Népszava, 2008. augusztus (135. évfolyam, 179-203. sz.)

2008-08-22 / 196. szám

A kertkapuig tartó futóverseny­re rendkívül erős, de nem túl népes mezőny gyűlt össze. Egé­szen pontosan ebben a verseny­számban ketten indultunk: Sári unokám és én. Sári rendkívül fi­atal (két és fél éves) és időn­ként túlságosan is dinamikus versenyző, én valamivel több mint huszonháromszor idősebb, és a felkészülésem sem sikerült a legjobban. Nem fogják kita­lálni, ki nyerte a kerti olimpia sprintszámát... Az aranyérmet (alumíniumfólia + cukorspárga) ünnepélyes külsőségek között akasztottam a boldog és megil­letődött magyar versenyző nya­kába, aki lendületesen lépett fel a dobogó egyetlen és legfelső fokára (hajdan szebb napokat látott barackfa tönkje), majd ugyanazzal a lendülettel hasra is esett. A másodszori dobogóra történő fellépéskor a győztes szemében könny csillogott. A győzelem értékéről még csak annyit, hogy este a fürdőkádban az „aranyérem” még ott lógott Sári nyakában... Mindezt csak a játék kedvé­ért bocsátottam előre, mert úgy látom, a magyar közvélemény túlnyomó többsége a vizitdíj eltörlésénél is egységesebben képviseli azt az álláspontot, hogy „nem megy a magyarok­nak”, már a mongoloknak is több aranyérmük van (eggyel), mint nekünk. De a legmegrázóbb persze az említett többség számára, hogy az a Thaiföld is előttünk áll az éremtáblázaton, amelyet cunami sújtott, és ahová csak a magyarok egy törpe kisebbsége jutott el még az olimpiát meg­előzően, áthidalandó két jelen­tősebb szoláriumtréninget. Sportpszichológusok politikai elemzőket megszégyenítő ván­dorcirkusza présel ki magából olyan okosságokat a különböző tévécsatornákon, hogy például „a túlzott elvárások sokat ront­hatnak a teljesítményen”, aztán előkerül a „szegény Kolonics halála” effektus mélyreható elemzése, és hirtelen a felké­szülés zökkenői is. Hirtelen mindenki elképesztően okos lesz. Bambi-üdítő optimizmusa csak a MOB elnökének van, aki most is ugyanannyi érmet várt (3x6=18), mint a játékok kezdetekor. Schmitt Pál pénteken szeret­né átadni az első aranyakat a párbajtőrözőknek. Ha így lesz, meglátják, minden hirtelen megváltozik, jön az eufória, és ugyanazok, akik megmondták, hogy ez az olimpiai szereplés biztos jele a nemzethalálnak és erről is a spanyol–magyar polómeccsen álmosan megje­lent Gyurcsány tehet, szóval ugyanazok megmondják majd a győztes tutit is. Ilyenek va­gyunk, pokol és mennyország között, „Az akarja-e, hogy a szomszédja egy forinttal több jövedelemhez jusson?” típusú közgondolkodásnak. Őszintén megrendít (na, azért nem any­nyira őszintén), hogy az óriási kivetítők előtt sörcsatában is kiváló dolgozó nép okos gyü­lekezete ugyanúgy és ugyanan­nak képzeli az olimpiát, mint a helsinki vagy a római játékok idején. Hogy ez ugyanaz a sport, ugyanazok a sportágak, mint Hajós Alfréd korában, csak nem az Athéni-öböl tengervizé­ben, hanem a „buborékpalota” feszített vizű medencéjében zajlanak a versenyek. És hát persze a fejlődés óriási, hihetet­len, az emberi teljesítőképesség határait ostromolják stb., stb. Csak kevesen morfondíroz­nak azon, mi következik abból, hogy a pekingi olimpia az év vagy talán az évtized egyik legnagyobb üzleti rendezvénye. Gazdasági, értsd: ország- és ter­mékmarketing, szponzorációs, reklám, mikrobiológiai/kémiai (dopping), nanotechnikai/tech­nológiai, számítástechnikai verseny zajlik a XXI. század második felében elfoglalható pozíciókért. Éppen a világ újra­felosztása történik svájci terve­zésű, de kínai kivitelezésű pe­kingi terepasztalon. Kőkemény üzlet és kőkemény verseny. Százszor keményebb és kiéle­zettebb, mint a medencékben, pástokon, sportcsarnokokban. Itt gazdasági, pénzügyi po­tenciálok, marketingstratégiák csapnak össze, és ha a Cseh László Kft. a második piaci pozícióhoz jut a M. Phelps Ltd. mögött, annak örülni kell! És dicséretes a Fodor Betéti Társa­ság ezüstje is! Amikor ezt írom, huszonhatodikok vagyunk a nemzetek rangsorában, sokkal előrébb állunk tehát, mint gaz­dasági teljesítőképességünk alapján. (Mi mindenben örül­nénk a 26. helynek!). Az olimpia Elvarázsolt Kastélyának görbe tükrei így mutatnak bennünket. Ez a játék már nem az a játék. Ettől még lehet(ne) szeretni, lehet(ne) izgulni, tapsolni, szur­kolni. De mi azt szeretjük, közben ezen izgulunk. (Lásd még: „idesanyám, nekemazkell, azarongyosrégi...”) Pedig az üzleti verseny is verseny, meg­tanulható játékszabályokkal és versenyszámokkal. Lehet benne részt venni és lehet belőle kima­radni. Egyet nem lehet: önfeledt játéknak, nemes kerti futóver­senynek gondolni egy sport ne­vű üzletág megarendezvényét. Hajrá, Adidas-, Nike-, hajrá, Microsoft-, hajrá, EPO- és HGH-hormonok! A cégek és termékek számos más tudományos eredmény­nyel együtt „beépültek” a legeslegújabbkori gladiátorok­ba. A „nézők” a lelátókon (a legjobb gazdasági egyetemeken végzett hót profi­ üzletemberek) laptoppal az ölükben már szá­molnak, hiszen Peking csak a főpróba: 2010-ben Sanghajban világkiállítás lesz! Közben itthon a szokásos pánik: mikor lesz magyar arany, hány magyar arany lesz stb. Rémes. Pedig észre kellene venni, hogy már van magyar arany. Például ott van Sári nyakában és el se lehet venni tőle. Kíváncsi vagyok idősebb George Bush, volt amerikai elnök arcára, amint ven­dége, Orbán Viktor kifejti neki, hogy forradalom előtt állunk. – Hogy micso­da? – kérdezné nyilván a sokat tapasztalt államférfi­ a közép-európai új demokrá­ciák egyik régi és kissé fényét vesztett jobboldali reménységét. – Visszajönnek a kommunisták? – Nem, nem, elnök úr – lógatná a fejét a reménység. – Már hat éve itt vannak, és éppen ezért állunk forradalom előtt. Id. George Bush zavar­tan vakarná a fejét, és köz­ben bosszankodna, hogy munkatársai ennyire nem kísérik fi­gyelemmel az európai fejleményeket, őt pedig ilyen tájékozatlanul hagyták és kínos helyzet­be hozták. – Bocsánat, elnök úr – nyögné ki végül –, nem is tudtam, hogy kényszerű emigrációban van itt nálunk. Márpedig valami ehhez hasonló be­szélgetés képzelhető el a két jeles férfi­ú között, ha Bush a magyarországi hely­zetről faggatná az ellenzék vezérét. Nem mintha Orbán használta volna a forrada­lom szót, ő legfeljebb puskaporszagról meg az ellenállás jogáról tett hangsúlyos nyilatkozatokat, olyanokat, amelyeket így is lehetett érteni, meg úgy is. A mö­götte felsorakozó és néha persze alóla is kilógó jobboldali értelmiségi hátország azonban mindig úgy értette, és persze soha nem beszél ilyen simlis politikai stílusban. Nekik, ami a szívükön, az a szájukon. És ami a szájukon, az benne az újságjukban. Olvasgatom az egyik jobboldali napilap ünnepi számát, és a neves építész interjújából a szerkesztő bizony éppen ezt a megállapítást tartotta érdemesnek címben kiemelni. Hogy tud­niillik forradalom előtt állunk. Igaz, az eredeti válaszban ez kissé zavarosabb, mert úgy hangzik, hogy „Magyaror­szág belső kondíciója forradalom előtt áll”, aminek ugyebár nincs sok értelme, viszont a politikai napilap, a milliárdos nagyvállalkozó újságja rátesz még egy lapáttal, hogy értsen a magyar a szóból. Forradalom. Világos? Olyan forradalom, amelynek egyik szükségszerű követ­kezménye például az lenne, hogy a mil­liárdos nagyvállalkozókat elsöpörnék. Tudják vajon, mit beszélnek? Nem, nem tudják vagy nem akarják tudni, mert akkor szembe kellene nézni­ük a tragikus következményekkel is. Az építész nyilván nincs tisztában saját sza­vainak értelmével, különben nem azzal támasztaná alá forradalmi elmélkedését, hogy „épülőben van egy illegitim, má­sodik Magyarország, amely lélekből és viselkedésformákból áll”. Ez pedig sze­rinte konkrétan abból vezethető le, hogy a Holt-Tiszánál fürdőző emberek estén­ként nem hagynak maguk után szemetet. Bravó. Ez szép és dicséretes dolog, ha így van, de éppenséggel nem forradalom, csupán tisztes, normális polgári maga­tartás, és nem forradalommal terjed, hanem lassú átalakulással. Egyébként pedig egyáltalán nem illegitim, sőt. Ám hogy az újság tudatosan bőszítse, tüzelje az olvasókat, az valóban elképesztő, és még véletlenül sem polgári. Na ez az a szellemi háttér, amely ott tornyosul, ott fortyog, ott dühöng, ott zeng, ott harsog, ott köpköd, ott hörög Orbán Viktor mögött. A Fidesz az elmúlt másfél évtizedben – a liberális elvektől való elfordulása után – sokféle eszmébe belekapott, hol az egyiket használta, hol a másikat, napi, aktuális politikai érde­kei szerint, a mögötte tömörülő jobbol­dali értelmiség azonban a pártnál sokkal következetesebb és egyértelműbb. Nem tetszik neki a köztársaság, lekezelően utasítja el a polgári demokráciát, lenézi Amerikát és a Nyugatot, magyar kül­detéstudatot emleget és közben magyar felsőbbrendűségre gondol, úton-útfélen a Szent Koronára hivatkozik, mint annak tárgyi bizonyítékára, hogy mi különbek vagyunk mindenkinél. Kiváló építész, remek fi­lmrendező, volt képviselő-ügy­véd, egykori minisztériumi főosztály­vezető, majd pártvezető, volt államtit­kár-közgazdászprofesszor, vátesz-költő, igen, ez az a garnitúra, amely a jobboldal és benne elsősorban a Fidesz eszmei, ideológiai gondolatvilágát nap mint nap megfogalmazza és terjeszti, akár tetszik ez Orbán Viktornak, akár nem. Reménykedőbb pillanataimban azt hi­szem, nem tetszik, nem is tetszhet, mert az Európai Unió egyik tagországának miniszterelnökségre aspiráló politi­kai vezetője hogyan is örülhetne hívei szájából, tollából például olyan megál­lapításnak, mint hogy „önálló magyar államiságról nem lehet beszélni, még olyan mértékben sem, amilyen mérték­ben a többi európai nép esetében még talán lehet, akár az Európai Unión belül is”. Hiszen éppen Orbán Viktor volt az, aki az elmúlt jó egy évben folyamatosan szidta Gyurcsányt, amiért megpróbált önálló, magyar politikát folytatni Orosz­országgal, és ő volt az, aki azt követelte a miniszterelnöktől, hogy álljon egyér­telműen az unió egységes orosz-, illetve energiapolitikája (ami egyébként nincs) mellé. És megint csak Orbán az, aki a ma­gyar kormányt azért támadja, mert nem ítéli el kizárólag az oroszokat a kaukázusi konfl­iktusban, és nem zárkózik fel teljes mellszélességgel a grúzok meg elsősorban az ameri­kaiak mögé. Csak zárójel­ben jegyzem meg, hogy a pártelnök ezúttal még a hozzá meglehetősen kö­zelálló Magyar Nemzetet is bírálta oroszbarát állás­pontjáért, amiről érdekes módon a lap mintha elfe­lejtett volna tudósítani. A Fidesz elnöke jobb politikai pilla­nataiban valószínűleg érzi, hogy egyre nyomasztóbban a saját jobboldali értel­miségének foglya lett, és néha – saját nemzetközi elfogadottsága érdekében – a nyilvánosság előtt is szembefordul egy­egy meghökkentő megnyilvánulással. A baj azonban az, hogy a magyar jobbol­dal folyamatosan a globalizmus minket nyomorba döntő végítéletéről, a nemzet haláláról, a nemzetközi tőke bennünket különösen sújtó gyilkos kizsákmányolá­sáról, a demokrácia értelmetlenségéről hisztériázik, anélkül, hogy egyetlen ér­telmes szava volna arról, hogy akkor mit is kellene csinálni. Kivonulni az Európai Unióból, és magányos harcosként küz­deni, megélni valahogy ezen a Földön? Nem lefeküdni a gaz oroszoknak, és gáz helyett magyar levegővel fűteni? Elker­getni innen a nyomorult nyugati (na és persze elsősorban izraeli) tőkét, utána pedig magyar fejlesztésű, magyar nevű Audival és Mercedesszel elárasztani Európát? Netán a magyar történelmet az eddiginél jóval alaposabban minden gyerek fejébe verve, egészséges magyar öntudattal magyar móresre tanítani ezt a mocskos, aljas, csak a pénz imádatára esküdött világot? Logikus folytatásként pedig megszüntetni a pénzt, és a pénz helyett csupa jó szóval biztatni az egyet­len tiszta erkölcsű réteget, a magyar parasztságot? Mert a magyar jobboldal zűrzavaros eszméiből csak valami ilyesmi követ­kezhet. Ők fogják megkoronázni Orbánt. Nem ők hasonultak a kaméleon Orbán­hoz, hanem ő hozzájuk. Az ő királyuk lesz, az ő eszméikkel. Bolgár György A király és udvara NÉPSZAVA 2008. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK VÉLEMÉNY publicisztika@nepszava.hu 7 Magyar arany FEJTŐ FERENC 1909�2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: HORVÁTH ISTVÁN, DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, MUZSLAI KATALIN, TÓTH JENŐ � Belföldi rovatvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, SIMON ZOLTÁN , szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, BALOGH GYULA, PÓR VILMOS � Fotórovat-vezető: WEBER LAJOS � Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS � Publicisztika, Szép Szó: ANDRASSEW IVÁN, KOZÁR ALEXANDRA � Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNE, VERESS JENŐ � Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA � Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. � Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA � Technikai igazgató: TÓTH JENŐ � Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA � Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ � Marketing: MENCSER ÉVA Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. � Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 � Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu � Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 � Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu � Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfi zetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 � Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. � Előfi zetési díj egy hónapra 2350 Ft, negyedévre 7050 Ft, fél évre 14 100 Ft, egy évre 28 200 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája � Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató � www.hknyomda.hu � ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 � A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti SZOCIÁLDEMOKRATA NAPILAP ALAPÍTVA 1873-BAN Bocsánatkérés Prágáért Agresszió volt, támadás a szabadabb gondolkodás és szabadabb cselekvés ellen a Szovjetunió és a Varsói Szerződés több tag­államának, közöttük a Magyar Népköztársaság hadseregének negyven év előtti csehszlovákiai bevonulása. A Prágai Tavasz leverése gyalázat és szégyen, a bocsánatkérés erkölcsi köteles­ség. Ezt a bocsánatkérést a magyar kormány nevében Hiller István kulturális miniszter tette meg – és jól tette. Minden tisz­tességes, szabadságszerető magyar állampolgár egyetértésére számíthat. A ’68-as prágai intervencióban való magyar katonai részvétel a magyar nemzet, az egész magyar nép történelmi szégyene, valamennyiünk gyalázata. Akkor is, ha a terror és diktatúra világában aligha tudtunk volna bármit is tenni ellene. A ma­gyar kormánynak pedig kötelessége, hogy szomszédainktól, szlovákoktól és csehektől a negyven év előtti förtelmes tettért bocsánatot kérjen. Elfogadhatatlan ugyanakkor a Fidesz álláspontja, amely a megszokott fi­deszes retorikával minderre úgy reagál, hogy a bocsánatkérés az akkori államhatalmat működtető MSZMP jogutód pártjának a kötelessége. Ha ironizálásnak helye lenne, akkor azt mondhatnánk: ezek szerint a bocsánatkérés „jog­utódként”, a Fidesszel egyébként mind gyakrabban egyetértő, a munkáspártot vezető Thürmer Gyulának lenne kötelessége? A Fidesz, amely sohasem mulasztja el, hogy utódpártozzon meg kommunistázzon, hamisan beszél. Egyenesen akkor beszélt és helyesen akkor járt el, amikor a rendszerváltás előtt, liberális párt korában kockázatot vállalva Deutsch Tamás próbált bocsánatot kérni a Prága ’68-ért. Érdekes, hogy változnak az idők. Amikor már a jobboldalivá lett Fidesz kormányon volt, Orbán Viktor­nak nem jutott eszébe, hogy megkövesse Prágát. Hiller István most ezt tette s a Magyar Köztársaság kormányának tagjaként nemzeti kötelességének tett eleget. Ízléstelen és tisztességtelen pártpolitikai hitványkodással illetni – s ezzel gyengíteni – egy olyan történelmi súlyú gesztust, amely az egész magyar nép nevében történik. A helyénvaló az, ha a kormány képviselőjével mi, magyar demokraták együtt mondjuk: csehek, szlovákok – prágai barátaink –, ’68 bűnéért bocsánatot kérünk. Szász István, szaszi@nepszava.hu Simkó János újságíró Észre kellene venni, hogy már van magyar arany. Például ott van Sári nyakában és el se lehet venni tőle Bolgár György A szerző újságíró A Fidesz elnöke jobb politikai pillanataiban valószínűleg érzi, hogy egyre nyomasztóbban a saját jobboldali értelmiségének foglya lett PÁPAI GÁBOR RAJZA Toldi alkonya

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék