Népszava, 2008. január (135. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-04 / 3. szám
6 Vékás Magdolna kiállítása Vékás Magdolna három évtizedes munkásságát bemutató tárlat február 20-ig látogatható a Mai Manó Házban. A kiállításon egyéninek és archaikusnak számító fotóeljárásokkal készített fényképeket láthatnak az érdeklődők, a művész az ablakokat és bérházbelsőket állította fókuszba. Különös atmoszférájú a tárlat, ugyanis Vékás húsz évvel ezelőtt fedezte fel magának az eljárást, amely révén a napfény hívja elő a képet. A felvételek így régies és álomszerű jellegűekké lesznek. Fények című sorozatában bérházak enteriőrjeit mutatja be. Ezeken a képeken a negatívot filmre nagyította, és még tükröt is helyezett a nagyított képek alá, elkészítve a fénykép pozitív és negatív változatát. (Népszava) Élő záróra a Katonában Szombaton viszi színre a Katona József Színház a Rendhagyó Zárórát. A darab formája az MTV 2-es csatornájának Záróráját követi, a rendezője Pelsőczy Réka. A mű a századforduló nagy tragikus színészét, Szacsvay Imrét idézi meg, aki a maiakhoz hasonló színházi problémákkal találkozott. A színészt Lengyel Ferenc személyesíti meg, és ott lesz Szacsvay László is, a színészóriás rokona. (Népszava) Első A balek A Fókusz Könyváruház decemberi összesített sikerlistáján a szépirodalmi művek élén Hugh Laurie A balek című könyve áll. Az érett férfikorba lépő, sármos író decemberben ugyanis visszavette a dobogó legfelső fokát, az így a második helyre visszaesett Varró Dániel Szívdesszert című verseskötetétől. A dobogó harmadik fokát a karácsonyra megjelent Méhes György-regény, az Emmi foglalta el. Az összesített ismeretterjesztő sikerlistát továbbra is és töretlen népszerűséggel Müller Péter Örömkönyv című munkája vezeti. A második helyen a Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2008. szeptemberben induló képzések című kiadvány áll, mely azt sejteti, hogy idén sokan jó előre tájékozódni kívánnak a továbbtanulás kérdésének döntése előtt. A harmadik helyet a különc lélekbúvár, a korábbi tévésorozatából közismertté lett dr. Csernus Imre A nő című írása foglalta el. (Népszava) Háy Ágnes a Millenárison Háy Ágnes grafikusművész, animációs filmkészítő eddigi életművének legfontosabb „mozgó képeit” láthatják az érdeklődők jövő szerdától a budapesti Millenárison, a Pixel Galériában. A március 2-ig megtekinthető tárlathoz kapcsolódóan a Londonban élő művész workshopokat is tart a magyar fővárosban. Háy Ágnes 1952-ben született Budapesten. Formális művészi képzésben nem részesült, de az újító „nagy generáció” tanítványává, tagjává vált. Munkásságának két nagy területe a grafika és a film: grafikáit 1968 óta közlik lapok, animációs filmmel 1969-ben kezdett el foglalkozni. Nagy sikere volt a Gyurma című filmmel, amelyben úttörőként képlékeny anyagot alkalmazott animációihoz. (MTI) TÉVÉNÉZŐ Bemutatkozás A bemutatkozás rövid volt, egyet pillogtunk, egyet sóhajtottunk, aztán kész, jött a stáblista. De közben mégis valami kiderült arról, mi is a felsőoktatás bolognai átalakítása. A színek és formák jó ritmusú változásaival illusztrált mondandó veleje lejött a képernyőről, az ugyanis, hogy a bolognai rendszerben megszerzett diploma nemcsak itthon, hanem az EU-országokban is érvényes. A Modern képmesék című 80, azaz nyolcvanrészes animációs sorozat tehát bemutatkozott, s rögtön ki is derült, hogy három perc egyrészt nagyon kevés, másrészt csodálatra méltóan elegendő a közérdekű téma lényegének közlésére. M. Tóth Géza Oscar-díjra jelölt animációs rendező neve eleve biztosíték, hogy a vezetésével fiatal animációs művészek keze nyomán készülő sorozat színvonala az igényes fokozatban mozog, gondolom, ezen belül bizonyos szóródással. Az első részből még csak az látszik, hogy valóban modern képi nyelven szólalt meg a sorozat, nem túl bonyolult, de kellően játékos szimbolikákat használt, kíváncsiságunk tehát felfokozva. De arról nem szól a fáma, hogy ismétlést kapnak-e az esti epizódok. Ha már ennyi szellemi és anyagi erőt áldoz a köztévé egy közérdekű sorozatra, vajon miért nem találja meg a módját, hogy egyszer, kétszer, sőt akár háromszor megismételjék azt a három percet a nap különböző szakaszában. Egyrészt aki többször látja, ideje nincs megunni, úgy jön és már szelet is tovább a kis epizódocska, hogy bámulhatunk utána, másrészt a képi ötleteket és játékosságot is lenne idő részletesebben felfedezni. Ha már... Bársony Éva ★ ★ ★ ★ ★ KULTÚRA 2008. JANUÁR 4., PÉNTEK NÉPSZAVA Stephen Mottram angol bábos az Organillo tengereit ma mutatja be a Trafóban A születés titka verkliszóra A bábosszakma egyik fejedelme, Stephen Mottram a születés titkát kutatja ma és holnap esti, trafóbeli előadásában. Az alig dohányzóasztalnyi területen virtuózan mozgatott, saját maga által készített marionettbábjaival egy régi olasz vásári verkli zenéjére kelti életre... Mit is? Magát az életet. A bábszínház legtöbbünknek talán csak a vásári bábjátékosok vaskos tréfáit, Vitéz László palacsintasütőjét vagy gyerekeknek szóló önfeledt mulatságot jelent. Ám aki látta 2000-ben Stephen Mottram a Maghordozók című előadását vagy megnézi ma és holnap este a Trafó Kortárs Művészetek Házában a magyar közönség elé most először kerülő Organillo tengerei című show-t, annak garantáltan megváltoznak az elképzelései a műfajról. Mottram világa egyszerre intim és kozmikus. Intim, hiszen alig dohányzóasztalnyi térben „történik” az előadás, és ihlető forrásai is mélyen személyesek. A Maghordozók előadást például édesapja hirtelen halála ihlette: „El kellett gondolkoznom az életen, azon, hogy alighogy megszületünk különválunk, bezárkózunk” - mondta a művész lapunknak az előadás előtt. Ezért szerepel a Maghordozók legtöbb bábja egyfajta burokban. Ám a burok nemcsak megvéd, hanem el is rekeszt bennünket másoktól és a külvilágtól. Amint aztán elkészült az előadás, hónapokig csak kis csónakocskák kerültek ki a művész bábműhelyéből, „ekkor döbbentem rá, hogy arról akarok beszélni, hogy az ember felbonthatja saját páncélját”. De hogy a születésről fog szólni a darab, az csak 2000-ben derült ki alkotója számára is, amikor megtudta, hogy felesége várandós a kisfiúkkal. Amikor aztán öt évvel ezelőtt a kislányuk is megszületett, megint változott a darab. „Szebb lett, finomabb, lágyabb, személyesebb” - vallotta Mottram. A kritika a Maghordozóknak épp depresszív voltát hánytorgatta fel, az Organilla tengereit addig hidegnek, túlságosan férfiközpontúnak tartották, mintha ebből a teremtésből hiányozna a nő. Mottram bepillantást enged az alkotói folyamatba is: „Először mozgásokat, mozgássorokat próbálok ki. Ezek folyamán készítem el a bábokat saját magam. Hónapokig, akár évekig csiszolódnak a mozgások és a marionettfigurák. Az előadást installációk sorozataként fogom fel, olyan, mint egy kiállítás, ahol képeket, objekteket nézünk. Az már a nézőktől függ, hogy összeállnak-e számukra egésszé, történetté” - mondja a művész. „A zene nagyon fontos számomra, a dél-amerikai Sebastian Castagna zeneszerzővel gyakorlatilag közösen alkottuk a darabot. Azért fontos a zene, mert a látvány csak néhány négyzetméterre korlátozódik, a zene sokat ad hozzá: mélységet és teret - magyarázza Mottram. De mit is jelent a cím, Organillo tengerei? Az organillo eredetileg olasz hangszer, afféle verkliszerű, végtelenül egyszerű alkotmány, a levegő egy kézzel tekert hengeren lévő lyukkártyán áthatolva adja ki az egyszerű dallamokat. „Mexikóban minden utcasarkon szól egy ilyen gép, egymással keveredve úsznak a levegőben a különböző dalfoszlányok” - mesél a művész. A darab zenéjének jó részét az organillo muzsikája és egyéb - számítógéppel kevert - zörejei szolgáltatják. A tenger pedig az élet születésének helyszíne és a magzatvíz metaforája. Hiszen a bábok segítségével a magzati létbe is elkalauzolja nézőit a művész. Stephen Mottram szinte hazajár Budapestre. Először 1982-ben egy öt hónapos ösztöndíjnak köszönhetően járt itt. Az Állami Bábszínház akkor élte felívelő korszakát, monumentális felnőttelőadásai a szocialista magaskultúra exportcikkeként végigjárták Európa színpadait és fesztiváljait, Mottramra is nagy hatással voltak. De csalódott abban, hogy a legvidámabb barakkban könnyedén megérteti magát oroszul. Itt bizony ha néhányan meg is értették, mit mond, válaszolni szinte senki tudott, meséli. Ezért az előadások látogatásán túl keveset tudott Pesten tanulni, így Prágának vette az irányt. Itt találkozott a Drák Bábszínházzal, akik leginkább meghatározták mai stílusát. A művész a Szovjetunióban találkozott először a bábművészettel. Tizenhét évesen járt itt, amikor az enyhülés jegyében először látogathattak angol fiatalok a vasfüggönyön túlra. Többször visszatért a Szovjetunióba egyetemistaként is, több ösztöndíjjal, és meglepődve tapasztalta: a brit propagandának nem minden eleme volt igaz. Bár ekkor még nemzetközi kapcsolatok szakra járt, de szabadidejében bábszínházakat látogatott. Az Obrazcov bábegyüttes olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy egyetemi tanulmányai végeztével hátat fordított a diplomatakarriernek, és egy hagyományos angol marionettbábszínházhoz szerződött kitanulni a mesterséget. A nyolcvanas évek közepe óta maga készíti és egyedül adja elő előadásait. Hamvay Péter Stephen Mottram bábfigurái hónapokig, akár évekig csiszolódnak Fotó: Bielik István Kor-képek az ötvenes A Magyar Távirati Iroda 2004-ben indított Kor-képek című fényképalbum-sorozatának legfrissebb, negyedik kötetének címlapján 1949 áprilisában Rákosi Mátyás hatalmas portréját rajzolják a május elsejei ünnepségekre a Képzőművészeti Főiskolán. A rajzolóknál legalább háromszor nagyobb maga az alkotás. Az oldalt elhelyezett óriáslétrák sem érnek el Rákosi feje búbjáig. Rákosi képmása mindent ural, mint ahogy a kötet témájául választott 1948-1955 időszakot is uralta. Az album arra vállalkozik, hogy egy kort visszaidézzen, mégpedig történelmileg egy nagyon nehéz időszakot hozzon közelebb hozzánk alapvetően a Magyar Távirati Iroda, illetve annak jogelődje, archívuma segítségével. Jól érzékelhető azonban, hogy ezek a képek valóban egy szörnyű diktatúrában készülhettek. Na nem a képek tartalmából lehet erre következtetni, hanem épp abból, hogy mik hiányoznak a fotókról. A képeken ugyanis a jelét sem látni a szovjet megszálló csapatoknak, nem készült kép az ÁVH intézményeiről, a börtönökről, a vezető elit kiváltságos életviszonyairól. A fotókon visszatérő motívum viszont a vezető politikusok a munkások között munkacímmel ellátható momentum. Nem ritkák a bírósági tárgyalási képek, „a nép ellenségeit”, „a rendszer árulóit” ugyanis lencsevégre lehetett, sőt nyilván kellett kapni. Drámai erejű az a kép is, amelyik 1948. augusztus 5-én készült, és Rajk Lászlót, valamint Kádár Jánost ábrázolja, akkor, amikor a külügyminiszterré kinevezett Rajktól Kádár átvette a belügyminiszteri posztot. Rajk és Kádár nem néz egymásra. Rajk tekintetében tétova bizonytalanság, miközben Kádár előreszegett fejjel bámul maga elé. Olyan, mintha ez az elkapott pillanat pontosan előrevetítené a két politikus későbbi, tragikus fordulatokkal teli viszonyát. Rendkívül találóak a hétköznapi élet pillanatait rögzítő, a plakátokra kívánkozó események mögé tekintő epizódokat dokumentáló felvételek. Ilyen például egy lovas hóekét mutató kép, amely a fővárosban készült vagy egy másik, amelyen egy kissé riadtnak tűnő, idős házaspárt mutat egy pesti cukrászdában. Persze a pártpropaganda elvárásainak is meg kellett felelni, tehát a Magyar Fotó dokumentálja, amint Kisfaludi Strobl Zsigmond formázza Sztálin évekből szobrát, csupán egyet kell hajtani a kötetben, és ott Pátzay Pál látható Rákosiról készült mellszobrával. Egy másik felvételen pedig a békéscsabai baromfifeldolgozó vállalat munkásnői az üzem új fürdőhelyiségét próbálják ki, persze a kordivatnak megfelelő fürdőruhában. A kultúra és a sport jeles személyiségei sem hiányoznak a kötetből. Néhányan szokatlan szerepkörben is láthatóak, ilyen például Horváth Teri színésznő, aki a Kovács-brigád tagjaival beszélget a mezőn. A csaknem háromszáz fekete-fehér fotót Féner Tamás fotóművész gyűjtötte egy kötetbe, a kiadványt Rainer M. János történész tanulmánya egészíti ki. Balogh Gyula Randevú a művésszel Pénteken az előadás után Stephen Mottram mutatja be bábjainak működését, majd Bodnár Zoltán bábművész beszélget vele bábokról, művészetről, a munkáiról, az életéről a Trafó kávézójában. Gyűlik Győr vizuális történelme Már több mint kétszáz film látható A győri filmek archívumában - mondta lapunknak Hartyándi Jenő, a Mediawave fesztivál igazgatója egyedülálló kezdeményezésükről. A gyűjtemény a Mediawave honlapján kapott helyet, s folyamatosan gazdagodik az anyag. A sajátos gyűjtemény tisztelgés a győri és egy ideig Győrben alkotó filmkészítők előtt, ugyanakkor érdekes dokumentáció is, hiszen civil és profi filmesek munkái egyaránt megtalálhatók az anyagban. Hartyándi elmondta, folyamatosan rakják fel a világhálóra a birtokukban lévő műveket, elsőként a győri civil filmes szervezetek munkáit a hetvenes évek közepétől egészen napjainkig. A filmek között mindenki kedvére csemegézhet, mert vannak helyi jellegűek és tágabb áttekintésűek nem csak Győr körzetéről. Az adott korszakok fiatalos életérzéseit bemutató kisjátékfilmek és kísérleti filmek sorában látható művek több szempontból is érdekesek. Például ma már - 25-30 év távlatából - olyan régi győri környezeteket mutatnak a háttérben, amelyek már jelentősen átalakultak. A zenei és táncfilmek olyan művészportrékat mutatnak fel, mint például Lajkó Félix vagy William Fomin - Az archívum a 15 ezer filmet tartalmazó Mediawave-archívum egy kis szelete - mondta Hartyándi -, egy olyan kezdeményezés, amelynek keretében a Mediawave szívesen fogadja mindenki jelentkezését, aki a helyi vonatkozású művét szívesen hozná nyilvánosságra ebben a formában. B. É.