Népszava, 2021. december (148. évfolyam, 278-303. szám)

2021-12-03 / 280. szám

AJÁNLÓ Tanárhiány várható az iskolákban Egyes állami iskolákban már el­rendelték a tantárgyfelosztás át­dolgozását, így csoportosítják át azoknak a pedagógusoknak a fel­­ adatait, akik a december 15-i ha­ táridőig sem veszik fel a kötele­ző, koronavírus elleni védőoltást, ezért fizetés nélküli szabadságra küldik őket. A kieső tanárok, okta­tók feladatait a többi pedagógus­nak kell majd ellátnia. 4. oldal Menekültek segítéséről tárgyalt Ferenc pápa A menekültek segítéséről tárgyalt Ferenc pápa Cipruson, ahonnan Görögországba utazik. A katolikus egyházfő tavaly azt mondta, ami­kor a mediterrán országok főpap­jaival találkozott, hogy szeretné, ha a Földközi-tenger (itt érkeznek a menekültek) „temetőből a feltá­madás helyévé" válna. 7. oldal Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban Össztűz Orbánékra NYOMÁS Washington a jogállamiságot féltve kérdez és üzen, az Európai Bíróság pedig heteken belül zöld utat adhat az antikorrupciós rendeletnek. NÉPSZAVA - A kabinet által hangoztatott kele­ti nyitás és a jogállam lerombolása „kéz a kézben” halad, a kormány a demokrácia és az autokrácia közöt­ti hibrid rezsimet épített - erről is beszélt Karácsony Gergely főpol­gármester azon a csütörtöki online meghallgatáson, amelyen a visegrádi régió négy főpolgármesterét kérdez­ték az amerikai törvényhozás Euró­páért felelős külügyi albizottságának tagjai. A meghallgatás önmagában jelzésértékű, de figyelemre méltó az időzítés is. A jövő héten tartják ugyanis a Joe Biden amerikai elnök által összehívott demokráciacsú­csot, ahová egyetlen uniós tagor­szágként Magyarország nem kapott meghívást. Arról, hogy ez a kizárás érzékenyen érintette az Orbán-ka­­binetet, épp a válaszlépés árulko­dik: Magyarország megakadályozza, hogy az EU egységes álláspontot képviselve vegyen részt a csúcson. A washingtoni csörte mellett egy Brüsszellel vívott csatában sem áll jól a kormány. Tegnap kiderült, hogy lesöpörték a magyar kifogásokat, nyerésre áll a jogállami rendelet, és heteken belül megszülethet az EU friss antikorrupciós előírásainak zöld utat adó európai bírósági ítélet.­ ­ Közben az Európai Bizottság beje­lentette: folytatja a kötelezettségsze­­gési eljárást a homofóbnak ítélt gyer­mekvédelmi törvény, a „Meseország mindenkié” című gyermekkönyv és a Klubrádió ügyében is. A hazai jogállamiság állapotára utal egy újabb, most lezárult eljá­rás is: Szél Bernadett független or­szággyűlési képviselő bejelentette, „Strasbourgig ment”, amiért még 2015-ben a T. Házban beszéde köz­ben kikapcsolta a mikrofonját Kövér László, és nyert. A politikus szerint „mostantól Kövér Lászlónak hiva­talos papírja van arról, hogy egy cen­zor.” RÉSZLETEK A 3. OLDALON A Egyre nehe­zebb helyzet­ben a magyar és a lengyel kormány Reptérfejlesztés zuglói panelból ELADÁS Egy fővárosi, Örs vezér téri panelház 10. emeletén lévő ma­­gánlakásba jegyezték be azt a céget, az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-t, amelynek a kormány „ver­senyeztetés mellőzésével” adja el a taszári repteret - tudta meg la­punk. Ebbe a lakásba egyébként fél tucat másik, az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-vel látható kap­csolatban nem álló céget is beje­lentettek. A cég vezetője most nem kíván nyilatkozni, és a kormányzat is hallgat a 36 hektáros, évek óta elhagyatott, lassan pusztuló reptér eladásáról. Mindez nem növeli a helyiek bizalmát, akik ma is haragszanak azokra a politikusokra, akik hagy­ták odaveszni a légibázist. Másfél évtized kudarcai, beváltatlan kor­mányzati ígéretei után már nem bíznak abban, hogy sikerül újjá­éleszteni a repteret, trükközést sej­tenek a háttérben. REFLEKTOR A 2. OLDALON A taszáriak nem hisz­nek benne, hogy sikerül újjáéleszteni a repteret. Fél tucat céggel együtt itt van a székhelye a cégnek, amely megveheti a repteret y Kurz visszavonul, a kancellár sem marad A­­SZTRIA Lemond posztjáról Alexander Schallenberg osztrák kancellár, miután elődje, Sebastian Kurz váratlanul bejelentette, bú­csúzik a politikától. A hatalom csú­csaira szélsebesen jutó, de onnan csúfosat bukó 35 éves Kurz szom­baton született kisfiára, Konstan­tinra hivatkozott, amikor közölte, hogy lemond a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) pártelnöki és frak­cióvezetői tisztéről, és visszavonul a politikától. Távozása tisztújítást tesz szükségessé, Schallenberg azonban jelezte, hogy nem pályá­zik a párt élére, és úgy gondolja - a szokásoknak megfelelően az ÖVP következő vezetőjét illeti meg a kancellári szék. A várakozások szerint ez a jelenlegi belügyminisz­ter, a menedékkérőkkel kemény­kedő Karl Nehammer lehet, akiből hiányzik Kurz sármja, viszont az országos politikában meghatározó jelentőségű Alsó-Ausztria szülötte. FOLYTATÁS A 8. OLDALON Alexander Schallenberg követi elődjét, Sebastian Kurzot, az ÖVP leendő elnöke lesz a kancellár Hatalmas kanyar a buszperben BÍRÓSÁG Párját ritkítja az, ami a pécsi buszperben történt: az el­sőrendű vádlott, az önkormányzat tömegközlekedési cége, a Tüke Kft. korábbi vezetője, Paiger István ügyvédet váltott annak ellenére, hogy érdemi bizonyíték nem hang­zott el ellene. Az új védő azzal állt elő, mégsem kívánják beidézni a fideszes Bánki Eriket, aki a botrá­nyos vásárlás idején járt Hollandiá­ban, ahonnan a buszokat a korábbi ajánlatnál drágábban beszerezték. Az új ügyvédet nem Paiger fizeti, ám hogy ki, azt nem árulta el. BŐVEBBEN A 4. OLDALON A jelek szerint kimenekítik a perből Bánki Eriket Hatósági áramár kisvállalkozásoknak ENERGIA Nem csökkennek a gáz- és áramárak az európai és hazai energiatőzsdén. Az önkormányzati működtetésű - köztük a fővárosi - közműcégek sorra kapják a módo­sított szerződéseket szolgáltatóik­tól, elfogadásuk a jelenlegi gáz- és áramvásárlási költség megugrását 31 forint jelentené. A kormány bizonyos mé­ret alatti kisvállalkozásoknak is fel­ajánlja, hogy áramot az egyetemes szolgáltatás keretében, lakossági ta­rifán vételezhetnek, a részletszabá­lyok tegnap még nem voltak ismer­tek. Az újabb koronavírus-mutáció, az omikron terjedésének hírére a Brent típusú olaj kurzusa jelen­tősen csökkent, ami mától a benzin nagykereskedelmi árának 11 forin­tos csökkenését hozta magával. A töltőállomások többségén azonban változatlanul 480 forintos egység­áron tankolhatnak az autósok. ÍRÁSAINK AZ 5. ÉS A 6. OLDALON a hatósági áramár, ami a valóságban 82

Next