Népszava, 1993. március (121. évfolyam, 50–75. sz.)

1993-03-13 / 61. szám

14 Az utolsó katona Igazán szerencsésnek mondhatják magukat azok, akiknek nem jutott osztályrészül, hogy valamilyen formában foglalkozzanak a magyar úszósporttal. Ha csak a legújabb időknél maradunk, az utóbbi években is volt itt már minden. A pikáns, szaftos történetet bizonyára akár több száz oldalon is sokan szívesen elolvasnák. Sértések, gyanúsítgatások, vádak, érvek, ellenérvek, ésszerűtlenség ... Kész csoda, hogy eközben a versenyzők szállították az eredményeket, csúcsokat, elsőségeket. Talán úgy vannak ők ezzel az egésszel: a kutyák ugatnak, a karaván halad. Nem tisztem az egész szövevényes ügyet kibogozni, de tény: Darnyiék úgy is gondolhatják, amíg a pénz megvan, addig tiszteletük az anyagi forrásé, azaz a magyar sportvezetésé. Ha majd nem fizetnek, akkor ők is lépnek. Szerencsére hiánytalanul csorognak a milliók, dől a pénz, aki hozzáfér a vályúhoz, az nem jár rosszul. A magam részéről mindig szerettem a névtelen hősöket, azokat, akik nélkül leáll a gépezet. Itt van például Jakóné Szalma Borbála. Hónapok óta teszi a dolgát a Magyar Úszó Szövetségben fizetés nélkül. Családos, mégsem adja fel, mert bízik, no már nem a realitásokban, hanem a jó sorsban, az igazságban. Mokány kis ember, feltehetően konok természet,mert még mindig nem vált meg munkahelyétől. A magam részéről ha valakinek, akkor , neki most, a díjak odaítélése idején adtam volna (sport)kitüntetést. Félek tőle, ő az egyik utolsó tisztességes katona, s elesik majd a harcban, mert bizony ezeket az embereket sosem szerették, tisztelték, azon egyszerű oknál fogva, mert nem tudják rávenni őket, engedjenek az érdekeknek. Az ő magányossága, kitartása talán annak a garanciája, hogy lesz itt még úszósport. Ami a közvetlen menőket illeti, szappanopera ez az egész. A lehető legegyszerűbben rendet lehetne tenni. De nem szabadna a hátsó szándéknak érvényesülnie, ne a susmusé, az intézkedésé legyen a főszerep. Mert kérem, mostanában hogyan keresnek szövetségi elnököket a magyar sportban? Felkutatják azt a céget, amelyik még nem kötelezte el magát, megfelelő profittal bír, s annak főnökét igyekeznek rávenni, mondjon igent a megtisztelő pozícióra. Nem marad el ezek után a sportos életvitel, az ajándék, sportszerelés, az utazgatás... stb. De be kell állni a sorba. S ha valaki a népszerűséget vállalja, nem marad el a reklám, a megtévesztés. Horváth Pál, a Matáv egyik főnöke nem lehet hiú ember. Ő ugyanis nemet mondott, nem vállalta a villogást. Hiába kapicitálták arra, legyen a Magyar Úszók Szövetségének első embere, a távolmaradást választotta. De milyen tárgyalások zajlottak? Kik és kiknek üzengettek? Horváth nenje után az úszóügyekben tájékozatlan dr. Ringelhann György, Eger polgármestere mondott igent. Jóhiszeműen. Hozzá fogható tisztességes, becsületes embert keveset ismertem. Szerepvállalásában feltehetően döntőnek bizonyult, hogy az úszás szempontjából is tradicionális városból, Egerből érkezett. Arrafelé mindig is közügynek számítottak a vizes sportágak. Tehát kezdődjék meg a rendcsinálás. Lesz-e erő hozzá? Itt van például a legegyszerűbb lehetőség: Széchy Tamás és Kiss László dolgozzon tovább alázattal, szerényen a magyar úszósportért. Ne akarjanak többek lenni annál, amire hivatottak. Az edzők között a világ legjobbjai közé tartoznak. Azt csinálják tovább. Az úszók pedig ússzanak. Bizonyos meggondolásból teljesen mindegy, hogy mit mond Széchy és Kiss, ők ugyanis alkalmazottak. Munkaadó egyesületeik eldöntik, hogy melyik úton haladnak. S az megszabja, hogy nekik is hol a helyük, mit kell tenniük. Legyen megfelelő értékorientáció, az edző és a versenyző ebben a hierarchiában pontosan meghatározott szerepet tölt be. Sem többet, sem kevesebbet. Ettől még lehetnek megbecsült állampolgárok, milliomosok. Széchy és Kiss nem isten, „csak” kiváló mesterek. Riskó Géza A csalódott Czéh Czéh Lászlót, a Videoton- Waltham FC 25 éves labdarúgóját sok mindennek nevezhetjük, csak boldognak nem. Ő is tagja az egyszeres magyar válogatottak népes táborának, öt hónapja Katarban mutatkozott be címeres mezben. A hírek szerint nem keltett csalódást, azonban azóta sem kapott meghívót. Úgy tűnt, Japán előtt ismét ráragyog a szerencse, ugyanis Jenei Imre szövetségi kapitány megnézte őt az egyik előkészületi mérkőzésen, és pozitívan nyilatkozott róla. Elmondta, minden valószínűség szerint Czéh helyet kap az utazó csapatban. Nem így lett. — A katari csapatba annak idején teljesen véletlenül kerültem be az utolsó pillanatban. Rengetegen jelentettek beteget, a gép indulása előtt pár órával csatlakoztam csak a kerethez. Két meccset játszottam, de csak az egyik volt hivatalos. Mindenesetre óriási élmény volt — kezdi a futballista. — Számított további meghívásokra? — Nem keltettem csalódást, titokban gondoltam arra, hogy elvisznek Szalonikibe, a vb-selejtezőre. Szerintem néhány játékos nem veszi igazán megtiszteltetésnek a válogatottságot. Előfordultak alibi sérülések, megbetegedések. Ezek az emberek lehet, hogy jó futballisták, de soha nem lesznek igazán emberek. — Ön komolyan vette a válogatottságot? — Persze, véresen komolyan. — Csalódott, mert nem utazhatott Japánba? — Ön nem lenne az? Az útlevelem bent van a szövetségben, a japán vízummal. Még a Gorsium Áfész Kupán nyilatkozta Jenei Imre, hogy az én játékomat jött megnézni. Azon a meccsen jól is ment, az UTE-nak rúgtam két gólt. Valószínűnek tűnt, hogy én utazom a sérült Süllői helyett. — Vajon miért mellőzték? — Ezt a kapitánytól kellene megkérdezni. Az esetnek mindenesetre van egy tanulsága, ezentúl próbálok még jobban készülni és játszani, hogy többet ne maradhassak ki az utolsó pillanatban. Az viszont elgondolkodtat, hogy egyesek nyugodtan jelenthetnek sérültet a válogatottnál, azonban a bajnokikon játszanak. Aztán a nemzeti tizenegybe ugyanúgy meghívják és játszatják őket. Szégyen, hogy újból fel merik húzni a címeres mezt. Lehet, hogy soha nem leszek olyan futballista, mint egyesek, de legalább nyugodtan a szemébe nézhetek bárkinek. (horog) Nemzeti Sport Fotóügynökség — Koppány György felvétele * Kastner Vera, az „Év röplabdázója” Helytállni minden fronton Február utolsó napján, egy tavaszias vasárnap délelőtt, a Tungsram— Olomouc Szuper Liga mérkőzés előtt adták át Kastner Verának elmúlt évi teljesítményéért az „Év röplabdázója” címet. Kezdetnek gratuláció, ünneplés, aztán a meccs végére döbbenet. A Megyeri úti lányok ugyanis egyáltalán nem remekeltek: 3-1-re kikaptak az esélytelenebb ellenféltől, s ezzel a Szuper Liga-sorozat balul sikerült zárópoénjaként a zsebben érzett 3. helyről az 5-re estek vissza. Kastner sem igazán érti , ahogy sokan mások sem — a történés mikéntjét, de mint mondja, tizenhat éves pályafutása alatt még nem volt olyan ideges, mint akkor. Igaz, hogy előtte túlságosan bíztak magukban, mert az Eger előzőleg 3-1-re legyőzte a cseh gárdát, s talán egy kicsit előre is ünnepeltek . . . A kisiklás ellenére az „Év röplabdázója” serleg egyáltalán nem került méltatlan helyre, jól elfér majd a hét bajnoki cím és a négy Magyar Kupa-siker mellett. Akad ott még egy BEK 2. helyezés Ankarából a ’80-as évek közepéről, amikor annak idején nemzetközi mércével is futott a magyar röplabda. Azóta viszont — kesereg a Tungsram 28 éves csapatkapitánya — alig van utánpótlás, pénz szinte semmi a nevelésre, s sajnos ma nálunk nem igazán népszerű a sportág. Az, hogy külföldi tornákra csak hébe-hóba hívnak bennünket, már nem újság, de itthon sincs igazán lehetőség edzőmérkőzésekre. „Két éve még 10-15 fővárosi csapat játszott, ma már egy kezemen meg tudnám számolni őket...” A Tungsram azért az átlagosnál jobb helyzetben van — ismeri el, s a Szuper Liga-sorozata is nagyon hasznos volt, csak ne lett volna ilyen iszonyú sűrű a program. „Január 4. óta egyhuzamban talpon vagyunk, havonta legfeljebb egy szabadnapot kaptunk. Nem is fizikailag, inkább szellemileg fáradtunk el, mert azért néhanapján jó lenne egy szabad hétvége kikapcsolódásra. Nem azt mondom, hogy ehhez el kell menni a világ végére, nekem elég egy kis kirándulás a Margitszigetre, a családommal, s utána teljesen más ember vagyok a hétfő reggeli edzésen.” Hosszabb megállásra viszont nincs sok esély. Tart a rájátszás, s a „tungisok” a kupadöntőben is érdekeltek. Most, a Vasas elleni bajnoki elődöntőben azért is hajtanak a lámpagyáriak, hogy 3-0-ás összesítéssel jussanak tovább, mert akkor nyernek néhány szabadnapot. Tavaszszal pedig kezdődik a válogatott programja, az EB-selejtezőkkel. Szusszanásra csak akkor jutna idő, ha a magyar csapat kiesne csoportjából, éppen ezért továbbra sem kívántam pihenőt Kastner Verának. Fábik Tibor Meccsek a Burj Hammondban Futballmeccs Libanonban ? Körülbelül olyan ötletnek számított a polgárháború miatt, mint cápákkal teli medencében vízilabdázni. A 15 éves háborúzásnak vége, már nem szednek túszokat, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is elérkezettnek látta az időt arra, hogy „visszafogadja” a nagy családba Libanonit. A terv az, hogy május 7. és 15. között az ázsiai D-csoport selejtezőit Bejrút látná vendégül. Rafih Alameh, az ország futballszövetségének főtitkára örül. — Igen, éppen a labdarúgásonkeresztül kapcsolódhatunk vissza a föld népeinek nagy sportviaszkodásába, ami nagyon hiányzott — magyarázta a sportvezető. Az említett futballselejtezőkön Libanon mellett Bahrein, Hongkong, a Koreai Köztársaság és India csapatai küzdenek. A mezőny adott, de mi a helyzet a stadionnal? A Burj Hammond elnevezésű létesítmény gyakorlatilag a földdel vált egyenlővé a harcok során. Hatszázötvenezer dollár szükséges ahhoz, hogy a FIFA-előírásoknak megfelelő stadionban játszhassanak a D-csoport érdekeltjei. Tizenkétezer ember befogadására lesz alkalmas, még szerencse, hogy a milliomos, Rafik Hariri 200 ezer dollárt felajánlott segítségül. — Életem álma vált valóra azzal, hogy újra tétmérkőzéseken szerepelhetek — mondta a bejrúti Ansar klub csatára, a 24 éves Fadi Alboush. — Mindig is igazi profikarrierre vágytam. Most — ha májusban kellően jó formában játszom —, esetleg felfigyelnek rám a nyugati profiklubok. (u. n.) Nem tudom, hogy labdarúgóink hogyan élték át a Kirin Kupán való részvétellel járó nyolcórás időeltolódást. Határozottan állíthatom azonban, hogy kollégám tanácsa — átmeneti segítséget kérni az alkoholtól — segít. Reggel viszont, mire úgy-ahogy kitisztul az ember feje, a legjobb futni egyet az óceán hullámai mellett. Ott egyébként sem érzi annyira magányosnak magát a kocogó, mint például a KISZ-lakótelepen. Szóval törtem az utat a süppedő, marasztaló homokban, és töprengtem, hogy micsoda nagyszerű mérkőzéseket vívtak a szerdai fordulóban, az NBA profi kosárlabdázói. A központban a New York Knicks és a Los Angeles Lakers csatája állt. A New York-iak megtartották eddigi sikersorozatukat, 1984. januárja óta megszakítás nélkül tizedik alkalommal verték el a port a nyugati partokról érkezett vendégeiken. A mérkőzés hőse a hazai Patrick Ewing volt (nem tévesztendő össze Jockey rokonságával) a maga 34 pontjával és 12 lepattanó labdájával. A másik oldalon a volt jugoszláv válogatott Vlade Divac 14 ponttal lett a legeredményesebb. Az amerikaiak figyelmét jelenleg a kosárlabdán kívül még a baseball köti le. Hogy mennyire népszerű, bizonyítja egy átlagos „közért” is, mivel a polcokon vagy tucatnyi, kizárólag ezen sportággal foglalkozó, csillogó-villogó szaklapot lehet találni. Az NFL-ben, azaz az amerikai futball bajnokságában csend honol, ez a pihenés ideje. Szerződések köttetnek, illetve újíttatnak meg. A Miami Dolphins quarterbackje, John Elway például 22 millió dollárról szóló megegyezésre kanyarította oda a nevét, és a következő öt esztendőben a delfinek színeiben osztja majd a labdákat. A statisztikusok azonnal tollat ragadtak, és elemzésük nyomán kiderült, hogy Elway mérkőzésenként 312 650 dollárt tesz zsebre. Még tovább bontva ez azt jelenti, hogy minden egyes labdadobása 10 ezer dollárt ér. Pestiesen szólva: nem semmi! S, ha már a futásnál tartunk, hadd említsem meg, hogy a hírek szerint az amerikaiak étkezési szokást váltanak a közeljövőben. Legalábbis egyes cégek propagandahadjárata ezt célozta meg. A kimért, fűszer- és zsírmentes táplálkozást az elképzelés szerint egy sokkal „bujább” szokás követi majd. A sónak, cukornak és zsírnak — összegezve az ízeknek és a „fajsúlynak” — szabad utat adnak. Vissza az ízekhez, ez a jelszó. Az elmélet kidomborítja, miszerint a mindennapos stresszt az ilyen szabad, mondhatni gátlástalan táplálkozás enyhítheti. Az embernek valahol ki kell élnie magát. Megjegyzem, de csak csendesen, hogy Amerika ebben nem jár az élen, sőt messze lemaradt. Mi magyarok már most élvezzük a fűszereket, édességeket és zsírokat. Valószínűleg meg is maradunk ezeknél, anélkül, hogy közben áttértünk volna a magvakra, növényekre és tejtermékekre. És még azt mondják, hogy ez itt a fejlett világ. (pósa) Vissza a gátlástalan táplálkoláshoz (?) Egy frank Egy francia frank 19 amerikai centnek megfelelő összeg. Nem jelentős. Ennyit kellett leszurkolnia Bernard Tapie-nak. A többek között az adidast és az Olympique Marseille futballcsapatát is birtokló exminiszter a fr szélsőjobboldali politikus Jean-Marie le Penre tett megjegyzést a választási harcban. Le Pen esküdt ellensé j ge annak, hogy idegenek árasszák el a francia földet, a bevándorlási törvények erőteljjes szigorításáért szállt síkra. Tapie jóval liberálisabb e kérdéskörben, a szóbeli „adok-kapok” során azt mondta: aki Le Penre szavaz a tör- | vényhatósági választá | sok során, az „korcs”. | Noha emiatt nem állít- | hatták bíróság elé, a | Nemzeti Front követelte, a Le Pent közvetve ért atrocitás miatt ítélték el Tapie-t. Elítélték. Egy fran- | kot fizetett. (u.) I utr 'Mmm 1993. MÁRCIUS 13., SZOMBAT NÉPSZAVA Svédországi levél A számtalanszor elismételt mondás ezúttal is beigazolódott: magyarok a világban mindenütt megtalálhatók. Így fordult elő, hogy itt, Göteborgban egyszerre több hazánkfiával is találkozhattam. A magyar csapat „főkalauza” például dunaújvárosi illetőségű, Jezsek Lajos, az amerikaiaknál ugyanezt a feladatkört a 13 éves korában elszármazott Czitrom András tölti be, míg a harmadik, egy idősebb úr, Gál Mihály elsősoran a régi magyar kézilabdás emlékek és baráti kapcsolatai révén látogatott a magyarok csoportmérkőzéseire. Vele beszélgettem élete alakulásáról, s elsősorban persze annak sportvonatkozásairól. — A Vasas Turbó kézilabdacsapatában játszottam 1949 és 1957 között, méghozzá kis- és nagypályán egyaránt — említette a jelenleg Stockholmban élő kézilabdabarát. — Kedves játékostársaim közül csak néhányat említenék. Így dr. Ábrányi Artúrt, Galambos Ernőt (nagypálya), illetve a Bárdos testvéreket és az Elektromos későbbi jónevű edzőjét, Horth Gyulát (kispálya). Akkoriban az még sokkal inkább elképzelhető volt, hogy valaki egyidejűleg több sportágban, is rendszeresen és eredményesen versenyezzen. Így fordulhatott elő, hogy egyidejűleg a labdarúgásnak is hódolhattam: előbb a Fradi ifiben, majd 1950 és 1953 között a Vasas felnőtt együttesében játszottam. Az 1932-ben született Gál Mihály Budapesten, a Műszaki Egyetemen erősáramú villamosmérnöki diplomát szerzett, miközben 1953-ban egy súlyos tüdőgyulladást követően a sportpályafutását illetően hosszabb pihenőre kényszerült. Ezután a Vasas Turbó NB II-es férfi labdarúgóinál folytatta, míg 1957-ben az akkor hagyományos húsvéti tornán Bécsben „felejtkezett”. — Szerencsém volt, hiszen korábbi játékostársam, Megyeri „Lapaj” már ott volt, ő segített a Rapidhoz, aholkét évig a labdarúgó- és a kézilabdacsapatban is szerepeltem. 1959-ben, miután Bécsben nem kecsegtettek jó álláslehetőségekkel, megpályáztam a svédországi kivándorlást — sikerrel. Stockholmban az AIK Stockholm csapatában futballoztam, a kézilabdát pedig 1965-ig gyakoroltam a Hellas együttesében. A sokoldalú labdajátékos visszavonulását követően háromszor három évet edzősködött a Liding, az Edsberg és a Wasalund együtteseinél, ez utóbbit felvezette az NB I-be. Sosem volt főállású edző, az IBM-nél dolgozott egészen 1992-ig. Közben tíz évet kiküldetésben Amerikában töltött. — Ma is élénken figyelem a labdarúgás és a kézilabda itteni eseményeit — folytatta. — Meggyőződésem, hogy a svéd labdarúgásra komoly feljutás vár a következőkben. Ebben nagy szerepe van az IFK Göteborg csapatának, amely BEK-szereplései révén komoly reklámot biztosít a sportágnak. Ami pedig a kézilabdát illeti, az 1990-es világbajnok együttes szerintem kiöregedőben van, bár ennek ellenére van esélyük a korábbi vb-siker megismétlésére. (foca) A sokoldalú Gál úr Az elnök idézi a Shankly-időket Fenemód rosszul áll az FC Liverpool szénája. Az egykor sokkal szebb napokat látott „vörös ördögöknek” immáron semmi közük az angol futballban Premier League-nek nevezett élcsapatok pontvadászatában a nemzetközi szereplést érő helyekhez. Előfordulhat az a szégyen, hogy 1954 óta megesik, ami a jelzett időben soha: nem jut ki Európa porondjára az Anfield Road reprezentatív gárdája. David Moores, az elnök mégsem kongat vészharangokat. Graeme Souness menedzserbe vetett bizalma töretlen, noha másutt páros lábbal billentenék a hátsó felén az edzőt. Az elnök Bill Shankly idejét idézte fel. 1966 és 1972 között az akkori menedzser irányításával a Liverpool semmit nem nyert meg. Shankly csendben épített egy új, fiatal csapatot, amely azután beindult, és végigverte olykor egész Európát. — Nem tudjuk, mi a gyenge produkció magyarázata — mondta Moores. — Ha tudnánk, tennénk ellene. Souness jó edző. A játék megy. A játékosállományunk nagyszerű. Mégsem jutunk előrébb. Moores heti válságstábokat hoz össze, de nincs kiút. Legalábbis egyelőre. Az elnök idézte, a múlt nyáron 14 millió fontot költöttek erősítésre, igazolásra. Mindebből legfeljebb annyi a haszon, hogy alaposan megfiatalodott a keret. Ez idézi Shankly időszakát, de kérdés, lesznek-e olyan parádés eredmények, mint a hetvenes években? — A helyzet rossz és elfogadhatatlan, de fogalmunk sincs, mit kéne most tenni. Így azután várunk, hátha a rossz széria megszakad — szögezte le Moores.