Népszava, 2015. július (142. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-24 / 172. szám
A civilizációs árok író Hóman Bálintról az elmúlt hónapokban úgyszólván mindent elmondtak. A Székesfehérvárott kormánypénzen állítandó Hóman-szobor a Fidesz és a Jobbik együttműködésének nem első és - valószínűleg - nem is utolsó fejezete. A részletekben elmélyülni kívánóknak a Rubicon áprilisi számát ajánlom, ahol mind személyét, mind perét elemzik. A nemzetközi botránnyá nőtt szoborügy lényegét csak a totális hatalom megragadásának és megtartásának szemszögéből lehet megérteni. Az állam, a gazdaság, az oktatás felett gyakorlott hatalom nem lehet tökéletes, amíg a múlt minden részletét a jelenhez nem igazítják. Ez pedig legalább Magyarország 20. századi történetének újraírását és újraértelmezését feltételezi. A szoborállítások és -elmozdítások, az utcanevek megváltoztatása, a tankönyvek és tantervek felsőbb utasításra végrehajtott módosítása ezt, a múlt megváltoztatásának célját szolgálja. Ha a történészek renitenskednek, nosza, alapítunk új intézetet, ha az irodalmárok, művészek nem fogadják el a hivatalos kánont, nosza, legyen milliárdokkal kitömött ellenakadémia! Ehhez a központi akarathoz, az emlékezetpolitikának becézett történelemhamisítás tényéhez képest csak részletkérdés, hogy a leváltásra és felmagasztalásra ítélt nevek valójában mit takarnak. Wass Albertnek félszáz szobrot emeltek, Móricz Zsigmondnak egyet sem, Márai Sándornak egyet - de azt is Kassán. Van-e kis hazánkban bárki, aki úgy véli, hogy Wass Albert ötvenszer annyit ér, mint Móricz Zsigmond? Tormay Cécile írói teljesítménye csekély, bár folyóirat-szerkesztőként a második Nyugat-nemzedék tagjainak - beleértve a zsidó származásúakat is - helyet biztosított. Vajon ezért érdemelt-e utcát? Vagy éppen a Bujdosó könyv című antiszemita förmedvényért? Nyírő József Wassnál, Tormaynál jóval izmosabb tehetség volt, ráadásul szépprózájában egyetlen uszító mondatot se lelni. Cikkeiben azonban a Führer nagyságát dicsőítette és a Szálasi-parlament tagjaként menekült Nyugatra. Ez indokolja talán, hogy hamvait dísztemetés híján diplomatatáskában cipeljék fél Európán át? Visszatérve Hóman Bálinthoz, senki sem vitatja, hogy korának kiemelkedő tudósa volt, és azzal sem vádolható, hogy önkezével bárkinek ártott volna. Csak éppen öntollával fogalmazta meg a harmadik, a „fajgyalázást” büntető zsidótörvényt, és számtalan cikket, nyilatkozatot, amelyben fajtiszta, zsidóktól, cigányoktól és sváboktól (!) mentes Magyarországot vizionált. Háborús bűnös volt-e? A nemzetközi jog meghatározása szerint nem. Ártatlan volt-e? A második világháborús katasztrófasorozat, a holokauszt előkészítésében bizonyára nem. A (természetes) halála után hat évtizeddel történő jogi rehabilitációját kezdeményezőket azonban nem a jog érdekli. Tudományos akadémiai tagságának visszaállítása nem a jog, hanem az erkölcs kategóriájába tartozik. A szoborállítás pedig ezen is túllép, az ikonok, példaképek sorába emeli. Lehet-e valaki nagy tudós, vitathatatlan életművű alkotó - és undorító gazember? A válasz igen. Ezt az axiómaszintű állítást két példával illusztrálom. Louis-Ferdinand Céline Proust után megújította a francia széppróza nyelvét. Az Utazás az éjszaka mélyén és a Halál hitelbe a XX. századi regényírás csúcsain helyezkedik el. Ennek az elképesztő tehetségű, nyelvi szinten Villonhoz hasonlítható írónak agyát elbo-A becsületen esett csorbát se a mű, se hatalmi szándék nem állíthatja vissza rította a gyűlölet. Az „árja fajt” védte, és ezt az európai civilizációval azonosította. A megszállás alatt náci lapokban antiszemitizmustól fröcsögő, a kollaborációt dicsőítő cikkeket közölt. A háború vége Dániában érte, ahol bebörtönözték - ez megmentette a Franciaországban valószínűleg rá váró kivégzéstől. Az indulatok csillapodása után hazatért, ekkor már csak egyévi börtönt kapott. Albert Camus közbenjárására onnan is szabadlábra helyezték. - Engedjék ki, és menjen a p...ba - mondta a Pestis szerzője. Rosszabbul járt Robert Brasillach filmesztéta és költő. Ő a Je suis partout című hecclap főszerkesztőjeként zengte a Harmadik Birodalom dicséretét, név szerint jelentett fel zsidó származású írókat és politikusokat. A felszabadulás után halálra ítélték. A számára kegyelmet kérő Francois Mauriacnak de Gaulle ezt válaszolta: „A tehetség kötelez.” Brasillachot agyonlőtték. Mondani sem kell, hogy mindkettő könyveit szabadon forgalmazzák (Céline antiszemita írásait özvegye letiltotta), monográfiák, doktori értekezések tucatjai jelennek meg róluk. Utcát azonban egyikükről sem neveztek el, szobrot egyikük sem kapott. Néhány éve, amikor a francia kultúra nagy alakjairól névsort állítottak össze, a jobboldali-konzervatív miniszter Céline nevét kihúzta a listáról. Akadémiai állásfoglalásra nem volt szükség. Nos, itt húzódik a civilizációs árok Magyarország és Nyugat-Európa között. Az alkotó értelmiségi ott is ember. Voltak megalkuvók, kényszerből szolgálók, elvakult gyűlölködők, bár a szellemi élet csúcsain állók közül viszonylag kevesen. Az értéksorrend kialakulásához azonban nem volt szükség hatalmi szóra, akadémiára, mesterségesen képzett testületekre. A rendező elv viszonylag egyszerű: a mű akkor is megmarad, ha alkotója elvesztette becsületét. A becsületen esett csorbát azonban se a mű, se hatalmi szándék nem állíthatja vissza. Amíg ezt nem értjük, vagy nem vesszük tudomásul, nem számíthatunk arra, hogy európai számba vegyenek. A sajtó gúzsbakötése Eddig sem volt könnyű dolga a sajtónak, ha információkat akart szerezni a hivatalos szervektől. A parlament „áldásos” közreműködésével és Áder János államfői szignójával ellátott jogszabály-módosítás a médiát is a bóvli kategóriába sorolta, mint ahogy abban különösen az ellenzéki oldalon - mindig is ellenséget látott a kormányzat. A sajtószabadság korlátozásának ugyanis újabb megnyilvánulási formája az információszabadságról szóló törvény módosítása. A közfeladatot ellátó szervezetek csak előzetesen kalkulált költségtérítés fejében juthatnak adatokhoz. Már amennyiben persze az adatgazdák anyagi ráfordításait elismerik. A közéleten súlyos sebet ütő deklaráció ráadásul az időhúzásra is „játszik”: valóságos procedúrán kell átesnie a szolgáltatást igénylőnek. Aki ezt nem vállalja, annak coki. A sajtó, mint az új verdikt egyik legnagyobb vesztese, egyelőre mintha nem igazán érzékelné a rá leselkedő veszélyt. Netán immunissá vált a beszűkült mozgástérben? Csak remélni lehet, még nem! Egy közepesen fejlett demokráciájú országban a sajtó is csak részben lehet szabad - állapítja meg a Freedom House legutóbbi jelentése, ami ellen országunk vezetői természetesen hevesen tiltakoztak. Pedig a köztelevízió is kezd „bizonyítani”, nagyon leegyszerűsítve: feltűnően egy irányba megy a népnevelés! Félő: az ideológiai agymosás az erre hajlamosaknál termékeny talajra hull. Már akiknél még a politika végleg nem verte ki a biztosítékot. Fizetni az amúgy is „naprakész” adatokért? Ugyan, nem gondolják komolyan?! A média nem állam- és nemzetbiztonsági információkra kíváncsi. A civil szervezetek mellett szívesen venném, ha a sajtószakmai, érdekvédelmi szervezetek is hallatnák hangjukat a társadalmi nyilvánosság elleni újabb merényletről. Bizonyos vagyok benne: az információhoz jutás megnehezítéséhez - ami itthon sem állná ki az alkotmányosság próbáját - az Európai Uniónak is lesz szava. Az évtizedes titkosításokat lassan már megszokjuk, de hogy még a sajtó elől is elzárják az adófizetők pénzén működő hivatalok az adatszolgáltatást, hangos szóért kiált! A gondolatszabadság fojtogatásának újabb jele az „adózott adatok adóztatása”. Az átláthatóság pedig elemi érdeke a mindenkori kormányzatnak! Mint kutató, tudom persze, a mások által összesített információk (secunder adatok) hitelességéhez gyakran kétség férhet, ám pontos hivatkozással az ilyenek is „sokatmondóak” lehetnek. Hiszem, ha az információ pénzbe kerül, többen lemondanak róla, inkább választják a saját, reprezentatív felméréseket (primer adatok), azok ingyen vannak. Mi lehet az adatsarc filozófiája? A korrupció „elegáns” eltakarása, az intellektuális rablógazdálkodás. Az oknyomozó, tényfeltáró újságírás akadályozása. Következésképpen a társadalom, a médiafogyasztó manipulációja, a trükközések leplezése. A hétköznapi emberek leszoktatása a gondolkodásról. Nehogy már az igazságról valami összeálljon a választópolgárok fejében! Eddig is lehetett hallani: bizonyos hivatalok csak jogerős bírósági utasításra szolgáltattak ki közérdekű adatokat, információkat. Gyanítható: ezt a gyakorlatot unta meg most a kormány, és tette fizetőssé - mint az autópályákat - az információs szabadságot, a kommunikációs szupersztrádát. Csak a végén nehogy Lázár János szárnysegédjének, a mindenhez értő, ifjú Csepreghynek legyen igaza: képregények helyett olvassunk több Magyar Közlönyt!... médiakutató VÉLEMÉNY NÉPSZAVA 7 2015. JÚLIUS 24., PÉNTEK w Észrevettem, meghülyültem! SOMFAI PÉTER somfaip@nepszava.hu Lázár János előtt kalapot emelek. Kevés olyan vezető politikus szaladgál mostanában Orbán Viktor körül, aki szemrebbenés nélkül ki meri jelenteni magáról: észrevette, meghülyült. Ebben persze volt némi szerepe a főpolgármesternek is, de ne legyünk igazságtalanok a főminiszterrel szemben, az őszinte beismerés érdeme mégiscsak az övé. Vezetőkkel ilyesmi ritkán fordul elő. Ha valakit a jó szerencséje meg a főnöke (vagy éppen Rapcsák „esernyője” - copyright Tarlós I.) egy bizonyos pozícióba emelt, akkor abban a tisztségben hivatalból azonnal ő lett a legokosabb. Ezt a gyakorlatot Orbán Viktor és az általa favorizált „szövevényes” államigazgatás csillagászati magasságokba emelte. Évek óta látjuk, hogy aki közel áll a kedves vezető szívéhez, nem tud olyan hülye lenni, akkora marhaságot mondani vagy csinálni, ami megrendítené a pozícióját. (Kivéve persze, ha ujjat húz vele.) Idézhetnénk 2010-ből a forintot porcelánboltban tobzódó elefántként bedöntő Kósa-Szijjártó párost, a főnökének festményt ajándékozó Tállai Andrást (aki ráadásul Gefrind ügyvivőről, korrupcióról és APEH-elnökről volt képes beszélni a parlamentben), és persze Matolcsy piros pöttyös gyerekpopsiját... Nem sorolom. Ezeken jót röhögött az ország, és ezzel el is volt intézve az ügy. De Lázár János mégiscsak a főminiszter. Isten és Orbán után a harmadik, aki mára bármit megengedhet magának. A napokban például odáig ment (egyelőre büntetlenül), hogy világgá kürtölte, milyen aktív tevékenységet folytat a szomszédos Ukrajnában a magyar titkosszolgálat. S mindezt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének a magyar parlament honlapján megjelent jegyzőkönyvéből tudta meg a világ. (Annak is orvos kéne, aki ezt oda feltetette!) A nagykövet magyarázkodhat, a szolgálat mattot kaphat, s közben megint igaza lehet Tarlósnak: Lázár képességeit meghaladja a rábízott feladatok súlya. Ő meg úgy van ezzel, mint a részeg ember: hiába mondják neki, ne igyon többet, csak bedönt még egy pohárkával. Minden csütörtökön fényezi magát, egyedül csak ő beszélhet a kormányzat dolgairól, a miniszterek csak dolgozzanak. Pedig - emlékszünk - éppen a napokban jelentette be, hogy meghülyült. Gerincroppanás frissr@nepszava.hu Mondjuk, hogy évek óta nagy rokonszenvvel figyeljük, ahogyan a Corvinus (leánykorában Marx Károly Közgazdaság-tudományi) Egyetem élet-halál harcot vív a kormányzattal. Aki nem ismeri a magyar viszonyokat, közelebbről a miniszterelnök habitusát, esetleg csak futólag vagy egyáltalán nem szippantotta magába a Nemzeti Együttműködés Rendszerének levegőjét, az úgy gondolhatná: még egy miniszterelnöknek is magánügye, hogy utál vagy sem egy felsőoktatási intézményt. Ám ez itt Magyarország. Itt a meglehetősen tudatlan ifjú kereszténydemokraták - erős politikai hátszéllel - kivitethetik Marx Károly szobrát az egyetemről, amely erővel kitilthatnák akár Heisenberg kvantumfizikáját is a tudományból, mert a tudós máig tisztázatlan körülmények között közreműködött Hitler atombombaprojektjében, és mondhatni, nem voltak idegenek tőle a náci társadalomszervezési gondolatok sem. Nem tudjuk, mi járt a Corvinus vezetőinek fejében, de kívülről az látszott, hogy húzzák az időt, aztán a sokadik hírre, hogy feldarabolják a nagy múltú intézményt, csak eltűnt a szobor az aulából. Mentik, ami menthető, gondoltuk, és hát egy szobor nem nagy ár az egyetemért. Aztán megint felmerült, hogy nincs szükség erre a közgazdasági iskolára, az ember, aki nem koptatta soha a lépcsőit, a kormányfő illiberális elkötelezettségét hallva már-már arra gondolt: talán túl sok a kritikus, akár liberálisnak minősíthető bariton a Fővám (Dimitrov) téri folyosókon, s onnan kiszűrődve zavarják az éppen regnáló unortodox gazdaságpolitika vezérkoponyáját, aki mostanság a Nemzeti Bank elnöki karosszékéből gyakorolja a reneszánsz festészet feletti mecenatúrát. Minden szóbeszédet elhessegetnénk magunktól, de híre jön: együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Bank és a Corvinus önálló jegybanki tanszék felállításáról. Szeptembertől indul a Matolcsy-tanszék (egy új polgárd szeminárium), amely nyilván része lesz annak az átalakítási tervnek, amit a minisztérium a nyár végéig követel, cserébe az életért. Roppan a gerinc, olvad az autonómia, és mi tudjuk, teljesen hiába. A történet bár tanulságos, de nem túl érdekes, mert a végét előre tudjuk. Odalesz a Corvinus, de odalesz a gerinc is. FRISS RÓBERT NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 :Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: FRISS RÓBERT Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA •Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu «Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-444-444 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti