Népszava, 2001. március (129. évfolyam, 51-76. sz.)

2001-03-05 / 54. szám

t­f­i­­ NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Eack-főszerkesztő: H. BÍRÓ LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettesek: GÁL J. ZOLTÁN, NÉMETH PÉTER ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Belföld: DÉSI JÁNOS (vezető szerkesztő), MUZSLAI KATALIN (társadalom), Gazdaság: VICSEK FERENC, VÉRTES CSABA (vezető szerkesztő), Kultúra: MARTOS GÁBOR, Külföld: KISS ANDREJ. Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA, Publicisztika: NÉMETH PÉTER. Sport: BALLAI ATTILA, Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Vezető tervezőszerkesztő: EGRI FERENC. ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 RT., Felelős kiadó: A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELNÖKE ■ Lapigazgató: TINNYEI MÁRIA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: MÉDIA-TRADE BT., telefon: 352-0662. Terjesztési igazgató: SZABÓ EDIT ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt 76 ■ Postacím: 1430 BUDAPEST. PF. 4. Telefon: 477-9000. központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039. telefax 477-9038 ■ Rovattelefonok: belföld 477-9005. külföld 477-9007. gazdaság 477-9009. pultoszéka 477-9015. lapszerkesztő 477-9011 ■ Elektronikus levélcím: (e-mad­em: NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax 477-9033 ■ Internet URL-dm: httpvayww.nepszava.hu Országosan árusítja a LAPKER Rt. ■ Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt LH.I.-nél (levétem: 1846 Bp.), a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELÍR 1089 Bp., Orczy tér 1., levétem: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványok valamint átutalással a Postabank Rt 11991102, HEUR 021-02799 pénzfor­galmi jelzőszámra. Külföldre előfizethető a HELÍRNÉL a fenti tímen, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél. 1117 Budapest, Budafoki út 70., fax (361)206-1921. email: hunpress@datanet.hu. Előfizetési díj egy hónapra 1498 Ft, negyed évre 4494 Ft, fél évre 8988 Ft, ez évre 17 976 Ft Előfizethető továbbá közvetlenül a Kiadónál minimum negyed évre. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. ■ Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 12­4 816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA Sz. Bíró Zoltán Moszkva: arccal Európa felé? Putyinról nehéz lenne azt I JpWgHk állítani, hogy otthon ülő tí­­z Jg pus. Az orosz elnök tele pP van energiával és nemzet­­közi találkozók sorát képes J ’wpjjSgL a nem egyszerű hazai JHKA ügyek menedzselése mel­­lett Mim menetrendben le­­bonyolítani. Február köze­pén Ausztriába látogatott, majd jött Ukrajna, hogy aztán előbb a német külügyminisztert, majd pedig a NATO-főtitkárt fogadja Moszk­vában. És mindez mindössze bő két hét alatt. Joggal vetődik fel a kérdés: mi végre ez a feltűnő aktivitás? Jár-e valamilyen ered­ménnyel? Van-e koncepció mögötte? Egyfe­lől - és ez már a Bush-adminisztráció színre­lépése előtt is érzékelhető volt - Oroszország igyekszik végérvényesen megszabadulni a ’90-es évek első felének Egyesült Államokra koncentráló külpolitikájának utolsó elemeitől is és ezzel párhuzamosan erősíteni Nyugat- Európa kulcshatalmaival kapcsolatait. Más­felől viszont, nem világos célokat követő fél­fordulatot tesz egyik-másik „lator” állam felé. Moszkva jó ideje már az évtized elején még oly gyakorta hangoztatott orosz-amerikai stratégiai partnerséghez nem fűz semmiféle reményt, a gazdasági, pénzügyi és technoló­giai együttműködés esélyeit is igen mérsé­keltnek ítéli meg. Egyetlen vonatkozásban maradt meg Moszkva és Washington egymás iránti figyelme, és ez a stratégiai nukleáris erők. Amerikai részről a leszerelés további forszírozását ma már nem egy orosz nukleáris csapástól való félelem motiválja. Ennek való­színűsége gyakorlatilag a nullával egyenlő. Ám aligha lehet ugyanezt elmondani az orosz nukleáris erők védettségét és technikai álla­potát illetően. Egy rendkívüli mód elgyengült Oroszország egyre kevésbé lesz képes arra, hogy szavatolja nukleáris arzenáljának biz­tonságát. Az amerikai félelmek, ha vannak egyáltalán, alighanem ehhez a perspektívához kapcsolódnak. Ezzel szemben Moszkva a nukleáris alkut olyan lehetőségnek tekinti, amely révén képes lesz prolongálni korábbi privilegizált világpolitikai helyzetét, másrészt kicsikarni a Nyugat nagyvonalúbb közremű­ködését gazdasági gondjainak kezelésében. A nukleáris képességek és a NATO-bővítés feletti alku tehát ezúttal sem -­miként ’96- ’97-ben sem - valódi fenyegetésekről folyik. Moszkva ellenkezésének hátterében remélt ellentételezések állnak. Oroszország nem azért ellenzi a balti államok esetleges NATO­Sz. Bíró Zoltán történész felvételét, mert az jelentősen rontana bizton­sági helyzetén, hanem hogy fölvette azt az árat, amiért hajlandó lesz belenyugodni abba. Ha valóban a balti köztársaságok felvételének megakadályozása lenne Moszkva célja, akkor aligha a „nyelv­ek hangos emlegetésével ha­dakozna, valósággal belehajszolva ezzel a NATO vezető hatalmait az újabb felvételi körbe — mert hogy is nézne ki az Brüsszelben, ha Moszkva tiltakozására meghátrálna a NA­TO -, hanem kitartóan érvelne a balti államok EU-csatlakozásának előnyei mellett és szóra sem méltatná a NATO-bővítés ügyét. Eközben Moszkva jó ideje már az évtized elején még oly gyakorta hangoztatott orosz-amerikai stratégiai partnerséghez nem fűz semmiféle reményt a háttérben győzködhetné a Nyugatot a kato­nai szervezet bővítésének indokolatlanságá­ról. Ez a taktika ’97-’98 idején nem állt távol az orosz elit józan csoportjaitól. De ma min­den jel szerint nem ez a cél. Az orosz maga­tartás az ún. ABM-szerződés körül kibontako­zó polémiában sem tűnik átgondoltnak. Mi­közben ugyanis Moszkva joggal számít arra, hogy az amerikai rakétavédelmi tervek nem találnak osztatlan lelkesedésre Washington európai szövetségeseinek körében, és ez ked­vez Oroszország további európai pozíciónye­résének, aközben a katonai vezetés a kedvező politikai lehetőségeket kioltó nyilatkozatokat tesz. Szergejev honvédelmi miniszter például odanyilatkozta, hogy az amerikai rakétavé­delmi tervekre Oroszország „aszimmetrikus” választ ad, vagyis csak­ robbanófejekkel fel­szerelt rakétákat telepít majd, a NATO továb­bi bővítése esetén pedig mérlegelni fogja a hagyományos fegyverekről kötött megállapo­dás felmondását. Mindezt akkor nyilatkozza a miniszter, amikor az orosz államnak a külgaz­dasági konjunktúra dacára is súlyos adósság­­szolgálati nehézségei vannak, amikor hóna­pok óta tartó energiaválság sújtja az ország tá­vol-keleti területeit. A katonai vezetés irracio­nális félelmét egyes moszkvai elemzők is ért­hetetlennek találják. Pavel Felgengauer, az is­mert katonai szakíró joggal jegyzi meg, hogy alaptalan a NATO „katonai gépezetének” ke­letre való elmozdulásától tartani. Az elemző szerint ez a félelem azért is érthetetlen, mert Lengyelország immár néhány éve a katonai szervezet tagja, ám területén semmiféle nyu­gati erőkoncentráció nem ment végbe. Fel­gengauer ezt a helyzetet azzal magyarázza, hogy a Nyugat egyszerűen nem keresi a kato­nai konfrontációt, a mai meggyengült Orosz­országot nem tekinti komoly ellenfélnek, ha­nem olyan partnernek, amelyikkel meg lehet egyezni. A Nyugat vezető hatalmai - nem számítva most ide az Egyesült Államokat - nem egy gesztussal jelezték is, hogy készek erre. Putyin tavaly ötször találkozott a brit miniszterelnökkel, s a csecsen háború miatti ellentétek dacára tavaly ősszel Párizs több tízmilliárd dolláros gázüzletet kötött Orosz­országgal. Az sem véletlen, hogy a német tit­kosszolgálat olyan jelentést hozott nyilvános­ságra, amelyben lényegében szolidaritást vál­lalt az orosz állásponttal a közép-ázsiai Fer­­gana-medencében kialakult helyzet Moszk­vát is fenyegető biztonsági kockázatairól. Ez a német dokumentum gyakorlatilag azt jelen­ti, hogy a már jó ideje hangoztatott iszlám ter­rorizmussal kapcsolatos orosz aggodalmak Nyugat-Európában is meghallgatásra találtak. Moszkva Európa felé fordulása, illetve a kontinens három kulcsállamának élénkülő Oroszország iránti érdeklődése odáig jutott, hogy verseny van kialakulóban Párizs, Berlin és London között Oroszországért. Nehéz len­ne mással magyarázni azokat a január köze­pén nyilvánossághoz jutott angol sajtótalálga­tásokat, amelyek az egykori Kelet-Porosz­­ország, a mai kalinyingrádi terület állítólagos német gazdasági felügyelet alá helyezéséről szóltak. A három főváros láthatóan igencsak figyel egymásra. Valamennyien részesülni akarnak Moszkva Európa felé tett fordulatá­nak politikai és gazdasági előnyeiből. Ez per­sze távolról sem jelenti azt, hogy Nyugat- Európa kulcshatalmai ácsingóznának Orosz­ország kegyeiért. Erről nincs szó, már csak azért sem, mert számos olyan kérdés van, ahol éles ellentét feszül az európai hatalmak és Oroszország közt. Németország, miköz­ben megértést tanúsít a legtöbb kérdésben Oroszország iránt, az adósságátütemezés ügyében hajthatatlan. Franciaország, noha kész Moszkvával együtt elítélni Irak legutób­bi bombázását, egy pillanatra sem feledkezik meg a csecsenföldi ügyekről. Anglia pedig láthatóan az európai hatalmak közül elsőként kész támogatni az amerikai rakétavédelmi terveket. Úgyhogy az orosz-európai kapcso­latrendszer bonyolult faktúrájú, ám épp ez a helyzet ad viszonylag gazdag manőverezési lehetőséget Moszkvának. Úgy tűnik, hogy ezzel az orosz politika civil része tisztában van. Már csak a katonákat kellene erről meg­győzni. Eörsi István A Magyar Nemzet már­cius 3-i száma a brit bizton­ságpolitikai kutatóintézet folyóiratának, a Jane ’s Intel­ligence Di­­gestnek egyik cikkére hivatkozva azt állítja, hogy „A zámolyi romákkal kap­csolatos események orosz tit­kosszolgálati operatív akciók eredményei”. A cikk, ha jól értem, azt sugallja, hogy Putyin orosz el­nök meg akarja gátolni az Európai Unió keleti bővítését, és ezért, ahogy korábban a Cseh Köztár­saságot, most Magyarországot ke­veri rossz hírbe emberjogi rágal­mak segítségével. E cél érdeké­ben rászabadítja az orosz tit­kosszolgálatot a magyarországi romákra. Gyalázatos terveit cin­kosaival váltatja valóra. A fejemet tenném rá, hogy olvasóim nem is gyanítják, kik ezek a cinkosok. A Magyar Nemzet alcíme szeren­csénkre megnevezi őket: „Izraeli pénz, szélsőbalos támogatás a zá­molyi romáknak.” Helyben va­gyunk. Az oroszok, a zsidók meg a kommunisták állnak a zámolyi romákat emigrációra bíró opera­tív akciók mögött. Március 2-án Bársony János és Horváth Aladár, a Roma Polgár­jogi Alapítvány munkatársai négyhasábos cikkben másfajta operatív akciókról tájékoztatták a Népszabadság olvasóit. Két hé­ten belül két roma pogrom, Fejér megyében február 9-én, Vas me­gyében 21-én. Bagón is volt egy incidens, szintén február 9-én. Itt „Egy fekete mellényes rendőr odalépett a tűz mellett álló H. Zoltánhoz, és 13-14 szemtanú ál­lítása szerint a következőt mond­ta: ,Mondd utánam, büdös ci­gány. Rendőr urak, én egy sze­mét, f.. .szopó köcsög vagyok, az anyám is az.’ A 37 éves cigány ember halkan annyit válaszolt: ,Nem mondom. ’ A rendőr Zoltánt a hajánál fogva a földre rántotta, fejét a betonalapba verte, majd három rendőr kollégájával egye­temben mgdosni kezdte. A meg­vert embert megbilincselték és egy rendőrségi furgonba dob­ták.” A Magyar Nemzet cikkének elolvasása után tudom végre, hogy a látszat ellenére igazából kik állnak az efféle operatív ak­ciók mögött. Putyin, a zsidók, meg a kommunisták. Ők felelő­sek a rendszerváltozás óta kiala­kult elképesztő méretű roma­­munkanélküliségért is. Kétéves költségvetésünk romakiadásait is nyilván Putyin tervezte meg, per­sze izraeli és szélsőbalos segéd­lettel. A félmilliós leszakadt em­bertömeg szükségleteire - bele­értve a roma gyerekek oktatására szánt pénzeket - a költségvetés nagyságrendben körülbelül ugyanannyit szán, mint amennyit a Miniszterelnöki Hivatal kap országimázsképzésre és egyéb presztízskiadásokra. A költség­­vetés készítői, nyilván Putyinék sugallatára, logikusan úgy gon­dolták, hogy amit elvesztünk a romák révén, azt visszanyerjük a tűzijátékok, körmenetek és haza­fias osztozkodások vámján, és így happy end lesz, sőt káeftésí­­tett Happy End. Szegény emberek közössége nem szívesen hagyja ott hazáját. Idegen nyelvet nem ismer, idegen szokások közé cseppenve mindent elölről kell kezdenie, még a nyo­­morgást is. A kivándoroltak kö­zössége befogadtatása esetén szükségképpen szétszóródik, mert ennyi ember együtt nyilván nem kap munkát és lakást. Közismert, mennyi jogfosztást és megalázta­tást kellett a zámolyi romáknak elszenvedniük, amíg elszánták magukat a nagy utazásra. Eddig is tudtam, hogy ez kockázatos lépés, és bár a javukat kívánom, távozá­suknak nem tudtam örülni. Most persze újra kell gondolnom min­dent, amióta értesültem arról, hogy az orosz titkosszolgálat ope­ratív akciói, továbbá a zsidók meg a kommunisták állnak a romák kétségbeesett elhatározása mö­gött. Ők akadályozták meg, hogy beköltözhessenek a saját házaik­ba, hogy kiszolgálják őket a bol­tokban és kocsmákban, és ők taná­csolták az utolsó két magyar mi­niszterelnöknek, hogy munkake­rülőknek és rontó-bontó barbárok­nak tüntessék fel Magyarország legszegényebb és legreménytele­nebb nyomoroncait. Az Ószövetségben olvasható, hogy amikor Jób, a világ leghatal­masabb és legjobb embere isten jóváhagyásával elveszti vagyonát, majd tíz gyermekét, és végül egészségét is, és ott ül a porban és hamuban, és üvegcseréppel va­kaga fekélyeit, eljön három irány­ból három barátja, és arról győz­ködi őt, hogy bizonyára titkos bű­neiért lakói, mert az isten senkit sem büntet igazságtalanul. Gyöt­relmeikért ősidők óta mindig a meggyötrötteket teszik felelőssé. A romák esetében is gyakran jár­nak el így, hogy kedveskedjenek a közvéleménynek. A Magyar Nemzet március 3-i cikke fordu­latot hozott ezen a téren. Nem a romák tehetnek szenvedéssel tel­jes exodusukról, de persze nem is a magyarok, hanem az orosz tit­kosszolgálat, a zsidók meg a kommunisták. „A volt szovjet tit­kosszolgálat ügynökei közül - te­kintettel a letelepedett egymillió oroszra - számosan élhetnek Iz­raelben is. Az sem elhanyagolha­tó körülmény, hogy Franciaor­szágban szélsőbaloldali magyar emigránsok léptek fel a zámolyi romák támogatóiként.” Hát nem világos? Aki ezt nem fogja fel, an­nak nem érdemes beszélni. MONDOM A MAGAMÉT O­peratív akciók VÉLEMÉNY 2001. MÁRCIUS 5., HÉTFŐ. Unalmas terv kár lenne tagadni: a közvélemény immár meglehetős unalommal figyeli, ha egyáltalán figyeli a több hónapja hömpölygő kisgazda­ügyeket. Semmi meglepőt nem talál már abban, ha naponta kerül­nek nyilvánosságra felelőtlen gazdálkodással, eltapsolt milliár­­dokkal kapcsolatos hírek, a vállát rántja, ha sikkasztás gyanújáról hall, s még csak meg sem érinti, ha egymást kommunistázzák, munkásőrözik le azok, akik eleddig váll a váll mellett harcoltak a kommunisták ellen. A sajátos kisgazdavilág a magyar közélet részévé vált, már poén szinten sem érdekes hétköznapi történetté. Magára valamit is adó politikai napilap száműzi is az első oldalról e képződmény történéseit. Mert, mondják a szerkesztők, minek ír­nánk nap mint nap az újság címlapjára, hogy ma megint levegőt veszünk, másképp: minek foglalkozni azzal, ami természetes. De most mégis itt állunk tanácstalanul: mit is kezdjünk a mos­tani helyzettel? Mégsem lehet leírni a magyar politikai életből Torgyán Józsefet? Mégsem a Fidesz - elemzők által feltételezett - forgatókönyve szerint haladnak a dolgok? Vagy ez a két frakció­­vezetői változat is benne van a pakliban? Egyáltalán: tényleg el akarja távolítani - legalábbis magától - a kisgazdák vezetőjét a legnagyobb kormányzó párt? Vagy: hagyja, hadd forrongjanak még ott bévül, s kivárva a leszámolás végét, a győztest karolja fel, öleli magához? A Fidesz eleddig óvakodott attól, hogy nyilvánosan színt vall­jon, bár minden jel arra utalt, hogy a háttérből úgy mozgatja a szá­lakat, hogy Torgyán feltétlenül elbukjon a pártján belül is. Erre engedtek következtetni Orbán balkáni találkozói Lányi Zsolttal, erre a kormány torgyántalanítása, Boros Imre tárcához juttatása, Bánk Attila kávézgatása Orbán titkárságán... Szóval semmi nem szólt Torgyán mellett, legfőképp a Fidesz nem. Igaz, ellene sem. A hallgatag Fidesz, hittük mi, úgy tudta keverni a kártyákat, ahogy Piszkos Fred a málnaszőrt. És, meglehet, továbbra is ezt teszi. Pedig ezúttal olyan helyzet állt elő, amikor mindenképpen nyilatkozni kell. A labda most ott pattog Áder János előtt, neki kell kinyilvánítania, kit is tekint kis­gazda frakcióvezetőnek: Bánkot vagy Szentgyörgyvölgyit? Ám könnyen lehet, hogy a Ház elnökének hosszabban kell majd ta­nulmányoznia a jegyzőkönyveket ahhoz, hogy dönteni tudjon. A hét vége és a mai délelőtt nem biztos, hogy elegendő egy ilyen nehéz kérdés eldöntésére. És akkor marad a patthelyzet, azaz Bánk ül a frakcióvezetői székbe, jobb híján. Erre a hétre. Áder pe­dig gondolkodhat tovább, van rá három hete. Lám milyen bölcs is volt a Fidesz döntése a parlament három­hetenkénti ülésezéséről. Csak erősödik bennünk a hit, hogy ebben a pártban minden tervezetten és a tervek szerint alakul. Ők már akkor tudták, hogy heti dózisban még unalmasabbak lesznek a kisgazdák. Németh Péter ­. vc/m Voltál TC l/cLettllAlöl /WttKWlMtt ftumrKW?! Pápai Gábor rajza Vesztes csapat A sport egyik alapbölcsessége úgy szól: győztes csapaton ne változtass! Na de a vesztesen se? A magyar-osztrák duó pe­dig Portugáliával szemben elve­szítette a 2004-es labdarúgó Eu­­rópa-bajnokság rendezési jogá­ért vívott meccset. A változtatás már meg is történt: Ausztria a múlt héten bejelentette, hogy Svájccal párban száll harcba a 2008-as Eb-ért. Boronghatnánk most azon, hogy ezzel még to­vább csökkentek a mi amúgy sem óriási esélyeink, vádolhat­nánk az osztrákokat, mert az 1999 őszi fogadkozások dacára cserbenhagytak minket, de ne tegyük. Mert nem biztos, hogy nem így járunk jobban. Egyrészt ezt mondatja velünk a múlt. A két ország ugyanis kö­zösen rendezte az 1995-ös női kézilabda-világbajnokságot, és partnereink monarchista szelle­me a teljes vb-t belengte. A leg­kisebb döccenőnél azonnal át­mutattak a határon, és látszólag velünk érezve, valójában ma­gukról minden felelősséget lesö­pörve hajtogatták, az is szép, Hogy ilyen jól megy a dolog, mert a magyarok még nem tarta­nak ott, ahol mi. (Erre rímel, hogy az 1999-es UEFA-válasz­­tás eredményét is gyors öltések­kel varrták a nyakunkba.) A vb döntőjét pedig annak ellenére nem engedték át Bécsújhelyről Győrbe vagy Budapestre, hogy Magyarország és a Koreai Köz­társaság játszott az aranyért. Másrészt a jövőt tekintve sem ideális párosítás a magyar-oszt­rák. Ha ugyanis egyetlen igazi sanszunkat szeretnénk meglo­vagolni, azt, hogy a hajdani vas­függönytől keletre még nem rendeztek labdarúgó-világver­senyt, akkor nem bölcs dolog a leszakadt függöny túloldalán társat keresni. Inkább adódik „természetes szövetségesül” a szomszédos Horvátország, amely amellett, hogy a Gdansk- Trieszt vonaltól keletre fekszik, az 1998-as világbajnokság bronzérmese. A kontinens nagy nemzetállamai közül Olaszor­szág, Spanyolország, Németor­szág, Franciaország, Anglia és Svédország is kapott már Eb-t, ami a kisebb futballhatalmakat illeti, Hollandia és Belgium 2000-ben rendezett, Portugália 2004-ben fog. Ha 2008-ban Ausztria és Svájc következne, nyugaton már nem is maradna fehér folt, Kelet viszont még mindig hófehér lenne. A sport­­diplomácia ezt nehezen viselné. Azt hiszem, nem az osztrákok­tól és a svájciaktól kell tarta­nunk, hanem attól, hogy az oro­szok, a lengyelek vagy a csehek (esetleg a törökök, a görögök) is követik ezt a gondolatmenetet. Ballai Attila

Next