Népszava, 2002. november (130. évfolyam, 255–279. sz.)

2002-11-02 / 255. szám

NÉPSZAVA Lehetne valamivel komolyabban? Miután még a legki­egyensúlyozottabb kedélyű állampol­gárok sem állíthat­ják, hogy a magyar politikai játéktér bővelkedik mulat­ságos mozzanatok­ban, jól tesszük, ha megemlékezünk azokról a ritka al­kalmakról, amelyek mégiscsak felkínálják az önfeledt röhö­gés örömét. A minap egy reggeli tévéműsorban két jobboldali közszereplő vitatkozott egy­mással. Ez a felállás már önmagában sem nélkülözött némi pikantériát, ám a dialógus annak köszönhette kivételes fé­nyét, hogy MIÉP-es hívott tetemre fide­­szest, őt és pártját okolván az önkor­mányzati választáson elszenvedett vere­ségért. Nem az országos kudarcért perelt Balczó Zoltán, hanem csak Budapest második kerületének elvesztéséért - merthogy a MIÉP polgármesterjelöltje­ként módjában állt volna visszalépni, és ha megtette volna, úgy Bence B. György a Fidesz színeiben bizonyára fölényesen győz. Balczó azonban nem hozhatta meg a hazafias áldozatot, bármennyire is úgy kívánta az ésszerűség. Ebben ugyanis épp a Fidesz akadá­lyozta meg. Balczó tudniillik annyit kért cserébe, hogy a kerület tizenhét választó­­körzetének egyikében viszont a MIÉP ja­vára lépjen vissza a Fidesz és ezt a gesz­tust közös sajtótájékoztatón jelentsék be. Bence B. György azonban nem volt haj­landó megkötni az üzletet­­ és így Bal­czó végül maradt a MIÉP jelöltje, az ő polgármesterségére leadott mintegy há­romezer szavazat pedig a semmibe hullt. Következésképp a szocialista aspiráns - bár ha mindössze néhány tucatnyi voks­­sal - nevetve nyert Bence előtt. Balczó Zoltán most tehát keserűen fej­tegette a stúdióban, hová vezetett a jobb­oldali egység hiánya. Érthetetlen - mond­ja szemrehányóan miért nem lehetett megegyezni a Fidesszel, hiszen korrekt ajánlatot tettünk: a polgármesteri székért csupán egyetlen kerületi képviselői esélyt kértünk. Meg azt, hogy deklaráljuk a vá­lasztás előtt a Fidesz-MIÉP-összefogást, teszi hozzá maliciózusan Bence B. György. Igen, persze, mondja Balczó, de hát mi ebben a kivetnivaló? És ezen a ponton a II. kerületi expol­­gármester kissé türelmetlenül magyaráz­ni kezdi, hogy Európában mindenütt úgy van az, hogy a mérsékelt jobbközép poli­tikai erők elhatárolódnak az úgynevezett nemzeti radikálisoktól. Értsd: a Fidesz - mint önmagát végtére jobbközép, kon­zervatív alakulatnak tekintő párt - még kerületi szinten sem engedhette meg ma­gának, hogy nyíltan lepaktáljon a csur­­kistákkal. Hanem - mondja a mérsékelt Bence B. György - a Fidesz felajánlotta Balczó csendes, akár még az utolsó pillanatban abszolvált visszalépéséért, hogy a győze­lem birtokában ad majd a MIÉP-nek egy alpolgármesteri pozíciót. No, hát ekkor tört rám a duhaj jókedv. Ott állt egy mérsékelt jobbközép fiatal demokrata, és teljes komolysággal előad­ta, hogyan képzeli pártja elhatárolni ma­gát a szélsőségektől. Sajtótájékoztatón bejelentett, deklarált együttműködésről szó sem lehet. Matyiban kialkudott al­­polgármesterségről azonban igen. És az a legszebb az egészben, hogy Bence ezt így,­ pőrén, egyszerűen, minden lacafacá­­zás nélkül választói szemébe mondta - utólag. Vagyis nemhogy nem szégyelli, hogy a fal mellett boltolt volna a MIÉP-pel, ha­nem egyenesen számít az övéi megérté­sére: tudjátok, ország-világ előtt nem vállalhattuk volna természetes szövetség Hanem - mondja a mérsékelt Bence B. György - a Fidesz felajánlotta Balczó csendes, akár még az utolsó pillanatban abszolvált visszalépéséért, hogy a győzelem birtokában ad majd a MIÉP-nek egy alpolgármesteri pozíciót. No, hát ekkor tört rám a duhaj jókedv­­esünket, de találtunk volna egy remek megoldást a választások után, ha nem olyan fafejűek és hajlanak a szordínós segítségnyújtásra. De hát ezek ragasz­kodtak a propagandisztikus lehetőséghez is, amit viszont mi nem adhattunk meg nekik. Tulajdonképpen miért is nem? Miért szégyelli a Fidesz a MIÉP-et? Persze, tart a honi „ballib sajtó” kampányától. Meg a nemzetközi médiától. Hogy örül­nének azok, ha rásüthetnék a Fideszre... végtére mit is? Minek tekinti a Fidesz a MIÉP-et? Mi az Csurka politizálásában, amit nemcsak azért nem vállalnak a fia­tal demokraták, mert mások szemében nem komilfó, hanem azért, mert maga Orbán, Kövér és a többiek sem tekintik annak? Ha nincs ilyen elrettentő eleme a MIÉP- nek, akkor meg miért érdekli a Fideszt az ellentábor rágalomhadjárata? Miért nem áll ki nemzeti radikális barátai mel­lett és miért nem magyarázza meg az or­szágnak és a világnak, hogy Csurka Ist­ván tisztességes politikus, akinek nézetei és tételei minden becsületesen gondolko­dó ember számára bízvást szalonképesek lehetnek? Ha pedig a Fidesz netán aggályosabban ítéli meg a szélsőjobb retorikáját, akkor miért nem határolódik el attól egyértel­műen, hasonlóképp azokhoz az európai politikusokhoz, akikről Bence B. György is említést tett a tévévitában. Magyarán: miért játszik a Fidesz mindmáig cinkelt lapokkal, miközben a hőn óhajtott jobb­oldali egység” megvalósításán fáradozik? Miért nem veszi magának az erkölcsi bá­torságot, hogy egyenesen kijelölje ennek az egységnek a határait? Miért ez a primi­tív sumákolás akár egy kerületi önkor­mányzati választás alkalmával is? Elnézést az álnaiv kérdésekért. A vála­szokat jószerével mindenki megfogal­mazhatja, ha az utóbbi években nemcsak a Fidesz nyilatkozatait kísérte figyelem­mel, hanem a tetteket is; azt a lényegé­ben leplezetlen szekértolást, amit a szél­sőjobb helyzetbehozásáért folytatott. Az úgynevezett mérsékelt jobboldali politi­ka sarkköve mind ez idáig éppenséggel a radikálisok megerősítése volt - mind anyagi, mind pozicionális értelemben. És ehhez bizony asszisztált a Fidesznek a Magyar Demokrata Fórum is, hogy a ke­reszténydemokratákról - ha vannak még egyáltalán ilyenek - már ne is beszél­jünk. És úgy látszik, a parlamenti választá­sok eredménye sem volt józanító hatás­sal a jobbközép” alakulatokra. Változat­lanul azt hiszik, hogy a mintegy harminc­százaléknyi biztos szavazójukat csak a folyamatos radikalizálás állapotában tud­ják megtartani - és bár ez a tábor nem elég a győzelemhez, nem hagyhatják lemor­zsolódni, szétesni, mert utánpótlás nincs. Ha tehát a jobboldal törzsszavazói a szé­lekre szimpatizálnak - márpedig Magyar­­országon ez felettébb erős politikai tradí­ció —, akkor a jobboldal vezető garnitúrá­ja tudomásul veszi ennek az egyharmad­nyi választónak az igényeit, és saját ma­radék pozíciói védelmében továbbra is hajlamos kielégíteni azokat. Hogy aztán éppen ezzel a sajátos „konzervativizmus­sal” zárja magát karanténba, mint hogy menthetetlenül lehatárolja önnön hatókö­rét, abból a tényből mostanában mintha egyedül az MDF kezdené levonni a poli­tikai konzekvenciákat. . A párt viszonylagos önkormányzati si­kere ad ehhez némi támpontot. De nagy kérdés, mennyire őszinte és elszánt az MDF elitje az önálló, mérsékelt politizá­lásra. Dávid Ibolya óvatos különutassága a Fidesztől, Boross Péter konstruktív ma­gánakciózása az ötvenhatosokkal való kormányzati párbeszéd dolgában, a fide­­szes Katona Kálmán átlépése a fővárosi MDF-frakcióba mintha arra vallana, hogy némelyek megértették, ma már nem elegendőek az egykori Békejobb szóla­mai: itt és most cselekvően kell konzer­vatívnak vagy egyszerűbben csak józan­nak lenni - már amennyiben egyáltalán fontosnak tartja valaki, hogy megkezdje végre a jobboldal egyébként kétségkívül nem kockázatmentes átépítését a mérsé­kelt európai normáknak megfelelően. Nem szabad azonban elfeledkezni ar­ról, hogy egyrészt az MDF mai elégedet­lenjei, netán reformerei csupán a válasz­tási vereség hatására aktivizálódtak vala­melyest. Amíg a Fidesz győzelemre állt, nemigen adták tanújelét, hogy a maguk részéről például nem tűrik a szélsőséges megnyilvánulásokat;­­ talán akad még, aki emlékszik Dávid Ibolyára, amint oly elszántan „nem értett a futballhoz”, ami­kor a MIÉP a Fradi eladása kapcsán he­ves rasszista hecckampányt kezdett. Bo­ross Péter is csak azért haragszik, hogy a Fidesz radikálisai felelőtlenül elpackáz­ták az egész jobboldal győzelmét, de ko­rábban nyugodtan napirendre tért Orbán legvadabb kijelentései felett is, és nem próbálta ellensúlyozni az MDF héjáit, mondjuk Hende és Balsai urak heveny és készséges Fidesz-kompatibilitását. Amivel csak azt akarom mondani, hogy a jobboldal hatékony megújulása - amelyre a hazai politikai élet normalitása érdekében nagy szükség van - pusztán taktikai, mondhatni átmeneti, másként fo­galmazva: sértődéses alapon nem mehet végbe. Ha a szándékok komolyak, akkor a politikai cselekedeteknek is komolyak­nak kell lenniük, nem utolsósorban pedig előrelátóknak és konzekvenseknek. Akkor fájdalom - nem lehet egyszer­re fogni kint és bent egeret, ahogyan Bence B. György szerette volna a maga szűkebb pátriájában. Akkor dönteni kell, merre tartson a jobboldal, mert az már kiderült, hogy egyszerre szélre és közép­re húzni nem lehet. Illetve lehet. De akkor a mérsékelt kon­zervativizmusról beszélni sem érdemes. ROSTA Mészáros Tamás Aki végig bírja nézni a szappanoperát, annak tetszik is. Hiába bárgyú a szöveg. Hiába kiszámíthatóak a fordulatok. Hiába hiányzik szinte teljesen az átütő, eredeti humor. Hiába ritkaság a gúny. Az öngúny meg mintha tiltva lenne, még véletlenül se bukkan fel. Hiába hiányzik még a szívet melengető, lelket simogató, magával ragadó dallamos zene is. Hiá­ba! Hiába hiányzik szinte minden. A szappanopera mégis úgy tetszik, ahogy elénk kerül. Pedig még azt se tudjuk, hogy mit fed ez a ti­tokzatos szó. Szappanopera. Azt azonban tudni véljük, mit takar az összetett szó második fele: opera. Különböző színvonalú — hol bárgyú, hol klasszikus — szöveghez felnőtt emberek folyama­tosan, nagy átéléssel énekelnek. A szöveget gyak­ran nem is értjük. Mégis az opera a zene miatt mindig hat. Ebben a sajátosságban megegyezik a szappanoperával. A szappan szó jelentése to­vábbra is megfejtésre vár. A szappanopera tetszik. Persze hogy tetszik. Szinte olyan mint a mese. A néző beleélheti ma­gát a szereplők életébe. Izgalom, luxus, kaland, nyomor. De semmi váratlan. Még csak véletlenül se fordul elő, hogy a lottóötöst egy négygyerekes anya nyerné meg. Mint ahogy az se esik meg, hogy ha a szappanoperában nyer valaki a lottón, akkor előtte bedobná, kitöltené a szelvényt, egy­szóval játszana is. A szappanoperákban nincs já­ték. Nincs tovább semmi új, semmi különös, sem­mi plusz, semmi maradandó. A szappanopera semmit se ad hozzá az egy kaptafára működő tör­ténethez. Sehol egy új kín, sehol egy új szag, se­hol egy eredeti, igazán váratlan villanás az élet­ből. A jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz megkapja a neki járó büntetést. Mint a mesében. De ez nem igazi mese! Ki tudja, mit történik itt a négygyerekes anyával, a lottóötössel. Ennek a mesének nincs tanulsága, nincs üzenete. A szap­panoperának nincs is igazi kapcsolata az élettel. Mert az igazi élet, az tényleg kaland, szín, izga­lom. Már csak azért is, mert se a jó, se a rossz nem kapja meg, amit megérdemel. Miért szeretjük oly sokan a szappanoperát? Mert magunkra ismerhetünk, ha nem is az egész történetben, legalább a részletekben. Ahogy a fő­hős köti a nyakkendőjét, ahogy­ kapcsolja az övét, ahogy véletlenül - köpés helyett - lenyeli a rágó­gumit, ahogy a szivarra gyújt, ahogy leejti a ha­mut, ahogy­ a parázsló cigarettával meggyújtja az abroszt. A főhős ütögeti a műszerfalat, keresi a kocsi­kulcsot, a pumpát a biciklihez, egy igazi mesében persze sose kell keresni a kocsikulcsot. Sőt a ke­rékpár kereke is viszonylag ritkán szorul felpum­pálásra. Egy­ mesében. Az igazi mesében minden részlet eredeti ötlet, minden ötlet eddig nem várt, vadonatúj fordulat. Ezzel szemben a szappanope­rában minden részlet pontosan olyan — legfeljebb enyhén csillogóbb -, mint az élet. A szappanope­ra semmit nem tesz hozzá az élethez. Szerencsés esetben nem is vesz el semmit belőle. Ez a műfaj nem tűr semmi igazán újat. Ma­gunkra ismerhetünk, ez minden. Aki mégis ezt szereti nézni, annak is lehet vala­mi igazi. Nem történik semmi különös, ez meg­nyugtat, kikapcsol. Minden oly hibátlanul, egy kaptafára, átláthatóan működik, hogy az igazán tökéletes. Ez az élet, egy ilyen szappanopera olyan „szép", hogy nem is lehet igaz. Láng Tamás Szappanopera NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN­­Főszerkesztőhelyettes: HORVÁTH ISTVÁN. KATONA JÓZSEF ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER. TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: VERESS JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Politika: SEBES GYÖRGY. Társadalom és Kultúra: MUZSLAI KATALIN. Gazdaság LÉNÁRT ATTILA. Külföld: KISS ANDREJ. Magaan. szingiftatás: SZIGETI WWSKA Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM. Sport BALLAI ATTILA. Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA. ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 Rt. az ESMA Csoport taga. Felelős kiadó: BLEUER ISTVÁN ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Hirdetési igazgató: PAJLOCZ JÚLIA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség 1087 Budapest Könyves Kálmán kft 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. 1 Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Eletronkus leveleim: te-mai dm­: nepszava@nepszava.hu ■ Hrtetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000130. tdefep: 477-9020. ■ Nemet URL-am: http:ZTi­w.nepszava.hu Terjeszti árusításban a ZAPKER Rt. előfizetésben a Magyar­ fosta Rt Üzleti és Logsztikai Központja (ÜLK). Rejlett előfizetés: Budapesten a Budapesti fostaigettóság kerületi ügfélszoálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hílap-dőfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1 Leveleim HEUR 1900­ és a kiadónál Vidéken, a postáknál és a kézbesítőkné. Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orca­ tér 1. Levélem HEUR 1900) Előfizetési dj eg hónapra 1498 Ft negyedévre 4494 Ft fél évre 8988 Ft egy éve 17 976 R. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. ■ Felelős vezető: BALOGH ÁDÁM vezérgazgató ■ Interneteim: www.sakralapnyomda.hu. ema* sz*rakervesz*ralapnyormida.hu ■ ISSN 0133-1701 Vidéki24816 A NÉPSZAVA példányszámát a MAIESZ Metes*­AMJESZ VÉLEMÉNY 2002. NOVEMBER 2., SZOMBAT 7 Harcmodor Egy kemény hang Egy szerfelett kemény hang - ezúttal kül- és biztonságpolitikai területen, valamint a NATO-követelmények teljesítetlensége okán - súlyosan elma­rasztalta Magyarország előző kormányát. A világ legtekintélyesebb kül- és biztonságpolitikai folyóirata, a Foreign Affairs a szó szoros értelmében a keresztvizet szedi le az Orbán-kormányról. Ez a kormány - így a lap - a meg­előző négy évben nemcsak, hogy mindent elmulasztott a hadsereg NATO- kompatibilis reformja terén, hanem a vele szomszédos országokkal szem­ben támasztott követelésekkel, a balkáni stabilitás megteremtésében vállal­ható szerep elmulasztásával a kelet-közép-európai térségben új feszültséget szító nacionalizmussal és ezzel együtt antiszemitizmussal a térség bajkeve­rőjévé vált. Ahogy az a diplomáciában szokott lenni, a publikációra NATO- illetékesek csupán annyit mondtak: a leírt dolgok egy újság véleménye, a NATO vezetése „nem foglalkozik az újságcikkel”. Ugye emlékszünk rá, hogy jó egy esztendővel ezelőtt, Orbán Bush látogatásának látványos eluta­sítása előtt a Fehér Házhoz közel álló befolyásos Washington Post - nem csak kül- és biztonságpolitikai tekintetben - a mostani cikkhez kísértetiesen hasonlóan foglalta össze a véleményét. Arra is emlékszünk, hogy a Fehér Ház - hasonlóan a NATO-vezetőkhöz - akkor is csak annyit mondott, hogy a leírtak a Washington Post álláspontját tükrözik. Most ne menjünk bele an­nak a taglalásába, hogy a diplomácia és a világsajtó berkeiben kicsit is tájé­kozott hazánkfia a Bush-Orbán-találkozó meghiúsulását megelőző Post­­cikkről éppúgy tudta, hogy - a legenyhébben szólva is - az újság megfogal­mazásai nem állnak távol a Fehér Ház álláspontjától. Éppígy tudnunk kell - Brüsszel hűvös távolságtartása ellenére -, hogy a Foreign Affairs írása sem csak a lap véleménye. Egyébként hogy a kép teljes és félreérthetetlen legyen, az írás azzal zárul: „Magyarország Orbán Viktor nacionalista kor­mányának veresége nyomán visszatérni látszik a helyes útra.” Nos, erről van szó! Arról, hogy az elmúlt négy évben az Orbán-kormány hibájából Magyarországon mi minden elromlott. Hogy a honvédségnél maradjunk, óriási felelőtlenség volt a NATO-felzárkózás idején a honvédelmi tárcát egy párját ritkítóan korlátolt kisgazdára és egy vele szakismerethiányban vetél­kedő kisgazda államtitkárra bízni. Megbocsáthatatlan vétek volt a szakmai kérdésekben orbitális mértékben tájékozatlan miniszterének ellentmondani merészelő kiváló vezérkari főnököt, Végh Ferenc tábornokot páros lábbal kirúgni a minisztériumból. Különösebb katonai szakértelem nélkül is köz­tudott volt, hogy a Magyar Honvédségnél kaotikus állapotok uralkodnak, sürgető fejlesztésekre szánt pénzek vagy nem érkeznek meg, vagy oktondi­­ságra fecsérlődtek. Amikor pedig megszületett a lényegében az egész nyugati világ, valamint az érintett szomszédok által súlyosan kritizált státustörvény, amikor felrob­bant a visegrádi Négyek együttműködése, akkor már tudható volt, hogy az Európai Unió és a NATO a magyar kormányt a térség destabilizáló ténye­zőjének tekinti. Pedig mind kül-, mind katonapolitikánk előtt korábban nagy lehetőségek álltak. Ha Magyarország kiegyensúlyozottan bölcs diplo­máciával részt vesz a balkáni rendezésben, élen jár a konfliktusoldásban, a békefenntartásban, hosszan kamatozó érdemeket szerezhettünk volna. Ehe­lyett az exminiszterelnök kedvtelve hangoztatta, hogy az unión kívül is van élet. Hogy milyen lett volna ez az élet, erről most kapunk folyamatosan infor­mációkat. Nem csak a magyar kül- és katonapolitika szenvedett nehezen jó­­vátehető károkat. A magyar mezőgazdaság úgyszintén romhalmaz. A nem­zetközi cégekkel való sorozatos viták, a szabadpiacba való állami beavatko­zások aggasztóan csökkentette az ország tőkevonzó képességét. A négy év békétlenkedése elveszejtette az Orbán-kormány jóformán minden nyugati kapcsolatát, idebenn ugyanez a békétlenség emberi kapcsolatok tömegét tette semmivé. A Foreign Affairs kemény szavaira bárcsak elérkezne a jobb­oldalon is az őszinteség, a hibákkal való szembenézés pillanata. Akárho­gyan is lesz, a cikk a hivatalban lévő balliberális kormány számára is inte­lem és útmutatás lehet: ennek a kormánynak haladéktalanul és az élet min­den területén meg kell kezdeni - s ha már megkezdte, fel kell gyorsítani - a kármentést, az elmúlt négy esztendő mulasztásainak, hogy ne mondjuk, bűneinek jóvátételét. Szász István

Next