Népszava, 2007. szeptember (134. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-10 / 211. szám

NÉPSZAVA 2007. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ VÉLEMÉNY Kasza László kvótarendszer és liberalizmus Az ENSZ női egyenjogúság betartására ügyelő bizottsága (CEDAW) 2007. au­gusztus 12-i értékelésében elmarasztalta Magyarországot, mert a nők továbbra is alulreprezentáltak a közélet olyan dön­téshozó testületeiben, mint a parlament, a minisztériumok, az önkormányzatok, a diplomáciai testület. Ritkán van kor­mány olyan kényelmes helyzetben, mint most a magyar - gondolná az ember. Hiszen meglobogtathatja két SZDSZ - es képviselő, Sándor Klára és Magyar Bálint már 2007. május 16-án az Országgyűlés elnökéhez benyújtott tör­vényjavaslatát. Eszerint a kormányfőnek az állam­elnök elé terjesztett, „a miniszterek személyére tett javaslatát úgy kell ki­alakítani, hogy közöttük mindkét nem legalább egyharmad arányban kép­viseltesse magát”. Sőt! A két liberális képviselő ezen is túlment. Indítványozta, hogy a pártok választási listáján minden második jelölt nő legyen. Tekintettel arra, hogy előreláthatólag az egyéni jelöltek legnagyobb része tovább­ra is férfi lesz, összeredményben 25-30 százalék körüli női részvételre számít­hatnak a parlamentben. Ez nem ideális (az Európa Tanács 43 százalékot javasol), de sokkal jobb a mostani 10,9 százaléknál. A kormány tehát akár jelentheti is a CEDAW-nak: „a dolog nálunk sínen van.” Persze nincs. Június 6-án bejelentették az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi bizottságának ülésén, hogy a kormány nem támogatja a kisebbik koalíciós part­ner javaslatát. Több, az SZDSZ ifjúsági tagozatának nyilatkozata szerint az Or­szágos Tanács vitáiból az derül ki, hogy a női kvótára vonatkozó javaslat „nem bírja a párt megfelelő támogatását”. Tehát az SZDSZ sem áll az indítvány mögött. A nyilvánosság előtt John Emese, a li­berálisok fővárosi csoportjának vezetője okolta meg ezt az elutasító álláspontot. A vita intellektuális színvonalának megőr­zése érdekében tekintsünk el az ifjú po­litikusnő állításának értékelésétől, hogy a női kvóta bevezetésének javaslata őt a kommunista rendszer „kvótabányászai­ra” emlékezteti! Egy idő után minden bizonnyal fel fogja ő is ismerni a különb­séget egy „kvótabányászt” a diktatúra jelentéktelen parlamentjébe küldő rende­let és egy olyan törvényjavaslat között, amely demokratikus parlamentben gon­dolkodik a helyek méltányos elosztásá­ról. Ugyanígy ne foglalkozzunk azokkal az indulatos reakciókkal sem, amelyeket John Emese eszmefuttatásai kiváltottak: „Ne mondjon le, a húsosfazék mellett ülve, a társadalom peremére szorult nők nevében annak lehetőségéről, hogy ők is a fazék közelébe kerüljenek.” Igaz, liberális párt mércéje a liberális elvek betartása. Csakhogy manapság vegytiszta ideológiákra, világnézeti elvekre alapuló pártpolitika szerencsére már csak papíron létezik. Az egyes pár­tok feladtak korábban képviselt tételeket, és zászlajukra tűztek olyanokat, amelyek korábban más csoportosulások lobogóját díszítették. A nyugati konzervatív pártok például kivétel nélkül a szociális piac­­gazdaság valamilyen formája mellett foglaltak állást. Vagyis magukévá tettek szocialista és liberális elemeket is. Szerintem az SZDSZ-nek kezdettől fogva az volt az egyik problémája, hogy egy véleményét jól artikuláló csoport a tiszta vagy annak hitt liberális elvek betartását követelte. Megfeledkezett arról, hogy egy politikai pártnak őt par­lamentbe juttató választókra van szüksé­ge. Ezeket kielégítő számban nem lehet kizárólag liberális szempontból fontos, de a többség számára marginálisnak tűnő programmal megnyerni. Először jó, a többségi társadalmat érdeklő és érintő programmal kell erős parlamenti pozíci­ót szerezni. Ez ad lehetőséget a liberális elvek - nemi, faji kisebbségek védelme, versenyhelyzet teremtése stb. - megva­lósítására. Furcsa, hogy az SZDSZ-nek mindig jó, a konkurens pártoknál talán még jobb programja volt. Annak, hogy mégis az ötszázalékos lépcső környé­kére süllyedt, az az egyik fő oka, hogy az elvi kérdések körüli önmarcangoló belső vitákkal elijesztették potenciális választóik jelentős részét. Félő, hogy a kvótarendszerről szóló mostani, párton belüli vita hasonló következményekkel jár. A törésvonalakat ugyanis most is azok a nevek jelzik, amelyeknek a szem­benállása az elmúlt évek áldatlan vitáit eredményezték. Ami a kvótarendszert illeti, kétségte­len, nem tipikus liberális elv. De eszköz lehet egy magasabb rendű liberális cél, az egyenlőség, adott esetben a nők férfi­akéval egyenlő politikai képviseletének magvalósításához. A kvótarendszer mögött álló „pozitív diszkrimináció” elve liberális eredetű. John F. Kennedy rendelte el alkalma­zását a faji és nemi megkülönböztetés megszüntetése érdekében a 10 925 számú elnöki utasítással (Executive Order) 1961- ben. Törvénybe pedig öccse, Robert, az ugyancsak liberális igaz­ságügy-miniszter foglalta az azóta is érvényben lévő „affirmative action”-t, amelyet a Egyesült Álla­mok legfelsőbb bírósága 2003-ban megerősített. Tény, hogy a pozitív diszkrimináció különbö­ző gyakorlati formáinak - köztük a kvótarendszer­nek - nagy szerepe volt az Egyesült Államokban a faji kisebbségek és nők még be nem fejezett egyenjogú­­sítási folyamatában. Az egyetemeken megháromszorozódott a nők és harminc­egyszeresére nőt a színes bőrű hallgatók száma. Az ország nyolc elit egyetemének elnökei közül pedig ma négy nő. Egy sem volt 1961-ben. Egyébként a kvótarend­szer magyar ellenzői neves támogatóra találnak George W. Bush amerikai elnök személyében, aki - szemben a liberális demokratákkal - élénken támogatta a Michigan állambeli népszavazást a diszkriminációs törvény hatályon kívül helyezésére. Tökéletesen egyetértek John Emesé­vel, hogy ideális annak a liberális elvnek a megvalósítása lenne, amely szerint a „startvonalnál” kell segíteni a nőket és nem a cél előtt „belökni őket a poli­tikába”. Csakhogy ez azt jelenti, hogy „tovább a lenini úton”, ami a mostani katasztrófához vezetett. Hiszen az esély­­egyenlőség nálunk évtizedek óta hirde­tett kitűnő elv. Egyedüli hibája, hogy a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Addig, amíg a cigányputriban nem lesz olyan könyvtár, mint egy rózsadombi lakás­ban, amíg egy falusi gyereknek nem lesz olyan természetes a színházba, hangver­senyre járás, mint egy városinak, addig az esélyegyenlőség álom marad. Ezt pedig, ha egyáltalán, csak John Emese ükunokái fogják megélni. Addig pedig javítani kell a hátrányos helyzetben lévők esélyeit az oktatásban, a társadalmi és politikai élet vezető állá­sainak betöltésénél­ - ha kell, kvótarend­szerrel is. Amíg a cigányputriban nem lesz olyan könyvtár, mint egy rózsadombi lakásban, az esélyegyenlőség álom marad A szerző újságíró Önök égtek Nem nagy az Isten állatkertje. Legalábbis nemzetileg nem. Ugyanaz a pár barom bömböl naphosszat - gyaníthatóan zsebbe fizetett adómentes zsoldért - szerte a hazában. Mennyon le és takarodjon, valamint a Dunába és utána. Ahogyan a megrendelő kí­vánja. Mert így lesz övék a mennyek országa. Az Isten állatkertjét immár animálni is lehet. Amennyi­ben persze a királyi televízió helybe megy a lópikuláért. De helybe megy! Valamely varázslatos okból ugyanis kitalálták, hogy a köztévé hír­adója végighaknizza Magyar­­országot. A haza nem csak Budapestből áll - döbbent rá az illetékes, s nyomban köz­vetítő kocsira kapott. (Freud doktor bizonyára elmélázna azon, ahogyan az alfőnök száján egy erről szóló reggeli beszélgetésben a „tévés zsar­gon” helyett a „tévés zsarnok” szaladott ki.) A Magyar Televíziónak lé­nyegében nincs értelmezhető tudósítói hálózata, a körzetiek az éhhalál szélén, a külföldiek általában közös ló hátán ül­nek. Mi más kelthetné tehát a nemzeti médium látszatát, mint a bemondó utaztatása. Ők ugyan műsorvezetőnek mondják, de akik már láttak Varga Jóskát vagy Takács Marit, tudják, mire gondo­lok. A Magyar Televíziónak lényegében nincs értelmez­hető képe a vidékről sem. Lekonvojozik tehát a teljes stáb, mondjuk, Debrecenbe. Begyömöszölik Pálffy István háta mögé a Nagytemplomot, és kész a nemzeti híradó (pipa a kuratóriumnak). Legföljebb ha az Isten állat­kertje szól még a háttérből - lásd cikkünk elejét! Génial - mondaná Picasso a Picasso kalandjai című filmből. Génial, mondom én e hasábokon. A sok frusztrált elmebetegnek immár csupán az újságot kell fürkésznie, hogy hol lehetséges megza­varni a híradót. Ami tavaly ősszel nem sikerült­­ beolvas­tatni holmi petíciót­­, mára kívánságműsor lett. Egy éve a tévészékházat kellett fel­gyújtaniuk ahhoz, hogy hírré váljanak. Mára elegendő mikrofonközelből ordibálni. Pálffy bemondó legfeljebb nyugtázza a háttérzajt, ennyi - láthatólag - közszolgálati­lag elég. Ugyan mi többre is számíthatnánk tőle...? Magam sosem vetemednék anonim anyázásra, pedig len­ne miért, de remélem, nem is várják el tőlem. Isten boldog barmai azonban ebben telje­sednek ki. Nem tisztem kiszámítani, mennyibe kerül - és megítél­ni, mi értelme lehet - ekképp vidékről híradózni. Ha rajtam múlna, egy diaképet vetítenék a szpíker mögé - kétmilliót simán megérne az ötlet -, és jobban járna mindenki. Figyeltem persze rendesen, ez el is várható egy gúnytol­lastól, de semmi többre nem jutottam, mint hogy számos alkalommal hallottam, hon­nan beszél az illető. A hírek természete nem változott. Valamikor egyszer - talán Dömölky János ötlete volt? - felmerült, hogy egy-egy kiválasztott rendező csináljon egy-egy egész napot a tévé­ben. A műsorismertetésen át az esti meséig, a híradón át a nagyfilmig, az időjárás-jelen­tésen át a tévétornáig satöbbi. Izgalmas ötlet, lássuk be! Mondanom sem kell, nem lett belőle semmi. Illetve lett: ez az otromba túra. Korunk zaccával spékel­­ve: már mindenhová elkísér­heti a tévét a „nép hangja”. Önök kérték, önök égték. Remélem, a brüsszeli hírek idején ellentüntetés, könny­gáz nem lesz! A Pálffy vidék­művek így is épp eléggé sírni való terméket gyárt. Pálffy bemondó legfeljebb nyugtázza a háttérzajt, ennyi - láthatólag - közszolgálatilag elég VERESS-SAROK - Veress Jenő rovata publicisztika@nepszava.hu 7 Polgárnak lenni A megszokott pártpolitikai csaták keretébe illesztette Gyurcsány Ferenc a fiatal baloldaliak előtt a polgárosodás bonyolult prob­lematikáját. Azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz cser­benhagyta a polgári eszményeket. Igaz, Orbán Viktor pártja csak a zászlaján lobogtatja őket, hiába alakultak polgári körök, ha az azokból kinőttek most gárdákat alakítanak. És azok a go­romba megfogalmazások, amelyekkel az ifjú demokrata politi­kusok illetik ellenfeleiket, egy igazi polgárban csak iszonyatot ébresztenek. Nem véletlen, hogy az eszményhez ragaszkodó értelmiségiek vitairataikkal kiszorultak a Fideszhez közel álló újságok oldalairól. Gyurcsánynak tehát alapvetően igaza van, mégis jobban tette volna, ha kicsit részletesebben bontja ki, amit csak úgy futólag említett, hogy a polgári Magyarország programja a rendszerváltást követő időszak egyik legizgalmasabb politikai programja volt. Szerinte ez annak a megértését jelenti, hogy nincs szabad, demokratikus ország polgári felelősség nélkül. Kísérlet, őszintén szólva, volt már rá, Antall József erre indult volna el, de amint fölbukkant a táborában Csurka, és nem eléggé elszántan szálltak szembe vele, azonnal elkezdődött a torzulás, és ez a kétarcúság a jobboldalon azóta is jelen van. Ebből nőtt ki tavaly ősszel a Kossuth Lajos tér, a tévé ostroma, mert aki tiszta szívből vallja polgárnak magát, annak kertelés nélkül kell kimondania, ezek nem mi vagyunk. Persze nem volt könnyű a polgári eszményhez közelíteni. A két világháború között volt Magyarországnak polgársága, de a most sokak által annyit ajnározott Horthy-rendszer Hitler csatlósaként fölszámolta. A háború után még az uniformizált kommunizmus vad dü­hvel ezt a polgárságot üldözte, ahelyett, ahogyan a nyugati országokban bekövetkezett, a munkásságot emelte volna föl életszínvonalban és tudásban a polgárság szint­jére. Tizenhét esztendő ment veszendőbe ennek a mellőzésével. Ha Gyurcsány Ferenc kormánya - amit most a miniszterelnök így nem mondott ki - ezt akarja elérni, akkor az eddiginél is nagyobb elszántsággal kell végigvinnie a reformokat, mert a polgárosodás minden téren a rendteremtéssel kezdődik. Várkonyi Tibor, varkonyit@nepszava.hu A Dunánál Pápai Gábor rajza Halálos játékok Néhány napon belül szívroham miatt életét vesztette egy hu­szonkét éves spanyol labdarúgó, és kis híján ugyanúgy járt egy huszonhét éves angol focista is. A veszteséglistán azonban sze­repelnek atléták, kerékpárosok, de még kosárlabdázók is. Ami valamennyiükben közös: a foko­zott teljesítménykényszer. Azt, hogy fiatal, látszólag egészséges emberek miért halnak meg szinte egyik pilla­natról a másikra a pályán, még az orvosok sem tudják teljes bizonyossággal megmondani. Van olyan vélemény, hogy hi­ába a rendszeres egészségügyi ellenőrzés, nem minden fiatal szervezet bírja a növekvő erő­feszítéseket. A labdarúgók a bajnokság időszakában hetente több meccset is játszanak, ami roppant megterhelést jelent. Nem ma kezdődött az a trend, ami mára nagyjából megölte a sport játékjellegét. A sport napjainkban túlságosan nagy üzletté vált ahhoz, hogy kizáró­lag a kvalitásokra bízzák az eredményeket. A sport ma éppen úgy üzlet, mint az autógyártás vagy az idegenforgalom. Napjaink­ban óriási összegekért lépnek pályára a sportolók. Néhány évtizede ki hitte volna, hogy a sportok királynője, az atlétika is nagy pénzeket mozgat meg, hogy a teniszről, a golfról ne is beszéljünk! Illetve beszéljünk! Egy élvonalbeli teniszező vagy Forma-1-es pilóta évi 50 mil­lió dollárt is megkeres. Itt már régóta nincs helye arról papol­ni, hogy ép testben ép lélek. Szegény jó Coubertin bárót ma legjobb esetben is ártalmatlan futóbolondnak néznék jelmon­datával: nem a győzelem, a részvétel a fontos. Nos, kedves báró, jelenünkben ez a mondás úgy módosult: a győzelem és nem a részvétel a fontos. Bihari Tamás, biharit@nepszava.hu Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, MUZSLAI KATALIN, TÓTH JENŐ ■ Belföldi rovatvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, SIMON ZOLTÁN, szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, N L­­Pb L­­A­VA BALOGH GYULA, PÓR VILMOS ■ Fotórovat-vezető: WEBER LAJOS ■ Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika, Szép Szó: ANDRASSEW IVÁN, KOZÁR ALEXANDRA ■ Sportrovat-vezető: VARGA T. RÓBERT A sportrovat partnere: MobilPress Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ, VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT szociáldemokrata napilap ALAPítva 1873-ban Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ ■ Marketing: MENCSER ÉVA Tiszteletbeli főszerkesztő: FEJTŐ FERENC Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-90201 Elektronikus levélcím (e-mailcím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés: telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 Főszerkesztő: Németh Péter ■ internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a MédiaLOG Fiege Zrt. Szerkesztőbizottság: Horváth István, Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 207-82-07 ■ Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502,477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. ■ Előfizetési díj egy hónapra 1980 Ft, negyedévre 5799 Ft, fél évre 11 430 Ft, egy évre 22 524 Ft. MüÜTESZ dési János, Katona József Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ www.hirnyomda.hu ■ ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 ■ A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti­­?■ pftol-airflt

Next