Népszava, 2016. november (143. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-22 / 274. szám
rA NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap m Alapítva 1873-ban Az LMP segít Ab-tagokat választani a Fidesznek Ismét 15 tagú lehet az Alkotmánybíróság, miután tegnapi bizottsági meghallgatásuk után biztosra vehető, hogy a kormánypárti többség az LMP támogatásával ma elfogadja a Fidesz négy jelöltjét és a testület elnökévé választja az eddigi elnökhelyettest, az elnöki jogköröket is betöltő Sulyok Tamást. Az utóbbi két évben négy poszt is megürült a testületben, ám a Fidesz kétharmad híján a voksolásnak csak akkor akart nekifutni, ha jelöltjeit biztosan támogatják. Az LMP váratlanul alkut kötött, így más pártra nincs szüksége a Fidesznek. A szocialisták szerint az egész jelölési eljárás törvénytelen, mert az erre létrehozott eseti bizottságban Tóth Bertalan (MSZP) lemondása miatt az előírtnál kevesebb tag döntött. HÁTTÉR A 12. OLDALON Félrevezető hírek a közösségi médiában Tovább folyik a vita arról, Donald Trump elnökké választásában milyen szerepet játszott a közösségi média. Barack Obama több interjújában is elmondta, legutóbb Berlinben Angela Merkellel is szót váltott róla, mennyire aggasztja, hogy az interneten elterjedt hamis hírek jelentősen befolyásolták az amerikai elnökválasztás kimenetelét. Sokan ugyanis kizárólag a közösségi oldalakról értesültek az elnökválasztás eseményeiről. A magyar fiatalok számára ugyanakkor nem a Facebook jelenti a legfőbb hírforrást, hanem a külföldi hírcsatornákból és az internetes hírportálokból tájékozódnak - állapítja meg a Transparency International és a Telenor fiatalok médiahasználati szokásairól végzett kutatása. RÉSZLETEK A 9. ÉS A 11. OLDALON Változás a MOB-ban, harcolnak az úszók Nem elégszik meg a kormány a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jogköreinek elvonásával, lapunk több forrásból úgy értesült, hogy a vezetőségben is változásokat vár el. Ennek első áldozata Szabó Bence, a MOB főtitkára, aki információink szerint ma tudja meg Borkai Zsolt MOB-elnöktől, hogy nem tartanak igényt a munkájára. Hosszú Katinka és versenyzőtársai hét pontban foglalták össze, szerintük milyen változásokra lenne szükség az úszósportban Gyárfás Tamás, a szövetség elnökének távozása után. A szervezet közleményben reagált, melyben a követeléseket megalapozatlannak nevezte. Hosszúról annyit írt a szövetség, eredményei lenyűgözőek, ám edző férje magatartása és stílusa elfogadhatatlan. ÍRÁSAINK A 14. OLDALON Újratervezés szükséges a felsőoktatásban Sürgősen felül kellene vizsgálni a felsőoktatásban egy évtizede bevezetett bolognai rendszert a volt felsőoktatási államtitkár szerint. Manherz Károly hangsúlyozta: az egyik legnagyobb probléma, hogy az egyetemek a képzések korábbi átalakításánál nem tettek mást, csak annyit, hogy három évbe próbálták belesűríteni öt év tananyagát. Ez pedig eltérő színvonalú képzések kialakulásához vezetett a felsőoktatásban. A rendszert Magyar Bálint minisztersége alatt vezették be, ő most úgy látja: a hibákat javítani kellene, ám szerinte a kormány ettől a lehetőségtől is egyre inkább megfosztja az egyetemeket autonómiájuk csökkentésével. A kialakult állapot viszont a bolognai képzés egyik célját, a szakok és az egyetemek közötti átjárhatóságot is nehezíti. BŐVEBBEN A 2. OLDALON 2016. NOVEMBER 22., KEDD 143. ÉVFOLYAM 274. SZÁM www.nepszava.hu NÉPSZAVAI ® NÉPSZAVA. HU ÁRA: 220 FORINT A járulékcsökkentés mértékén vitáznak a kormány és a munkaadók Orbán: több bér, nagyobb nyugdíj Megegyezhetnek ma a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői a minimálbéremelés és a járulékcsökkentés mértékéről. A nagy kérdés az, hogy a kormányzat a saját javaslatát erőszakolja át vagy hajlandó engedni az érintettek érveinek. Orbán Viktor hétfői rádióbeszéde azt vetíti előre, hogy a gazdasági miniszter nem képviselhet rugalmas álláspontot, bár Varga Mihálynak van mozgástere. A kormányfő a nagy felháborodást kiváltó, jövő évre tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemelés mértékének növelését is a bértárgyalások sikeréhez kötötte. Ez azonban nem lehet alku tárgya, mert törvény írja elő a nyugellátások emelésének szabályait. Ha a kormány javasolta nagyobb arányú béremelést kell végrehajtani jövőre megfelelő ellentételezés nélkül, úgy sok magyar kkv kerülhet nehéz helyzetbe. Többek között a mezőgazdaságban elbocsátások, a pékeknél kenyéráremelés lehet a következmény. A senki nem kérte társaságiadó-csökkentés pedig leginkább a nemzetközi nagyvállalatoknak kedvez majd. CIKKÜNK A 4. OLDALON A kötelező béremelés miatt 30 százalékkal is nőhet a kenyér ára jövőre futó europress/gettyimages/thnkstock Merkel újra jelölteti magát, ami nem csak a német választók számára jó hír, hanem Európának s az egész világnak is Rónay Tamás írása a 7. oldalon Javult az Unió megítélése a brexites népszavazás után Egyértelműen javult az Európai Unió megítélése a Brexittel kapcsolatos júniusi népszavazás után. Ez derült ki a Bertelsmann Alapítvány felméréséből. A megkérdezett uniós polgárok 62 százaléka továbbra is az EU tagja kíván maradni, miközben ez az arány márciusban még 57 százalék volt. ► 8. OLDAL NAPI KÉRDÉS Mekkora nyugdíjeme-ORSÓS ÉVA, az Életet az Éveknek Országos Szövetség elnöke A jogszabály szerint az infláció mértékével kell emelni a nyugdíjakat. A kormány tavasszal 0,9 százalékot, a jegybank és a mi szakértőink 2 százalékot meghaladó ütemű pénzromlást prognosztizálnak 2017-re, a miniszterelnök most 1,6 százalékról beszélt. A nyugdíjemelés mértéke azonban nem lottószám, amit el kell találni. A jövő évi infláció kiszámítása nem könnyű feladat, de nem is megoldhatatlan. Mi azt szeretnénk, ha ismét a svájci indexálást vezetnék be, mert akkor az inflációval és a nettó átlagbér-növekedés 50 százalékával nőhetnének a nyugdíjak. 9 770237 378029 Fizessen elő a NÉPSZAVÁRA! TELEFON: 06/1-477-9008, 06/1-299-7047, www.nepszava.hu/szamoljonvelunk