Népszava, 2018. június (145. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-09 / 132. szám

VELEMENY Trump provokál A­z ember csak kapkodja a fejét Donald Trump megnyilatkozásai hal­latán. De nemcsak ő, hanem az adminiszt­rációjához köthető személyiségek is kitesznek magukért, már ami a hajmeresztő kijelentéseket illeti. Az pedig példátlan, hogy az Egyesült Államok Németországba akkreditált nagykövete éppen állomáshelyén támogasson nyíltan egy olyan jobb­oldali populista politikát, amel­­­lyel szemben Angela Merkel próbál fellépni. Egyes német politikusok a külképviselet-vezető visszahívásá­ra szólítottak fel, ez azonban aligha történik meg, hiszen mindaz, amit Richard Grenell nagykövet képvisel, egyáltalán nem áll távol Trump véle­ményétől. Az Európai Uniónak mind nehe­zebb lesz megállnia a lábán a külső fenyegetések viharában. Ugyanak­kor azzal, hogy az amerikai elnök nem tartja tiszteletben a transzat­lanti kapcsolatok alapszabályait, az EU-t is korábban elképzelhetetlen­nek vélt szövetségekre kényszeríti. Bár még nem vagyunk tanúi Kína és Brüsszel nagy egymásra borulásá­nak, Peking bár óvatosan, de egyér­telműen közeledni próbál Berlin­hez. S mind több jel utal arra is, hogy lassacskán enyhülni kezd az EU és Oroszország közötti feszültség. Ebben a helyzetben különösen fontos lenne az, hogy az EU legalább a külpolitikát érintő kérdésekben képviseljen egységes álláspontot. Miután Donald Trump felrúgta az iráni nukleáris megállapodást, ez alkalmat teremthetett volna arra, hogy az Unió országai végre felis­merjék: ha nem képesek kitartóan és határozottan képviselni állás­pontjukat, azzal saját maguk alatt vágják a fát. Kezdetben valóban úgy is látszott, az EU képes lehet ellen­súlyozni az amerikai bejelentést, mert továbbra is kitart a 2015-ben megkötött megállapodás mellett. Bár Trump politikájával az EU országainak nagy része nem tud azonosulni, az elnök,America first” alaptételére Brüsszel nem tudott azzal válaszolni, hogy az EU álla­mai számára Európa az első. Berlin ugyan levelet küldött Washingtonba, ne sértse meg az Unió gazdasági ér­dekeit azzal, hogy megbünteti a per­zsa állammal üzletelő vállalatokat, a cégek azonban - tartva Washington szankcióitól - inkább visszavonul­nak Iránból. Az Egyesült Államok ma is túl erős, az Európai Unió pedig túlságo­san gyenge és megosztott. Az EU or­szágai még a nukleáris megállapodás kapcsán sem tudtak közös nevezőre jutni. Hiába Berlin határozottsága, a lengyelek, a románok, illetve a balti államok számára Washington - az orosz fenyegetés miatt - a biztonság garanciája. Nekik messze nem olyan fontos Irán, mint az amerikai védő­ernyő, illetve Trump fegyverei. Bár szinte nem telik el hónap anélkül, hogy az EU valamely poli­tikusa ne mutasson rá az egységes uniós külpolitika jelentőségére, a jelenlegi helyzetben ennek meg­valósulására vajmi kevés az esély. Az EU tagállamai kevésbé fontos kérdésekben képesek ugyan közös nevezőre jutni, az Egyesült Államok­­hoz vagy az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok megítélésében azonban sosem lesz teljes egység. Ezt Trump is tudja, és ki is használja. Ezért kül­dött Berlinbe olyan nagykövetet, aki folyamatosan és szándékosan pro­vokálja vendéglátóit. RÓNAY TAMÁS Magánozók M­iközben a kormány képviselői időről időre dicshimnu­szokat zengnek a magyar közoktatás elmúlt nyolc évben bekövetkezett, soha nem látott fejlődéséről (lehet, nem fejjel lefelé kellene vizsgálni azokat a statisztikákat, kedves urak), a narancsos álomvilágon kívül léte­zők körében egyre népszerűbb lesz az „állammentes iskola”. A hvg.hu írt arról, hogy az egész­ségügyhöz hasonlóan az oktatás is egyre inkább a magánszféra felé to­lódik, a hazai magániskolákba már alig tudják felvenni a gyerekeket, olyan magas a centralizált, klik­­kesített közoktatást megelégelők aránya. A lap említést tett arról is, előfordult már, hogy jobb híján a szülők magántanulói csoportokat hoztak létre gyermekeiknek - bármi jobb annál, mint hogy Orbán Viktort dicsőítő propagandatankönyvekből tanuljon a gyerek. Nem csoda, hogy a kormány min­dent megpróbál megtenni azért, hogy minél kevesebb teret hagyjon a magánintézményeknek, és minél kevesebb esélyt a szülőknek, diákok­nak. Az alternatív iskolákat évek óta próbálják ellehetetleníteni, kivérez­­tetni több-kevesebb sikerrel. A Tár­ki kutatása szerint 2010 óta folya­matosan csökken ezen intézmények száma (miközben, tegyük hozzá, az egyházi iskoláké folyamatosan nö­vekszik). A nagy népszerűség egyik oka is ebben keresendő: magánisko­lákból egyre kevesebb van, az állami közoktatással elégedetlen szülő egy­re több. A magániskolák sok pénzbe ke­rülnek, és csak egy szűk réteg teheti meg, hogy kimenekítse gyermekeit az állami oktatásból (nem véletlen fordítják néhányan az egyik legnép­szerűbb magánsuli, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium rövidíté­sét, az AKG-t úgy, hogy, Apám K*rva Gazdag”). Ennek nem feltétlen kel­lene így lennie, ha az állam megfele­lően támogatná ezeket az intézmé­nyeket is. Vagy ha a közoktatást is például életképesebbé tenné. Sajnos ez egy másik álomvilág. JEGYZET Juhász Dániel SEBES GYÖRGY A hata­lom em­bereinek mindent szabad, a többiek­nek pedig megenge­dik, hogy küzdje­nek. Bár hiába teszik Kosa pénze PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL Ú­j utat vágott Kósa Lajos a Fidesz kommuniká­ciós dzsungelében; olyan magyarázattal állt elő, amelyből kifelejtette a migránsokat. Ilyesmi a kormány­párt köreiben nem megengedett; lett légyen szó sertéspestisről, bármi másról, a migránsoknak benne kell lenniük a történetben. Meglehet, a hajdani debreceni polgármester elegendőnek tartotta a „Stop, So­ros!” törvény kapcsán támadni a civil szervezeteket, mondván, azok tudatosan készítik fel az illegális be­vándorlókat arra, hogy miként kell kijátszani a magyar jogszabályokat, és ezért nem említette meg a bűnö­sök között a migránsokat. Ehelyett megelégedett azzal, hogy az ellen­zéket okolja mindenért. Mindenért, ami vele történt. Arról az 1300 milliárdról van szó, amit a csengeri asszony bízott rá Kósára, és hogy biztos legyen a pénzkezelői feladat, szépen elvo­nultak kettesben a közjegyzőhöz. Legalább ennyire hiteles lett volna, ha a mig­ránsokat okolja, még ak­kor is, ha az eset ide­jén még hírből sem hal­lottunk bevándor­lókról hogy közokiratban rögzítsék egyező akaratukat. És arról a nyolcszázmil­lió forintocskáról, amit jutalomként kapott volna előbb a képviselő fe­lesége, utóbb az édesanyja, ugyan­csak okiratban megerősítve. Kósa, aki, úgy látszik, kitöltötte a kötelező hallgatási időt, minderről az ATV nyilvánossága előtt is nyilatkozott. Az egész akció tanulságát megvonva kijelentette: az ellenzék mindenre képes. Pedig legalább ennyire hiteles lett volna, ha a migránsokat okolja, még akkor is, ha az eset idején még hírből sem hallottunk bevándorlók­ról. Kíváncsi lennék, hogy kellett-e felsőbb engedély ahhoz, hogy Kósa szerepet vállaljon a tévében, a Fidesz működési mechanizmusát ismerve feltétlenül. Ami viszont azt jelenti, hogy a kommunikáció felelősei - és persze Orbán Viktor - határoztak arról, hogy az ügyben már meg le­het szólalni, és elérkezett annak is az ideje, hogy az ellenzék felelős­ségét emeljék ki a történetből. Egy ilyen választási vereség után igazán belefér, hogy Szabó Gábornét az el­lenzék embereként mutassák fel, aki nem átallotta elcipelni magával NÉMETH PÉTER NÉPSZAVA 2018. június 9., szombat 9 O­lyan országban élünk, ahol a miniszterelnök vidéki házának szom­szédságában futball­­stadion épült. Nem csak ott, mindenfelé. A magyar futball színvonalára ugyan ez még nincs jótékony hatással, de nem megy minden egyszerre. Olyan országban élünk, ahol a társasá­gi adóból kedvezményesen lehet sportszervezeteket támogatni (fő­leg a labdarúgást). Milliárdok rep­kednek. És olyan országban élünk, ahol a hatalom megbízható embe­rei szép lassan átvették a sportszö­vetségek és -egyesületek irányítá­sát, így - mint szinte mindenütt - e területen is érvényesülhet a legfőbb vezető mindent felülíró akarata. Eddig közismert és - jobb híján - elfogadott tényeket soroltunk. Ilyen országban élünk. De vannak dolgok, amelyekről úriemberek nem be­szélnek. Vagy nem beszéltek. Eddig. A harag azonban rossz tanácsadó. Minthogy pedig Balmazújváros csapata kiesett az első osztályból, a klub vezetője megtörte a hallgatást. Az illető ráadásul nem ellenzéki, hanem Tiba István fideszes parla­menti képviselő (2002 óta!). Most azt emlegeti, hogy az ő kis csapatuk olyan dolgokkal találta szemben magát, amelyekkel nem tudott meg­küzdeni. Például azzal, hogy nem egyenlőek a feltételek. Továbbá a klubok anyagi helyzetét a politikai támogatás határozza meg. Ha egy politikus jobban képes érvényesí­teni az érdekeit, a csapata is előbbre jut (benn marad az NB I-ben vagy több taotámogatást ítélnek neki, netán lehet tőkeerős szponzora). Ha közben valaki elfelejtette volna, még mindig a sportról, ezen belül a futballról beszélünk. Persze említhetnénk mást is. Hiszen így működik az egész ország. Azok ér­vényesülnek, akik közel vannak a tűzhöz. A hatalom embereinek mindent szabad, a többieknek pe­dig megengedik, hogy küzdjenek. Bár hiába teszik. Már régebben is éltünk ilyen or­szágban. Csak aztán jött a rendszer­­váltás, vele a most is dúló demokrá­cia. Közben pedig kiderült, mennyit tanult a mai hatalom a régvolt - és elátkozott - elődöktől. Már csak a kibeszélőkkel van baj. De biztosak lehetünk, ezt is megoldják. Hajrá... Kosát Svájcba meg bálba is. Ilyen­kor, kétharmados győzelem esetén, már az sem számít, ha Kosa koráb­ban mást nyilatkozott, nem érdekes, hogy elismerte az okirat valódiságát; mára mindez hamissá vált, amit az ellenzék mesterkedései sem tesznek hitelessé. Olyannyira nem, hogy ezt a rendőrségi vizsgálat is ki fogja mu­tatni. Arról nem beszélt a képviselő, hogy a bűnüldöző szervek maguktól indultak el az ellenzék szerepének felderítése nyomába, avagy maga a politikus adott utasítást nekik, jelöl­te ki számukra a nyomozás irányát. Akár így, akár úgy, Kósa új irányt szabott a fiatal magyar demokrácia történetében: elkövethet bármit egy kormánypárti politikus, a rendőrség az ellenzéket fogja vizsgálni. Nem ál­lunk már messze attól a pillanattól, amikor már ezt a terhet is le fogják venni a rendőrség válláról; elég lesz a Fidesz potentátjának kijelölnie a bűnöst, a rendőrség legott le is fog­ja tartóztatni az illetőt. Voltakép­pen ebben az ügyben sem értem a késlekedést, hiszen elég volna csak megkérdezni Kósa Lajost, ő azonnal megmondaná, hogy a csengeri as­­­szonyon kívül kit kell még letartóz­tatni. De a migránsokról akkor sem szabadott volna megfeledkezni.

Next