Népszava, 2016. december (143. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-13 / 292. szám
Halványuló emlékezet SZUNYOGH SZABOLCS újságíró Orbán Viktor valami olyasmit nyilatkozott nemrég, hogy Mátyás király óta nem volt hazánknak ilyen komoly európai befolyása, mint most. Azt nem tette hozzá, hogy Mátyás király iszonyú károkat okozott azzal, hogy az ország erőforrásait elpazarolta a külföldi küzdelmei során. Mi miért harcolunk most? Ha a nemzeti érdek érvényesítéséért, akkor először is határozzuk meg, ez konkréten mit jelent a 21. századi Európában. A háború utáni konszenzusok egyik legerősebbike a status quo elismerése volt. Mindenki tudja, hogy Kelet-Európában abszurdak a határok és hogy ez a helyzet számtalan feszültség forrása, de eddig az volt a közös álláspont, hogy kisebb kárt okoz ezeknek a feszültségeknek az elviselése és kezelése, mint a „területi dosszié” újbóli megnyitása. Ezek a határok valóban tragikusan rosszak. Lengyelországot például „eltolták” kétszáz kilométerrel nyugatra. Ez azt jelenti: keleten mintegy kétszáz kilométer széles sáv szovjet fennhatóság alá került, cserébe nyugaton, a német területekből körülbelül szintén kétszáz kilométert Lengyelországhoz csatoltak. A Kárpát-medencével is igazságtalanság történt: a második világháború után megerősítették a trianoni határokat, pedig tudták a nagyhatalmak vezetői, hogy ezeket hibásan rajzolták rá a térképre. (A második világháború előtt angol és francia jóváhagyással meg is kezdődött a korrekció, ezt a folyamatot aztán megszakította felzárkózásunk a náci Németországhoz.) Mindenki tudja, hogy rossz helyen futnak a határok, mégis, mind keleten, mind nyugaton a politikusok óvakodtak attól, hogy felvessék a területi revízió kérdését. A jugoszláv háború borzalmai elég meggyőzően bizonyítják, milyen kezelhetetlen indulatok robbanhatnak ki emiatt. Az európai vezetők a megoldást a kisebbségvédelemben, illetve a határok „légiesítésében” látták. Amióta az Európai Unió felpuhította a határokat, ahol nem heccelik a tömegeket, a különböző etnikumok együttélése békésen zajlik. Békésen, de nem jól. A kisebbségeket, így a határon túli magyarságot is számos hátrány érte politikai okokból, például durván korlátozták az anyanyelvhasználathoz való jogot a felsőoktatásban, a jogszolgáltatásban, az egészségügyben és másutt. Legalább ilyen súlyos gondot okoz, hogy a szomszéd államok némelyikében a magyar kisebbség a magyarországinál alacsonyabb életszínvonalon kényszerül élni. A Kárpátalján, tíz kilométerre a magyar határtól néha ázsiai szintű a nyomor. (Ami persze egyaránt sújt minden nemzetiséget.) Ennek ellenére, vagy éppen ezért, tehát a határon túli magyar kisebbség védelme érdekében a magyar politikusok tartózkodtak a provokatív megnyilatkozásoktól, állami hivatalnok ilyet nem tett. Szijjártó Péter mostani intézkedése, amellyel megtiltotta a magyar diplomáciai testület tagjainak, hogy részt vegyenek Románia nemzeti ünnepén, mondván, „ez nem a mi ünnepünk”, új fejlemény. Nem kell a dolgot túlreagálni, ahogy pestiesen mondják, nem lőnek vele verebet, de azért az elgondolkodtató, hogy Románia volt elnöke válaszul a diplomáciai kapcsolatok megszakítását ajánlotta, és felemlegette a régi igényüket, miszerint Nagy-Románia határa a Tiszánál húzódik. Valószínűleg nem fogják megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat, a román Régebben még emlékeztünk, hová vezet ez az út, újabban romlik a memóriánk vezetés ennél sokkal józanabb, de a válaszreakció hevessége mutatja, milyen indulati lavinát indíthat el egyegy ilyen magyar lépés. Szijjártó művelt fiatalember, bizonyára pontosan tisztában van ezekkel az aggályokkal. Miért tette mégis, amit tett? Miért feszíti meg ennyire a húrt? Erre nyilván van valami sajátságos, talán belpolitikai oka, amit a nagyközönség nem ismer, mert most román részről semmiféle atrocitásról nem érkezett hír, amire esetleg ez a tiltás válasz lehetett volna. Miképp viszonyuljunk saját külügyminiszterünk döntéséhez? Úgy tűnik, korábban ez közfelháborodást váltott volna ki még a legnemzetibb érzelmű körökben is, mint felelőtlen és önveszélyes kalandorság. Most gyakorlatilag semmilyen visszhangja nincs. Régebben még emlékeztünk arra, hová vezet ez az út. Újabban nagyon romlik a memóriánk. Pedig az igaz magyar hazafiak együttéléspártiak voltak. Még Petőfi Sándor is, pedig nála nagyobb hazafi aligha létezik, 1849 nyarán ő is visszaborzadt attól, amit a háború során Erdélyben látott, mert nemcsak a magyarok szenvedését látta, hanem látta azt a szenvedést is, amit mi okoztunk a románoknak. Nemcsak magyar hazafi volt, hanem igaz ember is. Nincs olyan magyar, akinek Trianon ne fájna, és nem is lesz. De talán nemcsak Trianon volt szörnyű csapás, hanem az odavezető út is, nevezetesen nemcsak területeket vesztettünk az első világháborúban, hanem hatszázhúszezer katonát is, az ő haláluk sokkal nagyobb tragédia. Ha az okokat keressük, nem feledkezhetünk meg arról, milyen politika küldte őket a frontra. És akkor sem, ha a biztonságos jövőről gondolkodunk. A magyar-román viszony nagyon kényes ügy, ha heveskedve, keménykedve lép fel Budapest, a magyarság és az emberiesség értékeit veszélyezteti. Ha viszont a példát Petőfi Sándortól, Vasvári Páltól, Deák Ferenctől vagy Kossuth Lajostól vesszük, másképp kell viselkednünk. Kormányközelben? Liviu Dragnea, a romániai választásokon fölényesen győztes szociáldemokraták (PSD) elnöke a kampányban kizárta az RMDSZ-szel való „szövetkezést”. A kampány azonban kampány, most meg választás után vagyunk, és az RMDSZ imponáló végeredménnyel, a negyedik legerősebb pártként zárt. Dragnea vasárnap éjjel színt váltott: már „nem tartja elképzelhetetlennek az együttműködést” az RMDSZ-szel. Vajon mi ennek a fordulatnak a vélhető oka? Nos, az, hogy a kampányban a PSD-elnök - hasonlóan a többi román párthoz - kénytelen volt a Szijjártó-féle tilalomra (tilos a részvétel a december 1-i román állami és diplomáciai ünnepségeken) magyarellenes „demarssal” válaszolni. Látva azonban az RMDSZ erejét, megfordult a fejében, hogy adott esetben jól jöhetnek neki a magyar képviselők és szenátorok szavazatai. Tudniillik az PSD alkotmánymódosításra készül (hogy miben, még nem tudni, annyi ötlet került terítékre), és ahhoz egy PSDALDE („hithű liberálisok”) koalíció nem elegendő. Hogy az „együttműködésen” Dragnea mit ért, nem tiszta. Jelenthet meghívást a koalícióba és jelenthet egyszerű támogatáskérést az RMDSZ-től - bizonyos engedményekért, esetleg posztokért cserébe. Mindenesetre ha Dragnea nem ejtette volna ki a száján az együttműködés szót, akkor is nyilvánvalóvá vált volna, hogy új helyzet van, hiszen a PSD elnöke és miniszterelnök-jelöltje (itt még lehetnek bajok) három pártot nevezett meg (a második helyen befutó, néppártivá lett liberálisokat, egy protesztpártot és Basescu volt elnök pártját), amelyekkel semmi szín alatt nem köt koalíciót. Az RMDSZ kimaradt a felsorolásból. Nyilván Dragnea úgy számol, hogy az úgynevezett „visszaosztás” (erősorrendben a pártok további mandátumokat kapnak a parlamentbe be nem jutott pártok elveszített szavazatai szerint) révén az RMDSZ is tovább erősödik, és egy PSD-ALDE-RMDSZ koalíciónak ilyenformán meglehet a kétharmada, ami az alkotmánymódosításhoz szükséges. A magyarok pártjának bőséges kor-Az RDMSZ nem konfrontatív párt, nem a háborúkból élmányzati tapasztalata van Markó Béla volt elnök, de Kelemen Hunor mai elnök idejéből is. Kormányzóképessége nem szorul bizonyításra. Az RDMSZ nem konfrontatív párt, nem háborúkból él, nem jellemzője az ellenségkeresés és teremtés, amely a Fideszt élteti. Ezért is jött neki rosszul Szijjártó tilalma. Román oldalon több a konfrontációs készség, de ezt a hatalmi érdekek általában legyűrik. Nota bene: bizonyos fokig ez mondható el az RMDSZ-ről is, amely koalíciókész volt minden színárnyalatú politikai párttal a soviniszta Nagy-Románia Pártot leszámítva. Sokakkal kormányzott együtt, ha a magyar érdekek úgy kívánták. A PSD nem volna számára újdonság, hiába „szoci”; végtére is az ALDE liberális, az RMDSZ meg néppárti az EU parlamentjében. A következő két-három hét alkudozásokkal fog eltelni. A PSD előbb az ALDE-val egyeztet, de a liberálisoktól nem láttam olyan megnyilvánulást, hogy elleneznék az RMDSZ-szel kötendő együttműködést. Szerint az alkudozások középpontjában az alkotmánymódosítás áll majd. A mai alkotmányban sok a tisztázatlanság; az elmúlt években egy csomó kérdés csak az alkotmánybíróságon dőlt el. És ami talán lényegesebb: Dragnea azt akarja, hogy az új alkotmányban kifogástalanul működjék a „fékek és ellensúlyok” rendszere, mely ma vagy nem, vagy kifogásolható módon működik. ACZEL ENDRE újságíró JL A császár meztelen GULYÁS ERIKA gulyase@nepszava.hu A mi híres császárunk évek óta nem kímél se pénzt, se embert, hogy megszövesse a legcsavarosabb agyú takácsokkal a kelmét, ami megmutatja, ki érdemes a tisztségére s ki nem. Mint a mesében, ahol „azok előtt láthatatlan a kelme, akik méltatlanok a tisztségükre, vagy buták, mint a föld”. Hat és fél éve gyarapodik a légkönnyű szövet, aminek mintázatát, lágy esését azért dicsérik oly sokan, nehogy mások észrevegyék alkalmatlanságukat vagy butaságukat. Ám mindenütt akad a tömegben egy-két ártatlan gyerek vagy másként gondolkodó, aki bekiabál a díszmenetbe: jé, a császár meztelen! Vagy jönnek olyanok, akik már láttak hasonló császárokat tényleg felöltözve. Velük van a legnagyobb baj, azt is elmondják, mit csinálnak rosszul a szövőszéknél. Tőlük meg kell szabadulni, ahogy azt tette az Orbán-kormány, amikor a múlt héten kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű, a közélet átláthatóságáért küzdő nemzetközi szervezetből vagy akkor, amikor megpróbálta ellehetetleníteni más nemzetközi civil szervezetek működését házkutatásokkal, feljelentésekkel. Mintha akkor nem jutna határon túlra a hír a császári udvar ténykedéséről. A „jó” civilek persze mások, ők még segítenek is a csalásra épülő takácsműhelyben, ahogy azt a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete tette vasárnap, amikor azt javasolta, függesszük fel a részvételt a PISA-felmérésekben, mert a legutóbbi vizsgálat szerint a magyar diákok teljesítménye drámaian romlik. Remek ötlet, csak nehogy beleszeressen a császár, mert akkor a felméréseket készítő, a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD-ből is ki kellene lépnünk. Addig pedig lehet szidni megint a tanárokat, hisz ők tehetnek mindenről, és nem az oktatásból nevelést csináló, az alaptantervet átszabdaló, a tankötelezettséget 16 évre leszállító, az alternatív, más szóval testre szabott oktatási formákat üldöző kormány. Nem, ezt nem lehet kimondani, hiszen már majdnem sikerült elhitetniük az alattvalókkal, milyen szép a mintázata a textíliának. A selyemszövők már szétvertek minden olyan intézményt, szervezetet, amely a főurak teljesítményét ellenőrizhetné: kormánypártivá tették majdnem a teljes magyar médiát, csorbították az Alkotmánybíróság jogköreit, a választási törvény átszabásával kiszorították a parlamentből az ellenzék jó részét, a közoktatásiból köznevelésivé átszervezett kerekasztalból kiebrudalták azokat, akik másként tanítanának, épp most fojtják meg a tanodákat. Lassan senki nem meri kimondani, hogy a nagy semmit látja maga körül, a baj csak ilyen nemzetközi felmérésekből derül ki. Meg abból, hogy amikor névtelenül kérdeznek a kutatók, egyre többen vállalják, hogy elegük van a császárból, aki hiúságában arra is képes, hogy meztelenül flangáljon. f Magyar út BONTA MIKLÓS bontam@nepszava.hu Egészen az elmúlt napokig abban a hitben éltem, hogy a 2016-os év nyelvi leleménye - az állomáspótló ingahajó - felülmúlhatatlan. (Ez az a komp, amely a Kossuth téri újabb képviselői irodaház építése miatt ellehetetlenült metróállomás pórul járt utasait szállítja hónapokon keresztül a Duna két partja között, amíg a jégzajlás megálljt nem parancsol a budapesti tömegközlekedés fura teremtményének.) Az állomáspótló ingahajó, mint hungarikum, első helyét alighanem megirigyelhette a komptól alig 100 méternyi távolságban szorgoskodó nemzeti bank csapata, s előállt az unortodoxia alighanem sokáig felülmúlhatatlan új fogalmával, amely nem más, mint a „magas nyomású gazdaság”. Szakmai ártalom, de először arra gondoltam, hogy a Matolcsy-group vissza akarja csempészni a pályám kezdetén még oly kedvelt magas nyomást, mint nyomtatási technikát, amelynek fejlesztése éppoly távol áll az MNB alapfeladataitól, mint annak a gránitfedelű íróasztalnak a megvásárlása, amelyért az elmúlt napokban 43,6 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt perkáltak le. De ezúttal nem a magas nyomtatásról van szó, hanem a magas nyomású gazdaságról, ami - ne kételkedjünk - maga a csodafegyver. Négy lábon áll: úgy, mint az új munkaerő bevonása a termelésbe, a beruházások növelése, a termelékenység bővítése. A negyediknek sajnos nem sikerült magyar elnevezést találni, pedig egy hungarikumtól ez joggal elvárható lett volna, ezt úgy hívják: learning-by-doing. Lényege pedig nem más: nem érdemes holmi iskolákra pazarolni a munkavállaló drága idejét, a munkavégzés közben úgyis ráragad valami munkája fortélyaiból, de ha ez mégis kevés lenne, egy vállalati gyorstalpalón minden később is bepótolható. De miért is kellett ezt a csodafegyvert kidolgozni az MNB műhelyeiben? Az ok egyszerű: a jegybank piacélénkítő lépései a vállalkozói hitelfelvételt élénkítették ugyan, de a sanyarú GDP-növekedésre nem hatottak. Az tény, hogy Matolcsy Györgyék kivonulnak a kamattámogatásokból - úgysem az ő dolguk -, így most a költségvetés és a bankok önálló szerepvállalásán lehet a sor. Tény, hogy a sajátosan magyar unortodoxia fogalmával hat esztendeig nehezen megbirkózó európaiak mára már értik a matolcsyzmus lényegét. Az azonban merő túlzás - mint az MNB-nél fennen hangoztatják -, hogy ez lenne a mainstream, a fő sodorvonal. Egyetlen követőink, a gazdasági világválságot is növekedési pályán átvészelő lengyelek ma már szégyellik, hogy nyomukba szegődtek. Az eredmény ugyanis siralmasra sikerült. Az egykori éltanuló is megindult a „magyar lejtőn”, folyamatosan veszít a korábbi növekedési tempójából. Ismerős a helyzet, ők is leszakadtak a régiós társainktól, pedig már Nyugat-Európához közeledtek. A magyar út nem vált be? Sebaj. Éljen Magyarország! Nyomás, magyarok! JL NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 • Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, FRISS RÓBERT (mb.), RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN,TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: GULYÁS ERIKA (mb.) Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, FAZEKAS ÁGNES (parlamenti stábvezető), VERESS JENŐ • Vezető tördelőszerkesztő: ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a XXI. Század Média Kft. • Felelős kiadó: a kft. vezetője • Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1066 Budapest, Jókai utca 6. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/1 -767-8262 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti