Népszava, 2010. november (137. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-13 / 264. szám
8 SZÉP SZÓ 2010. NOVEMBER 13., SZOMBAT Indul a licit Kozár Alexandra - Mi indította arra, hogy gyűjteménye egy becses darabját, egy 1938-as Szép Szót, amely egyben József Attila-emlékszám is, árverésre bocsássa a Népszava olvasóinak? - Ismerem a lap 137 éves történetét és megdöbbentem, hogy 2010-ben, amikor alig van egy kezünkön megszámolható, baloldali üzeneteket hordozó orgánum Magyarországon, külön akció keretében jön csak össze a karácsonyi különszám. Ezért elhatároztam, hogy segíteni fogok. A Szép Szó József Attila-emlékszáma jó felhívó szó, hogy ezt a meghatározó baloldali lapot támogassuk. Licitáljon mindenki, aki segíteni akar. - Tehát ön megdöbbent azon, hogy a Klubrádiótól a Beszélőn át a Szombatig — a Népszavát is ideértve természetesen - oda jutott 2010-re a baloldali sajtó, hogy tulajdonképpen már csak és kizárólag az olvasókban bízhat? Hogy majd ők megmentik? - Szerintem a sajtónak nem feltétlenül kell leképeznie a parlamenti erőviszonyokat, a 2/3-ot is meghaladó hegemóniát. A demokráciát annak is jellemeznie kell, hogy sokszínű vélemények kerülnek az olvasók elé és ne piros, vagy fehér, vagy zöld legyen minden, hanem ha lehet, ennek keveréke. A baloldali sajtó egyébként több mint százéves, a Népszava például először Ferenc József uralkodása alatt jelent meg, és aztán megért sok mindent, a Horthy-rendszert, a Rákosi-rendszert, rezsimek jöttek-mentek, és nem gondolom, hogy épp most kellene bajba kerülnie. Én mint egy éppen ráérő és egyszerű baloldali érzésű polgár, meglehetős politikai történettel a hátam mögött, szeretnék mindent megtenni, hogy ismeretségi körömben, az üzleti szférában, mindenütt, ahol kapcsolataim vannak, elérjem azt, hogy segítsük a baloldali orgánumokat. A hatalom is megtehetné, hogy a saját ellenpólusának is lehetőséget biztosít. Nem kérkedni akarok, de amikor a magyar sajtónak a nem privatizált része hozzám tartozott, akkor a Magyar Nemzetet nem engedtem megölni emelt bérleti díjjal és költségekkel. Azt mondtam, az olvasó dönthet úgy, hogy nem vesz egyetlen Magyar Nemzetet se és az újság ettől megy tönkre, de ne a politika vagy a kormányzat teremtsen olyan helyzetet, hogy a lap ellehetetlenül. Még meg is kérdeztem a ma uralkodó jobboldali politikai vezetőket, kit is szeretnének főszerkesztőnek, mert még azt se szerettem volna rájuk erőltetni, így viselkednek a demokraták. Nem úgy, mint az első Orbán-kormány, amely lényegében megszüntette a Kurírt. Akkor persze már hiába mondtam bármit is. Mi nem is a mostani kormányzattól várjuk vagy vártuk volna a támogatást, ugyanannyira felelőssége, ha nem száz százalékban a baloldalnak, hogy ide jutottunk. Ezt át kellett volna gondolni, hogy egy kormányzó párt miként tudja azokat az orgánumokat legitim módon segíteni, amelyek az ő szócsövei. Örökletes hatalom nincsen, arra gondolni kell, hogy ma leszünk, holnap nem. Én senkit nem vádolok, de hát a Hír TV-től a Magyar Nemzeten és Magyar Hírlapon át az Echo TV-ig úgy épült fel és úgy erősödött meg a jobboldali sajtó az elmúlt nyolc évben, hogy megtalálta a célközönséget és közvetíteni tudta a jobboldal üzenetét, és ez végül választási eredményben mutatkozott meg. Még összefogott az elektronikus és a print média és nagyon jó, bár agresszív kommunikációjuk volt, amit sajnos nem mondhatunk el a baloldalról. Még akár csak négy évvel ezelőtt is azzal vádolták az összes televíziót és szinte a teljes napi- és hetilappiacot, hogy balliberális. Aztán mi lett mára. Ez volt az áljogalap, azt mondták, hogy a magyar sajtó a liberálisok, a liberális baloldal kezében van, és ahhoz, hogy a jobboldal meg tudjon szólalni, nekik is csinálni kell valamit, és ezt olyan mesteri fokon adták elő, hogy végül már alig maradt liberális vagy baloldali sajtó. Az meg külön megérne egy misét, hogy a közmédia az új médiatörvényi szabályozást követően milyen helyzetben van. Én azt szeretném, ha azoknak, akik valóban baloldali, szociáldemokrata gondolkodású emberek - mert nem a párt neve a fontos, hanem a baloldali eszmerendszer -, szóval azoknak, akik hisznek ebben, azoknak is maradjon orgánumuk, és ennek ékes formája a Népszava, amely teret adna az MSZP-nek, a baloldal meghatározó pártjának, és minden baloldali gondolkodású értelmiséginek. Egy igen mértékadó közgazdász mondta azt, hogy szerinte hosszú távon maximum két baloldali hetilap fog fennmaradni, az ÉS és a Magyar Narancs, valamint egy napilap, a Népszabadság, ugyanis a magyar társadalom jelenlegi összetételében nem tud eltartani többet. Én ezt nem így látom. Alig hisszük el néha, hogy az előttünk álló ünnepen a bevásárlóközpontok megint csúcsbevételt érnek el, és kiderül, hogy több pénz van az embereknél, mint amire számítottunk. Ha a sajtó olyan értéket hordoz, amely az olvasók gondolkodásához közel áll, akkor ők nem fogják elengedni az általuk kedves újságok kezét, venni fogják a lapot. Nyilván annak már vége, ami egykor volt, hogy valaki vett egy Szabad Földet és továbbadta a fél utcának, és a hétvégére már elolvasta mindenki. De abban, hogy néhány újságra redukálódjon az írott sajtó, nem hiszek, és ennek nem is szabad bekövetkeznie, ez ellen tenni kell. - Ön szerint a Népszava hordoz valami olyan értéket, amit semmi más napilap vagy sajtóorgánum? - Inkább azt mondanám, hogy a Népszabadság és a Népszava az a két lap, ahol a dolgoknak egy másfajta olvasata is tetten érhető, tehát ahol egy baloldali gondolkodásmód nemcsak a konkrét politikai lépések elemzésében, hanem általában is megfigyelhető. Néhány éve még három baloldali, illetve liberális napilap volt a piacon. El tudja képzelni, hogy valaha még visszajön az az idő, hogy a magyar társadalom egy igazi liberális, senkitől nem függő napilapot is ki tud termelni magából, vagy ez már örökre eltemettetett? - Azt gondolom, hogy minél nagyobb a politikai prés és minél inkább fitogtatja erejét a hatalom, annál inkább ki fog kristályosodni az ellenpólus. Mindig lesznek emberek, akik nem félnek, akik demokraták, akik tudják a világot úgy szemlélni, mint Bibó. Én ebben hiszek, mert ha nem hinnék, akkor már holnap elköltöznék Magyarországról, akkor ugyanis az egésznek semmi értelme nincsen. A hatalom minél inkább elbízza magát, annál gyorsabban ássa meg a saját sírját. 133 nap, vagy húsz év, vagy negyven év, vagy újra húsz év abban a sajátos rendszerváltás utáni demokráciában, amelyet most a fülkeforradalom megdöntött - egyre megy. De melyik az a hatalom, amelyik tudná hozni a több ezer évet, mint az egyiptomi ó-, közép- és újbirodalom? Többet olyan nem lesz, hogy évszázadokban és évezredekben mérjék egy hatalmi struktúra létezését. Vagy akár több kormányzati ciklusban, például tizenkét éven át. Megdönthetetlennek hitt politikusok és eszmerendszerek dőlnek meg az orrunk előtt. Mióta rendszerváltás van, azóta mondjuk Jugoszlávia, amely alig volt különb, mint a titói, megbukott, szétesett, kész, vége. A világ egyik legnagyobb hatalmával rendelkező Gorbacsov napok alatt semmivé lett a Szovjetunióval együtt. Mindennel szemben képződik ellenpólus és ez most a baloldal, még akkor is, ha a jelenlegi bizonyítvány arról szól, hogy osztályismétlésre van ítélve, de hát egyszer majd csak letesszük a pótvizsgát. - Akkor most nincs más dolgunk, mint várni? - Nem, harcolni kell, ezzel nem lehet várni. - Persze az se mindegy, mennyit várunk, négy vagy nyolc évet. - Az emberek fognak úgyis dönteni. Ha úgy érzik, erre adtak felhatalmazást, akkor kitartanak. Ha úgy érzik, a kormányzásra adtak, de nem ezekre a konkrét lépésekre, akkor protestálnak. Nyilván az ellenzékre és az ellenzéki orgánumokra az a történelmi kihívás vár, hogy be tudják mutatni az emberek igazságérzetével egyező és nem egyező tényeket. Ma azt halljuk, hogy az igazságérzet nevében törvénykeznek. De az csak később derül ki, ez kinek az igazságérzete. Minden politikai szerep fontos egy országban, ha a működés demokratikus. Az ellenzéki feladat nagyon szép. Én 1990-ben tanácsi osztályvezető voltam, a rendszerváltás idején lettem bankigazgató és kikerülve az államigazgatásból, igencsak élveztem az ellenzéki szerepet. Az első időszak elég agresszív nyomása után, ’91 táján már valóban úgy éltünk, mintha demokráciában élnénk. A kormány kormányzott, az ellenzék bírált. Végül annak lett igaza, aki mellé odaállt a nép és nem fordítva.De végül is ez húsz éven át tartott többé-kevésbé, hogy demokráciában éltünk. Ezért gondolom, hogy ki fog egyenesedni ez a mostani kaotikus állapot. Egyetlen dolgot nem tudok elfogadni, ha diktatórikus üzenete van a hatalomgyakorlásnak. Ez Európában, az európai közösségben, a XXI. században elfogadhatatlan. Az erős kormányzás, amely kordában tartja a korábbi politikai erőket, nem elvetendő dolog. A bosszúállás, a koncepciós perek és egyéb antidemokratikus intézkedések azonban nem tartoznak bele a játékszabályokba. Ennek felismerése után szinte korlátlan az ellenállás joga. Nagyon rossz üzenete van annak, amikor bűnügyileg elszámoltatunk. Az igazságszolgáltatás rendes menetét nem kell hogy befolyásolja a politika, higgyen abban, hogy a hatalmi ágak megosztása nem mai találmány és mindenki teszi a maga dolgát. A képviselők és a parlament törvényt hoz, a bíróság ítélkezik, a rendőrség felderít, az ügyészség vádat emel. Ha ezek a dolgok összekeverednek, akkor probléma van. Most azt az időszakot éljük, amikor rövidesen látni fogjuk, a szerelvény leszalad-e a sínről vagy nem. - Mikor szalad le? - Ezt most nem mondom meg. Az elmúlt húsz évben többször éreztem, hogy a frissen megszerzett hatalom mámorossá teszi annak gyakorlóit az első hetekben, hónapokban, félévben. Ez mindenkin átszalad, vérmérséklet kérdése. Horn Gyula azt mondta nekem, amikor miniszter lettem, ha valamikor alázatos tudtál lenni, akkor most próbáld meg. Hát ezt üzenem itt a kolléga uraknak, meg mindenfajta utódomnak a kormányban és a parlamentben. Osztályismétlésre ítélve Az 1938-as Szép Szóra, amely eddig Suchman Tamás tulajdonát képezte, s most a volt képviselő bocsátja árverésre, bárki licitálhat. A kikiáltási ár 10 ezer forint. A bevételt a karácsonyi Szép Szó különszámra fordítjuk, melynek tiszteletbeli szerkesztője Ormos Mária akadémikus, történész Fotó: K 2 Press