Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)
1988-12-24 / 306. szám
Világ proletárjai,egyesüljetek! ■ SZOMBAT, 1988. DECEMBER 24. ■ 116. ÉVFOLYAM, 306. SZÁM ■ ÁRA 3,20 FORINT A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA »öli—© a Megváltó *? A katekizmusos gyermekkort szétmorzsolta az idő. A messiásváró áhítatot utólag rakja rá a gyermeki kíváncsiságra, amint a dísztelenül is gyönyörű fenyőt aggatjuk tele karácsonyos kincseinkkel. Mit várt a nyiladozó értelem a karácsonyünneptől? A mennyből az angyalt. Nem a hírhozót, nem az isten fia születéséről tudósítót, hanem azt a nagyon is valóságos szárnyas angyalt, akinek egyszerre van ideje jelen lenni ezen az estén mindenütt a világon, aki hozzánk érkező egyetlenegy és ugyanakkor sokmilliónyi, aki tud rólunk, számon tart mindanynyiunkat, de aki valami különös, felfoghatatlan ok miatt mégis igazságtalan, mert a gyermekeknek a szüleik gazdagsága, szegénysége szerint hozza az ajándékokat. A gazdagnak gazdagot, a szegénynek szegényei. A Megváltót csak az tudja várni, aki már bizonyos benne: önmaga kevés sorsa megváltásához, aki már kívül van a gyermeki gondtalanság rövidke időzónáján, aki fölmérte, egyedülvaló emberként milyen kevés dologra képes. Mennyien vagyunk ma e varázslatos zónán kívüliek, életünkkel pontosan számot vetők, akik tudják, igazán milyen is ez a most ránk köszöntő karácsony, akik sejtjeikben, idegvégződéseikben érzik a tehetetlenséget és tanácstalanságot, mert tisztán látják, hogy a sorsunkat irányító erővonalak mennyire kuszák, mennyire fölöttünk vannak? Ki segít eligazodni nekik e kuszaságban? Milyen angyal hozza a hírt, és milyen megváltóról? A karácsonyra készülődés napjaiban a televízió jóvoltából a parlamenti ülés végtelen közvetítésfolyamával mindannyiunk számára úgy nyílott ki az ország gyötrelmesen nehéz valósága, mint előzőleg soha még. Szétáradt rajtunk a racionalitás béklyótehetetlensége, a másként, de hogyan kibogozhatatlansága, a rólunk, de személy szerint értünk is? — felfoghatatlansága, az érzések és indulatok zavarossága —, egyszóval, ott volt az egész életünk. Mit kezdjünk ezzel a karácsonyfa alá letett országsorssal, országgonddal? Mennyire a miénk? Elfogadjuk-e, vagy szólítsuk az angyalt, vigye tovább, rakja mások karácsonyfája alá? Fogadjuk el és várjuk a Megváltót, kezdjen valamit az egésszel? Ezen a karácsony előtti néhány napon elfödött gondunk szinte semmi nem maradt. Lecsupaszítottuk magunkat. És most jó lenne tudni, hogy van-e e kis nemzet által hívható, személyes szolgálatunkra rendelt külön megváltó, mert ha nincs, pőreségünkkel nekünk kell kezdeni valamit. Jól tudjuk — a hívő ember is tudja —, nemzetek szolgálatára rendelt külön megváltók nincsenek. Embersorsot csak ember tud megváltani. Nemzeti sorsot csak nemzet. És abban van a mostani karácsony különleges fontossága, hogy elgondolkodjunk rajta, úgy vagyunk-e nemzet, ahogyan nemzet önmaga sorsát megváltani képes, úgy vagyunk-e nemzet, hogy lenne mindenkinek megadatik magát állampolgárnak éreznie, úgy vagyunk-e nemzet, hogy egymásra nem loboncos indulatokkal acsarkodunk, hanem egy akarattal, egyfelé húzzuk az ország szekerét. A választ mindenki tudja. Nem így vagyunk nemzet, nem így vagyunk polgárai ennek a hazának. Sok minden összekuszálódott az életünkben. Sok értékesnek hitt holminkról kiderült, hogy talmi, sok maradandónak hitt gondolat porladt semmivé, érzések hűltek ki, szavak vesztették el hitelüket. Sokan érzik becsapottnak, kifosztottnak magukat. Vak szerelmesek indulata háborog a lelkekben. Mások reménykedőn kinyíltak, csak ők tudják milyen Megváltóra várnak. Egy nemzet fiai, egy nemzet polgárai. Szegényebb lett a szegény, gazdagabb a gazdag. Eddig elfödött tulajdonságok tágították az űrt: kapzsiság, törtetés, ügyesség, beleszületés, egyik a másikának kíméletlen legázolása. Egy nemzet fiai, egy nemzet polgárai. Nagyobb lett a tehetség, az alkotás tere és nagyobb azok hátránya, akiknek szerényebbek a képességeik, vagy helyüket rosszul választotta meg a sors. Ők is egy nemzet fiai, egy nemzet polgárai. Több lett az egymás ellen acsarkodó gyűlölet, több az irigység, kevesebb a tolerancia, a tisztelet, a másik ember iránti figyelem. Egyazon nemzetben, egyazon nemzet polgáraiban. Ezrek lettek munkából kifosztottak, munkanélküliek, többen a léthatár szélén tengődő öregek, s mennyivel több a munkátlanul is jól boldoguló. Egy nemzet fiai ők is. Hogyan tudna egyfelé húzni ennyiféle sors, érzés és indulat? Ki volna képes egy akaratra hangolni? Nem éppen a karácsonyi ünnephez illő kérdések ezek? De elkerülni, eltenni nem tudjuk őket, mert itt vannak valamennyiünk karácsonyfája alatt. Velünk lesznek az ünnepen, s velünk maradnak azután is, amikor a Megváltóra egy újabb esztendeig már nem gondolunk, de az életünket élnünk kell. Erre gondoltunk mi is, amikor elkezdtük tervezni, milyen ünnepi újságot adjunk át olvasóinknak. A régi beidegződések azt sugallták, hogy maradjunk meg a hagyományosnál, s a szeretet, az emberi összetartozás hangjait szólaltassuk meg most is, hiszen bizonyára ezt várja az olvasó. De személy szerint ki az az olvasó, aki ezt várja? Az ózdi kohász, vagy a tatabányai bányász, akiknek sorsa, kenyere egyik napról a másikra bizonytalanná vált? A semmire sem elég kicsi nyugdíjat beosztani egyre nehezebben tudó idős emberek, akik becsülettel végigdolgozták az életüket, s most riadtan várják, mikor kopogtat rájuk a villanyszámlás? A háromgyerekes diplomás fiatal házaspár, aki kölcsönökből épített fel ötven négyzetméter nagyon törékeny boldogságot? A még dolgozni tudó nyugdíjas tanító nénik, akiktől még mi tanultuk a betűvetést, s akikre még sokáig nagyon is szükségünk volna, és akiknek óradíjából méltánytalanul nagyokat harap le az adó? Úgy gondoltuk, ők nem akarnak szeretetklisékből álló, szentimentális ünnepi újságot olvasni. Úgy gondoltuk, az irántuk érzett tiszteletből nem mutathatunk be ezen a karácsonyon sem másféle Magyarországot, mint ahol és ahogyan élünk. Nemcsak reményünk, hanem bizonyosságunk, hogy 1988 karácsonyát nemcsak mi, de olvasóink is ilyennek látják, hiszen együtt, egy hazában, egyazon gondok felhői alatt élünk. DIÓSDI LÁSZLÓ A tartalomból Aki sikerre számít, gyermekorvos legyen Beszélgetés Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszterrel 3. oldal Eladósodásunk története Írta: Bakó Ede 5. oldal A jó kereskedelmet már a föníciaiak kitalálták Interjú Beck Tamás kereskedelmi miniszterrel 6. oldal Az ezeréves magyar állam jelképe Visszatérünk-e a Kossuth-címerhez? 7. oldal Erdélyből — útlevéllel, falevéllel 8. oldal Kézfogás a legnemesebb célokért 9. oldal Irodalmi összeállítás Ágh István, Berták László, Bisztray Ádám, Csanády János, Cseres Tibor, Csorba Győző, Ferenczes István, Gyunkovics Tibor, Kányádi Sándor, Kiss Dénes, Kósa Csaba, Köntös-Szabó Zoltán, Pintér Lajos, Rózsa Endre, Szervác József, Tatay Sándor, Takáts Gyula, Uitassy József írásai, versei 13—18. oldal