Népszava, 1991. június (119. évfolyam, 127–151. sz.)
1991-06-01 / 127. szám
NÉPSZAVA 1991. JÚNIUS 1., SZOMBAT Jiri Dietrethier Közép-Európa biztonságáról kisebbségek ügye központi kérdés Közép-Európa biztonságához nincs szükség új keretekre, a meglevőket, az EBEÉ-folyamatot, a NATO-t, a Nyugat-európai Uniót kell felhasználni. Biztonságuk szempontjából Prága, Budapest és Varsó számára alapvető együttműködésük, társulásuk az EK-hoz, valamint kiegyensúlyozott kapcsolatuk a Szovjetunióval is. Erről írt a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat legújabb számában Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter. Dienstbier rámutatott, hogy immár a nyugati országok is kezdik megfogalmazni nézeteiket Közép-Európa biztonságáról. Nincs ok dramatizálni a helyzetet, de ha a Nyugat csak nagyobb helyi válságok idején fordul Közép-Kelet-Európa felé, ezért végül is valamennyi európai nagy árat fizet majd — írta. A történelmi tapasztalatok világosan mutatják: Közép- Európa biztonságát csak akkor lehet megvédeni, ha kormányaik baráti kapcsolatokat tartanak fenn mind a Kelettel, mind a Nyugattal. A szovjet befolyási övezetben való korábbi tagság felcserélése egy másik befolyási övezetben való tagságra aligha javítaná Közép-Európa biztonsági helyzetét. Dienstbier elutasította közép-európai gazdasági tömörülés vagy katonai-politikai tömb lehetőségét. Ehelyett Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország a lehető legszorosabb háromoldalú együttműködésére van szükség. E kooperációt oly módon kell fejleszteni, hogy beilleszthető legyen a széles körű, összeurópai együttműködésbe. A háromoldalú együttműködés megkönnyítheti a kisebbségi problémák megoldását ... A magyar kormány külpolitikája fontos tényezőjének tekinti a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek támogatását, s ezt néha oly formákban fejezi ki, ami nyugtalanságot vált ki szomszédainál. Ennek ellenére nagyon valószínűtlen, hogy a magyar politika kapcsán kialakuló feszültség odáig fajulna, hogy fegyveres viszállyal fenyegessen. A kisebbségek ügye egyébként belátható időre központi kérdése marad az európai politikának — hangsúlyozta. Az Atlanti Szövetség nyilvánvalóan fennmarad, de nem lehet az amerikai érdekek kifejezője a gyorsan változó Európában. Mind az észak-amerikaiaknak, mind az európaiaknak meg kell vizsgálniuk, milyen szervezeti keretek szükségesek az amerikai és a kanadai jelenlét fenntartásához Európában. Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország társulása, majd tagsága az Európai Közösségben alapvető előfeltétele Közép-Európa stabilitásának és biztonságának — mutatott rá végül a csehszlovák külügyminiszter. NATO Gyorshadtest — belső használatra John Galvin amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka, pénteken, az MTI kérdésére megerősítette, hogy a NATO 1995-re brit parancsnokság alatt megszervezendő, soknemzetiségű, gyors reagálású hadteste mint NATO-egység nem hagyhatja el majd a NATO-országok területét. Nem zárta ki azonban, hogy a gyorshadtestet adó országok NATO-tól független, önálló kezdeményezésére a résztvevő csapatokat, akár hasonló struktúrában is, de ne vessék a NATO területén kívül, éppúgy, amiképp valójában NATO-erőket vetettek be az Öböl-háborúban is, csak éppen más szervezésben. A gyorshadtest NATO-n kívüli felhasználásának parancsnoki, szervezeti kérdéseiről a tábornok nem akart találgatásokba bocsátkozni, csak megemlítette, hogy számos javaslat van forgalomban, amelyek szerint eszköz lehetne a közös piaci unió, vagy a nyugat-európai unió. (MTI) Securitate-merényletek külföldön? A Securitate, a régi-új román titkosszolgálat változatlanul merényleteket követ el emigránsok ellen, s régi vezetői nagyköveti megbízásokat kapnak — jelentette a The Washington Times. — Semmi nem változott — jelentette ki a lapnak Dorin Tudoran, az emigráns író, akit számos alkalommal halálosan megfenyegettek telefonon. Ion Culianut, a chicagói egyetem tanárát a múlt héten ismeretlen tettesek agyonlőtték, miután ő is heteken át fenyegető telefonokat kapott. Hasonló zaklatásnak, merényleteknek voltak kitéve a román vezetés más bírálóit is külföldön. Mihai Pacepa, a román hírszerzés egyik vezetője,, aki 11 éve kapott amerikai menedékjogot, elmondotta a lapnak, hogy a legtöbb, újonnan kinevezet román nagykövet a titkosszolgálat embere. Közöttük van Petre Sandulescu ezredes, aki Ecuadorba került, és Gheorghe Serbanescu, aki Kuvaitba. Pacepa szerint Constantin Statescu, az új hollandiai nagykövet Ceausescu kabinetfőnöke, Nicolae Ecobescu pedig protokollfőnöke volt. (MTI) idején több nemzetközi tárgyalásomon is tapasztaltam, hogy emiatt nem romlott nemzetközi tekintélyünk, pedig még provokálni is megpróbáltam partnereimet ez ügyben. Az viszont igaz, hogy ártott a külügyminiszter személyes tekintélyének. — Beszéljünk a másik botrányról, a Zwack-ügyről is. Számomra furcsa volt, hogy a külügyi bizottság a kormányzó pártok szavazataival úgy döntött, nem hallgatja meg Zwack Pétert. Miért nem? — Azért, mert tulajdonképpen a sajtónyilatkozataiban mindent elmondott. Eredetileg, még az ügy kipattanása előtt, meg szerettük volna hallgatni, de a nagykövet úrnak sürgősen vissza kellett utaznia Washingtonba. A meghallgatás ezért maradt el. Azután viszont, hogy mindenről nyilatkozott és a diplomáciatörténetben szinte példátlan módon lemondásra szólította fel külügyminiszterét, s az azonnali leváltása mellett döntöttek az illetékesek, nem lett volna értelme a meghallgatásnak. A Külügyminisztérium viszont beszámol bizottságunknak az ügy tanulságairól június második felében. Ha már a nagykövetekről van szó, szeretnék megemlíteni egy fontos körülményt. Nagyon felháborítónak és felelőtlennek tartom egyes képviselőtársaimnak azokat a kijelentéseit, miszerint a politikai kinevezettek jutalomként, vagy az MDF-hez való lojalitásuk miatt kerültek volna a nagykövetségek élére. Ez egyszerűen nem igaz. Úgy látszik, nehéz túljutni a pártállami reflexeken, mert az elmúlt évtizedekben valóban ezek voltak a kinevezés legfontosabb szempontjai. Aki újabb Zwack-ügyről álmodik, hiú ábrándokat kerget. — Hallani olyan aggodalmakat, hogy az MDF túlzottan ráerőlteti a maga elképzeléseit a külpolitikára. — Megítélésem szerint ez nem igaz, össznemzeti külpolitika érvényesül most. A hat parlamenti párt elgondolásai igen közel állnak egymáshoz, legfeljebb a taktikában, a megvalósítás módjában van különbség. Az SZDSZ például szintén akarja teljes jogú csatlakozásunkat az Európai Közösséghez, de egészen a közelmúltig úgy vélte, hogy az csak az ezredforduló után lehetséges. Az MDF végig azt vallotta, hogy erre 1995—2000 között sor kerül, s valószínűleg így is lesz, már az SZDSZ is így vélekedik. Eleinte ugyancsak aggodalmak voltak a túlzott német orientáció miatt. Kell ettől tartanunk? — Szerintem nem. Földrajzi közelségünk bizonyos fokú és a történelem folyamán mindig más-más szintű egymásrautaltságot eredményezett, így kapcsolatainknak már ezeréves múltja van. Antall Józsefet és Helmut Kohlt baráti kapcsolat fűzi egymáshoz. Ezért a nagyobb odafigyelés Németországra, bár, hozzáteszem, Bonntól sem kaptunk annyi segítséget, amennyi jó lett volna. De ha megnézi, a magyar—amerikai, a magyar—francia kapcsolatok soha nem voltak ilyen jók, mint most. És ugyanezt elmondhatnám Japánról és Dél-Koreáról is. — Ön szerint, ki irányítja a magyar külpolitikát? — Természetesen Jeszenszky Géza. Ugyanakkor az is természetes, hogy Antall József miniszterelnök meghatározó tényező az alakításában, s részfeladatokat lát el Horváth Balázs, Mádl Ferenc és Entz Géza is. — Mire kellene nagyobb gondot fordítani a jövőben? — A határainkon túl élő magyarságra. Úgy, hogy ne avatkozzunk be más országok belügyeibe, de támogassuk a határainkon túl élő magyarokat célkitűzéseik megvalósításában. A másik, ami fontos, ügyesebben kellene lobbyznunk saját érdekünkben. Nagy gondot kellene fordítanunk a hiteles Magyarország-kép kialakítására, hogy senki ne állíthasson valótlan dolgot rólunk, például azt, hogy a határok megváltoztatását akarjuk. Nem akarjuk, viszont szimbolikussá szeretnénk tenni azokat. Szintén fontos kapcsolatunk további javítása a Szovjetunióval, valamint Romániával, ahol alapvető szempont az ottani magyarság helyzete. — Mit gondol, egy év múlva még Jeszenszky Géza lesz a külügyminiszter? — Miért ne? Kocsi Margit London Gorbacsovot meghívták A brit székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Jacques Attali pénteken londoni látogatásra hívta meg Mihail Gorbacsovot. A meghívás formálisan arra szól, hogy a szovjet elnök júliusban folytasson tárgyalásokat a bank vezetőivel, de a máris megindult találgatások szerint lehetséges: ezt a megoldást választották arra, hogy Gorbacsov jelen lehessen a hét vezető ipari állam július 16—17. között esedékes londoni csúcsértekezletén. Egyelőre vita tárgyát képezi a G-7-en belül, hogy meghívják-e Gorbacsovot a londoni csúcstalálkozóra. A hajtómű volt a hibás (Folytatás az 1. oldalról) hogy mindenféleképpen tüzet kellett, hogy fogjon a gép szétesése előtt — mondta a vizsgálóbizottság helyettes vezetője. Eddig nem találtuk nyomát pokolgép robbanásának. (AP) Göncz Árpád és Antall Józssef a TM-közgyűlésem Halványult.10 szelleme „Ötvenhat szelleme egyre inkább elhalványul társadalmunk körletében, és ez nem jó! Akik ezt képviselik egy megvesztegethetetlen magatartási forma közvetítésével, nem állnak a figyelem középpontjában, ami szintén nem jó.” Ezek a gondolatok Göncz Árpád köztársasági elnöktől származnak, aki a Történelmi Igazságtétel Bizottság pénteken tartott közgyűlésének kezdetén, nem vendégként, hanem a szervezet egyik alapító tagjaként vett részt. A tanácskozáson, amelyet Hegedűs László, a TIB ügyvezető alelnöke sorsdöntőnek nevezett, számos politikai személyiség részt vett és a kora délutáni órákban Antall József miniszterelnök is megjelent, hogy üdvözölje a mintegy 300 fős közgyűlést és hangsúlyozta: jogos a TIB minden kifogása azzal kapcsolatban, hogy még mindig nem történt meg az 56- osok kárpótlása. Kijelentette, hogy a kormány őszre előkészíti a politikai üldözöttekkel kapcsolatos kárpótlási törvény tervezetét, amelyen az igazságügyi tárca és a Kárpótlási Hivatal dolgozik. Hogy miért sorsdöntő ez a közgyűlés? Több felszólaló egybehangzó véleménye szerint azért, mert el kell dönteni, hogyan tovább? Tud-e, akar-e együtt tevékenykedni a sokféle politikai üldözést elszenvedettek védelmére alakult ugyancsak nagy létszámú szervezet, vagy sem. Külön-külön akarnak-e boldogulni, avagy félreteszik az itt-ott meglévő személyeskedést, egyéni vitát és közösen képviselik, amit Bibó István mondott: ,,Egyetlen jogos forradalom van, az emberi méltóságé." A TIB-közgyűlésen megfogalmazódott a nyitási szándék is. A szervezet szellemiségének átörökítéséhez ugyanis kevés, hogy ma már 1500 tagjuk van és létrejöttek a vidéki csoportok. Aki nosztalgiázni, sebeket nyalogatni akar, az jöjjön hozzánk, mondotta egy felszólaló. De mindenki jöjjön, aki a jövőért is akar tenni valamit. Hegedűs B. András a kárpótlással kapcsolatos történések egy évéről számolt be a hallgatóságnak, nem rejtve véka alá azon véleményét, hogy megengedhetettennek és elfogadhatatlannak tartja a vagyoni és a politikai kárpótlás összekeverését. Litván György részletesen ismertette, hogy két év után hol tart az ’56-os tudományos kutatások ügye, és Nagy Imre, Losonczi Géza, Maléter Pál és Bibó István életének feltárásán, elemzésén kívül hol tart a vidéki kutatás, hol a forradalom külföldi visszhangjának feldolgozása, illetve ezeknek az anyagoknak beszerzése, öszszegyűjtése. Megtudtuk, hogy a kegyeleti bizottság létrehozta az emlékmű alapítványt, hogy a Kerepesi Temetőben emlékművet állíthassanak a forradalom mártírjainak. Egy javaslat is elhangzott: nyilvánítsa a parlament a 300-as és a 301-es parcellát nemzeti kegyeleti hellyé. Még egy gondolat a felszólalásokból. Erdélyi Tibor kijelentette, a TIB illúziók rabságában él. Illúzió, hogy a vezető politikai pártok magukénak tekintik ’56 szellemét. A koalíció tagjainak ugyanis a 20-as és 30-as évek jelentik a szellemi elődöt és mintát. A 301-es parcella mártírjainak 90 százaléka munkás. De illúzió, hogy a munkások képviselete a TIB-ben megvalósul. A Budapesti Kongresszusi Központban zárt üléssel, és tisztújítással ért véget a TIB- közgyűlés. (szabó) Munkaszolgálatosok világtalálkozója Jövő tavasszal rendezik meg a munkaszolgálatosok és deportáltak első világtalálkozóját. A szervezők — a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete — az egész világba szétküldték tájékoztatójukat. Legalább ötezer látogatót várnak. A világtalálkozó fővédnökségét többek között Antall József és Habsburg Ottó vállalta. A Legfőbb Ügyészség közleménye A Legfőbb Ügyészség pénteken az alábbi közlemény közzétételére kérte az MTI-t: „A Legfőbb Ügyészség az 1945-ben elkövetett gyömrői gyilkosságok ügyében — a Történelmi Igazságtétel Bizottsága kezdeményezésére — folytatott tényfeltáró vizsgálatot befejezte. A vizsgálat megállapításairól június 6-án 18 órakor Gyömrőn, a községi önkormányzat házasságkötő termében tájékoztatást tart az érintettek részére. A Legfőbb Ügyészség ezúton köszöni meg mindazoknak a segítségét, akik a sajtóban közzétett felhívásra jelentkeztek, és az üggyel öszszefüggő ismereteiket, dokumentumokat a tényfeltárói vizsgálat rendelkezésére bocsátották.” 3 NAPRÓL NAPRA Faggyú Sándor Függetlenségi nyilatkozat helyett Augusztusban lesz 450 éve Buda török kézre kerülésének, amivel a magyar állam elvesztette — és egészen soha nem nyerte vissza — a függetlenségét. Mindig „akadt” egy közeli nagyhatalom (a törökök után a Habsburgok, majd a németek, végül a szovjetek), amely a katonai túlerő „érveivel” függésben tartotta a magyar társadalmat, s a magyar érdekeket saját birodalmi érdekeinek rendelte alá. Egy hónap múlva, június 30-án elérkezik a „szabadság napja”, amely véget vet hazánk szovjet megszállásának, s ezáltal visszanyerjük szabadságunkat és függetlenségünket — vélik, illetve remélik sokan. Ezzel lezárul az a nemzetünk, népünk számára csaknem végzetes korszak, amely azonban nem 1945. április 4-ével, még csak nem is 1944. március lesével kezdődött, hanem legalább ötven éve, a második világháborúba belesodródásunkkal, ami jórészt a magyar társadalom tudtán és akaratán kívül történt. Éppúgy, mint ahogy korábban az ország apránként a német érdekek prédájává vált, még korábban pedig, ahogy a győztes antanthatalmak — igazságos béke címén — önkényesen és irracionálisan meghúzott határokkal gazdaságilag és társadalmilag egyaránt eleve fejlődésképtelen „zsákutcaállamok’’ groteszk mozaikját hozták létre a Monarchia, illetve a történelmi Magyarország helyén. Századunk viharai és történelmi, sorsfordulói mindig népünk feje fölött zúgtak el — mint Kassák nikkelszamovárja —, így nem igazán meglepő, ha az egy hónap múlva minden jel szerint bekövetkező új, „igazi” szabadságnapi ünnep sem látszik felrázni és lelkesíteni a végképp kiábrándult és kijózanult, talán kissé depresszióssá is vált társadalmat. Hiszen ez a függetlenség éppúgy az ölünkbe pottyan, mint ahogy a háború, a német, majd a szovjet megszállás a nyakunkba zúdult. Azt a szabadságot, amit egy nép nem maga vív ki — s nem mindennapos, rendületlen, fausti küzdelemmel —, nem értékeli méltóképpen sem ő maga, sem a nagyvilág. Többek között ez is magyarázza a magyar nép egészen eltérő közérzetét és magatartását 1956-ban és napjainkban. Akkor volt tartása, önbizalma, hite a feltámadásban, mert úgy érezte, róla nem nélküle döntenek végre külső és belső hatalmi tényezők. Akkor úgy tűnt — ész, erő és szent akarat —, többé nem sorvadoznak egy átoksúly alatt. Joggal írta a forradalom napjaiban a Népszava hasábjain Kéthly Anna, hogy diákok, munkások, értelmiségiek önfeláldozó hőstette vívta ki Magyarország függetlenségét és szabadságát, és a jó szándékú, hazája sorsáért aggódó és építésre kész kezekkel várakozó dolgozók milliói teremthetik meg és biztosíthatják a nyugalmat és a rendet. Ahogy 1848—49-ben, úgy 1956-ban is erkölcsileg emelkedett magasra a magyarság. Mintha ez ma hiányozna, s a politikai és gazdasági rendszerváltás nagyon is földhözragadt és materiális problémái közepette a szellemi és erkölcsi értékekről végképp megfeledkeznénk. Mintha a Széchenyi által több mint másfél évszázada pontosan megjelölt nemzeti vétkeink és hibáink újra elharapóznának a politikában, a közéletben éppúgy, mint a tömegkommunikációban és a kultúrában. Ezek: a hiúság és öncsalás, a hirtelen fellobannó lelkesedés, a közvestség, az irigység és szülöttei — pártviszály és uralomvágy. Mintha soha nem lettek volna a magyar szellemnek olyan kiváló képviselői, akik Széchenyi nyomdokain a magyar parlag megművelését vállalták volna, aminek alapja az erkölcsre nevelés és a közértelmesség, a műveltség fejlesztése. Mintha ma sem tudná az információk és értékek képviseletére és terjesztésére hivatott értelmiség, hogy „szellemi alapokon emelkedik anyagi kiképzésünk, és nem viszont”. Erről ma éppúgy nemigen szokás beszélni, mint ahogy arról sem, hogy ebben a nagy demokráciában inkább csak „szónok, irkafirkász”, s önfejűen nagyokat — légvárakat — tervező politikus szerepel ma a nyilvánosság porondján; hiányzik viszont azon „józan, és minden lárma s pompa nélkül tenni s cselekedni tudó osztály”, amelyből minden feladatra és tisztségre lehetne találni elegendő alkalmas egyént. Ahogy Széchenyi mondta: lelki független embert. Egy hónap múlva, „a szabadság napján”, nem lenne fölösleges mindannyiunknak magunkba nézni: vajon valóban szabadok és függetlenek vagyunk-e lelkünkben, gondolatunkban, érzéseinkben és emberi kapcsolatainkban? E benső tisztázással azonban nem várhatunk 450, de még újabb 50 évig sem. Legfeljebb június 30-ig.