Népszava, 2015. április (142. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-10 / 84. szám

Orbán közelgő bukása A­hogy közeleg Orbán bukása, úgy válik megint hangsúlyossá a nyolcvanas évek végéről ismert kérdés: „Most már tudjuk, hogy mi lesz, de addig mi lesz?” Orbán közelgő bukását már a közvetlen környezeté­ben is érzékelik, mivel egyre inkább önsorsrontó intézkedések és közveszé­lyes kapkodások jellemzik a tevékeny­ségét, amelyekben nem olyan nehéz az elöregedett, a valóságtól már elszakadt diktátorok utolsó időszakának szoká­sos hisztérikus jegyeit felfedezni. Át­menet kezdődött, de sok átmenet akár a végtelenségig tart, ezért az a makacs kérdés vissza-vissza tér, hogy „addig” mi lesz. Mi lesz addig, amíg Orbán nemcsak a „lelkekben” bukott meg, hanem megbukik már a politikai ha­talomban is? Az első válasz elég egy­szerű, folytatódik a lejtmenet az or­szág helyzetében és az egész Európa által ámulattal figyelt bohózat a Fidesz kormányában. A második válasz azon­ban sokkal nehezebb, mert már arra irányul, hogy mi lesz Orbán után. Azon felszabadult érzés után, hogy az ország ezt a hatalmi őrjöngést is túlél­te, és idővel ezt a rémálmot is képes lesz feldolgozni. Beléptünk a bizonytalanság korába, bármi megtörténhet, és - ahogy a leg­utóbbi napok pénzügyi botrányai is mutatják - manapság csak a váratlan a valószínű. 2014. április hatodika, a kifinomult csalások bonyolult rendsze­rével kivívott választási győzelem után, már másnap, hetedikén összeomlott az orbáni rendszer, azóta voltaképpen már csak a végvonaglásait látjuk. Áp­rilis hetedikén ugyanis az Orbán- Simicska találkozón szakítás történt, és ezzel Orbán maga verte szét a rend­szert, ami a korai, félkész diktatúrák viszonylagos hatékonyságával műkö­dött egy kormányzati cikluson át. A rendszert valójában Simicska építette fel, s benne mérnöki pontossággal ös­­­szesimult a gazdaság, a média és a po­litika autoriter világa. A gazdaság felet­ti uralom a korrupciós klientúrarend­szer révén, a média feletti puha dikta­túra a gazdasági uralomból átnyúló médiacégek dominanciája és a közmé­diának a politikából idenyúló gyarma­tosítása révén, amit betetőzött a kvázi egypártrendszer uralma a politika szférájában a bolsevik típusra fazoní­rozott Fidesz révén. De Orbán nem tűrte a hatalommegosztás fideszes csö­­kevényeit sem, ezért nekivágott az új kormányban a posztok és pozíciók, a kegyek és koncok újraelosztásának. Mindenekelőtt persze Simicska kiszo­rításának, de ezzel összeomlott az egész rendszer. Az önkényuralomnak megvan a maga belső dinamikája, új­ra és újra a még meglévő autonómiák ellen fordul, s ezzel a modern világban maga ássa alá a saját támogatottságát, gyengíti a politikai legitimációját a hí­vei körében is, és mind bugyutább lo­jális hívekkel helyettesítve őket, saját maga teszi tönkre a kormányzóképes­ségét, közpolitikai rendszerének mű­ködőképességét. Orbán tehát már egy éve buzgólko­­dik a saját rendszere szétverésén, és jelentős eredményeket ért el ebben. El­indította az ördögi kört, a hatalom­vesztés lefelé tartó spirálját, ami az utóbbi hetekben zuhanásba ment át, mert minden lépése kontraproduktív, minden válságkezelésre tett intézkedé­se csak növelte a bajt. A fideszes vete­ránoknak még volt valamiféle értékve­zérelt világképe, a fiatal és agresszív új indokoknak csak brutális és indivi­duális érdekeik vannak. Simicskának nemcsak érdekei vannak, hanem ér­tékrendje is, amit lehet is, kell is ugyan utálni, de azt nem lehet nem tudomásul venni, hogy nem akarta követni Orbánt a félkész diktatúra to­vábbépítésében és az oroszokkal való összefekvésben. Orbánnal nemcsak a Közgép milliárdjain vesztek össze, ha­nem valahol az irányított demokrácia és a keményedő autokrácia határvidé­kén váltak el az útjaik. Manapság Orbán csapatából már mindenki menekül a süllyedő hajóról a maga módján. Egyfelől már semle­ges válságmenedzserként illegeti ma­gát a közvélemény előtt, másfelől álsá­gos hűségnyilatkozattal mentegeti ma­gát Orbán előtt, legalábbis addig, amíg bekövetkezik a zsigereiben már érzett hajótörés. Az Orbán utáni időkre pe­dig három forgatókönyv kínálkozik. Az első a „Brutus-féle” megoldás, amikor a hozzá legközelebb állók gyilkolják le politikailag a „kedves vezért”. Ez min­denki számára a legkedvezőbb megol­dás lenne, mert szervezett átmenetet Nem csak a „lelkekben" bukott meg biztosítana a jelenlegi irányított káosz­ból egy rendezett és legitim átmeneti állapot felé. Mostanság mégsem való­színű, mert a fideszes vezetők pipo­­gyák, és képtelenek a racionális, stra­tégiai cselekvésre, hiszen elszoktak tő­le a „vezérdemokrácia” kemény korsza­kaiban. A második forgatókönyv az összeomlás, pontosabban a beomlás, az implózió, amikor a fideszes had­urak tartós testvérharcából kellemes káosz kavarog ki. Egy nagy reményű önkényuralomban nincs és nem is le­het valódi második ember, s ha van, aki annak gondolja magát, a többiek az ő torkának ugranak neki elsőnek és együttesen. Ez a „beomlás-forgató­­könyv” pillanatnyilag a legvalószí­nűbb, mert a fideszes kiskirályok most éppen azzal foglalatoskodnak, hogy a saját soraikban egymásnak „kokit és sallert” osztogatnak, és a legbuzgób­bak már a vádalku reményében a töb­biek feljelentését fontolgatják, fogal­mazzák. A harmadik lehetséges forgatókönyv a kényszerkoalíció, amit jelen pillanat­ban mindenki bőszen tagad, ha egyál­talán ez felmerül, bár a világ nálunk mégiscsak errefelé halad. A fokozódó fideszes káoszból eddig is jórészt csak a Jobbik profitált, az elhúzódó kor­mányválság megoldására és az átme­net levezénylésére a mérsékeltebb fideszesek körében kínzó örömhírként felmerülhet a kényszerkoalíció kiala­kítása. Kellemetlen, de alighanem el­kerülhetetlen képződmény ez. Kelle­metlen, mivel akarva-akaratlan legi­timál a Fidesz-világban megpörkölő­­dött személyeket, csak azért, mert ők talán kevesebbet merítettek maguk­nak a közjavakból, mint a többiek. De kellemetlen azoknak is, akik a demok­ratikus ellenzékből állnak be az átme­neti csapatba, mert őket viszont delegi­­timálja a folytonosság valamiféle fel­vállalása, a Nagy Fideszes Szemét­domb eltakarítása. Viszont lehet, hogy ez a szerep elkerülhetetlen lesz, mert senki sem kívánhat sem tartós utcai zavargásokat, sem jobbikos „új ren­det”. Egy évvel a választások után Orbán maga írja nap-nap után a saját nekro­lógját. A demokratikus ellenzéknek a mozgalmakban és a pártokban segíte­ni kell neki, hogy megrövidíthesse a szenvedéseit. A lelkekben már össze­omlott az Orbán-rendszer, minél ha­marabb omlik össze a parlamentben is, annál jobb az országnak. De annál jobb Orbánnak is, mert akkor a jövő történészei némileg rövidebbre vehetik majd a bűnlistáját a 21. századi kró­nikákban. politológus és barátok Rokonok médiakutató A­zt, hogy a nép fia vagy, iga­zolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene, honnan jössz,­­ azzal, ecsém, hova mész!” Illyés Gyu­la: Versek egy népfira című kétsorosa jutott eszembe Orbán Viktor legújabb pávatáncáról. A miniszterelnök népes delegációja élén Kazahsztánban lénye­gében kijelentette: ott vannak roko­naink, ezért sem érzi magát otthon Európában. Tovább szőve a gondola­tot, már érthető a keleti nyitás politi­kája és a Brüsszellel folytatott örökös, oktalan konfrontációja. Más kérdés, ha a kormányfő a stabilitást Nazar­bajev diktatúrájában véli felfedezni, de akkor a kormány miért fogadja el az „átkos” nyugatról özönlő eurómil­­liárdok nyújtotta lehetőségeket? Félreértés ne essék: a kétoldalú, va­lóban kölcsönös előnyökön nyugvó gazdasági kapcsolatok a világ egyetlen országával sem kifogásolhatók. Az azonban igen, ha mindez politikával átszőtt, és egy olyan ember szájából hangzik el, aki 1989. június 16-án a Hősök terén tartott gyújtó hangú be­szédében követelte az orosz csapatok haladéktalan kivonulását! Csak emlé­keztetőül: Kazahsztán is egyike volt azon utódállamoknak, amelyek a Szov­jetunió felbomlásával a Független Ál­lamok Közösségének tagjai lettek. Kö­vetkezésképpen Orbán Viktor akkor a kazah „kiskatonák” hazamenetelét is sürgette! Akkor hazazavarta őket, most ő megy hozzájuk, miközben ’89- ben még azt hangoztatta: „’56 után visszakényszerítettek bennünket az ázsiai zsákutcába, ahonnan csak az európai polgári demokrácia jelent ki­utat hazánk nyugatias fejlődésében.” Szeretett vezérünk, úgy tűnik, meg­feledkezni látszik arról az „aprócska” tényről is: hazánk elsők között kérte csatlakozását az Európai Unióhoz, és a Varsói Szerződés korábbi tagállamai közül Magyarország villámgyorsan „dezertált” a NATO-ba. A gazdaságpo­litika új irányokat véve egyszeriben „nyugatimádó” lett, és még informáli­san is szakított addigi „rokonaival”. Volt privatizáció, amiben a Fidesz is két kézzel szolgálta ki a magyar álla­mi tulajdont a nyugati tőkének, mond­ván, állam bácsi nem jó gazda, bezzeg a nyugati befektetők! Majd ők nemze­ti jövedelmet termelnek nálunk, és így valódi munkahely jut mindenkinek. Ők lettek a haza megváltói. A mai miniszterelnök akkoriban di­csérte a demokratikus ellenzéket: lám, a kerekasztal-tárgyalások bizonyítják, szükséges és lehetséges az együttmű­ködés a reformkommunisták és a rendszerváltók között. Mára elfeledte ezt is, vagy csak így kívánja a tánc? Sakk és matt! A­hhoz képest, mennyire tartott az Európai Unió Vlagyimir Putyin és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő találkozójától, az orosz elnök saj­tóértekezleten bemutatott gesztusai igencsak árulkodóak voltak. Lát­szott, hogy hiába az ortodox barátság, a történelmien jó orosz-görög vi­szony, a „különleges kapcsolatok”, Putyinnak az arcára volt írva, mennyi­re nem tekinti egyenrangú partnernek a görög vendéget. Ciprasz színházi bemutatót akart. Azt kívánta elérni, hogy bizonyítsa: ha a hitelezők elengednék hazája kezét, akkor lám, ott van a nagy orosz medve, amelyik kisegíti a bajból. Magyarán zsarolni akart mindenki sze­me láttára. Az előadás azonban nem úgy sült el, ahogy eltervezte. A Die Welt találóan jegyezte meg: ha Putyin játszotta el a cár szerepét, akkor Cipraszt jóindulattal is csak udvari bolondnak nevezhetjük. A görög miniszterelnök ismételten elmondta, amit már oly sokszor, ha­zája a híd szerepét kívánja betölteni a Kreml és Brüsszel között. Putyin eközben unottan nézelődött, a plafont szemlélte, mintha gondolatai telje­sen máshol kalandoztak volna. Talán a kelet-ukrajnai háborús helyzeten elmélkedett, netalán azon tűnődött, melyik európai vezetőt sikerül még el­csábítania május 9-ére a Moszkvában megrendezendő győzelemnapi meg­emlékezésekre. Ciprasz azonban nem érdekelte. Mindent elárult az orosz elnöknek az a kijelentése: nemhogy hitelt nem nyújtanak Athénnak, nem is enyhítik a gö­rög mezőgazdasági intézkedésekkel szembeni büntetőintézkedéseket, csak abban az esetben, ha közös görög-orosz vegyes vállalatok intéznék a görög zöldségek és gyümölcsök exportját. A gáz árának csökkentéséről­­ Athén a nyersanyagigényének mintegy kétharmadát fedezi az orosz importból - még csak szó sem esett. Ciprasz Moszkvában akart sakkot adni az EU-nak, ehelyett éppen Putyin mattolta. A görög kormányfő még eljátszhatja ugyan azt, hogy ha már Moszkvától nem kap pénzt, akkor Kínához fordul, elvégre Peking érdekelt a pireuszi kikötő további magánosításában, de egy ilyen lépéssel csak sa­ját magát járatná le. Az európai partnerek szemében már korábban elvesz­tette hitelét, a görögök még bíznak benne. Ha így folytatja, nem sokáig. RÓNAY TAMÁS ronayt@nepszava.hu Aszfalt, aranyáron BIHARI TAMÁS biharit@nepszava.hu L­ázár János miniszterelnöki miniszter az M4-es autóút építésének le­állításáról tájékoztatta a keményen dolgozó kisembereket. A lényege röviden összefoglalható: mindenről az Európai Bizottság tehet, és amúgy sincs pénz az építkezésre. Persze maradt néhány kérdés. Miért csak most jut eszébe a kormánynak megvizsgálni tételesen a számlákat? Eddig látatlanban fizettek ki milliár­­dokat? Megint előjött Lázár ezzel az „Unió azt mondta, hogy kartellgyanú­­ja van” szöveggel, amit Brüsszelben már megcáfoltak. Azért a kormány ki fogja vizsgálni. Dobbal fognak verebet. Mert ha egyáltalán volt kartell­­megállapodás az M4-est építő konzorciumok között, akkor Lázár János szí­ves közlése után minden nyomot gondosan eltüntetnek. Lázár véletlenül elszólta magát: „Az Európai Bizottság a beruházás ér­telmét, árát is megkérdőjelezte.” Vagyis Brüsszel már megint jobb őre volt a magyar emberek érdekeinek, mint az Orbán-kormány. Mert 2013 őszén még az akkori fejlesztésitárca-vezető, állítólag Simicska embere, Németh Lászlóné teljes mellszélességgel kiállt az építkezés és an­nak ára mellett. Egyebek mellett az aszfalt árának drágulásával is indokol­ta a kilométerenként átlagosan 3,8 milliárdos összeget. Nem maradt egye­dül, mert a Miniszterelnökség akkori államtitkára, egy bizonyos Lázár Já­nos szintén elhajtotta az akadékoskodó Jávor Benedeket, az Együtt politi­kusát, aki velük ellentétben nemcsak most, hanem már akkor is elfogad­hatatlannak találta a magas árat. Igaz, akkor még nem dúlt a totális Simicska-Orbán háború. Valahogy túlságosan kilóg, nem is a lóláb, ha­nem maga a ló, hogy mostan itten hirtelen ennyi baj támadt az M4-es au­tóúttal, amelynek építésében a Simicska-birodalom részeként számon tar­tott Közgép is tevékenyen kivette részét. Az orbáni lelkialkatot ismerve, semmi nem számít, ha az ellen legyőzé­séről van szó. A nagy cégek még csak kibírják valahogy a beruházás fel­függesztését, de több száz kis alvállalkozó, keményen dolgozó kisember a munkaalapú társadalomban koldusbotra juthat. És csak reménykedhet abban, hogy Orbán nem veszi át kollégája, a fehérorosz diktátor zseniális ötletét, hogy megadóztatja a munkanélkülieket. Oszt jó napot. ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 «Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: FRISS RÓBERT Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA •Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN

Next