Népszava, 1999. november (127. évfolyam, 254–279. sz.)

1999-11-01 / 254. szám

10 1999. NOVEMBER 1., HÉTFŐ A szóvivőnek csak a szerepe fontos, személye nem — állítja Erdélyi Lajos dandártábornok A negyvenkét éves hivatásos katona pályája során öt honvédelmi minisztert szolgált. Czinege Lajos léptette elő hadnaggyá, majd főhadnaggyá, Kárpáti Ferenc szá­zadossá, Für Lajos (MDF) őrnaggyá, illetve alezredessé, Keleti György (MSZP) ezredessé, a jelenlegi honvédelmi miniszter, Szabó János (FKGP) pedig a közelmúltban tá­bornokká. Szinte a rendszerváltás első pillanataiban „fel­fedezték”, két esztendőn át parancsőr tisztként szolgálta az első civil minisztert, hét év óta a tárca szóvivője, ami három politikai ciklust jelent. Szabó Iréné NÉPSZAVA - Önt Für Lajos honvédel­mi miniszter felfedezettje­ként tartják számon. - Először akkor találkoz­tam a miniszter úrral, ami­kor a katonai akadémia végzősei előtt tartott beszé­dére kiválasztott hallgató­ként én válaszoltam. Aztán kétszer berendeltek, másod­szor maga a miniszter híva­tott. Megkérdezte, tudok-e leveleket, beszédeket írni, így lettem Für Lajos titkára. - Sokan a bukását jósol­ták, amikor Keleti György szóvivői székébe ült. Mi kellett ehhez, bátorság vagy határtalan ambíció? - Ambíció feltétlenül. Megjegyzem, az akkori ka­tonai felfogás szerint illet­len dolog lett volna nemet mondani egy miniszteri ajánlatra, bár sejtettem, az ésszerűség ellene szól. A­ szóvivő kikerül a normális katonai karrier sodrásából, s olyan hátországba jut, amely beskatulyázza. Affé­le semmihez nem értő sze­méllyé válik, aki, ha ki­­pottyan ebből a székből, a katonaszakma nemigen tud mit kezdeni vele. A szóvivő­­ség nem szakma, hanem ideiglenes állás. A szóvivő­nek csak a szerepe fontos, személye legfeljebb annyi­ban, hogy alkalmas-e a sze­rep ellátására. - Ma harmadik minisz­tert szolgálja ki. - Görcsösen nem kapasz­kodom a székbe. Bizonyság erre, hogy amikor Keleti György lett a miniszter, le­vélben jeleztem, ha nem tart igényt a munkámra, lelépek, és csak azt kértem, segítse, hogy megfelelő be­osztásba kerüljek. Keleti azt válaszolta, semmi oka nincs a szóvivőcserére. - Hogyan sikerült három különböző pártállású és emberileg is igen különbö­ző miniszter mellett bizal­mi pozícióba kerülni? - A rossznyelvek szerint puha gerinc kell hozzá. Er­re azt mondom, ha a szóvi­vő alapvetően azonosulni tud azokkal a fő irányok­kal, amelyeket a minden­kori politika diktál, akkor nem kell tudathasadásos­nak lennie. Lényegét te­kintve ez a hét év számom­ra arról szólt, hogy a Ma­gyar Honvédséget nyugati mintára át kell alakítani és ha NATO-tag lesz hazánk, seregünket is alkalmassá kell tenni arra, hogy a szö­vetség elfogadja. Őszintén szólva bizonyos vezetési stílusbeli különbségektől eltekintve a tárca politikai törekvései nagy különbsé­get nem mutattak szóvivő­­ségem hét éve alatt.­­ Felállt volna, ha kide­rül, hogy nem tud egyetér­teni azzal, ami a honvéd­séggel történik? - Természetesen igen. - Egyetlen miniszter sem várta el, hogy a bizalomért cserébe pártpolitikai néze­teivel azonosuljon? - A bizalom bonyolult do­log. Én a legegyszerűbb utat választottam: megpró­báltam minden helyzetben korrekt, tisztességes mun­kát végezni. Szerencsére ez a magatartás nem pártfüg­gő. Leegyszerűsítve ugyanis a szóvivőnek az a dolga, hogy „megbízott szálként” jó értelemben „eladja” a nyilvánosságnak azt az árut, ami maga a hadsereg, menedzselje a minisztérium és a honvédség vezetőit, és kielégítő válaszokat adjon az újságíróknak. - Jó vagy szerencsés szó­vivőnek tartja-e­ magát? - Ha valaki megfelelően tájékozott, ami kellő tole­ranciával és átlagos mű­veltséggel párosul, rossz nem lehet. A katona szocia­lizációja alapján eleve tole­ráns. Magamat mindenek­előtt szerencsésnek tartom, bár voltak tévedéseim. - Meddig marad szóvivő­? - Azt gondolom, már túl­léptem az ésszerűség hatá­rát. A megboldogult bölcs öreg katona, Kéry Kálmán annak idején többször mondta nekem: „Fiam, 3 évnél tovább egyetlen be­osztásban sem szabad ma­radni. Addig mindent bele­ad az ember. Aztán már csak rutinból csinálja.” Iga­zat adok neki. Most még­sem szeretnék elmenni. Ott voltam, amikor Budapes­ten aláírták a Varsói Szer­ződés felszámolási doku­mentumát, amikor hazán­kat Brüsszelben felvették a NATO-ba. A tárca katonai stratégiai felülvizsgálata szinte személyes ügyem lett. Szeretnék részt venni ab­ban az újabb folyamatban, amely ez alapján hamaro­san elindul, és reményeim szerint végre méltó helyére kerül a honvédség. Egyéb­ként, ha leköszönök, katona maradok. Bár ez nem csak­ rajtam múlik. A nevének elhallgatását kérő fiatalember 7 évet ült rablásért, súlyos testi sértésért és betöréses lopásokért. 1996-ban szaba­dult. - Azt nem gondoltam volna, hogy ek­korát fordul a világ. Amikor bementem, volt egy lakótelepi lakásunk, minden ol­csó volt. Tényleg elvettem a fazontól a tárcáját, háromezer forint volt benne, de ezt nem vették figyelembe. Szóval rablás volt, de még egyszer nem csinálok ilyen hülyeséget - azóta nem iszom. Néha van egy kis Speed vagy LSD, de az más. Mire kijöttem, az anyám meghalt, a bá­tyámtól meg lehúzták (színlelt szerződés­sel kicsalták­ a lakást. Szóval úgy szaba­dultam, hogy se pénzem, se hozzátarto­zóim nem maradtak. Erre senkit nem le­het felkészíteni, hiába az átmeneti cso­port. Most a régi haveroknál zuhanyo­zom naponta, mert ahol egy korábbi spa­­nommal (bűntárs) lakunk, ott se víz, se fűtés. Önkényesen foglaltuk el, lopjuk még az áramot is. Ha nincs munka, csi­nálunk kisebb balhékat, de arra vigyá­zunk, nehogy megint elkapjanak. Én ki­bírtam a 7 évet, de van, aki már öt évtől megzakkan (megőrül). Például az egyik ismerősöm, a Gonosz. Ő 25 évet volt benn, mert a 60-as években rendőrökre lövöldözött. Most ő is hajléktalan. A múltkor valakinek beszólt a kocsmában, aztán mondták neki, hogy hagyja abba, mert levágják a nyelvét. Erre ő kitette az asztalra, és hagyta hogy nyomják neki a kést. Na, mi ez, ha nem őrült? * (Folytatás az 1. oldalról) Szakemberek szerint:. .ezek , az elítéltek, gya­korlati­lag egyáltalán nem veszélyesek­­ a társadalomra. Boros Já­nos kriminálpszichológus szerint ők a hosszú rabos-­ kodás alatt úgynevezett intézményfüggővé válnak. Egyszerűen hozzászoknak ahhoz, hogy szigorú szabá­lyok szerint kell élniük. Nem tudnak mint kezdeni a „nyakukba szakadt” sza­badsággal. Vagyis a szaba­dulásuk idején már nem je­lentenek veszélyt a társa­dalomra. További tény, hogy ezek az életfogytosok - bár vannak közöttük szép számmal, akiket emberölés miatt ítéltek el - nem a leg­súlyosabb bűntények elkö­vetői. Elítélésükkor ugyan­is még létezett a halálbün­tetés, s a legbrutálisabb emberölések elkövetőit általában halálra ítélték. A szakértőkkel ellentét­ben az átlagember tart a szabaduló raboktól, külö­nösen azoktól, akiket erő­szakos bűntettek elköveté­se miatt ítéltek el. Az el­­mú­lti hetekben több olyan eseterő­irő­l beszámolt tarr­azun, amikor ideiglenes­enig távozáson lévő rabok sú­lyos bűncselekményeket követtek el. A szakemberek azonban figyelmeztetnek, ezek az elítéltek nem hosz­­szú évtizedek után kerül­tek szabadlábra, azaz még nem váltak intézményfüg­gővé, nem veszítették el agresszivitásukat, vagy ha úgy tetszik, még nem törte meg őket a börtön. Kovács Zsolt őrnagy, a sze­gedi Csillag börtön vezető pszichológusa elmondta, hosszú évekig tartó bünte­tésből szabaduló elítéltek életvitelére a későbbiekben nincs hatásuk, a büntetés­végrehajtási intézet felada­ta inkább beilleszkedésük előkészítése. A szakember kiemelte a fejlesztő-oktató tevékenységek szerepét, így a sport-, kulturális és vallási foglalkozásokat, hi­szen ezek során erősödhet a konstruktív kapcsolattar­tás és a visszaüleszkedési készség. st . Mennyire épülnek le az elítéltek a hosszú évek alatt? A börtönviseltek sze­rint öt év a vízválasztó, an­nál hosszabb bentlét után képtelenség visszaillesz­kedni.­­ Erről lehet vitatkozni, hiszen a tűrőképesség min­denkinél más és más. Álta­lában 7-8 év már kritikus, de a 10 évről már sokan úgy tartják, ez a leépülési határ. A hosszú bezártság sajnos nehezen tolerálha­tó személyiségváltozásokat okoz. De még egyszer mon­dom, ez a határ egyéni, van, akinél már 5 nap is komoly törést okoz, és akad olyan is, aki 10 év alatt sem roppan össze. - Az életfogytiglanra ítéltek szabaduláskor egy teljesen megváltozott vi­lágba kerülnek. Mennyire tudják felkészíteni az el­ítélteket a polgári életre? - A tárgyilagosság fontos eleme a felkészítésnek, nem szabad eltitkolni, hogy ne­héz feladat áll előttük. Hi­vatásos pártfogók segítsé­gével''már "a"'szabadulás" előtt keresik a lakhatási és munkalehetőségeket, ese­tenként a leendő munkálta­tót is bevonva a beszélgeté­sekbe. Egyébként az elítél­tek teljesen képben vannak a környező világ változása­it illetően: "elérhető ra napi sajtó, a rádió és" televízióké­" szülék mindennapos a zár­kában, s a külső kapcsolat­­tartás 4-5 formája is ren­delkezésre áll. - Mennyi az esélye an­nak, hogy visszaesőkké válnak? ’ r^jNlmcsenel^.^aTe^^ vohafj közéT hazai statisztikák, a hosszú börtönévek alatt tönkrement kapcsolatok, a fogadókészség hiánya vagy éppen a személyes beletö­rődés, a kilátástalanság miatt ez a veszély sajnos fennáll. Sok a kockázati té­nyező, csapdahelyzetbe ke­rülhet a frissen szabadult személy, s esetleg éppen olyanokhoz csapódik, akik nem érdekeltek abban, hogy normakövető maga­tartását megőrizze. - A börtönpszichológu­sok lehetőségei korlátozot­tak, hiszen tanácsaik a bör­tön kapuján kívülre nem érnek el. Mi lehet a meg­oldás? - A rendszerváltás óta karitatív szervezetek, egy­házak és magánszemélyek is ápolhatják a kapcsola­tot, nyújthatnak lelki gon­dozást. Ezek olyan lehető­ségek, amelyeknek nem­csak a börtönadaptáció­ban, azaz a büntető intézet életébe való beilleszkedés­ben, hanem a visszaveze­tésben is fontos szerepet játszanak. Ilyenek például a Mécses Szeretetszolgálat mécses­házai vagy a leve­­lezőszolgálatok, arr^ye^ gyakran. küldenek .^ajáp^ dékcsomrágotis. - Saját gyakorlatából tudna említeni egy olyan esetet, amikor egy elítélt si­keresen járta végig ezeket a stádiumokat? - Németh István (a Soós Lajos nevével jelzett ve­­csési rendőrgyilkosság egyik vádlottja, 1980-ban ítélték életfogytiglani sza­badságvesztésre, mivel akkor még csak 19 éves volt) esetében is adott volt a választás lehetősége, és ő élt vele. Nagyon rossz fi­zikai és mentális állapot­ban került a büntetés­végrehajtási intézetbe, de a gyógyító-nevelő cso­portban magára talált. Részt vett egyházi foglal­kozásokon, megtanult or­gonán játszani és pozitív hangadója volt annak a kisebb közösségnek, ahol napjait töltötte. Ez egy hosszú folyamat eredmé­nye, nem annyira látvá­nyos, de esélyt adhat a visszailleszkedésre. Né­meth esetében ez nem konformizmuson alapult, ő komolyan gondolta. Szabadulnak az életfogytiglanosok Szakemberek szerint ezek az elítéltek gyakorlatilag egyáltalán nem veszélyesek a társadalomra. A hosszú raboskodás alatt in­tézményfüggővé válnak, hozzászoknak ahhoz, hogy szigorú sza­bályok szerint kell élniük Dömötör Csaba felvétele INTERJÚ NÉPSZAVA Új példakép a médiasztár A 12-18 évesek napi három órát ülnek a tévé előtt Egy általános és középiskolások körében végzett felmé­rés szerint a fiatalok példaképei között elenyészően ke­vés a tanár, a tudós vagy az államférfi. A követendő min­tát a gyerekek a családjukon kívül elsősorban a televízi­ós műsorokból választják. A Tárki vizsgálata szerint a té­vénézés mennyiségét az apa iskolai végzettsége, az is­kola típusa és a saját televízió birtoklása befolyásolja. Horváth Ildikó NÉPSZAVA Az új értékek nem csak a munka világát veszik birto­kukba - lásd önmenedzse­lés, jó fellépés, alkalmazko­dókészség­­, hanem az élet minden területét, szögezi le a tizenévesek között vég­zett felmérést összegező László Miklós szociológus. Individuált életformák jön­nek létre, amelyek arra kényszerítik az egyéneket, hogy saját magukat a fel­­emelkedés vagy az anyagi biztonság érdekében élet­vezetésük középpontjává tegyék. Ezt az értékátren­deződést jól tükrözi a több mint 1000 budapesti és vi­déki 7.-8. általános iskolá­ban, illetve különböző típu­sú középiskolákban tanuló körében végzett kérdőíves felmérés. A 12-18 éves korosztály hétköznap átlagosan 131, hét végén 2-3,5 órát tölt a tévé képernyője előtt. A fel­mérés szerint a televízió­zásra fordított időt nagy­mértékben befolyásolja az apa iskolai végzettsége, az iskola típusa és a megkér­dezett neme. Az általános iskolások többet ücsörög­nek a készülék előtt, mint a középiskolások. Érdekes megfigyelés: a felekezeti is­kolákba járókat jóval ke­vésbé bilincseli le a televí­zió, mint az állami iskolák­ba járókat. A szociológus szerint feltehetően az egy­házi iskolák által kialakí­tott sajátos miliő lehet ha­tással a fiatalok szabadidős tevékenységére, másrészt ezekben az intézetekben az országos átlag felett van a diplomás szülők gyereke. Ez az összefüggés nem el­hanyagolható, a kérdőívek­ből ugyanis kiderül, hogy az apa iskolázottsága erő­sen befolyásolja a televízió­zásra fordított időt. Az egyetemi diplomával rendelkező apák gyermekei közül csupán minden har­madiknak van saját készü­léke, míg az alacsonyabb végzettségű szülők gyerme­kei több tévét mondhatnak magukénak. A vizsgált kor­osztály családjainak 45 százalékában van a gyere­keknek saját televíziójuk. A felsőfokú végzettségű szü­lők jobban felügyelik gyer­mekeiket, egyébként a 12- 14 év közöttiek harmada minden kötöttség nélkül nézheti a tévét, a 15-19­ éveseknek pedig már a két­harmada mentesült az eltil­tástól. Különös, hogy mi­közben a szülők nagy része elsősorban a szex- és hor­rorfilmektől féltik gyerme­keiket, addig minden to­vábbi nélkül megengedik az akciófilmek és bűnügyi történetek megtekintését. A megkérdezett gyerekek 35 százaléka a tévé képer­nyője előtt ülve van együtt leggyakrabban a szüleivel. Ez az arány 20 százalékra csökken a felsőfokú vég­zettséggel rendelkező szü­lők családjában és 50 szá­zalékra nő a szakmunkás végzettségű apák esetében. A példaképek kiválasztá­sában szintén jelentős sze­repet játszik a szülők isko­lai végzettsége és a tévé előtt töltött idő mértéke. A médiasztárok meghatározó szerepe felerősödik az alap- és középfokú iskolai vég­zettséggel rendelkező szü­lők gyerekeinek példakép­választásában és azoknál, akik napi négy óránál töb­bet töltenek a képernyő előtt. Eltérést mutatnak a nemek szerinti válaszok: a lányok 60 százaléka, a fiúk­nak 38 százaléka választott a családból példaképet. Ál­talában a sportolók, a filmsztárok vezetik a pél­daképek „toplistáját”, az apákat és anyákat hasonló­an követhetőnek tekintik a gyerekek. A politikusok a tanárok hátul kullognak. Az összes megkérdezett válasza alapján a gyerekek 49 százaléka a családból, 38 százaléka a médiából és 13 százaléka az iskolából vá­laszt példaképet. Nagy el­térést mutat az egyházi is­kolákba járók válasza. Ná­luk a család 50, az iskola 37 és a média mindössze 13 százalékkal szerepel. Ma már létezik valódi életfogytiglan A jelenlegi kormányzat a társadalom döntő többségé­vel egyetértésben a büntetések szigorítását szorgal­mazza, így ettől az évtől már lehetőségük van a bírák­nak arra, hogy a rendkívül súlyos bűncselekmények (minősített emberölések) elkövetőivel szemben való­ban életfogytig tartó szabadságvesztést szabjanak l£i. Korábban pedig a büntető törvénykönyv módosítása során 15 évről húsz évre emelték ezt az időtartamot, amely letöltése után először meg lehet vizsgálni a „nor­mál” életfogytosoknál azt, hogy feltételesen szabad­lábra bocsáthatóak-e.

Next