Népszava, 2015. április (142. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-10 / 84. szám
Orbán közelgő bukása Ahogy közeleg Orbán bukása, úgy válik megint hangsúlyossá a nyolcvanas évek végéről ismert kérdés: „Most már tudjuk, hogy mi lesz, de addig mi lesz?” Orbán közelgő bukását már a közvetlen környezetében is érzékelik, mivel egyre inkább önsorsrontó intézkedések és közveszélyes kapkodások jellemzik a tevékenységét, amelyekben nem olyan nehéz az elöregedett, a valóságtól már elszakadt diktátorok utolsó időszakának szokásos hisztérikus jegyeit felfedezni. Átmenet kezdődött, de sok átmenet akár a végtelenségig tart, ezért az a makacs kérdés vissza-vissza tér, hogy „addig” mi lesz. Mi lesz addig, amíg Orbán nemcsak a „lelkekben” bukott meg, hanem megbukik már a politikai hatalomban is? Az első válasz elég egyszerű, folytatódik a lejtmenet az ország helyzetében és az egész Európa által ámulattal figyelt bohózat a Fidesz kormányában. A második válasz azonban sokkal nehezebb, mert már arra irányul, hogy mi lesz Orbán után. Azon felszabadult érzés után, hogy az ország ezt a hatalmi őrjöngést is túlélte, és idővel ezt a rémálmot is képes lesz feldolgozni. Beléptünk a bizonytalanság korába, bármi megtörténhet, és - ahogy a legutóbbi napok pénzügyi botrányai is mutatják - manapság csak a váratlan a valószínű. 2014. április hatodika, a kifinomult csalások bonyolult rendszerével kivívott választási győzelem után, már másnap, hetedikén összeomlott az orbáni rendszer, azóta voltaképpen már csak a végvonaglásait látjuk. Április hetedikén ugyanis az Orbán- Simicska találkozón szakítás történt, és ezzel Orbán maga verte szét a rendszert, ami a korai, félkész diktatúrák viszonylagos hatékonyságával működött egy kormányzati cikluson át. A rendszert valójában Simicska építette fel, s benne mérnöki pontossággal összesimult a gazdaság, a média és a politika autoriter világa. A gazdaság feletti uralom a korrupciós klientúrarendszer révén, a média feletti puha diktatúra a gazdasági uralomból átnyúló médiacégek dominanciája és a közmédiának a politikából idenyúló gyarmatosítása révén, amit betetőzött a kvázi egypártrendszer uralma a politika szférájában a bolsevik típusra fazonírozott Fidesz révén. De Orbán nem tűrte a hatalommegosztás fideszes csökevényeit sem, ezért nekivágott az új kormányban a posztok és pozíciók, a kegyek és koncok újraelosztásának. Mindenekelőtt persze Simicska kiszorításának, de ezzel összeomlott az egész rendszer. Az önkényuralomnak megvan a maga belső dinamikája, újra és újra a még meglévő autonómiák ellen fordul, s ezzel a modern világban maga ássa alá a saját támogatottságát, gyengíti a politikai legitimációját a hívei körében is, és mind bugyutább lojális hívekkel helyettesítve őket, saját maga teszi tönkre a kormányzóképességét, közpolitikai rendszerének működőképességét. Orbán tehát már egy éve buzgólkodik a saját rendszere szétverésén, és jelentős eredményeket ért el ebben. Elindította az ördögi kört, a hatalomvesztés lefelé tartó spirálját, ami az utóbbi hetekben zuhanásba ment át, mert minden lépése kontraproduktív, minden válságkezelésre tett intézkedése csak növelte a bajt. A fideszes veteránoknak még volt valamiféle értékvezérelt világképe, a fiatal és agresszív új indokoknak csak brutális és individuális érdekeik vannak. Simicskának nemcsak érdekei vannak, hanem értékrendje is, amit lehet is, kell is ugyan utálni, de azt nem lehet nem tudomásul venni, hogy nem akarta követni Orbánt a félkész diktatúra továbbépítésében és az oroszokkal való összefekvésben. Orbánnal nemcsak a Közgép milliárdjain vesztek össze, hanem valahol az irányított demokrácia és a keményedő autokrácia határvidékén váltak el az útjaik. Manapság Orbán csapatából már mindenki menekül a süllyedő hajóról a maga módján. Egyfelől már semleges válságmenedzserként illegeti magát a közvélemény előtt, másfelől álságos hűségnyilatkozattal mentegeti magát Orbán előtt, legalábbis addig, amíg bekövetkezik a zsigereiben már érzett hajótörés. Az Orbán utáni időkre pedig három forgatókönyv kínálkozik. Az első a „Brutus-féle” megoldás, amikor a hozzá legközelebb állók gyilkolják le politikailag a „kedves vezért”. Ez mindenki számára a legkedvezőbb megoldás lenne, mert szervezett átmenetet Nem csak a „lelkekben" bukott meg biztosítana a jelenlegi irányított káoszból egy rendezett és legitim átmeneti állapot felé. Mostanság mégsem valószínű, mert a fideszes vezetők pipogyák, és képtelenek a racionális, stratégiai cselekvésre, hiszen elszoktak tőle a „vezérdemokrácia” kemény korszakaiban. A második forgatókönyv az összeomlás, pontosabban a beomlás, az implózió, amikor a fideszes hadurak tartós testvérharcából kellemes káosz kavarog ki. Egy nagy reményű önkényuralomban nincs és nem is lehet valódi második ember, s ha van, aki annak gondolja magát, a többiek az ő torkának ugranak neki elsőnek és együttesen. Ez a „beomlás-forgatókönyv” pillanatnyilag a legvalószínűbb, mert a fideszes kiskirályok most éppen azzal foglalatoskodnak, hogy a saját soraikban egymásnak „kokit és sallert” osztogatnak, és a legbuzgóbbak már a vádalku reményében a többiek feljelentését fontolgatják, fogalmazzák. A harmadik lehetséges forgatókönyv a kényszerkoalíció, amit jelen pillanatban mindenki bőszen tagad, ha egyáltalán ez felmerül, bár a világ nálunk mégiscsak errefelé halad. A fokozódó fideszes káoszból eddig is jórészt csak a Jobbik profitált, az elhúzódó kormányválság megoldására és az átmenet levezénylésére a mérsékeltebb fideszesek körében kínzó örömhírként felmerülhet a kényszerkoalíció kialakítása. Kellemetlen, de alighanem elkerülhetetlen képződmény ez. Kellemetlen, mivel akarva-akaratlan legitimál a Fidesz-világban megpörkölődött személyeket, csak azért, mert ők talán kevesebbet merítettek maguknak a közjavakból, mint a többiek. De kellemetlen azoknak is, akik a demokratikus ellenzékből állnak be az átmeneti csapatba, mert őket viszont delegitimálja a folytonosság valamiféle felvállalása, a Nagy Fideszes Szemétdomb eltakarítása. Viszont lehet, hogy ez a szerep elkerülhetetlen lesz, mert senki sem kívánhat sem tartós utcai zavargásokat, sem jobbikos „új rendet”. Egy évvel a választások után Orbán maga írja nap-nap után a saját nekrológját. A demokratikus ellenzéknek a mozgalmakban és a pártokban segíteni kell neki, hogy megrövidíthesse a szenvedéseit. A lelkekben már összeomlott az Orbán-rendszer, minél hamarabb omlik össze a parlamentben is, annál jobb az országnak. De annál jobb Orbánnak is, mert akkor a jövő történészei némileg rövidebbre vehetik majd a bűnlistáját a 21. századi krónikákban. politológus és barátok Rokonok médiakutató Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene, honnan jössz, azzal, ecsém, hova mész!” Illyés Gyula: Versek egy népfira című kétsorosa jutott eszembe Orbán Viktor legújabb pávatáncáról. A miniszterelnök népes delegációja élén Kazahsztánban lényegében kijelentette: ott vannak rokonaink, ezért sem érzi magát otthon Európában. Tovább szőve a gondolatot, már érthető a keleti nyitás politikája és a Brüsszellel folytatott örökös, oktalan konfrontációja. Más kérdés, ha a kormányfő a stabilitást Nazarbajev diktatúrájában véli felfedezni, de akkor a kormány miért fogadja el az „átkos” nyugatról özönlő eurómilliárdok nyújtotta lehetőségeket? Félreértés ne essék: a kétoldalú, valóban kölcsönös előnyökön nyugvó gazdasági kapcsolatok a világ egyetlen országával sem kifogásolhatók. Az azonban igen, ha mindez politikával átszőtt, és egy olyan ember szájából hangzik el, aki 1989. június 16-án a Hősök terén tartott gyújtó hangú beszédében követelte az orosz csapatok haladéktalan kivonulását! Csak emlékeztetőül: Kazahsztán is egyike volt azon utódállamoknak, amelyek a Szovjetunió felbomlásával a Független Államok Közösségének tagjai lettek. Következésképpen Orbán Viktor akkor a kazah „kiskatonák” hazamenetelét is sürgette! Akkor hazazavarta őket, most ő megy hozzájuk, miközben ’89- ben még azt hangoztatta: „’56 után visszakényszerítettek bennünket az ázsiai zsákutcába, ahonnan csak az európai polgári demokrácia jelent kiutat hazánk nyugatias fejlődésében.” Szeretett vezérünk, úgy tűnik, megfeledkezni látszik arról az „aprócska” tényről is: hazánk elsők között kérte csatlakozását az Európai Unióhoz, és a Varsói Szerződés korábbi tagállamai közül Magyarország villámgyorsan „dezertált” a NATO-ba. A gazdaságpolitika új irányokat véve egyszeriben „nyugatimádó” lett, és még informálisan is szakított addigi „rokonaival”. Volt privatizáció, amiben a Fidesz is két kézzel szolgálta ki a magyar állami tulajdont a nyugati tőkének, mondván, állam bácsi nem jó gazda, bezzeg a nyugati befektetők! Majd ők nemzeti jövedelmet termelnek nálunk, és így valódi munkahely jut mindenkinek. Ők lettek a haza megváltói. A mai miniszterelnök akkoriban dicsérte a demokratikus ellenzéket: lám, a kerekasztal-tárgyalások bizonyítják, szükséges és lehetséges az együttműködés a reformkommunisták és a rendszerváltók között. Mára elfeledte ezt is, vagy csak így kívánja a tánc? Sakk és matt! Ahhoz képest, mennyire tartott az Európai Unió Vlagyimir Putyin és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő találkozójától, az orosz elnök sajtóértekezleten bemutatott gesztusai igencsak árulkodóak voltak. Látszott, hogy hiába az ortodox barátság, a történelmien jó orosz-görög viszony, a „különleges kapcsolatok”, Putyinnak az arcára volt írva, mennyire nem tekinti egyenrangú partnernek a görög vendéget. Ciprasz színházi bemutatót akart. Azt kívánta elérni, hogy bizonyítsa: ha a hitelezők elengednék hazája kezét, akkor lám, ott van a nagy orosz medve, amelyik kisegíti a bajból. Magyarán zsarolni akart mindenki szeme láttára. Az előadás azonban nem úgy sült el, ahogy eltervezte. A Die Welt találóan jegyezte meg: ha Putyin játszotta el a cár szerepét, akkor Cipraszt jóindulattal is csak udvari bolondnak nevezhetjük. A görög miniszterelnök ismételten elmondta, amit már oly sokszor, hazája a híd szerepét kívánja betölteni a Kreml és Brüsszel között. Putyin eközben unottan nézelődött, a plafont szemlélte, mintha gondolatai teljesen máshol kalandoztak volna. Talán a kelet-ukrajnai háborús helyzeten elmélkedett, netalán azon tűnődött, melyik európai vezetőt sikerül még elcsábítania május 9-ére a Moszkvában megrendezendő győzelemnapi megemlékezésekre. Ciprasz azonban nem érdekelte. Mindent elárult az orosz elnöknek az a kijelentése: nemhogy hitelt nem nyújtanak Athénnak, nem is enyhítik a görög mezőgazdasági intézkedésekkel szembeni büntetőintézkedéseket, csak abban az esetben, ha közös görög-orosz vegyes vállalatok intéznék a görög zöldségek és gyümölcsök exportját. A gáz árának csökkentéséről Athén a nyersanyagigényének mintegy kétharmadát fedezi az orosz importból - még csak szó sem esett. Ciprasz Moszkvában akart sakkot adni az EU-nak, ehelyett éppen Putyin mattolta. A görög kormányfő még eljátszhatja ugyan azt, hogy ha már Moszkvától nem kap pénzt, akkor Kínához fordul, elvégre Peking érdekelt a pireuszi kikötő további magánosításában, de egy ilyen lépéssel csak saját magát járatná le. Az európai partnerek szemében már korábban elvesztette hitelét, a görögök még bíznak benne. Ha így folytatja, nem sokáig. RÓNAY TAMÁS ronayt@nepszava.hu Aszfalt, aranyáron BIHARI TAMÁS biharit@nepszava.hu Lázár János miniszterelnöki miniszter az M4-es autóút építésének leállításáról tájékoztatta a keményen dolgozó kisembereket. A lényege röviden összefoglalható: mindenről az Európai Bizottság tehet, és amúgy sincs pénz az építkezésre. Persze maradt néhány kérdés. Miért csak most jut eszébe a kormánynak megvizsgálni tételesen a számlákat? Eddig látatlanban fizettek ki milliárdokat? Megint előjött Lázár ezzel az „Unió azt mondta, hogy kartellgyanúja van” szöveggel, amit Brüsszelben már megcáfoltak. Azért a kormány ki fogja vizsgálni. Dobbal fognak verebet. Mert ha egyáltalán volt kartellmegállapodás az M4-est építő konzorciumok között, akkor Lázár János szíves közlése után minden nyomot gondosan eltüntetnek. Lázár véletlenül elszólta magát: „Az Európai Bizottság a beruházás értelmét, árát is megkérdőjelezte.” Vagyis Brüsszel már megint jobb őre volt a magyar emberek érdekeinek, mint az Orbán-kormány. Mert 2013 őszén még az akkori fejlesztésitárca-vezető, állítólag Simicska embere, Németh Lászlóné teljes mellszélességgel kiállt az építkezés és annak ára mellett. Egyebek mellett az aszfalt árának drágulásával is indokolta a kilométerenként átlagosan 3,8 milliárdos összeget. Nem maradt egyedül, mert a Miniszterelnökség akkori államtitkára, egy bizonyos Lázár János szintén elhajtotta az akadékoskodó Jávor Benedeket, az Együtt politikusát, aki velük ellentétben nemcsak most, hanem már akkor is elfogadhatatlannak találta a magas árat. Igaz, akkor még nem dúlt a totális Simicska-Orbán háború. Valahogy túlságosan kilóg, nem is a lóláb, hanem maga a ló, hogy mostan itten hirtelen ennyi baj támadt az M4-es autóúttal, amelynek építésében a Simicska-birodalom részeként számon tartott Közgép is tevékenyen kivette részét. Az orbáni lelkialkatot ismerve, semmi nem számít, ha az ellen legyőzéséről van szó. A nagy cégek még csak kibírják valahogy a beruházás felfüggesztését, de több száz kis alvállalkozó, keményen dolgozó kisember a munkaalapú társadalomban koldusbotra juthat. És csak reménykedhet abban, hogy Orbán nem veszi át kollégája, a fehérorosz diktátor zseniális ötletét, hogy megadóztatja a munkanélkülieket. Oszt jó napot. ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 «Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: FRISS RÓBERT Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA •Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN