Népszava, 1994. február (122. évfolyam, 26–49. sz.)

1994-02-11 / 35. szám

NÉPSZAVA Utolsó roham a kárpótlásban A napokban hosszabbították meg a kárpótlási kérvény beadásának határ­idejét. Mindazok, akik eddig nem érvényesítették igényüket, február 15. és március 16. között még megtehetik ezt. Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal közleményéből kiderül: aki lekési beadványával a vég­ső határidőt, az lemondhat a kárpótlásról, a késedelem ugyanis jogvesz­téssel jár, s ezen semmiféle igazolás nem változtat. Azoknak, akik egy ko­rábbi határidőt késtek le beadványukkal, de még nem kaptak viszszajel­­zést a hivataltól, nem kell új formanyomtatványt küldeniük. Az OKKH ugyanis kérelmeiket ismét megnyitja, úgy tekinti őket, mintha február 15. után érkeztek volna. Hasonló az eljárás azon beadványok ügyében is, amelyeket korábban a jogvesztő határidőn túl nyújtottak be, s a hivatal ezért nem foglalkozott velük. Ezek beadói azonban ajánlott levélben kell hogy kérjék kérelmük ismételt elbírálását. A statisztikák szerint a tavalyi év végéig vagyoni kárpótlásért az első vagyoni törvény alapján 819089-en, a második alapján további 77 183-an folyamodtak kárpótlásért. Politikai üldöztetésért 360 ezren nyújtottak be kérvényt. Megközelítőleg tehát egy és negyedmillió ügyet bírált el az OKKH, ebből több, mint kétszázezer el­­utasíttatott, vagy valamilyen okból (az igazolások hiánya, a határidő leké­­sése, a nyomtatvány pontatlan kitöltése) eldöntetlen maradt. De termé­szetesen nem csak ezeket a korábban beadott igényeket veszik most is­mét elő. Bárki, aki eddig nem tette, beterjesztheti kárpótlási igényét. Ho­gyan is? Erre a kérdésre szeretne a Népszava minél pontosabb feleletet adni mai összeállításában. Ha már minden elveszett, a remény még megmarad Bővül a kínálat Nyereséges szám lehet a huszonegy Muzslai Zoltán NÉPSZAVA Az eddig elfogadott három kárpótlási törvény alapján 1,3 millió igénylés érkezett az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz - mon­dotta egy minapi előadásá­ban Sepsey Tamás, a hivatal elnöke. Aligha vitatható, politikai megfontolások is közrejátszottak abban, hogy ma már - leszámítva a köz­vetlen privatizációs költsé­geket - kárpótlási jegyért gyakorlatilag korlátozás nél­kül lehet állami tulajdon­hoz jutni, vagyis ezek a pa­pírok, amelyeket nem érték­papírnak szántak, készpénz helyett funkcionálnak, ter­mészetesen csökkentve az e nélkül elérhető tényleges privatizációs bevételeket. A kárpótlási jegyek rész­vényekre való cseréje révén hatalmas lökést kapott a ma­gyar tőzsde, és a kisbefekte­tők nem ritkán több száz szá­zalékos árfolyamnyereséget könyvelhettek el. Az elmúlt év végéig az Állami Vagyon­ügynökség és az Állami Va­gyonkezelő Rt. körülbelül 9 milliárd forint értékű rész­vényt ajánlott fel kárpótlási jegyekért cserébe, az idei első negyedévben az ilyen kibo­csátások értéke megközelíti a 6 milliárd forintot. A tőzsde igazi csemegékre is számíthat, rövidesen indul a Pillér II. ingatlanok jegyzé­se, és előbb-utóbb sorra ke­rülnek a Biogal, az Alkaloida, az Antenna Hungária, az OTP részvényei, és csak idő kér­dése, hogy a Matáv papírjait is felkínálják a saját jogon kárpótoltaknak. A Vagyonügy­nökség tervezi egy befekte­tési alap­szerűen működő, 21 cég részvényeit tömörítő portfolio (lásd: Lexikon) kár­pótlási jegyre való cseréjét is. A kínálat bővítésével sze­retnék elérni: a kárpótlási jegyek árfolyama mozduljon el a 70 százalék alatti szint­ről, és ismét a már jónak mondható 80-ra emelkedjen. BVsi mennyi? Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal tájékozta­tása szerint az 1991. évi XXV. számú törvény alapján kibo­csátott kárpótlási jegyek február 1 -jei értéke 148,2 százalék. Ezek szerint a háromféle címletű kárpótlási jegy kamattal növelt névértéke a következők szerint változik: az 1000 fo­rintos kárpótlási jegy kamattal növelt névértéke 1482 forint, az 5000 forintosé 741 forint, a 10 000 forintosé pedig 14 820 forint. A kárpótlási jegyek kamattal növelt névértékét kell figye­lembe venni minden olyan esetben, amikor azt tulajdonosa állami tulajdon megvásárlására fordítja. Szintén ez a sza­bály érvényesül akkor, amikor a kárpótlási jegyeket önkor­mányzati lakás megvételére használják fel. Ez a szabály érvényesül akkor is, ha az Egzisztencia-hitel saját részé­nek fedezésére, illetve a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében történő fizetésekre vesznek igénybe kárpótlási jegyet. FÓKUSZ 1994. FEBRUÁR 11.,PÉNTEK Barna boríték a kisemmizetteknek, fehér boríték az üldözötteknek NÉPSZAVA-információ Kétféle okból (élet vagy vagyon elleni igazságtalanságért) lehet kárpótlást kérni az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivataltól. Az élet elvesztése miatt a törvény ér­telmében csak akkor jár kárpótlás, ha kimutatható az állam felelőssége a ha­lálesetért. A kárpótlás az áldozat leg­közelebbi családtagjainak (özvegyé­nek, szüleinek, gyermekeinek, testvé­reinek) jár. Ugyanez vonatkozik az egészségromlás és a szabadságvesztés okán kért kárpótlásra is. Az 1992. évi XXXI. törvény részletesen felsorolja, mi tartozik az utóbbi két kategóriába. Vagyoni kárért azok kaphatnak kár­pótlást, akiket az 1949. június 8-a után, valamint 1939. május 1-jétől 1949. júni­us 8-áig hatályos törvények alapján fosztottak meg vagyonuktól. Erre csak­is egyének jogosultak, s ez az örökö­sökre is érvényes, amennyiben a sérel­met szenvedett személy magyar állam­polgár volt. Az is kaphat kárpótlást, akit az állampolgárság elvesztésével ért sérelem. Reménykedhetnek azok, akik nem magyar állampolgárok, de tartó­san az országban éltek, vagy élnek. Az igénylő először is vásároljon egy adatlapcsomagot a főpostán. A barna bo­ríték a vagyoni, a fehér a politikai üldöz­tetés okán benyújtható kérelem űrlap­jait tartalmazza. Az útmutató segít a nyomtatványok kitöltésében. Az ötven forintért kapható adatlapok részletes, mindenre kiterjedő kérdéseire nem nehéz egyértelmű válaszokat adni. Adatlapok eladók Az adatlapcsomagok az alábbi postahivatalokban vásárol­hatók meg február elsejétől: Jász-Nagykun-Szolnok megye: Szolnok 1. 5001 Baross u. 14. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Nyíregyháza 1. 4401 Bethlen G. u. 4. Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Miskolc 1. 3501 Széchenyi u. 22. Baranya megye: Pécs 1. 7601 Jókai u. 10. Somogy megye: Kaposvár 1. 7401 Bajcsy-Zs. u. 15. Tolna megye: Szekszárd 1. 7101 Széchenyi u. 11-13. Zala megye: Zalaegerszeg 1. 8901 Széchenyi tér 6. Győr-Moson-Sopron megye: Győr 1. 9001 Bajcsy-Zs. u. 46. Vas megye: Szombathely 1.­­ 9701 Kossuth L. u. 18. Veszprém megye: Veszprém 1. 8201 Kossuth L. u. 19. A fővárosban az alábbi pos­tahivatalok fogják árusítani: Budapest 4. 1364 V., Városház u. 18. Budapest 62. 1376 VI., Teréz krt. 51. Budapest 72. 1426 VII., Baross tér 11/c. Budapest 112. 1502 XI., Fehérvári u. 9-11. Budapest 114. 1525 XII., Krisztina krt. 6-8. Csepel 1. 1751 XXI., Szent Imre tér 21. Fejér megye: Székesfehérvár 1. 8001 Kossuth L. u. 16. Komárom-Esztergom megye: Tatabánya 1. 2801 fő tér 30. Nógrád megye: Salgótarján 1. 3101 Tanácsköztársaság tér 1. Pest megye: Vác 1.2601 Postapark Hajdú-Bihar megye: Debrecen 1. 4001 Hatvan u. 5-9. Bács-Kiskun megye: Kecskemét 1. 6001 Kálvin tér 10-12. Békés megye: Békéscsaba 1. 5601 Szabadság tér 1-3. Csongrád megye: Szeged 1. 6701 Széchenyi tér 1. Külföldön élő kárpótlásra jogosultak a külképviseleti szerveknél szerezhetik be az adatlapcsomagokat. A kormányon és a parlamenten nem múlik A kárpótlási igények benyújtásának új határ­idejéről és annak hátteréről kérdeztük dr. Sep­sey Tamás címzetes államtitkárt, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökét. Kovách Attila NÉPSZAVA - Miért volt szükséges újra megnyitni a kárpótlási igények beadásának lehetőségét?­­ Miután az utolsó határidő is lezárult, több tízezren döb­bentek rá, hogy hibáztak. El­sősorban pszichikai okok, gátlások húzódtak meg emö­­gött, de amikor látták az ér­dekeltek, hogy a kárpótlás fo­lyamata működik, addigra már késő volt. Különleges méltányosságot kérő levelek sokasága érkezett, amelyek­ben a jogvesztő határidő mó­dosítását kérték. - Mire számítanak, hány új igénylő jelentkezhet? - Előzetes becsléseink sze­rint mintegy 50 ezer új igény­lő adja be kérelmét. De azt se bánnám, ha alábecsültük volna a számukat, hiszen ez azt mutatná, hogy nő a biza­lom a kormány iránt. - Eddig hány kérelem érke­zett önökhöz, és mennyit bírál­tak el közülük? - Az első vagyoni törvény után 818 ezer kérelem érke­zett, s ebből mindössze há­romezer esetben született határozat. Ekkor 58 milliárd forintnak megfelelő kárpót­lási jegyet vagy utalványt adtunk ki. A második vagyo­ni törvény után 77 ezer igény érkezett hozzánk, s közülük 53 ezret bíráltunk el. Mint­egy 8 milliárd forint érték­ben utaltunk ki kárpótlási jegyet. A politikai üldözötte­ket ért kárra 350-360 ezren jelentették be igényüket, s 220 ezren már kézhez vehet­ték a határozatot. 30 milli­árd forint értékű kárpótlási jegyet vehettek át. - Már többször említette, hogy nem mindenkinek bírál­ják el kedvezően kárpótlási igényét. Mekkorára tehető az elutasítások száma? - Mind a politikai üldözöt­tek, mind a vagyoni kárpót­lási kérelmek ügyében több tízezer jogtalan igényt vol­tunk kénytelenek elutasíta­ni. Nem is ez a lényeg, ha­nem, hogy majd egymillióan kaptak valamilyen formá­ban kárpótlást. - Meggátolhatja-e a kárpót­lás folyamatát, ha a választá­sok után egy új összetételű kormány alakul? - Nem múlhat a kormá­nyon és a parlamenten. Ez a törvény nem lehet a pártpo­litika eszköze, s mint hiva­tal, a pártsemlegességnek ele­get is teszünk. A kárpótlási törvény végrehajtását, úgy gondolom, még az idén sike­rül befejezni. Aki mer, az vesz A kárpótlási jegyek befekte­tésével kapcsolatban bróker­cégnél érdeklődtünk: mibe érdemes befektetni, mit is kezdhetünk értékpapírunk­kal? Megtudtuk: attól függő­en, hogy rövidebb vagy hosz­­szabb távú befektetést terve­zünk, a következő lehetősé­gek közül választhatunk. Rövid távon érdemes kár­pótlási jegyeinket részvé­nyekre cserélni. A brókerek Julius Meinl és Pick, illetve Möbius és Prímagáz részvé­nyeket ajánlottak. Hasonló­an jók a március 1-re ígért MOL, Matáv és Antenna Hun­gária papírok. A banki rész­vényekre történő átváltás nem igazán fizetődik ki, ugyanis az osztalék elég ki­csi. Ha valaki nagyobb érté­kű kárpótlási jegyét hosszú távra szeretné lekötni, az a brókerek szerint leghelye­sebb, ha értékpapírjait tulaj­donra váltja. A földvásárlást azonban csak azoknak ajánl­ják, akik értenek a földmű­veléshez, tudják használni új tulajdonukat. Végül pedig, aki nem akar vállalkozni, kárpótlási jegyét készpén­zért eladhatja - jóval a név­érték alatt. ­­M RENDKÍVÜLI HITELAKCIÓ! 2­0% előleggel 6 havi KAMATMENTES RÉSZLETRE vásárolhat szaküzleteinkben MOSOGATÓ- és MOSÓGÉPEKET CSEREAKCIÓ Budapesten díjtalan házhoz szállítás AJÁNDÉK A MOSÓGÉPEKHEZ 1 doboz Calgon vízlágyító 1 liter Quanto öblítős MOSÓGÉPSZALON Bp. Vil­., József krt. 37. Tel.: 133-4784 Keravill „Forró drót" 111-0601

Next