Népszava, 1994. március (122. évfolyam, 50–75. sz.)

1994-03-19 / 65. szám

Genf: az üresjárat diszkrét bája A holnap záruló 64. Nemzetközi Autószalont a takarékosság jellemezte Az általános üzleti hanyatlás már tavaly rányomta bélyegét az autóvilág legnagyobb eseményének számító Genfi Autószalonra. Akkor nyolcszázalé­kos visszaesést jósoltak, ám a piac a legtöbb autó­gyártó számára ennél sokkal nagyobb mértékben, átlagosan több mint tizenöt százalékkal szűkült be. Az eredményt az idei, sorrendben 64. szemlén a publikum is jól lemérhette. Kevesebb csillogás, mértéktartóbb pompa és mondvacsinált világpre­mierek, amiket ráadásul szinte kivétel nélkül előre elsütöttek. Egyedül ígéretekben nem volt hiány. Tar András és Bihari Tamás NÉPSZAVA-INCOMOBIL Ha számításba vesszük a gép­járműfejlesztésekre költött csillagászati összegeket, ak­kor az idei genfi felhozatal láttán azt mondhatjuk, hogy szinte minden cég fut a pén­ze után, és legfeljebb a jövő­ben reménykedik. A nagy márkamustráról persze ettől függetlenül sem akartak tá­vol maradni, hiszen a beszű­kült piacon is osztozni kell. A tóparti ENSZ-városba az idén 1200 márka képviseleté­ben, valamivel több mint há­romszáz kiállító jött el 37 or­szágból és 71 ezer négyzet­­métert töltött meg a totális lóerő-eszkaláció. Az évekkel ezelőtt bérbe vett méregdrá­ga standok a piaci hanyatlás ellenére is megteltek, s a ko­rábbi szereplők közül csak azok hiányoznak, akik pilla­natnyilag a túlélésért küzde­nek. Eltűnt a Lada, a lengyel és a román autógyártás, a Skoda pedig immár Volkswa­gen színekben, az új gazda hátsó udvarában szerényke­dett. Azért, akik a megszokott helyeken pompáztak, azok is visszafogták a csillogást és már a külsőségekkel is igye­keztek bizonygatni, hogy a recessziót komolyan veszik. A pódiumokra kitett kocsik természetesen most sem árasztottak szegény szagot. Néhány ritka kivételtől elte­kintve úgy tűnt, az igazán ol­csó, szerény komfortigénye­ket kielégítő személygépko­csik végképp eltűnnek a pa­lettáról, s a jelentősebb gyár­tók a pillanatnyi hanyatlás ellenére sem hajlandók visz­­szalépni és változatlanul a biztonságtechnikára, a még tökéletesebb komfortra és a százszázalékosan megbízható szerkezetekre koncentrálnak. No meg magának az autónak a szalonképességére, hisz ka­talizátor nélküli és nem újra­felhasználható anyagokból készült kocsit már sem gyár­tani, sem eladni nem illik. Ennyit az autószalon álta­lános benyomásairól, s most nézzük, mit is csodálhatott meg a nagyérdemű tíz napon keresztül Genfben.­­ Sokat és keveset, hiszen a legna­gyobb márkák vagy előre el­sütötték poénjaikat, vagy ki sem játszották azokat, tarta­lékolván a „jobb időkre”. Ez­­ügyben a Mercedesnek volt a legzseniálisabb dobása. Az üzletpolitikát váltó és új gyár­tási programra felkészülő nagy német gyár újdonság­ként, most csupán a formai re­tuson átesett S-osztályt tud­ta kitenni a kirakatba. Belül maradt a legmagasabb szin­tű technika, kívülről pedig átrajzolták a farrészt és a hát­só lámpákat. A 600-as jelzésű zászlóshajót ezenkívül azzal is megkülönböztetik, hogy a hűtőrács lamellái teljes egé­szében krómozottak lettek. Ez bizony kevés - mondhat­ták, ki kellett hát találni vala­mit, ami az autósvilág figyel­mét mégis a csillagos márka felé irányítja. A mentő ötlet a svájci Swatch óragyártól jött, ami többszöri eredmény­telen házassági ajánlkozás után - éppen öt nappal a Genfi Autószalon előtt­­ a Mercedesnél kötött ki. Ezt a tényt lovagolták meg zseniá­lisan a stuttgartiak. Szinte a szalon előestéjén jelentet­ték be az új micro-kompakt autó gyártásának a hírét, így aztán a sajtó és a publikum fejvesztve rohant a Mercedes standra, hátha máris láthat­ja a fantáziafotón közreadott törpét. A Swatch-Merci ter­mészetesen nem volt ott, he­lyette csupán a gyár másik tanulmányautóját, az A-Visi­­ont csodálhatták körül. A célt, a publicitást viszont hiány­talanul elérte a Mercedes. A konkurensek közül a BMW, az Opel, az Audi, a Re­nault, a Fiat, a Citroen és a Peugeot már kézzel fogha­tóbb újdonságokat vonulta­tott fel, ezekkel csupán az volt a baj, hogy már valamennyit „bedobták” előre, még a nagy megmérettetés előtt. A sor­rendnél maradva. A BMW standján most a friss sztár a megkurtított 3-as volt, a 4,2 méteres BMW Compact, az Opelnél a februárban debü­tált új Omega, az Audinél az alumínium karosszériás 4,2 literes és 2,8 literes motor­ral is programba vett A-8-as, a Renaultnál a szintén múlt hónapban avatott Laguna, a Fiatnál, a Citroennél és a Peugeotnál pedig az úgyne­vezett U-60-as „projekt”, a közösen fejlesztett új csalá­di kisbusz, ami az olaszoknál az Ulisses, a Peugeotnál a fan­táziátlan 806-os, a Citroen­nél pedig az Evasion nevet kapta. Egyébként ráadásként ugyanez a kocsi megjelent a Fiat érdekeltségű Lancia pa­lettáján is, csak ott Tau néven. Az idén kevesebb bámul­ni való akadt a japán stando­kon is. A korábbi mindent túllicitáló kínálatot egy visz­­szafogottabb fejlesztés vál­totta fel. A Toyota például csupán két modellel rukkolt ki, a rallisportból visszasze­­lidített új Celica-val és egy RAV-4 jelzésű, négykerék­­hajtású, 133 lóerős „Funcar”­­val. A nagy konkurens Nis­san az új generációs 200 LX jelzésű sportkupét dobta be, míg a Subaru két friss mo­dellel debütált, a turbómo­toros Imprezaval és a megújí­tott Legacy-val. A szalon kap­csán beharangozott 118 világ és európa újdonság a meg­vásárolható személygépko­csik szintjére lebontva ennyit és nem többet jelentett. A körön kívüliek a különleges járművek közül, az autófel­szerelési cikkek világából, vagy éppen a szerviz-szektor­ból kerültek fel az újdonsá­gok listájára. A legnagyobb érdeklődés nem is ezeket kísérte, hanem azokat a négykerekű „tanul­mányokat”, amelyek már a jövő évtizedet vázolják fel. Közülük a kétségtelen sztár az új „Bogár” volt. A Volkswa­gen Ditroitban debütált maj­dani népautójának Genfre megérkezett a nyitott tetejű változata is. Csupa eredeti megoldás és nosztalgikus for­ma. Az alap természetesen modern, hisz a Golf­ból szár­mazik és talán ez is a biztosí­ték arra, amit a standon hal­lottunk: bár a hivatalos be­jelentés még hátra van, 3 éven belül szalagra kerül az ezresfodulós Bogár! (Folytatás a következő oldalon) Takarékos elegancia jellemezte a 64. Genfi Autószalont A szalon fantomja, amit mindenki keresett, s amit senki nem talált, a Swatch-Merci

Next