Népszava, 2016. október (143. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2 NÉPSZAVA BELFÖLD 2016. OKTÓBER 1., SZOMBAT Várhatóan a mostanáig tapasztaltnál is erőszakosabbak lesznek hétfőn a hatalom emberei Urnazárásig kormánykampány Utolsó percig ezerrel kampányol a Fidesz a népszavazás sikeréért. Orbán Viktor számára ugyanis nagy a tét, mert attól tart, ha nem lesz érvényes a referendum, aligha veszik majd ko­molyan az uniós veze­tők, amitől retteg a ma­gyar miniszterelnök. Forrásaink szerint a véghajrában adott in­terjúkban nem véletle­nül beszélt arról, hogy az érvényességnek in­kább érzelmileg van je­lentősége. Komolyan gondolja, hogy erről majd Brüsszelt is meg tudja győzni. N­em véletlenül folyik szin­te soha nem látott kam­pány Magyarországon, amiről sokan tudják, hogy a valóságban Orbán Viktor ha­talmi törekvéseit szolgálja. Hol­nap várhatóan az utóbbi na­pokban tapasztaltnál is erősza­kosabbak lesznek a Fidesz moz­gósító emberei, mert attól tar­tanak, hogy a sikertelen refe­rendum esetén - akár főnöke­iknek - távozniuk kell a politi­kából. Van, aki csak kisebb megbízásokat remél a kor­mánytól, ám a választókerületi elnökök számára nagy a tét, ha nem „hozzák” a körzetüket. 2018-ban talán a parlamenti választáson sem indulhatnak. A kormányfő forrásaink szerint ezt közölte korábban. A fideszesek hangulata állí­tólag naponta változik aszerint, mit mutatnak a közvélemény­kutatások, illetve azok a felmé­rések, amiket csak a belső kör ismerhet. Kezdetben biztosak voltak abban, hogy érvényes és eredményes lesz a kvóta­referendum, akkor azt ígérték, a pozsonyi uniós­ csúcs után a miniszterelnök is beszáll a kampányba. Később viszont a kommunikációs guruk úgy döntöttek, Orbán adjon interjú­kat a jobboldali médiának, de ne induljon országjárásra. Egy esetleges sikertelenséghez nem célszerű az arcát adnia. Úgy tűnik, a kormányfő már nem bízik abban, hogy holnap több mint négymillióan urnák­hoz járulnak, ezért fogalmazott úgy a Katolikus Rádiónak, in­kább érzelmi jelentősége van annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás. Politikai értelem­ben a részvételnek nincs jelen­tősége. Ennek ellenére számá­ra nagyon fontos a részvétel, és „Hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába" Orbán az, hányan mondanak a kor­mány és a Fidesz parancsára nemet. Ha ugyanis csak saját szavazóikat, illetve alig többet sikerül rávenni a voksolásra, Orbán furcsa helyzetbe kerül az Unióban és a visegrádi veze­tők előtt. Hétfőtől hátrább kell húzódnia, pedig azt tervezi, hogy a referendum után diktál­hat Brüsszelnek, és nem csu­pán migránsügyben. Végül leg­alább 16 milliárdba kerülő re­ferendumnak talán ez a legfon­tosabb célja. Ezért kell még ma is olykor a törvényeket átlépve ezerrel korteskedniük a kor­mány tagjainak, a Fidesz veze­tő politikusainak, aktivisták­nak, polgármestereknek, kirú­gástól tartó közhivatalnokok­nak. Forrásaink szerint félelem uralkodik a kormánypártban, mert nem tudják kiszámítani, milyen eredmény felel majd meg a „főnöknek”. Mondják, ez attól is függ, hogyan fogadják Or­bánt a referendum után Brüs­­­szelben. Azt a miniszterelnök a napokban világossá tette, ha megvan az eredménye, „hamu­ba sült pogácsát tesz a tarisz­nyájába” és elindul az EU köz­pontjába, hogy a közösség veze­tőinek megtiltsa a kvóta beve­zetését, amiről amúgy jelenleg szó sincs. A fideszesek abban bíznak, ha kétmilliónál többen mondanak holnap nemet, sen­kit nem állítanak a „szőnyeg szélére”. Ennek érdekében vi­szont várhatóan urnazárásig kampányolni fognak, pénz nem számít. A pártelnök-miniszter­elnök holnap este győztesként akar kiállni a választók elé, ha ezt nem teheti, annak sokak szerint beláthatatlan következ­ményei lehetnek. Akkor is, ha lapunk úgy tudja, bármilyen eredmény születik, az emberek akaratára hivatkozva módosí­tani fogják az Alaptörvényt, amihez partner lesz a Jobbik. Ezzel pedig itthon Orbán azt akarja kommunikálni, hogy a többség az ő elképzeléseit tá­mogatja. Ez a legdrágább felmé­rés - figyelmeztettek mások, akik tudni vélik, a referendum másik célja, hogy megmutassa, hogyan is áll a Fidesz és főleg a kormányfő népszerűsége. Me­lyik körzetben csökkent, hol nőt a támogatottságuk, mert bár rendre azt hangoztatják, a kvótareferendum nem pártpo­litikai, hanem össznemzeti kér­dés, ebben Orbán és kampány­csapata sem hisz. Az ered­ményt állítólag azért akarják tanulmányozni, hogy ennek alapján határozzák meg a par­lamenti választási stratégiát. Sok idő nincs erre, ugyanis a miniszterelnök korábban az övéivel közölte, számukra 2017- ben kezdődik a kampány. Úgy gondolja, másfél év alatt bizto­san fel tudják építeni az újabb kétharmados győzelmet. F.A. A vezér és a kar fotó: népszava: REFERENDUMGYÖNGYÖK ORBÁN VIKTOR kormányfő az Origónak, szeptember 22-én: „Én egy kicsit mindig csalódott vagyok, ha a részvételi arány ke­vesebb, mint száz százalék, mert abból indulok ki, hogy Magyar­­ország jövőjéről van szó." ORBÁN VIKTOR kormányfő a Katolikus Rádiónak, szeptember 29-én: „Politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége, aki nem szavaz, az kivonul a közügyek intézéséből." KÓSA LAJOS frakcióvezető a Fidelitas országos választmányának ülésén: „Lemond a kormány, ha a vasárnapi népszavazáson az igenek kerülnek többség­be." www.nepszava.hu belfold@nepszava.hu 400 ezerből 14 terrorista A Terrorelhárítási Központ (TEK) adatai szerint 14 terro­rista utazott át Magyarorszá­gon 2015 nyarán-őszén, nekik közük volt a 2015. november 13-i párizsi és a 2016. március 22-i brüsszeli terrorcselekmé­nyekhez - jelentette be Majoros Csaba, a TEK Felderítési Igaz­gatóságának alezredese pénte­ken Budapesten. A terroristák néhány napot töltöttek az or­szágban, az Iszlám Államnak Magyarországra telepített kiter­jedt hálózata nem volt. A Rakkában kiképzett terroristák 2-3 fős csoportokban érkeztek, a déli kerítés felállításával, a migránshullám elterelésével a terroristák mozgása is a hor­­vát-szlovén útvonalra terelődött át. Az egyik terrorista, Salah Abdeslam a párizsi Stade de France-hoz szállított három ön­gyilkos merénylőt, ő lett volna a negyedik, de végül nem rob­bantotta fel magát. A férfi több­ször is járt Magyarországon. 2015. augusztus 30-án bérelt autóval érkezett Kiskőrösre, két férfit vitt magával Belgiumba, ők a migránsok útvonalán, Kelebia térségéből érkeztek Ma­gyarországra. Nekik is volt ma­gyar mobiltelefonjuk. Az egyi­ket megtalálták, az abban tá­rolt adatokat helyreállították, kiderült, hogy a terroristák mozgását a szervezet szíriai központjából irányították. Abdeslam 2015 szeptemberé­ben a Keleti pályaudvarhoz jött. Innen két férfit vitt magával, ők ugyancsak a migránsokkal ér­keztek. Abdeslam harmadik fu­varja 2015. szeptember 17-én volt, akkor vitte magával a há­rom bataclani merénylőt. A há­rom férfi szintén a mig­ránsokkal érkezett a Keletihez szeptember elején. Pár napot egy XIV. kerületi szállodában töltöttek. Itt találták meg hamis szír útleveleik másolatait is, amelyeket a hotelben készítet­tek el. Abdeslam indulás előtt a Rákóczi úton tartózkodott pár órát, itt találták meg a belga tartózkodási engedélyének má­solatát. Bodnár Zsolt, a TEK fő­igazgató-helyettese arra, hogy miért két nappal a referendum előtt tartanak tájékoztatót, azt mondta: a francia és belga ha­tóságok képviselői jártak Ma­gyarországon jogsegélykérel­mek miatt, ők csütörtökön el­utaztak, így pénteken ki lehe­tett lépni a nyilvánosság elé. (2015-ben csaknem 400 ezer menekült vonult át az országon, közülük a hatóságoknak 160 ezret sikerült regisztrálniuk, 14- ről péntek óta biztosan tudjuk, hogy terrorista volt - a szerk.) MTI-INFORMÁCIÓ RÖVIDEN A Médiaworksé a vidéki lapok A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyé­vel a Mediaworks Hungary Zrt. tegnap hivatalosan is tulajdono­sa lett a Pannon Lapok Társasága Kft.-nek (PLT). A PLT és a Mediaworks együtt csaknem 25 milliárdos árbevételt és 1150 munkavállalót tudhat magáé­nak. A felvásárlással létrejött új csoport tizenkét megyében (Bács-Kiskun, Baranya, Békés, He­ves, Komárom-Esztergom, Jász- Nagykun-Szolnok, Somogy,Tol­na, Fejér, Vas, Veszprém, Zala) van jelen megyei lapokkal. Emel­lett a cég három országos napi­lapot (Nemzeti Sport, Világgaz­daság, Népszabadság) ad ki, va­lamint magazin portfolió és digi­tális médiatermékek tulajdono­sa. A megyei lapok adják majd a csoport legnagyobb bevételi forrását, annak több mint 50 szá­zalékát. A PLT-Mediaworks La­pok eladott példányszámának 75 százalékát a megyei lapok te­szik majd ki. ► NÉPSZAVA Emlékezés a Babij Jar-i tömegmészárlásra Andrij Parubij ukrán házelnök, Joachim Gauck német államfő, Áder János köztársasági elnök, Petro Porosenko ukrán államfő és felesége, Marina, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Vo­­lodimir Hrojszman ukrán minisz­terelnök a Babij Jar-i náci tömeg­mészárlás 75. évfordulója alkal­mából rendezett megemlékezé­sen mécseseket helyeznek el a kijevi Babij Jar emlékparkban lé­vő menóránál. ► MTI Hétfőig lehet pályázni a Paul Lendvai-díjra Október 3-ig lehet beküldeni a Paul Lendvai díj pályázat anya­gait. Az Ausztriában élő író, pub­licista 2012-ben díjat alapított olyan magyar újságíróknak, akik magyar nyelven, a magyar nyomtatott és internetes sajtó­ban kiemelkedő politikai-közéle­­ti-társadalmi témájú cikkeikkel azt kiérdemlik. A nettó ezer eu­­rós díjban évente egy újságíró részesülhet. Pályázni olyan cik­kekkel lehet, amelyek 2015 szep­tembere és 2016 szeptembere között jelentek meg. A díjat 2016 novemberében adja át Paul Lendvai. Egy szerző maximum két cikkel nevezhet, amelyet négy példányban kell beküldeni a következő címre: Élet és Iroda­lom szerkesztősége - Lendvai­­díj, Budapest, 1089 Rezső tér 15. vagy Budapest, 1450 Pf. 84. http://www.es.hu. ► népszava Orbán köszöntötte a zsidó újévet Levélben köszöntötte Orbán Vik­tor kormányfő a zsidó közössé­get a közelgő zsidó újév alkalmá­ból - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. „Minden közösség jövőjének a kulcsa, hogy tagjai elkötelezettek legye­nek a felmenők hagyományai­nak és értékeinek megőrzése mellett, ezért minden ünnep az összetartozást erősíti" - írta a kormányfő a levelében, amelyet Deblinger Eduárdnak, a Magyar­­országi Autonóm Orthodox Izra­elita Hitközség elnökének, Heis­­ler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének, Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraeli­ta Hitközség vezető rabbijának, valamint Szabó Györgynek, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökének kézbe­sítettek. A zsidó újév - héberül ros hásáná - vasárnap este kö­szönt be, ekkor kezdődik el a zsi­nagógái 5777. esztendő. ► MTI Az idén zárva lesz a Cinege utca Továbbra sem oldotta fel a zá­rást Orbán Viktor házának kör­nyékén a Terrorelhárítási Köz­pont (TEK). A „személy- és léte­sítménybiztosítási intézkedést" három éve hosszabbítgatják- ír­ta a hvg.hu. A TEK még 2013. ok­tóber 3-án, az izraeli nagykövet látogatására hivatkozva rendelte el a kormányfő Cinege utcai há­zának környékére a lezárást. A határozatot most ismét felülvizs­gálta a szervezet főigazgatója, és ezúttal 2016. december 31-én 24 óráig hosszabbította meg. Hajdú János szerint erre azért van szük­ség, mert az érintett területen az elrendelésre okot adó körülmé­nyekben lényegi változás nem történt, ott továbbra is védett személyek tartózkodnak, közle­kednek. A zárást azért szükséges fenntartani, hogy szabadon mo­zoghassanak. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne tüntetni Orbán háza előtt: legutóbb augusztus­ban terveztek demonstrációt az ingatlannál. A megmozdulást a rendőrség nem engedélyezte, a szervező azonban bíróságon tá­madta meg a határozatot, ami­nek a testület helyt adott. ► NÉPSZAVA FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Next