Népszava, 2011. szeptember (138. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-16 / 217. szám

N­E­PSZ­AVA Szociáldem­okrata napilap • Alapítva 1973-ban Lex Kertésszel vehetik el a Kossuth-díjat Korrekt módon rendezi majd a kitüntetés-visszavonások kö­rülményeit az új sarkalatos tör­vény, amely Semjén Zsolt mi­niszterelnök-helyettesnél készül - közölte Szijjártó Péter. A mi­niszterelnök szóvivője szerint a törvényjavaslat figyelembe veszi az államfő felhívását. Schmitt Pál szerdán levélben kérte Or­bán Viktort, hogy a kormány vizsgálja meg az állami kitün­tetések visszavonásának lehe­tőségét „az arra érdemtelenné vált személy” esetében. A na­pokban Kertész Ákos író került viták kereszttüzébe, és felme­rült, hogy emiatt elvegyék tőle Kossuth-díját, illetve díszpolgá­ri címét. Az író ugyanakkor már korábban helyreigazította állítását - „a magyar genetiku­san alattvaló” -, amely miatt a Jobbik tegnap feljelentette. BŐVEBBEN A 2. OLDALON Mégis járna a végtörlesztés a képviselőknek Az év végéig lehet csak igénybe venni a végtörlesztés intézmé­nyét, és azokra nem vonatkozik majd, akik a svájci frank 180 forint feletti árfolyama fölött vették fel. A jelek szerint a Fi­desz inkább azt támogatja, hogy az országgyűlési képvise­lőkre is vonatkozzon a kedvez­mény, nem úgy, mint az MSZP, amely szerint nekik nem kéne azt igénybe venniük. A törvény még nem ismert, így sok a ta­lálgatás, ki kerül a nyertesek és ki a vesztesek közé. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Gázrobbanás miatt több órára kiürítették Miskolc belvárosát Két ember megégett Életveszélyesen megégett két munkás, amikor Miskolcon belobbant egy gázvezeték tegnap délelőtt, a Városház téren. A két későbbi sérült a gödörben volt, amikor a gáz begyulladt és több méteres lánggal égett. A tűzoltók a baleset 300 méteres körzetében lezárták a területet, kitelepítették a lakókat, a köz­épületek dolgozóit. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a tűz okát (16. oldal) fotó: mti/vajda János 2011. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK 138. ÉVFOLYAM 217. SZÁM www.nepszava.hu NEPSZAVA@N­EPSZAVA.HU ÁRA: 165 FORINT A rendőrség a közlekedésért, a szakszervezetek jogaik semmibevétele miatt aggódnak Betiltották az érdekvédők készülő demonstrációit Megtiltotta a rendőrség a szep­tember 29-től határozatlan idő­re szóló, D-Day elnevezésű szakszervezeti demonstrációso­rozat helyszíneire bejelentett rendezvényeket - a többi között az október elsejére az Ország­házhoz tervezett nagygyűlést is. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője szerint a ha­tályos jogszabályok alapján döntöttek így, mert szerintük nem lehetne átirányítani a for­galmat a több helyszínre, folya­matosan bejelentett rendezvény miatt. A szervezők szerint vi­szont az intézkedés súlyosan sérti az alkotmányos jogokat, ezért bírósághoz fordulnak, de mindenképpen megtartják a tiltakozássorozatot is, „sőt a hatalom erejének fitogtatása újabb lendületet ad a szervező­désnek”. A szervezetek jogi kép­viseletét ellátó TASZ szerint a tiltó határozat a gyülekezési szabadság jogszerűtlen korláto­zását veti fel. A döntés most a bíróság kezében van, a testület várhatóan hétfőn határoz. RÉSZLETEK A 3. OLDALON A Fidesznek a város legforgalmasabb pontjain tartott rendezvényei mindig zöld utat kaptak a rendőrségtől fotó: szalmás Péter Büntetéssel államosítanák a MAL Zrt.-t? A MAL Zrt. állami kézbe kerü­lését készítheti elő a tavaly ok­tóberi vörösiszap-katasztrófa miatt a cégre kirótt 135 milliár­dos környezetvédelmi büntetés - vélik a lapunk által megkér­dezett szakértők. A vállalat ugyanis feltehetően képtelen befizetni a költségvetésben is gigantikus összegnek tekinthe­tő bírságot, így az adóhatóság várhatóan elárverezi a céget. A vevők között azonban a magán­­vállalkozások mellett megjelen­hetnek államiak is. Az iszapka­tasztrófával sújtott Devecser polgármestere abban bízik, a kormány nem engedi, hogy vég­rehajtsák a büntetést. A cég jo­gi képviselője jelezte: fellebbez­nek a bírság miatt, és ha kell, bírósághoz fordulnak. INFORMÁCIÓINK A 16. OLDALON Életfogytiglan a kiskunlacházi gyilkosnak Jogerősen életfogytiglani fegy­házbüntetésre változtatta teg­nap a korábbi 19 évről szóló ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a kiskunlacházi H. Nóra meg­gyilkolása ügyében: a 14 éves lány megölésével vádolt Pocsai József leghamarabb 30 év múl­va szabadulhat. A döntést egye­bek között azzal indokolták, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgált meg minden körül­ményt alaposan. Korábban a bulvársajtóban kiszivárgott, hogy bár a férfi a bíróságon nem ismerte el teljesen a bű­nösségét, a börtönben ezt meg­tette. Első fokon pedig azért nem kapott életfogytiglant, mert - az akkori indoklás sze­rint - „túl súlyos hátrányt” je­lentett volna rá nézve. CIKKÜNKA 16. OLDALON VELEMENY Miért torpant meg a magyar ipari növekedés? Ha a gazdaság áll, s az egyik húzóereje az ipar lenne, ak­kor visszaesik a növekedés. Márpedig az egyik legjelen­tősebb ipari ágazat, az épí­tőipar önmagában is drá­mai helyzetben van, s ez több „alágazatot", például az építőanyag-ipart is hát­rányosan érinti. A stagnálás különösen igaz a hazai ter­melő szektorra. ► 5. OLDAL DÁVID FERENC a VOSZ főtitkára INTERJÚ Sebes Péter „Az alapügyben nincs bizo­nyíték Hunvald ellen" • Az ingatlanügy koronata­núja nem tett terhelő val­lomást védencére • Nincs ellentét Hunvald György és a tanúk vallo­másai között • Senki nem vonható el illetékes bírája elől • A „kiemelt jelentőségű ügy" még nem indok a letartóztatásra • Akár már idén elsőfokú ítélet születhet az erzsébetvárosi ügyben ► 12. OLDAL SZÉP SZÓ A szombati tartalomból • Tamás Pál: A forradalom füstje • Lebovits Imre: Levél Ivan Gasparovicnak • Bóta Gábor a Zsámbékon játszott Caligula helytar­tójáról • Scipiades Erzsébet: A halált hozó kórterem • Donáth Ferenc: Évszázadismétlés

Next