Népszava, 2013. augusztus (140. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-01 / 178. szám
Kórházügy: cáfol a HM, de volt „terepszemle” Igyekezett cáfolni lapunk információit a Honvédelmi Minisztérium (HM). Mint írták: a „Luxuskórházban kezelik az állami vezetőket” című cikkünk állításaival ellentétben a HM „nem tervezi a Telki magánkórház épületének és felszereléseinek bérlését vagy bárminemű felhasználását”. A tárca sajtóosztályának levele szerint nincs és nem is volt napirenden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban üzemelő ellátás átszervezése, helyszínének megváltoztatása. Kifogásolták továbbá, hogy lapunk sem a fenntartó minisztériumot, sem a Honvédkórházat nem kereste meg kérdéseivel, így szerintük a cikkben közöltek nem tükröznek olyan információkat, „melyek alá lennének támasztva”. Ezzel szemben lapunk több, egymástól független forrásból értesült erről a tervről, amelyet tegnap egy újabb informátor is megerősített. Azt valóban tévesen közöltük, hogy Borbíró Zoltán védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, a kórház átvilágítására kinevezett miniszteri biztos a helyszínen járt. Azonban forrásaink egybehangzóan fenntartották, hogy - noha mi pontatlanul a miniszteri biztosról írtunk, valójában a „miniszteri megbízottként” eljáró tanácsadó, Fendler Judit egészségügyi közgazdász, Zsíros Lajos, a Honvédkórház orvos igazgatója és Táborszki Katalin üzemeltetési mérnök ezredes, az intézmény főmérnöke Telkiben járt, és ténylegesen szemrevételezte a magánklinikát. Éppen ezért, noha természetesen elfogadjuk a HM közlését, mely szerint a VIP-betegekre specializálódott „ellátás helyszínének megváltoztatása semmilyen fórumon nem került szóba”, joggal merülhet fel a kérdés, hogy a Honvédkórház vezetőségéhez tartozó személyek mit kerestek mégis a magánklinikán. Ezzel kapcsolatban a tárca sajtóosztályát is felkerestük. Sem a HM, sem az érintett cég nem cáfolta továbbá, hogy az ingatlant, melyen a Telki Magánkórház üzemelt, valamint a klinika eszközparkját a KSH-Masters Létesítményüzemeltető és Fenntartó Kft. vásárolta meg. Ha megvalósul a fizető magánbetegeket, valamint az állami vezetőket és a politikusokat luxuskörülmények között ellátó klinika terve, a luxusintézmény a Fidesz kétsebességes egészségügyének szimbóluma lesz - fogalmazott Kökény Mihály. Az MSZP egészségügyi tagozatának elnöke közölte: Orbán Viktor három év alatt egy korlátozott hozzáférésű állami ellátórendszert hozott létre, melyben a színvonalas kezelés csak a kormánytagoknak vagy azoknak jár, akik ki tudják fizetni. A többségre, tehát a nyugdíjasokra, az egyszerű alkalmazottakra vagy a munkanélküliekre az egészségügyben is a lekezelés lázári elve marad érvényben: akinek nincs semmije, az annyit is ér.” B.I.M. Sok pénzhez juttatja a kétharmad Schifferéket Sok pénzt és felszólalási lehetőséget jelent az LMP-nek, hogy a Fidesz támogatta a frakcióalakításukat. Mint arról beszámoltunk, szeptembertől újra lesz képviselőcsoportja a pártnak, miután az Országgyűlés még a rendkívüli nyári ülésszak vége előtt elfogadta a házszabály módosítását. Eszerint a jövőben már három - ugyanazon országos pártlistáról mandátumot szerző - képviselő is alakíthat frakciót. Az ökopárthoz tartozó képviselőknek február 11-én kellett a függetlenek közé ülni, mert a frakció létszáma az előírt 12 alá csökkent. Az ellenzéki párt színeiben politizáló Schiffer András, Osztolykán Ágnes, Mile Lajos, Vágó Gábor, Szél Bernadett, Lengyel Szilvia, valamint Ertsey Katalin azóta várták, hogy javukra döntsön a kétharmad. Bár segítségükre volt, hogy az Alkotmánybíróság még áprilisban kimondta: azokat a képviselőket, akiknek pártja átlépte az ötszázalékos küszöböt, mindenképp megilleti a frakcióalakítás joga, a végső szót mégis a parlamenti többségnek kellett kimondani. A jelenlegi szabályok szerint a képviselőcsoportok a működésükkel járó kiadásokra havonta 25 képviselő alapdíjával megegyező összeget, azaz 5,8 millió forintot vehetnek igénybe, ami képviselőnként a kormánypártok esetében az alapdíj 60, az ellenzékiek esetében 90 százalékával kiegészül. A független képviselők viszont a 232 ezer forintos alapdíjuknál csak 5 százalékkal nagyobb összeget vehetnek igénybe kiadásaikra. A frakciókkal ellentétben ráadásul a független képviselőknek nincs lehetőségük napirend előtti felszólalásra, de az interpellációs lehetőségeik is korlátozottak. Miután a házszabály alapján minden frakciónak az összes bizottságban helyet kell kapnia, az LMP-s képviselők szeptembertől személyenként akár két-három testületben is szerepet vállalhatnak, függetlenként ezzel szemben csak egy-egy bizottsági hely illette meg őket. A bizottsági részvételért havi 162 330 forint jár a képviselői alapdíj mellé, míg a második bizottsági tagságért újabb 57 975 forint. Az alapdíjat választókerületi pótlék és a vidéki képviselők esetében lakhatási támogatás egészít ki. Az LMP frakcióvezetője egyébként a múlt héten ki tudja, milyen meggondolásból - egyetlen ellenzéki képviselőként elment a Fidesz házi eseményeként emlegetett Bálványosi Nyári Szabadegyetemre. Schiffer több vitában is részt vett Tusványoson: az egyik alkalommal Semjén Zsolt társaságában sorolta az Európai Unióval kapcsolatos kifogásait. F.Á. Schiffer András fotó:népszava BELFÖLD NÉPSZAVA 3 2013. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Az NVI vezetője is azt állítja: átírhatják, kicserélhetik a levélben feladott voksokat Már csalásra hangolnak? „Nem lehet megakadályozni, hogy menet közben a borítékot valahol ne bontsák fel, és átírják, kicseréljék benne a szavazatot." Ezzel ismét beismerte az éppen a választások tisztaságáért felelős intézmény, a Nemzeti Választási Iroda vezetője, hogy a Fidesz-KDNP által létrehozott új választási szisztémában kódolt a csalási kockázat. Pálffy Ilona már Tusnádfürdőn is elszólta magát. Az aggályok ezzel tovább fokozódnak, miközben ma rajtol a külhoni választópolgárok regisztrációs folyamata. BÍRÓ MARIANNA Ma kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja - jelentette be a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője. Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a regisztrációhoz szükséges leveleket - 233 406 darabot - már hétfőn kiküldték az érintetteknek, és mától fogadják a névjegyzékbe vételi kérelmeket. Nem kaptak levelet azok, akik olyan országban - Szlovákiában, Ausztriában vagy Ukrajnában - élnek, ahol tiltják a kettős állampolgárságot. Őket más módon, például a médiában tájékoztatják. A kiküldött levelek számára utalva jelezte azt is, hogy az állampolgárságot kérőknek csak egy része tette le eddig az esküt. Noha az NVI nem közölte a pontos adatokat, már többször megírtuk: az utolsó „hivatalos” kormányzati közlés szerint áprilisig több mint 422 ezren kértek állampolgárságot, több mint 340 ezer kérelmet pedig jóvá is hagytak, miközben állítólag heti mintegy 4-5 ezer újabb igénylés érkezik, az állampolgárságért folyamodók többsége pedig nagykorú, így választóképes. Pálffy közlése szerint azoknak, akik július 31-éig állampolgársági esküt tesznek, később küldik ki a regisztrációs nyomtatványokat. Kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik az év végéig teszik le az esküt és kapják meg a magyar állampolgárságot, hiszen az Orbán-kormány alig titkolt célja, hogy a ciklus végére elérje az 500 ezret az új állampolgárok száma, és a Fidesz nyilván abban is reménykedik, hogy e honfitársaink nagy erőkkel szavaznak majd a mai kormánypárt listájára. Pálffy erről nem, de arról beszélt, hogy 40 ezren vannak a kettős állampolgárok közül, akiknek korábban volt már magyarországi állandó lakóhelyük, így ők majd ugyanúgy szavazhatnak, mint bármely más, Magyarországon élő választó, tehát nemcsak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is, ezért nem kaptak levelet. A regisztrációs kérelmeket november 1-jétől elektronikus úton - ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján - is el lehet juttatni az NVI- nek - mondta Pálffy. A most kiküldött levélcsomag a tájékoztató mellett tartalmazza a névjegyzékbe vételi kérelemről szóló nyomtatványt, amelyet az NVI-nek kell visszaküldeni a mellékelt borítékban a választás napját megelőző 15. napig. Az NVI vezetője azt kérte, a választópolgárok ne hagyják az utolsó napokra a regisztrációt, mert az nagyon megnehezíti az iroda munkáját. Az utolsó napi regisztráció esetén ugyanis kicsi az esélye annak, hogy a hivatal elvégezze a szükséges ellenőrzést, kiküldje az újabb levélcsomagot, majd azt a választó, miután megkapta, visszapostázza úgy, hogy az beérkezzen a voksolást megelőző szombat estig. Az NVI-ben egyébként arra számítanak - mondta -, hogy sokan élnek majd az online regisztrálás lehetőségével, azért, mert nem bíznak a postában vagy az adott ország titkosszolgálatában. A levélben szavazás módját ismertetve az elnök elmondta, a szavazási levélcsomagot az általa vezetett intézmény küldi majd meg azoknak a választópolgároknak, akik már regisztráltak, ám az személyesen is átvehető, amennyiben a határon túli választópolgár azt kéri. A szavazási levélcsomag tartalmazza a szavazólapot, a szavazópolgár azonosítását szolgáló nyomtatványt, a szükséges borítékokat és a tájékoztatót. Útmutatása szerint a szavazólapot a belső borítékba kell tenni, azt le kell zárni, míg a külsőbe M a rajtol a külhoni választópolgárok regisztrációs folyamata az azonosító nyilatkozatot kell helyezni. A belső borítékot csak az NVI bonthatja fel, és a folyamatot a Nemzeti Választási Bizottság (amelynek tagjai az országos listát állító pártok delegáltjai), a sajtó képviselői, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője, továbbá nemzetközi megfigyelők ellenőrizhetik. Arról azonban Pálffy nem beszélt, hogy nemcsak az azonosítatlan szavazólapokat tartalmazó belső boríték, hanem a külső azonosítási lehetőség is okot ad az aggodalomra. A szavazatot tartalmazó levélcsomagot ugyanis a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár az NVI-hez eljuttathatja postán vagy leadhatja Magyarország külképviseletein, illetve bármely magyarországi egyéni választókerületi választási irodában, így az államigazgatási szervek közvetlenül befolyásolhatják a voksolás eredményét. Pálffy az NVI-t érintő aggályokon kívül azonban igencsak őszinte volt, hiszen nem teketóriázott, amikor a levélben szavazás nyomán reálisnak nevezte a csalás lehetőségét. Persze szerinte a levélben szavazás intézménye nem ismeretlen a világban, így például az Európai Unió 18 országában vagy az Egyesült Államokban és Kanadában is alkalmazzák. Az intézményvezető ugyanakkor arról is beszélt, hogy nem lehet teljes, 100 százalékos garanciát teremteni a választási visszaélések kiszűrésére, még akkor sem, ha a szabályozással megpróbáltak minél nagyobb biztonságot teremteni. Nagy vitát váltott ki például a NVI-elnök múlt heti nyilatkozata, melyben Pálffy azt mondta, hogy a szavazási levélcsomagokat bárki elviheti a külképviseletekre vagy a magyarországi választási körzetekbe, magyarán nem a választónak kell leadnia voksát. „Eddig is volt láncszavazás például, amelyet lehetetlen megakadályozni” - mondta az elnök, aki szerint „a levélben szavazásnál sem lehet minden ember vagy postaláda mellé őrt állítani”. Elismerte, hogy a levélben szavazásnak megvannak a maga kockázatai, de szerinte a világ legtöbb részén is ezen a módon oldják meg az anyaország határain túl élő állampolgárok szavazását. Az NVI-elnök egyébként már tegnap reggel is borzolta a kedélyeket, amikor a Kossuth Rádióban egyebek mellett azt nyilatkozta: „különböző törvényi garanciákat sikerült beépíteni a törvénybe”, de a levélben szavazás során azt nem lehet ellenőrizni, hogy mindenki személyesen dobja-e be a küldeményt a postaládába. „Azt nem lehet megakadályozni, hogy menet közben a borítékot valahol ne bontsák fel, és átírják, kicseréljék benne a szavazatot”- fogalmazott. Ismét elszólta magát a Nemzeti Választási Iroda vezetője, aki tegnap bemutatta a regisztrációs lapokat fotó: Kieuk István Ahol a szálak összefutnak Az NVI - melynek elnökét 9 évre Orbán Viktor kormányfő javaslatára az államfő nevezte ki - gondoskodik a mindenkori választások lebonyolításáról, a választópolgárok, jelöltek és jelölő szervezetek megfelelő tájékoztatásáról. Emellett működteti a választási információs szolgálatot, ellátja a választási bizottságok titkársági feladatait, levezényli a külhoniak regisztrációját, a választások során pedig a levélben szavazók ide juttatják majd el személyi azonosító lapjukat és szavazatukat is; ezek hitelességéért szintén az NVI felel, itt végzik a szavazási iratok ellenőrzését, sőt itt számlálják meg a határon túlról beérkezett voksokat is.