Népszava, 1997. augusztus (125. évfolyam, 178–202. sz.)

1997-08-02 / 179. szám

14 1997. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT SPORT Kolonics előreengedte Beliczát Még az időjárás is a kanadai vb-t idézi fel a kajak-kenusokban Dunavarsányban pénteken augusztusi, kanadai idő volt. Beborult az ég, hideg szél fújdogált és esett az eső A kajak-kenu válogatott tagjai zavartalanul lapátoltak a délelőtti edzésükön, amelyet már a világbajnokság me­netrendjéhez igazítottak. A keret háza táján elméletileg minden rendben van, szorgosan készülnek a verseny­­zők, ám az ördög nem alszik. Ismét kipattant egy hajá­nál fogva előrángatott kajak-kenus ügy. Pósa Árpád NÉPSZAVA - Amikor itt vagyunk, ak­kor már nagyjából minden sínen van - fogadott a du­­navarsányi edzőtábor mó­lóján Ludasi Róbert, a Cse­pel Pentaszervíz, még pon­tosabban a Horváth Csaba, Kolonics György kenuket­tes­ mestere. Az olimpiai bajnokok pontban kilenc­kor szálltak vízre, elsőként, mint minden reggel. Utá­nuk szivárogtak a többiek, kicsit egykedvűen, ami az égi áldás és az elvégzett munka figyelembevételével nem is csoda. -Ez már a kanadai idő, sikerült teljes mértékben biztosítanunk az ott várha­tó versenyfeltételeket - mondta­­ az éppen, érkező szövetségi kapitány, An­gyal Zoltán.­­ A meteoroló­giai jelentéseket­­ áttanul­mányozva ugyanis kide­rült, hogy Kanadában 16- 18­ Celsius-fok körüli hő­mérsékletre, esős, szeles időre számíthatunk au­gusztus derekén. Persze ettől még lehet hőség is, de a sokéves átlag­ mást sugall. Szerencsére a szél többnyi­re a pályákon haladóknak szembesül, néha hátszél je­lenik meg, az oldalszél vi­szont nagyon ritka. De az idő minden induló számára egyforma lesz. . .Ez biztost, ám nem mindegy, ki milyen körül­mények között készül fel. - Dunavarsányban tart­juk hagyományosan a be­állító tábort, mert itt ideá­lis feltételek várnak ben­nünket, sokkal jobbak, mint amilyet a klubok tud­nak biztosítani. Az edzőtá­borban arra is lehetőség van, hogy a versenyzők kö­zelebbről megismerjék egy­mást, ellentéteiket mérsé­keljék a közös célért.­ - A közös cél pedig az éremvadászat. Kialakultak az ebben várhatóan legsi­keresebb egységek? . - Igen, végső formáját öl­tötte minden hajó legény­sége. Eldőlt az is, hogy Ko­­lonics Gyuri kettesben in­dul 500 méteren, az egyes rajtjogát átengedte Belicza Bélának, aki így , mind a három egyéniben indulhat. - A kérdés az, miben raj­tolhat. A vb-k előtt­ mindig­ felmerül a hajók fejlesztése,­­ ■ amiben a németek rendre elöl járnak. .­­. - Állítólag most is új­ra-7.­jójuk van,­ sőt a lengyel ka­jakosok is egy friss épít­ménnyel, jelennek meg! ? Egyik ’ Sem ^msárulható „ meg, noha ^nemzetközi " előírások szerint ennek hi­ányában nem szabadna használni őket. De’ nem kell félni, a magyar fejlesz­tők is szorgalmasak. A hajóépítőktől nem is kell tartani errefelé, sokkal inkább az intrikusoktól, akik újabb, ügyet kreáltak. Ha egészen­­ leegyszerűsít­jük a történteteket, akkor arról van szó, hogy Fábián­­né Rozsnyói Katalin és a Honvéd-Westel kajak-ke­­nu szakosztálya­­újabb, vélt vagy valóságos csatáját vívja. Kati néni újpesti lá­nyai közül négy, a honvé­­dosok közül szintén négy verekedte be magát a válo­gatottba, kilencedik az a Mednyánszky, aki Fábián­néval,­­edz, , de a­­ Honvéd versenyzője. Az egyértelmű döntetlenre álló helyzetben a­­szövetség Czibula Ist­vánt, a­ Honvéd edzőjét jel­­ölte ki a világbajnokságra a­­hői szakág, vezetőjének , posztjára. A döntés­­ való­­­­ban megkérdőjelezhető, hi­­szen az edzőnő eredmény- listasarrsokkal gazdagab­b, ugyanakkor­­kajakosber­­kekben mindenki­ úgy tu­d­ta, hogy Fábiánna családi okok miatt semmiképpen sem tud Kanadába utazni. Az igazság biztosan félúton van,, a kérdés simuléko­­nyabb­­ elintézéséhez vi­szont beszélő viszonyban kellene lenni az érdekeitek többségének.­ Szerencsére a szakmai köröktől elvárható ,benső­séges kapcsolat hiánya ed­dig sem befolyásolta az eredményességet. Most is kiegyeznénk, ha a verseny­zők kitermelnék a legutób­bi vb-n és Eb­-n „kalibrált” kilenc aranyat az ezüstös­­■bronzosJköaatéssel. Angyal Zoltánt (balról) és Vaskuti Istvánt nem zavarta az eső ■' ■' Demecs Zslfifetvétele TISZTELT HIRDETŐINK! Hirdetéseiket személyesen feladhatják Budapest II., Törökvész út 30/A Levélcímünk: 1539 Budapest, Postafiók 785 Telefon: 326-8260,326-8274 Hirdetésfelvevők: Vili., Blaha Lujza tér 3. (Blaha, Közönségszolgálat) 138-2369 VII., Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 Állás­BIZTONSÁGI SZOLGÁLAT felvesz 35 év körüli, jó megjelenésű, hatósági és fegyvervizsgával rendelkező őrö­ket. A pályázatokat fényképes önélet­rajzzal Várjuk a 1022 Bp., Törökvész út 30/A recepcióján. DUNAHARASZTI és budapesti munkahelyekre vagyonőri szaktevékenység ellátására munkatársakat keresünk. Időpont-egyeztetés a 390-6117 m. Adás-vétel FELÚJÍTOTT MINOLTA fénymáso­lógépek. Tel: 00-30/340-933 v. 00- 30/003-151. Ingatlan ELADÓ Pesterzsébet középső részén felújításra váró, önálló családi ház 75 n.­éles telken. Irányár: 3,5 millió. Ér­deklődni este 0 után: 285-1289. TÓALMÁSON, gyógyfürdő közelé­ben, 500 n.­öles telken, 30 m2-es tető­­tér-beépítéses családi ház eladó. Víz, villany, gázfűtés, telefon van! Irányár: 2,1 millió Ft. Tel: 202-2302. SZENTENDRÉN háromrészes tár­­sasház egyben vagy külön-kü­lön 05 ezer Ft/m2 áron eladó, tel.: 00 (26) 300­, HÉVÍZ KÖZELÉBEN ház, Buda­pesten Dunára néző lakás eladó. 06- 30/628-482. * Vegyes KÖRUTAZÁSOK Erdélyben és Hor­vátországban, Bécs-Schönbrunn, Tri­eszt, szafari, Velence, Krakkó-Zako­­­­pane,­­Ópusztaszer, Soma 370-0712 „ZSUZSI” kötőgépet vásárolnék. Tel.: 276-5429­ . Oktatás PÓTVIZSGÁRA előkészítés! Mate­matika, fizika, kémia Tel.: 209-2707, 209-2708. Jármű AUTÓJÁT KARAMBOLOSAN, TO­­TÁLKÁROSAN megvenném. Tel: 06- 30/517-938. TOTÁLKÁROS hibás gépkocsit vá­sárolnék. 00-30/446-918. TÖRÖTT AUTÓT VESZEK 1084-es­­től. 00(30) 543-170. TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. 00-30/440-110. BMW 325 TD mélykék színű, 1093- as évjáratú, 02 000 km-rel eladó. Ár megegyezés szerint! Telefonszám: 06- 30-545-950. Utazás KÖRUTAZÁSOK Erdélyben és Hor­vátországban, Bécs,Schönbrunn, Tri­eszt, szafari, Velence, Krakkó-Zako­­pane, Ópusztaszer, Soma 370-0712. TRIESZT,IESOLO-VELENCE. Vi­­rágkarnevál Debrecenben,­ sörfeszti­vál Münchenben. 370-0712. Üdülés SOPRONI, hétnapos üdülési j­og au­gusztus tizennyolcadikától átadó. Te­lefon: 271-8369. Üzlet ELADÓ a XVIII. kerület, Bartha La­jos utcában 12 m2-es üzlethelyiség bü­fének kialakítva. Nyugati autót be­számolok, Érd.: 285-6195­ . ŐRMESTER objektumok őrzés-védelme - személyvédelmi feladatok ellátása - rendezvények biztosítása - pénz- és értékszállítás - Irodaépületek komplex üzemeltetése - speciális biztonsági feladatok ellátása ŐRMESTER Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. 1033 Budapest, Folyamőr u. 9-11. , Tel.: 368-2002,168-9655 Tel./lak: 188-9504 NÉPSZAVA Magyar kézilabdázó a férfi világválogatottban A kézilabda-világváloga­­tott vasárnapi idén­sében a dán nemzeti csapat ellen lép pályára. Az alkalmi csapatot Juan de Diós Ro­­mán spanyol szövetségi kapitány állította össze. A magyar kézilabdázás ko­moly­­ megtiszteltetése,­­hogy Éles József, a Fotex KGV és' a válogatott M tű­­nősége is' helyet kapott, a világválogatottban. A férfi világválogatott kerete^- kapusok: Lavrov (orosz)­ •’ Ku­vétó 1 /(j^bai), mezőnyjátékosok: Cavar, Smajlogic, Perkovac (hor­­vátok), Gopin,­­Torgova­­nov, Kugyinov (oroszok)!’ Gimsson (izlandi), Ker­­vaflfic (francia)­, El Áttar (egyiptomi), Yog­i (dél­­koreai),­­ Dusebajev­­(spa­nyol), Éles József Jr ’ Szintén kézilabdás hír,­­ de az előbbinél jóval kelle­metlenebb,­­ hogy második csoportmérkőzésén vere­séget szenvedett a magyar junior,női válogatott­ :az Elefántcsontparton * zajló világbajnokságom Beren­­di Antal szövetségi"­­ edző "csapata , a­ * franciákkal szemben maradt alul 26- 21 arányban.­ Jól’kezdett a magyar ■ csapat, s 10-6-ra vezetett, rá franciák azon­ban" 5-3-ra fordították,'­k innen m­ár nem engedték ki a­ kezükből a mérkőzést. A magyar­­válogatott tegnap­­ estét, lapzártánk utatt­ Dániával mérkőzött.. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat Autósport: Saphi-^nix Budapest-rali, Pólus; Ren­ter, ■Tnó^n! Búvársport: Tájékozódá­si búvárúszó ob, Gyéké­nyes^ 9. Labdarúgás: NB I, 3..for­­duló: ,.ÚSE-Győri ETO, Megyeri ■ út, 17 p| Diós­­győr-ZTE, lfvfö., Stadler FC-Ferencvárgy.,­, Akasztó, 19 ó., . MTK-Tiszakécske, Hungária kht. 19.30 ó.; NB I/B: :Rákóczi-Kaposcukor- Matáv Sopron, Salgótar­­ján-Kom­ló,­ Érd-­Nyíregy­­háza, Tiszavasvári-Duna­­ferr, Soproni FAC-KTE (mind 17 ó.­. Lovassport...- Díjugrató Volvo Világkupa, Nemzeti Lovarda, 10* ó.; fogathajtás, Bugacs-Napok ’97, országos minősítőverseny, Bugac, 9. Motorsport: Enduro ob., 10.forduló, Várpalota, Ti­ó. . Ökölvívás: . Sóstó-kupa felnőtt- és juniorverseny, Nyíregyháza, 16 ó.­­. Softball:. Magyarország- SFOR All-Stars barátságos mérkőzés, Szentendre, 14 ó. Strandröplabda:. O’Neill országos Grand Prix-ver­­seny, fér­fi­ és női egyéni dön­­tő, Siófok (Aranypart), 10 ó. Streetball. ..^Fesztivál és magyar vb-elődöntő, Deb­recen, 8... Tenisz:. Magyar körver­­senyi­ia Transelektrózkupá­­s^1j Városmajor, 11 Triatlon: ComnexirSpor- Torna Fesztivál, sprinttávú ébjFadd-Dombori, 14.30 ó. Úszás: dobagóla-Speedo profi Balaton-Stószo­gbaj­r­noksági (Balatonfüred-Sió­­­fok, a tavi?12km), Balaton­­füred gl?­­. ; -j -Vitorlázás: Nagyhajós országos bajnokság, 1. diilóy Balatonfüred, 10 p. Vízilabda: Unicum-kupa, Hajós Alfréd uszoda: Sppa­­nyolország-Egyesült Ál­lamok 16., Olaszország­­Görögország 17.15, Magyar­­ország-Németország, 18.30. Vasárnap Autósport: Közép-európai gokart Zóna Trófea, Kecs­kemét, ,10 ó. . Búvársport: Tájékozódá­si búvárúszó ob, Gyéké­nyes, 9.­­Labdarúgás: NB I, 3. for­duló: Vág-Vasas, 14.30 ó., HaladáSr-t)VSC, Szombat­hely, 19 fó.; NB I/B: Cse­­pel-m. Ker­. TVE, Kaba- Ha­j­dúszoboszló-Ti­szaúj­­város, Szolnok-Szeged- Dorozsmap . •Paks-T­orog, Nagykanizsa-PMFC (mind 17^1 Lovassport,Díjugrató Volvo Világkupa, Nemzeti Lovarda, 9’80 fogathaj­­tás, Bugaci Napok ’97,­ or­szágos m­inősítő verseny, Bugac, .9. ó.­ 83. magyar ügetőderbi, Kerepesi úti ügetőpálya, 9. p.­ V 1 Motorsport, Enduro eb.­, dl. forduló, Várpalota, 8.o. Quadriatlon, Corn­exi-SporTolna Fesztivál Duna­­ferr minitávú ob­. s Fadd- Dom­bori,. 11.-30 Strandröplabda: O’Neil országos Grand: Prix-ver­­seny, férfi és női egyéni dön­tő, Gófok (Aranypart, 9. 6. , Tenisz: Magyar körver­seny a Transelektro-kupa- Városmajor, 1l ó, Triatlon: SporTolna Fesz­tivál,­­ egyéni­­ és váltó?, Kadd-Dombori, 11.30 ór,/ 1 Úszás: 17. Balaton-á­t­­úszási ■. (Révfülöp-Balaton­­boglár, 5,2 km), Révfülöp, 8| Vitorlázás: Naphajós országosbajnokság,. 1. for­­du­ló, Balatonfüred,. 1|Q 0­­Vízilabda: Unicum-kupa, Hajós Alfréd uszoda: .Görög­­ország-Ném­etország, 10 ó., Egyesült Államok-Olasz­­ország, 11.30 ó., Magyaror­­­szág-Spanyolország, 13 é. Társkeresés emberi hangon HOGYAN VÁLASZOLHAT A HIRDETÉSEKRE? Előszóban és azonnal, 0-24 óráig! 06-90-344-898 Ezt a telefonszámot kell hívnia, majd megadnia az önt ér- ■■ deklő hirdetés alatt szereplő postafiók-számot (Hangpos­ta). Ekkor hallani fogja a hirdető hangos bemutatkozó üzenetét, majd telefonszámítógépünk felveszi válaszát is, amelyben személyes találkozót javasolhat, vagy megad­hatja címét, telefonszámát is. (A hívás díja: 88 Ft+áfa/perc.) Figyelem! Ez a szám nem hívható a 27,. 28,. 63, 68-as­ körzetekből rádiótelefonról, sem utcai készü­lékről. Hölgy keresurat ,«­ Varázsolj szerelmet Tudom, hogy­­ már elmúltál .30, helyes vagy, magas és intelligens, én 26 éves vagyok,­­csinos, vidám és én is szeretnék szerelmet varázsolni." Hangposta: 2349 Keresek barátot és jókedvű­ szeretőt, aki ha van is rá ta­ , nú, megölel és megcsókol, és azt m­ondja: ne legyék szomorú. Hangposta: 2351 Rubens 24 éves, dundi, vidám lány. Kedves, megértő, független férfit keres. Hangposta: 2354 Egymásra találás Vonzó, két gyermekét nevelő diplo­más nő keresi független, intelligens, 3545 év közötti férfi társaságát Veszprém és környékéről. Hangposta: 2361 Dekoratív Szép szemű, jó alakú, 20-an éves lány keres kizárólag Pestlőrincen, rendezett körülmények között­­ élő, jó képű, jól szituált, független barátot. Hangposta: 2362. Elegáns üzletember légy. Nyerő attitűdű, kimondottan dekoratív, vallásos Manager nő,(33/166/58), rendkívül elegáns megjelenésű, hozzám hasonló életszemléletű páromat keresem. Hangposta: 2372 Szép ősz-60/150/50, független nő, keresi társát, barát­ját, egy kellemes józan életű, független úr személyé-,­ben, 65 éves korig.­­ Hangposta: 2386 Ozirisz 25/1­67/67, lány megismerkedne, magas, hosszú híjú fiúval. Hangposta: 2387 Szép esténk lesz 55 éves, fiatalos, csinos, de kissé mó­séti hölgy vagyok, rendezett anyagiakkal. Hasonló adottságú és korú társat keresek. Hangposta: 2403 Skorpió 47/160-csinos hölgy, 8 éves gyermekkel, kere­­ si komoly Úr, tartós barátságát. Hangposta: 2407 Próba szerencse 59.éves, fiatalos, jó megjelenésű füg­., gettóm diplomás hölgy kérési, korban hozzá illő, füg­getlen, intelligens, jólelkű úr ismeretségét. . Hangposta: 2428 Skorpió Ausztráliában élő magyar férfival leveleznék. Hangposta: 2430 Piros ász 41/176/68, életvidám nő vagyok. Keresem azt az urat, aki szeretne, és akit szerethetnék. Hangposta: 2438 Kos 36/162, teltkarcsú életvidám, egyedül álló nő, ke­resi azt a urat, lehetőleg Pestről áld, korban hozzá illő, vidám, gyermekszerető, és nem ragaszkodik az átlagos élethez. Hangposta: 2464 Magányos 65 éves özvegyasszony, budai lakással, be­csületes, szeretetet adó és szeretetre vágyó élettársat keres. Hangposta: 2476 Budapest 46 éves, fiatalos hölgy, keresi 172 cm­-nél magasabb, gáláns úriember ismeretségét, fővárosi tar­tózkodása kellemesebbé tételéhez. Folytatás lehetsé­ges. Hangposta: 2493 Kellemes percek Ha 40-­es, kellen­es kü­lsejíi­.­jó eg­­zisztenciájú, független úriember vagy, légyszives tele­fonálj! egy hasonló adottságú üzletasszonynak. •­­ Hangposta: 2495 Rák 44/160/60, szőke, kék szemű, diplomás, özvegy, keresi, magas, intelligens társát. ’ Hangposta: 2498 Rossz egyedül 52/165/65 fiatalos, vidám hölgy, meg-­ bízható társat keres, 55 éves­ korig.. Hangposta: 2503 Nem kalandot akarok! 32/168, elvált,, budapesti hölgy, keresi társát. 38 éves korig. Hangposta: 2519 Mindent vagy semmit 25 éves­! diplomás, csinos érzé­­keny lány, akit nehéz meghódítani, keresi azt a függet­len, érdekes, vonzó urat, akivel mégis szóba állna. Hangposta: 2532 Találkozzunk- 52 éves, egészséges, nőiesen csinos, független vállalkozónő magára igényes, gyengéd, káros szenvedélytől mentes, kulturált férfi ismeretségét kere­­ss. • Hangposta: 2535 Holdfény 23 éves, csidos, Vidám, igényes,-­értelmiségi,­­ nem független nő megismerkedne 25-35 év­­közötti­ kedves, intelligens, diplomás bp-i férfival. Hangposta: 2535 Utolsó lehetőség 49 éves,­ őszülő hajú, dolgozó nő, tár­sat keres, akihez kölcsönös szimpátia esetén oda köl­­­­tözhet. Egy, vagy több gyermek, nem akadály. •: Hangposta: 2537 Ikrek 45/167, budapesti, független nő, életvidáistí szin- ■ ■ tén független, intelligens társat keres. Hangposta: 2551 Kék virág 53/176, nagyon rosszul látó, elvált, jó meg­­jelenésű, művelt pesti férfi, keresi, házias, nemdohány­zó, lehetőleg magas hölgy ismeretségét. 7 . Hangposta: 2356 Tiltott gyümölcs 30/188/90, nem független férfi, diszkrét kapcsolatra keres, nem független hölgyet. Hangposta: 2371 22-es körzet 33 éves férfi, keres, azt a 25-35 közötti hölgyet, aki tartós és őszinte kapcsolatra vágyik. Egy gyermek nem akadály. Hangposta: 2388 Kedves, intelligens úr rendezett anyagiakkal, komoly emberi kapcsolatra, társra vágyat, 3045 éves hölgy személyében. Hangposta: 2392 Kati Szigetszentmiklósról! Kérlek válaszolj még egy­szer a 2072 -re! Hangposta: 2399 Sportos 48/178,­ mackós alkatú, őszes hajú, bajuszos úr vagyok. Kötelezettséget kilenc éves kislányom ne­veltetése jelent. Nemdohányzó sportos bp.-i hölgy je­lentkezését váron­. Hangposta: 2429 B.T. 34/175, sportos, szőkésbarna, nem független, bp- i fiatalember, megismerkedne hosszú távú titkos kap­csolat reményében, bp.-i, vagy környéki, 25-30 év kö­zötti hölggyel. Hangposta: 2431 Nyilas független 23/184/75 szőke kékszemű bp.-i fiú keres, 30 éves korig csinos lányok jelentkezését Min­den megoldás érdekel. Hangposta: 2443 Anonymus Nem független, lehetőleg 40-es barátnőt keresek. 58/182/83, őszülő barna hajú, barna szemű, férfi vagyok középvégzetséggel. Kalandorok ne kímél­­jenek! Hangposta: 2459 ANONIM ÉS INGYENES HIRDETÉSFELVÉTEL Mindennap 8^22 óráig! 217-3404­­ Hívja a fenti számot, s munkatársunknak diktálja le a lapban megjelenő apróhirdetése szövegét. Ezután felmondhatja han­gos üzenetét is, amellyel személyesebbé, emberközelibbé vá­lik bemutatkozása. A hirdetésfelvétel ingyenes és anonim. A hirdetésére érkezett válaszokat a 06-90-344-8984­ telefon­számon hallgathatja le a kezelőnktől hirdetése felvételekor . kapott hangpostafiók-szám és titkos kód segítségével. Ez utóbbi biztosítja, hogy az Önnek érkezett válaszokhoz csak Ön férhet hozzá. *, Sport 21 éves sportosod, keres egy szép, kedves höl­gyet, komoly kapcsolatra. Hangposta: 2425 Ha hívsz, megyek 29 ' "" '' ’ fiú, független. Vagy csak elhanyagolt hölgy, kívánságát teljesítené. Hangposta: 2470 Diszkrét 29/182 jó megjelenésű, intelligens fiú, csinos hölgyet keres, kellemes együtttételdiéz Hangposta: 2546 Kreol bőrű, hosszú, fekete göndör hajú, aranyosan kidol­gozott testű fiú, szabadidő eltöltésére k®esi,­azt a jómódú hölgyet, aki a latin szeretőről álmodik. Hangposta: 2557 Pápa 97, 28 éves 175/70, üzletember, keres hölgyek­ 25-28 éves korig, házasság céljából. Rendezett körül-l­mények között élek. Hangposta: 2559 Kos 35/172/68, természetet kedvelő, nógrádi úr keresi intelligens, vidamitársát Hangposta: 2227 IQ kukac 21­ éves, jó svádájú, az élet örömeit nem megvető, főállású könyvmoly, várja hasonszőrű nős­tény könyvmolyok jelentkezését nem csak könyvek rá­gásához. Hangposta: 2238 Várlak 30 éves fiatalember megismerkedne komoly kapcsolat reményében korban hozzá illő, független ' Hölggyel.' -J : ' ' ' Hangposta: 2285 Reményteli kezdet 29/186 bp-en élő független rendőr­­tiszt egy tartós kapcsolat reményében várja jelentkezé­­­­sédet. ' Hangposta: 2297 Tűzlovag 28/182, független fiatalember tartós kapcso­­lat céljából keres 20-30 év közötti, fü­ggetlen hölgyet Hangposta: 2206 Káma Szútra 38 éves úr társat kéres, ki értelmezni tudja a jeligét Bp.-nek előnyben. Hangposta: 2145 Attilát az Isten Ostora 60/168/21. korban hozzám illő lány válaszát várom tartós kapcsolat reményében. Ha­­ tudsz szeretni, akkor ,üzenj! Hangposta: 2150 Zoltán Szeretnék megismerkedni 3540 év körüli, elvált asszonnyal, gyermek nem akadály. Hangposta: 2184 Hiányzol 185/65 fiú keres gyönyörű,­18-19 év körüli lányt, akit tiszta szívből szerethet Ha gyönyörűnek ér­zed magad, kérlek, válaszolj. Hangposta: 2080 Bizalom Jóképű, 19 éves fiú keresi magányos, érett hölgyek társaságát, minden megoldás érdekel. Hívjál! Hangposta: 8436 Lion 52 éves, 172 magas, diplomás, igényes, sportos, jóképű, nem unalmas űr, keresi, kék szemű, karcsú pár­ját. Hangposta: 8438 Jacht Igen jó kinézetű, igen igényes, igen jómódú, 40-es férfi, megismerkedne csinos, fiatal, értelmes hölgyekkel, akik szeretnek változatosan élni. Hangposta: 8440 fillir"Alternatív" Hangpostaszámok: 7099; 8487; 2147; 6075; 6187; 6091; 6489; 6869; 5582; 6051; 5783; 5746; 5705; 5578; 5285; 5522; 5995; 6159; 6387; 6394; 6477. Érdekli valamelyik hirdetés, de nem szeretné azonnal felfedni kilétét? A megoldás: kérjen válasi-hangpostafiókot a 217-3404 telefonszám­on! így ha válaszol, megkérned a hirdetőt, hogy ha üzenete felkeltette érdeklődését, ezért a hangpostafiókszámon üzenjen vissza önnek. A Találkahely így még biztonságosait!­s2i kupc-sztlin­ok kialakításához még a Találkahelyen is időre van szükség. Javasolják, hogy az első randevút étterembe, moziba, s helyre beszélje meg. A Találkahelyen feladott hirdetésében nem adhatja meg teljes nevét, elmét vagy telefonszámát és nem­­enysénél esetlen sért« kifejezéseket ©TeleMedia Kft., Tel.: 455-5060 Vagya vagy tépje ki ezt iw oldalt! Minden hangpontallik legalább két hétig «

Next