Népszava, 2006. március (133. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-01 / 51. szám

NÉPSZAVA Mindig félretesznek néhány példányt a kampánykiadványból a Szentkirályi utcában Magáénak érzi a Vizslát a Fidesz portása Az ellenzéki párt hivatalosan cáfolja ugyan, hogy köze lenne a Magyar Vizslához, a kiadványt még a párt székházának egyik portása is „ma­gáénak érzi”. Lapunk információi szerint egy a Vizsla terjesztése iránt érdeklődő kérdésére még a Szentki­rályi utca recepciósa is el tudta ma­gyarázni, hogyan állapodtak meg a postával s honnan érkezik a legtöbb panasz. A portás ugyanakkor meg­­nyugtatólag azt is közölte, hogy a kiadványt személyesen is át lehet venni a székházban, ahol mindig fél­­retesznek néhány darabot. Hivatalosan ugyan az Adózók Érdek­védelmi Szövetsége adja ki a Magyar Vizslát, de a kampánykiadványról részletes információkat ad a Fidesz székházának egyik portása is. A kor­mánypártokat lejárató hangnemben támadó, a Fidesz kommunikációs ele­meit felhasználó laphoz való kapcso­latát az ellenzéki párt hivatalosan fo­lyamatosan cáfolja, a Szentkirályi ut­cában mégis mindig félretesznek né­hány példányt, amely akár személye­sen is átvehető. Lapunk információi szerint egyebek mellett ez is kiderült a Magyar Vizsla terjesztése után érdek­lődő és a párt székházának portása kö­zött lezajlott beszélgetésben. Az érin­tett recepciós a többi között részletes tájékoztatást tudott adni arról, hogy a terjesztésről a postával állapodtak meg, annak díját kifizették, s ha az il­lető nem kapja meg a lapot, annak az is oka lehet, hogy a postás túlságosan kötődik a baloldalhoz. A jól informált portás szerint a Vizsla terjesztésére a legtöbb panasz Budapestről érkezett a pártközpontba. Hogy miért a Fidesz-székházban ér­deklődnek a civil szervezet által ki­adott Magyar Vizsláról, nem tudni, hi­szen az ellenzéki pártnak hivatalosan nincs köze a kiadványhoz. A párt emi­att már korábban kínos szituációba ke­veredett, amikor kiderült, hogy Rogán Antal kampányfőnök titkárságáról küldték el faxon a Vizsla egyik oldalá­nak levonatát a Magyar Postához. A fax másolatát az MSZP alelnöke mu­tatta be, az ellenzéki párt pedig - hami­sítványnak nevezve a dokumentumot - hazugsággal vádolta Újhelyi Istvánt. Emiatt később bocsánatot kértek a szo­cialista politikustól, majd a Fidesz azt állította, hogy az újságot előállító nyomda - más ügyben ott lévő - mun­katársának engedték meg „szívesség­ből”, hogy használja a gépet. További érdekesség, hogy a Vizslát előállító nyomda gyakran dolgozik a Fidesz­nek. Azt sem tudni, honnan van mint­egy százmillió forintja az Adózók Ér­dekvédelmi Szövetségének egyetlen lapszámra. Az újságot egyébként a Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopa­in népszerűsítik, Horváth Éva, az ér­dekvédelmi szövetség vezetője szerint „önköltségi” áron. A céget fele részben tulajdonló Mahír Rt. vezetője Simicska Lajos korábbi Fidesz-pénztárnok. Népszava-információ A Szentkirályi utcában a portás is be van avatva a Magyar Vizsla ügyeibe? Fotó: Demecs Zsolt Hamarosan utcán „az adózók érdekeit védő” harmadik Vizsla Várhatóan ebben a hónapban jelenik meg a Magyar Vizsla harmadik száma, amelynek részleteiről azonban egyelőre nem tudni. Az ingyenes kampánylapot először októberben adták ki, januárban pedig már 2,7 millió példányban a máso­dik szám is megjelent. Ebben a Fidesztől már ismert szloge­nek, mint például a „luxusállam”, továbbá az ellenzéki párt té­mái - az új uniós tagállamok közül Magyarországon fizetik a legtöbbet a háztartási villamos energiáért - szerepeltek. A lap­ból leginkább azt lehetett megtudni, hogy Gyurcsány Ferenc és a milliárdos kormánytagok számolatlanul szórják el az adóforintokat. Szó esett a lapban arról is, hogy a „miniszter­­elnöki pénztárca a 2004-es évben 100 millió forinttal hízott”. Arról viszont nem írtak, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő­ként jótékony célra ajánlja fel minden hónapban a fizetését. A stadionbeléptetők nyomozása az ügyészségen akadt el? Az ORFK indítványai ellenére a nyo­mozás megszüntetésére utasította a rendőröket Szoboszlai Richárd ké­sőbbi fővárosi főügyészhelyettes az Orbán-kormány idején beszerzett sta­dion-beléptetőrendszerrel kapcsolat­ban - adta hírül a közelmúltban az Index. Az ügyben hűtlen kezelés mi­att ismeretlen tettes ellen indult eljá­rás 2003 júniusában hivatalosan be­fejeződött. Ezek után nem meglepő, hogy a rendőrök többek között azzal indo­kolták az ügy lezárását, hogy a Sportfolió Kht. döntései minden esetben a tulajdonos rendelkezésén alapultak, így a bűncselekmény megállapításához szükséges vagyon­kezelési szabályszegés sem volt bi­zonyítható. Hasonló volt az indoklása az Orbán-kormány idején privatizált 12 agrárcég nyomozáslezárásának annak idején. A 2000-ben indított stadionre­konstrukciós programra a Deutsch- Für Tamás vezette Ifjúsági és Sport­minisztérium hároméves futamidőre 12,7 milliárd forintos támogatást biz­tosított, amelyből 38 labdarúgó-sta­dion felújítását tervezték. A 38 stadi­on felújítása el sem kezdődött, ami­kor a Sportfolió Kht. 4,5 milliárdért megvette a kapukat a romos futball­­pályákhoz. (A nagy készletből Újpes­ten szereltek fel egyet.) E rendszer kiépítése volt a projekt egyik legkölt­ségesebb része; 1,7 milliárd forintot szántak rá, amit később Deutsch-Für utasítására megemeltek 3,2 milliárd forintra, ám ez sem bizonyult elegen­dőnek. A rekonstrukciós programra végül nem futotta, s mivel a stadio­nok nem készültek el, az új kormány a szerkezetekkel együtt azok tárolá­sának tetemes költségeit is megörö­költe. A pályázatra beérkezett két érvé­nyes ajánlat közül a T Systems Data­ware Kft. 4,76 milliárd forintos aján­latát fogadták el, holott a szakértők szerint az olcsóbb ajánlat is megfelelt a kiírásban szerepelt követelmények­nek. Ennek ellenére mégis az 1,78 milliárd forinttal drágább ajánlatot tevő Dataware Kft.-vel kötöttek szer­ződést a többi pályázó fellebbezésé­nek elbírálását megelőzően. A győztes pályázó 1,78 milliárd fo­rinttal drágább ajánlatát figyelembe véve Deutsch-Für Tamás több mint 1 milliárd forint vagyoni kárt okozott a GYISM-nek - állította a Gyurcsány Ferenc vezette sporttárca 2003 őszén, amikor pótmagánvádat nyújtott be az ügyben. A Sportfolió Kht.-t ebben az időszakban a miniszter testvére, Deutsch Péter ajánlására Balázs Csa­ba, a postabankos Workout Kft. ko­rábbi vezetője irányította, s a közbe­szerzés során 9 pályázat közül vá­lasztotta ki a Dataware drága ajánla­tát. Népszava-információ Ötödik éve raktárban porosodik a 4,76 mil­liárd forintba kerülő stadion-beléptető­rendszer Fotó: Szalmás Péter 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA BELFÖLD Rogán nem adta ki a neveket Minden jel arra utal: a Fidesz ellehetet­leníti, de legalábbis igyekszik gátolni azt a rendőrségi nyomozást, melyet a szerverügyben folytatnak. Emlékeze­tes: az ügyben feljelentést tett az MSZP által megbízott kreatív cég, mi­után a szerverére­­ azonosíthatóan a Fidesz szervergépéről - egy titkos jel­szóval beléptek, és onnan 11 órán ke­resztül mintegy háromezer kampány­anyagot és más választási dokumen­tumot töltöttek le. Egy nappal az­után, hogy a feb­ruári betörést az MSZP nyilvános­ságra hozta és a rendőrség megin­dította a nyomozást, Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke azt nyilatkoz­ta: nem hiszi, hogy az elkövető jelent­kezne, hogy valaha is meglesz a tettes. Bár utóbb a párt által indított belső vizsgálat három felelőst nevezett meg, nem tudni, kik ők és hogy valójában mennyi közük volt az esethez. Úgy tudjuk, egyelőre annyi történt: mindhárom „felelőst” felfüggesztették beosztásából, olyannyira, hogy be sem tehetik a lábukat a Fidesz pártközpont­jába. A hírek szerint egyikük a Fidesz­­frakció Rogán Antal vezette informati­kai kabinetének titkára - Mizsei Sza­bolcs -, aki a párt belső vizsgálata sze­rint a szerverügy fő felelőse lehet. Nem felel meg a valóságnak, hogy Mizseit felelősségre vonták volna - mondta korábban lapunknak Futó Bar­nabás, a kabinettitkár jogi képviselője. A kérdésekre talán választ kaphat­nánk, ha a rendőrség előrébb tudna lépni az ügyben. A BRFK-ról ezért keresték fel hivatalos levélben még a múlt héten a Fi­desz kampányfő­nökét. Rogán An­tal a mai napig nem válaszolt a múlt hét közepén küldött levélre, melyben a hatóság a Fidesz által „ta­lált” három felelős megnevezését kéri - mondta lapunknak Schőn Péter, a BRFK szóvivője. Miután két napja eredménytelenül próbáltuk elérni Rogán Antalt, egyelő­re nincs válasz arra: megkapja-e és ha igen, mikor a rendőrség a nyomozati munkához nélkülözhetetlen adatokat. Kérdéses, a rendőrség most hogyan lép, információink szerint ugyanis az ügyben érdemi eredmény aligha vár­ható a kért adatok hiányában. L. T. A kampányfőnök keddig nem válaszolt a rendőrségnek Választási honlapot indított a Népszava www.2006.hu néven Mától www.2006.hu címen választási portált indít a Népszava. A „Minden, amit a jó választáshoz tudni kell" mottóval induló internetes oldal nem­csak kampányhíreket, közleménye­ket, esemény-előrejelzést, régi válasz­tásokról szóló írásokat és publicisz­tikákat tartalmaz, de több politikus netnaplójának - blogjának - is helyet ad. Az oldalon így bizonyos időkö­zönként megjelennek Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke, Csapody Miklós, az MDF politikusa és várhatóan Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője bejegyzései is. A www.2006.hu internetes portál - mely a Kaster Webdesign munkája - ezenkívül a pártok programpontjait tartalmazó tesztet is közread, mely­nek segítségével kiderülhet, hogy a netező nézetei melyik párt elképze­léseihez állnak legközelebb. A www.2006.hu-val egy internetes bolt is megnyílik, ahol lapunk munkatár­sának, Ferenczi Krisztinának Szüret­­ az Orbán vagyonok nyomában cí­mű könyvét és választási pólókat is lehet vásárolni. Népszava-információ 3 Kóka és Áder már vitázott egyet Március 8-án élő tele­víziós műsorban vitá­zik egymással Áder János, a Fidesz szak­éldetésről. Erről jött létre tegnap megállapodás a két politikus, illetve képviselőik között. A felek megállapodtak abban is, hogy az Ader-Kóka-vita közvetítésére a Ma­gyar Televíziót kérik fel. Rögtönzött vitát is tar­tott még az egyezség megkötése előtt Kóka és Áder a képviselői irodaházban. A miniszter el­ment a Fidesz kabinetirodájába, ám Áder éppen egy pécsi fórumra indult. A két politikus ennek ellenére rövid szópárbajt kezdett arról, hogy a kor­mány ígéretei ellenére miért emelte a gáz árát, illetve hogyan alakultak az árak a mostani ciklus, illetve az Orbán-kormány idején. (MTI) cióvezetője és Kóka­­ János SZDSZ-es gaz­­­­dasági miniszter (ké­­­­pünkön) az energia-­­ árakról, a gazdaság­­i politikáról és a meg­ g Magyar: három program versenyez A pártok a választókat akkor tisztelik meg iga­zán, ha felnőttnek tekintik őket és felkínálják a kormányzásra vonatkozó programjukat - mondta Magyar Bálint. Az oktatási miniszter kiemelte, hogy ma az embereknek nem két, ha­nem három program között kell választaniuk. Az SZDSZ az adó, az egészségügy és az okta­tás területén háromoldalú programvitát kezde­ményez a szocialistákkal és a konzervatívokkal - tette hozzá. Horn Gábor, a párt kampányfő­nöke tudatta: pénteken nyílik meg a Liberáli­sok Háza a Városháza-parkban, amely kam­pányközpontként működik majd. (MTI) Nyilvános Gyurcsány-vagyonbevallás Nyilvánosan hozzáférhető az interneten a mi­niszterelnök és felesége, Dobrev Klára 2005-ös vagyonnyilatkozata. A dokumentum szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki fizetését, bruttó 18,4 millió forintot tavaly - mint megvá­lasztása óta minden hónapban - teljes egészében karitatív célokra utalta. A kormányfő továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai ingatlan tulajdono­sa, a családnak otthont adó, 400 négyzetméteres budapesti ingatlan feleségéé. Gyurcsánynak to­vábbra is három vállalkozásban van részesedése, amely után bruttó 87,67 millió forint osztalékot kapott. (MTI) Az etikai kódexről tárgyaltak Az MDF nélkül egyeztettek a parlamenti pártok kampányfőnökei az áprilisi választásokig hátra­lévő időszak betartandó elveiről. A fómm azért nem képviseltette magát az SZDSZ által kezde­ményezett találkozón, mert felkérése ellenére a pártok nem nyilatkoztak arról, hogy a kampány­ra a törvényben megszabott 386 millió forintnál többet költenek-e. A megbeszélésen csak az egyeztetés folytatásáról állapodtak meg. (MTI) Illegális plakáthelyek Óbudán A III. kerületben több helyütt látni az MDF óri­ásplakátjaira ragasztott fehér papírcsíkon az alábbi szöveget: „Ezt a hordozófelületet a tulaj­donos engedély nélkül létesítette, ellene az ön­­kormányzat eljárást indított.” Óbudán nemcsak az MDF, de mind a négy parlamenti párt egy­­egy óriásplakátját leragasztotta ezzel a figyelem­felhívó szöveggel az önkormányzat - mondta la­punknak Tarlós István polgármester. Hozzátette: nem a pártok plakátjaival, hanem a felületekkel van gond, amelyekre kihelyezték őket. A kerü­letben elszaporodtak az illegális plakáthelyek, melyeket ismeretlenek kiadnak a mit sem sejtő - vagy nem kellő gondossággal eljáró - hirdető pártoknak, holott erre nem kaptak engedélyt az önkormányzattól. (Népszava) Horn: a jelenlegi stílussal nyerni lehet Ha az MSZP a jelenle­gi visszafogott stílus­ban folytatja a kam­pányt, miközben vála­szokat ad a kérdések­re, megnyeri a válasz­tásokat - vélekedett Zalaegerszegen Horn Gyula (képünkön). A volt kormányfő szerint a szocialisták minden eddiginél átfogóbb és megalapozottabb ország­fejlesztő programot dolgoztak ki, ugyanakkor a Fidesz ígéreteinek megvalósítása rövid idő alatt tönkretenné az országot. A politikus úgy vélte, hatalomra kerülésével az MSZP 2010-ig megva­lósítja az egészségügy, az oktatás és közigazga­tás átfogó reformját. (MTI)

Next