Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-20 / 246. szám
rA NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap t Alapítva 1873-ban 2015. OKTÓBER 20., KEDD 142. ÉVFOLYAM 246. SZÁM www.nepszava.hu NÉPSZAVAI ® NEPSZAVA.HU ÁRA: 220 FORINT Drámai a helyzet a horvát-szlovén határon, a magyar kormány itthon tovább riogat Nem dőlhet meg Schengen Schengen nem szűnik meg, ez egy jól megépített rendszer - jelentette ki lapunknak Balázs Péter volt külügyminiszter. Arra reagált, hogy a diplomácia mai vezetője, Szijjártó Péter egy gazdasági konferencián ismét arról beszélt, hogy a schengeni rendszer megdőlhet, megszűnhet, ha az Európai Unió nem tudja megvédeni a külső határait, és ennek kiszámíthatatlan gazdasági hatásai lennének. Hogy milyen problémákra utalt, nem tudni, ahogyan azt sem, mi alapján feltételezi a kabinet a rendszer megdőlését. Nem látják ugyanis ennek realitását a gazdasági szakemberek. Inotai András, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora szerint ráadásul a kormány jobban is tenné, ha a riogatás helyett inkább a migránskrízis megoldásának kereséséből venné ki a részét. Miközben a válság most a horvát-szlovén határon tombol, az is kiderült, a magyar külügyminiszter-helyettes körlevelet küldött az arab országokban dolgozó nagyköveteknek. INFORMÁCIÓINK A 3. OLDALON Hiába ijesztget ezzel Szijjártó Péter, szakértők szerint az Európában felhúzott kerítések hamarabb dőlnek le, mint ahogyan a schengeni rendszer megbukik fotó: mti/vargagyörgy Köröndi palotatűz: sok a bizonytalanság Még mindig nem költözhettek vissza a lakók a tavaly nyáron leégett Andrássy úti palotába, annak ellenére sem, hogy a közműveket már részben helyreállították. Az épület az év elején ideiglenes védőtetőt is kapott, a tetőszerkezet és a teljes egészében kiégett harmadik emeleti lakások renoválása azonban nem kezdődött meg, a lakóközösség még mindig a megfelelő vállalkozót keresi. Terézváros önkormányzata az idén szeptember végéig 44 millió forintot fordított a lakhatásuk megoldásához segítséget kérők támogatására. A lakók helyzetét tovább nehezíti, hogy a biztosító nem hajlandó fizetni a károkért, ezért pert indítottak az MKB ellen. Ugyanakkor megtámadták a katasztrófavédelem által készített határozatot. A két tűzvizsgálati jelentés ugyanis nem elég pontos, csak valószínűsíti, hogy a tetőn dolgozó munkások valamelyike okozta a tüzet - vélelmezett okokra hivatkozva pedig nem lehet határozatot kiadni. Részletek a 16. oldalon fotó: vajda József Lázár ott sem volt Rogán Antal esküjén Letette esküjét Rogán Antal, a propagandáért és a tájékoztatásért felelős tárca vezetője, így immár tíz minisztere van az Orbán-kormánynak. A Ház tegnapi ülésén a szocialisták és az LMP a magyarok elszegényedését kérte számon a kormányon, s noha az igazoltan hiányzó kancelláriaminiszterével szemben Orbán Viktor meghallgatta Rogán esküjét, mire az ellenzék akarta interpellálni, már nem volt a teremben. A rendszerszintűvé vált korrupcióra vonatkozó jobbikos kérdésre is L. Simon László reagált, ami már csak azért is pikáns, mert épp tegnap derült ki, hogy a Miniszterelnökség államtitkárának családi vállalkozásai az elmúlt évben 80 millió forint állami és uniós támogatást kaptak 80 hektárnyi föld után. Az ügyben a PM az Unió csalás elleni hivatalához fordul. BŐVEBBEN A 2. OLDALON A kormánynak nincs válasza a kihívásokra A Magyar Európai Üzleti Tanácsban tömörült 50 nagyvállalat képviselői éves jelentésükben rendre felhívják a kormány figyelmét arra, hogy a gazdasági növekedés alapvetően attól függ, mennyire stabil a vállalkozói környezet, kiszámítható-e a kormány gazdaságpolitikája. A Magyar Nemzeti Bank kamattámogatási programja csak a sokadik szempont. A kormány azonban nem veszi figyelembe a jogos aggályokat. Amíg a cégvezetők a digitális forradalomra adott kormányzati válaszok elmaradásának hiányát teszik szóvá, addig Szijjártó Péter miniszter legfeljebb a szakmunkásképzés helyzetéről tárgyalna, ami viszont más tárcák kompetenciájába tartozik. CIKKÜNK A 4. OLDALON A Magyar Távirati Iroda valóban úgy viselkedik, mintha külön törvények és szabályok vonatkoznának rá Sebes György írása a 7. oldalon Jobban van a kölni polgármester Már nincs közvetlen életveszélyben Henriette Reker, aki úgy nyerte meg a vasárnapi kölni polgármester-választást, hogy közben mesterséges kómában tartották a kölni klinikán, így egyelőre nem is tudja, hogy a voksok 52,7 százalékát szerezte meg. Reker ellen szombaton hajtott végre merényletet egy munkanélküli férfi. Tettét idegengyűlölete indokolta. ► 8. OLDAL Szulák Andrea Előadó-művészeti szakiparos vagyok • Nosztalgiázni mostanában nem komilfó • Én a pálya szélén csücsülök a kispadon • Nem óhajtok már bulvárszereplő lenni • Nem lehet felcímkézni • Világéletemben sodródtam • 5. OLDAL NAPI KÉRDÉS Hány érmet szerzünk Rióban? SIKLÓS ERIK, a MOB marketing- és kommunikációs igazgatója Becsléssel nem foglalkozunk, nem akarunk terhet rakni a sportolóink vállára. Három olimpiai bajnok ül a vezetőségben, Szabó Bence, Borkai Zsolt, Fábián László, és jól tudják, milyen lenne, ha konkrét elvárásoknak kéne megfelelniük. A MOB-elnök mindig csak általános érvényű elvárásokat fogalmazott meg, mint például azt, hogy legyenek szerethető olimpikonjaink. Kiváló edzőink pontosan tudják, hogy mikor kell csúcsra járatni a legjobb sportolókat. 9 770237 378029