, hogy a „nagyok" csúcsértekezletük alkalmából fogadják-e majd a kicsik küldötteit. Közben azonban ismeretessé vált, hogy Erich Honecker, az NDK párt- és állami vezetője kérte a „Békemadár" amerikai szervezetet (az értekezlet szervezőjét): vigyen magával egy gyereket az NDK-ból, is. A nemzetközi gyerektalálkozó küldöttei Amerikában már megbeszéltek közös programot egy szovjet delegációval, és többször rendelkezésére állnak majd az amerikai hírközlő szerveknek is. (MTI) AESZ-csúcs Mengisztu Hailé Mariam etiópiai elnök az Afrikai Egységszervezet rendkívüli csúcsértekezletének hétfői nyitóülésén javasolta, hogy az afrikai adósságválság megoldása érdekében hívjanak össze nemzetközi konferenciát minden érintett fél részvételével. Az AESZ 50 tagállamának állam- és kormányfői a kétnapos Addisz Abeba-i tanácskozáson megpróbálnak közös stratégiát kidolgozni az Afrika 200 milliárd dollárnyi külföldi adósságai miatt keletkezett súlyos válság megoldására. Sorskérdésink a politikai megújulás A társadalmi fejlődés meggyorsításának feltétele hazánkban — a gazdaságirányítás korszerűsítése mellett, azzal egyidejűleg — a politikai intézményrendszer reformja. Ma már többé-kevésbé világos számunkra, hogy az 1968-as nagy reformhullámhoz fűzött reményeinket nemcsak a hetvenes évek elején felerősödött konzervatív ellenállás hiúsította meg, hanem az is, hogy a gazdaságirányítás reformja nem párosult politikai intézményrendszerünk megújításával, így, önmagában csak a gazdasági megújulás akarata elégtelennek bizonyult, a reformfolyamat lefékeződése szinte előreláthatóvá vált. Egyre szorongatóbb gazdasági természetű nehézségeink vezettek el kényszerítő erővel ahhoz a meggyőződéshez, hogy gondjaink orvoslásához csak tisztán gazdasági eszközök elégtelenek. Iíí'í/ri'so külső feltételek A hatalomgyakorlás szempontjából a mindenkori intézményrendszer központi, meghatározó szerepet játszik, fontosabbat — ha szabad rangsorolni — mint a gazdaság. A társadalom intézményrendszere tehát politikailag érzékeny terület. Ezért az MSZMP nem minden elvi, ideológiai bátorságot nélkülöző vállalkozása a politikai intézményrendszer korszerűsítésének terve. Kedvező számunkra, hogy ez idő tájt a szocialista világban — elsősorban a Szovjetunióban és Kínában — egyre erőteljesebbek a társadalomépítés teljes megújítását célzó törekvések. Ezek értékes módon járulhatnak hozzá gazdasági-társadalmi kibontakozási programunk megvalósításához. Az utóbbi három évtizedben mindig reformjellegű magyar politika még soha nem élvezett ilyen kedvező külső feltételeket belső megújulási törekvései számára. A szocializmus társadalmipolitikai berendezkedésének jellemzője a pártközpontúság. A pártpolitikai akaratnak ez a fajta döntő súlya és szerepe közvetlen, részletekbe menő operatív társadalomirányítási gyakorlattal párosult. Valamennyi országban, amely a negyvenes évek végén a szocialista építés útjára lépett, ez a modell volt mérvadó. A szocialista világ országai lassan-lassan belépve a tudományos-technikai forradalom korszakába, az ennek megfelelő alkalmazkodásra, fejlődésük felgyorsítására és intézményrendszerük megújítására tesznek kísérletet csaknem kivétel nélkül. A szükségesnek látszó változások a szigorúan központosított irányítási gyakorlat gyökeres feladását igénylik. A túlközpontosított gazdasági és hatalmi struktúra, ha indokolható volt is a szocialista építés korai éveiben, mára már fejlődésünk kerékkötőjévé vált. Ennek átalakítására — ha nem is megtorpanásoktól mentesen — több évtizede törekszünk. Mégis jócskán van még tennivalónk, sőt, mulasztásunk is ezen a téren. Nálunk, miként a Szovjetunióban is, ennek alanya és tárgya elsősorban az irányító kommunista párt. Kétségtelen, hogy a változások intézményes inspirálója végül oly mértékben változtatta meg és formálja át jelenleg is a társadalmi környezetet, hogy ez alól önmagát — mint a társadalmi környezet szerves részét — sem tudja kivonni. Haennek ellenáll, akkor a saját maga által kezdeményezett útkeresés és kibontakozás kerékkötőjévé válna. A kormányzó kommunista pártnak tehát, amikor a társadalmi fejlődés irányába teendő stratégiai változásokat kezdeményezi és ösztönzi, önmagának is változnia kell. Az extenzív fejlődés időszakából örökölt politikai „kézi vezérlést” fel kell váltania az új körülményeknek megfelelőbb irányítási módszerekkel. A hagyományosnak tekintett pártirányítási gyakorlat változása természetesen nem tekinthető a párt vezető szerepe gyengítésének, ahogy egyesek ennek hangot adnak. Ellenkezőleg, a „felgyorsult” idő által megkívánt változásokhoz való alkalmazkodásként az eddigieknél megfelelőbb új eljárások és módszerek keresését jelenti — éppen a párt vezető szerepének hatékonysága érdekében. A változások másik iránya a párton belüli viszonyok és a döntési mechanizmus demokratikusabbá tétele, a pártélet mozgalmi jellegének erősítése felé mutat. A szocialista politikai intézményrendszerben rendkívüli hatalomkoncentrálási lehetőségekkel rendelkező kormányzó kommunista pártot sem óvják meg spontán mechanizmusok a hibáktól, szervezeti életének ellaposodásától. Amiként a munkásság tudományos elméletét sem lehet lezárt és megváltoztathatatlan tételek gyűjteményének tekinteni, úgy ennek szervezeti, intézményesült megtestesítőjét, a kommunista pártot sem hagyhatják érintetlenül a körülmények változásai. A jelenlegi gazdasági helyzetben a szakszervezetek szerepe különösen nehéz. A szocialista társadalomépítés eddigi évtizedeiben sem volt könnyű és egyértelmű a helyük és szerepük meghatározása. A kapitalizmusban kialakult legnagyobb létszámú klasszikus érdekvédelmi osztályszervezet a szocialista fordulat után a hatalom részesévé vált mindenütt. Ezért új módon vetődött fel a szakszervezetek szerepe: a társadalmi, távlati érdekek képviseletével, a szocialista rendszerrel való maradéktalan azonosulással egyidejűleg a dolgozók napi, közvetlen érdekeiért is síkraszállni — akár magával a hatalommal szemben egyes konkrét tennivalók kapcsán. Mi áit az»frat íre « sabilis aprrpart? Mint köztudott, a szakszervezeteknek e kettős funkciója közül az utóbbi az ötvenes években elsikkadt. Munkájuk csaknem teljesen kimerült a termelési feladatok minél sikeresebb teljesítésére való mozgósításban. A hatalom részeseiként inkább a központilag, azaz „fent” megformált pártpolitikát, a tömegek felé továbbgyűrűztető intézményként, mint az alullevők elképzeléseit, napi és részérdekeit „felfelé”, a hatalom csúcsai felé felvállaló és képviselő szervezetként működtek. Erre vezethető vissza a szakszervezeti tagság formálissá válása, a tagok elidegenedése a rájuk hivatkozó és az ő nevükben politizáló szakszervezetektől. Napjainkban természetesen sokat változott a kép, de az új társadalmi-politikai viszonyok között helyet kereső szakszervezeti mozgalom még mindig sokat őriz a régiből. Erre vall például a szakszervezeti munka nyilvánosságának elégtelensége. A szakszervezeteket nehéz helyzet elé állítja a gazdasági szerkezet megújításának, korszerűsítésének eltökélt politikai akarata. Ez ugyanis feltételezi a munkaerő átcsoportosítását a nem gazdaságos, ráfizetéses ágazatokból a jövedelmezőbb, korszerűbb ágazatokba. Eközben merül fel a nagyobb arányú munkanélküliség veszélyétől hajtott szakmaváltás, átképzés szükségessége. A mindenkori munkahely védelme klasszikus szakszervezeti feladat volt. Ha most, a szocializmus körülményei között is ezek a hagyományok munkálnának, akkor a nagyobb politikai kockázat nélkül tovább már nem halasztható gazdasági átalakítás — a struktúraváltás — kerékkötője lenne a szakszervezeti mozgalom. Új helyzetben új módon kell az érdekképviseletet felvállalni : nem a munkahelyek minden áron való védelmével hozzájárulni egy elavult gazdasági szerkezet megkövesedéséhez, hanem úgy részese lenni a szerkezeti megújulásnak, hogy eközben a dolgozók új helyzethez való alkalmazkodását ösztönzi az átképzés, a szakmaváltás, a magasabb munkakultúra feltételeinek biztosítása, stb. révén. Az érdekképviseletet és az érdekérvényesítést — mint látható —, a gazdasági célszerűség és a termelési racionalitás meghatározóan befolyásolja. Nem azonosulhatunk tehát egyik szélsőséges állásponttal sem. Azzal sem, amely a monolitikus politikai egység igyekezetétől hajtva a szakszervezetek klasszikus érdekvédelmi és érdekképviseleti szerepkörét hagyja figyelmen kívül; de azzal a felfogással sem, amely az érdekvédelmi szerepkört abszolutizálja társadalmi berendezkedésünk osztályjellegének és a gazdaságosság követelményének mellőzésével. ti ysöff fis értek Jelenlegi körülményeink között a politikai vezetés eredményessége nem kevésbé függ attól, hogy a kormányzó kommunista párt mennyire látja tisztán a társadalom érdekszerkezetét és mennyire ismeri el azoknak az új érdekviszonyoknak a létjogosultságát, amelyek már nemigen illeszthetők a hagyományos osztálykategóriákkal értelmezett szocializmusképbe. Például egy-egy sajátos területi egység regionális érdekeltségeit, alulról, szerveződő lakóhelyi, környezetvédelmi, kulturális értékeink megőrzését szolgáló, a szabad idő értelmes eltöltésére alakult, esetleg alapítvány köré szerveződő stb. kisközösségek érdekeit. Ezek sorában természetesen legfontosabb a társadalmi termelés igen bonyolult folyamatában kikristályosodó érdekek hálózata, amelyek intézményi megjelenítése a szakszervezetek egyik lényeges feladata. A társadalom egységét nem az érdekek pontos feltárásától és intézményi megjelenítésétől kell félteni. Ellenkezőleg: ezek az objektív, tehát szándékainktól függetlenül létező érdekek feszíthetik szét a társadalmi élet kereteit, ha politikai elhatározásaink megformálásakor figyelmen kívül hagyjuk meglétüket és lehetséges hatásaikat. Ebben az utóbbi esetben ugyanis az érdekek ellenőrizhetetlenül és befolyásolhatatlanul korrodálhatják a nemzeti egység amúgy is minden „időjárási" viszontagságnak kitett testét. Ha viszont a létező érdekek felvállalását biztosítja a politika, akkor viszonylag hű képet alkothat magának a párt a társadalomban konkrétan itt és most létező és ható érdekszerkezetről. Ennek ismeretében pedig a politikai döntéseket úgy formálhatja meg, hogy a létező érdekeknek és érdekeltségeknek lehetséges hatásait is figyelembe vegye. Így csökkenthető a politikai elhatározások jellegének esetlegessége, növelhető az objektív megalapozottsága. A szakszervezetek érdekfeltáró és érdekmegfogalmazó funkciója tehát nem a társadalom szétaprózottsága irányában hat. Sőt, fejlődésünk jelenlegi szakaszában csak ily módon lehet tömegeket felsorakoztatni stratégiai távlatú nemzeti céljaink megvalósítása mögé. A kormányzó kommunista párt érdekintegráló szerepe, mint a politikai társadalomirányítás elengedhetetlen feltétele, csak akkor érvényesülhet valójában, ha a társadalmi szervezetek — s ezek sorában a legjelentősebbek, a szakszervezetek —, a maguk érdekfeltáró és érdekképviseleti feladatukat is maradéktalanul ellátják. Csak így segíthetik hozzá a pártot a létező és állandóan módosuló érdekszerkezet ismeretéhez, s ennek birtokában optimális társadalmi döntések kimunkálásához. Rendszerünk sorsa ugyanis gazdaságunk hatékonysága mellett, nem kevésbé múlik a politika hatékonyságán is. Amennyiben a kettő egyáltalán szétválasztható. Iván Géza 3