Népszava, 1999. május (127. évfolyam, 101–124. sz.)
1999-05-08 / 106. szám
II. 1999. MÁJUS 8., SZOMBAT SZÉP SZÓ ✓ Élet és halál a gulágokon „Megtanítalak benneteket, hogyan kell szeretni a szabadságot!”. A szovjetunióbeli gulágokról nyílt kiállítás a volt Zrínyi Nyomda Bajcsy- Zsilinszky úti épületében. Az érdeklődők a lengyel Tornász Kizny fotói, valamint a szovjet állami propaganda által készített filmek révén kaphatnak képet az egykori hatalmas rabszolga-birodalomról., A hajdani foglyok ma már idős emberek, akik a legkülönbözőbb módon kerültek a pokol gulágnak nevezett földi bugyrába. Egy dolog azonban közös mindannyiuk sorsában: a mai napig nem tudják, hogy miért hurcolták el őket. - Engem 1945-ben fél órára vittek el VIII. kerületi lakásunkból dolgozni, aztán tizenegy év múlva kerültem haza - mondja egyikük. - Egy esztendeig Magyarországon raboskodtam, ültem a Gyorskocsi utcában és Sopronban is. Aztán 1946- ban kikerültem Ukrajnába, ahol egy szénbányában dolgoztam. Csak ezt követően, a hétéves szabadságvesztést kimondó bírósági ítélet nyomán kerültem tovább egy szibériai lágerbe, ahol vasutat építettünk. Van olyan is, akit az sem védett meg, hogy szovjet partizánként harcolt a II. világháborúban. Apám kommunista volt és a Tanácsköztársaság leverése után a Szovjetunióba emigrált, ahová magával vitt minket. Később, a Sztálini tisztogatások során 1938-ban kivégezték. Én a II. világháború kitörésétől kezdve 1942-ig partizánként harcoltam a németek ellen. Akkor letartóztattak és elítéltek. Tíz évet kaptam. Keményfi Bélát, aki emlékiratait néhány évvel ezelőtt Magyar leventék a sarkkörön túl címmel adta közre, még kegyetlenebb sors várta. A háború vége felé tizenévesen, 1944-ben megszökött a leventekiképző táborból. A Vörös Hadsereg elől visszavonuló csapatokkal együtt Nyugatra került. Innen rövid hadifogság után jutott haza. Nem sokáig élvezhette a szabadságot. A magyarszovjet belügyi szervek letartóztatták. Szökni próbált, de közben lövés érte a gerincét és megbénult. Fogva tartóit ez sem hatotta meg: nyolc év raboskodás után, 1953-ban jutott csak haza Magyarországra. - Nyikolaj Nyikolajevics Zejcev, ha jól emlékszem a nevére, a Szovjetunió kétszeres hőse, a brjanszki erdőben partizánként harcolt, a háború előtt tanító volt - emlékezik vissza egyik rabtársára. A háború után őrnagyi rangban került a Frunze Katonai Akadémiára. Egy előadás szünetében bátorkodott kijelenteni, hogy a háború kezdetén a németek fejlettebb haditechnikával rendelkeztek mint a Szovjetunió. Valakinek e kijelentés nem tetszett és elküldték közénk tízévi átnevelésre. Neki is szólt a „proverkákon” rendszeresen elhangzó, a gyezsumijtól származó intelem: „megtanítalak benneteket, hogyan kell szeretni a szabadságot!”. Bár Sztálin nagy előszeretettel töltötte meg a lágereket az általa ellenségnek tartott emberekkel, a gulág mégsem az ő találmánya volt. A szovjet koncentrációs táborok tulajdonképpen egyidősek voltak az 1917-es szovjet hatalomátvétellel. Az első lágerek létrehozásában fontos szerepet játszott Lev Trockij hadügyi népbiztos. Ő eredetileg a szovjet hatalom ellen lázadó cseh és szlovák légionáriusok izolálására szánta a táborokat. Nem sokkal később azonban már arról értekezett, hogy szögesdrót mögé kell zárni a „sötét agitátorokat, az ellenforradalmi tiszteket, szabotőröket, parazitákat és spekulánsokat”. Lenin a szovjet kormány, a Népbiztosok Tanácsának elnökeként még ennél is szélesebb körben jelölte meg a szovjethatalom által nem kívánatos, ezért elkülönítésre ítélt emberek körét. Úgy vélte: koncentrációs táborba kellene zárni mindazokat, „akikben kételkedünk”. Akkor már ebbe a kategóriába tartoztak a bolsevikok korábbi szövetségesei, a mensevikek, az eszerek és az anarchisták is. Róluk jegyezte meg gúnyosan az egyébként Sztálin által 1936-ban szintén a halálba kergetett Mihail Tomszkij szakszervezeti vezető: „A proletárdiktatúrában működhet két, három sőt négy politikai párt is. Azzal a megszorítással, hogy az egyik gyakorolja a hatalmat, míg az összes többi börtönökbe meg lágerekbe kerül. ” Amikor 1921-ben létrejött a gulág, vagyis a kényszermunkatáborok főigazgatósága, már 122 láger és átnevelő tábor működött a Szovjetunióban. A legszörnyűbbnek a Szolovki szigetkolostor ősi falai között létesített számított. Az őrség itt válogatott kínzásokkal gyötörte a foglyokat. A rabok helyzete a II. világháború alatt még a korábbiakhoz képest is romlott. A hadi helyzetre való tekintettel a munkaidő a nyári hőségben és a dermesztő téli hidegben egyaránt tíz-tizenkét órás volt. Aztán a Szovjetunió elleni német támadás éve, vagyis 1941 végéig több mint 420 ezer embert bocsátottak „szabadon”, hogy aztán rövid kiképzés után a frontra küldjék őket. Oroszországban még ma is csak kevesen tudják, hogy a guláglakókból alakult hadosztályok voltak azok, amelyek Moszkva külvárosánál feltartóztatták a Wehrmacht elit alakulatait. A nagy világégés alatt a gulág a szovjet hadigazdaság fontos részét képezte. A világháború befejezését követően, immár a következőre készülődő Sztálin már csak ezért sem engedte el a táborok foglyait. Sőt, a hadifoglyok és a Vörös Hadsereg által megszállt országokból ilyenolyan okokból elhurcolt emberek fontos utánpótlást jelentettek a hidegháború éveiben: a többség építkezéseken, gyárakban és kolhozokban dolgozott. A közelmúltban feltárt szovjet adatok szerint 1946-ban több mint kétmillió külföldi állampolgárt tartottak fogva a hatalmas országban. A gulágot is megjárt magyarok száma - a történelmi Magyarország területét alapul véve - több tízezer fő lehetett. Az egykori foglyok közül sokan úgy vélik: a gulág ugyanolyan volt, mint a náci koncentrációs tábor. Csak az egyik gyorsabban, a másik pedig lassabban ölt. - A szovjet lágerek is haláltáborok voltak - véli Kun Miklós történész és némelyik nagyon is gyorsan ölt. El lehet képzelni, hogy mennyi ideig maradtak életben azok az emberek, akiket mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgoztattak az uránbányákban. Vagy azok, akiket a kísérleti atomrobbantás után a sugárfertőzött területekre hajtottak, szintén minden védőfelszerelés nélkül. Ráadásul a harmincas évek második felétől teljesítették a „sztálini kvótát”, amely százalékosan határozta meg, hogy egy-egy nagyobb lágerben hány foglyot kell likvidálni. A gulágok „hanyatlása” a negyvenes évek legvégén már megkezdődött. Egyre gazdaságtalanabb volt fenntartani őket, hiszen ócskavasnak beillő gépeken dolgoztak a rabok, és ésszerűtlen volt a munkaszervezés is. Az ötvenes évek elején egy gramm arany kitermelése a szovjet lágerekben másfél grammnyi arany értékébe került az államnak. Ezért Sztálin halála után Lavrentyij Berija, a diktátor főhóhéra azt javasolta, hogy fokozatosan számolják fel a lágerrendszert. Először a köztörvényesek, aztán a hruscsovi olvadás éveiben az ártatlanul elítéltek előtt is megnyíltak a koncentrációs táborok kapui. - Én 1952-ben letöltöttem a büntetésemet, de nem tudtam hazamenni, mert egy isten háta mögötti szibériai falu mellett voltam fogoly - idézi fel a rabság utolsó periódusát az egyik túlélő magyar. - így aztán csak 1956 elején kerültem végre haza, egy hónapos utazás után. Magyarország teljesen megváltozott a távollétem alatt. Itthon azt sem tudtam sokszor, hogy mi történik körülöttem. A politikai eseményekből sem nagyon értettem semmit, hiszen nem ismertem sem az előzményeket, sem a politikusokat. Beszélgetés közben pedig minden második szó oroszul bukott ki belőlem. Nehéz volt visszazökkenni a normális életbe - erősíti meg Keményfi Béla is. - Ez nem csak azt jelenti, hogy nyolc év szovjet fogság után nehéz volt munkát találni, hanem azt is: eleinte fogalmam sem volt arról, hogyan kell egy KÖZÉRT-ben vásárolni. Szinte hihetetlen, de a túlélők úgy tudják, hogy az utolsó elhurcolt 1975-ben tért vissza Magyarországra. - Ha jól emlékszem Makóról vitték magukkal az illetőt szovjet katonák - folytatja Keményfi úgymond csak a következő faluig, így ment ez egy darabig, aztán egyszer csak Ukrajnában találta magát. A katonai egységet, amelyikkel volt, 1947-ben feloszlatták. Mivel az eltelt időben túl sokat látott, gyorsan kapott öt évet. Szibériában raboskodott, valahol a világ végén, így aztán amikor kiszabadult, akkor sem tudott sehova sem menni. Nem tudott még értesíteni sem senkit a hollétéről. Hoszszú idő után, 1975-ben egy Szovjetunióban tanuló magyar diák akadt rá véletlenül. Az egyetemista aztán szólt a magyar nagykövetségnek, így végre harminc év után hazajöhetett ez a szerencsétlen is. Az idős emberek többsége az egyik legfontosabb dolognak azt tartja, hogy ne merülhessen feledésbe az, ami velük és sok millió sorstársukkal történt. - Minket rehabilitáltak ugyan azokért a cselekedetekért, amiket el sem követtünk - mondja egyikük -, de még senki sem kért bocsánatot tőlünk azért, amit velünk tettek. Senki. Velancsics Béla A gulág jelentése: kényszermunkatáborok főigazgatósága MTI-archívum NÉPSZAVA Elcsábítva és behálózva (Folytatás az 1. oldalról) A Előnyre Gates tett szert. Ezért ő testesíti meg a jót és a rosszat egyszerre. Bő két évtized alatt, amióta odahagyta a Harvardot a programozásért, a világ leggazdagabb embere lett, s ez az eseménydús húsz esztendő - némi, de nem nagy túlzással - a számítástechnika történetével is egyenlő. Gates dolgozta ki a BASIC, majd az MSDOS és a Windows operációs rendszereket, s ezek futnak a világban elterjedt komputerek kilencven százalékán. Csoda-e, hogy megirigyelték a hatalmát? A Microsoft most egyezkedni próbál a felperesekkel, s bíróságon kívüli alkuban bízik. Riválisai közben szövetkeznek. Az Internethez hozzáférést kínáló America Online 4,2 milliárd dollárért felvásárolta a Netscape-t, amely böngészőjéről ismert, s kelendőbbnek bizonyult a Microsoft Explorernél, mindaddig amíg Gates cége meg nem kísérelte kiszorítani a piacról. Csatlakozott az AOL kezdeményezéséhez a már említett Sun, amely a Jini mellett a híres Java nyelvet szerkesztette. Ez az operációs rendszertől függetlenül írna programot bármely számítógéphez. A hátterében az International Business Machines is tüzeli a társaságot, bevonva az Oracle-t, amely a Microsoft mögött az Egyesült Államok második legnagyobb szoftvergyártója. Az IBM célja az, hogy a vállalatoknak ajánljon választási lehetőséget. Szeretné elérni, hogy a Windows NT hálózati megoldás mellett az Unix is keresett áru legyen. A Microsoft azonban most visszavág. Összeállt az Intel céggel, a Pentium lapocskák kiagyalójával és készítőjével, amely egyébként inkább megállapodott a szövetségi hatóságokkal a minap, csakhogy elkerülje egy ellene szervezett trösztellenes pernek a káros következményeit, valamint a Hewlett-Packard komputergyártóval és a Nortel telekommunikációs vállalkozással. Abban a reményben, hogy a Windows NT és a Pentium chip vállalati kommunikációs berendezések építőelemévé válhat, s ekként olyan különlegességet nyújthat, mint a hang, a kép és az adat egységesített továbbítása. Az Internetnek is ebben jelölhető meg a lényege. Kép, mozgókép, adat, s talán hang szállítása különböző pontok között. S ha hordozható eszközeinkkel bárhol, bármikor megtekinthetjük a nekünk szánt elektronikus üzeneteket, vagy beletekinthetünk az ily módon tálalt archívumokba, akkor a lehetőségek valóban határtalanok. S nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az Internet és a telefóbia szoros kölcsönhatásban áll egymással, egyik a másik nélkül aligha létezhet. (Magyarországon jelenleg hét-nyolcszázezerre becsülik az Internet élvezőinek számát, s a szolgáltatók versengenek egymással, de mindenki a Matáv vonalait veszi igénybe, amikor házi vagy munkahelyi PC-jéről feltárcsázza a világhálót.) z Egyesült Államokban, amely a háztartások komputer- és telefonellátottságában az élen jár, 1996- ban módosították a kommunikációs szabályokat. Hosszas vita után átírták a törvényeket. Abban a magabiztos tudatban is persze, hogy a világ tíz legnagyobb telefontársasága közül öt amerikai - a japán, a brit, a német, a francia és az olasz mellett. Az Egyesült Államok kormányzata és kongresszusa pontosan érzékelte, hogy új követelményeknek kell megfelelni, új korszak hajnala dereng, s meg kell szabadulni mindattól, ami a szabályozásban elavult. A történet 1982-ig nyúlik vissza, amikor a trösztellenes eljárás végén feldarabolták az American Telegraph and Telephone-t, a híres ATT-t. Az anyacég csak távhívásokat közvetíthetett, míg a belőle kihasított úgynevezett „Bell-babák” a helyi piacon működhettek. Ez a helyzet kétségkívül kedvezett a versenynek, de ez a szerkezet mára kissé megcsontosodott, s új technológiák is feltűntek. A kábeltévé például, amelynek vezetékein adatok és hangok is haladhatnak. A másik oldalon persze a telefontársaságok sem tétlenkedtek, korszerűsítették „drótjaikat”, amelyeken még akár kép is továbbítható. Az előírások merevségén enyhíteni kellett, hogy a helyi és a távhívás, a kép és hang keveredhessen. Ám a törvényalkotók szándékával ellentétben a megerősödött, felcseperedett „Bell-babák” házasodtak össze, mert minél nagyobb a cég, annál inkább állja a versenyt a nemzetközi porondon. A Bell Atlantic megvette a Nynexet, s ezzel az Egyesült Államok keleti partvidékén gyakorlatilag egy kézbe került a telefonszolgáltatás. Most a GTE következhet, amelynek Texasban és Kaliforniában vannak érdekeltségei, 21 millió előfizetővel. Az SBC Communication, amely az Egyesült Államok nyugati és délnyugati vidékét uralta, hatvanmilliárd dollárért - az éves magyar GDP-t súroló összegért - az Ameritech (a Matáv privatizáció egyik nyertese) felvásárlására készül, s ezzel Amerika középső részét is megszerezné. Most az America Online-nal kötött megállapodást, s az Internet így közvetlenül még több lakásba kéredzkedhet be. (A szövetségi hatóságok most tanakodhatnak, engedélyezzék-e a fúziókat.) S a távhívók is partnereket keresnek. Az ATT a TCI-t gyűrte maga alá 48 milliárdért. Ez a cég kábelen viszi a tévék képét az otthonokba. Megegyezett az ATT a British Telecommal is. Versenytársai közül - a szétdarabolást követően a távhívásban rivalizáló cégekről van szó - az MCI-t beolvasztotta a WolrdCom, felzárkózván szorosan az ATT mögé. A harmadik szereplő, a Sprint a France Telecommal és a Deutsche Telekommal próbálkozott, de nem nagy sikerrel. A kudarc tényét éppen a minap igyekeztek cáfolni az érdekeltek. Néhány héttel ezelőtt aztán olyasmi történt, amire kevesen számítottak. Ez az ügylet megmozgathatja az amerikai piacot éppúgy, mint az európait. A brit Vodafone 62 milliárd dollárért megvette a kaliforniai AirTouch-ot. Mindkettő mobiltelefonnal kereskedett, s a frigy nyomán a világ legnagyobb ilyen vállalkozása jött létre. Öt kontinens huszonhárom országára terjed ki már most a Vodafone AirTouch. Ám egyelőre nincs globális szabvány. Az Egyesült Államokban analóg és digitális rendszerek élnek egymás mellett, míg Európa - hála az EU előrelátásának -, eleve a GSM-re tett, s így ezen a földrészen bárki bárhol elérthető a mobilján, amelyet viszont a tengerentúlra már fölösleges elcipelni. Megindulhat tehát a versengés a mobilcégekért, a fogyasztókért, s általában a vezeték nélküli technológiáért, amely az Internettel kiegészülve forradalmasíthatja életmódunkat Gates és ellenfelei víziójában. A kitapintható fejlődési irányok és a látomások mind feljebb hajtják az Internet cégek részvényeinek az árfolyamait. Igazi teljesítmény nincs mögöttük, mégis a tőzsde olyan piaci értéket rendel a Yahoo! vagy az Amazon neve mellé, mint amilyen a Boeingé, a Texacóé vagy a General Motorsé. A felmérések, az adatok szintén érdekesek. Tény, hogy az Internettel immár nagyon sokan ismerkednek, s nem kell számítógépes zseninek lenni ahhoz, hogy elmerüljünk ebben a digitális világban. Ennek köszönhetően van fantázia az elektronikus kereskedelemben. De tény az is, hogy az Internet böngészői elsősorban kutatnak, archiválnak, a híreket csak átfutják. Az Internet hullámain szörfölőknek a száma megduplázódhat 2002-ig, miközben az e-kereskedelem a mai 32 milliárd dollárról 425 milliárdra emelkedhet, de az összforgalomnak - tehát a hagyományos adásvételeknek - csupán az öt százalékát teheti ki. Ez az arányaiban kicsi, de összegében hatalmas piaci részesetléssers összeolvadások sorát indította el a közvetlen Innternet-szolgáltatók táborában. (A magyar DataNethez vagy Elenderhez hasonló vállalkozásokról van szó.) A Yahoo!, a második legnépszerűbb honlap megvette a Geocitiest, amely a harmadik ebben sorban. Az Excite - a Yahoo! ádáz ellenfele - az @Home Networké lett, amely kábeltévén viszi az Inernetet a lakásokba. Innentől kezdve érthető az is, hogy a nagy tévétársaságok - a hirdetési bevételek növelésére is gondolva - miért fektetnek kisebb cégekbe, mint amilyen például az InfoSeek vagy a Pathfinder. A lelkesedés és a számok önmagukért beszélnek, ám az európai vállalatok - általánosságban - korántsem hisznek annyi-ra az elektronikus kereskedelem térnyerésében, mint az amerikaiak. Mégis, a láz már átterjedt. Nemrégiben jelentette be az Olivetti író- és számítógépgyár, hogy lecsap a Telecom Italiára, s akár erejét meghaladó pénzügyi terheket is vállal. Hatvanmilliárd dollárral kecsegteti a Telecom Italia részvényeseit, miközben a telefontársaság igyekszik visszaverni ezt a támadást. Az Olivettinek azonban tulajdonában van az egyik olasz mobiltelefoncég is, s most „telekom” óriássá akarja hizlalni magát, alaposan felforgatva az itáliai üzleti életet, s egyben kijelölve a stratégiát az EU- és eurotag ország számára a kommunikációs érában. S erre múlhatatlanul szükség is van. Bár - általában véve - a vállalatok érdeklődését nem is ragadta meg az elektronikus kereskedelem Európában, a telekommunikáció rohamléptekkel halad előre. Épülnek a kábelhálózatok, s tavaly az egész iparág ragyogó évet zárt. A mobil készülékek piaca pedig kiemelkedik még ebből a mezőnyből is. Még a jól ellátott skandináv régióban is húsz-negyven százalékkal növekedett az előfizetőknek a száma. Portugáliában megkétszereződött, míg Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában hatvan-nyolcvan százalékkal bővült. A szédületes tempójú technológiai váltás következtében az Internet belopja magát hétköznapjainkba. A munkahelyen már nem beszélgetünk, hanem e-mailen társalgunk egymással, s a csapatmunkát egyáltalán nem befolyásolja, hogy tagjai az ország vagy a világ különböző pontjain tanyáznak-e éppen. Lakásunk is átalakul, a néhány évvel ezelőtt készült sci-fi alkotások nevetséges múltidéző nosztalgiázásnak tűnnek fel. Ideig-óráig még tépelődhetünk, mint a német bankárok Gates történetében, hogy mitévők is legyünk, de a változás maga alá gyűr valamennyiünket. A mesék általában úgy végződnek, hogy a hősök boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Itt talán még nem tartunk. De akár elcsábított bennünket a technika, akár nem, szép lassan és szinte észrevétlenül a világháló foglyai leszünk.