Népszava, 2000. március (128. évfolyam, 51–76. sz.)

2000-03-11 / 60. szám

te feliratkoztál önkéntesnek?” Azt, hogyha egy üzenetet sok emberhez akarunk eljuttatni, akkor azt a „valamit” olyan helyre érdemes kitenni, ahol sokan láthatják, már régóta tudja az emberiség; a régi gö­rög demokráciában is ismerték a politikai véleménynyilvá­nítás eszközeként a „graffiti”, azaz a falakra írt jelszavak fogalmát, s a XV. században Luther Márton se egy eldugott sikátorsarokra, hanem a wittenbergi vártemplom kapujára tűzte ki kilencvenöt pontos „dolgozatát” a reformáció tanai­ról. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben pedig a fran­cia Jules Chéret és az Angliából származó litográfiatechni­ka jóvoltából Európa nagyvárosainak falain megjelentek az első nagyalakú és nagy példányszámú színes nyomatok, azaz a mai értelemben vett plakátok. Az 1910-20-as években, azaz éppen abban a két évtized­ben, amelyben nemcsak a legnagyobb politikai-társadalmi változások mentek végbe Oroszországban, illetve az abból létrejött új államalakulatban, a Szovjetunióban, de amely két évtized az orosz-szovjet művészet történetének is az a kiemelkedően fontos szakasza, amelyben kiteljesedik az avantgárd művészet egy jelentős szelete, ez a két korábbi „találmány” szorosan összefonódik: megjelenik az utcá­kon előbb a mozgósító, később a mindig aktuális felada­tokra serkentő s még később az elért eredményeket hirde­tő, komoly művészek által készített politikai plakát. Az utcára, a falakra, a legtöbb ember szeme elé szánt műveknek, mivel megalkotásuk legalapvetőbb indoka az éppen aktuális napi politika, az egyik legfontosabb szerepe a mozgósítás gyakran a szó legszorosabb értelmében. „Te feliratkoztál önkéntesnek?” — kérdezi például megle­hetősen provokatívan Dmitrij Sztahjevics Moor (Orlov) (1883-1946) vörös-fehér-fekete színű plakátja 1920-ból. Moor a szovjet politikai plakát műfajának egyik megte­remtője, más újságok mellett az Izvesztyija és a Pravda munkatársa, a Krokogyil című szatirikus lap egyik alapító­ja volt. (Az pedig már valószínűleg csak a magyar nézőben felvetődő kérdés, hogy vajon Moor plakátja elkészítésekor ismerte-e Kónya Sándor egy évvel korábban, a Magyar Ta­nácsköztársaság idején készített „Te sötétben bujkáló rém­hírterjesztő ellenforradalmár, reszkess!” című munkáját, melynek katonafigurája ugyanezzel a mozdulattal és ugyanilyen fegyvertartással mutatott a nézőjére vagy pedig egyszerűen csak a „forradalmi levegőben” eszerint min­denhol benne lévő hév és lendület hozta-e ki mindkettőjük­ből az ennyire hasonló figurákat?) Alig öt évvel későbbre — nyilván az új rendszer megszi­lárdulásával párhuzamosan - a kemény nézésű, fenyegető­en mutogató puskás vöröskatona már alaposan megszelí­dül: a szovjet formatervezés úttörőjeként számon tartott festő, grafikus, fotóművész, építész, díszlettervező és nem utolsósorban plakáttervező Alekszandr Mihajlovics Rod­­csenko (1871-1956) 1925-ben készített „Vöröskatona, minden kunyhóba vidd el a GOSZSZDAT (az Állami Könyvkiadó - M. G.) kiadványait” feliratú s már fotót is felhasználó montázsplakátján már egy szélesen mosolygó, jóságos vörös csillagos katona közeledik a néző felé az ég­betörő búzaszálak között, szinte csecsemőként a karján dé­delgetett könyvekkel (melyek címlapján - legalábbis az eredeti méretben - jól láthatóan Lenin portréja és neve áll), nyilván éppen azért, hogy az általa hozott olvasniva­lótól megokosodott szocialista kolhozparasztok munkája nyomán a jövőben majd még magasabbra szökkenjenek a búzaszálak, még több kenyér jusson a szovjet emberek asztalára. Mármost hogy az egykori Szovjetunió előbb megvédése, később fejlődése mennyire volt köszönhető ezeknek a pla­kátoknak, az lehet kérdéses. De hogy ezek a forradalom szülte plakátok igencsak komoly szerepet játszanak a mű­vészetek történetében, az biztos. Martos Gábor A város zajban s fényben úszik, A népség ezrivel tolong, Hömpölyög, mint a kiáradott folyó, az Utcákon át az „éljen” harsogása, Arcok s ruhák ünnepiek! Mely alkalom, mely ünnep ez? Talán az isten jött a földre Saját képében, és saját kezével Átadta a rab embereknek Rég elveszített szabadságukat? Hogy ily nagy a fény, az öröm. Nem, nem az isten, más megy ottan, aki kisebb az istennél, azonban Magát nagyobbnak tartja: a király!... Lenéző gőggel megy az emberek közt, Mint a szelindek a kicsiny ebek közt, S amerre néz, térdek s fejek hajolnak, Mint a viharban a nád erdeje, S torok­szakadtáig kiáltja A szolgacsorda: „Éljen a király!” Ki merne nem kiáltani Vagy éppen mást kiáltani Az ezerek és ezerek között?... Ki merne?... egy mer... egy a sok között... Ez egy, oly hangon, mely a tömeget Túlbőgi, mást kiált, Ez azt kiáltja: „Haljon a király!" És eldurrantja fegyverét, s a Gőgös király a porba rogy...­­Kelj föl, te gyáva zsarnok, Hisz nem talált a fegyver, Ruhádba s nem szivedbe Petőfi Sándor Az apostol /részlet/ Ment a tévedt golyó. Az ördög, akinek eladtad, Megőrzé éltedet, Kelj föl, te gyáva zsarnok! S töröld le képedről a port. Ki a gyilkos, ki s hol van ő? Ott áll... de már fekszik, nem áll, Félhasra fekszik, leveréki Lábáról őt, és boldog, aki Vén, ráncos orcájára köphet És megrúghatja ősz fejét. Boldogtalan nép, mert gyűjtöd fejedre Az isten átkát? nem elég, Amely már rajta fekszik? Nem volt elég a Krisztust megfeszitned, Minden megváltót megfeszítesz hát? Boldogtalan, százszor boldogtalan nép! Néhány nap múlva vérpad állt a téren, És egy ősz ember fönn a vérpadon. Midőn melléje lépett a bakó a Sötét halálnak fényes pallosával, Az ősz ember végigtekinte a Kárörvendő szilaj tömeg során, és Sajnálkozó könny reszketett szemében, Sajnálta, akik őt megrugdosák, S akik gyönyörrel nézik most halálát... Suhant a pallos, rémesen suhant, S a fej legördült... Szilveszter feje. A nép rivalita: „Éljen a király!" És a halottat a hóhérlegények Eltemeték az akasztófa mellett. Vénült, kihalt a szolganemzedék, Uj nemzedék jött, mely apáit Arcpirulással említés azoknál Jobb akart lenni és az is lett, Mert csak akarni kell!... Fölkelt az új hős nemzedék, S mit örökségben hagytak rá apái, Leverte rabbilincseit, S kezéről, akik ezt szerezték, Azoknak sírhalmára dobta, Hogy a csörgésre fölriadjanak, s ott A földben is szégyeljék magokat!... S megemlékeztek a győzelmesek Ama szentekről és nagyokról, akik A szolgaságban szabadok valónak. És hirdették az igét, S díjok halál lett, Csúfos halál!... Megemlékeztek a győzök ezekről, S a diadalnak örömébe szőtték Szent neveiket koszorú gyanánt, S elvitték volna őket a Dicsőség templomába, De hol keressék, hol lelik meg őket? Rég elhamvadtak a bitófa mellett! (Pest) 1848. (június­)szeptember _________ _______ _______ SZÉP Litt ! 2000. MÁRCIUS 11., SZOMBAT NÉPSZAVA \1 ___ Sorok egy színész és egy gazdálkodó 48-as naplójából (Részletek Szuper Károly színész naplójából.) „Veszprém (1848. — a szerk.) március 6. Korán keltem, hogy még egyszer találkozhassam Pető­fivel, és a Szinglibe siettem. Jókor érkeztem. Nejével megismertet­vén, egy kellemes órát töltöttem körükben, míg ők útra nem kel­tek... Petőfi... bizalmasan közölte, hogy körútját némileg politikai szempontból is teszi. A sár miatt nem tudunk Pécsre kocsikat kap­ni.” (Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy Magyarország utolsó rendi országgyűlése véletlenül ép­pen ezen a napon fogadta el az örökváltságról szóló törvényt, de hát erről persze honnan is tudha­tott volna a Veszprémben éppen egyéb fontos ügyekkel bajmálódó Szuper, adjuk is neki vissza a szót:) „Veszprém, március 10. Ma igen-igen sok bajunk volt a prima­donnánk és első szerelmesünk mi­att, kiknek titkosan kölcsönös ér­zelmeik miatt már számtalan kelle­metlenségen estünk át. Ma a leg­nagyobb mértékben tört ki a kelle­metlenség, miután Chiabai légyot­ton találván őket, szörnyű didibe jött, s elillant vetélytársát halálos fenyegetéssel keresgélte, nejét is agyonlövéssel fenyegetvén. Mi alig tudtuk nagy üggyel-bajjal megszöktetni Benedeket s lefegy­verezni a dühöngő Chiabait - mi­dőn Chiabai rájött arra, hogy az ál­tala fenyegetett bizalmas pár egy műbarátnál újra találkán mulat. Itt aztán néhány pillanaton múlt, hogy Benedek el tudott rejtőzni.” (Hát hogy is jönne ilyen izgalmas események nyomába, hogy miköz­ben Chiabai Benedeket kergeti Veszprémszerte, Európán éppen valami forradalmi hullám söpör végig...) „Pécs, március 18. Délben ér­tünk Pécsre, hol általános az ün­nepélyes öröm a fölött, hogy a 12 reformpont elfogadtatott. Minden­ki nemzeti kokárdát visel kalapján. A városház tornyáról lelógó nem­zeti színű zászló majdnem a földet söpri. Megérkezésünk után nyom­ban felékesítettük magunkat nem­zeti tricolor kokárdákkal.” „Pécs, március 28. Ma nagy megyegyűlés volt, melyben mint egy akarat uralkodott a szabadság érzete ünnepiesen és lelkesen. Úgy látszik, hogy mindenkinek a politi­kára és saját jövőjére van csak gondja, a színház keveseknek jut eszébe.” „Pécs, május 4. Tegnap vonult be az új ministérium által újonnan ki­nevezett alkotmányos főispán gr. Batthyány Kázmér. Ezt rohant bá­mulni minden ember, s e miatt elő­adásunk el is maradt...” (Miközben 1847 októberében Sopronban Széchenyi István, a leg­nagyobb magyar Paál János ura­dalmi ügyvéddel szemben, 1848 júniusában­­ a dicsőséges március után alig három hónappal — Sza­badszálláson Petőfi Sándor Nagy Károllyal, míg Nagyszalontán Arany János egy bizonyos Toper­­czer Ödönnel szemben maradt alul a követválasztásokon, addig ezeket ija naplójába Rákótzi József sely­­lyei gazdálkodó:­ „Az 1847-ik esztendő is igen jó volt, mert a búzának jó termése volt. Kukorica bőven termett, de szilva nem volt. Mák nem volt, burgonya nem volt, tök bőven volt. Borsó volt, de oly nagy szél, eső volt, hogy Sziget városa majd alig egy özön által el nem boríttatott. Sok házak már leomlottak, pusztul­tak. Az erdőben igen sok tölgyfák lehűltek, törtek. Ez pedig történt 1847-dik október holnapnak 26- dik napján. A Dráván a malmok el­merültek. Az 1848-ba a szabadság kijött Kossuth Lajos által. Sok háborúsá­gok voltak, itt parantsoltatott a nemzetőrség felállítása és én is az voltam. Kossuth első miniszter volt és pénzügyi volt. Ő nyilatkoztatta ki a királynak minden akarattyait vagy törvényeit. Fegyvert állított és hadakat, táborokat parantsolt. Ve­zérek voltak Görgei, Bem, Damja­­nits, Perczel és Batthyány Lajos és többek. Az 1849-be pedig november hol­napnak nyolczadikán reggel három órakor nagy földindulás történt. Is­mét november harminczadikán reggeli tíz órakor nagy földindulás volt. 1849-dik évben bíró voltam és olyan nagy zűr­zavar volt abban az esztendőben, hogy ennek az egy helységnek ki kellett állítani 21 honvédeket. Másodszor kellett 7 mozgó csapatokat állítani, harmad­szor kellett öt honvédeket és mind­járt Kapos­várra kellett állítani, csak a mozgókat Toponárba. A hon­védeknek minden egynek 5 pengő forintokat kellett fizetni a helység pénzéből, az mozgóknak pedig kel­lett minden egynek egy fegyvert és egész öltözet ruhát és lábbelit az helységnek állítani vagy venni. Ne­gyedszer parantsoltatott a népfel­kelés és ki is állott a nép. El is men­tek a Hárs­ágyig, de onnan vissza­­parantsoltatott az egész sereg, hogy az Dráva szélén lakók álljanak őrt a Dráva szélén. Hogy az ellenség át ne jöjjön Magyarországra. Addig az ideig a magyarok mindig győz­tek, de amikor Görgei átadta sere­gét a muszkának, mindjárt vége lett a magyar győzelemnek. Kossuth Lajos és Bem elmentek mint mondják 80 ezer néppel Törökor­szágba, onnan elmentek Kisázsiá­ba. Aztán hatalmat verett a Német és mindjárt elszedte a fegyvereket, szuronyokat, evvel mutatta meg, hogy ő győzelmes lett Magyaror­szágba. Azután 50-dikbe (értsd: 1850- ben — a szerk.) a z­ászlókat (sic!), dobokat, minden helységekbe összeszedette, mint győzedelem je­leit, úgy vitette Bécsbe. Ezeket kí­vántam jegyzésbe venni, mert én Rákóczi József bíró voltam ebben az esztendőben. Bizony sokat szen­vedtem akkor, mert a rátzok is által ütöttek Bartsnál Magyarországra, és Bartsot jól el is pusztították. De a magyar népfölkelők Noszlopi Gáspár vezetésével visszaverték őket, két ember elesett a harcban. A rátzok közül sokan elvesztek azon az ütközetben, sokan a Drávába fulladtak. 1850-dikben bíró volt Papp Dávid. De itt már békesség volt, csak az 1851-ben három kato­nát kellett állítani a császár számá­ra. Az időket és a termést is jegy­zésbe veszem...” (A tér végül visz­­sza Rákóczi uram az élet számára talán mégiscsak fontosabb, de leg­alábbis mindenképpen átláthatóbb dolgainak a taglalásához...) M. G. Forradalom ide vagy oda, azért a termés a legfontosabb

Next