Népszava, 2005. december (132. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-01 / 281. szám

2 Peking és Szöul visszavág Lehűlhetnek az ázsiai kapcsolatok Koidzumi Dzsunicsi­­ro (képünkön) ma­kacssága miatt. Pe­­kingben és Szöulban is jelezték, hogy a december 12-14-én Kuala Lumpurban sorra kerülő ASEAN- értekezlet idején sem Ven Csia-pao kínai elnök, sem Ro Mu Hjon dél-koreai államfő nem hajlandó kétolda­lú találkozóra a japán miniszterelnökkel, aki - a térség államainak ismételt tiltakozása ellenére - idén is ellátogatott a japán háborús bűnösöknek emléket állító Jaszukuni szentélybe. Tokió ugyan hangoztatja, hogy Koidzumi „magánem­berként” járt a Jaszukuniban, ezt azonban a je­lek szerint nem tartják enyhítő körülménynek sem Kínában, sem Dél-Koreában, ahol a szen­télyt a japán militarizmus szimbólumának te­kintik. (Népszava) Iszlamisták őrizetben Egyiptomban Az egyiptomi rendőrség a Muzulmán Testvéri­ség nevű iszlám fundamentalista szervezet több száz tagját tartóztatta le a parlamenti választá­sok második fordulója előtt, jelentette be teg­nap Mohamed Oszama, a szervezet szóvivője. Több aktivistát az észak-afrikai ország azon tartományában zárták börtönbe, ahol ma tartják a voksolás második fordulóját. A Muzulmán Testvériség működését betiltották Egyiptom­ban, ezért pártként nem vehetett részt hivatalo­san a választásokon, tagjaik azonban független­ként indulhattak. Az iszlamisták eddig 76 parla­menti helyet szereztek. Az egyiptomi belügy­miniszter kijelentette: nem tud a letartóztatá­sokról. (Népszava) Felmentő ítéletek Hágában Örömünneppel fogadták a koszovói albánok azt a hírt, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) szerdán felmentette a vádak alól az egy­kori albán lázadóalakulat, a Koszovói Felszaba­­dítási Hadsereg (UCK) két parancsnokát. A belgrádi média helyszíni beszámolói szerint az észak-koszovói Kosovia Mitrovica albánok lakta részében örömünnep tört ki a felmentő ítélet hallatán. A törvényszék felmentette min­den vádpont alól Isak Musliut és Fatmir Limajt, akik előkelő helyet foglaltak el az UCK hierar­chiájában. Az alacsonyabb rangú Haradin Bala 13 éves börtönbüntetést kapott. Mindhármuk ellen az volt a vád, hogy meggyilkoltak, ke­gyetlenül bántalmaztak, kínoztak albán és szerb civileket 1998-ban a koszovói Lapusnik falu fogolytáborában. (MTI) Teherán ismét fenyegetőzik Irán azzal fenyeget, hogy megszakítja kapcsola­tait a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), ha atomprogramja miatt az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa elé citálják. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter a Le Monde csütörtöki számában megjelenő, előzetesen közreadott cik­kében azt írta, hogy nem Iránnak az atomenergia békés célú felhasználására irányuló kívánsága az, ami veszélyes, hanem az a követelés, hogy mondjon le erről az elidegeníthetetlen jogáról. Dominique de Villepin francia miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy lehetséges a megegyezés Teheránnal. (MTI) Folytatja az előválasztást a Fatah Mégis megtartják a csa­lások miatt kedden fel­függesztett előválasztá­sokat a kormányzó pa­lesztin Fatah mozga­lomban - így döntött a Fatah központi bizottsá­ga. Az előválasztásokat Mahmúd Abbász pa­lesztin elnök (képün­kön) utasítására állítot­ták le a 16 választási körzet közül tízben, miután széles körű csalások és szabálytalanságok történtek a Gázai övezet­ben és Ciszjordániában. A KB azonban szerdán úgy döntött, a lehető leghamarabb meg kell tar­tani a megmérettetést azokban a körzetekben, amelyekben az még nem történt meg. A Kelet- Jeruzsálemben élő mintegy 23 ezer Fatah-tag 40 százaléka adta le voksát kedden, a 12 képviselő­­jelölti helyre 40 politikus pályázott. (MTI) Juncker az év európaija Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterel­nök kapta meg „Az év európai embere” címet egy uniós kérdésekkel foglalkozó hetilap, a European Voice által szervezett szavazáson. Juncker győzelmét azzal indokolták, hogy ő volt az, akinek sikerült megfordítania a tenden­ciát, s elérnie, hogy az EU-alkotmány francia­­országi, illetve hollandiai elutasítása után, idén nyáron a luxemburgiak egy népszavazáson mégis jóváhagyják a dokumentumot. Megvá­lasztásánál sokat nyomott a latban, hogy az EU legrégebben hivatalban lévő miniszterelnöke, aki nagy tekintéllyel rendelkezik. (MTI) VILÁG NÉPSZAVA 2005. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Angela Merkel első kancellári beszéde a Bundestagban Berlin nem enged a zsarolásnak Németország a jövőben a közvetítő, az érdekek kiegyenlítőjének szerepét kívánja betölteni az Európai Unióban, s erősíteni akarja kapcsolatait az EU kisebb államaival - közölte Angela Merkel a német parlament alsóházá­ban (Bundestag) szerdán kancellár­ként elmondott első nagy beszédé­ben, kormánynyilatkozatában. Merkel röviden kitért Susanne Osthoff német archeológus és sofőrjének iraki elrablására, s leszögezte: Németország nem hagyja magát zsarolni, a terroriz­mus nyomásának nem szabad engedni. Az emberrablók azt követelik, hogy Németország szakítsa meg kapcsolata­it Irakkal, különben kivégzik a túszo­kat. Osthoffot és sofőrjét pénteken ra­bolták el; ő az első német, akit Szad­­dám megbuktatása óta túszul ejtettek. Az új kancellár kijelentette: szeret­né, ha Németország tíz év múlva ismét a legdinamikusabban fejlődő európai gazdaságok közé tartozna, benne lenne az első háromban. Az idén 0,8, jövőre 1,2 százalékos növekménnyel számol­nak a német gazdaságban. Merkel azt ígérte, igyekeznek csökkenteni a jelen­leg 11 százalékos munkanélküliséget. Az EU 2007-2013-as költségvetése körüli vitával kapcsolatban az új kan­cellár leszögezte, hogy Németország az „összeurópai érdekeket” szem előtt tartó megoldás mellett áll ki, de az ál­lamháztartás helyzete miatt Berlin nem engedheti meg magának az anya­gi túlvállalást. Merkel bízik az európai alkotmány sikerében, s kiállt a szoros és nyílt transzatlanti viszony mellett is. Washingtonban időközben bejelentet­ték, hogy az új német kancellárt január 11-én fogadja George W. Bush a Fehér Házban. MTI-információ Merkel asszony elődjének is köszönetet mondott a Bundestagban Fotó: Reuters Bush „teljes győzelmet” ígér George W. Bush szerint csak „teljes győzelem” esetén távoznak az ameri­kai katonák Irakból. Az amerikai elnök szerint ha „mesterséges” határidőt szabnának meg a kivonulásra, akkor az azt jelentené, hogy nem várnák meg a végső győzelmet. Bush az annapolisi haditengerészeti akadémián mondott tegnap nagy beszédet. „Ameddig én vagyok a fegyveres erők fő­­parancsnoka, Amerika nem futamodik meg az öngyilkos robbantók és gyil­kosok elől” - közölte Bush, aki ugyanakkor elképzelhetőnek mondta az amerikai erők fokozatos visszavonását. A Fehér Ház a beszéd előkészítése­képpen közzétett egy 39 oldalas do­kumentumot, melyben felvázolták az iraki győzelem stratégiáját. A terve­zet három kategóriába sorolja az „el­lenséget”, ide tartoznak az új hatal­mat elutasító szunnita arabok, akik viszonylag jól éltek Szaddám rezsim­­je idején, de befolyásukat veszítették. Washington szerint a kisebbségi jo­gok tiszteletben tartásával e rétegeket meg lehet nyerni. A Szaddám-híve­­ket, a régi rezsim aktív tagjait viszont az új iraki biztonsági erőknek kellene legyőzni. Az al-Kaidához kötődő ter­roristákat pedig nagyszabású hadmű­veletek során teljesen meg kell sem­misíteni. A Bush-kormányzat szerint akkor lehet deklarálni a győzelmet, ha Irak békés, egységes, szilárd és biztonságos ország lesz, s akkor tá­vozhatnak végleg az amerikai csapa­tok. Scott McClellan fehér házi szó­vivő úgy nyilatkozott, a várakozások szerint 2006-ban már lehetőség lesz a csapatcsökkentés megkezdésére. Az Egyesült Államok jelenleg havonta hatmilliárd dollárt költ az iraki had­műveletekre. Az amerikai katonai veszteségek tovább növekedtek: ked­den egy autóba rejtett pokolgépes merényletben két amerikai katona esett el és ezzel 2110-re nőtt az áldo­zatok száma. Szerdán Bagdad köze­lében egy kisbuszra nyitottak tüzet fegyveresek, nyolc embert megöltek, kettőt megsebesítettek. Népszava-összeállítás Amerikai katonák vizsgálják egy öngyilkos robbantás helyszínét Nedzsefben Fotó: Reuters RUMsFELDNEK LÁTOMÁSA VOLT Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a jövőben nem óhajtja felkelők­nek nevezni az iraki lázadókat. Rumsfeld közölte, a hét végén látomása volt, s ilyen diskurzust folytatott magában: „Tudod, a szó több legitimitást ad nekik, mint amennyit megérdemelnek.” Szerinte az al-Kaida iraki szárnyának veze­tője, Abu Muszab az-Zarkávi emberei nem érdemlik ki a lázadó megnevezést, mivel egy legitim kormány és alkotmány ellen harcolnak. Rumsfeld mentőja­vaslata szerint a felkelőket a jövőben úgy kellene hívni: „a legitim iraki kor­mány ellenségei”. A védelmi miniszterrel közösen tartott sajtóértekezleten Pe­ter Pace tábornok, a vezérkari főnök elsőre megszegte a miniszteri intelmet és ismét lázadókat emlegetett. Simon Peresz parlamenti karrierje véget ért Simon Peresz volt miniszterelnök, a Munkapárt volt elnöke bejelentette, negyvenhat évi parlamenti tevékeny­sége véget ér a jövő márciusi izraeli választásokon. Peresz - 1959 óta elő­ször - nem lesz a knesszet tagja. Ezt tegnap Barcelonából jövet jelentette be az idős politikus, aki egyúttal kö­zölte, hogy „véget ért pártbeli tevé­kenysége” is - vagyis elhagyja a Munkapártot, de nem lép be Ariel Sa­ron miniszterelnök újonnan alakult Kadima („Előre!”) pártjába sem. Ez nem jelenti azt, hogy politikai karri­erje is befejeződött: a hírek szerint Peresz megegyezésre jutott Saronnal, hogy „kívülről” fogja támogatni a Kadimát, a választások után pedig fontos megbízást kap, mint „béke­­ü­gyi” miniszter vagy a Galilea és a Negev térségének fejlesztéséért fele­lős miniszter. Ariel Saron tegnap további neves személyiségeket toborzott pártjába. Találkozott hetven Likud-párti pol­gármesterrel, s legtöbbjük támogatá­sáról biztosította a kormányfőt. A Ye­­diot Ahronot című lapban közölt teg­napi felmérés szerint, ha most lenné­nek a választások, Saron új pártja, a Kadima 34, a Munkapárt pedig 27 képviselőt szerezne. A Saron által elhagyott Likud összeroppanni látszik: a lap felmé­rése szerint ha most választanának, csak tíz képviselője lenne­­ keve­sebb, mint az ultraortodox Sasz párt­nak! A Likudban ádáz belharc dúl, Szilvan Salom külügyminiszter pél­dául kijelentette, hogy ha ismét Ben­jamin Netanjahu volt kormányfő ke­rülne a párt élére, „ez a Likud csődjét vonná maga után”. Yehuda Lahav (Tel-Aviv) Porter Goss igazgató védelmébe vette az ügynökséget Sokat tud a CIA bin Ladenről? Az Egyesült Államok jóval többet tud Oszama bin Ladenről, Abu Muszab asz-Zarkáviról és bin Laden jobb kezé­ről, Ajman al-Zavahiriről, mit amen­­­nyit nyilvánosan elárulhat - közölte az ABC reggeli műsorának adott interjú­jában kedden Porter Goss, a CIA igaz­gatója. A volt floridai képviselő, aki alig több mint egy éve vette át a hír­szerző ügynökség vezetését, határo­zottan tagadta ugyanakkor, hogy a CIA kínzásokkal szedi ki az informá­ciókat foglyaiból. „Semmi olyasmit nem teszünk, ami kínzásnak minősül­hetne, semmi olyasmit, ami fizikai fáj­dalmat, testi torzulást okozna, semmi olyasmit, amit az amerikai köznyelv kínzásnak minősít” - állította a CIA-fő­­nök, védelmébe véve az ügynökséget. Goss nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a CIA titkos börtönöket tart fenn. A brit EU-elnökség hivatalosan felvi­lágosítást kért az unió nevében az Egye­sült Államoktól a CIA titkos repülőgép­­járatai és az állítólagos fogolyszállítmá­nyok ügyében, közölték szerdán Lon­donban. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter előző nap a német dip­lomácia új vezetőjének, Frank-Walter Steinmeiernek azt mondta, jogosak az európai aggodalmak és Washington vá­laszolni fog a brit soros elnökség nevé­ben Jack Straw külügyminiszter által írt levélre. Ernst Uhrlau, a német hírszerzés új főnöke szerint nem bizonyított, hogy CIA-börtönjáratok használták a német repülőtereket. Népszava-összeállítás TEMPO M­EGESZNEW € 71ZTÁR KÖZLEMÉNY A TEMPO EGESZSEGPENZTAR Igazgatótanácsa az alapszabály 91. pontja szerint ezúton közzéteszi a 2005. november 02-án (szerdán) 10.00 órakor, a 1066 Budapest, Jókai u. 6. (IV. em.) sz. alatti VISZ-székházban 26 fő küldött 35 251 képviselt fő (75,62%) pénztártag képvise­letében tartott évi rendes küldöttközgyűlésének határozatait. A Küldöttközgyűlés a szavazások során az alábbi határozatokat hozta: • 1/2005. november 02. sz. határozat: 2005. május 27-29-i balatonszárszói Együttgondolkodá­­si Plénumra alapozott rövid és középtávú stratégiai terv elfogadása. • 2/2005. november 02. sz. határozat: 2005. évi pénzügyi terv módosításának, valamint a likvi­ditási alapról a működési alapra 50 051 897 Ft pénzösszeg átcsoportosításának elfogadása. • 3/2005. november 02. sz. határozat: A befektetési politika módosításának elfogadása, misze­rint a TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR a befektetéseit a 268/1997. (XII. 22.) kormányrendelet­nek megfelelően alakítja, de preferálja, hogy max. 2 éves lejáratú állampapírokba, pénzpiaci, továbbá ingatlanpiaci befektetésekbe fekteti be pénzeszközeit, hosszú távú befektetéseket a hozamfelosztás nem azonos ciklikussága miatt nem eszközöl. • 4/2005. november 02. sz. határozat: 2006. évi pénzügyi tervnek az alábbi kiegészítéssel tör­ténő elfogadása: a működési alap bevételének tervhez viszonyított év közbeni többletbevétel­növekedésének 70%-a fordítható a többletárbevételhez kapcsolódó többletköltségek finanszí­rozására. • 5/2005. november 02. sz. határozat: a 2/2005. március­ 31. sz. határozat megerősítése: a TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR könyvvizsgálója az elkövetkező 3 évre, 2007. december 31-ig dr. Csendes Béláné dr. Solt Erika, és Küldöttközgyűlés megbízza az 1 éves és az éves beszámolók auditálásával. Jelen határozat nincs ellentétben az Öpt. azon előírásával, hogy a könyvvizsgáló maximum 5 évre választható meg ugyanazon pénztárnál könyvvizsgálóként, nincs összeférhetetlenség a könyvvizsgáló személye és a pénztártag vezető tisztségviselői és alkalmazottai között. • 6/2005. november 02. sz. határozat: a Pénztár egészségvédelmi programjainak elfogadása. A Küldöttközgyűlés felhatalmazza a TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR munkaszervezetét a cso­magküldő szolgálat megszervezésére, a programok meghirdetésére, lebonyolítására. A határozatokról részletesen a Pénztár Honlapján az Aktualitások között, vagy a Pénztár szék­helyén - 1113 Budapest, Bartók B. út 152. - tájékozódhat. TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR www.egeszsegpenztar.hu 11 06-1-463-4603 e-mail: egeszsegpenztar@egeszsegpenztar.hu

Next