Népszava, 2015. május (142. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-02 / 102. szám

A Városligetben családi majálison ünnepeltek a szakszervezetek, a civilek, a szocialisták és a DK Rosszkedvünk május elsejéje Nincs önmagában jobb­vagy baloldali jövő, csak közös jövő van. Ezt tegnap Kunhalmi Ág­nes, az MSZP fővárosi elnöke mondta a város­ligeti Nagyréten, a Princess együttes kon­certje után, de még az­előtt, hogy Tóbiás Jó­zsef pártelnök színpad­ra lépett volna. Valami­vel arrébb a kormányra készülő Gyurcsány Fe­renc minimális ingyen­áramot és ivóvizet ígért, ennek ellenére a Liget­ben nem a politikáé volt a főszerep. FAZEKAS ÁGNES T­e vagy a legjobb dolog a héten, na meg a szombat délután” - bömbölt a Pa-Dö-Dő-nóta a Vá­rosligeti fasorban tegnap kora délelőtt, ahol a szakszervezetek egy része a civilekkel együtt til­takozott a készülő vasúti tör­vény, az egészségügyiek tűrhe­tetlen helyzete és a dolgozói szegénység ellen. „Tájékozódj! Csatlakozz! Segítünk!” - reklá­mozta önmagát a Magyar Szak­­szervezeti Szövetség, amelynek elnöke, Kordás László lapunk­nak azt mondta, el akarják ér­ni, hogy a minimálbér ne le­gyen alacsonyabb a létmini­mumnál, mert Magyarországon ma az is csak tengődik, akinek van munkája. Az idei május el­sejei tüntetésre 18 megyéből 70 busszal érkeztek a szakszerve­zeti demonstrációra, és az el­nök szerint így teljesítették, amit ígértek, a helyszínen ös­­­szejött a tízezer tiltakozó. A színpadon eközben Gulyás Balázs, a netadó elleni tiltako­zás főszervezője beszélt. A Nép­szava tudósítója mellett valaki megjegyezte, hogy Gulyástól lendületesebb szónoklatot várt volna, de sebaj, a fontos az, hogy itt van és összefogásra szólít. Varga Andrea védőnő az egészségügyi dolgozók fekete ruhás mozgalmához csatlakoz­va sötét ruhában állt a színpa­don, nyakában Ápoló vagyok! feliratú táblával. Szenvedéllyel szónokolt kollégáiról, és azt so­rolta, miért vagyunk mindan­­­nyian ápolók, majd a szónokok­kal, közöttük Székely Tamás szakszervezeti alelnökkel, illet­ve Mészáros Balázzsal, a Szoli­daritás Mozgalom elnökségi tagjával egymás kezét fogva kia­bálták: ápoló vagyok! Még a performansz előtt Varga And­rea bejelentette, hogy május 12-én a Clark Ádám téren is­mét tüntetnek az egészségügyi dolgozók. Az elmúlt öt évben lerombol­ták a magyar dolgozók védel­mét garantáló legutolsó pillére­ket is, az alkalmazottakra rá­erőltették az új Munka törvény­­könyvét, és így a magyarok az Európai Unió legkiszolgáltatot­tabb munkavállalói lettek. Er­ről már a Városligeti fasorban felállított színpadon beszélt Kordás, aki szerint a hatalom saját alaptörvényével ellentétes, nemzetközi jogokat figyelmen kívül hagyó szabályokat ír elő. A tüntetők a nagygyűlés után a városligeti Napozórétre vonul­tak, ahol hamisítatlan majális várta őket. „Szeretünk, Feri!” - harsogta egy férfi déltájt a Közlekedési Múzeum szomszédságában fel­állított DK-s színpad előtt. „Én is szeretlek, Jóska, csak meg ne tudják!” - hangzott a színpad­ról a válasz. Addigra Gyurcsány Ferenc már meghirdette jöven­dő kormányprogramját, amely annak az „elfeledett hatmillió” embernek szól, akinek a rend­szerváltozás óta eltelt huszonöt év adósa maradt. Az állam ál­tal megállapított létminimum, 93 ezer forint annyira elég, hogy ebből egy felnőtt enni, lakni tudjon. Eközben az állam szerint legális ennél keveseb­bért, 67 ezer forintért napi nyolc órában dolgoztatni egy embert - fogalmazott, majd be­jelentette, kormányra kerülé­sük után öt éven belül szeret­nék elérni, hogy a minimálbér ne legyen kevesebb a minden­kori létminimumnál. Azt is ígér­te, hogy a DK részvételével lét­rejövő kabinet gondoskodni fog arról, hogy a cégek tulajdono­sai és vezetői teljes vagyonuk­kal feleljenek a dolgozók béré­ért, mert ma sokan nem kapják meg jogos fizetésüket, mond­ván, éppen rosszul megy a cég­nek. „Számoljunk le a rezsiha­zugsággal és teremtsünk rezsi­igazságot” - folytatta. Bejelen­tette, hogy szándéka szerint a legminimálisabb emberi szük­ségletet fedező ivóvíz és elekt­romos áramot ingyen akarják majd adni, aminek az ára a fo­gyasztás növekedésével sávo­san emelkedhet, így a magas jövedelműek nem járhatnának jobban, mint a szegényebbek. Gyurcsány ismét közölte, hogy 2018-ig folyamatosan az előrehozott választásért fognak küzdeni. Azt is mondta, ha Ma­gyarország Európához akar tartozni, ha vissza akarja állí­tani a munka becsületét, an­nak feltétele, hogy „Orbánnak és kormányának mennie kell”. Kormányon ugyanis minden­nap ártanak hazánknak. A DK elnökének nem volt nehéz dol­ga, mert szavait néhányan elő­re mondták, amin a pártelnök el is nevette magát. Arról bizto­sította az övéit, hogy a csaló­dottaknak programot fognak adni, mert Orbánt elzavarni, az még kevés. Azt vizionálta, hogy kormányra kerülve „nyakunk­ba fog szakadni” egy ország, amelyik „fáradt, csalódott és reménytelen”. A kormányzat „lopásra és gazemberségre épül”, rokonok, haverok, benn­fentesek gazdagodnak, miköz­ben a többség belefárad a küz­delembe. A kabinet a legros­­­szabb ösztönökre játszva sze­retné rávenni az embereket, hogy „zárják be” az országot; az élet urának és Istennek képze­lik magukat, úgy gondolják, hogy ha „szerezhetnek három szavazatot”, akkor szívesen na­pirendre veszik a halálbünte­tést - fogalmazott. Közölte, ré­gen nem mertek neki Orbánról panaszkodni, az emberek azt lesték, nem veszi-e őket egy ka­mera, de ez megváltozott. Ma már a posztos rendőr is oda mer menni hozzá. „Már nem gyurcsányoznak, üzenem Vik­tornak, most már orbánoznak!” - mondta. „Vigyünk életet Magyaror­szágba!” - állt a DK-színpadon kifeszített molinón. A szocialis­ták Nagyréten felállított színpa­dán viszont „Családi majálist” hirdettek. Idén ez volt a kon­cepció. Délelőtt a Népszava sát­ránál kígyózott a sor, ahol má­sok mellett Lendvai Ildikó és Herényi Károly, később pedig Farkasházy Tivadar dedikált, és a politizálni vágyók Tóth Zol­tán választási szakértővel is beszélgethettek. Az MSZP sát­rai közül azt keresték fel so­kan, ahol virágpalántát osztot­tak, de népszerű volt a Societas is, mert náluk Szaby est, a tinik ügyeletes kedvence dedikált. Délután 2 óra volt, mire Kun­halmi Ágnes beszélni kezdett. Előtte még Budai Bernadett, az MSZP szóvivője biztatta a jelen­lévőket véradásra, mondván, ne­kik ez csak tíz perc, sokaknak viszont az élet. A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy vért csak az adhat, aki még nem fogyasz­tott alkoholt, majd színpadra szólította a párt budapesti el­nökét. „Hál’ istennek sokan va­gyunk” - kezdte Kunhalmi, pe­dig addigra a Gáspár Laci-fa­­nok már elindultak másfelé. A politikus meghatottan beszélt szüleiről, akiktől hitet kapott ahhoz, hogy Kiskunmajsáról eljusson a budapesti elnöki székbe. Azt hangsúlyozta, hogy nincs önmagában jobb- vagy baloldali jövő, csak közös jövő van, az MSZP politikája pedig a Fideszével szemben az építke­zésről, a törekvésről, a jobb élet megteremtésének hitéről szól. „Mi azoknak csináljuk a politi­kát, akik tudják, hogy nyuga­ton azért zöldebb a fű, mert 30 éve nyírják” - fogalmazott. Hoz­zátette, a szocialisták politiká­ja azoknak szól, „akik ebben az országban tovább és előre akar­nak menni és nem hátrafelé nyilazni”. Tóbiás József pártelnök-frak­cióvezető farmerben, ingben, vállára vetett piros pulóverben közölte, Magyarország azért van bajban, mert a politikai jobboldal elsajátította a szélső­séges gondolatokat és azoknak teret engedett. A szélsőséges eszmék, politikai korrupcióval társítva, gyökeret vertek „a Fi­­desz-Jobbik világában”. „Be­épült, mint egy egészséges test­be a vírus. Alattomos kór az, amely lerohanta és megmérgez­te a társadalmunkat.” Mint ahogy az emberi test küzd a kórral, úgy kell küzdenie Ma­gyarországnak is ezzel a kórral, amelyik nemcsak az ország problémája már, a felvilágosult európai demokráciára is ve­szélyt jelent. A pártelnök igaz­ságos, többkulcsos adórend­szert szorgalmazott, emellett értékteremtő munkahelyeket, illetve azt, hogy a 40 évet ledol­gozó férfiak is nyugdíjba vonul­hassanak, valamint jogokat a szakszervezeteknek. A beszédek végén visszaszál­lingóztak az emberek, követke­zett ugyanis a tombola, aminek tárgyai végig a színpadon vol­tak. A szónoklatok idején lehe­tett bámészkodni, enni azon­ban nem nagyon, az ingyensör és­­ virsli kora ugyanis lejárt, az idei ételárakat pedig a közön­ség java vélhetően nem tudta kiperkálni. A tudósító hazafelé ízlelgette a mondatot: ez rossz­kedvünk május elsejéje volt. • Kunhalmi: Csak közös jövőnk van • Tóbiás: Fel kell lépni a kór ellen • Már nem gyurcsányoznak - orbánoznak Nagyrét, sok ember fotó:tóthgergö RÖVIDEN Petíció az örményekért Együttérzésüket fejezték ki az Örmény Genocídium Emléknap­ján magyarországi egyházak, társadalmi és civil szervezetek, valamint demokratikus pártok képviselői. Egyben felszólították Magyarország köztársasági elnö­két, miniszterelnökét és parla­mentjét, tegyenek lépéseket a Magyar- és Örményország kö­zött 2012-ben felfüggesztett dip­lomáciai kapcsolatok helyreállí­tására, illetve arra, hogy állítsák helyre az örmény vallási közös­ség egyházi státuszát, amelytől a 2011 -es egyházi törvény fosztot­ta meg a felekezetet. Az állásfog­lalást Iványi Gábor lelkész, a Ma­gyarországi Evangéliumi Test­vérközösség elnöke, Bárándy Pé­ter volt igazságügyi miniszter, Bokros Lajos, a Modern Magyar­­ország Mozgalom elnöke, Valki László nemzetközi jogász, Kakuk György, a DK elnökségi tagja, va­lamint Kertai Szabó Ildikó, Jónás Miklós és Lakatos Anka lelkészek írták alá. A nép szava Drága volt az ünnep az Operában? Hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az operaház korábbi főigazgatóját, Vass Lajost. Az in­tézmény saját alapítványától nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást, amit a pénz­ügyi nyomozók indokolatlanul magasnak találnak, kilenc másik szerződéshez hasonlóan. A ko­rábbi főigazgató védője, Bárán­dy Péter ügyvéd azzal érvel, hogy a Budapesti Operabarát Alapítvány minden esetben kifo­gástalanul elvégezte a szerződés­ben rögzített feladatokat. Vass Lajos a Medgyessy-, majd a Gyur­­csány-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­mának államtitkára volt, 2006- ban miniszteri biztosként került az operaház élére, főigazgatói megbízatása 2007-től 2010-ig tartott. Az intézmény akkori gaz­dálkodása miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelen­tést 2012-ben. ► NÉPSZAVA Együtt építhet börtönt Pécs és Komló Nyílt levéllel fordult Polics Jó­zsefhez a Tisztelet Komlónak Egyesület és a Komlói Vállalko­zók Klubja Egyesület. Kérik a he­lyi polgármestert, hogy Péccsel közösen pályázzanak börtönépí­tésre. Megtudták ugyanis, hogy Pécs egy Komlóhoz nagyon kö­zeli településrészen pályázik, így arra kérik Policsot, vonja vissza Komló pályázatát. A komlói pá­lyázat egyébként is heves vitát szított a helyiek és a polgármes­ter között, hiszen egy óvoda mellé építenék az új börtönt, aminek kapcsán népszavazást is kezdeményeztek. Erre viszont Polics felhívással reagált: arra kérte a lakókat, ne írják alá a nép­szavazást kezdeményező ívet, mert egy ilyen voksolás több millió forintba kerülne, és ha a nemek győznének, munkahelye­ket vesztene a város. ► népszava Hétfőtől érettségi A magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizs­gákkal kezdődnek meg hétfőn az idei érettségi vizsgák. Az írás­belik május 4-étől május 26-áig tartanak. Az emelt szintű szóbe­lik kezdete június 4., a vége júni­us 11., a középszintű szóbeli vizs­gák időszaka június 15-26. ► MTI Nem hivatkozhat a rendőrség arra, hogy azért nem engedé­lyez egy tüntetést, mert mások jogait feltételezhetően veszélyez­tetné a rendezvény - ez még ugyanis önmagában nem elég indok egy demonstráció megtil­tására. Ezt a Fővárosi Közigaz­gatási és Munkaügyi Bíróság mondta ki a TASZ beadványá­ra, amellyel a devizahitel-káro­sultaknak a Széchenyi térre, a közeli hotelben konferenciázó bankárok ellen tervezett meg­mozdulását tiltó rendőrségi ha­tározatot kívánták hatályon kí­vül helyeztetni. Ott a rendőrség arra hivatkozott, hogy a terület lezárása ellehetetlenítené a köz­lekedést, és a tüntetés sértené a szálloda vendégeinek és az arra járóknak a jogait és sza­badságát. Hasonló okokra hivatkozott a rendőrség, amikor nem enged­te Juhász Péternek, hogy Or­bán Viktor Cinege utcai háza előtt tüntessen: az Együtt poli­tikusa szerint most joggal ér­telmezhetik úgy, hogy a minisz­terelnök háza előtt is lehet tün­tetni. „Nem hivatkozhatnak ar­ra, hogy majd az esetleg sérti mások jogait. Majd ha sérti, ak­kor járjanak el” - közölte. A tüntetés - amelyet május 15-re be is jelentett - lényege, hogy Orbán postaládájába leveleket tesznek a demonstrálók, Rogán Antal lemondását követelve. Juhász tüntetést jelentett be Orbán felcsúti házához is; ko­rábban megbírságolták Juhászt 80 ezer forintra, de most civilek 465 ezer forintot „dobtak össze” neki, hogy folytassa akcióit. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Mégis tüntethet Juhász

Next