Népszava, 1995. január (123. évfolyam, 1–26. sz.)
1995-01-02 / 1. szám
2 1995. JANUÁR 2., HÉTFŐ BELFÖLD RÖVIDEN Elhunyt Kovalik Károly újságíró Hosszan tartó, súlyos betegség után 67 éves korában vasárnap elhunyt Kovalik Károly. A népszerű újságíró Szegeden egy lapnál kezdte pályafutását, majd 1951-ben a rádióhoz került. A magyar televíziózás kezdetétől, 1957-től, 32 éven keresztül volt az intézmény főmunkatársa. Kovalik Károly műsorvezetője volt a Magyar Televízió első élő magazinműsorainak, egyebek mellett A Hétnek és az Ablaknak. A halálhírt a család hozta nyilvánosságra. A Parázs Alapítvány adja ki a Pest Megyei Hírlapot Január elsejétől a Parázs Alapítvány adja ki a Pest Megyei Hírlapot, miután a Hírlapkiadó Rt. december 31-én megszüntette ezt a tevékenységét - jelentette be Egyed István ügyvéd, a Parázs Alapítvány kuratóriumának tagja. Vödrös Attila, a lap főszerkesztője elmondta még, hogy az újság január 2-án változatlan formában, stílussal és hangvétellel jelenik meg. A Parázs Alapítvány kiadói jogát a 100 százalékos üzletrész megszerzése mellett szeretné gyakorolni, így a 49 százalékos részesedéssel rendelkező Hírlapkiadó Rt.-vel tovább kívánják folytatni a tárgyalásokat. Több száz csinos lány lépett színpadra a Pataky István Művelődési Házban az Országos Modellversenyen. Nyári ruhában, bikiniben és estélyiben mutatták be a hölgyek, amit a manökeniskolában tanultak. A modellverseny szépei a Patakyban Petőfi Sándorra emlékeztek Bács-Kiskunban A költő születésének 172. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek szombaton Kiskunfélegyházán, a Petőfi-szobornál. A városháza előtti téren a város önkormányzata és az Országos Petőfi Társaság képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit, Ficsór József polgármester méltatta Petőfi életútját, lírai munkásságának máig érvényes üzenetét. Kiskőrösön fél órával éjfél után kezdődött el a költő születésének évfordulója kapcsán rendezett hagyományos ünnepség. Ez alkalommal rendhagyó módon éjszaka nyitott ki az irodalomtörténeti múzeum, valamint a költő hajdani szülőháza. Ismét halálos áldozatokat követelt a tűz Győr föllterületén, a Zichy Ottó utcában egy melléképületben holtan találták a tulajdonos 62 éves öccsét. Mint a BM Tűzés Polgári Védelmi Országos Parancsnokságának ügyeletese elmondta: a tűz december 29-én reggel keletkezett, de csak 30-án este észlelték és 31 -én jelentették a tűzoltóknak. Miskolcon az Őzugró utcában szombat délelőtt az elektromos fűtőtestre teregett ruha okozott tüzet. A 4x4 méteres szobában egy 84 éves ember füstmérgezésben meghalt. Hatvanezerre nőtt a Westel-előfizetők száma A Westel Rádiótelefon amerikai-magyar kft. - az első magyar rádiótelefon-rendszer, amely 450 megaherz hullámhosszon működik - nemrégiben ünnepelte alapításának negyedik évfordulóját. A kft. tavaly összesen mintegy másfél milliárd forintot költött műszaki fejlesztésekre, három lépésben. Az első negyedévben mintegy 600 millió forintba kerültek az infrastrukturális kapacitás bővítését szolgáló fejlesztések. Ezt további 500 millió forintos befektetés követte, majd az Ericsson vállalattal együttműködve, még mintegy 400 millió forintot ruháztak be a minőség további javítása érdekében. Mindezeknek nagy része van abban, hogy a Westel Kft. előfizetőinek száma 1994-ben 40 ezerről 60 ezerre nőtt. A kft. ma már Magyarország területének mintegy 90 százalékát fedi le. Szilveszter utáni takarítás a fővárosban A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat mintegy 600 dolgozója kezdte meg vasárnap hajnalban a főváros takarítását, hogy az utcákról eltávolítsák a szilveszteri mulatság „nyomait”tájékoztatott Szegedi Péter, az FKFV szóvivője. Elmondta, hogy a körutakról, a forgalmasabb belvárosi utcákról, terekről 500 kézi úttisztító és 40 seprűgép szedi össze az eldobott trombitákat, szerpentineket, üvegeket, 10 szemétszállító autó hordja el az összegyűlt szemetet a szállodáktól és a lakóházakból. Különösen sok szemét maradt a Blaha Lujza téren tartott popkoncert után. Várhatóan délutánra megtisztítják a fővárost, de ha kell, ennél tovább is dolgoznak-jelentette ki. Több önmérséklet kell a koalíciós kormányzáshoz (Folytatás az 1. oldalról) A szabad demokraták vélhetően nem is ezt a jogát vitatják a miniszterelnök úrnak, hanem azt, hogy például a Belügyminisztérium esetleges átszervezésénél olyan államtitkárt mentsen fel, aki szakmailag felkészült, és eddigi munkájával szemben semmilyen kifogás nem vetődött fel. A kormányt delegáló pártoknak nem az a dolguk, hogy olyan hangulatot teremtsenek, amelyben a minisztereknek és az államtitkároknak állandóan a hátuk mögé kelljen nézniük, hogy dolgozhatnak-e nyugodtan vagy sem. A két kormányzó párt tagjainak az a dolguk, hogy ennek a koalíciós kormánynak politikai támogatást, hátteret, biztonságot nyújtsunk. -Ha ezt a biztonságot véli a célnak, akkor miért éppen a belügyben kell változtatni. Ez kinek az érdekeit szolgálhatja? - Erről még nem beszéltem a miniszterelnök úrral. Legalább fél évig lojálisnak kellene lennünk önmagunkhoz. Itt nem arról szól a történet, hogy a magánpassziónkat játsszuk, hanem hogy sok millió ember ebbe a koalícióba vetette a bizalmát. Ezért aztán a politikusoknak nem a koalíciótól való elhatárolódásban kellene megtalálni a politikai tőkéjüket, hanem azzal, hogy vállalják azt, ami van. Ne a koalíciós működés zavarai mentén próbáljuk a sérelmeinket dédelgetni, mert ez értelmetlen. Nem vezet sehova, lejáratódik a koalíció, a kormány. Én azt szeretném elérni, hogy legalább fél évig, akár egy önként vállalt szilenciummal próbáljunk együtt dolgozni. Bennünket nem azért küldtek, hogy személy szerint jól járjunk ebben a történetben. - Ön szerint is megosztottak a szocialisták a koalíciós partnerrel kapcsolatban? Igaz, hogy a Nagy Sándor-féle csoport szívesebben venné, ha a kereszténydemokratákkal kellene együttműködniük? Mindkét pártban vannak olyan politikusok, akiknek egyéb ötleteik is vannak. Azt azonban tudom, hogy a szocialista párt meghatározó része koalíciópárti. És azok is nagyon lojálisan viselkednek, akik nem szeretik a koalíciót. A szabad demokraták belső ellenzékének véleménye azért nem jelenik meg ilyen markánsan, mert kevésbé ismert politikusok. A szocialista ellenzék jobban láthatók. De azt gondolom, ennek semmiféle politikai jelentősége nincs. Jó volna, ha észrevenné a két párt, hogy a lakosság bizalma még tart, az önkormányzati választások is ezt bizonyították. Mit jósol, ha mégsem sikerül megegyezni a két pártnak a belügyi tárcát illetően. Mit ajánlhatnak a szocialisták cserébe Világosi Gáborért? Mi lesz, ha az SZDSZ egy miniszteri posztot kér cserébe? Nem tudok mit mondani az MSZP politikai álláspontjáról. De nem is volna jó, ha a sajtón keresztül üzennénk. Azt gondolom, ha a belügyi politikai államtitkári posztra formált szocialista igény érvényesül, azért adni kell valami olyat, ami méltányos és a szabad demokraták számára is elfogadható. Hogy mi ez, azt én nem tudom, ezt az SZDSZ-nek kell megmondani. De azt sem tudom, hogy feltétlenül ragaszkodnunk kell-e a belügy átalakításához. Eddig mindig azt lehetett hallani, hogy Horn Gyula és Kuncze Gábor milyen jól megértik egymást. Miként lehetséges, hogy a miniszterelnök az első nyilvános Kuncze-kritikára ennyire határozottan azt mondja: ez többé nem fordulhat elő. Ez jelentheti azt, hogy a szocialisták követelik Kuncze fejét? Úgy érzem, a miniszterelnök úr komolyan gondolja, hogy Kuncze Gábor számára jó és kellemes partner volt. És azt gondolom, ez változatlanul így van. Ami azt a bizonyos tévéinterjút illeti, szerintem nagyon nagy hibát követtek el mindketten. Az ország miniszterelnökének nem szabad a nyilvánosság előtt a kormánytagokkal vitatkozni. A kormányfőt bírálhatja a közvélemény, a sajtó. A kormánytagok a nyilvánosság előtt nem bírálhatják. De ezért a történetért mind a ketten felelősek. Egyszerűen hiba volt. Csintalan Békési Joe fotógrafikája Ma már drágább az élet Már-már megszokott, hogy januártól a néhány termékcsoport árváltozását kólegtöbb cikk ára emelkedik. Az idei sem töltik külön-külön, most egy rövid ártekivétel. Bár az elmúlt év végén már jó kiütést adunk a drágulásról. NÉPSZAVA-összeállítás Az áram hatvanöt, a gáz pedig ötvenhat százalékkal lett drágább elsejétől: nappal (az első ötven kilowattóráig kedvezményes áron) hét forint harminc fillérbe kerül az áram, a gázért minden köbméter elhasználása tizenöt negyvennel kurtítja meg a háztartások kasszáit. Az élelmiszerek közül a tejtermékek ára emelkedik a legdrasztikusabban, átlagosan húsz százalékkal. Egy liter tej tehát ötvenöt fointba kerül - ha a kereskedő így dönt. Az árat ugyanis ők szabhatják meg. Egy kiló sajt ára ezért ötszázötven, vagy akár hatszáz forint is lehet. A liszt, a cukor és az olaj árát egy hétig még nem változtatják meg - döntötték el a termelők, a kenyerét viszont legalább húsz százalékkal akarják felemelni január közepétől a gyártók. A hús ára - az áfának köszönhetően - két százalékkal nő egyelőre. A gyártók ugyanis további emelést terveznek. A távolsági buszokon és a vasúton is drágábban utazhatunk. A postai szolgáltatásokért átlagosan tizenöt százalékkal kell többet fizetni. Az utcai fülkékből kétszer annyi pénzért telefonálhatunk két és fél percig, mint most. A telefon-előfizetés díja ötszáznyolcvan forint. A benzin és a gázolaj négy forint hatvan fillérrel drágult, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja pedig tíz százalékal emelkedik. A cukor csak egy hét múlva drágul Demecs Zsolt felvétele Dúsító törölve Visszavonta az Ipoly folyó dejtári szakaszára tervezett vízdúsító rendszer létesítési engedélyét az Országos Vízügyi Igazgatóság. A dúsító a Balassagyarmatot és környékét részben ellátó vízmű hozamcsökkenését és vizének minőségromlását állította volna meg, de működtetése könnyen nemzetközi konfliktusokhoz vezethetett volna. Csak kérésre cserélnek NÉPSZAVA-információ Továbbra is jogosultak egészségügyi ellátásra azok, akik nem kérikk 1995. január elseje után a társadalombiztosítási kártyájuk cseréjét. Mint ismeretes az Alkotmánybíróság döntése alkotmányellenesének minősítette a tb-kártyákon szereplő személyi szám használatát. Az alkotmánybírák indokai szerint az ellátásra való jogosultság ellenőrizhető a kártyákon szereplő vonalkód alapján is, ezért szükségtelen azon még a személyi számot is feltüntetni. Az egészségbiztosító azoknak, akik kérik, kicseréli a régi biztosítási igazolványokat személyi szám nélküli kártyákra. Göncz Árpád türelmet kért (Folytatás az 1. oldalról) De azt is ideje tudomásul vennünk - emelte ki -, hogy az ország polgárainak jókora hányada a társadalomból kirekesztve él. Súlyos és veszélyes kérdés ez: megoldásának halogatása a társadalom egészére üt vissza. A világban elfoglalt helyzetünket elemezve rámutatott: mindinkább részesei vagyunk egy történelmi folyamatnak, az európai egység létrejöttének, s napról napra, viszszafordíthatatlanul közelebb kerülünk a politikai Európához, az Európai Unióhoz. - Van ebben jó és van ebben rossz: ideje volna végiggondolnunk csatlakozásunk várható gazdasági, társadalmi és kulturális következményeit. Ideje volna elkészítenünk valószínű mérlegét, és felkészülnünk mindarra, amit nyerünk és veszítünk rajta. Mert, hogy nyerünk is, veszítünk is, az biztos. Csak egyvalamit nem engedhetünk meg magunknak, hogy önmagunkat, nemzeti énünket veszítsük el. Közelebb kerülünk a politikai Európához azért is, mert szomszédainkkal közösen, a közös történelmi kényszer nyomása alatt, vonakodva vagy sem, de mindinkább érezzük annak szükségét, hogy rendezzük végre közös dolgainkat. S ez magában foglalja határainkon kívül élő véreink sorsát és szabadságjogait. Előrebocsátva, hogy a tavalyi év végleges gazdasági mérlege még nem készült el, Göncz Árpád néhány meggyőző adattal érzékeltette: indokolatlan „siralmas leértékelődésünkről, katasztrofális válságunkról” beszélni. Végezetül e szavakkal fordult az ország népéhez: hadd mondjam meg önöknek, hogy önök a hétköznapok hősei. Akik jószerint az első világháború óta tanulják, hogyan lehet, hogyan kell önmagunkon s egymáson segíteni. Hadd kérjek önöktől az új év első perceiben valamit: ne csak az erejükkel, szűk anyagi eszközeikkel éljenek megfontoltan; gazdálkodjanak jól a reménység- és türelemtartalékaikkal 1995-ben is. Ami nem lesz könnyű év, az biztos, de semmi okom azt hinni, hogy a végre-valahára megindult kedvező gazdasági folyamat zökkenve megáll. Higgyék el nekem, lesz még szőlő - kezdetben kicsi fürt ha nem is rögtön lágy, de legalább madárlátta kenyérrel. Amit a magunk munkájával termelünk meg. Ehhez kívánok az új esztendőben mindannyiunknak erőt, egészséget, s ehhez kérem mindannyiukra Isten nélkülözhetetlen áldását. Hatszáz ózdi felmondólevél MTI-információ Az Ózdi Foglalkoztatási Kft.-vel munkaviszonyban álló 2100 dolgozóból múlt pénteken hatszázan utoljára kapták meg havi járandóságukat, januártól ugyanis ennyivel kell csökkenteni a társaság létszámát. A Munkaerő-piaci Bizottság korábbi döntése értelmében a társaságnál foglalkoztatottak közül a két évet már letöltötteket el kell bocsátani. A mostani kilátások szerint a megmaradó másfél ezer foglalkoztatott sorsa is bizonytalan, hiszen a társaság jövőjéről várhatóan januárban egy szakbizottság fog dönteni. A még foglalkoztatottak számára február végéig különböző vállalkozásoknál lesz munka, továbbá vagyonőrként és külső cégeknek kölcsönadott dolgozóként kereshetik kenyerüket.