Népszava, 2011. augusztus (138. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-13 / 189. szám
Szekeres Imre: ez nem egy fideszes játék lesz Az emberek előbb-utóbb ott keresnek kapaszkodókat, ahol van egymás iránt figyelem, szolidaritás, vagyis a baloldalon - állítja Szekeres Imre. Az MSZP közgazdasági tagozata és a József Attila Alapítvány elnöke elmondta, hogy a párt most készülő köz- és szakpolitikai programjai esetében alapelvük, hogy csak olyat mondanak, amit 2014-ben meg is tudnak valósítani. - Árnyékkormány alakítását tervezi a szocialista párt? - Korai lenne, erre a két választás közötti félidőben kerülhet sor. Most az égető gazdasági és társadalmi ügyekben kell állást foglalni, és erre alapozva 2012 tavaszáig olyan köz- és szakpolitikai programot összeállítani, amely megoldást ad az emberek, az ország nagy kérdéseire. Ezt a munkát a József Attila Alapítvány szakértői köre végzi, és szeptember 30-án nyilvánosságra is hozzuk a tervezeteket. Vitát kezdeményezünk az interneten és szakmai körökben, nemcsak a pártban, mert közös gondolkodásra van szükség. - Gazdasági program készül, vagy olyan, amely minden területet lefed, így az egészségügyet és az oktatást is? - Tizenkét munkacsoport dolgozik 140 szakértővel, mert a mérvadó szakemberek véleményét szeretnénk megismerni, olyanokét is, akik korábban az államigazgatásban vagy vállalatoknál dolgoztak. Ez nem választási és nem kormányprogram lesz, hanem a szakmai-politikai álláspontok tisztázása az oktatástól a gazdaságpolitikán át a környezetvédelemig. Azt szeretnénk, ha minél többen véleményt mondanának olyan kérdésekről, amelyek megoldást jelenthetnek az ország problémáira. Az mszp. hun előzetesen is várjuk a javaslatokat, az anyagokat pedig később nemcsak itt, hanem az alapítvány honlapján is vitára bocsátjuk. - A 12 munkacsoport esetleg 12 minisztériumot fed le? - Nem, bár az egyik munkacsoportnak az is feladata, hogy javaslatot készítsen a kormányzati struktúrára. Az előzetes tanulmányok szerint mindenképpen olyanra, amely érdemben tud intézkedni. Hatalmas minisztériumoknak nincs értelme, mert fontos az egyértelmű politikai és szakmai felelősség és a hatékonyság. - Biztos, hogy a következő választás után az MSZP ott lesz a koalíciós tárgyalásokon? - Mindenesetre törekszünk rá. A világhírű brazil író, Jorge Amado írja egy regényében: „A világ minden nője nem lehet a mienk, de törekednünk kell rá.” Ez a politikában is igaz; egy pártnak az a célja, hogy kormányozzon, hogy az elképzeléseit meg tudja valósítani. Koalícióban gondolkodnak? Nem törekednek arra, hogy egyedül kormányozzanak? Jussunk el oda, hogy ezt kelljen mérlegelnünk! Volt már rá példa 1994-ben, hogy többséggel rendelkezett az MSZP, és mégis koalíciót kötött. Most ott tartunk, hogy széles társadalmi összefogásra van szükség, hogy megállítsuk a gazdaság és a társadalom szétzilálását. - Mennyire széles az összefogás? Benne lehet a Jobbik is? - Nem. De még abban az értelemben sem, ahogy ezt Karácsony Gergely javasolja. A Jobbik ugyanis politikailag elfogadhatatlan. - És a Fidesz? - Ha le akarja váltani saját magát, akkor szívesen látjuk. - Természetesen nem akarja leváltani, amit tükröz az új választási rendszer is. Ezzel együtt bizakodó? - Igen. Bármilyen lesz a választási rendszer, az a lényeg, hogy sokan bízzanak bennünk. Az MSZP-nek az fontos, hogy minél arányosabb választási rendszer legyen, hogy minden állampolgár szava érvényesüljön. Egyébként várjuk meg, hogy a Fidesz végül is mit terjeszt elő. Bajban vannak, mert nem tudják megbecsülni a jövőt. Ha most átvernek egy olyan választási rendszert, amiről úgy gondolják, hogy jó nekik, és két év múlva kiderül, rosszul számítottak, akkor már nem tudnak mit csinálni. - Amit mond, egyéni vélemény, avagy a szocialista vezetés is hasonlóan gondolkodik? - Nagyon sokan hozzám hasonlóan gondolkoznak, ezt tapasztaltam sok beszélgetésen az elmúlt időszakban. A többség egyetért, hogy teljesen új megközelítési módot kell kialakítanunk és megvalósítanunk. És ezt nem lehet szlogenek szintjén elintézni, ez valódi szakmai, intellektuális kihívás. Ha ennek eleget teszünk, akkor biztos vagyok a sikerben. Ennek személyi konzekvenciái is lehetnek, vagy csak egy elméleti munkáról van szó? - Mit értenek személyi konzekvenciák alatt? - Hogy az új megközelítés új embereket is jelent-e. - Új és régi embereket is, ha ezt a kategóriát akarják használni. Engem „ifjú töröknek” tituláltak alig 8-10 évvel ezelőtt, most pedig állítólag az „ősbölények” közé tartozom. Ezek a meghatározások mindig politikai szándékok és érdekek mentén alakulnak. Azt szeretném, ha inkább a tudás, a képességek, a tapasztalat döntenének, és mindenkire számítanánk, a most kezdő tehetségre és a 10- 20 éve jól teljesítőre is. Értéknek tartom azt a tudást, amivel az MSZP vezetői, aktivistái rendelkeznek, ez a legfőbb bázisunk. - A készülő program mennyire új az előző nyolc év kormányzásához képest? - Drasztikus változást jelent. - Ami az előző nyolc év bírálatát is jelenti? - Nem. A 2002-10 közötti kormányok teljesítményéből semmit nem von le, hogy ma más politikára van szükség, mert megváltoztak a viszonyok, így megváltozott az MSZP feladata is, ebből következően a politikájának is változnia kell. ’89-től 2010-ig az MSZP vállalta, hogy menedzseli az államszocializmusból való kimenetet. Nem azért, mert ez egy baloldali párt feladata, hanem mert a magyar társadalom tőlünk fogadta el azokat a döntéseket, amelyek ehhez szükségesek voltak. Ezért kaptunk lehetőséget a kormányzásra az ötből három cikluson át. De az átmenet lezárult. Leginkább a gazdaságpolitikában látszik, mennyire másképpen kell megközelíteni a dolgokat. Egy héttel ezelőtt például még a szakértők azt mondták, 2020-ig 3-5 százalék közötti gazdasági növekedésre lehet számítani, a napokban már mínusz 2-plusz 3 százalékról beszéltek. Ilyen gyorsan változik a világ. A társadalom mindennapjaiban is sok a változás. Az MSZP intellektuális és társadalmi erejének mércéje, hogy képes lesz-e válaszokat adni és ezeket elfogadtatni az emberekkel. A programtervezetek fölkerülnek az internetre, és várják a véleményeket. Nemzeti konzultációt hirdetnek? Mint a Fidesz levelező tagozata? Ez nem fideszes játék lesz, amolyan kérdőíves kérdezz-felelek, hanem valódi alkotói folyamat. Ezt a modellt alkalmazza a brit Munkáspárt is. Ott hasonlóan készül a program, mint nálunk, mert ők is rájöttek, hogy nem az a jó, ha kitalálnak valamit, és utána véleményeztetik. A modern társadalomban arra van szükség, hogy aki hajlandó rá, az már a kezdeti lépésektől vegyen részt a közös gondolkozásban, akkor ugyanis jobban azonosul az üggyel. A szakértők, akikkel konzultálnak, maguk is baloldaliak, vagy szélesebb réteg véleményére kíváncsiak? - Az utóbbi. Tény, csak a politikailag hozzánk közelebb állóktól várhatjuk el, hogy idejét, energiáját egy program kidolgozására szánja. De véleményt kérni azoktól is lehet, akik politikailag távolabb állnak tőlünk. Ősszel erre is sor kerül. - És szívesen szóba állnak önökkel? - Szívesebben, mint tavaly nyáron. És többen is. - Sokan elutasították a felkérést, vagy akihez fordulnak, készek véleményt nyilvánítani? - Öt emberből négy igent mondott. - Nem érzékelnek félelmet? Hogy aki szóba áll önökkel, az esetleg retorzióra számíthat? - Vannak olyanok, akik nem vállalják a nyilvánosságot, és én ezt megértem. Normális parlamenti demokráciában, politikai légkörben nem, de most elfogadom. - Azt mondja, napjaink parlamenti demokráciája nem normális? - Szerintem már nem. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, nem gondoltam volna. Azt tudtam, ha jön a Fidesz, akkor még rosszabb lesz, mint 1998- 2002 között. Azt is tudtam, ha megkapja a kétharmados lehetőséget, akkor nagymértékben át akarja alakítani Magyarországot, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen rapid módon és ennyire rossz irányban. Úgy érzem magam, mint Moldova idős paraszt bácsija, akit elvitt a permetező pilóta repülni. Ő sem gondolta volna, hogy a nyakába folyik... - Ezért akarnak népszerű dolgokat mondani? - Igaz dolgokat akarunk mondani. És ezek között nyilván lesz népszerű is, ha a válasz megoldást jelent az emberek számára. Önmagában csak jól hangzó mondatokat nincs értelme mondani. - Az népszerű vagy lehetséges, hogy a munkáltatók vállalják át a svájci frank kölcsönök megnövekedett törlesztőrészleteit? - Lehetséges és népszerű is, bár nem én találtam ki, középvállalatok vezetői kerestek meg az ötlettel. Nekik fontos, hogy a drágán képzett munkaerőt megtartsák, illetve hogy a munkás teljesíteni tudjon. Ezért hajlandóak a 180 forint fölötti törlesztő részletet befizetni a bankba azzal a feltétellel, hogy ezért nem kell az államnak adót és járulékot fizetniük és költségként elszámolhatják. Ez munkavállalóként átlag havi 15 ezer forint, amit sok cégnél vállalnának. Kötelezővé tenni azonban nem szabad, és biztosítani kell azt is, hogy ne béremelés helyett adják. Ha a Fidesz mondaná ugyanezt, nem vádolnák őket azzal, hogy munkahelyeket akarnak megszüntetni? - Nem, mert járulék- és adómentes költségről van szó, és nem kötelező. Ha a Fidesz javasolja, akkor is támogatom. - Említette, hogy ősztől nyitnak. Lesznek pártoló tagjai az MSZP-nek, mint a Demokratikus Koalíció Platformnak? Az MSZP ma is nyitott. Meg kell nézni a párt Facebook-oldalát, amelyhez lassan kilencezren csatlakoztak. Az MSZP abban a kitüntetett helyzetben van, hogy bármi történik, benne, körülötte, vele, az bekerül a sajtóba. Én azt tartanám bajnak, ha nem így lenne, mert ez azt jelentené, hogy nincs jelentősége annak, amit teszünk. - Kitörhet a párt a választás utáni elszigeteltségből? - Szerintem már kitört. A napokban egy ifjúsági táborban voltam, 25-30 egyetemistával beszélgettem. Döbbenetes volt hallani, hogy el akarnak menni Magyarországról, mert reménytelennek tartják saját jövőjüket. Már nem hisznek a Fidesznek, pedig saját bevallásuk szerint 90 százalékuk rájuk szavazott. Ám még nem bíznak az MSZP-ben. Mindez akkor változhat meg, ha az emberek valódi alternatívát látnak az MSZP-ben, nem csupán a Fidesszel szemben, hanem azzal szemben, hogy el akarjanak menni az országból. A lecke tehát jóval nagyobb az MSZP számára, mint ami normális demokráciában lenne. - És képes lesz az MSZP alternatívát nyújtani arra, hogy érdemes itt maradni? - Bízom benne, hogy igen. És ezt nem csupán azért mondom, mert eddig már háromszor képesek voltunk arra, hogy valódi válaszokat adjunk a magyar társadalom problémáira. Az emberek előbb-utóbb ott keresnek kapaszkodókat, ahol van egymás iránt figyelem, szolidaritás, van törődés - vagyis a baloldalon. Nagy a felelősségünk, ezért a köz- és szakpolitikai programok készítésénél elfogadtuk azt az alapelvet, hogy csak olyat mondunk, amit 2014-ben meg is tudunk valósítani. Más megoldást javaslunk, mint ami ma van, mert tudjuk, hogy az rossz, de felelősségteljesen kívánjuk átalakítani a politikát. - Ez nagyon jól hangzik, de a választó állandóan azt hallja a Fidesztől, hogy a szocialisták hazudtak. - Sokan mondják, hogy az idő old a vádakon, szerintem azonban ennél többre van szükség. Mindennapos kapcsolattartásra, arra, hogy ott legyünk a rendezvényeken, beszélgessünk az emberekkel. Ahol van médialehetőség, ott ezt kell használni, és olyan javaslatokkal előállni, amelyek a rohanó világban is figyelemre méltók. Ez szívós, komoly munkát kíván. - Van ehhez elég erő a pártban? - Sok rendkívül tisztességes és tehetséges ember van a pártban és a támogatóink között is. Érzik, hogy annak, amit teszünk, van értelme, így a válaszom: igen. Megvan az erő. Szekeres Imrével Fazekas Ágnes és Sebes György beszélgetett A 2002-10 közötti kormányok teljesítményéből semmit nem von le, hogy ma más politikára van szükség fotó: Kielik István