Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)
1988-12-24 / 306. szám
NÉPSZAVA 1988. DECEMBER 24., SZOMBAT Visszatérünk-e a Kossuth-címerhez ? Szép vagy, a hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben, Téridet országos négy folyam, árja szegi. Am természettől mindez lelketlen ajándék: Naggyá csak fiaid szent akaratra tehet. Vörösmarty Mihály: Magyarország címere „Jelképek erdején át visz az ember útja” — írta a nagy francia költő, Baudelaire. A szemiotika szakemberei szerint történetileg és társadalmilag természetes jelenség, hogy nemzetségek, népek, nemzetek, politikai pártok, vallási és helyi csoportok, társadalmi egyesületek nevet adnak önmaguknak, jelvényeket készítenek, szimbólumokat hoznak létre. Ilyen közismert szimbólum a címer, amely mágikus hatást gyakorolt — nem ritkán ma is — az emberekre, plasztikus módon kifejezve identitásukat, egy adott csoporthoz, közösséghez tartozásukat, ami általában erős érzelmi kötődéssel párosul. Ez hasonlóképpen érvényes a családi, nemzetségi, a városi, megyei, a polgári, népi vagy a céh- és cégcímerekre, de a legnagyobb jelentőségűek kétségkívül az államcímerek. Ezek — a nemzeti zászlók mellett — a nemzeti hovatartozás fontos, mindenki számára nyilvánvaló jelképei ma is. Hogy ez nálunk is így van, bizonyítja többek között, hogy alkotmányunk a Magyar Népköztársaság címerének ábrázolásával kezdődik, és külön paragrafusa ismerteti közérthető, tömör leírását. Eszerint országunk címere: „kétoldalt búzakoszorúval egybefogott világoskék mezőben álló, ívelt oldalú, piros-fehér-zöld színű pajzs. A búzakoszorút balról pirosfehér-zöld, jobbról vörös színű szalag fonja át. A pajzs fölött középen elhelyezett ötágas vörös csillag aranyszínű sugarakat bocsát a mezőre.” Talán nem mindenki tudja, hogy ma használt államcímerünk 1957-ben született, tehát heraldikai (címertani) szempontból igencsak fiatalnak számít. Pedig van történelmi címerünk is, amely csaknem 800 éves múltra tekinthet vissza, s ez Közép- Kelet-Európában szinte egyedülálló. Az elmúlt év során — részben a demokratikus kibontakozás által ösztönözve, részben az alkotmány megújításának szükségességét felismerve — többen is nyilvánosan felvetették, illetőleg javasolták, hogy állítsák vissza a régi magyar, népszerű nevén a Kossuthcímert, mint ezeréves államunk hagyományos jelképét. Olyan elképzelés is napvilágot látott, hogy a múlt és a jelen Magyarországa közötti történeti folytonosságot hívebben fejezné ki, ha a mai címer közepében helyeznék el a Kossuth-címert. Nem kevesen vannak azonban, akik a régi címer ezüstszínű sorozatát az „országos négy folyam” — Duna, Tisza, Dráva, Száva —, a hármas halmot pedig a történelmi Magyarország három nagy hegye — Tátra, Fátra, Mátra — jelképeként értelmezik, ami aggodalmat és ellenérzést idézhet elő egyesekben, nem beszélve a kettős kereszt által előidézett asszociációkról. Ahhoz, hogy az esetleges zavart és félreértést elkerüljük, nem napi politikai, ideológiai szempontok alapján, hanem történeti szemlélettel és módszerrel célszerű közelíteni állami címerünkhöz Kumorovitz Lajos Bernát professzor kutatásai alapján a hazai hierardikusok az elmúlt évtizedekben tudományos alapossággal tárták fel és mutatták be a magyar címer nyolcszáz éves történetét, kitérve a vele kapcsolatos eszmék, hiedelmek, ideológiai felfogások értelmezésére is. A történelmi államcímer kialakulásának időpontját a XII—XIII század fordulójára teszik a heraldikusok, hozzátéve, hogy azonosító funkciójú hadijelvényeket már valószínűleg a honfoglalás előtt alkalmaztak elődeink, legalábbis erre lehet következtetni középkori krónikáink leírásaiból és a külföldi analógiákból. Eszerint a turulmadár nemcsak régi mondáinkban szerepelt, hanem — jelvényként — a pogány magyar harcosok pajzsain és zászlóin is. Államalapító István királyunk jelvénye — a keresztény Európába történő beilleszkedésünknek megfelelően — a nyélre tűzött egyenes kereszt volt. A XIV. század közepén készült Képes Krónika színes illusztráción a XI—XII. századi csatajelenetekben vörös mezőben ezüst kettős keresztes, illetve vörössel és ezüsttel vágott (sávozott) zászlók láthatóak. Valójában a kettős keresztet királyi jelvényként — bizonyíthatóan — a XII. század végétől kezdték alkalmazni: először III. Béla király pénzein fordult elő, 1190 táján, pajzsba foglalva látható, lebegő helyzetben. Ettől kezdve — kisebb megszakítással — a kettős keresztes címerpajzs lett a királyi hatalom jelképe, és egyben az ország felségjelvénye. A régi magyar címer másik alapvető eleme a vörössel és ezüsttel többször vágott (sávozott) pajzsmező. Ennek első, időponthoz köthető előfordulása III. Béla fiának, Imrének 1202-ben kelt királyi oklevele arany függőpecsétjén található. A szakemberek szerint a vörös-ezüst vágásos mező lehetett az Árpád-ház családi jelvénye, így a két ábrázolás egymás melletti használatával (Anjou-uralkodók) majd egyesítésével (I. Ulászló király) fejezték ki az Árpádháztól való eredetet és a királyi hatalmat együttvéve. A címer két részének jelentésbeli különbsége fokozatosan elvesztette jelentőségét. Amikor a XVI. században a Habsburgok (I. Ferdinánd révén) megszerezték Magyarország trónját, már az a felfogás érvényesült, hogy országunk címerét a vágásos mező és a nyitott, leveles koronával ékesített hármas halmon emelkedő — kettős kereszt egyesítve fejezi ki. A címer pajzsa fölé már Zsigmond és Mátyás király korában koronát helyeztek, és a Habsburgok uralkodása alatt honosodott meg az a szokás, hogy az országcímer pajzsát nem ,,közönséges” korona, hanem a Szent Korona fedte, a királyi hatalmat jelképezve. Ez az úgynevezett magyar kiscímer, amely tehát az Árpád-házi címerekből szerves fejlődés útján alakult ki. Az államelmélet fejlődése, majd a nemzetfogalom kialakulása folytán az ősi címer a feudális királyság jelképéből Magyarország szimbólumává vált. Ezért érthető az az utólagos belemagyarázás, miszerint államcímerünk az országot, mint területet jelképezi. Ennek a széles körben elterjedt szemléletnek tulajdonítható, hogy előbb — a XV— XVI. század fordulójától — a címer négy ezüst sávját a négy legnevezetesebb magyarországi folyóval, a XVII —XVIII. század fordulójától pedig a zöld hármas halmot az említett hegyekkel „azonosították" a nemzeti köztudatban. A kiscímeren kívül ismeretes a magyar középcímer, amely Magyarország „társországainak, melléktartományainak” címereit is ábrázolta (a XIX. század végén—XX. század elején: Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély és Fiume); továbbá a Habsburgok nagycímere, amelynek kialakítása II. Lipót rövid uralkodásához fűződik, s amely a Habsburg-birodalom szinte valamennyi országának, tartományának címereit magában foglalta. A régi magyar címer közép- és főleg nagycímerben történő feloldása elleni hosszú küzdelem végén, az 1848- as polgári forradalom eredményeként született meg a pozsonyi országgyűlés 21. törvénycikke, amely a nemzeti színt és az ország címerét ősi jogaiba visszaállította. Egy évvel később, 1849 tavaszán, a Függetlenségi Nyilatkozat országgyűlési elfogadása után Kossuth Lajos kormányzó rendeletére a magyar kiscímer pajzsának a felső széléről levették a koronát, ezzel is kifejezve, hogy Magyarország szakított a királysággal. Ez ment át Kossuth-címer néven a köztudatba, amelyet államcímerként alkalmazott az 1918-ban, majd az 1946- ban kikiáltott magyar köztársaság is. A Kossuth-címer leghoszszabb ideig 1946. és 1949. augusztus 19-e között volt érvényben. Augusztus 20-tól — Rákosi Mátyás „ízlésének” megfelelően, a szovjet címert utánozva — merőben új államcímert alkottak, amely sem történelmi hagyományainkat, sem a heraldika szabályait nem tartotta tiszteletben. Címerpajzsot sem alkalmazott, s így csak funkcióját tekintve lehetett címernek nevezni. Az 1956 őszén elvetett — kalászos—kalapácsos—vöröscsillagos — címer és az átmenetileg újra felélesztett Kossuth-címer után következett 1957-ben mai államcímerünk megalkotása. Ez kompromisszumként visszaállította a címerpajzsot, amely nemzeti színeinket tartalmazza, viszont az 1949- es címerből átvette a búzakoszorút, a kék mezőt és az arany sugarakat kibocsátó ötágú vöröscsillagot. Vagyis inkább az 1949-es címerre hasonlít, mint történelmi címerünkre. Ezért igénylik és javasolják sokan, hogy az új alkotmány kidolgozása során az államcímert is meg kell változtatni, s az eredeti címert visszaállítani. Ezen a véleményen van Bertényi Iván is, a Nemzetközi Heraldikai Akadémia tagja. Kállay István tanszékvezető , egyetemi tanárral együtt ez év júliusában beadványt terjesztett az Elnöki Tanács elé, azt javasolva, hogy a jelenleg használt államcímer helyett térjünk vissza a Kossuth-címer használatához. Szinte közhely, hogy nem minden elavult, ami régi, és nemzeti hagyományainkat ideje végre megbecsülni. De vajon ez önmagában elegendő érv lehet-e a régi címer visszaállítása mellett? — kérdezem Bertényi Ivánt, a Kis magyar címertan szerzőjét. — A címertan tudománya szerint valóban minden címer annál értékesebb, minél régebbi. Mi csak örülhetünk annak, hogy több mint háromnegyed évezredes múltra tekinthet vissza történelmi címerünk, amely a huszadik század közepéig gyakorlatilag folyamatosan államunk hivatalos címere volt. Napjainkban, amikor sokan az értékrend válságáról, a nemzettudat zavaráról beszélnek, érdemes olyan hagyományos értékeket keresni, amelyek ma is érvényesek, általánosan elismertek, és erkölcsi erővel rendelkeznek. Ilyenek például ezeréves államiságunk szimbólumai, a Szent Korona és az ősi címer is. Vannak azonban olyanok, akik éppen a múlt meghaladása miatt anakronisztikusnak tartják a keresztény királyságra emlékeztető sávozott pajzsmezős, kettős keresztet ábrázoló címert... — Igaz, hogy a történelmi magyar címer az Árpád-házi uralkodói címerből alakult ki, de mind a vörös-ezüst sározat eredeti jelentése, mind a kettős kereszt ősi szimbolikája már a középkor végére háttérbe szorult, elhalványult. A koronás kiscímer azóta Magyarországot, a magyarság összetartozását jelképezi, ezért nem tartom anakronisztikusnak. — De ha valóban a gyökerekhez akarunk visszatérni, akkor miért a 140 éves Kossuth-címerre esett a választásuk? Ez is kompromiszszum? — Inkább arról van szó, hogy amikor 1849-ben, a Habsburgok trónfosztását követően Kossuth Lajos kormányzó-elnök a koronátlan kiscímert választotta államunk jelvényeként, akkor a republikánus eszme jegyében vették le a királyságot jelképező koronát a címerpajzs felső széléről. Így lett a Kossuth-címer a köztársaság szimbólumává, s nem véletlen, hogy az 1918-ban és az 1946-ban kikiáltott magyar köztársaság is ezt választotta államcímerének. Vagyis ez egyszerre jelképezi ezeréves államunkat és republikánus, demokratikus hagyományunkat. Ugyanakkor mai felségjelvényünk alig több mint 30 éves, és a történelmi magyar címer elemeiből alig vett át valamit, tehát nem indokolt ragaszkodni hozzá. Nem tart attól, hogy a Kossuth-címer visszaállítása, illetve a „négy folyó, három hegy” jelképének felelevenítése nosztalgiát ébreszthet a történelmi Magyarország iránt? — Nem, mert az ősi címerek használata teljesen természetes a mai Európában. Nemcsak Nyugaton, hanem Keleten is. Elegendő, ha csak a lengyel és a csehszlovák államcímerre gondolunk; az előbbi megőrizte a Piast-uralkodóház ezüstsasát, az utóbbi pedig a középkori cseh államot jelképező kétfarkú oroszlánt. Ami a kérdés másik felét illeti , ha címerünk egyes elemeihez különböző jelentéstartalmat kapcsolnak, az nem a címer legősibb tudattartalmából következik. Tudomásul kell venni, hogy az államcímer nem egy politikai rendszer vagy ideológia eszköze, hanem Magyarország ősi jelképe. Éppúgy, mint a Szent Korona, amely már visszakerült méltó helyére. Ezért heraldikusként a legjobb megoldásnak a koronátlan történelmi magyar címerhez való visszatérést tartom. Faggyas Sándor Annál értékesebb, minél régebbi A hármas halmon emelkedő kettős keresztet ábrázoló címer Nagy Lajos király kettős pecsétjének a hátlapján A történelmi magyar (kis)címer, cserfa- és olajággal övezve a felső részén levő Szent Korona nélkül tulajdonképpen ez a Kossuth-címer. Az 1915-ös magyar középcímer: középen a magyar kiscímer, körülötte Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Bosznia-Hercegovina és Fiume címere . WVVWVWWTi aáááaáaa 1849-es honvédzászló a korona nélküli, úgynevezett Kossuth-címerrel A vörössel és ezüsttel többször vágott pajzsmező Imre király 1202- ben kelt királyi oklevelének arany függőpecsétjén Az 1957-ben alkotott, ma érvényes államcímer 7