Népszava, 1988. július (116. évfolyam, 156–181. sz.)
1988-07-21 / 173. szám
NÉPSZAVA 1988. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK Sport Cigarettaszünet A szöuli olimpia első aranyérmét annak a dél-koreai sportvezetőnek adnám, aki javaasolta — és ezt a szervezőbizottság elfogadta —, hogy a nyári játékokon a stadionok lelátóin tilos legyen a dohányzás. Hosszú idő után ez az első igazán szép, osztatlan örömet szerző olimpiai győzelem! Nagyszerű lenne keresztül vinni, hogy a sportvilág szentélyében — ahol a világ legjobb sportolói egy-egy nekirugaszkodás előtt teleszívják a tüdejüket — ne legyen cigarettafüst. A gondolat méltó az olimpiai eszméhez, s csakúgy, mint a szervezőknek az az elhatározása is, hogy egyetlen csapatnak sem engedik meg a különböző dohánygyárak reklámozását a mezükön, vagy bármely sportöltözékükön. S ha meggondoljuk, hogy a délkoreai rendezők már ezt megelőzően kitiltották az alkoholt a stadionokból ... Igen, ez lehetne az a környezet, amelyben a sportoló világ legjobbjai — újra együtt — megmutathatnák, hogy az erő és az egészség egymagában aranyat ér. Legyen hát egy kis cigarettaszünet! — vk — Faházi és Bródy Szekszárd, városi úttörőház. Igazi showműsor, Bródy Jánossal, helyi rockegyüttesekkel, diszkóval. A program nyitószáma: Janika, vagyis Faházi Ján nos asztalitenisz-bemutatója. A teremben szinte kivétel nélkül tizenéves fiatalok, nagyrészük a jól ismert fekete bőrszerelésben. Tátva marad a szájuk Faházi egy-egy alakíttását követően. Nem is csoda, hiszen előkerül parketta, tányér, tálca, meg egy szék is, bizonyítva: ülve is lehet pingpongozni. Kényelmetlen percek következnek. A műsorvezető villámkérdések válasz nélkül maradnak. „Mikor nyert utoljára magyar asztaliteniszező egyéni világbajnoki címet, s ki volt ő?” Csend.......Kik nyerték az idei párizsi EB-n az egyetlen aranyérmünket?” Csend........Melyik csapat edzője jelenleg Berczik Zoltán?” Csend... Faházi feloldja a feszültséget: „Inkább a punkzenekarokról kérdezd őket!” A további rejtvények elmaradnak, Janika bohóckodik, mesél magáról, a múltról és a jelenről, arról, hogy mit jelent neki az örök szerelem, az asztalitenisz, arról, hogy játék az élet, hogy nem is tudja, mi lesz vele, ha egyszer majd be kell fejeznie. A „publikum” értetlenül bámul, mintha csak kínaiul beszélnének hozzá. A bemutatónak vége, igazi keményrockot játszó zenekar lép a színpadra. Néhány perc, és extázis lesz úrrá a korábban szemüket lesütő ifjakon. Fahházi mellett állok, és alig hiszünk a szemünknek: amikor Bródyé lesz végre a tér, a bőrdzsekisek csalódottan ballagnak kifelé. Jani odasúgja: „Te, érted ezt?” Később kinézek az előtérbe, és látom: már előkerültek a borosüvegek és a szűrőtlen Symphonia... (bg.) POP 84 Magyar Nagydíj: augusztus 5—7. Máris kitört a Forma—1-láz A statisztikák évek óta rendkívül kedvezőek: nőtt a hozzánk látogató külföldiek száma, s ezzel párhuzamosan jól alakultak az idegenforgalmi bevételek. Amikor ezek az adatok napvilágot látnak, rendszerint év eleje van, így némileg érthető, hogy a közreadók feledik: mindebben 1986 óta szerepe lehet, szerepe van a Forma–1-nek is! Pedig tagadhatatlan a tény: a nagy autós száguldás különleges vonzerőt jelent, extra látványosságnak számít. És most minden jel azt mutatja, hogy nem lesz másképp harmadszor sem: holnaphoz két hétre következik a 3. Magyar Nagydíj, amely - lévén új névadó szponzor - ezúttal POP 84 Magyar Nagydíjnak neveznek. Az olasz védjegy, amit nálunk is jól ismernek, több divatcéget takar, és a FOCA nemrégiben kötött szerződést a magyarországi vb-futam névhasználatáról — kezdte a tegnapi sajtótájékoztatón az újdonság „bemutatását” Molvarecz Sándor, a szervezőbizottság elnöke. — Persze, nemcsak a Forma–1-es versenyzők és konstruktőrök szövetsége profitál a „keresztelőből”, hanem számunkra is előnyös a megállapodás, mert, például, lehetőségünk nyílik tíz olyan hirdetőtábla elhelyezésére, amelyek segítségével jócskán növelhetjük bevételeinket. Igen, a Forma—1 — ez kétségtelen — jóval több, mint egy nagy sportesemény: idegenforgalmi, üzleti vállalkozás is, ahol a pénznek rendkívül jelentős a szerepe. Ezt hangsúlyozta a Hotel Fórumban tartott tájékoztatón dr. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes és Moldován Tamás is, akik a kezdettől fogva a honi Forma-1 dirigensei közé tartoznak, s ma is szívükön viselik a Magyar Nagydíj sorsát. A szervezők egyébként optimisták: bíznak abban, hogy 100 ezer felett lesz az augusztus 7-i futamot a helyszínen végigszurkolók száma, s tekintettel a nagy nemzetközi érdeklődésre, a 30 országba sugárzott egyenes tvközvetítésre, várható, hogy ismét mintegy 100 millióan ismerkedhetnek meg hazánkkal a Forma—1 jóvoltából. — A Forma—1 gazdasági társaság tisztes nyereségre számít — hallottuk a sajtótájékoztatón. — Idén először közvetlen jegyeladással is kiléptünk külföldre, így például Ausztriában és Csehszlovákiában sajtótájékoztatókat is tartottunk, s a Hungaroring belépőit árulják a csehszlovák utazási irodák éppúgy, mint a monzai és a zeltwegi pályák pénztárai. Az elővételből általában nem lehet messzemenő következtetést levonni a várható érdeklődésről, mindenesetre biztató, hogy eddig több jegyet sikerült eladni, mint az elmúlt esztendők hasonló időszakában. Zeltweg... Mondhatni, kulcshelyzetbe kerültünk a Magyar Nagydíjjal, hiszen ezúttal a jól ismert osztrák pályán — sok-sok év után először — nem rendeznek vb-futamot, így várható, hogy akik eddig ide jártak Forma—1-et nézni, azok — ha nem is kivétel nélkül valamennyien, de — idén hozzánk jönnek majd. Ehhez viszont egyértelműen az kellene, hogy az osztrákok kedvence, a ferraris Berger jól szerepeljen az e hét végén, Hockenheimben sorra kerülő futamon, hiszen akkor javulnának az esélyei: a toronymagasan vezető Prostot és Sennát már nemigen érheti utol, de stabilizálhatja jelenlegi előkelő 3. helyét. Szurkoljunk tehát Bergernek, mert ő bizony — közvetve — dollártízezreket jelentő plusz bevételhez segíthet bennünket. — Szomszédaink nagyon bíznak benne — kaptuk ez ügyben az információt —, s ez meglátszik az ausztriai jegyeladásokon: több osztrák vett eddig belépőt a Hungaroringre, mint amennyien a hét végén Hockenheimbe, az NSZK Nagydíjra mennek. Ami a két hét múlva következő programot illeti, sok újdonság lesz a három nap során. Azt — tekintettel arra, hogy mennyi a Forma— 1-szakértő már hazánkban is — talán mondani sem kellene, hogy az eddigieknél lényegesen izgalmasabbak lesznek a péntek-szombati előcsatározások, a mért edzőfutamok, mivel 31 aspiráns van a 26 rajthelyre, ugyanakkor várhatóan látványos betétversenyt jelent majd a Porsche 944 Turbók csatározása. A szervezők példamutató körültekintését jelzi egy szomorú tény: az amatőr túrakocsik Vasért Kupa-versenyét Kesjár Csaba emlékére rendezik meg. Ami a jegyeket illeti: nem változott az áruk tavaly óta! A legdrágább belépő vasárnapra, a starttribünre szól, (2500—3000 forint), az állóhelyre érvényes háromnapos bérlet viszont kifejezetten olcsónak tűnik (900 forint). Elővételben a jegyek megvásárolhatók a Forma—1. GT—IPV jegyirodában, a Vigadó tér 2. alatt, valamint az IBUSZ, a Magyar Autóklub, a Cooptourist, a Volán Tefu és a Tourinform kirendeltségeinél. (serényi) Az USA atlétáinak olimpiai válogatóján További világrekordokat várnak Szünnap volt az Egyesült Államok atlétáinak indianapolisi válogató viadalán, így négy nap után — a nyolcnapos esemény derekán — mód nyílt az értékelő-áttekintő írások megjelentetésére. A UPI szakírója arra próbál választ adni, milyen körülmények tették lehetővé, hogy négy nap alatt két hivatalos világrekord szülessen, két továbbiban — igaz, a megengedettnél erősebb hátszélben — pedig a fennálló világcsúcsnál lényegesen jobb eredményt érjenek el. S akkor még nem is esett szó a rengeteg, a világcsúcsot megközelítő teljesítményről. A magyarázat, pontokba szedve: " Az indianapolisi stadion rekortán oválja valószínűleg a leggyorsabb a világon. A kanyarok igen enyhék, nem kényszerítik arra a futókat, hogy számottevően csökkentsék sebességüket. Ugyanakkor a talaj is különlegesen rugalmas, s meglehetősen puha, ami ugyancsak kedvez a futóknak, ugróknak. Eddig kánikulai időjárás uralkodik Indianapolisban, s a meleg köztudottan kedvez az ugró- és sprintszámokban a nagy eredmények elérésének. Rendkívül széles az amerikai atlétika élmezőnye, ezért a legtöbb versenyszámban óriási a küzdelem az olimpiai csapatba kerülésért, az első három közé jutásért. Ez a tény is arra kényszeríti a sportolókat, hogy tudásuk legjavát nyújtsák. A szakírók a hátralevő négy versenynapon további világrekordokat várnak. Elsősorban Florence Griffith- Joynertől női 200 m-en, aki 100 m-en 10,76 mp-ről 10,49 mp-re javította a világcsúcsot. Griffith-Joyner mellett még Carl Lewistől is világrekordot várnak 200 méteren. Azt, hogy az olasz Pietro Mennea 1979-ben Mexikóvárosban, tehát magaslaton elért eredményét adja át a múltnak. Lewis egyéni csúcsa 19,75 mp, amit annak idején úgy futott, hogy az utolsó métereken kiengedett, félre-félretekintgetett. A hétfői előfutamban egyébként 20,03 mp-et futott, felázott, kellemetlen talajon is. S ha a jóslatok valóra válnak, Indianapolisban megdől az atlétika egyik legrégibb, 1968 óta fennálló világcsúcsa, a férfi 400 m-es síkfutásban. Emlékezetes, hogy az amerikai Lee Evans a mexikói olimpián futotta az azóta is megközelíthetetlen, 43,86-ot. Most Steve Lewis (19) 44,11-ig jutott az elődöntőben. # Borsod megyében három helyszínen folytatódott a Tokaj—Certa Kupa nemzetközi ifjúsági (17 évesek) labdarúgótorna. A magyar fiatalok ezúttal vereséget szenvedtek, így kevés esélyük maradt a csoportelsőségre: Lengyelország—Magyarország 1—0 (1—0). # Tíznapos vendégszereplésre a Szovjetunióba érkezett az Atlanta Hawks amerikai profi kosárlabdacsapat. A Nemzeti Kosárlabda Szó Rövid hírek vétség (NBA) egyik élcsapata közös edzőtáborozáson vesz részt, majd a szovjet válogatottal vív három mérkőzést. A Juventus előrehaladott tárgyalásokat folytat két szovjet válogatott labdarúgó, Alekszandr Zavarov és Oleg Protaszov szerződtetése ügyében. # Előkészületi mérkőzésen jugoszláv első ligás csapatot látott vendégül a ZTE labdarúgó-együttese: ZTE—Zseljeznicsar 2—1 (1—0). # A volt fedettpályás ,magasugró világrekorder Carlo Thranbardtot Zürich egyik klinikáján megoperálták. Az Európa-bajnoki 3. helyezettnek a jobb térdét kellett műteni. Az orvosi beavatkozás ellenére a nyugatnémet atléta már augusztus 6-án versenyezni akar. Pécsett szombaton és vasárnap 10. alkalommal rendezi az MHSZ Ércbányász klubja a rádióirányítású repülőmodellek bemutató versenyét. A program szombaton 9 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, ezt követi a műrepülő és sebességi kategóriákban az első és második start. Noszály-bravúr Tegnap Linzben megkezdődött a teniszezőnők olimpiai selejtező tornája. A magyarok közül elsőként Noszály Andrea lépett pályára, s bravúros győzelmet aratott a lényegesen esélyesebbnek tartott, a világranglista 118. helyén jegyzett osztrák Petra Huber ellen. Noszály 5—7, 6—1, 6—3-ra nyert. Öttusa,bajnokság: nehéz pálya, sok hiba Martinek átvette a vezetést Kellemes napsütéses idő fogadta tegnap délelőtt a Nemzeti Lovardában a felnőtt férfi országos öttusa bajnokságmásodik számának résztvevőit. A versenyzők és a lovak azonban nem élvezhették a jó időt, mert igen nehéz pályát épített számukra Ferdinándy Géza, a válogatott lovasedzője. Ebben a tusában először a mezőny fele, a vívás után élen álló 18 versenyző állt rajthoz. A 15 akadállyal „díszített” dombosvölgyes pálya 1:43 percen belüli ,hibátlan teljesítése jelentett 1100 pontot, időtúllépésért másodpercenként 2 pont levonás járt. Másodikkéntszállt nyeregbe Mizsér Attila. Lova egy akadályt vert, egyszer nem engedelmeskedett, de a világbajnok így is jó teljesítményt nyújtott. Az már az első lovasok után kiderült, hogy nagyon nehéz a pálya, sok volt a verés, bukás, időtúllépés. A nézők közül többen felszisszentek egy-egy esés láttán. A válogatotttagjai jól ülték meg a lovat, Martinék egy akadályt vert, Dobi Lajos és Fábián László több apró hibát ejtett. A második körben a vívás után a mezőny hátsó részében állók lovagoltak. Úgy tűnt, az ekkor nyeregbe szálló versenyzők tanultak az előttük elkövetett hibákból, néhányan jobb eredményt értek el a „menőknél”. A nap folyamán nem volt hibátlan, 1100 pontos lovaglás, öt versenyző pont nélkül hagyta el apályát. A számot Gyurkó Zoltán, a Bp. Honvéd versenyzője nyerte, klubtársa, Martinék kiváló teljesítményével az összetettben átvette a vezetést. A lovaglás végeredménye: 1. Gyurkó (Bp. Honvéd) 1070 pont, 2. Quesara (spanyol) 1068, 3. Martinék (Bp. Honvéd) 1066, 4. Baráth (Bp. Honvéd) 1062, 5. Rónás (Csepel) 1046, 6. Lenin (spanyol) 1040. Az állás két szám után: 1. Martinék 2034 pont, 2. Dobi (Csepel) 1964, 3. Bárdi (Ú. Dózsa) 1944, 4. Baráth 1934, 5. Fábián (Bp. Honvéd) 1922, 6. Divéky (Bp. Honvéd) 1902, ... 10—11. Mizsér (V. Dózsa) és Balaska (V. Dózsa) 1804— 1804. A bajnokság ma 18 órakor az úszással folytatódik a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában. Császári Attila, a szövetség főtitkára elnökletével tegnap összeült a jövő évi, budapesti férfi öttusa-világbajnokság szervezőbizottsága. Az egyik legfontosabb napirendi pontként Pécsi Gábor, a vb versenyigazgatója előterjesztette a világverseny tervezett színhelyeit. A javaslat elfogadása után szinte bizonyosra vehető, hogy a világbajnokság az alábbi helyszíneken zajlik: úszás: Margitsziget, Hajós Alfréd uszoda, lövészet: felújított Fehér úti lőtér, vívás: Budapest, Sportcsarnok, lovaglás: Kincsem Park (galopp-pálya), a 2-es számú tribün előtti terep, futás: budai hegyek — héthelyszín lehetséges. Válogatott ökölvívó-mérkőzések kétszer az NSZK ellen A magyar ökölvívók olimpiai felkészülésének igen fontos állomása a hét végi két, válogatott mérkőzés, amelyet az NSZK legjobbjaival vívnak, előbb holnap Miskolcon, majd vasárnap Debrecenben. Papp László szövetségi kapitány előzetesen annyit mondott, hogy a nyugatnémetekkel mindig szoros, nehéz mérkőzést vívott a magyar válogatott, nyilván most is így lesz. Hozzátette még, hogy nagy szükség van erre a két barátságos találkozóra, mert az olimpia előtti felkészülés zárószakaszában csak nehéz ellenfelekkel szemben lehet lemérni igazán, hogy milyen erőállapotban, formában vannak a magyar válogatott ökölvívók. Arról már Csötönyi Sándor, a válogatott edzője számolt be, hogy mivel az NSZK nem hoz magával kislégsúlyú versenyzőt, Isaszegit egy kategóriával feljebb indítják, hogy ne maradjon mérkőzés nélkül. Több, más válogatott is átmenetileg súlycsoportot vált, s lesz — várhatóan Váradi, Turu, Álvics —, aki mindkét alkalommal a kötelek közé lép. A magyar válogatott tervezett összeállítása a holnapi mérkőzésre: Isaszegi (51 kg), Váradi (54), Szőke (57), Szűcs (60), Turu (63,5), Szabó (67), Bácskai (71), Füzesy és Hranek (mindkettő 75), Erős (81), Alvics (91) és Szikom (plusz 91). Együtt Maradonával, Gullittal Vincze és a Lecce Az Intertotó Kupa-sorozat utáni kisebb pihenőt követően megkezdte az igazi bajnoki készülődést a legutóbbi labdarúgó NB I-ben ezüstérmes Tatabánya együttese. A foglalkozás előtt kérdezte az MTI munkatársa Vincze Istvánt, a bányászegyüttestől az olasz A-ligába most felkerült Leccéhez szerződött válogatott csatárt. Milyen érzés az 1990-es vb-döntőt rendező országban folytatni pályafutását? — Együtt Maradonával, Gullittal, el sem tudom hinni — hangzott a 21 éves, tehetséges szélső válasza. — Hogy mielőbb szokjam az itáliai légkört, már hétfőn Leccébe utazom szüleimmel. Ott bemutatnak, lesz orvosi vizsgálat, majd szerdán az NDK- ba utazom a Tatabánya után. Új együttesemben két argentin is játszik, egyikőjük világbajnok. Ott volt az 1986- ban vb-aranyérmes válogatott keretében, úgy hívják: Pedro Pascali. Tudomásom szerint 4—4—2-es taktika szerint játszanak, én lennék az egyikük. Gondolom, minél több gólt várnak tőlem, mert szeretnének bent maradni az első ligában. Pihentek a szörfök A keddi három futam után tegnap Balatonfűzfőn, a parton pihentek az országos szörfbajnokság résztvevői. Csupán 1-es erősségű, időnként leálló iszellőcske fújdögélt a Balaton térségében, emiatt a rendezők úgy döntöttek, nem indítanak futamot. A tervek szerint ma 10 órakor folytatódik abajnokság. Vitorlázás iker-siker Tegnap 3-as, 4-es erősségű észak-északnyugati irányú szélben újabb két futamot rendeztek Agárdon, a Velencei-tavon a 420-as vitorlás hajóosztály junior nyílt Európa-bajnokságán, s így hat futam alapján hirdettek végeredményt. A négy futam után vezető nyugatnémet Schulte testvérpár biztonsági versenyzéssel egy negyedik és egy harmadik helyezést ért el, s megőrizte első helyét. A Schulte ikrek (17 évesek) tíz éve jegyezték el magukat a sportággal, négy esztendeje szerepelnek ebben az osztályban, s ezúttal érték el első nagy nemzetközi sikerüket. A zárónap eredményei, 5. futam: 1. Paul, Deruelle (francia), 2. Becher, Shemesh (izraeli), 3. Audineau, Farnarien (francia). 6. futam: 1. Ramis, Morro (spanyol), 2. Eldrich, Begley (ausztrál), 3. Schulte testvérpár (nyugatnémet). Junior Európa-bajnok: Holger és Arne Schulte (NSZK) 31,4 hibapont, 2. Becher, Shemesh (Izrael) 32,4, 3. Ponthieu, Gea (Franciaország) 52,0. Amagyarok közül a Téglás, Bereczky egység szerepelt a legjobban, a 11. helyen végzett. Az ünnepélyes díjkiosztóra holnap délelőtt kerül sor, hétfőn pedig kezdődik a felnőttek 420-as nyílt Európabajnoksága. 15