Népszava, 2001. március (129. évfolyam, 51-76. sz.)
2001-03-05 / 54. szám
tfi NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Eack-főszerkesztő: H. BÍRÓ LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettesek: GÁL J. ZOLTÁN, NÉMETH PÉTER ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Belföld: DÉSI JÁNOS (vezető szerkesztő), MUZSLAI KATALIN (társadalom), Gazdaság: VICSEK FERENC, VÉRTES CSABA (vezető szerkesztő), Kultúra: MARTOS GÁBOR, Külföld: KISS ANDREJ. Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA, Publicisztika: NÉMETH PÉTER. Sport: BALLAI ATTILA, Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Vezető tervezőszerkesztő: EGRI FERENC. ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 RT., Felelős kiadó: A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELNÖKE ■ Lapigazgató: TINNYEI MÁRIA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: MÉDIA-TRADE BT., telefon: 352-0662. Terjesztési igazgató: SZABÓ EDIT ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt 76 ■ Postacím: 1430 BUDAPEST. PF. 4. Telefon: 477-9000. központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039. telefax 477-9038 ■ Rovattelefonok: belföld 477-9005. külföld 477-9007. gazdaság 477-9009. pultoszéka 477-9015. lapszerkesztő 477-9011 ■ Elektronikus levélcím: (e-madem: NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax 477-9033 ■ Internet URL-dm: httpvayww.nepszava.hu Országosan árusítja a LAPKER Rt. ■ Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt LH.I.-nél (levétem: 1846 Bp.), a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELÍR 1089 Bp., Orczy tér 1., levétem: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványok valamint átutalással a Postabank Rt 11991102, HEUR 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldre előfizethető a HELÍRNÉL a fenti tímen, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél. 1117 Budapest, Budafoki út 70., fax (361)206-1921. email: hunpress@datanet.hu. Előfizetési díj egy hónapra 1498 Ft, negyed évre 4494 Ft, fél évre 8988 Ft, ez évre 17 976 Ft Előfizethető továbbá közvetlenül a Kiadónál minimum negyed évre. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. ■ Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 124 816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA Sz. Bíró Zoltán Moszkva: arccal Európa felé? Putyinról nehéz lenne azt I JpWgHk állítani, hogy otthon ülő tíz Jg pus. Az orosz elnök tele pP van energiával és nemzetközi találkozók sorát képes J ’wpjjSgL a nem egyszerű hazai JHKA ügyek menedzselése mellett Mim menetrendben lebonyolítani. Február közepén Ausztriába látogatott, majd jött Ukrajna, hogy aztán előbb a német külügyminisztert, majd pedig a NATO-főtitkárt fogadja Moszkvában. És mindez mindössze bő két hét alatt. Joggal vetődik fel a kérdés: mi végre ez a feltűnő aktivitás? Jár-e valamilyen eredménnyel? Van-e koncepció mögötte? Egyfelől - és ez már a Bush-adminisztráció színrelépése előtt is érzékelhető volt - Oroszország igyekszik végérvényesen megszabadulni a ’90-es évek első felének Egyesült Államokra koncentráló külpolitikájának utolsó elemeitől is és ezzel párhuzamosan erősíteni Nyugat- Európa kulcshatalmaival kapcsolatait. Másfelől viszont, nem világos célokat követő félfordulatot tesz egyik-másik „lator” állam felé. Moszkva jó ideje már az évtized elején még oly gyakorta hangoztatott orosz-amerikai stratégiai partnerséghez nem fűz semmiféle reményt, a gazdasági, pénzügyi és technológiai együttműködés esélyeit is igen mérsékeltnek ítéli meg. Egyetlen vonatkozásban maradt meg Moszkva és Washington egymás iránti figyelme, és ez a stratégiai nukleáris erők. Amerikai részről a leszerelés további forszírozását ma már nem egy orosz nukleáris csapástól való félelem motiválja. Ennek valószínűsége gyakorlatilag a nullával egyenlő. Ám aligha lehet ugyanezt elmondani az orosz nukleáris erők védettségét és technikai állapotát illetően. Egy rendkívüli mód elgyengült Oroszország egyre kevésbé lesz képes arra, hogy szavatolja nukleáris arzenáljának biztonságát. Az amerikai félelmek, ha vannak egyáltalán, alighanem ehhez a perspektívához kapcsolódnak. Ezzel szemben Moszkva a nukleáris alkut olyan lehetőségnek tekinti, amely révén képes lesz prolongálni korábbi privilegizált világpolitikai helyzetét, másrészt kicsikarni a Nyugat nagyvonalúbb közreműködését gazdasági gondjainak kezelésében. A nukleáris képességek és a NATO-bővítés feletti alku tehát ezúttal sem -miként ’96- ’97-ben sem - valódi fenyegetésekről folyik. Moszkva ellenkezésének hátterében remélt ellentételezések állnak. Oroszország nem azért ellenzi a balti államok esetleges NATOSz. Bíró Zoltán történész felvételét, mert az jelentősen rontana biztonsági helyzetén, hanem hogy fölvette azt az árat, amiért hajlandó lesz belenyugodni abba. Ha valóban a balti köztársaságok felvételének megakadályozása lenne Moszkva célja, akkor aligha a „nyelvek hangos emlegetésével hadakozna, valósággal belehajszolva ezzel a NATO vezető hatalmait az újabb felvételi körbe — mert hogy is nézne ki az Brüsszelben, ha Moszkva tiltakozására meghátrálna a NATO -, hanem kitartóan érvelne a balti államok EU-csatlakozásának előnyei mellett és szóra sem méltatná a NATO-bővítés ügyét. Eközben Moszkva jó ideje már az évtized elején még oly gyakorta hangoztatott orosz-amerikai stratégiai partnerséghez nem fűz semmiféle reményt a háttérben győzködhetné a Nyugatot a katonai szervezet bővítésének indokolatlanságáról. Ez a taktika ’97-’98 idején nem állt távol az orosz elit józan csoportjaitól. De ma minden jel szerint nem ez a cél. Az orosz magatartás az ún. ABM-szerződés körül kibontakozó polémiában sem tűnik átgondoltnak. Miközben ugyanis Moszkva joggal számít arra, hogy az amerikai rakétavédelmi tervek nem találnak osztatlan lelkesedésre Washington európai szövetségeseinek körében, és ez kedvez Oroszország további európai pozíciónyerésének, aközben a katonai vezetés a kedvező politikai lehetőségeket kioltó nyilatkozatokat tesz. Szergejev honvédelmi miniszter például odanyilatkozta, hogy az amerikai rakétavédelmi tervekre Oroszország „aszimmetrikus” választ ad, vagyis csak robbanófejekkel felszerelt rakétákat telepít majd, a NATO további bővítése esetén pedig mérlegelni fogja a hagyományos fegyverekről kötött megállapodás felmondását. Mindezt akkor nyilatkozza a miniszter, amikor az orosz államnak a külgazdasági konjunktúra dacára is súlyos adósságszolgálati nehézségei vannak, amikor hónapok óta tartó energiaválság sújtja az ország távol-keleti területeit. A katonai vezetés irracionális félelmét egyes moszkvai elemzők is érthetetlennek találják. Pavel Felgengauer, az ismert katonai szakíró joggal jegyzi meg, hogy alaptalan a NATO „katonai gépezetének” keletre való elmozdulásától tartani. Az elemző szerint ez a félelem azért is érthetetlen, mert Lengyelország immár néhány éve a katonai szervezet tagja, ám területén semmiféle nyugati erőkoncentráció nem ment végbe. Felgengauer ezt a helyzetet azzal magyarázza, hogy a Nyugat egyszerűen nem keresi a katonai konfrontációt, a mai meggyengült Oroszországot nem tekinti komoly ellenfélnek, hanem olyan partnernek, amelyikkel meg lehet egyezni. A Nyugat vezető hatalmai - nem számítva most ide az Egyesült Államokat - nem egy gesztussal jelezték is, hogy készek erre. Putyin tavaly ötször találkozott a brit miniszterelnökkel, s a csecsen háború miatti ellentétek dacára tavaly ősszel Párizs több tízmilliárd dolláros gázüzletet kötött Oroszországgal. Az sem véletlen, hogy a német titkosszolgálat olyan jelentést hozott nyilvánosságra, amelyben lényegében szolidaritást vállalt az orosz állásponttal a közép-ázsiai Fergana-medencében kialakult helyzet Moszkvát is fenyegető biztonsági kockázatairól. Ez a német dokumentum gyakorlatilag azt jelenti, hogy a már jó ideje hangoztatott iszlám terrorizmussal kapcsolatos orosz aggodalmak Nyugat-Európában is meghallgatásra találtak. Moszkva Európa felé fordulása, illetve a kontinens három kulcsállamának élénkülő Oroszország iránti érdeklődése odáig jutott, hogy verseny van kialakulóban Párizs, Berlin és London között Oroszországért. Nehéz lenne mással magyarázni azokat a január közepén nyilvánossághoz jutott angol sajtótalálgatásokat, amelyek az egykori Kelet-Poroszország, a mai kalinyingrádi terület állítólagos német gazdasági felügyelet alá helyezéséről szóltak. A három főváros láthatóan igencsak figyel egymásra. Valamennyien részesülni akarnak Moszkva Európa felé tett fordulatának politikai és gazdasági előnyeiből. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy Nyugat- Európa kulcshatalmai ácsingóznának Oroszország kegyeiért. Erről nincs szó, már csak azért sem, mert számos olyan kérdés van, ahol éles ellentét feszül az európai hatalmak és Oroszország közt. Németország, miközben megértést tanúsít a legtöbb kérdésben Oroszország iránt, az adósságátütemezés ügyében hajthatatlan. Franciaország, noha kész Moszkvával együtt elítélni Irak legutóbbi bombázását, egy pillanatra sem feledkezik meg a csecsenföldi ügyekről. Anglia pedig láthatóan az európai hatalmak közül elsőként kész támogatni az amerikai rakétavédelmi terveket. Úgyhogy az orosz-európai kapcsolatrendszer bonyolult faktúrájú, ám épp ez a helyzet ad viszonylag gazdag manőverezési lehetőséget Moszkvának. Úgy tűnik, hogy ezzel az orosz politika civil része tisztában van. Már csak a katonákat kellene erről meggyőzni. Eörsi István A Magyar Nemzet március 3-i száma a brit biztonságpolitikai kutatóintézet folyóiratának, a Jane ’s Intelligence Digestnek egyik cikkére hivatkozva azt állítja, hogy „A zámolyi romákkal kapcsolatos események orosz titkosszolgálati operatív akciók eredményei”. A cikk, ha jól értem, azt sugallja, hogy Putyin orosz elnök meg akarja gátolni az Európai Unió keleti bővítését, és ezért, ahogy korábban a Cseh Köztársaságot, most Magyarországot keveri rossz hírbe emberjogi rágalmak segítségével. E cél érdekében rászabadítja az orosz titkosszolgálatot a magyarországi romákra. Gyalázatos terveit cinkosaival váltatja valóra. A fejemet tenném rá, hogy olvasóim nem is gyanítják, kik ezek a cinkosok. A Magyar Nemzet alcíme szerencsénkre megnevezi őket: „Izraeli pénz, szélsőbalos támogatás a zámolyi romáknak.” Helyben vagyunk. Az oroszok, a zsidók meg a kommunisták állnak a zámolyi romákat emigrációra bíró operatív akciók mögött. Március 2-án Bársony János és Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársai négyhasábos cikkben másfajta operatív akciókról tájékoztatták a Népszabadság olvasóit. Két héten belül két roma pogrom, Fejér megyében február 9-én, Vas megyében 21-én. Bagón is volt egy incidens, szintén február 9-én. Itt „Egy fekete mellényes rendőr odalépett a tűz mellett álló H. Zoltánhoz, és 13-14 szemtanú állítása szerint a következőt mondta: ,Mondd utánam, büdös cigány. Rendőr urak, én egy szemét, f.. .szopó köcsög vagyok, az anyám is az.’ A 37 éves cigány ember halkan annyit válaszolt: ,Nem mondom. ’ A rendőr Zoltánt a hajánál fogva a földre rántotta, fejét a betonalapba verte, majd három rendőr kollégájával egyetemben mgdosni kezdte. A megvert embert megbilincselték és egy rendőrségi furgonba dobták.” A Magyar Nemzet cikkének elolvasása után tudom végre, hogy a látszat ellenére igazából kik állnak az efféle operatív akciók mögött. Putyin, a zsidók, meg a kommunisták. Ők felelősek a rendszerváltozás óta kialakult elképesztő méretű romamunkanélküliségért is. Kétéves költségvetésünk romakiadásait is nyilván Putyin tervezte meg, persze izraeli és szélsőbalos segédlettel. A félmilliós leszakadt embertömeg szükségleteire - beleértve a roma gyerekek oktatására szánt pénzeket - a költségvetés nagyságrendben körülbelül ugyanannyit szán, mint amennyit a Miniszterelnöki Hivatal kap országimázsképzésre és egyéb presztízskiadásokra. A költségvetés készítői, nyilván Putyinék sugallatára, logikusan úgy gondolták, hogy amit elvesztünk a romák révén, azt visszanyerjük a tűzijátékok, körmenetek és hazafias osztozkodások vámján, és így happy end lesz, sőt káeftésített Happy End. Szegény emberek közössége nem szívesen hagyja ott hazáját. Idegen nyelvet nem ismer, idegen szokások közé cseppenve mindent elölről kell kezdenie, még a nyomorgást is. A kivándoroltak közössége befogadtatása esetén szükségképpen szétszóródik, mert ennyi ember együtt nyilván nem kap munkát és lakást. Közismert, mennyi jogfosztást és megaláztatást kellett a zámolyi romáknak elszenvedniük, amíg elszánták magukat a nagy utazásra. Eddig is tudtam, hogy ez kockázatos lépés, és bár a javukat kívánom, távozásuknak nem tudtam örülni. Most persze újra kell gondolnom mindent, amióta értesültem arról, hogy az orosz titkosszolgálat operatív akciói, továbbá a zsidók meg a kommunisták állnak a romák kétségbeesett elhatározása mögött. Ők akadályozták meg, hogy beköltözhessenek a saját házaikba, hogy kiszolgálják őket a boltokban és kocsmákban, és ők tanácsolták az utolsó két magyar miniszterelnöknek, hogy munkakerülőknek és rontó-bontó barbároknak tüntessék fel Magyarország legszegényebb és legreménytelenebb nyomoroncait. Az Ószövetségben olvasható, hogy amikor Jób, a világ leghatalmasabb és legjobb embere isten jóváhagyásával elveszti vagyonát, majd tíz gyermekét, és végül egészségét is, és ott ül a porban és hamuban, és üvegcseréppel vakaga fekélyeit, eljön három irányból három barátja, és arról győzködi őt, hogy bizonyára titkos bűneiért lakói, mert az isten senkit sem büntet igazságtalanul. Gyötrelmeikért ősidők óta mindig a meggyötrötteket teszik felelőssé. A romák esetében is gyakran járnak el így, hogy kedveskedjenek a közvéleménynek. A Magyar Nemzet március 3-i cikke fordulatot hozott ezen a téren. Nem a romák tehetnek szenvedéssel teljes exodusukról, de persze nem is a magyarok, hanem az orosz titkosszolgálat, a zsidók meg a kommunisták. „A volt szovjet titkosszolgálat ügynökei közül - tekintettel a letelepedett egymillió oroszra - számosan élhetnek Izraelben is. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy Franciaországban szélsőbaloldali magyar emigránsok léptek fel a zámolyi romák támogatóiként.” Hát nem világos? Aki ezt nem fogja fel, annak nem érdemes beszélni. MONDOM A MAGAMÉT Operatív akciók VÉLEMÉNY 2001. MÁRCIUS 5., HÉTFŐ. Unalmas terv kár lenne tagadni: a közvélemény immár meglehetős unalommal figyeli, ha egyáltalán figyeli a több hónapja hömpölygő kisgazdaügyeket. Semmi meglepőt nem talál már abban, ha naponta kerülnek nyilvánosságra felelőtlen gazdálkodással, eltapsolt milliárdokkal kapcsolatos hírek, a vállát rántja, ha sikkasztás gyanújáról hall, s még csak meg sem érinti, ha egymást kommunistázzák, munkásőrözik le azok, akik eleddig váll a váll mellett harcoltak a kommunisták ellen. A sajátos kisgazdavilág a magyar közélet részévé vált, már poén szinten sem érdekes hétköznapi történetté. Magára valamit is adó politikai napilap száműzi is az első oldalról e képződmény történéseit. Mert, mondják a szerkesztők, minek írnánk nap mint nap az újság címlapjára, hogy ma megint levegőt veszünk, másképp: minek foglalkozni azzal, ami természetes. De most mégis itt állunk tanácstalanul: mit is kezdjünk a mostani helyzettel? Mégsem lehet leírni a magyar politikai életből Torgyán Józsefet? Mégsem a Fidesz - elemzők által feltételezett - forgatókönyve szerint haladnak a dolgok? Vagy ez a két frakcióvezetői változat is benne van a pakliban? Egyáltalán: tényleg el akarja távolítani - legalábbis magától - a kisgazdák vezetőjét a legnagyobb kormányzó párt? Vagy: hagyja, hadd forrongjanak még ott bévül, s kivárva a leszámolás végét, a győztest karolja fel, öleli magához? A Fidesz eleddig óvakodott attól, hogy nyilvánosan színt valljon, bár minden jel arra utalt, hogy a háttérből úgy mozgatja a szálakat, hogy Torgyán feltétlenül elbukjon a pártján belül is. Erre engedtek következtetni Orbán balkáni találkozói Lányi Zsolttal, erre a kormány torgyántalanítása, Boros Imre tárcához juttatása, Bánk Attila kávézgatása Orbán titkárságán... Szóval semmi nem szólt Torgyán mellett, legfőképp a Fidesz nem. Igaz, ellene sem. A hallgatag Fidesz, hittük mi, úgy tudta keverni a kártyákat, ahogy Piszkos Fred a málnaszőrt. És, meglehet, továbbra is ezt teszi. Pedig ezúttal olyan helyzet állt elő, amikor mindenképpen nyilatkozni kell. A labda most ott pattog Áder János előtt, neki kell kinyilvánítania, kit is tekint kisgazda frakcióvezetőnek: Bánkot vagy Szentgyörgyvölgyit? Ám könnyen lehet, hogy a Ház elnökének hosszabban kell majd tanulmányoznia a jegyzőkönyveket ahhoz, hogy dönteni tudjon. A hét vége és a mai délelőtt nem biztos, hogy elegendő egy ilyen nehéz kérdés eldöntésére. És akkor marad a patthelyzet, azaz Bánk ül a frakcióvezetői székbe, jobb híján. Erre a hétre. Áder pedig gondolkodhat tovább, van rá három hete. Lám milyen bölcs is volt a Fidesz döntése a parlament háromhetenkénti ülésezéséről. Csak erősödik bennünk a hit, hogy ebben a pártban minden tervezetten és a tervek szerint alakul. Ők már akkor tudták, hogy heti dózisban még unalmasabbak lesznek a kisgazdák. Németh Péter . vc/m Voltál TC l/cLettllAlöl /WttKWlMtt ftumrKW?! Pápai Gábor rajza Vesztes csapat A sport egyik alapbölcsessége úgy szól: győztes csapaton ne változtass! Na de a vesztesen se? A magyar-osztrák duó pedig Portugáliával szemben elveszítette a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogáért vívott meccset. A változtatás már meg is történt: Ausztria a múlt héten bejelentette, hogy Svájccal párban száll harcba a 2008-as Eb-ért. Boronghatnánk most azon, hogy ezzel még tovább csökkentek a mi amúgy sem óriási esélyeink, vádolhatnánk az osztrákokat, mert az 1999 őszi fogadkozások dacára cserbenhagytak minket, de ne tegyük. Mert nem biztos, hogy nem így járunk jobban. Egyrészt ezt mondatja velünk a múlt. A két ország ugyanis közösen rendezte az 1995-ös női kézilabda-világbajnokságot, és partnereink monarchista szelleme a teljes vb-t belengte. A legkisebb döccenőnél azonnal átmutattak a határon, és látszólag velünk érezve, valójában magukról minden felelősséget lesöpörve hajtogatták, az is szép, Hogy ilyen jól megy a dolog, mert a magyarok még nem tartanak ott, ahol mi. (Erre rímel, hogy az 1999-es UEFA-választás eredményét is gyors öltésekkel varrták a nyakunkba.) A vb döntőjét pedig annak ellenére nem engedték át Bécsújhelyről Győrbe vagy Budapestre, hogy Magyarország és a Koreai Köztársaság játszott az aranyért. Másrészt a jövőt tekintve sem ideális párosítás a magyar-osztrák. Ha ugyanis egyetlen igazi sanszunkat szeretnénk meglovagolni, azt, hogy a hajdani vasfüggönytől keletre még nem rendeztek labdarúgó-világversenyt, akkor nem bölcs dolog a leszakadt függöny túloldalán társat keresni. Inkább adódik „természetes szövetségesül” a szomszédos Horvátország, amely amellett, hogy a Gdansk- Trieszt vonaltól keletre fekszik, az 1998-as világbajnokság bronzérmese. A kontinens nagy nemzetállamai közül Olaszország, Spanyolország, Németország, Franciaország, Anglia és Svédország is kapott már Eb-t, ami a kisebb futballhatalmakat illeti, Hollandia és Belgium 2000-ben rendezett, Portugália 2004-ben fog. Ha 2008-ban Ausztria és Svájc következne, nyugaton már nem is maradna fehér folt, Kelet viszont még mindig hófehér lenne. A sportdiplomácia ezt nehezen viselné. Azt hiszem, nem az osztrákoktól és a svájciaktól kell tartanunk, hanem attól, hogy az oroszok, a lengyelek vagy a csehek (esetleg a törökök, a görögök) is követik ezt a gondolatmenetet. Ballai Attila