Népszava, 2015. január (142. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-02 / 1. szám
Nincs még vége a gyorsforgalmi utak sarcolásának? Meglepetések a fizetőssé vált szakaszok között Megszűnhet a heti, havi matrica Sem a megfigyelőrendszer nincs kiépítve, sem a részleteket nem ismerik pontosan a közlekedők, de az érintett szakemberek sem az új útdíjrendszer bevezetéséről. Korábban nem jelzett utak is felkerültek a fizetős listára. A Népszava úgy tudja, előbb-utóbb megszűnhet a heti és a havi autópálya-bérlet is. Európa talán legbonyolultabb útdíjfizetési rendszerét vezette be január 1- jétől a kormány. Az, hogy az előkészítés csapnivaló volt, már meg sem lepte az autóstársadalmat, a sokk akkor éri majd az utazókat, amikor meglátják a matricavételre figyelmeztető jelet a legváratlanabb helyeken. Azt sem lesz egyszerű megérteni, hogy a most bevezetett, egy-egy megye gyorsforgalmi útjaira érvényes éves megyei útdíjmatrica mellett változatlanul megvásárolható az ország minden útján használható heti, havi és éves matrica. Az ezek kombinációjával számolás pedig újabb bonyolult feladvány. A sajtóhírekből nagyjából már tudható volt, mely szakaszok válnak fizetőssé, mégis sikerült meglepetést okozni néhány díjassá tett útvonallal. Igencsak meglepődhettek, akik a fővárosból a Ferihegyi gyorsforgalmi úton akartak csütörtök reggel a repülőtérre kijutni, mert az Üllői útról lekanyarodva a város végét jelző táblánál ott virított a fizetős szakasz kezdetére utaló jel. Hasonlóképpen járhattak a 2/a útra Dunakeszinél felhajtó és Vác irányába igyekvő autósok. Eddig csak a Dunakeszi és az M0-s közötti szakasz volt autóúttá minősítve, most már a váci körforgalomig tart a fizetős rész. Az M5 fővárosi bevezető szakasza is csaknem végig fizetős lett. És hiába „adta szavát” Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy a 86-os út Szombathely és Szeleste közötti rész nem lesz fizetős. Az lett. Akár országos botránnyá dagadhat a gyorsforgalmi és elkerülő utak eddigi ingyenes szakaszainak fizetőssé tétele, azonban valószínűleg itt nem ér véget a kormányzati bevételszerzési szándék. A Népszava a nemzeti útdíjfizetési szervezethez közel álló helyről új információkhoz jutott. Forrásunk az új év első napján arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szervezetnél számtalan gonddal néznek szembe az előkészítési eljárás nélkül bevezetett rendszer miatt. Elsősorban az ellenőrzés hiányosságait emelte ki, vagyis azt, hogy a korábban kamerarendszerrel nem felügyelt - ingyenes - szakaszokon ma szinte lehetetlen a matrica nélkül közlekedők kiszűrése. A mobil megfigyelőegységek telepítése persze orvosolhatná a gondokat, azonban ezek logisztikailag nehezen koordinálhatók az újonnan kijelölt helyekre. Továbbá elvezénylésük a korábbi területekről lefedetlen szakaszokat eredményezne, így a díjbehajtás semmivel sem lehet hatékonyabb. A kamerarendszer kiterjesztéséhez pedig nem rendeltek forrásokat, azt az illetékes cégnek kellene azonnal finanszíroznia, ha lenne miből. Informátorunk arról is beszélt, hogy kormányzati oldalról érkezett olyan nem hivatalos megkeresés is, hogy gondolkodjanak el, miképpen lehetne megszüntetni a jelenleg használatos tíznapos, illetve havi matricákat, hogy a közlekedőket az éves megyei, illetve országos bérlet vásárlására terelhessék. Sőt, az éves - jelenleg 43 ezer forintos - matrica megszüntetése is felmerült a megyei sorozatrendszer bevezetése érdekében. A szakemberek korábbi indítványát - vagyis a használattal arányos egy- vagy többnapos rendszer megfontolása lehetne ésszerű a lakosság számára - elvetették. Informátorunk felhívta a figyelmet: az MO autóút szakaszonkénti fizetőssé tétele gyakorlati kidolgozatlansága miatt bírósági eljárások tömegét indíthatják a majdan megbírságolt autósok. Az pedig, hogy a Ferihegyi reptérre vezető út is fizetős lett, szinte bizonyosan jogellenes, hiszen nincsen alternatív útvonal a légikikötőhöz. Az érv pedig, mely szerint „csak” a 2-es terminálig kell fizetni, értelmetlen, hiszen az 1- est már bezárták. Arra a felvetésre, hogy a közeljövőben az alacsonyabb rendű utakat is fizetőssé teheti-e a kormány, forrásunk úgy vélekedett, rövid időn belül erre nem kerülhet sor, de a szándék nyilvánvaló. T.A., V.J. Káosz jellemzi az útdíjrendszer átalakítását Meglepetésutak a térképen és azon kívül A bevételszerzésen túl nincs más ok Újhelyi a minisztert kérdezi Újhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője - mint az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől és Börzsei Tibortól, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától kért tájékoztatást a január elsejétől életbe lépett új útdíjszabási rendszerrel kapcsolatban. Levelében „fájdalmasan cinikusnak" nevezte az Orbán-kormány propagandáját, amely „úgy állítja be az új díjfizetési rendszert, mintha az költségcsökkentést jelentene az autósok számára". Újhelyi többek között arra vár választ, hogy miért pár héttel a bevezetés előtt jelentették csak be a jelentős változásokat, illetve milyen konkrét hatástanulmányok és számítások készültek az új díjstruktúrával kapcsolatban. A képviselő szeretné megtudni, milyen beruházásigénnyel jár a rendszer megváltoztatása, és ezt a költséget a kormányzat miből kívánja finanszírozni. Újhelyi István arra is választ vár, hogy az „egyszerű pénzbehajtáson túl" mi indokolta a Ferihegyi repülőtér megközelítéséhez elengedhetetlen útszakaszok fizetőssé tételét, illetve milyen hatással lesz a balatoni forgalomra a megyei matricák bevezetése. A képviselő levelében jelezte, hogy szeretné mielőbb megismerni a témában készült háttéranyagokat és szakmai tanulmányokat. Az útdíjbevételek gyarapítása az egyedüli cél fotó: mti/kovácstamás Az LMP az Ab-hez fordulna Az LMP megkeresi a parlament másik két ellenzéki frakcióját, hogy együtt forduljanak előzetes normakontrollért az Alkotmánybírósághoz (Ab) az útdíjról szóló rendelet miatt. Az LMP szerint a rendelet sérti a jogbiztonságot, mert rendkívül rövid felkészülési időt hagy. Az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezéséhez a képviselők egynegyedének támogatása szükséges. ► MTI RÖVIDEN Biztosíték nélkül pályázhatnak Január elsejétől biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel és nincs köztartozása. A biztosítékmentesség nemcsak az új időszak fejlesztési forrásaiban részesülő kedvezményezettjei részére alkalmazható, hanem a 2007- 2013-as időszakban támogatottakra is kiterjed, akik már nyújtottak biztosítékot - tájékoztatott Csepreghy Nándor (képünkön), a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. A vállalkozók a palyazat.gov.hu oldalon közzétett formanyomtatvány kitöltésével igényelhetik a mentességet. ►MTI Állami felügyelet alatt a Magyar Urán A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Magyar Urán Bányászati Zrt.-t, és ezzel állami vagyonfelügyelő veheti át a cég irányítását. A társaság tulajdonosa a Wildhorse Energy Hungary Kft., amely az ausztrál Wildhorse Energy Ltd. érdekeltsége. Ez a vállalkozás már évek óta tervezi a magyarországi uránbányászat újraindítását, és Pécs körzetében 42 négyzetkilométeres területen van kutatási joga. A Magyar Urán legutóbbi mérlegbeszámolója szerint veszteséges, de a hiány mindössze 6-10 millió forint - értesült a VS.hu. A kormány vélhetően nem a veszteség mértéke miatt tette rá a kezét a cégre, hanem mert az nemzetgazdasági szempontból jelentős projekteket valósít meg. ► NÉPSZAVA Litvánia az eurózóna új tagja Észtország és Lettország után 2015. január 1 jén Litvánia is belépett az egységes valutát használó országok klubjába, amelynek létszáma így a kezdeti 11-ről immár 19-re nőtt, magába foglalva az EU-tagállamok kétharmadát - olvasható a Bruxinfo.hu-n. Az euró január 1 jétől fokozatosan váltja majd fel a régi fizetőeszközt, a Utast. Az euró és a régi fizetőeszköz két hétig lesz egyidejűleg forgalomban, azt követően kizárólag az egységes valutával lehet majd fizetni. ► MTI A forintgyengülés éve lehet 2015 Főként az EKB monetáris lazítása, az amerikai kamatemelési ciklus kezdete, a lassuló hazai infláció, a növekedés megtorpanása, illetve az államháztartás mutatóinak a „kozmetikázása" határozhatja meg 2015-ben a forint teljesítményét - derül ki a Portfolio piaci elemzői körképéből. A szakértők szerint drasztikus változások nem várhatók az árfolyampályában, igaz, új történelmi forintmélypontot is láthatunk az év során. Ötből három szakértő további forintgyengülésre számít. Az elemzők várakozásainak mediánja évvégére 317,5 forintos kurzust jelez. ►népszava FOTÓ: TÓTH GERGŐ Varga Mihály: Nagyobb lehet idén a növekedés Varga Mihály továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet - hacsak nem történik rendkívüli esemény - legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejelzésen. Varga Mihály felidézte, hogy - bár a végleges számok csak később jelennek meg - a folyamatok alapján a korábban várt 2,9 százalékkal szemben 2,7 százalék körül lesz a tavalyi államháztartási hiány, és a mai becslések szerint 3,1-3,2 százalék körül várható a 2014-es GDP-növekedés. A tárca modellszimulációi alapján az olajár tartósan 60 dollár/hordó körüli szintje fél százalékponttal emelheti az idei növekedés mértékét. A kedvező hatást ugyanakkor némileg tompíthatja az orosz gazdaság gyengélkedése miatti exportkiesés, de az ország külső finanszírozási képessége továbbra is erősen pozitív tartományban marad - hangsúlyozta a miniszter. Varga Mihály azt is kedvezőnek nevezte, hogy ma már ismét irányadók a Nemzetgazdasági Minisztérium - a korábbi pénzügyminisztérium - prognózisai az uniós hatóságok és a piaci szereplők szemében. 2015 legfontosabb gazdaságpolitikai eredménye lesz, hogy a bankoknak vissza kell fizetniük a tisztességtelenül elvett összegeket ügyfeleiknek, akiknek így 25-30 százalékkal is csökkenhet a törlesztőrészletük - mondta. A devizahitelek kivezetésével mindenki jól járhat, a hitelesek, a bankok, az ország is, húzta alá Varga Mihály. A feketegazdaság elleni küzdelemben nagy reményeket fűznek a január elsején induló online árukövetési rendszerhez -jegyezte meg. Az ekáer célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, és nem utolsósorban az adóelkerülők kiszűrése. Január elsejétől minden vállalkozásnak a közúti szállításhoz kapcsolódó adatokat egy központi elektronikus rendszerben kell rögzítenie még a fuvarozás megkezdése előtt - idézte fel a miniszter. MTI-INFORMÁCIÓ Meghívó A REANAL Gyógyszer- és Finomvegyszergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1147 Budapest, Telepes u. 53.; cégjegyzékszáma: 01-10-042099; nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága) (a továbbiakban: Társaság) ezúton értesíti tisztelt részvényeseit, hogy a Társaság éves rendes közgyűlése 2015. május 23. nap 19.00 órára került összehívásra, személyes jelenléttel, az alábbiak szerint: A közgyűlés helye: 1147 Budapest, Telepes u. 53. A közgyűlés napirendje: 1. A Társaság éves beszámolójának elfogadása. 2. A vezető tisztségviselők részére adható felmentvény megadása. 3. Az alapszabály módosítása (az alapszabály 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8. és 9. pontjainak módosítása) 4. Az igazgatóság felhatalmazása saját részvény megszerzésére. 5. A Társaság vagyongazdálkodási stratégiája, gazdálkodási kérdések, leányvállalatokkal kapcsolatos tranzakciók. 6. Egyebek. A közgyűlésen a részvényesek szavazati jogukat személyesen vagy meghatalmazott képviselőjük útján gyakorolhatják. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A közgyűlésen való részvétel és a szavazati jog gyakorlásának feltétele, hogy a részvényes részvételi szándékát legkésőbb a közgyűlést megelőző hetedik munkanapig beérkezőleg a társaságnak jelezze és a részvényest legalább a közgyűlést megelőző második munkanapig a társaság részvénykönyvébe bejegyezzék. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlésre változatlan napirenddel és változatlan helyen 2015. május 30. napján 19.00 órakor kerül sor, megtartásának módja, személyes jelenléttel. Budapest, 2015. január 2. REANAL Zrt.