Népszava, 1992. október (120. évfolyam, 232–257. sz.)

1992-10-06 / 236. szám

6 Molnár, a morfium Volt idő, amikor Molnár Ferenc színdarabjait nem könyvből és nem színházból ismertem, hanem Kosztolányi Dezső kritikáiból. (Akkoriban hivatalosan kevéssé preferálták világsikerű színpadi szerzőnket, s művei nemigen jelentek meg a színpadokon és a könyvpiacon.) Kosztolányi írásai mindenesetre változatosan véleményezték a Molnár-darabokat. A bíráló hol lelkesült, hol csalódott. Olykor el volt ragadtatva, máskor meg úgy dicsért, mintha a fogát húznák. A kortárs — becsülve írókollégája tehetségét és szaktudását — megjósolta az utókor ítéletét is: Molnár „nem bolygatta fel kora nagy kérdéseit, gyógyszert nem adott, csak zsongítószert a görcsre, csitító morfiumot a fájdalomra”. Hanem A testőr kifejezetten tetszett Kosztolányinak. Kritikája ünnepet emleget, bohózatba ejtett tragédiáról beszél. A színpadtól elváló drámát ír le, mely megy az élet, az alkotó poézis, a filozófia felé. Mélységeket vél felfedezni a háromfelvonásossá pumpált, kellemes, pikáns vígjátékban, melyben egy színész testőrnek adja ki magát, hogy álruhásan újra meghódítsa feleségét, a színésznőt. Kosztolányi a Vígszínház 1910-es előadását látta, Varsányi Irén és Csortos Gyula főszereplésével. Nekem a Madách Színház 1992-es bemutatója jutott. A tavasszal kezdődött hírverés körúti szenzációt ígért Vámos László come backjével, Piros Ildikó, Huszti Péter, Tolnay Klári és Mensáros László felléptével. S most itt a produkció: Tolnay helyett Psota Irénnel dúsítva, Mensáros helyébe Kottár Jánost léptetve. A Színésznőt — Varsányi Irén, Gombaszögi Frida, Titkos Ilona, Ruttkai Éva után — most Piros Ildikó alakítja. Csapnivaló színésznőként áll elénk, annyi biztos. Ezen az asszonyon egyfolytában látszik, hogy játszik. Amikor el akarja titkolni az érzéseit, majd’ kiböki velük a szemünket. Amikor viszont tüntet az érzelmeivel, akkor azok hamissága a feltűnő. Minden hazugságáról isert, hogy hazugság. A képmutatást a lehető legfeltűnőbben O kép) mutatja. Titkait kiülteti az arcára, gondolatait a félreérthetetlenség igényével agyonjelzi. Nem is csendes és szelíd asszony — mint azt a férje állítja róla —, hanem hisztis és idegesítő. Színészi képességeiről a férjét kellene meggyőznie — hogy elhitesse vele az elhitetendőt —, de ő minket, nézőket akar meggyőzni. S ettől oly átláthatóvá és triviálissá válik, hogy a férjet valójában egy pillanatig sem téveszthetné meg. Husztiról természetesen nem feltételezhető, hogy valaki — történetesen a felesége — harminckét éves testőrtisztnek nézi. Nemcsak azért, mert Huszti csöppet sem katonás, hanem mert nem tartozik az átváltozó típusú színészek közé. Játszhat bármit, ő mindig elbűvölően husztis. A Színész szerepében éppúgy, mint testőrként. Emlékezetesen felragyogta egy szépséges, ellágyuló, meghatott mosolyt, amikor arról értesül, hogy hitelezőjének nem kell a felajánlott színházjegy, ha ő nem játszik az előadásban. S a harmadik felvonás nagyjelenetében remekel. Koltai alakítása kissé száraz, így nem emeli az est (pislákoló) fényét. Psota Mamájában viceházmesteri vonásoktűnnek fel. A színésznő lehengerlő és/vagy agresszívkomédiázásának csúcspontja, amikor parádésan eljátszik egy színházilátcsővel az operai páholyban. Kemenes Fanny jelmezei elegánsak és gusztusosak. Horesnyi Balázs ugyancsak elegáns és gusztusos díszletében a szobabelső felülről zárt, így a színpadkép szinte szélesvásznú mozilátványt nyújt. Apropó, láttam én Atestőrt filmen is. De arra ugyanúgy nem emlékszem már, mint ahogy a Madách Színház holtbiztosan sikeres előadásátis hamar el fogom felejteni. Stuber Andrea Piros Ildikó és Psota Irén Ikládi László felvétele Nem történt semmi... Nem történt semmi címmel ,két estén át operettmuzsika hallható a Madách Színház pódiumáról. Ugyanis az osztrák ORF és a német ARD televíziós társaságok közreműködésével október 14-én és 15-én kétszer egyórás filmet forgatnak a körúti teátrumban. A szerkesztő-rendező-menedzser és producer Kovács József. A német nyelvű előadást rögzítő film összekötő szövege a zeneszerző Ábrahám Pál életét idézi. Alátványos esten többek között fellép Kállay Bori, Pándy Piroska, Teremi Beatrix, Bozsó József, Keszler Éva, Miklósa Erika, Kovács József és Csutka István. Közreműködik a Madách tánckara, vezényel Faith Tibor és Jármai Gyula. A filmet bemutatják majd az osztrák, a német és a magyar televízióban. Miklósa Erika és Kovács József A 007 -es Budapesten Sokáig nem juthatott el hozzánk James Bond, az angol titkosszolgálat ügynöke. Nem csoda, a hidegháború légköre aligha kedvezett feltűnésének. Azután az enyhüléssel párhuzamosan megjelent alakásokban, eleinte a videófeketepiac jóvoltából, majd legálisan, még a mozikban is. James Bond idén októberben harmincéves. (Először 1962-ben tűnt fel a mozivásznakon, a Dr. No című alkotásban.) Az EMI (itthon az EMI-Quint) születésnapi ajándékként kiadta az összes James Bond-film címadó dalát. Rendszerint az adott korszak sztárjai készítették a felvételeket, Louis Armstrongtól Tom Joneson át a Duran-Duranig. Így a lemez arrais jó, hogy végigkísérjük a popzene változásait ezen időszak alatt. A fővárosban a napokban több helyen feltűnik majd a jól ismert figura, persze csak kartonpapírból. Hiába, mára játék lett a 007-es ügynökből, pedig nem is olyan régen a világ keleti fele rettegett tőle... Egy senki százezer Két egyfelvonásos darab bemutatójára készül a veszprémi Petőfi Színház. Buzzati Otthon egyedül és Pirandello Egy senki százezer címmel Pál István rendezi a kamaraműveket. Buzzati drámáját Petényi Ilona adja elő, Pirandello regényből színpadra írt művét pedig Holl István. Mindkét darabot Máté Judit fordította. — Miért éppen e két művet választotta? — Az Olaszországban töltött évek alatt mindkét szerzőt közelállónak éreztem. Klaszikusok ma már. Pirandello regényéből dramatizált változatot írni, tudom, merészség, remélem, a veszprémi színészbarátok nem csalódnak. — Nemcsak az olasz irodalmat, hanem művészeiket is bemutatja Világsztárok című sorozatában. Legutóbb Vittorio Gassmant ismerhette meg a közönség. Most pedig Amerikába készül. — Igen, New Yorkba utazom, Anthony Quinnről készítek portréfilmet, amit feltehetően már október 18-án láthatnak a TV 2 nézői. V. A. Jackson és az influenza Michael Jackson énekes szupersztár — alig néhány órával az előadás kezdete előtt — lemondta isztambuli koncertjét, mert romániai turnéján megfázott. A betegség megtámadta a rockcsillag hangszálait is. A világhírű énekes egyébként Isztambulban egy luxusszállodában szállt meg, amelyet rajongói az elmúlt két napban megállás nélkül ostromoltak. Színikritikusok díja Tegnap délután a FÉSZEK Klubban átadták a színikritikusok díját, mellyel az elmúlt évad legjobb teljesítményeit jutalmazták a színibírálók. Húsz kritikus titkos szavazatai alapján a következő eredmény született: A legjobb új magyar drámának járó elismerést Forgách András kapta a Vitellius című művéért], melyet a Pécsi Harmadik Színház mutatott be. A legjobb rendezés díja kétszeresen is Ascher Tamásé, Kaposváron A mizantróp és a Kamrában a Katharina Blum elvesztett tisztessége színreviteléért. A legjobb férfialakítás kategóriában Sinkó László nyert elsöprő többséggel a kamaraszínházi A színházcsináló címszerepének megformálásáért A legjobb női mellékszereplő Lázár Kati lett A kezdet végében (Katona József Színház) és a Katharina Blumban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi mellékszereplő díját a szavazatok nagy szóródása miatt nem adták ki. A legjobb díszletet Khell Zsolt tervezte A mizantróphoz és a Katharina Blumhoz. A legjobb jelmezekért ismét Szakács Györgyit jutalmazták több munkájáért. Különdíjat Kornis Mihály vehetett át, aki a Kamrában adta elő Kertész Imre Jegyzőkönyv című művét. Pavarotti lóra száll „Nem vagyok anyagias, de ami jár, az jár!” — fakadt ki Luciano Pavarotti, amikor a modenai városi tanács felháborítónak nyilvánította 300 ezer dolláros fellépti díját az októberi koncerten. „Még azt is elvállaltam, hogy részt veszek a hangversenyt megelőző lovasfelvonuláson, de azt is csak azért, mert régi vágyam, hogy Lucio Daliával együtt lépjek fel. De ha már cirkuszi lovat raknak alám, akkor legalább fizessék meg azt a kockázatot, amit nekem és a lónak jelent egyaránt!” Az 57 éves énekeselőzőleg a londoni Royal Opera House-ban lépett fel a Toscában, és Cavaradossi alakításával óriási sikert aratott. A ködös idő miatt az előadás után esőkabátba és gyapjúsálba burkolózva, törülközővel a fején lépett ki az operaházból, ahol százak vártak rá és ünnepelték. (Képünk.) A cirkuszi öltözék magyarázata igen egyszerű: féltette a torkát a modenaikoncert előtt, amely már azért is nagyon fontos számára, mert ott született, odavaló, s az ő pénzén épült fel a városi lóversenypálya, ahol a koncertre már elővételben elkeltek a méregdrága jegyek. „A zene nem ismer határokat, s akik e felléptemben az anyagiasságot, s nem a művészeti alázatot látják, azok meg sem érdemlik, hogy énekeljek nekik” — így Pavarotti, akinek azért odaodadörgölik az orra alá, hogy Monte-Carlóba költözött, s az olaszok adóbevételét csökkenti ezzel a kis állampolgársági cserével. Pavarotti egyébként bejelentette, hogy a modenai hangverseny után szigorú diétába kezd, és két év alatt 30 kilót akar leadni egyre elviselhetetlenebb testsúlyából. „Megígértem Zeffirellinek, aki december 7-én a milánói Scalában Verdi Don Carlosát rendezi, hogy addigra legalább tíz kilótól megszabadulok. Tudom, ez nem lesz könnyű, de valójában már most is alig eszem: először délután három órakor csupán egy szelet húst, este pedig egy szelet halat fogyasztok, csak salátával.” A népszerű tenorista nemcsak a könnyűzenei műfaj nagyjaival (most éppen Zuccheróval közösen készít lemezalbumot), hanem a futball kiválóságaival is szoros kapcsolatot tart. Az elmúlt kupaforduló után az Italia 1. sportstúdiójában hallhatta őt — körkapcsolásban — a labdarúgóvilág, amint kijelentette: „Amikor a fiúk gólt lőnek, mindig egy kicsit irigykedem, hogy ez nekem nem adatott meg. De nem baj, ők csak lőjék a gólokat, s én, ha csak tehetem, a távolból drukkolok nekik!” Persze ha leadja az ígért harminc kilót, akkor talán az operaénekesek csapatában még mindig labdába rúghat ... Vándor Kálmán 1992. OKTÓBER 6., KEDD NÉPSZAVA. TELEVIZIÓNNK Ha jön a kérdezőbiztos Ha valaki megkérdezné tőlem, pesszimista vagyok-e vagy optimista, a válaszom bizonyára azon múlna, hogy hétfő van-e vagy csütörtök, történt-e velem aznap valami kellemes vagy mélyen a szemembe nézve röhögve becsukta az orrom előtt az ajtót az autóbuszsofőr, peches napom van-e vagy minden sikerül, következésképpen fogalmam sincs, hogyan kerülhetnék bele a statisztikai átlagba. A napokban felkeresett egy közvélemény-kutató. Kérdései a hulladék elszállításának kukás rendszerétől a televízióban látható reklámokig terjedtek, közben kíváncsi volt legnagyobb színházi és filmélményeimre, hogy ezek az élmények havonta hány alkalommal ismétlődnek meg, különféle cetliket rakott elém, rajtuk mai politikusok neve, s meg kellett mondanom, kit ismerek közülük, kit nem; az is érdekelte, hogy most rögtön melyik pártra szavaznék, mi a véleményem — tömör igen—nem alapon — az összes megjelenő sajtótermékről, valamint a Híradó és az Esti egyenleg közötti különbségről. Mindehhez azt is ki kellett számítania, hogy a lakás légköbmétere és a család havi jövedelme egy személyre kivetítve hogyan néz ki a létminimumhoz képest. Közben történt néhány apróság, amely — véleményem szerint — befolyásolta a kérdőívek őszinteségét. Ahogy a kérdezőbiztos leroskadt a fotelbe, mindjárt láttam, hosszú gyaloglás áll mögötte egy ilyen meredek hegyoldalakkal teli budai kerületben. Egy pohár sörrel és kávéval kínáltam. Tekintetében azonnal megjelent a hála és annak kifejezése, hogy csakis intelligens ember lehetek. Ráadásul szó nélkül hagytam, hogy elcsigázott kutyája a szőnyegemen pihenje ki magát, sőt ellenvetés nélkül tűrtem, hogy később szerelmi viszonyba kerüljön az enyémmel, így aztán nagy élvezettel tapasztaltam, hogy manipulációs játékom teljes siker. Régi filmcímeket dobtam be, mint például Akinek meg kell halnia, Egy nyáron át táncolt, Kés a vízben stb., s borzasztóan élveztem, hogy a fiatalember úgy néz rám, mint valami archeológiai leletre — egyszerre sajnálkozva: nahát, hol van az már! És bizonyos kisebbrendűségi érzéssel, talán műveltségének fehér foltjaival kell szembenéznie? Menekülési ösztöne akkor támadt fel, amikor a televízióban nap mint nap látható összes reklámszöveget szó szerint felmondtam neki. Akkor megkérdezte: tessék mondani, hol van itt a legközelebb olcsó étterem? Olcsó nincs, közöltem vele, de az egy főre eső létminimumomból néhány szendvicsre futja még. Ő azonban pánikszerűen távozni készült, ha a kutyája nem akart volna örökre egy ilyen lepra értelmiségi környezetben maradni. Ennek ellenére, igaz, már a kapuban, feltette a kérdést: nem akarnék-e közönségként tévészereplő lenni egy vitaműsorban? Azt feleltem: de igen, hogyne, boldogan! És mit ad isten, egyik este ülök a tévé előtt, s a Krétakör című műsorban Baló György ismerős kérdésekkel bombázza a meghívott közönséget. És én nem vagyok jelen! Ez a pasas, mármint a kérdezőbiztos, átvert engem. Nagyon nem voltam elkeseredve, de azt azonnal tudtam: nélkülem nem műsor a műsor. Ha már a Friderikusz-show közönségstábjában mint taps- és füttyszólam nem jöhetek számításba, akkor — elvileg — a másik végletnek kapva kapnia kellene rajtam. Mi lehet az oka, hogy méltatlannak bizonyultam? Amikor a kérdezőbiztosnak akkorát domborítottam, amekkorát csak tudtam. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy az esetből ne vonjak le messzemenő politikai következtetéseket. Ennek ellenére — noha, mint látható, komoly okom lett volna rá — nem tüntettem sem Hankiss Elemér ellen, sem mellette. A Hét múlt vasárnapi műsorát azonban kritikus figyelemmel kísértem: látható-e valami lényeges változás? Örömmel mondhatom: igen. Az egyik riporter gyönyörű debreceni tájszólással beszélt, a másik pedig mintha gombócot nyelt volna, egy szavát se értettem. Most még korai volna eldönteni, a kettő közül melyik az új koncepció. De továbbra is nézem a televíziót, s majd közölni fogom. Ha jön a kérdezőbiztos: Kovács Júlia