Népszava, 1988. július (116. évfolyam, 156–181. sz.)
1988-07-01 / 156. szám
2 (Folytatás az 1. oldalról) hatékonysága tárgyilagos értékelés szerint csak 30—40 százaléka a létszámukkal és lekötött vagyonukkal elvileg elérhetőnek. Tovább csökkentik a Eldöntendő kérdés, hogy a jövőben milyen energiahordozóra építsünk. A jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. Ez azonban a szocialista országokból már nem növelhető korlátlanul. Ez a tény is összekapcsolja az energiaellátást az ipari szerkezetváltással. Hiszen a piacokon végül is magyar áruval fizetünk, s nem mindegy, hogy áruinkat mennyire értékelik, hajlandók-e energiahordozót vagy energiát adni érte. A miniszter elmondta: a szénbányászat folyamatos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. Az ezáltal keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságosan művelhető bányák — például Borsodban Dubicsány — fejlesztését az állam segíteni fogja. A vaskohászat folyamatos támogatását is le kell építeni! 1991-től kizárólag a jövedelmező tevékenységek folytathatók, csak az önmagukat eltartani, fejleszteni képes vállalatok maradhatnak életben. A termékösszetétel a magasabb feldolgozottságú — és ezért értékesebb — áruk javára rendeződik át. A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran s keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyzetünk jobbra fordítása érdekében a legtöbbet reméljük és követeljük. A jövőt megtervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazdost — az elkövetett hibákból is okulva — arra kell választ adnunk, hogy miként határozhatjuk meg a szerkezetfejlesztés helyes irányát és érhetjük el az átalakítás meggyorsítását. A ráfizetéses termelés haság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál lényegesen jobb. Vannak olyan vállalatai is, amelyek tönkrementek. Ezeknek a sorsa ugyanaz kell hogy legyen, mint minden más ágazatban: meg kell szabadulni a veszteséges tevékenységektől, vagy ha ez nem megy, akkor — vállalva a következményeket — a vállalattól is. A gépipar számos szakterülete közül kettőről: az elektronikáról és a személygépkocsi-gyártásról külön is szólt a miniszter. A magyar társadalom sem térhet ki az elektronika vívmányainak széles körű alkalmazása és az ennek érdekében végrehajtandó szerkezetátalakítási feladatok elől. De be kell látni: éppen az elektronika szerteágazó jellege miatt nem lehetséges berendezkedni az önellátásra. Ám összemérhető felkészültségű partnerekké kell válnunk azok számára, akik hajlandók velünk együttműködve megoldani az elektronikai alkatrészgyártás kulcsfontosságú fejlesztését és gyártását. Ezért a kormány a fejlődés segítésére az alkatrészgyártás területén vállalkozik, azzal a szándékkal, hogy mintegy „tolóerőt’’ gyakoroljon az alkatrésziparnál sokszorosan nagyobb elektronikai berendezésgyártásra, ezáltal az ipari szerkezetváltás egészére is. — Döntő az ipar szemsiker azon múlik, miként tudunk hatékonyabban beépülni a világgazdaságba, miként változtatjuk meg fejlesztéspolitikánkat, s az annak fontos részét képező beruházáspolitikát, támogatását pontjából, hogy a hazai igények a jelenlegi szűkös viszonyok ellenére — a postai távközlés 1986 óta kiemelt fejlesztése révén, s a lakosság elektronikai cikkek iránti állandósult magas kereslete miatt — nagyok és növekvőek, az iparnak jelentős hazai piacot, ezáltal nem mellőzhető fejlődési lehetőséget nyújtanak. Hasonló megfontolásból került ismét előtérbe a személygépkocsi-gyártás fejlesztése. A lakossági igények mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából jelentősek, növekvőek, még sok évig kielégíthetetlenek lesznek, így e téren is jelentős a hazai piac szerepe. Emellett a korszerű személygépkocsik gyártása a technológiát fejlődésre készteti, a termelésszervezést kemény próbára teszi. Viszont szinte minden ipari szakma számára lehetőséget ad a fejlődést elősegítő módon a beszállításra, a részvételre. Ezért a személygépkocsigyártás — ha gazdaságosan megvalósítható — a szerkezetátalakítás és (az elektronikával együtt) az egész ipar háttériparának a fejlesztése szempontjából is jelentős és előnyös lehet. De vajon az is indokolt-e, hogy egyszerre több típus gyártását fontolgassuk? Ez ellentmondani látszik a gazdaságosság elvének. Még nem dőlt el, hogy hazánkban valóban egy vagy több típust gyártunk-e, de többfélének a honosítására törekszünk, gazdasági áganként is, tulajdonformánként is eltérőek. A gazdálkodókat körülvevő gazdasági erőtér emiatt bonyolult, ellentmondásos, nem képes elegendő útbaigazítást adni a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Ezért a gazdasági reformok egyik fő célja, a versenysemlegesség nem valósítható meg azonnal. Továbbra is helyes és követendő cél: minél előbb ki kell alakulnia egy olyan gazda A gazdaság kiszámíthatóvá s a jövő tervezhetővé tételét már több alkalommal is megígértük a gazdálkodóknak, de eddig csak nagyon kevés történt ez ügyben. Ezért nyíltan az attól való aggodalmunk a felelős, hogy a vállalatok biztonságosabb fejlődéséért a költségvetés még nagyobb hiányával kell megfizetnünk. Ebből a félelem szülte bűvös körből csak akkor lehet kitörni, ha belátjuk: a magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így adóbefizetése — gyorsabban fog nőni, mert nem lesz teljesítmény-viszszatartásra kényszerítve. Ha vállaljuk a kockázatot — ami igazán nem nagy —, hogy kezdetben legalább az előbb meghatározott követelményeknek megfelelő vállalatok számára több évre garantáljuk a kedvezőbb feltételeket, akkor e szűk kör növekvő teljesítményével a gazdaság egésze is kimozdítható lesz stagnáló helyzetéből. Az így kialakított gazdálkodói környezet működési szabályait célszerű lenne egységes — tulajdonformától és ágazati tagozódástól független — ipartörvényben összefoglalni és állandóvá tenni, ami által egyenlő esélyeket és biztonságot lehetne adni az ipari feladatokra vállalkozó és azokat tisztességgel elvégző minden közösségnek és személynek. A mai szervezeti formában működő vállalatok többsége a merev tevékenységi határok, az intézményi elkülönülés miatt nem lenne képes jól kihasználni a kedvezőbb feltételeket, a nagyobb cselekvési szabadságot. Ezért egy társulási, integrálódási folyamatnak kell végsági környezetnek, amelyben a termelés eredménye csak a tőkeforgatás hatékonyságától, azaz a tudástól, tapasztalattól, szorgalomtól és ügyességtől függ. Ám a támogatásleépítés összes következményét a társadalom nem képes egyik napról a másikra vállalni. Ezért önmagában a teljes — és az előbbiek szerint csak látszólagos — versenyegyenlőség megteremtése bemennie egyfelől a kutatás, fejlesztés és az ipari termelés, másfelől az ipari termelés és a kereskedelem között. Valóban rugalmas, gyorsan alkalmazkodó, nagy teljesítményekre képes szervezetek csak a piaci sikerekben való közös érdekeltség hatására jöhetnek létre. Ezért a társulást, az érdekegyesítést a közös vállalkozást az országhatároknak sem szabad korlátoznia, sőt: egyengetnünk kell a nemzetközi gazdasági kapcsolatok útját. A szocialista országokkal is tovább akarjuk erősíteni kapcsolatainkat. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy a forgalmat ezekben az években a kiegyensúlyozottság jegyében, illetve minél előbb egy korszerűsített, piaci mechanizmusokra épülő, kölcsönösen előnyös együttműködési rendszerben növeljük. Ezért a kapcsolatok modernizálásának a vállalatok közvetlen kereskedelmi forgalmát, fizetési kötelezettségeik pénzbeni elszámolását, s a különféle társulásokat is lehetővé kell tennie. Ha mindezen módosításokkal sikerül ösztönzőbbé, teljesítményre késztetőbbé tenni a gazdasági mozgásteret, akkor ennek hatására egyre több gazdálkodó válik sikeressé, egyre kevesebb szorul majd segítségre. A vállalkozás a gazdaság döntő tevékenységévé, a gazdálkodó pedig a fő szereplőjévé válik. A szerkezetváltás fő mozgatóereje a piaci igényeket jövedelemszerzés céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonulhat vissza a pártatlan szemlélő szerepébe. A gazdaság egészének fejlődéséért, ezen belül a nem lendítheti fel a gazdasági fejlődést. Erre nagyobb esélyünk lehet, ha a gazdálkodói környezet megfelelő módosításával az átlagosnál nagyobb piaci teljesítményre képes vállalatok fejlődési feltételeit tesszük lényegesen kedvezőbbé. De nem újabb támogatásokkal, egyedi kedvezményekkel, hanem szabad hozzáféréssel a fejlesztés eszközeihez, például a konvertibilis importhoz, gazdasági szerkezetváltás folyamatosságáért továbbra is felelősséget kell vállalnia. A rábízott eszközökkel befolyást kell gyakorolnia a fejlődés menetére, az ígéretes vállalkozásokat át kell segítenie az indulás nehézségein, s esetenként célszerű lehet közvetve érdekeltséget vállalnia egyes nagyformátumú, jövedelmező üzletekben is. Befejezésül, de a legnyomatékosabban arra szeretnék rámutatni, hogy a szerkezetátalakítás munkájának legfontosabb tényezője a dolgozó ember, akinek képességeiben sokkal több lehetőség rejlik, mint amenynyi ma hasznosul belőle. Ezért elsősorban nem az egyén a felelős! A kormánynak és a vállalati vezetésnek kell megteremteni a képességek jobb érvényesülésének feltételeit a tanulási kedv felkeltésével, a jó teljesítmények elismerésével, az erkölcsi és anyagi ösztönzés hajtóerejének a növelésével. Több mint egymillióan dolgoznak az iparban. Tudják, hogy munkájuk sikerétől döntően függ az egész társadalom boldogulása, és ezért érzik felelősségüket. Az ipar viszont csak a társadalom egészének megértő segítségével lehet sikeres. Elgondolásaival, eltökéltségével ezt a cselekvő közreműködést, támogató egyetértést szeretné elnyerni. Ezt kívánja előmozdítani az Ipari Minisztérium is, és ezért kérem önöktől, az Országgyűlés képviselőitől, hogy véleményükkel, javaslataikkal, bírálatukkal segítsék az ipart a szerkezetátalakítás legeredményesebben végigjárható útjának kiválasztásában — mondotta végezetül Berecz Frigyes. FOLYTATTA MUNKÁJÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Jobb erkölcsi és anyagi ösztönzést Várkonyi Péter, Czibere Tibor és Kulcsár Kálmán a szünetben Összhangba hozható a teljes és hatékony foglalkoztatás A szerkezetváltás nyomán elavul, értelmét fogja veszteni a mai „fizikai" és „nem fizikai" besorolás fogalma is. A vállalkozások hatékonyságát a befektetés megtérülési ideje fogja minősíteni, nem pedig a munkás—alkalmazott arány. Társadalmunknak többféle lehetősége van a hatékony és csaknem teljes foglalkoztatás követelményeinek egyeztetésére. A legfontosabb a piac céltudatos szélesítése. Ma még gyakori, hogy egy-egy dolgozó több munkakört is ellát magasabb keresetszerzés céljából. Ha ugyanazt a teljesítményt és keresetet egyetlen, heti 40 órában ellátható főállásban is el tudjuk érni, s gazdasági eszközökkel — ezek közt a bérreformmal — feleslegessé tesszük a túlmunkát, a második munkaviszonyt, akkor több munkavállalónak juthat főállás. A munkanélküliség ellen hajthatnak a szociálpolitikai intézményrendszer átgondolt módosításai is, például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb időkedvezménye, a fiatalok tanulóidejének megnövelése. Ezek kedvezően befolyásolnák a munkaviszonyban levő dolgozók teljesítményét, így várhatóan meg is térülnének, s nagy segítséget adhatának a pályakezdő fiataloknak is. A fejlett gazdaságú országokban a szolgáltatások több főállást nyújtanak, mint az ipar és a mezőgazdaság együttvéve. A szolgáltatásfejlesztés előnyeként említhető jótékony visszahatása is az ipar hatékonyságára. Nem kell bizonygatni, hogy a mainál jobb közlekedés, távközlés, információszolgáltatás az ipar hatékonyságot közvetlenül is növeli. Az is könnyen belátható, hogy ehhez a jól működő szolgáltatások keltette jobb állampolgári közérzet is hozzájárul. Végül figyelembe kell venni, hogy a fejlődő szolgáltatások bővülő eszközigénye az ipar piacát növeli, s ez is jótékonyan hat vissza az ipari szerkezetátalakításra. Talán nem túlzás azt állítani : ennyi lehetőséggel okosan élve a hatékony foglalkoztatás és a gyakorlatilag teljes foglalkoztatás távlatilag valóban összhangba hozható, még akkor is, ha az iparban bekövetkező létszámcsökkenéssel egy időben a többi termelőág és az államigazgatás is létszámleadóvá válik. A rövid távú és csak egyes térségekben kialakuló foglalkoztatási gondok gyors kezelésének azonban még nem találtuk meg a megfelelő eszközeit. A szerkezetátalakítás másik olyan következménye, amelynek kezelése kormányzati irányítást is igényel, az iparnak a környezetre gyakorolt hatása. A korábbi iparfejlesztés kedvezőtlenül befolyásolta a természetet, az emberi környezetet. Ez ügyben kölcsönösen szót kell értenünk a közvéleménnyel is. A legcélszerűbb, ha a terveket nagy nyilvánosság mellett, minden érdekelt bevonásával előre megvitatjuk, s ebben az eszmecserében döntjük el, hogy mi a legjobb, minden érdekeltet elfogadhatóan kielégítő megoldás. Eddig a szerkezetváltásról mint a gazdasági teljesítmény növelésének döntő feltételéről esett szó. A szerkezetátalakításnak is van azonban fontos előfeltétele: a gazdaság állapota. Gazdaságunkban bizonyos mértékig már közvetlenül érvényesülnek a piac törvényei, viszont más piaci hatásokra a szabályozórendszer csak késve, torzítva válaszol, s egyes tevékenységeket a kormány továbbra is közvetlenül kénytelen irányítani. A vállalkozás és a munkavállalás feltételei pedig nép PÉNTEK, 1988. JÚLIUS 1. NÉPSZAVA GÁGYOR PÁL innovációs törvényre van szükség Gágyor Pál, az Ipari Informatikai Központ vezérigazgatója, bizottsági előadó elmondotta, hogy a magyar gazdaságban 1957 óta napirenden van az ipar szerkezetátalakítása. Az elmúlt másfél évtized során elszenvedett cserearány-veszteségek Magyarország II. világháborús anyagi veszteségeivel mérhetők össze. Ennek csak részben oka a nemzetközi környezet változása, a legfőbb probléma, hogy hazánkban egymillió dollár értékű késztermék előállításához ma 30 százalékkal több energiát és anyagot, 100 százalékkal több élőmunkát használunk fel, mint a fejlett ipari államok. Ezeket a ráfordításokat a világpiac nem fizeti meg. A gazdasági környezet számos eleme ellentétesen orientál, semlegesíti az ösztönzést. A fejlesztési források bővítéséhez a külföldi források beáramlását a jelenleginél is kedvezőbbé és gördülékenyebbé kell tenni. A mainál lényegesen kedvezőbb feltételeket kell kínálni, elhárítva az ennek még útjában álló adminisztratív és egyéb akadályokat. Az utóbbi tizenöt évben az iparilag élenjáró országokban az iparban létesített munkahelyek 90 százalékát a kisvállalkozások teremtették meg. Gágyor Pál hangsúllyal szólt arról, hogy a szerkezetátalakítás egyik kulcseleme a képzés, az oktatás, az átképzés. Ebből kiindulva nem viselhető el, hogy hazánkban százezer lakosra alig ezer egyetemi és főiskolai hallgató jut, míg más, hozzánk hasonló fejlettségű országokban számuk meghaladja a 2500-at. Az ipari bizottság és a témát megtárgyaló többi parlamenti bizottság is támogatja az ipar szerkezetátalakítására előterjesztett programot — mondotta a bizottsági előadó, végezetül javasolta: a témakör népgazdasági fontosságára való tekintettel a Parlament kérje fel az ipari minisztert, hogy rendszeresen, évente egy alkalommal számoljon be az ipari bizottságnak a szerkezetváltás előrehaladásáról, eredményeiről, a gazdasági és társadalmi akadályokról, és szükség szerint erről az ipari bizottság az Országgyűlést is tájékoztassa. Javasolta továbbá, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre egy egységes, korszerű innovációs törvény megalkotását. TÉTÉNYI PÁL A csúcstechnológia a versenyképesség feltétele Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke hangsúlyozta: A benyújtott koncepcióról elmondható, hogy a fejlesztés általános irányai és céljai messzemenően korszerűek, és kutatási, műszaki kapacitásunk lehetőségeivel is összhangban vannak, a gazdasági feltételek biztosítása viszont csak kemény munkával teremthető meg. A fejlődés döntő eleme a csúcstechnológiát alkalmazó ágazatok (elektronika, híradástechnika, irodaautomatizálás) körébe tartozó szakmakultúrák hazai bővítése és színvonaluk emelése. Ezeknek a technikáknak a széles körű behatolása a magyar ipar szerepe az infrastruktúra fejlesztésében, ezen belül a távközlés és informatika most formálódó, hoszszabb távú fejlesztési programjában. Az eddigi viták, a gazdaság szerkezetváltásának lassú volta miatti bírálatok nem is a célokat, hanem a megvalósítás reális lehetőségeit, eszközeit, forrásait kérdőjelezték meg. Ez érthető, hiszen az iparnak a mai szorító helyzetben lényegében magának kell előteremtenie a szerkezetváltáshoz szükséges forrásokat, mindenekelőtt a veszteséges, támogatást igénylő tevékenységek át- vagy leépítése, a meglévő kapacitások hatékonyabb gazdaságba a versenyképesség elengedhetetlen feltétele. Különösen fontos a magyar