Népszava, 2017. augusztus (144. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban 2017. augusztus 4., péntek 144. évfolyam 180. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 250 forint Kizsigerelt buszvezetők BKV Szinte lasszóval fogják a sofőröket: az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt nem állt meg az elvándorlás. GULYÁS ERIKA A kánikulában szenvedő buszsofőrök helyzetére az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) hívta fel a közvélemény figyelmét a héten, de ez csak a jéghegy csúcsa. Amikor nincs ekkora meleg, akkor is folyamatos küzdelem a tömegközlekedésben dolgozó járművezetők élete - erre figyelmeztettek más szakszervezetek vezetői is. A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (BKSZSZ) szóvivője egy pár hónapja a BKV- nál dolgozó kollégáját idézte, aki a sokadik értelmetlen ellenőrzés után felkiáltott: „Úristen, mi folyik itt?” Mert habár a főváros közlekedési cégénél dolgozók valamivel magasabb órabérért dolgoznak, mint vidéki kollégáik, munkakörülményeik nem jók, a hosszú ideje a társaságnál sofőrködők közül csak kevesen élik meg az egyre emelkedő nyugdíjkorhatárt - emelte ki a Népszavának Gólián Zsolt. A 60 év fölöttieknek menetrendkönnyítésekre, hosszabb pihenőkre lenne szükségük, különben egy rosszullét az utasok biztonságát is veszélyezteti. A BKV-nál az éjszakai, délutáni és más pótlékokkal együtt 220- 250 ezer forintos nettó keresethez jutnak a buszvezetők, de cserébe a havi átlagos 8 szabadnap helyett többnyire csak 4-6 napot tudnak otthon maradni, sokszor rendelik be őket rendkívüli munkavégzésre, mert kevesen vannak, a napi munkaidő nemegyszer 10 és fél óra a 8 helyett. FOLYTATÁS A 2. OLDALON Egy esetleges rosszullét az utasok biztonságát is fenyegetné HOSSZABB PIHENŐRE LENNE SZÜKSÉGÜK A havi 8 szabadnap helyett csak 4-6 napot tudnak otthon maradni Jelentős áttörés az orvoslásban FELFEDEZÉS Először metszettek ki sikerrel humán embrióból hibás DNS-darabot, amely egy öröklődő, súlyos szívbetegségért felelős. Az amerikai és dél-koreai tudósokból álló kutatócsoport utat nyithat mintegy 10 ezer, nemzedékről nemzedékre öröklődő rendellenesség megelőzéséhez. A csoport öt napon át engedte fejlődni a „kijavított” embriókat, ezután véget vetettek a kísérletnek. A génszerkesztés úttörő technológiáját, a CRISPR nevű eljárást a 2015-ös év tudományos áttörésének választották, segítségével a szakértők géneket iktathatnak ki, a sérülteket megfelelő DNS-részekkel pótolhatják vagy új génszekvenciákat illeszthetnek be. BŐVEBBEN A 16. OLDALON / DÁNIA „Te majom!”, „Rohadt terrorista!”, „Mit csinálsz a hazámban?” - ilyen és ehhez hasonló üzenetek özönlötték el Ozlem Cekic e-mail-fiókját, miután 2007-ben parlamenti képviselőnek választották. Ő volt az első muzulmán nő a koppenhágai parlamentben, a történelmi teljesítménynek azonban sokan nem örültek. Cekic eleinte nem vett tudomást az üzenetekről, ám egy szélsőjobboldali zaklatója rádöbbentette: találkoznia kell a gyűlölködőkkel. Hét éve már, hogy járja az országot, s otthonaikban keresi fel a szélsőségeseket, hogy egy kávé mellett megismerjék egymást. A gyakran szürreális találkozásokról, gyűlöletről és félelemről mesélt Cekic a Népszavának. ÍRÁSUNK A 7. OLDALON CSATTANÓS VÁLASZT ADOTT A KURD SZÁRMAZÁSÚ ASSZONY Özlem Cekic az első muzulmán nő volt a koppenhágai parlamentben Forintmilliók a gyülekezetnek VAGYONVITA Elégedjenek meg azzal a több mint 15 millió forinttal, amit eddig kaptak - javasolja a református egyháznak Németi Margit. Szülei azonban ennél is jóval többet, mintegy 75 millió forintot szánnak a balmazújvárosi gyülekezeti ház felépítésére. Az asszonyt felháborítja, ahogyan a reformátusok „gátlástalanul kirabolnak egy idős, naiv, jóhiszemű házaspárt, amely egy hosszú és szorgalmas munkával eltöltött élet eredményét nemes célra áldozná”. A családi béke megőrzésénél szerinte az egyház fontosabbnak tartja vagyona gyarapítását. Szabadi Árpád esperes ellenben azt állítja, hogy az idős házaspár nem rábeszélésre, hanem saját elhatározásából döntött a beruházás támogatása mellett. Az esperes sajnálatosnak tartja, hogy lányuk - örökségét féltve - „minden létező fórumon rágalmaz nemcsak bennünket, de szüleit is”, próbálja megakadályozni az építkezést. RÉSZLETEK AZ 5. OLDALON Németi Margit szerint a református egyház gátlástalanul kirabolja a szüleit Megzsarolt kórházigazgatók EGÉSZSÉGÜGY Miután a kórházakban is tart a szabadságolás, a főigazgatók egy része talán még nem is értesült róla, hogy állást ajánlott neki a humán tárca vezetője. Ugyanis augusztus első napjaiban érkezett meg az új munkaszerződés azokhoz a kórházigazgatókhoz, akiknek július végén lejárt a megbízatásuk. Azok közül, akik már olvasták a Balog Zoltán miniszter által aláírt szerződést, többen senkivel sem közölték, kinek a posztját pályáztatják meg, s kiét nem meglepődve észlelték, az évek óta hivatalban lévő főigazgatók augusztustól „csak” három hónapos próbaidővel folytathatják vezetői munkájukat. Az is meglehetősen ködös, mennyi ideig tölthetik majd be posztjukat. A munkaszerződésben az van: „a megbízás a főigazgatói pályázatok kiírásának eredményes lezárásáig vagy legfeljebb 5 évre” szól. Ám azt senkivel nem közölték, hogy kinek a posztját kívánják megpályáztatni s kiét nem. FOLYTATÁS A 3. OLDALON