Népszava, 1999. november (127. évfolyam, 254–279. sz.)
1999-11-01 / 254. szám
10 1999. NOVEMBER 1., HÉTFŐ A szóvivőnek csak a szerepe fontos, személye nem — állítja Erdélyi Lajos dandártábornok A negyvenkét éves hivatásos katona pályája során öt honvédelmi minisztert szolgált. Czinege Lajos léptette elő hadnaggyá, majd főhadnaggyá, Kárpáti Ferenc századossá, Für Lajos (MDF) őrnaggyá, illetve alezredessé, Keleti György (MSZP) ezredessé, a jelenlegi honvédelmi miniszter, Szabó János (FKGP) pedig a közelmúltban tábornokká. Szinte a rendszerváltás első pillanataiban „felfedezték”, két esztendőn át parancsőr tisztként szolgálta az első civil minisztert, hét év óta a tárca szóvivője, ami három politikai ciklust jelent. Szabó Iréné NÉPSZAVA - Önt Für Lajos honvédelmi miniszter felfedezettjeként tartják számon. - Először akkor találkoztam a miniszter úrral, amikor a katonai akadémia végzősei előtt tartott beszédére kiválasztott hallgatóként én válaszoltam. Aztán kétszer berendeltek, másodszor maga a miniszter hívatott. Megkérdezte, tudok-e leveleket, beszédeket írni, így lettem Für Lajos titkára. - Sokan a bukását jósolták, amikor Keleti György szóvivői székébe ült. Mi kellett ehhez, bátorság vagy határtalan ambíció? - Ambíció feltétlenül. Megjegyzem, az akkori katonai felfogás szerint illetlen dolog lett volna nemet mondani egy miniszteri ajánlatra, bár sejtettem, az ésszerűség ellene szól. A szóvivő kikerül a normális katonai karrier sodrásából, s olyan hátországba jut, amely beskatulyázza. Afféle semmihez nem értő személlyé válik, aki, ha kipottyan ebből a székből, a katonaszakma nemigen tud mit kezdeni vele. A szóvivőség nem szakma, hanem ideiglenes állás. A szóvivőnek csak a szerepe fontos, személye legfeljebb annyiban, hogy alkalmas-e a szerep ellátására. - Ma harmadik minisztert szolgálja ki. - Görcsösen nem kapaszkodom a székbe. Bizonyság erre, hogy amikor Keleti György lett a miniszter, levélben jeleztem, ha nem tart igényt a munkámra, lelépek, és csak azt kértem, segítse, hogy megfelelő beosztásba kerüljek. Keleti azt válaszolta, semmi oka nincs a szóvivőcserére. - Hogyan sikerült három különböző pártállású és emberileg is igen különböző miniszter mellett bizalmi pozícióba kerülni? - A rossznyelvek szerint puha gerinc kell hozzá. Erre azt mondom, ha a szóvivő alapvetően azonosulni tud azokkal a fő irányokkal, amelyeket a mindenkori politika diktál, akkor nem kell tudathasadásosnak lennie. Lényegét tekintve ez a hét év számomra arról szólt, hogy a Magyar Honvédséget nyugati mintára át kell alakítani és ha NATO-tag lesz hazánk, seregünket is alkalmassá kell tenni arra, hogy a szövetség elfogadja. Őszintén szólva bizonyos vezetési stílusbeli különbségektől eltekintve a tárca politikai törekvései nagy különbséget nem mutattak szóvivőségem hét éve alatt. Felállt volna, ha kiderül, hogy nem tud egyetérteni azzal, ami a honvédséggel történik? - Természetesen igen. - Egyetlen miniszter sem várta el, hogy a bizalomért cserébe pártpolitikai nézeteivel azonosuljon? - A bizalom bonyolult dolog. Én a legegyszerűbb utat választottam: megpróbáltam minden helyzetben korrekt, tisztességes munkát végezni. Szerencsére ez a magatartás nem pártfüggő. Leegyszerűsítve ugyanis a szóvivőnek az a dolga, hogy „megbízott szálként” jó értelemben „eladja” a nyilvánosságnak azt az árut, ami maga a hadsereg, menedzselje a minisztérium és a honvédség vezetőit, és kielégítő válaszokat adjon az újságíróknak. - Jó vagy szerencsés szóvivőnek tartja-e magát? - Ha valaki megfelelően tájékozott, ami kellő toleranciával és átlagos műveltséggel párosul, rossz nem lehet. A katona szocializációja alapján eleve toleráns. Magamat mindenekelőtt szerencsésnek tartom, bár voltak tévedéseim. - Meddig marad szóvivő? - Azt gondolom, már túlléptem az ésszerűség határát. A megboldogult bölcs öreg katona, Kéry Kálmán annak idején többször mondta nekem: „Fiam, 3 évnél tovább egyetlen beosztásban sem szabad maradni. Addig mindent belead az ember. Aztán már csak rutinból csinálja.” Igazat adok neki. Most mégsem szeretnék elmenni. Ott voltam, amikor Budapesten aláírták a Varsói Szerződés felszámolási dokumentumát, amikor hazánkat Brüsszelben felvették a NATO-ba. A tárca katonai stratégiai felülvizsgálata szinte személyes ügyem lett. Szeretnék részt venni abban az újabb folyamatban, amely ez alapján hamarosan elindul, és reményeim szerint végre méltó helyére kerül a honvédség. Egyébként, ha leköszönök, katona maradok. Bár ez nem csak rajtam múlik. A nevének elhallgatását kérő fiatalember 7 évet ült rablásért, súlyos testi sértésért és betöréses lopásokért. 1996-ban szabadult. - Azt nem gondoltam volna, hogy ekkorát fordul a világ. Amikor bementem, volt egy lakótelepi lakásunk, minden olcsó volt. Tényleg elvettem a fazontól a tárcáját, háromezer forint volt benne, de ezt nem vették figyelembe. Szóval rablás volt, de még egyszer nem csinálok ilyen hülyeséget - azóta nem iszom. Néha van egy kis Speed vagy LSD, de az más. Mire kijöttem, az anyám meghalt, a bátyámtól meg lehúzták (színlelt szerződéssel kicsalták a lakást. Szóval úgy szabadultam, hogy se pénzem, se hozzátartozóim nem maradtak. Erre senkit nem lehet felkészíteni, hiába az átmeneti csoport. Most a régi haveroknál zuhanyozom naponta, mert ahol egy korábbi spanommal (bűntárs) lakunk, ott se víz, se fűtés. Önkényesen foglaltuk el, lopjuk még az áramot is. Ha nincs munka, csinálunk kisebb balhékat, de arra vigyázunk, nehogy megint elkapjanak. Én kibírtam a 7 évet, de van, aki már öt évtől megzakkan (megőrül). Például az egyik ismerősöm, a Gonosz. Ő 25 évet volt benn, mert a 60-as években rendőrökre lövöldözött. Most ő is hajléktalan. A múltkor valakinek beszólt a kocsmában, aztán mondták neki, hogy hagyja abba, mert levágják a nyelvét. Erre ő kitette az asztalra, és hagyta hogy nyomják neki a kést. Na, mi ez, ha nem őrült? * (Folytatás az 1. oldalról) Szakemberek szerint:. .ezek , az elítéltek, gyakorlatilag egyáltalán nem veszélyesek a társadalomra. Boros János kriminálpszichológus szerint ők a hosszú rabos- kodás alatt úgynevezett intézményfüggővé válnak. Egyszerűen hozzászoknak ahhoz, hogy szigorú szabályok szerint kell élniük. Nem tudnak mint kezdeni a „nyakukba szakadt” szabadsággal. Vagyis a szabadulásuk idején már nem jelentenek veszélyt a társadalomra. További tény, hogy ezek az életfogytosok - bár vannak közöttük szép számmal, akiket emberölés miatt ítéltek el - nem a legsúlyosabb bűntények elkövetői. Elítélésükkor ugyanis még létezett a halálbüntetés, s a legbrutálisabb emberölések elkövetőit általában halálra ítélték. A szakértőkkel ellentétben az átlagember tart a szabaduló raboktól, különösen azoktól, akiket erőszakos bűntettek elkövetése miatt ítéltek el. Az elmúlti hetekben több olyan eseterőiről beszámolt tarrazun, amikor ideiglenesenig távozáson lévő rabok súlyos bűncselekményeket követtek el. A szakemberek azonban figyelmeztetnek, ezek az elítéltek nem hoszszú évtizedek után kerültek szabadlábra, azaz még nem váltak intézményfüggővé, nem veszítették el agresszivitásukat, vagy ha úgy tetszik, még nem törte meg őket a börtön. Kovács Zsolt őrnagy, a szegedi Csillag börtön vezető pszichológusa elmondta, hosszú évekig tartó büntetésből szabaduló elítéltek életvitelére a későbbiekben nincs hatásuk, a büntetésvégrehajtási intézet feladata inkább beilleszkedésük előkészítése. A szakember kiemelte a fejlesztő-oktató tevékenységek szerepét, így a sport-, kulturális és vallási foglalkozásokat, hiszen ezek során erősödhet a konstruktív kapcsolattartás és a visszaüleszkedési készség. st . Mennyire épülnek le az elítéltek a hosszú évek alatt? A börtönviseltek szerint öt év a vízválasztó, annál hosszabb bentlét után képtelenség visszailleszkedni. Erről lehet vitatkozni, hiszen a tűrőképesség mindenkinél más és más. Általában 7-8 év már kritikus, de a 10 évről már sokan úgy tartják, ez a leépülési határ. A hosszú bezártság sajnos nehezen tolerálható személyiségváltozásokat okoz. De még egyszer mondom, ez a határ egyéni, van, akinél már 5 nap is komoly törést okoz, és akad olyan is, aki 10 év alatt sem roppan össze. - Az életfogytiglanra ítéltek szabaduláskor egy teljesen megváltozott világba kerülnek. Mennyire tudják felkészíteni az elítélteket a polgári életre? - A tárgyilagosság fontos eleme a felkészítésnek, nem szabad eltitkolni, hogy nehéz feladat áll előttük. Hivatásos pártfogók segítségével''már "a"'szabadulás" előtt keresik a lakhatási és munkalehetőségeket, esetenként a leendő munkáltatót is bevonva a beszélgetésekbe. Egyébként az elítéltek teljesen képben vannak a környező világ változásait illetően: "elérhető ra napi sajtó, a rádió és" televízióké" szülék mindennapos a zárkában, s a külső kapcsolattartás 4-5 formája is rendelkezésre áll. - Mennyi az esélye annak, hogy visszaesőkké válnak? ’ r^jNlmcsenel^.^aTe^^ vohafj közéT hazai statisztikák, a hosszú börtönévek alatt tönkrement kapcsolatok, a fogadókészség hiánya vagy éppen a személyes beletörődés, a kilátástalanság miatt ez a veszély sajnos fennáll. Sok a kockázati tényező, csapdahelyzetbe kerülhet a frissen szabadult személy, s esetleg éppen olyanokhoz csapódik, akik nem érdekeltek abban, hogy normakövető magatartását megőrizze. - A börtönpszichológusok lehetőségei korlátozottak, hiszen tanácsaik a börtön kapuján kívülre nem érnek el. Mi lehet a megoldás? - A rendszerváltás óta karitatív szervezetek, egyházak és magánszemélyek is ápolhatják a kapcsolatot, nyújthatnak lelki gondozást. Ezek olyan lehetőségek, amelyeknek nemcsak a börtönadaptációban, azaz a büntető intézet életébe való beilleszkedésben, hanem a visszavezetésben is fontos szerepet játszanak. Ilyenek például a Mécses Szeretetszolgálat mécsesházai vagy a levelezőszolgálatok, arr^ye^ gyakran. küldenek .^ajáp^ dékcsomrágotis. - Saját gyakorlatából tudna említeni egy olyan esetet, amikor egy elítélt sikeresen járta végig ezeket a stádiumokat? - Németh István (a Soós Lajos nevével jelzett vecsési rendőrgyilkosság egyik vádlottja, 1980-ban ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre, mivel akkor még csak 19 éves volt) esetében is adott volt a választás lehetősége, és ő élt vele. Nagyon rossz fizikai és mentális állapotban került a büntetésvégrehajtási intézetbe, de a gyógyító-nevelő csoportban magára talált. Részt vett egyházi foglalkozásokon, megtanult orgonán játszani és pozitív hangadója volt annak a kisebb közösségnek, ahol napjait töltötte. Ez egy hosszú folyamat eredménye, nem annyira látványos, de esélyt adhat a visszailleszkedésre. Németh esetében ez nem konformizmuson alapult, ő komolyan gondolta. Szabadulnak az életfogytiglanosok Szakemberek szerint ezek az elítéltek gyakorlatilag egyáltalán nem veszélyesek a társadalomra. A hosszú raboskodás alatt intézményfüggővé válnak, hozzászoknak ahhoz, hogy szigorú szabályok szerint kell élniük Dömötör Csaba felvétele INTERJÚ NÉPSZAVA Új példakép a médiasztár A 12-18 évesek napi három órát ülnek a tévé előtt Egy általános és középiskolások körében végzett felmérés szerint a fiatalok példaképei között elenyészően kevés a tanár, a tudós vagy az államférfi. A követendő mintát a gyerekek a családjukon kívül elsősorban a televíziós műsorokból választják. A Tárki vizsgálata szerint a tévénézés mennyiségét az apa iskolai végzettsége, az iskola típusa és a saját televízió birtoklása befolyásolja. Horváth Ildikó NÉPSZAVA Az új értékek nem csak a munka világát veszik birtokukba - lásd önmenedzselés, jó fellépés, alkalmazkodókészség, hanem az élet minden területét, szögezi le a tizenévesek között végzett felmérést összegező László Miklós szociológus. Individuált életformák jönnek létre, amelyek arra kényszerítik az egyéneket, hogy saját magukat a felemelkedés vagy az anyagi biztonság érdekében életvezetésük középpontjává tegyék. Ezt az értékátrendeződést jól tükrözi a több mint 1000 budapesti és vidéki 7.-8. általános iskolában, illetve különböző típusú középiskolákban tanuló körében végzett kérdőíves felmérés. A 12-18 éves korosztály hétköznap átlagosan 131, hét végén 2-3,5 órát tölt a tévé képernyője előtt. A felmérés szerint a televíziózásra fordított időt nagymértékben befolyásolja az apa iskolai végzettsége, az iskola típusa és a megkérdezett neme. Az általános iskolások többet ücsörögnek a készülék előtt, mint a középiskolások. Érdekes megfigyelés: a felekezeti iskolákba járókat jóval kevésbé bilincseli le a televízió, mint az állami iskolákba járókat. A szociológus szerint feltehetően az egyházi iskolák által kialakított sajátos miliő lehet hatással a fiatalok szabadidős tevékenységére, másrészt ezekben az intézetekben az országos átlag felett van a diplomás szülők gyereke. Ez az összefüggés nem elhanyagolható, a kérdőívekből ugyanis kiderül, hogy az apa iskolázottsága erősen befolyásolja a televíziózásra fordított időt. Az egyetemi diplomával rendelkező apák gyermekei közül csupán minden harmadiknak van saját készüléke, míg az alacsonyabb végzettségű szülők gyermekei több tévét mondhatnak magukénak. A vizsgált korosztály családjainak 45 százalékában van a gyerekeknek saját televíziójuk. A felsőfokú végzettségű szülők jobban felügyelik gyermekeiket, egyébként a 12- 14 év közöttiek harmada minden kötöttség nélkül nézheti a tévét, a 15-19 éveseknek pedig már a kétharmada mentesült az eltiltástól. Különös, hogy miközben a szülők nagy része elsősorban a szex- és horrorfilmektől féltik gyermekeiket, addig minden további nélkül megengedik az akciófilmek és bűnügyi történetek megtekintését. A megkérdezett gyerekek 35 százaléka a tévé képernyője előtt ülve van együtt leggyakrabban a szüleivel. Ez az arány 20 százalékra csökken a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők családjában és 50 százalékra nő a szakmunkás végzettségű apák esetében. A példaképek kiválasztásában szintén jelentős szerepet játszik a szülők iskolai végzettsége és a tévé előtt töltött idő mértéke. A médiasztárok meghatározó szerepe felerősödik az alap- és középfokú iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyerekeinek példaképválasztásában és azoknál, akik napi négy óránál többet töltenek a képernyő előtt. Eltérést mutatnak a nemek szerinti válaszok: a lányok 60 százaléka, a fiúknak 38 százaléka választott a családból példaképet. Általában a sportolók, a filmsztárok vezetik a példaképek „toplistáját”, az apákat és anyákat hasonlóan követhetőnek tekintik a gyerekek. A politikusok a tanárok hátul kullognak. Az összes megkérdezett válasza alapján a gyerekek 49 százaléka a családból, 38 százaléka a médiából és 13 százaléka az iskolából választ példaképet. Nagy eltérést mutat az egyházi iskolákba járók válasza. Náluk a család 50, az iskola 37 és a média mindössze 13 százalékkal szerepel. Ma már létezik valódi életfogytiglan A jelenlegi kormányzat a társadalom döntő többségével egyetértésben a büntetések szigorítását szorgalmazza, így ettől az évtől már lehetőségük van a bíráknak arra, hogy a rendkívül súlyos bűncselekmények (minősített emberölések) elkövetőivel szemben valóban életfogytig tartó szabadságvesztést szabjanak l£i. Korábban pedig a büntető törvénykönyv módosítása során 15 évről húsz évre emelték ezt az időtartamot, amely letöltése után először meg lehet vizsgálni a „normál” életfogytosoknál azt, hogy feltételesen szabadlábra bocsáthatóak-e.