Népszava, 2004. február (132. évfolyam, 27–50. sz.)

2004-02-12 / 36. szám

NÉPSZAVA 2004. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Kolláth György Egy kislány kegyelme Gyarló emberek vagyunk mind, még ha nem is gyilkosok. Néhai professzo­rom bölcs intelme volt: a lopás és az ölés az a két hibás tett, amelyhez min­den felnőtt ember legalább egy életben egyszer közel kerül. Ki mondaná meg, hogy is van ezzel egy gyermek, akinek alig van választási lehetősége, nála a valóság és a képek világa összefolyhat, mind­e­közben, gyengébb félként sokévnyi megaláztatást kell - az övéi között - elszenvednie? Amikor a cérna szakad, renge­teg múlik a véletlenen, a szerencsén, a sors ke­gyelmén. A nagy baj al­kalmanként megúszha­tó, de egy életre el is meszelheti magát az ember. Nem mindig szerencse dolga. Aki­nek nem sikerül jól ki­jönnie a vétekből, néha megkapja azok részét is, akik megúszták. A büntető­politika is csak politika. A kérdés lefordítható a keresztényi könyörület és megbocsátás valóságos meglétére és/vagy üres emlegetésre, tényleges elvetésére is. Lelkében, em­berségében, empátiájában erős szemé­lyiséget keveset látni. A körülmények sem kedveznek a pozitív kiállásnak. Nincsenek letisztult viszonyok. A gyermekeink — szeretetteli nevelés he­lyett - rémes példákat látnak nap mint nap. Mintát, leckét kapnak sok gyalá­zatos dologból. Ezeket - jobb híján - néha elfogadják a megoldás végső, kétségbeesett eszközeként. Az ő bű­nük volna ez elsősorban? Itt van most előttünk egy gyermek­lány, immár leendő leányanya sorsa. S. K.-át semmiképpen sem tekinteném áldozatnak, de vesztesnek igen. Két­ségtelenül immár jogerősen is felelős az édesapja haláláért. Ám a gyilkos lö­vés már csak végjáték, nem pedig az egyetlen bűn volt a családi tragédiá­ban. Talán demagógia, mégis válla­lom: a büntetés fele azok zsákjába varrható, akik a kislányt nevelés nél­kül hagyták félig-meddig felnőni. A legközelibb hozzátartozó - az édesapa, leendő nagypapa - elvesztése minden­képpen szörnyű trauma. Szülő és gyermeke közötti jogi kázust azonban sosem zár le pusztán egy bírói ítélet. A tett nem visszafordítható, de az en­­gesztelés, a belátás ideje majdnem mindig eljön. Nem mindegy, hogy eh­hez a jog ad-e segítséget­­ vagy hadd hulljon a férgese? Mindez a bűnért já­ró feltétlen megtorlás és/vagy a méltá­nyos megfontolás, továbbá az ifjú tet­tes nevelése, ugyanakkor a bébire ki nem ható körülmények mérlegelésé­nek a dilemmáját hozza. A demokrati­kus jogállam büntetőpolitikája súlyo­san megrótta a tettest, de vajon itt vol­na a történet vége? Neki most már A szerző alkotmányjogász, ügyvéd annyi? Születendő gyermekének is? S. K. törvényes (!) elítélése után felfelé vagy lefelé mutat-e hüvelykujjával a Köztársaság - ma már ez a kérdés? Igazságtalan és értelmetlen volna a szigorú ítéletet kiszabó táblabíróságot kritizálni. Védte a maga sajátos eszkö­zeivel az emberi életet, s egy viszony­lag egyértelmű ügyben végrehajtható szabadságvesztést szabott ki, ember­ölésért. Döntése megfelel a Btk. nor­máinak, a sok tényező együttes mérle­gelése igenis hozhat ilyen eredményt. A sajnálatosan gyakori, s a publikum­nak szóló ügyvédi látszatfortélyokat kár szóba hozni. A hírek szerint az el­ítéltnek ez év március elején kell(ene) bevonulnia a büntetés-végrehajtási in­tézetbe, ami alól az előrehaladott ter­hességre tekintettel halasztás kérhető. Valamikor a szülés után azonban a „letöltés” a végsőkig biztosan nem húzható el. Ezt elkerülendő, alkotmá­nyos lehetőségként marad az államfői (egyéni) kegyelem. Általános, illetőleg közkegyelem törvényi formában jelenik meg, így az az Országgyűlés hatásköre. Időről időre felmerül ennek várható (pl. a bv­­intézetekben remélt) előterjesztése, de rendszerint koppanás a vége. Tudomá­som szerint ilyen ma sincs napiren­den. Ha volna, avagy valamikor­ lesz, az enyhébb súlyú esetekben (!) általa mentesség is kapható, avagy a még hátra lévő büntetés kisebbre zsugorod­hat. Az alkotmány 30/A §. (1) bekez­dés k­) pontja szerint ugyanakkor a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát, ugyanezen § (2) bekezdése pedig e jogkör gya­korlását igazságügyi miniszteri ellen­­jegyzéshez köti. Kérni bárkinek bármit szabad, de természetesen alanyi jog a kegyelemre senkit sem illet meg. Ez az elnöki ha­táskör világszerte ismert, különös je­lentősége ott van, ahol halálbüntetés is kiszabható. Szerencsére itthon ilyen tétje a dolognak már nincsen. A ke­gyelmi indítvány nem válhat szuper­fellebbezéssé, nem is úgy működik. Alkalmazása által az államfő a legke­vésbé sem a jogerős bírósági ítéletről mond véleményt, nem azt űbereli, ha­nem sajátos emberiességi-igazságos­­ságbeli szempontokat mérlegel. (Elnö­ki kegyelem nem is csak a már lezárt esetekben fordulhat elő, hanem az eljá­rás korábbi szakaszában is.) Kívülálló­ként helyénvalónak látom azt a gya­korlatot, amit e téren az Igazságügyi Minisztérium döntés-előkészítése és az államfői csapat együttműködése be­tölt. Volt már korábban e körben diszk­repancia, de - szerencsére - ritka a koccanás. Nem látok abban sem kivet­nivalót, hogy nem túl gyakran adnak elnöki kegyelmet. Hiba volna ezt min­dennapossá tenni. Beleszólni semmi­képpen sem szeretnék a konkrét ügy majdani elbí­rálásába, de nem készült volna el ez a cikk, ha S. K. esetében nem látnék a jogilag korrekt ítéleten túlmutató méltányossági megfontolni valókat, így: S. K. majdnem vétőkép­telen korban volt a tett el­követésekor, nem az ő hi­bája volt a rémes családi miliő, s a neveltetés bajai sem őt terhelnék. A kirótt büntetés im­már két élőlényt sújt, mivel az akarva­­akaratlanul a bébire is kihat. A bünte­tés elviselése sokkal nehezebb egy ba­bával, mint nélküle, és egy tinédzser­­korú leány esetében végképp nem vol­na szabad feladni, hogy jó útra térhet. A társadalomnak is van adóssága S. K.-val szemben, nem csak neki mind­­annyiunk előtt. Nem félnék most attól, hogy rossz precedens teremtődik a be­látással. Pár szót a miniszteri ellenjegyzésről. Lényege, hogy ez által a miniszter a kibocsátott aktusért az államfőtől a (politikai) felelősséget átvállalja. Az alkotmányjogban az ellenjegyzés a végrehajtó hatalom cselekvési egysé­gének is a garanciája. Azt is írja a tan­könyv, hogy pár száz évvel ezelőtt, a kialakulásakor az ellenjegyzés arra is szolgált, hogy az uralkodó tanácsadója ismertté váljék. Következésképpen: az ilyen ügyekben nincsen két, egyenran­gú mérlegelés, hanem a döntés politi­kai ódiumát a kormány viseli. Mégis elképzelhető vajon, hogy nem lesz egy véleményen a miniszter és az államfő? Ad absurdum igen: a miniszteri felter­jesztés jóváhagyása elméletileg kérdé­ses lehet!? Mikor mond(hat) nemet az államfő? Akkor, ha a jogszabályban előírt feltételek nem teljesülnének. Ilyenek esetünkben nincsenek. Akkor is, ha megítélése szerint e döntéssel az államszervezet demokratikus működé­sében súlyos zavarok következnének be. Ez egyfajta alkotmányos felhatal­mazás, rendkívüli és végső biztosíték­ a köztársasági elnök számára. Mint ilyen, végleges és felülbírálhatatlan. Olyan okot viszont az alkotmány(jog) nem ismer, hogy - mondjuk - az indít­vány befogadása a lelkiismereti meg­győződéssel ellentétes. Nincsen két büntetőpolitikai centrum sem: egy ha­gyományos és egy liberálisabb. Politikai bajvívás nem prognoszti­zálható. S. K. további sorsa e nélkül is jelzés értékű lesz. S. K. majdnem vétőképtelen korban volt a tett elkövetésekor, nem az ő hibája volt a rémes családi miliő, s a neveltetés bajai sem őt terhelnék. A kirótt büntetés immár két élőlényt sújt. Még néhány szó egy beszédről Másrészt A mai jobboldalnak van néhány fixa ideája. Ezek egyike, hogy Orbán Viktor egy zseni, bármi, amit tesz vagy mond, az nem egyszerűen jó, még csak nem is nagyon jó, hanem egészen egy­szerűen zseniális. A „mai jobb­oldal” persze ennél árnyaltabb kép, az MDF-ben például ko­rántsem gondolja mindenki egé­szen így, de a másként gondol­kodók is megtanulták már, hogy mondani mindenképpen azt kell, amit a többiek. Vagy beszélhetnénk az egykori kisgazdákról, ke­reszténydemokratákról, akik szépen leszalámi­­zódtak a hatalomról, de minek. Többeknek úgy tű­nik, lesz ideje minderről a nagy egyetértésről gon­dolkodni. De a lényeg, hogy minden világok lehe­tő legjobbikának legjobb miniszterelnöke Orbán Viktor. Momentán történt egy kisebb baleset, va­lami ármány folytán mégsem ő az igazi miniszter­­elnök. Ám létezik isteni igazságszolgáltatás. A bu­ta nép ugyanis most drágán fizet azért, mert nem ismerte fel idejében, hogy ki az ő bölcs vezetője. Sebaj, közeleg az idő, amikor helyretolhatjuk a ki­zökkent időt, elkergetjük a gonosz, népnyúzó, disznófejű bankárokat és elvtársaikat - foglalhat­juk emigyen röviden össze Orbán Viktor minapi beszédével kapcsolatos vélemények egy markáns csoportját. Ne legyünk igazságtalanok, Orbán Viktor tényleg jó szónok, hatásosan tud beszélni. Csak éppen - mi­után gondosan terjesztik a zsenialitásáról szóló vé­leményeket - a csodához mérjük a teljesítményét. És ahhoz képest szomorúan kell megállapítanunk, hogy ez egy közepes színvonalú, nagyon óvatosan megszerkesztett kampánybeszéd volt. Orbán magát hozta nehéz helyzetbe. Emlékezzünk csak a válasz­tások előtti, Medgyessyvel folytatott vitájára. Min­denki arról beszélt, hogy az akkori kormányfő le­mossa a pályáról kihívóját. Mert ugye ő egy zseni. Medgyessy meg nem igazán a szavak embere. Eh­hez képest kiderült, hogy két nagyjából egyenlő csap össze. Mindenki azt láthatja jobbnak, aki a szí­vének kedvesebb. Mégis, ebből Orbán jött ki rosszabbul, mert tőle csodát illik várni, Medgyessy meg jobban, mert ugye őtőle az is szép, hogy nem ették meg uzsira. (A magyar politikai folklór szép darabja erre, hogy bizonyos körökben komolyan terjedt, Medgyessy csak azért tudott helyt állni, mert egy kis adóvevőt szereltek a fogába és azon súgtak neki. Valami magyarázatot mégiscsak kellett adni arra, hogy ha nem olyan jó, mint a „mi Viktorunk”, akkor mégis mitől majdnem olyan jó.) Egyrészt tehát Orbán Viktor magának tette ma­gasra a lécet, olyan magasra, hogy kedélyesen átsé­tálhasson alatta. Mert kampánybeszédet tartott, ugyanis csupa olyasmit mondott, amiről előre sejtettük, hogy mon­dani fog: bizony, sokkal jobb volt, amikor mi vol­tunk kormányon, és célzott rá - sokkal jobb lesz, ha megint mi jövünk. Még szép, hogy ezt mondja. De a válasszal nagyjából adós maradt. Mitől is lesz jobb? Hogyan lehet többet adni úgy a népeknek, hogy közben ne nőjön az adósság, csökkenjenek az adók? Másrészt a cél persze, akárhogy is nézzük, nem az „országértékelés” volt, hanem kihasználni egy ügyes lehetőséget és a média nagy érdeklődésétől követve, a saját, lelkesült híveink előtt ünnepeltetni magunkat. Mégis jobb a közönség szeretetétől övezve beszélni, mint mondjuk a parlamentben, ahol néhány gonosz közbeszólást, zavaró megjegy­zést igazán be kellene kalkulálni. Az biztos, hogy Orbán új színt hoz a magyar po­litikai köznyelvbe. Figyel arra, hogy nem jó az a be­széd, amelyen a közönség elszundít, amely maga a tömény unalom. Jobb-rosszabb viccek, példák, da­kota közmondások, hát mégiscsak kellemesebb ezt hallgatni, mint valami tömény unalmat. Az meg­­ ha a közönség elég lelkesen tapsolkit érdekel, hogy a mondanivaló jóval kevesebb. Mert óvatosan kell ám bánni a szavakkal, egy kampánybeszédben senkit sem szabad megsérteni, elijeszteni. A lehető legtöbb emberhez kell szólni. Mert a közönség soraiban ott ül a szélsőjobboldali, nyilas szellemiséggel provokáló lapszerkesztő ép­pen úgy, mint a mérsékelt konzervatív köztársasági elnökné. Különben is, a kényes kérdéseken, így el­lenzékben különösen­­ glóriával által lehet lépni. Ha így vesszük, nincs tétje a szavaknak, ha nem be­szélünk semmi konkrétumról, akkor nincs mibe be­lekötni, nem lehet hibázni. Ha azt vesszük, hogy a jövő héten következik e szónoki duellum folytatása a miniszterelnök beszé­dével, akkor egyrészt mondhatjuk azt, Orbán Viktor, a Fidesz - ha csak ilyen teljesítményt nyújt - le­győzhető. Másrészt Medgyessynek momentán nem Orbán Viktort, hanem magát és a szocialista pártot kell legyőznie. És ez már keményebb dió. Dési János NÉPSZAVA -------------ALAPÍTVA 1873-BAN-------------­Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Ügyvezető igazgató: KOCSI ILONA Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztők: MUZSLAI KATALIN, VERESS JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: DUTKA NOÉMI, GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, Kultúra, Mozaik: VÁRNAI IVÁN ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9037, telefax: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknél.­­ Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 81 6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti ~'■** »+**•*—***­«« VÉLEMÉNY Hatékony írás Már megint baj van az adóhivatallal. Ha merészelném leírni ezt az egyszerű ki­jelentő mondatot, már az is homlokegyenest ellentétes hatást váltana ki az olva­sókból. Az APEH emberei kikérnék maguknak (főleg, ha nem magyaráznám meg, miért írnám le). Azok, akik akarnak valamit az adóhatóságtól, bizonyosan szörnyülködnének egy sort: miért kell bántani - különösen ok nélkül - szegény adóhivatalt. Akiknek viszont időről időre sok-sok pénzt kell befizetniük, nyil­ván örömmel regisztrálnák: a fák nem nőnek az égig. Pedig az az igazság, hogy baj van az adóhivatallal. Egyes információk szerint már az APEH elnökének széke is veszélyben forog. Mindenesetre belső vizsgá­lat indult. Az a probléma ugyanis, hogy a „cég” rendeltetésszerűen dolgozik. Az előírásoknak megfelelően. Az a gond, hogy teljesítette a terveket. De­ nem tel­jesítette túl. A hivatalban példát vehetnének az egykori munkaversenyek hősei­ről, akiknek száz, kétszáz, ezer százalék sem volt sok. Mindig többet akartak és­­ ez a fontos - tudtak is. Az APEH-nél olvashatnák az újságokat is, tudhatnák, milyen a gazdaság helyzete (egyesek szerint rossz, mások szerint nem rossz). De azzal tisztában lehetnének, hogy tőlük többet várnak. Igaz, a remélt bevéte­leket egészen novemberig hozták - gyakran felül is múlták -, sőt decemberben is majdnem, csakhogy addigra megemelték az elvárásokat. Na, attól pár milliárd­­dal - pontosan néggyel - elmaradtak. Ez tarthatatlan. És megbocsáthatatlan. Ha nem lenne világos, képzelje el kedves olvasó, hogy ön újságszerkesztő. Napilapnál. Amelynek főszerkesztője hirtelen kirúgja. Mert nem jött be a mun­kahelyére szombaton. Igaz, az újság nem jelenik meg vasárnap - tehát elvileg teljesen felesleges bejönni szombaton -, de akkor is. Ha nem jön be, amikor amúgy nem kellene, abból csak az látszik, hogy nem törődik igazán a munkájá­val, nem elég lelkes, tehát nincs helye a redakcióban. Vagy ha nem akar újság­író lenni, képzelje el, hogy focista. Csatár és rugdossa a gólokat. Csapata győz. A bajnokságban élen áll. Az ön talpára azonban a mesterhármas után mégis úti­laput kötnek, mert négy volt az előirányzat. Az edző is megmondta a félidőben, hogy még két gólt kell rúgnia és csak egyet sikerült (a csapat teljesítette ezt az elvárást is, de ön személy szerint nem). Hogy ilyen nincs? Jó, elismerem, a csatárhasonlat kissé eltúlzott. Helyette képzelje el, hogy ön az APEH elnöke. Munkáját az egyéb jogszabályokon kívül a költségvetési törvény határolja be. S ön, mint törvénytisztelő állampolgár, tel­jesíti feladatait. Megvannak az előírt összegek. Csakhogy azt mondja a felettes hatóság, nem elég hatékony az adó beszedése. Az a szó, hogy „hatékony”,­­kü­lönösen alkalmas a munka értékelésére, mert igazából nem jelent semmit. Min­denki tudja, hogy az adóhivatal úgy „szedi be” az adó jelentős részét, hogy az adózók befizetik. Ha nem annyit küldenek, amennyit kellene és nem akkor, ami­kor elő van írva, a hivatal gyakorlatilag - és rövid távon - tehetetlen. Követel­ni lehet persze tőle. Hatékonyságot is, nagyobb adófegyelmet is, több pénzt is. Elvileg, így hát rögtön helyesbítem is az indító mondatot. Az adóhivatallal nincs baj. A baj nem vele van. Hanem akkor kivel? Nem is a csatárokkal. Kizárásos ala­pon­­ maradnak az újságírók. Sebes György Pápai Gábor rajza 7

Next