Népszava, 2016. december (143. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-13 / 292. szám

Halványuló emlékezet SZUNYOGH SZABOLCS újságíró O­rbán Viktor valami olyasmit nyi­latkozott nemrég, hogy Mátyás király óta nem volt hazánknak ilyen komoly európai befolyása, mint most. Azt nem tette hozzá, hogy Má­tyás király iszonyú károkat okozott azzal, hogy az ország erőforrásait el­pazarolta a külföldi küzdelmei során. Mi miért harcolunk most? Ha a nem­zeti érdek érvényesítéséért, akkor elő­ször is határozzuk meg, ez konkréten mit jelent a 21. századi Európában. A háború utáni konszenzusok egyik legerősebbike a status quo elismerése volt. Mindenki tudja, hogy Kelet-Euró­­pában abszurdak a határok és hogy ez a helyzet számtalan feszültség forrá­sa, de eddig az volt a közös álláspont, hogy kisebb kárt okoz ezeknek a fe­szültségeknek az elviselése és kezelé­se, mint a „területi dosszié” újbóli megnyitása. Ezek a határok valóban tragikusan rosszak. Lengyelországot például „eltolták” kétszáz kilométerrel nyugatra. Ez azt jelenti: keleten mint­egy kétszáz kilométer széles sáv szov­jet fennhatóság alá került, cserébe nyugaton, a német területekből körül­belül szintén kétszáz kilométert Len­gyelországhoz csatoltak. A Kárpát-medencével is igazságta­lanság történt: a második világháború után megerősítették a trianoni határo­kat, pedig tudták a nagyhatalmak ve­zetői, hogy ezeket hibásan rajzolták rá a térképre. (A második világháború előtt angol és francia jóváhagyással meg is kezdődött a korrekció, ezt a fo­lyamatot aztán megszakította felzárkó­zásunk a náci Németországhoz.) Min­denki tudja, hogy rossz helyen futnak a határok, mégis, mind keleten, mind nyugaton a politikusok óvakodtak at­tól, hogy felvessék a területi revízió kér­dését. A jugoszláv háború borzalmai elég meggyőzően bizonyítják, milyen kezelhetetlen indulatok robbanhatnak ki emiatt. Az európai vezetők a megol­dást a kisebbségvédelemben, illetve a határok „légiesítésében” látták. Amióta az Európai Unió felpuhítot­ta a határokat, ahol nem heccelik a tö­megeket, a különböző etnikumok együttélése békésen zajlik. Békésen, de nem jól. A kisebbségeket, így a ha­táron túli magyarságot is számos hát­rány érte politikai okokból, például durván korlátozták az anyanyelvhasz­nálathoz való jogot a felsőoktatásban, a jogszolgáltatásban, az egészségügy­ben és másutt. Legalább ilyen súlyos gondot okoz, hogy a szomszéd államok némelyikében a magyar kisebbség a magyarországinál alacsonyabb élet­­színvonalon kényszerül élni. A Kár­pátalján, tíz kilométerre a magyar ha­tártól néha ázsiai szintű a nyomor. (Ami persze egyaránt sújt minden nemzetiséget.) Ennek ellenére, vagy éppen ezért, tehát a határon túli ma­gyar kisebbség védelme érdekében a magyar politikusok tartózkodtak a provokatív megnyilatkozásoktól, álla­mi hivatalnok ilyet nem tett. Szijjártó Péter mostani intézkedése, amellyel megtiltotta a magyar diplo­máciai testület tagjainak, hogy részt vegyenek Románia nemzeti ünnepén, mondván, „ez nem a mi ünnepünk”, új fejlemény. Nem kell a dolgot túlreagál­ni, ahogy pestiesen mondják, nem lő­nek vele verebet, de azért az elgondol­kodtató, hogy Románia volt elnöke vá­laszul a diplomáciai kapcsolatok meg­szakítását ajánlotta, és felemlegette a régi igényüket, miszerint Nagy-Romá­­nia határa a Tiszánál húzódik. Való­színűleg nem fogják megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat, a román Régebben még emlékeztünk, hová vezet ez az út, újabban romlik a memóriánk vezetés ennél sokkal józanabb, de a válaszreakció hevessége mutatja, mi­lyen indulati lavinát indíthat el egy­­egy ilyen magyar lépés. Szijjártó művelt fiatalember, bizo­nyára pontosan tisztában van ezekkel az aggályokkal. Miért tette mégis, amit tett? Miért feszíti meg ennyire a húrt? Erre nyilván van valami sajátságos, talán belpolitikai oka, amit a nagykö­zönség nem ismer, mert most román részről semmiféle atrocitásról nem ér­kezett hír, amire esetleg ez a tiltás vá­lasz lehetett volna. Miképp viszonyuljunk saját külügy­miniszterünk döntéséhez? Úgy tűnik, korábban ez közfelháborodást váltott volna ki még a legnemzetibb érzelmű körökben is, mint felelőtlen és önve­szélyes kalandorság. Most gyakorlati­lag semmilyen visszhangja nincs. Ré­gebben még emlékeztünk arra, hová vezet ez az út. Újabban nagyon romlik a memóriánk. Pedig az igaz magyar hazafiak együttéléspártiak voltak. Még Petőfi Sándor is, pedig nála na­gyobb hazafi aligha létezik, 1849 nya­rán ő is visszaborzadt attól, amit a há­ború során Erdélyben látott, mert nemcsak a magyarok szenvedését lát­ta, hanem látta azt a szenvedést is, amit mi okoztunk a románoknak. Nemcsak magyar hazafi volt, hanem igaz ember is. Nincs olyan magyar, akinek Trianon ne fájna, és nem is lesz. De talán nem­csak Trianon volt szörnyű csapás, ha­nem az odavezető út is, nevezetesen nemcsak területeket vesztettünk az el­ső világháborúban, hanem hatszáz­húszezer katonát is, az ő haláluk sok­kal nagyobb tragédia. Ha az okokat keressük, nem feledkezhetünk meg arról, milyen politika küldte őket a frontra. És akkor sem, ha a biztonsá­gos jövőről gondolkodunk. A magyar-román viszony nagyon kényes ügy, ha heveskedve, kemény­kedve lép fel Budapest, a magyarság és az emberiesség értékeit veszélyez­teti. Ha viszont a példát Petőfi Sándor­tól, Vasvári Páltól, Deák Ferenctől vagy Kossuth Lajostól vesszük, más­képp kell viselkednünk. Kormányközelben? L­iviu Dragnea, a romániai válasz­tásokon fölényesen győztes szoci­áldemokraták (PSD) elnöke a kampányban kizárta az RMDSZ-szel való „szövetkezést”. A kampány azon­ban kampány, most meg választás után vagyunk, és az RMDSZ imponá­ló végeredménnyel, a negyedik legerő­sebb pártként zárt. Dragnea vasárnap éjjel színt váltott: már „nem tartja el­képzelhetetlennek az együttműködést” az RMDSZ-szel. Vajon mi ennek a fordulatnak a vél­hető oka? Nos, az, hogy a kampány­ban a PSD-elnök - hasonlóan a többi román párthoz - kénytelen volt a Szijjártó-féle tilalomra (tilos a részvé­tel a december 1-i román állami és diplomáciai ünnepségeken) magyar­­ellenes „demarssal” válaszolni. Látva azonban az RMDSZ erejét, megfordult a fejében, hogy adott esetben jól jöhet­nek neki a magyar képviselők és sze­nátorok szavazatai. Tudniillik az PSD alkotmánymódosításra készül (hogy miben, még nem tudni, annyi ötlet ke­rült terítékre), és ahhoz egy PSD­­ALDE („hithű liberálisok”) koalíció nem elegendő. Hogy az „együttműkö­désen” Dragnea mit ért, nem tiszta. Jelenthet meghívást a koalícióba és je­lenthet egyszerű támogatáskérést az RMDSZ-től - bizonyos engedménye­kért, esetleg posztokért cserébe. Mindenesetre ha Dragnea nem ej­tette volna ki a száján az együttműkö­dés szót, akkor is nyilvánvalóvá vált volna, hogy új helyzet van, hiszen a PSD elnöke és miniszterelnök-jelöltje (itt még lehetnek bajok) három pártot nevezett meg (a második helyen befu­tó, néppártivá lett liberálisokat, egy protesztpártot és Basescu volt elnök pártját), amelyekkel semmi szín alatt nem köt koalíciót. Az RMDSZ kima­radt a felsorolásból. Nyilván Dragnea úgy számol, hogy az úgynevezett „visszaosztás” (erősor­rendben a pártok további mandátumo­kat kapnak a parlamentbe be nem ju­tott pártok elveszített szavazatai sze­rint) révén az RMDSZ is tovább erősö­dik, és egy PSD-ALDE-RMDSZ koalí­ciónak ilyenformán meglehet a kéthar­mada, ami az alkotmánymódosításhoz szükséges. A magyarok pártjának bőséges kor-Az RDMSZ nem konfrontatív párt, nem a háborúkból él­mányzati tapasztalata van­­ Markó Béla volt elnök, de Kelemen Hunor mai elnök idejéből is. Kormányzóképessé­ge nem szorul bizonyításra. Az RDMSZ nem konfrontatív párt, nem háborúk­ból él, nem jellemzője az ellenségkere­sés­­ és teremtés­­, amely a Fideszt él­teti. Ezért is jött neki rosszul Szijjártó tilalma. Román oldalon több a konf­­rontációs készség, de ezt a hatalmi ér­dekek általában legyűrik. Nota bene: bizonyos fokig ez mondható el az RMDSZ-ről is, amely koalíciókész volt minden színárnyalatú politikai párt­tal­­ a soviniszta Nagy-Románia Pár­tot leszámítva. Sokakkal kormányzott együtt, ha a magyar érdekek úgy kí­vánták. A PSD nem volna számára új­donság, hiába „szoci”; végtére is az ALDE liberális, az RMDSZ meg nép­párti az EU parlamentjében. A következő két-három hét alkudo­zásokkal fog eltelni. A PSD előbb az ALDE-val egyeztet, de a liberálisoktól nem láttam olyan megnyilvánulást, hogy elleneznék az RMDSZ-szel köten­dő együttműködést. Szerint az alku­dozások középpontjában az alkot­mánymódosítás áll majd. A mai alkot­mányban sok a tisztázatlanság; az el­múlt években egy csomó kérdés csak az alkotmánybíróságon dőlt el. És ami talán lényegesebb: Dragnea azt akar­ja, hogy az új alkotmányban kifogás­talanul működjék a „fékek és ellensú­lyok” rendszere, mely ma vagy nem, vagy kifogásolható módon működik. ACZEL ENDRE újságíró JL A császár meztelen GULYÁS ERIKA gulyase@nepszava.hu A mi híres császárunk évek óta nem kímél se pénzt, se embert, hogy megszövesse a legcsavarosabb agyú takácsokkal a kelmét, ami meg­mutatja, ki érdemes a tisztségére s ki nem. Mint a mesében, ahol „azok előtt láthatatlan a kelme, akik méltatlanok a tisztségükre, vagy bu­ták, mint a föld”. Hat és fél éve gyarapodik a légkönnyű szövet, aminek mintázatát, lágy esését azért dicsérik oly sokan, nehogy mások észreve­gyék alkalmatlanságukat vagy butaságukat. Ám mindenütt akad a tömegben egy-két ártatlan gyerek vagy másként gondolkodó, aki bekiabál a díszmenetbe: jé, a császár meztelen! Vagy jön­nek olyanok, akik már láttak hasonló császárokat tényleg felöltözve. Ve­lük van a legnagyobb baj, azt is elmondják, mit csinálnak rosszul a szö­vőszéknél. Tőlük meg kell szabadulni, ahogy azt tette az Orbán-kormány, amikor a múlt héten kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű, a közélet átláthatóságáért küzdő nemzetközi szervezetből vagy akkor, ami­kor megpróbálta ellehetetleníteni más nemzetközi civil szervezetek műkö­dését házkutatásokkal, feljelentésekkel. Mintha akkor nem jutna határon túlra a hír a császári udvar ténykedéséről. A „jó” civilek persze mások, ők még segítenek is a csalásra épülő takács­műhelyben, ahogy azt a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete tette vasárnap, amikor azt javasolta, függesszük fel a részvételt a PISA-felmé­­résekben, mert a legutóbbi vizsgálat szerint a magyar diákok teljesítmé­nye drámaian romlik. Remek ötlet, csak nehogy beleszeressen a császár, mert akkor a felméréseket készítő, a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD-ből is ki kellene lépnünk. Addig pedig lehet szidni megint a taná­rokat, hisz ők tehetnek mindenről, és nem az oktatásból nevelést csináló, az alaptantervet átszabdaló, a tankötelezettséget 16 évre leszállító, az al­ternatív, más szóval testre szabott oktatási formákat üldöző kormány. Nem, ezt nem lehet kimondani, hiszen már majdnem sikerült elhitetni­ük az alattvalókkal, milyen szép a mintázata a textíliának. A selyemszö­vők már szétvertek minden olyan intézményt, szervezetet, amely a főurak teljesítményét ellenőrizhetné: kormánypártivá tették majdnem a teljes ma­gyar médiát, csorbították az Alkotmánybíróság jogköreit, a választási tör­vény átszabásával kiszorították a parlamentből az ellenzék jó részét, a köz­oktatásiból köznevelésivé átszervezett kerekasztalból kiebrudalták azokat, akik másként tanítanának, épp most fojtják meg a tanodákat. Lassan senki nem meri kimondani, hogy a nagy semmit látja maga kö­rül, a baj csak ilyen nemzetközi felmérésekből derül ki. Meg abból, hogy amikor névtelenül kérdeznek a kutatók, egyre többen vállalják, hogy ele­gük van a császárból, aki hiúságában arra is képes, hogy meztelenül flan­gáljon. f Magyar út BONTA MIKLÓS bontam@nepszava.hu E­gészen az elmúlt napokig abban a hitben éltem, hogy a 2016-os év nyelvi leleménye - az állomáspótló ingahajó - felülmúlhatatlan. (Ez az a komp, amely a Kossuth téri újabb képviselői irodaház építése miatt ellehetetlenült metróállomás pórul járt utasait szállítja hónapokon keresztül a Duna két partja között, amíg a jégzajlás megálljt nem paran­csol a budapesti tömegközlekedés fura teremtményének.) Az állomáspótló ingahajó, mint hungarikum, első helyét alighanem megirigyelhette a komp­tól alig 100 méternyi távolságban szorgoskodó nemzeti bank csapata, s előállt az unortodoxia alighanem sokáig felülmúlhatatlan új fogalmával, amely nem más, mint a „magas nyomású gazdaság”. Szakmai ártalom, de először arra gondoltam, hogy a Matolcsy-group vissza akarja csempészni a pályám kezdetén még oly kedvelt magas nyo­mást, mint nyomtatási technikát, amelynek fejlesztése éppoly távol áll az MNB alapfeladataitól, mint annak a gránitfedelű íróasztalnak a megvá­sárlása, amelyért az elmúlt napokban 43,6 millió forintnak megfelelő ame­rikai dollárt perkáltak le. De ezúttal nem a magas nyomtatásról van szó, hanem a magas nyomású gazdaságról, ami - ne kételkedjünk - maga a csodafegyver. Négy lábon áll: úgy, mint az új munkaerő bevonása a termelésbe, a beru­házások növelése, a termelékenység bővítése. A negyediknek sajnos nem sikerült magyar elnevezést találni, pedig egy hungarikumtól ez joggal elvár­ható lett volna, ezt úgy hívják: learning-by-doing. Lényege pedig nem más: nem érdemes holmi iskolákra pazarolni a munkavállaló drága idejét, a munkavégzés közben úgyis ráragad valami munkája fortélyaiból, de ha ez mégis kevés lenne, egy vállalati gyorstalpalón minden később is bepótolható. De miért is kellett ezt a csodafegyvert kidolgozni az MNB műhelyeiben? Az ok egyszerű: a jegybank piacélénkítő lépései a vállalkozói hitelfelvételt élénkítették ugyan, de a sanyarú GDP-növekedésre nem hatottak. Az tény, hogy Matolcsy Györgyék kivonulnak a kamattámogatásokból - úgysem az ő dolguk -, így most a költségvetés és a bankok önálló szerepvállalásán le­het a sor. Tény, hogy a sajátosan magyar unortodoxia fogalmával hat esztendeig nehezen megbirkózó európaiak mára már értik a matolcsyzmus lényegét. Az azonban merő túlzás - mint az MNB-nél fennen hangoztatják -, hogy ez lenne a mainstream, a fő sodorvonal. Egyetlen követőink, a gazdasági világválságot is növekedési pályán átvészelő lengyelek ma már szégyellik, hogy nyomukba szegődtek. Az eredmény ugyanis siralmasra sikerült. Az egykori éltanuló is megindult a „magyar lejtőn”, folyamatosan veszít a ko­rábbi növekedési tempójából. Ismerős a helyzet, ők is leszakadtak a régi­ós társainktól, pedig már Nyugat-Európához közeledtek. A magyar út nem vált be? Sebaj. Éljen Magyarország! Nyomás, magya­rok! JL NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 • Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, FRISS RÓBERT (mb.), RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN,TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: GULYÁS ERIKA (mb.) Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, FAZEKAS ÁGNES (parlamenti stábvezető), VERESS JENŐ • Vezető tördelőszerkesztő: ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a XXI. Század Média Kft. • Felelős kiadó: a kft. vezetője • Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1066 Budapest, Jókai utca 6. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/1 -767-8262 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti

Next