Népszava, 1996. július (124. évfolyam, 152–178. sz.)
1996-07-10 / 160. szám
10 1996. JÚLIUS 10., SZERDA VILÁGMAGAZIN Betekinthetek a nemzetközi politika boszorkánykonyhájába Beszélgetés Maciej Kozminskivel, Lengyelország történészből lett budapesti nagykövetével Maciej Kozminski a történészi hivatást váltotta fel a diplomáciával 1990-ben, amikor úgy érezte, szükség lesz szakértelmére egy újfajta lengyel külpolitika megvalósításában. Budapestre jöhetett, ahová egyrészt gyerekkori élményei, másrészt rengeteg szakmai-emberi barátság is kötötte. A nagykövet anyanyelvi szinten beszél magyarul, s ez megkönnyíti a kapcsolatteremtést. Fontosnak tartja, hogy történészként tájékozódjon, de a jó kondíciót sem hanyagolja el, hetente kétszer-háromszor leússza a maga ezerötszáz méterét. Elekes Éva NÉPSZAVA - Azt hittem, amikor elvállaltam a nagyköveti posztot, hogy lesz időm sok mindenre, járom a levéltárakat, és kutatok - válaszolta a pályamódosítással kapcsolatos kérdésünkre a nagykövet. - A valóság azonban sokkal prózaibb, nagyon elfoglalt vagyok. A rendszerváltáskor, 1990 nyarán fordultak hozzám, úgy látszott, szükség van rám, a szakértelmemre. Történészként már korábban is foglalkoztam ezzel a régióval, a 19-20. századdal, a nemzeti kisebbségek, illetve a határok kérdésével. Azt reméltem, hogy eredetibb külpolitikát épít majd Lengyelország. Reményeim abból a szempontból valóra váltak, hogy diplomáciai tapasztalataimat történészként is tudom hasznosítani. Szerénytelenül fogalmazva ez is egyfajta történelemcsinálás. Gyártom a forrásokat, amelyeket valaki más fog kutatni 50 év múltán. Előre nevetek rajta, hogy menynyire félremagyarázza majd a mondanivalómat. Ez egy életre szóló kaland, lehetőség, hogy betekintsek a politika boszorkánykonyhájába. - Honnan jön fantasztikus magyar nyelvtudása? - Gyermekkori ajándék, amit a szüleimtől kaptam. Tudniillik a negyvenes évek második felében velük voltam itt, s az általános iskola három osztályát Magyarországon végeztem. - Szülei diplomaták voltak? - Édesapám is pályát változtatott - szintén egy „újrakezdés” jegyében úgy alakult a sorsa, hogy a háború után, 1946-ban ő lett az első lengyel kereskedelmi attasé Budapesten. A ranglistán egyébként a legjobb a magyar nyelvem, de elboldogulok franciául, angolul és néhány szláv nyelven is. - Felállítanak valamilyen rangsort a magyarul beszélő nagykövetek klubjában is? - Néhányan közel egy szinten beszélünk. A finn nagykövet A nagykövet Hajdú András felvétele kezdeményezte a klub megalakítását több mint három éve. Ő kiváló diplomata, de magyar nyelvtudása nem volt a legerősebb. Kezdeményezésének értéke viszont felbecsülhetetlen. Ez alkalmat adott egy földrajzilag is furcsa társaság összehozására. Anekdotaként elmondhatom: valaki, aki nyilvántartotta a dolgokat itt és Moszkvában, bebizonyította: több misszióvezető beszéli itt a magyar nyelvet, mint ahányan a Moszkvába akkreditált nagykövetek közül az oroszt. - Mi volt az, ami leginkább meglepte nagykövetként? - Nem számítottam arra, hogy ez egy ilyen nehéz szakma, enynyire igénybe veszi az ember eszét, idegeit. Egy nagykövet élete nemcsak „tiszta” diplomácia, hanem rengeteg napi adminisztrációs kérdést is meg kell oldani. Könyveléshez is kellene értenem, vagy ha egy fogadásra kerül sor, akkor sok mindenkivel kell közös hangot találni. - A történész hivatás jelenleg a hobbija? - Több mint hobbi. Igyekszem sokat olvasni, de van, amikor úgy érzem, többet írok, mint amenynyit olvasok. Az egészséges arány tíz az egyhez lenne az olvasás javára. Minden szakmának van saját műhelye. A diplomáciai szakma megismerése közvetve segíti a történetírást. - Feleségét hogyan érintette a váltás? - Feleségem fizikai vegyész vagy vegyészeti fizikus, elektrokémiából doktorált, amihez én egyáltalán nem értek. Viszont itt Budapesten megragadta egy hobbi. Már több mint három éve herendi porcelánt fest. Fiunk 32 éves, ő is vegyészdoktor, jelenleg Zürichben tanul, posztgraduális ösztöndíjjal. Ő tehát édesanyja nyomdokaiba lépett, lányunk, aki 29 éves, viszont szociológus lett. Tőle van egy unokánk, s mondanom sem kell, hogy a legszebb és legokosabb gyerek a világon. Most múlt kétéves, és már úgy beszél lengyelül, mint én. -Nyilván tiszta nagyapja... - Ezen vitatkoznak a családban, de az nem képezheti vita tárgyát, hogy amikor felsorolja a számára legkedvesebb személyeket a családban, engem előkelő helyen, mindjárt a mamája után említ. Augusztusban, remélem, ismét találkozom velük. - Felesége, mint mondja, keveset beszél, ám mindent ért magyarul. De megtanult-e magyarosan főzni? Igen, sőt, már régebben. Olyan halászlevet tud csinálni, amilyet nem mindenhol kapni manapság Magyarországon. Szerinte romlott a magyar konyha. Az a konyha, amelyikkel most barátkoznunk kell, nem tipikusan magyar, inkább uniformizált. Mindamellett nagyon kevés a kisvendéglő, kocsma, sok helyen a turisták számára főznek, s nem törődnek a hagyományos magyar ízek megőrzésével. Amikor egészen fiatal házaspárként itt voltunk nászúton, jobban ízlett a magyar halászlé. De hát akkoriban fiatalok voltunk. Rengeteg barátunk van Magyarországon. 1966-tól levéltárban dolgoztam, és néhányszor jártam itt. Akkoriban két hét alatt több barátommal jöttem össze, mint most egy év alatt. Nagykövetként több emberrel találkozom, de nem mindig azokkal, akikkel szívem szerint szeretnék. Amikor először jöttem Budapestre, összebarátkoztam egy történésszel, pár hete ő lett az Akadémia elnöke - Glatz Feri. Mostanság hetekig egyeztetjük, mire sikerül összehozni egy találkozót. - Sokszor közhelyszerűen emlegetjük a magyar-lengyel barátságot, pedig ez nem üres frázis, hanem élő kapcsolat. Valóban, ez a barátság érzékelhető a nagypolitika és a mindennapok szintjén is. Aligha van olyan jó kétoldalú kapcsolat a térségben, mint a magyar-lengyel- Vajon mi ennek az alapja? Miben hasonlítunk és miben különbözünk? Egy fontos különbséget máris említenék, a lengyel férfiak kezet csókolnak a hölgyeknek, a magyarok nem. A kézcsók az úgynevezett vitézi viselkedésmód része, s a késői középkorban jellemző volt mindkét nemzetre. Ez persze felületes különbség. Említhetünk generációbeli és földrajzi különbségeket is. Dél-Lengyelországban, a volt Galícia nagy részén ma is fellelhetők rokon vonások. Az építészetben és sok másban Krakkó például jobban hasonlít Budapestre, mint mondjuk Varsóra. Látni a felosztásbeli határokat, a társadalmi viselkedés különbségeit is. Nagyon sok a hasonló vonása a magyar és a lengyel nemzetnek, s vannak közös érdekeink. Beszélhetünk lengyel-magyar sorsközösségről, bár fejlődésünk aszinkronikus volt. Külső kényszerből egy táborban voltunk, nem saját politikánkat valósítottuk meg, hanem egy nem éppen Európa-centrikus politikát. Hasonló volt a két ország helyzete a sztálini években, 1949-56 között. 1956 után közvetlenül igen különböző volt. Lengyelországegy darabig nyitott ablak volt a világ felé. Az autóstopos generáció, az én korosztályom, az akkori fiatalok, középiskolások, magyaroklengyelek, mind stoppal mentek észak felé. Az akkor kötött barátságok mind a mai napig megmaradtak. Nálunk viharosabbak voltak a hetvenes-nyolcvanas évek. Volt olyan időszak, amikor Magyarország tűnt a lengyelek számára nyitott ablaknak, a „legvidámabb barakk” volt a táborban. A Szolidaritás heroikus korszaka, 1980-81 után már csak 1989-et érdemes említeni, mint mérföldkövet. Megvalósultak reményei, hogy Lengyelország új típusú külpolitikáját hajthatja végre nagykövetként? - Ez jobban lelkesített a misszió elején, 1991 táján, akkor minden lehetségesnek tűnt. Majdnem minden kezdeményezésemet felkarolták Varsóban. Volt olyan érzésem, hogy végre befolyásolni tudom az eseményeket, de ez minden történelmi fordulatra, változásra jellemző, kivételes állapot. Mostanra normalizálódott a helyzet, de ez azt is jelenti, hogy több a bürokratikus egyeztetés, hagyományos módon igen hierarchikus lett a külügyi döntéshozatal. - Nagyköveti élményeiből talán könyv születik? - Nagyon szeretném, gyűjtöm az anyagot, csak sok munkát igényelne. Sajnálom, hogy nem sikerült naponta legalább magnóra mondanom az észrevételeimet, pedig ez nagyon izgalmas időszak. Átéltük a szovjet csapatkivonást, a KGST, a Varsói Szerződés felbomlását. - Mire hazamegy, közösen bemasírozunk a NATO-ba. - Nemrég Pécsett jártam, az IFOR skandináv-lengyel dandárjának parancsnokaival ebédeltem. Ha valaki öt-hat évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy nagykövetként két NATO-főtiszt között ülve fogok beszélgetni, hát azt gondoltam volna, hogy megháborodott. Nem mond igazat, aki azt állítja, hogy mindezt előre látta. Maciej Kozminski feleségével és a felesége által megfestett herendi porcelántárgyakkal Cseke Csilla felvétele Együtt élni az AIDS-vírussal MTI-információ „Hitem szerint már a közeljövőben elérjük, hogy a fertőzött embereket nem pusztítja el a vírus, hanem kontrollált módon együtt élhetnek vele...” - mondta előadásában a vancouveri AIDS-világkonferencia első napjának egyik sztárja, az amerikai Robert Gallo. (A vírus felfedezőjeként többéves csatát vívott az elsőbbségért a francia Luc Montagnier-vel.) Gallo a legújabb kutatási eredményekre alapozza derűlátását: német kutatók egy évvel ezelőtt a vérben felfedeztek egy, a vérsejtek által termelt molekulacsaládot, a kemokineket. Később mások felismerték, hogy a kemokineknek kötőhelyük (receptoruk) van a CDIV fehérvérsejtek felületén, és azóta két ilyen receptort azonosítottak. Mivel az AIDS-vírus a CDIV fehérvérsejteket támadja meg, Gallóék elkezdték vizsgálni, hogy a kemokinreceptoroknak nincs-e szerepük az AIDS kialakulásában, és a világon először igazolták, hogy az AIDS- vírusnak a kemokinek kötőhelyéhez is kapcsolódnia kell ahhoz, hogy behatoljon a sejtbe. Robert Gallo szerint a kutatások igen fontos új iránya olyan anyagok keresése és előállítása, amelyek elfoglalják ezeket a receptorokat az AIDS-vírus elől, így az nem képes behatolni a sejtbe, és ott szaporodni. Ezek a mesterséges kemokinek valószínűleg nem lesznek mérgezők, mint a ma használatos vírusellenes szerek. A kutatásoknak erről a teljesen új és ígéretes eredményéről csütörtökön még lesz szó, akkor egy amerikai kutató egy néhány hete felfedezett új kemokinreceptorról fog beszámolni. A nap másik sikerelőadója az ugyancsak amerikai Scott Hammer, aki arról beszélt, hogy a vírus életébe eltérő módon beavatkozó szerek egyidejű adásával késleltetni lehet az AIDS megjelenését, meg lehet hosszabbítani a betegek életét. A kombinált terápia további előnye, hogy a vírus gyógyszerekkel szembeni ellenállósága esetleg csak néhány év alatt alakul ki, ami nagyon fontos, hiszen a sokáig egyedül alkalmazott AZT-vel szemben már néhány hét alatt kialakulhat a rezisztencia. A kombinált terápiára a nem régen felfedezett, úgynevezett proteázgátlók adnak új lehetőséget, mert egészen másként akadályozzák a vírus szaporodását, mint az AZT. Ezek egyébként nagyon drága anyagok, ezért egyes AIDS-aktivisták - ahogy ez a megnyitóünnepség tiltakozó akcióján is elhangzott - csak elvi lehetőségnek, szélhámosságnak tekintik a kombinált terápiát. - Sosem juthat el milliókhoz - mondják. A klinikai vizsgálatok után most sok ezer HIV- fertőzöttön kezdik meg a kombinált terápia további tesztelését. Az AIDS-betegek jogaiért tüntetnek a konferencia színhelye előtt MTI-telefotó Elítélték az orosz maffiavezért A szovjet börtön után az amerikait is megtapasztalhatja Bűnszövetkezetben elkövetett zsarolásban találta bűnösnek hétfőn egy brooklyni esküdtszék az egyesült államokbeli orosz bűnözők „keresztapjának” tartott Vjacseszlav Ivankovot és három társát. Az AP jelentése szerint a „Japoncsik” néven ismert bűnöző (aki ázsiai kinézete miatt kapta a „japi” gúnynevet) akár hatvan év börtönbüntetést és hétszázötvenezer dolláros bírságot is kaphat. A Reuter szerint az ítélet az amerikai igazságszolgáltatás komoly győzelmének tekinthető a mindinkább terjeszkedő, egyesült államokbeli orosz alvilág elleni küzdelemben. Ivankovra rábizonyították, hogy három és fél millió dollár védelmi pénzt csikart ki egy Wall Street-i kis beruházási cégtől (amelynek két ugyancsak orosz származású tulajdonosa van). Az 56 esztendős orosz „keresztapa” még az évtized elején tette át székhelyét az Egyesült Államokba, miután csaknem tíz évet töltött szovjet börtönökben. Egészen 1995 júniusában történt letartóztatásáig „Japoncsik” uralta a brooklyni orosz közösséget, amelyet „Kis Odessza” néven emlegettek. Bírálják a műkincstörvényt Mihail Svidkoj, az orosz kulturális miniszter helyettese és Vlagyimir Lukin, a duma külügyi bizottságának elnöke határozottan elítélte és egyenesen veszélyesnek minősítette a második világháború idején a Szovjetunióba hurcolt műkincseket orosz tulajdonná nyilvánító dumatörvényt. Svidkoj szerint a szabályozás nem segíti elő a külfölddel folytatott párbeszédet, és nemzetközi viszonylatban a kulturális vonatkozások mellett számos politikai folyamatot is erősen visszavet. Svidkoj a Kommerszant Daily című lapban megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta: a törvény egyes pontjai ellentmondanak egymásnak, ezenkívül jogi szempontból is súlyos hiányosságai vannak a szabályozásnak, amelynek alkotói nem vették figyelembe sem a kulturális, sem pedig a külügyminisztérium ajánlásait. Svidkoj szerint egy olyan nemzeti törvény, amely egyoldalúan állami tulajdonná nyilvánítja az Oroszország külföldi partnerei által vitatott tulajdonjogú értékeket, soha nem érheti el a kívánt célt. A politikus kijelentette: nyilvánvaló, hogy a törvény elfogadásával a duma az elnökválasztás után oldalvágást tett Borisz Jelcin ellen, hogy megnehezítse az elnök viszonyát a Nyugattal, jóllehet ettől jelentős mértékben függ Oroszország sorsa. Svidkoj meggyőződése szerint a szabályozás nem emelkedhet törvényerőre. Vlagyimir Lukin, a duma külügyi bizottságának elnöke szerint a Szövetségi Tanácsnak, illetve Jelcin elnöknek vétót alkalmazva vissza kellene utalnia a duma elé a szabályozást. Lukin mindamellett a második világháborúban zsákmányolt műkincsek egyoldalú visszaszolgáltatása ellen foglalt állást, mivel a náci Németország támadása az orosz kulturális értékek elképesztő pusztulásával és elhurcolásával járt. Az Interfaxnak nyilatkozva a képviselő ugyanakkor a kultúrjavak egyenértékű cseréje mellett foglalt állást. Lukin szerint eleve méltatlan lenne Oroszországhoz az, ha a Szovjetunióval szövetséges államokból a németek által elhurcolt, majd a Szovjetunió birtokába jutott kultúrjavakat orosz tulajdonná nyilvánítaná.