Népszava, 2002. november (130. évfolyam, 255–279. sz.)
2002-11-02 / 255. szám
NÉPSZAVA Lehetne valamivel komolyabban? Miután még a legkiegyensúlyozottabb kedélyű állampolgárok sem állíthatják, hogy a magyar politikai játéktér bővelkedik mulatságos mozzanatokban, jól tesszük, ha megemlékezünk azokról a ritka alkalmakról, amelyek mégiscsak felkínálják az önfeledt röhögés örömét. A minap egy reggeli tévéműsorban két jobboldali közszereplő vitatkozott egymással. Ez a felállás már önmagában sem nélkülözött némi pikantériát, ám a dialógus annak köszönhette kivételes fényét, hogy MIÉP-es hívott tetemre fideszest, őt és pártját okolván az önkormányzati választáson elszenvedett vereségért. Nem az országos kudarcért perelt Balczó Zoltán, hanem csak Budapest második kerületének elvesztéséért - merthogy a MIÉP polgármesterjelöltjeként módjában állt volna visszalépni, és ha megtette volna, úgy Bence B. György a Fidesz színeiben bizonyára fölényesen győz. Balczó azonban nem hozhatta meg a hazafias áldozatot, bármennyire is úgy kívánta az ésszerűség. Ebben ugyanis épp a Fidesz akadályozta meg. Balczó tudniillik annyit kért cserébe, hogy a kerület tizenhét választókörzetének egyikében viszont a MIÉP javára lépjen vissza a Fidesz és ezt a gesztust közös sajtótájékoztatón jelentsék be. Bence B. György azonban nem volt hajlandó megkötni az üzletet és így Balczó végül maradt a MIÉP jelöltje, az ő polgármesterségére leadott mintegy háromezer szavazat pedig a semmibe hullt. Következésképp a szocialista aspiráns - bár ha mindössze néhány tucatnyi vokssal - nevetve nyert Bence előtt. Balczó Zoltán most tehát keserűen fejtegette a stúdióban, hová vezetett a jobboldali egység hiánya. Érthetetlen - mondja szemrehányóan miért nem lehetett megegyezni a Fidesszel, hiszen korrekt ajánlatot tettünk: a polgármesteri székért csupán egyetlen kerületi képviselői esélyt kértünk. Meg azt, hogy deklaráljuk a választás előtt a Fidesz-MIÉP-összefogást, teszi hozzá maliciózusan Bence B. György. Igen, persze, mondja Balczó, de hát mi ebben a kivetnivaló? És ezen a ponton a II. kerületi expolgármester kissé türelmetlenül magyarázni kezdi, hogy Európában mindenütt úgy van az, hogy a mérsékelt jobbközép politikai erők elhatárolódnak az úgynevezett nemzeti radikálisoktól. Értsd: a Fidesz - mint önmagát végtére jobbközép, konzervatív alakulatnak tekintő párt - még kerületi szinten sem engedhette meg magának, hogy nyíltan lepaktáljon a csurkistákkal. Hanem - mondja a mérsékelt Bence B. György - a Fidesz felajánlotta Balczó csendes, akár még az utolsó pillanatban abszolvált visszalépéséért, hogy a győzelem birtokában ad majd a MIÉP-nek egy alpolgármesteri pozíciót. No, hát ekkor tört rám a duhaj jókedv. Ott állt egy mérsékelt jobbközép fiatal demokrata, és teljes komolysággal előadta, hogyan képzeli pártja elhatárolni magát a szélsőségektől. Sajtótájékoztatón bejelentett, deklarált együttműködésről szó sem lehet. Matyiban kialkudott alpolgármesterségről azonban igen. És az a legszebb az egészben, hogy Bence ezt így, pőrén, egyszerűen, minden lacafacázás nélkül választói szemébe mondta - utólag. Vagyis nemhogy nem szégyelli, hogy a fal mellett boltolt volna a MIÉP-pel, hanem egyenesen számít az övéi megértésére: tudjátok, ország-világ előtt nem vállalhattuk volna természetes szövetség Hanem - mondja a mérsékelt Bence B. György - a Fidesz felajánlotta Balczó csendes, akár még az utolsó pillanatban abszolvált visszalépéséért, hogy a győzelem birtokában ad majd a MIÉP-nek egy alpolgármesteri pozíciót. No, hát ekkor tört rám a duhaj jókedvesünket, de találtunk volna egy remek megoldást a választások után, ha nem olyan fafejűek és hajlanak a szordínós segítségnyújtásra. De hát ezek ragaszkodtak a propagandisztikus lehetőséghez is, amit viszont mi nem adhattunk meg nekik. Tulajdonképpen miért is nem? Miért szégyelli a Fidesz a MIÉP-et? Persze, tart a honi „ballib sajtó” kampányától. Meg a nemzetközi médiától. Hogy örülnének azok, ha rásüthetnék a Fideszre... végtére mit is? Minek tekinti a Fidesz a MIÉP-et? Mi az Csurka politizálásában, amit nemcsak azért nem vállalnak a fiatal demokraták, mert mások szemében nem komilfó, hanem azért, mert maga Orbán, Kövér és a többiek sem tekintik annak? Ha nincs ilyen elrettentő eleme a MIÉP- nek, akkor meg miért érdekli a Fideszt az ellentábor rágalomhadjárata? Miért nem áll ki nemzeti radikális barátai mellett és miért nem magyarázza meg az országnak és a világnak, hogy Csurka István tisztességes politikus, akinek nézetei és tételei minden becsületesen gondolkodó ember számára bízvást szalonképesek lehetnek? Ha pedig a Fidesz netán aggályosabban ítéli meg a szélsőjobb retorikáját, akkor miért nem határolódik el attól egyértelműen, hasonlóképp azokhoz az európai politikusokhoz, akikről Bence B. György is említést tett a tévévitában. Magyarán: miért játszik a Fidesz mindmáig cinkelt lapokkal, miközben a hőn óhajtott jobboldali egység” megvalósításán fáradozik? Miért nem veszi magának az erkölcsi bátorságot, hogy egyenesen kijelölje ennek az egységnek a határait? Miért ez a primitív sumákolás akár egy kerületi önkormányzati választás alkalmával is? Elnézést az álnaiv kérdésekért. A válaszokat jószerével mindenki megfogalmazhatja, ha az utóbbi években nemcsak a Fidesz nyilatkozatait kísérte figyelemmel, hanem a tetteket is; azt a lényegében leplezetlen szekértolást, amit a szélsőjobb helyzetbehozásáért folytatott. Az úgynevezett mérsékelt jobboldali politika sarkköve mind ez idáig éppenséggel a radikálisok megerősítése volt - mind anyagi, mind pozicionális értelemben. És ehhez bizony asszisztált a Fidesznek a Magyar Demokrata Fórum is, hogy a kereszténydemokratákról - ha vannak még egyáltalán ilyenek - már ne is beszéljünk. És úgy látszik, a parlamenti választások eredménye sem volt józanító hatással a jobbközép” alakulatokra. Változatlanul azt hiszik, hogy a mintegy harmincszázaléknyi biztos szavazójukat csak a folyamatos radikalizálás állapotában tudják megtartani - és bár ez a tábor nem elég a győzelemhez, nem hagyhatják lemorzsolódni, szétesni, mert utánpótlás nincs. Ha tehát a jobboldal törzsszavazói a szélekre szimpatizálnak - márpedig Magyarországon ez felettébb erős politikai tradíció —, akkor a jobboldal vezető garnitúrája tudomásul veszi ennek az egyharmadnyi választónak az igényeit, és saját maradék pozíciói védelmében továbbra is hajlamos kielégíteni azokat. Hogy aztán éppen ezzel a sajátos „konzervativizmussal” zárja magát karanténba, mint hogy menthetetlenül lehatárolja önnön hatókörét, abból a tényből mostanában mintha egyedül az MDF kezdené levonni a politikai konzekvenciákat. . A párt viszonylagos önkormányzati sikere ad ehhez némi támpontot. De nagy kérdés, mennyire őszinte és elszánt az MDF elitje az önálló, mérsékelt politizálásra. Dávid Ibolya óvatos különutassága a Fidesztől, Boross Péter konstruktív magánakciózása az ötvenhatosokkal való kormányzati párbeszéd dolgában, a fideszes Katona Kálmán átlépése a fővárosi MDF-frakcióba mintha arra vallana, hogy némelyek megértették, ma már nem elegendőek az egykori Békejobb szólamai: itt és most cselekvően kell konzervatívnak vagy egyszerűbben csak józannak lenni - már amennyiben egyáltalán fontosnak tartja valaki, hogy megkezdje végre a jobboldal egyébként kétségkívül nem kockázatmentes átépítését a mérsékelt európai normáknak megfelelően. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy egyrészt az MDF mai elégedetlenjei, netán reformerei csupán a választási vereség hatására aktivizálódtak valamelyest. Amíg a Fidesz győzelemre állt, nemigen adták tanújelét, hogy a maguk részéről például nem tűrik a szélsőséges megnyilvánulásokat; talán akad még, aki emlékszik Dávid Ibolyára, amint oly elszántan „nem értett a futballhoz”, amikor a MIÉP a Fradi eladása kapcsán heves rasszista hecckampányt kezdett. Boross Péter is csak azért haragszik, hogy a Fidesz radikálisai felelőtlenül elpackázták az egész jobboldal győzelmét, de korábban nyugodtan napirendre tért Orbán legvadabb kijelentései felett is, és nem próbálta ellensúlyozni az MDF héjáit, mondjuk Hende és Balsai urak heveny és készséges Fidesz-kompatibilitását. Amivel csak azt akarom mondani, hogy a jobboldal hatékony megújulása - amelyre a hazai politikai élet normalitása érdekében nagy szükség van - pusztán taktikai, mondhatni átmeneti, másként fogalmazva: sértődéses alapon nem mehet végbe. Ha a szándékok komolyak, akkor a politikai cselekedeteknek is komolyaknak kell lenniük, nem utolsósorban pedig előrelátóknak és konzekvenseknek. Akkor fájdalom - nem lehet egyszerre fogni kint és bent egeret, ahogyan Bence B. György szerette volna a maga szűkebb pátriájában. Akkor dönteni kell, merre tartson a jobboldal, mert az már kiderült, hogy egyszerre szélre és középre húzni nem lehet. Illetve lehet. De akkor a mérsékelt konzervativizmusról beszélni sem érdemes. ROSTA Mészáros Tamás Aki végig bírja nézni a szappanoperát, annak tetszik is. Hiába bárgyú a szöveg. Hiába kiszámíthatóak a fordulatok. Hiába hiányzik szinte teljesen az átütő, eredeti humor. Hiába ritkaság a gúny. Az öngúny meg mintha tiltva lenne, még véletlenül se bukkan fel. Hiába hiányzik még a szívet melengető, lelket simogató, magával ragadó dallamos zene is. Hiába! Hiába hiányzik szinte minden. A szappanopera mégis úgy tetszik, ahogy elénk kerül. Pedig még azt se tudjuk, hogy mit fed ez a titokzatos szó. Szappanopera. Azt azonban tudni véljük, mit takar az összetett szó második fele: opera. Különböző színvonalú — hol bárgyú, hol klasszikus — szöveghez felnőtt emberek folyamatosan, nagy átéléssel énekelnek. A szöveget gyakran nem is értjük. Mégis az opera a zene miatt mindig hat. Ebben a sajátosságban megegyezik a szappanoperával. A szappan szó jelentése továbbra is megfejtésre vár. A szappanopera tetszik. Persze hogy tetszik. Szinte olyan mint a mese. A néző beleélheti magát a szereplők életébe. Izgalom, luxus, kaland, nyomor. De semmi váratlan. Még csak véletlenül se fordul elő, hogy a lottóötöst egy négygyerekes anya nyerné meg. Mint ahogy az se esik meg, hogy ha a szappanoperában nyer valaki a lottón, akkor előtte bedobná, kitöltené a szelvényt, egyszóval játszana is. A szappanoperákban nincs játék. Nincs tovább semmi új, semmi különös, semmi plusz, semmi maradandó. A szappanopera semmit se ad hozzá az egy kaptafára működő történethez. Sehol egy új kín, sehol egy új szag, sehol egy eredeti, igazán váratlan villanás az életből. A jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz megkapja a neki járó büntetést. Mint a mesében. De ez nem igazi mese! Ki tudja, mit történik itt a négygyerekes anyával, a lottóötössel. Ennek a mesének nincs tanulsága, nincs üzenete. A szappanoperának nincs is igazi kapcsolata az élettel. Mert az igazi élet, az tényleg kaland, szín, izgalom. Már csak azért is, mert se a jó, se a rossz nem kapja meg, amit megérdemel. Miért szeretjük oly sokan a szappanoperát? Mert magunkra ismerhetünk, ha nem is az egész történetben, legalább a részletekben. Ahogy a főhős köti a nyakkendőjét, ahogy kapcsolja az övét, ahogy véletlenül - köpés helyett - lenyeli a rágógumit, ahogy a szivarra gyújt, ahogy leejti a hamut, ahogy a parázsló cigarettával meggyújtja az abroszt. A főhős ütögeti a műszerfalat, keresi a kocsikulcsot, a pumpát a biciklihez, egy igazi mesében persze sose kell keresni a kocsikulcsot. Sőt a kerékpár kereke is viszonylag ritkán szorul felpumpálásra. Egy mesében. Az igazi mesében minden részlet eredeti ötlet, minden ötlet eddig nem várt, vadonatúj fordulat. Ezzel szemben a szappanoperában minden részlet pontosan olyan — legfeljebb enyhén csillogóbb -, mint az élet. A szappanopera semmit nem tesz hozzá az élethez. Szerencsés esetben nem is vesz el semmit belőle. Ez a műfaj nem tűr semmi igazán újat. Magunkra ismerhetünk, ez minden. Aki mégis ezt szereti nézni, annak is lehet valami igazi. Nem történik semmi különös, ez megnyugtat, kikapcsol. Minden oly hibátlanul, egy kaptafára, átláthatóan működik, hogy az igazán tökéletes. Ez az élet, egy ilyen szappanopera olyan „szép", hogy nem is lehet igaz. Láng Tamás Szappanopera NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BANFőszerkesztőhelyettes: HORVÁTH ISTVÁN. KATONA JÓZSEF ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER. TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: VERESS JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Politika: SEBES GYÖRGY. Társadalom és Kultúra: MUZSLAI KATALIN. Gazdaság LÉNÁRT ATTILA. Külföld: KISS ANDREJ. Magaan. szingiftatás: SZIGETI WWSKA Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM. Sport BALLAI ATTILA. Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA. ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 Rt. az ESMA Csoport taga. Felelős kiadó: BLEUER ISTVÁN ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Hirdetési igazgató: PAJLOCZ JÚLIA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség 1087 Budapest Könyves Kálmán kft 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. 1 Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Eletronkus leveleim: te-mai dm: nepszava@nepszava.hu ■ Hrtetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000130. tdefep: 477-9020. ■ Nemet URL-am: http:ZTiw.nepszava.hu Terjeszti árusításban a ZAPKER Rt. előfizetésben a Magyar fosta Rt Üzleti és Logsztikai Központja (ÜLK). Rejlett előfizetés: Budapesten a Budapesti fostaigettóság kerületi ügfélszoálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hílap-dőfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1 Leveleim HEUR 1900 és a kiadónál Vidéken, a postáknál és a kézbesítőkné. Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orca tér 1. Levélem HEUR 1900) Előfizetési dj eg hónapra 1498 Ft negyedévre 4494 Ft fél évre 8988 Ft egy éve 17 976 R. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. ■ Felelős vezető: BALOGH ÁDÁM vezérgazgató ■ Interneteim: www.sakralapnyomda.hu. ema* sz*rakervesz*ralapnyormida.hu ■ ISSN 0133-1701 Vidéki24816 A NÉPSZAVA példányszámát a MAIESZ Metes*AMJESZ VÉLEMÉNY 2002. NOVEMBER 2., SZOMBAT 7 Harcmodor Egy kemény hang Egy szerfelett kemény hang - ezúttal kül- és biztonságpolitikai területen, valamint a NATO-követelmények teljesítetlensége okán - súlyosan elmarasztalta Magyarország előző kormányát. A világ legtekintélyesebb kül- és biztonságpolitikai folyóirata, a Foreign Affairs a szó szoros értelmében a keresztvizet szedi le az Orbán-kormányról. Ez a kormány - így a lap - a megelőző négy évben nemcsak, hogy mindent elmulasztott a hadsereg NATO- kompatibilis reformja terén, hanem a vele szomszédos országokkal szemben támasztott követelésekkel, a balkáni stabilitás megteremtésében vállalható szerep elmulasztásával a kelet-közép-európai térségben új feszültséget szító nacionalizmussal és ezzel együtt antiszemitizmussal a térség bajkeverőjévé vált. Ahogy az a diplomáciában szokott lenni, a publikációra NATO- illetékesek csupán annyit mondtak: a leírt dolgok egy újság véleménye, a NATO vezetése „nem foglalkozik az újságcikkel”. Ugye emlékszünk rá, hogy jó egy esztendővel ezelőtt, Orbán Bush látogatásának látványos elutasítása előtt a Fehér Házhoz közel álló befolyásos Washington Post - nem csak kül- és biztonságpolitikai tekintetben - a mostani cikkhez kísértetiesen hasonlóan foglalta össze a véleményét. Arra is emlékszünk, hogy a Fehér Ház - hasonlóan a NATO-vezetőkhöz - akkor is csak annyit mondott, hogy a leírtak a Washington Post álláspontját tükrözik. Most ne menjünk bele annak a taglalásába, hogy a diplomácia és a világsajtó berkeiben kicsit is tájékozott hazánkfia a Bush-Orbán-találkozó meghiúsulását megelőző Postcikkről éppúgy tudta, hogy - a legenyhébben szólva is - az újság megfogalmazásai nem állnak távol a Fehér Ház álláspontjától. Éppígy tudnunk kell - Brüsszel hűvös távolságtartása ellenére -, hogy a Foreign Affairs írása sem csak a lap véleménye. Egyébként hogy a kép teljes és félreérthetetlen legyen, az írás azzal zárul: „Magyarország Orbán Viktor nacionalista kormányának veresége nyomán visszatérni látszik a helyes útra.” Nos, erről van szó! Arról, hogy az elmúlt négy évben az Orbán-kormány hibájából Magyarországon mi minden elromlott. Hogy a honvédségnél maradjunk, óriási felelőtlenség volt a NATO-felzárkózás idején a honvédelmi tárcát egy párját ritkítóan korlátolt kisgazdára és egy vele szakismerethiányban vetélkedő kisgazda államtitkárra bízni. Megbocsáthatatlan vétek volt a szakmai kérdésekben orbitális mértékben tájékozatlan miniszterének ellentmondani merészelő kiváló vezérkari főnököt, Végh Ferenc tábornokot páros lábbal kirúgni a minisztériumból. Különösebb katonai szakértelem nélkül is köztudott volt, hogy a Magyar Honvédségnél kaotikus állapotok uralkodnak, sürgető fejlesztésekre szánt pénzek vagy nem érkeznek meg, vagy oktondiságra fecsérlődtek. Amikor pedig megszületett a lényegében az egész nyugati világ, valamint az érintett szomszédok által súlyosan kritizált státustörvény, amikor felrobbant a visegrádi Négyek együttműködése, akkor már tudható volt, hogy az Európai Unió és a NATO a magyar kormányt a térség destabilizáló tényezőjének tekinti. Pedig mind kül-, mind katonapolitikánk előtt korábban nagy lehetőségek álltak. Ha Magyarország kiegyensúlyozottan bölcs diplomáciával részt vesz a balkáni rendezésben, élen jár a konfliktusoldásban, a békefenntartásban, hosszan kamatozó érdemeket szerezhettünk volna. Ehelyett az exminiszterelnök kedvtelve hangoztatta, hogy az unión kívül is van élet. Hogy milyen lett volna ez az élet, erről most kapunk folyamatosan információkat. Nem csak a magyar kül- és katonapolitika szenvedett nehezen jóvátehető károkat. A magyar mezőgazdaság úgyszintén romhalmaz. A nemzetközi cégekkel való sorozatos viták, a szabadpiacba való állami beavatkozások aggasztóan csökkentette az ország tőkevonzó képességét. A négy év békétlenkedése elveszejtette az Orbán-kormány jóformán minden nyugati kapcsolatát, idebenn ugyanez a békétlenség emberi kapcsolatok tömegét tette semmivé. A Foreign Affairs kemény szavaira bárcsak elérkezne a jobboldalon is az őszinteség, a hibákkal való szembenézés pillanata. Akárhogyan is lesz, a cikk a hivatalban lévő balliberális kormány számára is intelem és útmutatás lehet: ennek a kormánynak haladéktalanul és az élet minden területén meg kell kezdeni - s ha már megkezdte, fel kell gyorsítani - a kármentést, az elmúlt négy esztendő mulasztásainak, hogy ne mondjuk, bűneinek jóvátételét. Szász István