Népszava, 2020. augusztus (147. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-13 / 189. szám

2 NÉPSZAVA 2020. augusztus 13., csütörtök A felmosóvödörre is leülnének VAKÁCIO A járvány miatt tavasszal úgy tűnt, a turizmusnak tényleg kampó, ám az utóbbi hetekben a magyarok olyan lelkesedéssel nyaralnak, mintha nem lenne holnap. f . DOROS JUDIT, VAS ANDRÁS - Jó és nagyon jó napok váltakoz­nak - mondja Balla György, a ba­­latonmáriafürdői Port Étterem és Panzió tulajdonosa. - Egyelőre tökéletes a főszezon, csak az idő­járás zavarhat be, ám a foglalások azt mutatják, szeptember végére ugyanolyan évet produkálhat a Ba­laton, mint egy évvel ezelőtt. A tópart július első hétvégéje óta szinte megtelt: bejött a helyi vállalkozók várakozása, akik a ko­­ronavírus-járvány idején abban reménykedtek, a veszélyhelyzet feloldása után a belföldi turizmus pótolja az előszezon elmaradása okozta veszteségeket.­­ Láthatóan a többség tartja ma­gát a Több Balaton, kevesebb Ad­ria! szlogenhez - jegyzi meg a má­­riafürdői vállalkozó.­­ Sokkal több a magyar vendég ugyanis, mint az előző években, s így a külföldiek korábbiaknál jóval kisebb száma sem érződik a forgalmon. Szentpé­­teri Ildikó, a siófoki Tourinform ve­zetője szerint a nyolcvanas éveket idézi a magyar vendégek létszáma, aránya, a magánszállások, vagy­is a szobakiadók, kisebb panziók, apartmanok üzemeltetői nem is érzékelnek különbséget a forga­lomban az előző évekhez képest. Legfeljebb abban, hogy kevesebb az euróban fizető vendég.­­ A kisebb szálláshelyeknél a jú­nius még gyengébbnek bizonyult a tavalyinál, viszont a foglalások alap­ján az is látható, hogy az elmaradt előszezont a szeptemberi utósze­zon kompenzálhatja - magyaráz­za Szentpéteri Ildikó. - A nagyobb szállodákban nehezebben indult be az idény, viszont ők akár az év végéig számolhatnak az elhúzódó utósze­zonnal. A vendégkör persze változott tavaly óta, nemcsak a külföldi fogla­lás kevesebb, illetve több a magyar, az is megfigyelhető, hogy az ország távolabbi részeiből is sokan jönnek, a korábbi évekhez képest sokkal több a kelet-magyarországi nyaraló. - Teljesen kettészakadt a hét, hétfőtől szerdáig van idő egy kicsit szusszanni, csütörtöktől aztán jön az őrültek háza - jellemzi a sor-70-80 százalék a telítettség még hétköznap is­galmat a balatonlellei vendéglős, Sándor. - Láthatóan az emberek nagy része nem tud egész hétre szabadságot kivenni, így a többség csak a hosszú hétvégékre érkezik. Az internetes közösségi oldalakon megannyi bejegyzés az elszabadult árakat teszi ezért felelőssé, de Sán­dor sokkal inkább a koronavírus miatt kényszerből kivett tavaszi, kora nyári szabadságokat látja a háttérben. - Ha tényleg annyira drága len­ne a Balaton, akkor nem lennének tele hétvégenként a vendéglátóhe­lyek - állítja. - A hét első felében jellemzően 70-80 százalékos telí­tettséggel megyünk, csütörtökön már telt ház van, szombaton pedig még a felfordított felmosóvödör­re is tudnánk vendéget ültetni. Az áraink pedig, s ebbe a környékbeli vendéglátóhelyeket is beleértem, maximum az inflációval emelked­tek tavaly óta. Balla György szerint a komolyan vehető szálláshelye­ken jellemzően a szolgáltatásbő­vüléssel emelkedtek az árak. Ő is úgy véli, elég egyértelmű cáfolata a közösségi médiában tapasztalha­tó felháborodásnak, hogy már alig találni szabad szállást augusztusra. Ami az áremelkedést illeti: többjei is arra utal, valóban történt drágu­lás - még ha azt a szolgáltatások fejlesztésével is indokolják a ven­déglátós szakemberek­­: az egyik utazási szakblog szerzője tette közzé nemrég, hogy annyiba kerül Tapolcán egy négycsillagos szállo­dában egy hétvége, mint egy ötcsil­lagos szingapúri hotelben. - Egerben egyáltalán nem talál­tunk szállást, ezért jöttünk Szilvás-Egerben is elsza­badultak az árak: négy sze­mélynek a szálloda pár napra három­százezer forintba került volna váradra - mondja a budapesti Ko­vács Nóra, aki férjével, s egy másik baráti házaspárral közösen akart eltölteni egy augusztusi hosszú hétvégét. Jellemzően mindenütt SZÉP-kártyával fizetnek, nemcsak a szállást és az étkezést, de az egri borkóstolást is ezzel rendezték. Azt mondják, Egerben egyébként is el­szabadultak az árak, egy valamire­való szállodában négyüknek közel háromszázezer forint lett volna pár nap, a bükki faluban ezt a feléből megússzák. Pedig a természeti szépségeiről és lipicai lovairól híres hegyvidé­ki település is turistákkal zsúfolt. Péntekenként autóval is csak lé­pésben lehet haladni a főutcán.­­ November hetedikéig „fullon” vagyunk, legfeljebb a vasárnapi váltáskor tudunk kiadni egy-egy szobát - mondja az egyik szálloda vezetője. Az idei szezonra bőví­tették wellnessrészleggel a szol­gáltatásaikat, s árakat már ennek fényében emeltek. Régóta kutya­barát szálláshelyként működnek, s ez is vonzóvá teszi a hotelt. Amin viszont meglepődtek, az az éttermi forgalom, ami negyven százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. Úgy tűnik, azok, akik nem enged­hetnek meg maguknak egy hos­­­szabb nyaralást, inkább idejönnek akár egy napra is, kirándulnak egy jót, aztán esznek egy pisztrángot. A helyiek szerint azért is jönnek ilyen sokan, mert a Szalajka-völgyben vagy a fennsíkon sétálva kevésbé kell tartaniuk a zsúfoltságtól, oxi­géndús levegőt lélegezhetnek be, s az az érzetük, hogy emiatt védettek a koronavírus ellen is. A Tisza-tavi szállásadók sem panaszkodhatnak: megpróbáltunk augusztus végére helyet foglalni, de a legtöbb településen pirosat jel­zett a naptár, sőt, még szeptember­re is csak korlátozottan találtunk szabad szobákat. Az árak mintha itt is nőttek volna: egy egyszerű panzi­óban, ellátás nélkül személyenként átlagosan tízezer forint egy nap, de találtunk olyan helyet Tiszafüre­den, ahol egy szoba két felnőttnek, reggelivel egy napra 74 ezer forint­ba került. ( FOTÓ: RÖHRIG DÁNIEL ŐRÜLTEK HÁZA Bepótolják a tavasszal el­maradt pihenőt a Balatonnál Szomorú június, reményteli július TÉNYEK Remek főszezont pro­dukál a Balaton, ezt támasztják alá a statisztikák is. Júliusban közel 430 ezer vendég csaknem 1,5 millió vendégéjszakát töltött a tónál, ami megközelítőleg meg­egyezik a tavalyi időszak adataival - ismertette pár napja a statiszti­kákat Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigaz­gató-helyettese. A KSH adatai szerint júniusban még nem lehetett turistaáradatról beszélni. A külföldi vendégek által a szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégeké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos idősza­kához képest. A szálláshelyek ven­dégéjszakában mért forgalma 75,2 százalékkal csökkent. A kereske­delmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 77 százalékkal keve­sebb volt, mint tavaly júniusban, 12 milliárd forintot tett ki. Ebből a szállásdíjbevétel 81 százalékos csökkenéssel 6,3 milliárd forint lett, a vendéglátásból pedig 4 mil­liárd forint bevétel keletkezett a szálláshelyeken. A belföldi vendé­gek a legtöbb éjszakát a Balatonnál töltötték el. Próbáltunk az MTÜ- től júliusra országos adatokat sze­rezni, de válaszuk szerint ezek csak később állnak rendezésükre. DOBOS JUDIT PANCSOLNAK Nyaralók a Tisza-tónál REFLEKTOR Budapest elesett HELLO TOURIST „Tavasszal még abban bíztak a szakemberek, hogy szeptemberre helyreáll a fő­városi idegenforgalom, de ma már kijelenthető, hogy 2021 húsvét­­jáig erre biztosan nem kerül sor” - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségé­nek elnöke a Világgazdaságnak. A szakember szerint a belföldi turiz­mus felpörgése valamennyit javít országosan a helyzeten, de a kieső külföldi vendégéjszakákat semmi sem tudja pótolni a fővárosban. Ez azzal is magyarázható, hogy Budapest jellemzően a külföldi és nem a belföldi turisták célpontja. Erről mi sem mond többet, mint a tavalyi júniusi adat: míg az ország fővároson kívüli szállásain 648 ezer éjszakát töltöttek a külföldiek, Budapesten 820 ezret. A Közpon­ti Statisztikai Hivatal múlt héten közzétett adatai szerint a külföl­diek által lefoglalt vendégéjszakák számát tekintve júniusban a legna­gyobb mértékű, 98%-os csökkenés Budapesten történt. A tavalyi júni­usi 820 ezerhez képest idén a kül­földiek csak 18 ezer vendégéjszakát töltöttek a fővárosban a múlt hó­napban. MLF

Next