Népszava, 2012. május (139. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-23 / 120. szám
Ma kiderül, mit akarnak a Klubrádióval Egyelőre nem adott be módosító javaslatot a parlamentnek L. Simon László, pedig azt ígérte, korrigálja a múlt hét elején beterjesztett és a Ház által már el is fogadott lex Klubrádiót. Szocialista politikusok nem vártak a fideszes képviselőre, tegnap estig beterjesztették saját javaslataikat a baloldali adó megmaradásáért. A parlament holnap tartja a végszavazást. A médiatörvény módosításának eredeti indítéka az volt, hogy az Ab decemberi kifogásaira reagáljon a kormány. Pólyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem docense tegnap azt mondta, a testület akkor több fontos kérdést nem mert vállalni. BŐVEBBEN A 2. OLDALON Ahogy Fellegin, Vargán sem múlik semmi Varga Mihály veheti át Fellegi Tamás megüresedett posztját és tárca nélküli miniszterként vezetheti az IMF-fel fél év óta ígérgetett tárgyalásokat, amelyek legkorábban június végén indulhatnak meg. A miniszterelnökségi államtitkárságot miniszterségre cserélő Varga régi csavar a gépezetben, csak most Orbán Viktor egy új lyukba csavarja be. Az egészen biztos, főnöke nélkül nem tehet többet menesztett elődjénél. Annál is inkább, mivel fél év alatt szinte semmit nem tett a kormány, hogy gyors megállapodásra jusson a Nemzetközi Valutaalappal egy készenléti hitelről. CIKKÜNK AZ 5.OLDALON FOTÓ: TÓTH GERGŐ Jóri András és Majtényi László volt biztosok a lehetséges veszélyekre figyelmeztetnek Új Kubatov-listát állíthat össze a kormány is A bíróság és Jóri András posztjáról eltávolított adatvédelmi biztos szerint is meg kellene semmisíteni az Orbán Viktor kormányzati konzultációjában begyűjtött mintegy egymillió személyes adatot. Ám a Péterfalvi Attila vezette új adatvédelmi hatóság ezt megakadályozná. Erre a patthelyzetre született ellenlépés lehetett Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint egy hétfőn elfogadott törvénymódosítás, amely alapján a jövőben a Miniszterelnökség is kikérhet neveket és lakcímeket „az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez”. Ennek veszélyeire figyelmeztetet Jóri és Majtényi is. Ám nem a Miniszterelnökség az egyetlen állami adatkezelő, a számtalan hivatalnál lévő információk egyetlen Kubatov-listává állhatnak össze. INFORMÁCIÓINK A 13.OLDALON Ijesztő kilátást jelent, hogy a különböző kormányzati szervek által birtokolt adatokat akár össze is kapcsolhatják fotó:shutterstock Hazai és külföldi alkotásokat vetítenek a hétvégi gyermeknapon Ismét Rajzfilmünnep A vasárnapi gyermeknapon második alkalommal rendezik meg a Rajzfilmünnepet. Országosan 30 városban, félszáz helyszínen több mint 80 hazai és külföldi filmet vetítenek. A gyerekeknek szóló Rajzfilmünnep ötletgazdája, M. Tóth Géza, Oscar-jelölt animációs filmrendező szerint a Rajzfilmünnep lényege, hogy a filmvetítésekhez a részt vevő városok saját tematikus programokkal kapcsolódnak. A vetítéseket gyerekrajzkiállítások, kézműves foglalkozások és bábszínházi előadások kísérik. INTERJÚ A 6. OLDALON M. Tóth Géza közösségi élménnyé emelné a gyerekfilmet KDNP-s férfiak hajtják el az abortusztablettát Hiába lehetne forgalomba hozni az abortusztablettát, alkalmazására mégsem lesz lehetőség - legalábbis Szócska Miklós szerint. Az egészségügyi államtitkár elmondta, a készítmény hazai regisztrálása nemzetközi kötelezettség volt. Hivatkozott a tabletta körüli szakmai vitára is, miközben a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium már 2005-ben állásfoglalást adott ki arról, hogy támogatja a hormonháztartáson keresztül ható gyógyszer bevezetését, és véleményük azóta sem változott. HÁTTÉR A 13. OLDALON Szociális válság fenyegeti Olaszországot Silvio Berlusconi őszi bukása után az olaszok még az ország megmentőjének tekintették Mario Monti kormányfőt. A piacok és a külföld máig értékeli válságkezelését, de hazájában vészesen csökken népszerűsége. Monti kedveltségével együtt fogy a nagy pártok támogatottsága is. A kiábrándultság és elkeseredettség anarchista megmozdulásokhoz vezetett. Sokasodnak a hetvenes évek Vörös Brigádjainak terrorakcióit idéző merényletek is. Olaszország napjainkban a szociális válság felé sodródik. RÉSZLETEK A 9. OLDALON AJÁNLÓ Politikai társbérlet alakul Szerbiában Valószínűleg együtt irányítja majd Szerbiát az a két politikus, aki a vasárnapi elnökválasztás második fordulójában még egymás ellen indult. Kényszerű politikai társbérlet készül. Miután Tomislav Nikolic meglepetésre megnyerte az elnökválasztást, Boris Tadicot kormányfőnek jelölné pártja, de ő vonakodik. ► 8. OLDAL Börtön járhat a lelki terrorért Alternatív módszerekkel kellene orvosolni a családon belüli lelki bántalmazást, a büntetőeljárás erre nem alkalmas - vélekedett Herczog Mária szociológus. Az új Btk. tervezetének erre vonatkozó passzusai szerinte végrehajthatatlanok. ► 16. OLDAL INTERJÚ Niklai Ákos Jobban kell eladni a hazai turisztikát • Növelni kellene 15-20 százalékkal a szállodák bevételeit • Egy új turisztikai törvényt szeretne a szakma • A hazai lakosság többet költ külföldi, mint belföldi utazásra • Sok vendéglátóhely került a csőd közelébe ► 12. OLDAL European Tour 2012 * A 3 í)ras?;Hi-d%preg Akiiek mii ALEXANDROV Év i i. • iPflpji ha Tí-I'*I rii 4l< «J nli"f rgtfcllpi ■* rAfip I 4Wl* tuó-w ti 13 pünUi* 5 rn irié- bitk Ihip\ t»4ii *■ A.i ■>,t = iiÉ- rf jitfi Ir • ének es tánckara 21012. június 5, Vmp • BUDAPEST Sportaréna j.) Ki Ft« M I A Ft» 'w* v Mi * I** ll I' rv|t M, ti ÉH'iA itt* H llO H (it í1 tci-síi 11 *l'l l«*?f iptf'i-ei IsWihéíU-'1 I